Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)

1976-12-08 / 290. szám

KISZ hit dicsérő ohlevél NEM TITOK • • # mm AZT HISZEM NEM SOK vállalat büiSzkelKadhci • azzal, hogy dolgozóinak több mint tele harminc even alú'.i, sőt KI3Z-tag. Ha egy brigádról lenne szó, ez már ifjúsági bri­gádnak számítana. A Nógrád megyei Tanácsi Tervező Vál­lalat 109 dolgozója közül 57- en KISZ-tagok Nem is akár­milyenek! Az ezelőtt három évvel megszerzett KISZ kb dicsérő oklevél mellé idén no­vemberben másodszor is el­nyerték k: váló munkájukkal ezt a címet. A fiata'ok lelkes termiakarása. munkakedve a vállalásokban tükröződött leg­inkább, E'sőként jelentkeztek az iíjúkommunls-ták az ötödik ötéves tervért mozgalomban felajánlásaikkal. K’emelkedő eredményeket értek el a társadalmi munkák terén. Ezek közül is a legje­lentősebbnek az a kiviteti ter­vezés mondható, melyet a KISZ városi bizottságának ké­résére szinte hetek alatt állí­tottak össze a Nógrád megyei Tanácsi Tervező Vállalat Ró- rsa Ferenc KXSZ-alapszerve- zetének fiataljai. Hogyan is volt ez? — Kérdeztük az alap­szervezet titkárát, Pintér Ka­talint. — A tóstrand mellett épülő űttörő-váltótábor terveiről van szó. Régebben ugyan már ké­szült egy terv, de új feladatok jelentkeztek és ezek módosí­tották a már kész dokumen­tációt. Mi elkészítettünk egy komplett tervezetet az alapo­zási munkáktól a tereprende­zésig, összeépítésig mindent. Mivel sürgős feladat volt, ..ráhajtottunk” egy kicsit. Az öt darab, egyenként húsz sze­mélyes faház helyeit szintén társadalmi munkában kitűz­tük és a kerítés helyét is ki­jelöltük. Számításunk szerint a tervezés értéke meghaladja a negyvenezer forintot. Elő­fordult, hogy nemcsak mun­kaidő után, hanem szombaton és vasárnap is dolgoztunk — mondta. AZ ALAFSZERVEZET EZEN túl még számos társa­dalmi munkát végzett, ami szorosan kapcsolódott munká­jukhoz és a vállalat profiljá­hoz.. Így többek között Szent- kúton, a régi szociális otthon a1aprajzát és a helyiségek pontos rögzítését, felrajzolását készítették el. A salgóbányai KISZ-iskoia bővítésének épít­kezésein tervezői művezetést, védnökséget vállaltak az alap­szervezet fiatal szakemberei, —. bo§y csak a legjelentőseb­beket említsük. Eddig két kommunista mű­szakot tartottak a vállalatnál, melyen a KISZ-esek teljes lét­számban megjelentek. Jó kapcsolat alakult ki a párt, gazdasági vezetés, szak- szervezet és a KlSZ-alapszer- vezet között. Ennek eredmé­nyességét a közösen meghir­detett. szervezett rendezvé­nyek, akciók jelzik. Ennek köszönhető az a . vállalati sportkör, mely öt szakágban — asztalitenisz, torna, termé­szetjárás, tenisz és labdajáték — biztosítja a rendszeres testedzést, mozgást. Mint megtudtuk, a vállalat­nál egyre több fiatal dolgozó tanul, képezi magát. — Jelenleg mintegy húszán tanulnak az alapszervezet tag­jai közül műszaki egyetemen, ellátás kereteben, az üzem­egészségügyi szolgálat része­ként, a megyei kórház-ren­delőintézetben megkezdte mű­ködését a megyei üzemegész­ségügyi szakrendelés. Feladata — az egészségügyi minisztériumi irányelveknek megfelelően — igen sokrétű. Szakmai, valamint konzulta­tív bázisa az üzemegészség­ügyi szolgálatnak, emellett együttműködést biztosít más szakrendelésekkel, fekvőbe­teg-osztályokkal —, elsősor­ban a foglalkozási betegek ellátására kijelölt belgyógyá­szati osztállyal, valamint a közegészségügyi és járvány­ügyi hálózattal. Létrehozására nagy szükség volt, mert, bár a főfoglalko­zású üzemorvosok száma nö­főiskolán, építőipari szakkö­zépiskolában, és vesznek részt technikusminősítő. így évente egyre több fiatal sze­rez szakképesítést, a folyama­tosság nem szakad meg, mert mindig vannak új jelentkezők — egészítette ki Vratni Mag­dolna alapszervezeti vezetősé­gi tag, agitáció- és propagan­dafelelős. Milyen feladatok várnak még az a'.apszervezetre a moz­galmi .év hátralevő részében? — VANNAK FOLYAMA­TOS munkáink, melyeket sze­retnénk időben befejezni és a jogos kéréseknek eleget ten­ni. A régi SZTK-rendelőinté- zet felmérése és annak alap­ján a rajzok elkészítése is hátravan. Ha ezeket a mun­kákat elvégeztük, már a kö­vetkező évre készülünk, mert nem titok, szeretnénk har­madszor is elnyerni a most másodízben átadott KISZ kb dicsérő oklevelet, — válaszol­ta az alapszervezet titkára. — Békési — vekedett, még mindig van ünss üzemorvosi állás a me­gyében. Az üzemegészségügyi szakrendelés hivatott biztosí­tani az üzemi orvosi szolgá­lattal nem rendelkező üze­mek speciális egészségügyi el­látását. Itt végzik majd el a munkaköri (szakmai) alkal­masság előzetes és időszakos orvosi vizsgálatát. A munka- alkalmasság másodfokon tör­ténő elbírálása ugyanitt tör­ténik. A megyei üzemegészségügyi szakrendelés életrehívása le­hetővé teszi, hogy többet és rendszeresebben törődjenek az egészségkárosodás veszé­lyének kitett munkahelye­ken foglalkoztatottak egész­ségének megvédésével, a fog­lalkozási ártalmak megelő­zésével. Ütemterv készül, mely Hírek Kubából Az e£v főre jutó könvvkiadás alánján Kuba az első helyen áll Latin-Amerikában. Tavaly több mint 50 millió kötet ic’ent me? az országban, s ez a szám a je­lenlegi ötéves tervidőszak végére megkétszereződik. X Kubai tudósok megállapították, hogy a tengerek és óceánok szá­mos lakója értékes gvógyszerinari nyersanyagokat tartalmaz. Külö­nös érdeklődésre tarthatnak szá­mot az egyes medúza- és korall- fajták által kiválasztott mérgek. X Hamarosan újjászületnek a leg­nagyobb kubai kikötők.. A §zov- ic*’in!ó műszaki segítségével ha­talmas rekonstrukciós munkaia­tok folynak a havannai kikötőben. A tervek szerint Cienfuegosban. Nineben és Nuevitasban teljes mértékben gépesítik és automati­zálják a cukor berakodását. X A Havanna és Santiago de Tuba közötti vasút az ország legfonto­sabb szállítási és közlekedési út­vonala. A mintegy 900 kilométer hosszúságú vasútvonal a legrégeb­bi I,atin-Amerikában: az 1840-es években épült. Nemrégiben meg­kezdődött az útvonal rekonstruk­ciója, szovjet és kubai szakem­berek tervei alapján. szerint az üzemek dolgozóit vizsgálatra rendelik be. A megyei üzemegészség­ügy! szakrendelés ellátási kö­re Salgótarján város. Salgó­tarján járás és a pásztói já­rás területére telepített üze­mekre terjed ki. A jövő év­ben pedig Balassagyarmat bevonásával az egész megye ilyen irányú ellátása meg­oldható lesz. A megyei üzemegészség­ügyi szakrendelés a salgótar­jáni véradó állomás épületé­ben működik. Tevékenységét igényelhetik — a munkaalkal­masság előzetes orvosi elbí­rálásának kivételével — azok a vállalatok, amelyek értesí­tést kapnak. A foglalkozási megbetegedések gyanúja ese­tén pedig üzemi és körzeti or­vosi beutalóval fogadja a be­tegeket a szakrendelés. Üj szervezési formával bővült a megye egészségügyi szolgálata Az integrált egészségügyi Mai arcok, mai emberek Az üzletet szeretni kell... Az üzletekben 10—15 évvel ezelőtt még jórészt férfiak áll­tak a pultok mögött. Ma pedig? A kereskedelem szinte női fog­lalkozás lett. Elvétve akad itt- ott férfi kiszolgáló. Inkább boltvezetők, boltvezető-he­lyettesek. Vagy egyszerűen, otthagyták a szakmát, mentek oda, ahol több pénzt kínáltak. A „terepet” átvették a nők. Asszonyok, lányok. A pultok mögött, a pénztárban, az önki- szolgáló polcok között. Volt általános fizetésrendezés. De a kereskedelem még mindig nagy létszámhiánnyal küszkö­dik. Sokan vannak gyermek­gondozásin, szülési szabadsá­gon. Amit csinálnak, gyakran megerőltető és fárasztó. Fő­ként a kis boltokban, ahol nincs mód a korszerű árufel- töltésre. A szép nagy üzletek­ben már könnyebb... Folk Mária eladó a salgótar­jáni ÉVI élelmiszerboltban. A csemegepult mögött szeleteli és méri a parizert, szalonnát, szalámit. Fiatal lány. Lelkiis­meretes, kedves és ami ugyan­ilyen fontos, udvarias. — Kislánykorom óta mindig ’„imádtam” vásárolni. Irigyel­tem a boltosokat, és elhatá­roztam, én is az leszek. — Miért? — Szeretek kiszolgálni, em­berekkel foglalkozni. Jó ér­zés, ha látom, hogy a vevők elégedetten távoznak. Sokan megköszönik, ha nekik tetsző árut kapnak. Ilyenkor úgy ér­zem, érdemes csinálni. A szülei az acélgyárban dol­goznak. — Amikor fáradt vagyok és otthon panaszkodom. hogy táj a lábam, édesapám mondja: — Gyere kislányom a gyár­ba. Akad ott neked való, jó munka. Rögvest elfelejtem a búbánatomat. Dehogy hagyom én ott a boltot. A tanulóidőt az egyik acél­gyári boltban töltötte. Meg­tanulta a szakmát. — Jó is volt. A boltvezetőm megkövetelte a rendet. Min- dendoe belekóstoltam. Pult mögött, pénztárban, de még takarítottam is. A régi mon­dást pedig „mindig a vevőnek van igaza” egy kicsit átalakí­tottuk. Mindig annak van iga­za, akinek valóban igaza van. — Nem nehéz alkalmazni mindennap? — Előfordul, hogy megsér­tenek. Sokféle ember meg­fordul nálunk. Hozzák a napi gondjukat, bajukat. Itt pedig kirobbannak. Ha látom, hogy nincs értelme a vitának, ráha­gyom a kedves vevőre. . . Az is gyakori, hogy a vásárló ad igazat nekem. Általában kerü­löm a szóváltást, nem szere­tem a hangoskodást. Van, hogy pillanatnyilag elkeseredem. De utána jön egy kedves em­ber. és az mindjárt megvi­gasztal. Ezernégyszáz forint az alap­fizetése, erre jön a jutalék. Olyan két—kétezerkétszáz fo­rintot keres havonta. — Elégedett? — Igen. Lényegében ö'ödik éve dolgozom a kereslted'’ n- ben. Az alap majd lesz több is. — Más szakma nem vonzot­ta? — Gyerekkorom óta csak ez akartam lenni. Nemcsak foglalkozásnak, egy kicsit hi­vatásnak érzem,.. Amikor megkapta a szak­munkás-oklevelét, a vállalat két hétre üdülni küldte a Ba­latonra. Nem nagy dolog, de jólesett, hogy a napokban ju­talomként színházjegyet ka­pott. Folk Mária benevezett a Szakma Ifjú Mestere verseny­re. Hárman mennek a boltból. Szeretnének jói helytállni. Huszonegy éve dolgozik üz­letben Tóth Józsefné. Most ugyanitt pénztáros. Mosolygós, vidám fiatalasszony. Az újjai szinte boszorkányos gyorsa­sággal ugrándoznak a pénz­tárgép billentyűin. — Gyakorlat teszi a mestert — mosolyog. — Nekem pedig bőven volt alkalmam meg­szerezni. Baglyason nyolc évig ültem az önkiszolgáló bolt pénztárában. A régi ve­vőim közül még most is so­kan megkeresnek. Ahhoz a pénztárhoz állnak, ahol én va­gyok. Mit tagadjam, jólesik. Tóthné valamikor másfajta álmokat dédelgetett. Min­denáron tanítónő szeretett vol­na lenni. — Ebből annyi maradt, hogy itt is emberekkel foglalkozom. Ma már semmi más szakmát nem választanék. Megszerezte az eladói szak- képesítést. Éppen gyereket, várt. Nagyon jól állta a sarat. Ötösre vizsgázott, Az örömöt tetézte, hogy nemsokára meg­született a fia. + Sokat dolgoznak a pénztá­rosok. Nyolc órán keresztül, megfeszített figyelemmel. Itt nem lehet melléütni, félrenéz­ni. Tévedni sem szabad. Tóth­né hirtelen meg se tudja mondani, hányfajta cikknek, tudja az árát. Olyan „egysze­rű” dolgokat, mint három, vagy öt kiló cukor, liszt, só, rizs, paprika, kapásból, fejből mondja. Az külön segítség, ha a pénztár mellett, nagy forga­lom idején ott áll egy kolle­ganő és diktálja az árakat. — Öt ujjal blokkolunk, így tanítják a pénztáros-tanfolya­mon. Aztán figyelem, meny­nyi a végeredmény. Nem hi­báztam-e én vagy a gép. Köz­ben azért nézem a pénztár előtt kígyózó sort, az embere­ket, mindent, ami körülöttem történik. Tavaly kapta meg a húsz­éves munkaviszony után járó törzsgárdajelvényt. Mellé ajándékként egy szép arany­órát. Pénzjutalmat nemegy­szer érdemelt. Fizetése 2500— 2600 forint között van. — Ha hiszi, ha nem. elvé­geztem a gyors-gépírói isko­lát is. Lényegében mehetnék más munkakörbe. De én már hozzánőttem a pénztárgéphez ír Mind a ketten becsülettel helytállnak. Ebben segít a szakmaszeretet. Még akkor is, ha némelyik vevő türelmet­len, ha nagy a forgalom, és sok a munka. Csak így érde­mes csinálni. .. Csatai Erzsébet Salgótarjánt gyáregységében Nagyszerűen beváltotta a hozzáfűzött reményeket az a* automata hegesztőgép, amely több mint egy éve működik a gyárcsarnokban. A jói kihasznált berendezés a nagyméretű szerkezetek külső, illetve belső hegesztési varratainak kivi­telezésére kiválóan alkalmas. A nagy hatékonyságú gép elő­nyei között szerepel, hogy kezeléséhez csupán egy kezelő közreműködése szükséges. A porszűrő-berendezések szállítás előtti utolsó próbája, hogy nyomás hatására nem történik-e valamilyen mérvű káros el­változás. Ezek a szerkezetek a Borsodi Vegyi Kombinátban kerülnek beszerelésre. Az utolsó műveleteket Szcderjesi Ti­bor és Varga Béla lakatosok végzik eL , A levegö-előmeiegítő készülékeket a Május 9. Szocialista Brigád tagjai állítják össze. A különböző teljesítményű» villamosárammal működő készülékek kivitelezése jól kép­zett sz"Lcmberek tudását, szakértelmét igényli. Jánosi Mik­lós és Percze János a szállítás előtti végső szerelést végzi. Fodor Tamás felvételei NÓGRÁD - 197ő. december 8., szerda 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom