Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
Vizsgálat Homokterenyén fi) ALACSONY gazdálkodási színvonalon A gépkocsik üzemanyag-fogyasztásának rossz beállítása károsan hat az emberekre cs a természetre a kibocsátott szénmonoxid növekedése révén. Nem mellékes az sem. hogy a fogyasztás növekszik, a motor élettartama viszont csökken. A Volán 2. számú Vállalat telephelyén. Salgótarjánban nagy súlyt fektetnek a gépkocsik fogyasztásának helyes beállítására. Képünkön: Medve Attila és Baranyi Iván a gyújtásbeállításhoz használatos univerzális műszerrel ZIL gépkocsit javít. — fodor — MU.NKÁS ARCOK GYORSAN FELFELÉ A MEZŐGAZDASÁG, miközben jó eredményeket ér el a megyében* Homokterenyén a termelőszövetkezetnek évről évre romlik az eredménye. Néhány számadat erről: az idén a bruttó jövedelmük tíz százalékkal csökken, a nyereség pedig harminchat százalékai alatta marad az elmúlt évinek. A fejlesztési alap is a közel 3,5 millió forintról 1,1 millió forintra esik, miközben emelkedik a termelési költség. A termelőszövetkezeti mozgalomban szokatlan ma már az ilyen gyenge gazdálkodás. Ezért növénytermesztési, állat- tenyésztési, számviteli és politikai ismeretekkel rendelkező szakemberekből bizottságot állítottak össze a járási hivatal irányításával. Komp'ex módon részletes vizsgálatot végeztek a termelőszövetkezetben, hogy feltárják az eredménytelen gazdálkodás okait, ennek birtokában segítséget nyújtsanak a hibák kijavításához. Általános a vélemény, hogy megyei mezőgazdasági üzemeinkhez hasonlóan Homokterenyén is biztosított a fejlődés feltétele. Az elmúlt évek során például nagyobb pénzösszegű állami támogatásban részesültek, hogy rendezzék a legelőt, javítsák a rétek állapotát, teremtsék meg a hasznos vízgazdálkodást, építsenek korszerű istállókat az állatoknak, vásároljanak jó gépeket, érjenek el magas növénytermesztési átlagokat. A segítség ellenére sem sikerült olyan gazdálkodási eredményt e'érni, mint amilyent legalább az adottságuknak megfelelően elérhetnének. Jövőjük érdekében erre lenne szükségük, mert másként elképzelhetetlen, hogy rendeződjön gazdasági helyzetük. Homokterenyén előszeretettel hivatkoznak arra — ami csupán a bizonyítvány megmagyarázását szolgálhatja —, hogy kedvezőtlenek az adottságaik. Fogadjuk el, hogy' e2 igaz, hiszen értelmet’en lenne vitába szállni az objektív va- lósággál. A művelés alatt álló területeik dombosak, a szántóföld minősége mintegy 8 aranykorona értékű, alacsonyabb, mint a járási átlag. De megfigyelhető a megyében egy általános jelenség a mezőgazdaságban. Ma már a kedvezőtlen körülményekre való hivatkozás nem a körülményekbe való belenyugvást, hanem a hozzájuk való igazodást jelenti. Ügy alakítják a gazdálkodást, hogy kimagasló eredményeket lehet elérni, mint többek között a ceredi termelőszövetkezetben, ahol az és egyelőre nem is lesz — a szó valamikori, ha úgy tetszik klasszikus értelmében vett — szabad munkaerő. Igaz: a népgazdasági tervezők is számolnak a munkaerőforrások bővítésének lehetőségével, de ez ma már egészen mást jelent, mint akár csak tíz evvel ezelőtt. Elsősorban minőségi változásokkal lehet számolni, ha ezt a termelőszférában, a gyakorlati életben is komolyan veszik. Változtatni kell az oktatás, a szakképzés szerkezetén, ami enyhén szólva is — nem minden téren igazodik a népgazdaság szükségleteihez. Alighanem gyökeres reformokkal kellene hatékonyabbá tenni a pályaválasztási munkát és nem volna szabad sajnálni a fáradságot semmitől, aminek segítségével elérhető lenne, hogy a nyugállományba Készülő de sok esetben még bőven munkaképes korúak egyre nagyobb hányada tartsa érdemesnek a további munkát. Elodázhatatlan feladat a csaknem félmillió csökkent munkaképességű dolgozó, gyors, okos, humánus rehabilitációja, lehetőség szerinti foglalkoztatása. És mindezek mellett: a szakmai továbbképzés, s ez- ügyben érdemesnek látszik néhány mondat erejéig elidőzni. A televízió műsora a napokban sokoldalúan elemezte az ország munkaerőgondjait. A Szerszámgépipari Művek egyik gyárának vezetője keelmúlt évben a legmagasabb kitüntetésben részesültek. A homokterenyei tsz melyik vezetője, vagy egyszerű dolgozója állíthatja, hogy Cereden kedvezőbbek a természeti feltételek, mint Homokterenyén? Nem, senki, aki a realitás talajáról vizsgálódik Aki pedig nem. az a saját hibáját igyekszik kendőzni Homokterenyén a tsz-ben rövid időn belül meg kell változnia a helyzetnek! A cerediek is azzal léptek előre, hogy elhatározták: igazodnak a körülményekhez, és azt a legésszerűbben a közös gazdaság javára fordítják. EZ AZ. AMIT Homokterenyén is tenni kellett volna. De nem így történt, hanem belenyugodtak a helyzetükbe, és a feladatok megoldása helyett a könnyebb utat választották. A szakemberekből álló bizottság a vizsgálat eredményéből kiindulva feltárta a gazdálkodás gyengeségeit. Érdemes ebből néhány részletet idézni: „Homokterenyén például a vetésváltásra nem fordítottak gondot már évek óta. A búza vetésterületének nyolcvan százalékán búza után kerül a földbe a kalászos. Elő- veteményt, nevezetesen pillangóst legfeljebb a terület húsz százalékán alkalmaznak Igen kevés műtrágyát szórnak a földbe, magukat becsapva, hogy itt takarékoskodnak Szerves trágyát a területek uat százalékára szórnak. Az eredmény: igen alacsony termésátlag.” Hasonló a helyzet a rét és legelőve'. Jó. ha hektáronként hat-hét mázsa terem. Nincs is igazi, célirányos takarmánytermesztés a tsz- ben. Pedig az állatállomány ezt megkövetelné tőlük A munkában nem tudják utolérni magukat. Két esztendeje még novemberben is vetettek. Az idén pedig utolsóként kezdték meg az őszi mezőgazdasági munkát. Ősszel is (mint az aratás idején) csak külső segítséggel voltak képesek elvégezni feladataikat. A bizottság körültekintően vizsgálta az állattenyésztést. Ezt az is indokolta, hogy az üzem állattenyésztésre leginkább alkalmas és ennek megnyilvánulása az állami segítségnyújtás. Szarvasmarhával és juhokkal kellene foglalkozniuk. Olyan szomorú látvány, mint ennek a tsz-nek bármelyik állattenyésztési telepe, másutt aligha tárul az ember elé. A majorban rendetlenség, tisztátalanság. A két esztendeje többmillió forint értékkel épített istálló a fejőstehenek számára hasznavehetetlen, reken és könnyedén kijelentette, hogy az ő gyárukoan oe- tamtott munkásokból ritkán lesznek szakmunkások, mert — úgymond — „erre nincs igény, az emberek nem hajlandók tanulni...” Szabad legyen megkérdezni: mennyiben hajlandóság kérdése ez? Persze olyan esetben — mint ezt ugyanebben a tv-műsorban, a Magyar Posztó egyik munkás- nőjétől hallhati.uk — na a korszerű gépeken, a magasabb szaktudást követelő munkával lényegesen kevesebbet keresnek a munkások, akkor aligha vállalják a szakmai továbbtanulás kétségtelen terheit. No, de hogy fordulhat elő ilyesmi és egyáltalán: micsoda anakronizmus, semmivel sem magyarázható ellentmondás az, hogy aki tanul esetenként hátrányosabb helyzetbe kerül annál, aki nem tanul, aki az egyik evet a másik után ugyanannál a gépnél, ugyanannál a munkafolyamatnál „húzza le". Nincs rá hely, de könnyűszerrel bebizonyítható: a legnagyobb létszámtartalékok éppen a szakmai továbbképzéssel mozgósíthatók, s ennek beláttatásához még különösebb határozatok, rendeletek sem kellenének, csupán a valósággal komolyan törődő gondolkodás főként a vállalatoknál. S amíg az efféle gondolkodásmódnak a vállalatok ió- részénél szinte nyomát sem látni, addig a munkaerő-gazdálkodással és -politikával foglalkozó irányítószervek olyan rövid állású. Amikor elkészült és belekötötték a jószágokat, pihenni sem tudtak benne, nemhogy tejet termelni. Ha a fáradtságtól lefeküdtek, akkor a trágyakihordó berendezés több tehénnek a lábát és tőgyét leszaggatta... A tejtermelés olyan alacsonyra csökkent, hogy kénytelenek voltak a teheneket a régi istállóba visszkötni. A megyében melyik gazdaság bír el ilyen pazarlást? Hogyan viselheti el akor a homokterenyei, amelyik" köztudottan a leggyengébben gazdálkodik? Még mindig az állattenyésztésnél maradva: a vizsgálók a tehenészetben nem találták az állatra vonatkozó adatokat tartalmazó fej táblát, a fedeztetésről nyilvántartást. Találtak viszont az állatokkal szemben a gondozók részéről csúnya. durva magatartást. A borjúnevelőben alom helyett hideg betont és magas arányú borjúelhullást. Ezt találták! Valamint azt. hogy a fertőtlenítőt nem használták. A telep kapuja tárva-nyitva, bárki kedvére kóborolhat. Ezek után nincs csodálkoznivaló azon, hogy az állattenyésztés a tsz legveszteségesebb ágazata, miközben az erre fordított kiadások aránytalanul növekednek. Jogosan vetődhet fel a kérdés, miként lehetséges, hogy a homokterenyei még nem került a veszteséges tsz-ek listájára? Idézzük a vizsgálatot végző bizottság megállapítását: „Kiegészítő gazdálkodást folytat E tevékenység árbevételi aránya több éven át 58— 110 százalék között mozgott...” Következésképpen: főleg nem mezőgazdasággal, hanem műanyagfeldolgozással, építőipari tevékenységgel foglalkoznak. És e két ágazat nyereséges. A műanyagfeldolgozás után körülbelül hárommillió forint, az építőipari tevékenység után másfél millió nyereséget könyvelnek el. Idézzük erről néhány olyan tag véleményét, aki nem a melléküzemágban dolgozik. V. J.-né: „Ebben a tsz-ben csak a műanyagrészlegnél érdemes dolgozni”. Cz. 1.: „Nincs itt szükség mezei munkára. Azoknak még vizet sem visznek.” A NÁDÜJFALUSI asszonyok panaszkodtak a kukoricatörés alkalmával, hogy őket elkerülik a vezetők, mert azoknak semmit sem jelent a mezőgazdaság. Minden figyelmüket a melléküzemág köti le. A tagok tehát érthetően arra törekednek, hogy mű- anyagféldölaozással foglalkozhassanak. Nem nedis földműveléssel. Bobál Gyula kénytelenek a vállalatok helyett gondolkodni és esetenként cselekedni. Pedig ezeknek az intézményeknek végtére is nem a napi munkaerőgondok már-már tűzoltómod- szerekkel való megoldása, vagy legalább enyhítése lenne a feladatuk (s ezi éppen a szó- baníorgó intézményekben tudjak a legjobban), hanem a nagyobb távlatokban v\aió gondolkodás és cselekvés. Hogy csak egyetlen példát említsek: már évekkel ezelőtt meg kellett volna teremteni annak elvi és gyakorlati feltételeit, módozatait, hogy a rendelkezésre álló munkaerőt esetenként a népgazdaság igényeinek megfelelően átcsoportosíthassák. Ez nem valósulhatott meg, egyrészt mert mind a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy honnan, hogyan es hova irányítsunk bizonyos számú munkaerőt, vagyis hiányoznak a munkaerő tervszerűen irányított, vagy befolyásolt mobilitásának elemei — és viszonylag objektív — kritériumai. De nem sikerült megoldani e feladatot azért sem, mert ehhez a szakemberek széles csoportjának hosszabb ideig való, rendkívül sokoldalú és alapos együttműködése szükséges. S e szakemberek jórésze egészen más gondokkal, bajokkal kénytelen nap mint nap megbirkózni. A munkaerőhelyzet normalizálásához azonban egyéb szempontokat is figyelembe Uj termelőt átrak Cseliszlo vet ki óban Prágában bejelentették, hogy befejeződtek az előkészületek iaz új termelői árak bevezetésére: 1977. január 1-től új árakkal kalkulálhatnak a termelővállalatok. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy az átfogóan utoljára tizenöt esztendővel ezelőtt megállapított termelői árak „elszakadtak” a tényleges ráfordításoktól, ami egyes vállalatok helyzetét indokolatlanul megnehezítette, másokét megkönnyítette. Ráadásul a nem objektív árak elfedték a gazdaságban lezajló valóságos folyamatokat, számos területen útját állták a gazdaságosabb, hatékonyabb termelésnek. Mint kiemelik a szakemberek, ,az intézkedéssel nem változik a termelői árak országos szintje, de e szint alatt a gépiparban és a vegyiparban csökkennek, az energetikában és a tüzelőanyagipar területén emelkednek az kell venni. Mindenekelőtt a teljesítmény és termelékenységi tartalékok jobb kihasználását, (egyáltalán: kihasználását!), mi jórészt a normamunka korszerűsítésétől, az anyag-, az alkatrész-, a szer- szamellátas zavarainak lehetőség szerinti kiküszöbölésétől, a nagy értékű állóeszközök folyamatos működtetésétől, a szigorúbb kooperációs fegyelemtől függ a technológiai és általános munkafegyelemről nem is beszélve. Annyit azonban ez utóbbival kapcsolatban is meg kell jegyezni, hogy a laza munkafegyelem nemcsak — és talán nem is elsősorban— az úgynevezett „lógások” szigorítható, hanem az minden olyan tevékenység, megszüntetésével (értelmetlen értelekzletek, semmire sem vezető tanácskozások, munkaidő-kedvezmények)), amelyek jelentősen csökkentik a amúgy is szűkös munkaidő- alapot. Illusztrációképt — és különösebb kommentár, helyett — legyen szabad még egy adatot idéznem: az évi munkaidőalapból, a fél-egyórás, úgynevezett törtnapi- hiányzások miatt országosan annyi munkaidő vész kárba, amely kereken 40 ezer ember egy évi munkaidejével egyenlő. Emlékeztetőként: a következő öt évben, ötvenezerrel akarja növelni a foglalkoztatottak számát a gépipar. Vertes Csaba SZINTE MINDKETTEN elmosolyodunk, amikor Nagy József né, a Budapesti Harisnyagyár nagybátonyi gyáregységének műhelyvezetője munkáséveiről beszél. Mert ref- rénszerűen ismétlődik a felsorolásban: rövid ideig ez voltam, rövid ideig az, aztan néhány hónapja ebben a beosztásban dolgoztam, most pedig abban... Mondom, mosolygásra kész- tetően változtak beosztásai, amik mögött azonban elismerés, komoly munka, megbecsülés van. Mert lehetne-e tizenkét év alatt — annyi ideje dolgozik — valakiből varrónő, aztán összeállító, meós-cso- portvezető, műhelyvezető-helyettes és műhelyvezető? Persze, miként az ő példája is bizonyítja, lehet. Nincs más titka a „kiemelkedésnek” mint a rátermettség. Igen, az. Mert Nagy Jó- zsefné. szinte erre a posztra teremtődött, ha még nem fel- jebbire. Ért a lányok, asszonyok nyelvén, ügyesen szervezi a munkát és — ember. Gondja van mindenki bajára, amik itt aztán tényleg mindennaposak, hiszen beosztottai többsége anya, egy-két-há- rom gyerekkel. És ahol gyerek van, sohasem lehet percnyire előre kiszámítottan élni. — Valóban, nem egyszerű ilyen helyen dolgozni — bizonygatja. — Nemcsak a munkára: a munkásnők ügyes- bajos dolgaira is, oda kell figyelni, mert függetlenül attól, hogy egyéni teljesítménybérben dolgoznak, de sok-sok önmaga búja-bajában elmerült asszony, igencsak kizökkentené szokott medréből a termelést. — Feltételes módban mondja. .. —* Igen, mert mindig sikerül, bármily dologról van is szó, közös nevezőre jutni. Lényegesnek tartom: amiben tudunk és lehet, segíteni kell. Saját magán érezte sokáig a munkásasszonyok nem könnyű életének nehézségeit. Két gyermeket nevelt, — húsz az egyik, tizenhat éves múlt a másik —, és bányász a férje. Ami a három műszakba járást figyelembe véve, dupla megterhelést jelent. Nem a harisnyagyárban: a textilipari vállalat nagybátonyi telephelyén kezdte a munkát Nagyné. — Átszervezéssel kerültem mostani helyemre, mondhatom úgy, hogy átvett minket j ez a budapesti illetőségű váü lalat. — Átvették. Ha jól tudom, ötvennégyüket. — Igen. Ennyien lettünk a gyár „magja”. A mostani törzsgárda. — Varrónőként kezdte, most a konfekcióműhely vezetője, háromszázhatvan munkásnő irányítója, akinek zöme fiatal. — Igen. És ez a jó. Sokan azt mondják, milyen rettenetes nehéz sorom lehet nekem, ezekkel a „mai gyerekekkel". Mert, hogy ilyenek, olyanok, munka helyett inkább csak a szórakozás, a pletyka, a fiúügyek megbeszélése jár az eszükben, és nem haladnak a dologban egyről a kettőre. Ez nem igaz! Igenis, szorgalmasak, tisztelettudók, becsületesek. És ha érzik, hogy törődnek velük, ha az ember megtalálja velük a közös hangnemet, mindenre képesek — fogalmazhatok így — a munka frontján. — Egymásra találta!:? — Nem: megtaláltuk egymást! Hiszen engem kinevezitek, ők meg annyi helyről járnak ide. hogy talán kél k zen sem lehetne megszámolni. Nem ők választottak maguknak, de úgy érzem, ha erre egyszer sor kerülne, megválasztanának. — Negyven éves is alig múlt. Elégedett életével? — Hadd mondjam el, hogy istenmezei, derecskéi, péter- vásári, szurdokpüspöki, s hirtelenjében nem is tudón? megmondani, hány helyről bejáró dolgozónk van még. Akik — nem én találtam ki — szívesen jönnek mindennap ide. Még hosszú-hosszú busz- utat is vállalva. Gondolná, ha nem érzik itt jól magukat, nem mentek volna el már régen? — A dolgozók jó érzése adja önnek élete boldogságát? — Az is. Nincs jobb, mint tiszta szemmel nézni mindenkire. S bár általában igenigen feszített napjaim vannak, rengeteg a néha nem a termeléssel összefüggő intéznivaló is, jól érzem magam. Mert úgy vagyok vele, hogy örülök a más örömének is... FESZES FEHÉR KÖPENYES varrónő dolgozik velünk szemben, az üvegfalú műhelyvezetői iroda előtt. Vélem, ösztönösen, megérzi, hogy nézzük szóváltásunk szünetében, s felénk fordítja fejét. És rámosolyog Nagynéra... Karácsony György NÓGRÁD - 1976. december 28., kedd 3 árak.---------------------------------------------------—----------------------—
