Nógrád. 1976. december (32. évfolyam. 284-309. szám)

1976-12-25 / 305. szám

AH a kötélpálya, nem gu­rulnak rajta a csillék. A töld alatti bányavágatokat csak a biztonsági őrök járják. Vi­gyázzák a tüzet, vizet, gázt. Az elemi erők szunnyadnak, mindig óvatosságra késztet­ve a bányászt. Karácsonykor sem lehet magára hagyni a bányát. Felváltva őrök nak be, a szel­lőzőberende­zések, szivat­tyúk kezelői. A többi pihen Jó alkalom ar­ra. hogy össze jöjjön a család apraja-nagyja. Együtt örülni a fenyőfa mel­lett, felidézni az emlékeket, tervezgetni a jövőt. így van ez Tóthéknál is Egyházasger- gén, ahol a múlt, a jelen es a jövő olyannyira a bányá­hoz kapcsolódik. X Tóth András hosszú éveken keresztül járta a karancsvól- gyi bányákat három testvéré­vel együtt. Nehéz körülmé­nyek között. A gyermekáldás bővebb volt, a kenyér véko­nyabb. Egy keresetből hét gyermekszáj várta a falatot. — Bizony előfordult, hogy egy csizmában ketten jártuk az iskolát. A bátyám délelőtt, én délután — emlékezik erre az időre Tóth G. László. — Nehéz kenyér volt és mégis az öt férfitestvér kö­zül négyen bányászok lettünk. Az apámat 28 évi föld alatti szolgálat után baleset érte. Annyit nem tudott elintézni, hogy engem felvegyenek a bányához. A keresetre szük­ség volt. így lettem cseléd 15 éves koromban. Vártam az alkalmat, aztán 18 éves ko­romban felvettek Rau-akná- ra. Ott kezdtem, dolgoztam a bátyáimmal. Később Kiste- renyén vájárkodtam. Már hosszú ideje Kányáson va­gyok. Az a baj, hogy eljárt az idő, 36 évem van a föld alatt. Márciusban jön a nyug­díj — mondja. Tóth G. László neve nem­csak a megyében ismert. A felszabadulás óta aktív része­se a nógrádi széntermelés­nek. A széncsaták, az évről évre fokozódó verseny élen­járói között volt mindig Ügy is mint vájár, és úgy is mint brigádvezető. Mióta a szocialista brigádmozgalom létezik, neve" ott szerepel az élenjárók között. Az idén el­sők között teljesítette a bri­gád az éves tervét, és a frontról még 8 ezer tonná­val több szenet adnak. Ez a siker is szóba kerül a Kará­csonyi beszélgetések során. De más is. Volt egy időszak, amikor kérdésessé vált a bányászko­dás jövője. Kétszeres gondot jelentett ez a családban, mert jóformán a gyermekek pályaválasztásának időszaká­val esett egybe. — Gyula, az idősebbik fiam Selypen tanulta az elektro- lakatos szakmát. Azóta itt dolgozik Kányáson. László, a középső fiam egy évig gép­lakatos-tanuló volt, azután idejött a bányába. Már öt éve velem van, mint csillés. A legfiatalabb fiam továbbta­nult, a tanácsnál dolgozik. — Nem véletlenül mond­tam legutóbb, a szocialista brigádvezetők tanácskozásán, hogy szükség van a vájárkép­ző tanfolyam megszervezese- re. Intézményes vájárképzés már hosszabb ideje nincs a megyében. Egyre többen me­gyünk nyugdíjba. Itt vannak ezek a fiatalok, akik lent, a munkahelyeken már gyakorla­tot szereztek. Azért kell a tan­folyam, hogy a szakmát is megszerezzék. Ez persze ke­resetben is többet jelent sza­mukra — mondja a családfő, azután elgondolkozik. Hosszú szünet után ismét megszólal. — Nyugdíj előtt állok. De most már biztos jövőt látok. Sokáig folyik itt még bá­nyászkodás, és úgy gondolom, az én gyerekeim is itt lesz­nek addig. Sok az új dolog. A gépek, a technika nagyon gyorsan változik. Ezzel lépést kell tartani az embernek másképpen nem megy — jegyzi meg csendesen és két fia egyetértőén bólint rá. Gyula említ azután egy föld alatti esetet, amikor apa és fia között nézeteltérés tá­madt. — A kaparónál a villamos bekö^st kellett megcsinál­nom. Persze, hogy állt a ka­paró. Apám volt a brigádve­zető. Hajtotta volna a szenet, a bekötéshez meg idő kellett. Na akkor „szétvettük” a ke­nyeret — mondja nevelve, azután hozzáfűzi — persze csak addig tartott a harag, amíg indult a kaparó. X Az egyik a nyugdíjra gon­dol, és a régi tapasztalatok­ról beszél. A másik kettő pe­dig a jövőre. Ebben ott van már Gyula kislánya, kisfia, és László kislánya is: az unokák! Gyulának Egyházas- gergén. a szülői házhoz közel van háza. László Karancssa- gon lakik. A családi kötelé­kek szorosak. Az idő halad, sok minden változik és a kel­lemetlen emlékek is valahogy megszépülnek. Az apáról fiú­ra szálló mesterség, a bánya szolgálata marad. A jövő ter­vei a szénhez kapcsolódtak Tóthéknál. Bodó János jár­T ó t li é k C* a ______ CT CT _____ CT O TODE T alán 10-en 12-en ültünk együtt a szer­kesztőségben. Gyári munkás, techni­kus, mérnök és pedagógus, valamennyien pártmunkások. Volt közöttük akit majd négy évtized és olyan is, akit nem egészen egy hó­nap kötött a párthoz, a kommunisták sokez­res családjához. A mozgalom egyik tapasztalt, sokat próbált harcosa vitte a szót. Akkor került a pártba, amikor a párttagsági igazolvány egyet jelen­tett a munkanélküliséggel, a nélkülözéssel, a börtönnel, internáló táborral. Dehogyis tudta akkor, hogy mit válial. A bádogos-, a vízvezetékszerelő-segédek vitték magukkal az első összejövetelre. Azok, akik pontosan úgy érezték a nyomort, a megaláztatást bőrük pórusaiban, mint ő. Akkoriban Budapesten élt és nem minden­napi bátorsággal, leleménnyel szórta a röp­lapokat, terjesztette az illegális sajtót. Elő­ször egy tüntetés után bukott le, 1933-ban. Amikor kijött a börtönből, mindig ott foly­tatta a munkát, ahol korábban abbahagyta. Most már tudatosan vállalta a harcot az esz­méért, a társakért, a családért, valamennyi hozzá hasonló, dolgozó ember boldogulásá­ért. A felszabadulás után több fontos beosz­tást kapott országos és megyei szerveknél. Már régen nyugdíjas, de egyik legaktívabb propagandistája ma is Salgótarjánban az I- es körzeti pártalapszervezetnek. Soha nem válogat a pártmunkában. Megszokta, hogy az aprónak tűnő megbízatásoknak is becsü­lettel eleget kell tenni. A pártnak segít, a kö­zösségnek használ vele. Hogyan lesz valaki kommunista? Hogyan jut el az ember a közösség önzetlen szolgá­latáig? Az értelem, vagy az érzelem kötései az erősebbek, biztosabbak? Mindezek a,kér­dések fel-fe'bukkantak azon a széles esz­mecserén, amely itt a megyében is megelőz­te a párttagsági könyvek cseréjét. Bizonyára nem mondok újat azzal, hogy senki sem szü­letik kommunistának. Sokféle tényező, ész­érvek, érzelmi hatások együttesen vezetik el az embert a pártig és formálják, alakítják azután is. A család, az iskola, a munkahelyi közösségek, a pártalapszervezetek, a kom­munisták személyes élete, példája. A pártta­gok külön-külön és a kommunista közösségek együtt gyarapítják a párttagokban a kom­munistákra jellemző szép és nemes tulajdon­ságokat. Az őszinteséget, a nyíltságot, a fe­lelősséget, az önzetlenséget a munkáért, egymásért, a közös ügyért; a fejlett szocialis­ta társadalomért. Ott ült közöttük azon a beszélgetésen a salgótarjáni síküveggyár egyik fiatal mér­nöke is. Még az egyetemre járt, amikor fel­vették a pártba. Maga is tett ezért egyet s mást, de a társak, a KISZ-alapszervezet tag­jai, a kommunista tanárok segítették, vi­gyázták lépéseit, nehogy letérjen az útról. A szakmai ismeretek mellett, amelyeket ma­gával hozott, ezeknek az őszinte, emberi kap­csolatoknak veszi legtöbb hasznát a gyárban, az életben. Ismerte a párt céljait, a párttag­sággal járó követelményeket. Tudta nem kap jutalmat, elismerést. Mégis vállalta mert messzemenően egyetértett azokkal. Az esze diktálta, hogy a kommunisták között a he­lye. Az értelem szálai erősen kötik ma is a párthoz. Mégis gyakran azon kapja magát, sajnálja hogy az érzelmeknek kevés hely ju­tott ebben a folyamatban. A fejlett szocialista társadalmat építő min­dennapjaink forradalmisága, a látványos lel­kesedés helyett a prózaibbnak tűnő napi tettek, amelyeket mindinkább a tudás, a fel- készültség, a hozzáértés alapoz, nem csupán a fiatal síküveggyári mérnök dilemmája. Az ervek és az érzelmek villongásaiban talán azok járnak köze’ebb a valósághoz, akik a módszerek változását, a körülmények válto­zásához kötik. Nem az érzelmek, a forradal­mi lelkesedés apadása miatt aggályoskodnak, hanem megpróbálják nyomon követni, meg­érteni a változásokat. Gondoljuk csak meg, jó néhány évtizede már, hogy munkánk terv­szerű és folyamatos. Életünknek nincsenek ugyan látványos, de olyan veszélyes fordu­latai sem, mint az illegalitás, vagy a hata­lomért vívott küzdelem esztendeiben. így aztán az eszméért az teszi a legtöbbet, aki mindennap úgy végzi dolgát, ahogy tu­dása. képessége engedi. S igaz ugyan, hogy a bonyolultabb munka — a korszerűbb, a sok ezer munkást pótló gépek, a nagyüzemi technológia — szélesebb és alaposabb isme­reteket kíván nemcsak a mérnöktől, a tech­nikustól, a munkástól is. A tudás azonban soha nem zárta ki életünkből az érzelmeket, az emberibb, őszintébb kapcsolatokat. Ezek ma is ott vannak a munkában, amellyel elégedett az ember. S abban az örömben is, amellyel maguk és mások, a gyár, a város, a megye, az ország gyarapodását szemléljük. S bár a párttagok többsége a becsülettel vég­zett napi munkát régen természetesnek tart­ja, nem emeli a nagy tettek sorába. Mégis ma aligha akad forradalmibb cselekvés — a párttagsággal járó, fontosabb követelmény — ennél. Eljött erre a szerkesztőségi beszélgetésre a ZIM salgótarjáni gyárából az egyik pártbi­zottsági tag is. Régóta a gyár munkása. Nem sokkal a felszabadulás után, alig tizennyolc evesen lépett a pártba. Apja a gyár első párttitkára volt. ö is, mások is természetes­nek vették, hogy a fiúnak a gyári pártalap- szervezetben van a helye. Aztán jött a tag­felülvizsgálat, s kiderült, hogy nem felel meg a párttagsággal járó követelményeknek. Jog­gal várnak tőle többet a munkában, társai és önmaga nevelésében is. Átmenetileg ugyan, de kimaradt a kommunista közösségből. Túl az első hetek, hónapok sértődöttségén, las- san-lassan rendezte dolgait önmagával, ké­sőbb a párttal is. Keserves tapasztalatok árán tanulta meg, hogy a közösség ereje apad azzal, ha tagjai engednek a velük szemben támasztott követelményekből, ha a párttagok elnézik egymás botlásait, hibáit. S az őszinte, nyílt beszéd, az egymásért érzett felelősség, a kölcsönös segítség nem gyengí­ti. inkább erősebbé teszi az a’apszervezetet. Biztosabbra köti azokat a szálakat, amelyek a párttagokat egymáshoz, a kommunista kö­zösséghez fűzik. •jraia két esztendeje dolgozik a gyárban, iE: s egyik leglelkesebb tagja a KISZ-nek. Ezekre a tanulságokra neki talán nem kell már önmagának rájönnie. Vincze Istvánná „A mozgalom vár, munka és család, míg megbukik a kizsákmányolás, a sarló villan, sújt a kalapács s börtönről, gyárról lehull a lakat.” (József Attila: Lebukott) Partiz ánsors í. Ősei lengyelek voltak. Édes­apja malomszerelő és épület- asztalos. Kurimszky Sándor 1907. július 21-én született Angyalföldön. Tíz gyermek, nap: egy kenyér Szűkösen él­tek. Az iskolai szünidőben ki­futóként, bolgárkertészetben dolgozott. Cipésztanuló lett 1922-ben Üjpesten. Ekkor lé­pett be a Szociáldemokrata Párt Ifjúmunkások Szövetsége újpesti csoportjába. Ettől az időtől vesz részt szervezetten a munkásmozgalomban. A pártnak 1925 óta tagja. Elő­ször ösztönösen, a családi ha­gyományok révén került kap­csolatba a KMP-vel. Később szemináriumokra járt. Ekkor 1930-at írtak. Rákospalota, Imre utca 55. Itt lakott Din da Béla, kinek lakásán az illegális összejöve­teleket tartották. Közel öt ’év­tized távlatából így emléke­zik Kurimszky Sándor: — Sovány, bajuszos szemi­náriumvezetőt kaptunk. Fogal­munk sem volt. hogy hívják. Az illegalitás elemi szabálya volt a névtelenség. Színesen, változatosan beszélt a külön­böző témákról Ekkor a kerü­leti pártbizottság tagja vol­tam. Jó azt sem tudtuk, hogy a szemináriumvezető költő. Ez csak a sokadik összejöve­telen derült ki. Elmondta a Lebukott című legújabb ver­sét. Kérdezte, hogy tetszik. Többen mondtuk, hogy na­gyon. Közölte, hogy ő irta. Kí­váncsi volt a véleményünkre. Nekünk olvasta fel először. Később gondot okozott, hogy megtudtuk a nevet: József Attilának hívták. Sokat vitat­koztunk a versein. Nagyon él­veztük, ahogy megmagyarázta őket. Nyáron a természetben foly­tatódtak a szemináriumok. Fót határában, a vasúti töl­tésnél. — Olykor össze kellett ad­nunk a pénzt Attilának egy fél dinnyére, kiló kenyérre. Pénze az soha nem volt sze­génynek. Egyszer egy térké­pet láttam nála. Az utat je­lölte, amerre a főpincérek ha­zajárnak a kávéházakból. Ahol Attila eladósodott. Elmondta: amíg ki nem fizette az adós­ságát azon az útvonalon nem járt. 2. Hivatásos forradalmár lett Kurimszky Sándor Az emlé­kek sokaságából tör felszínre egy veszélyes helyzet. — Az illegális sajtó elosz­tója voltam Üjpesten. Üjabb megbízatást 1931. novemberé­ben kaptam Pestújhelyen, a B-ik utca 23-ban illegális nyomdai rendeztünk be. Keten dolgoztunk a nyomdában. Ti­zenötezer röplapot kellett ki­nyomtatni. Kapcsolatunk, aki a röplapokat közvetítette, nemrégen szabadult a bör­tönből. Hain Péter kopói a nyomunkra bukkantak. 1933 január 13. A rendőr­ség körülvette' a házat. Hain Peter, a politikai rendőrség hírhedt főnöke és hat nyo­mozó tört be. — Hol a társad? — ordí­totta. — Nem tudom — válaszolta Kurimszky. — Hol vannak a gépek? —- Milyen gépek? Ütötték, rúgták. Néhány röpiratot megtaláltak. Kifelé lökdösték. a fekete kocsihoz. Hirtelen kirántotta karját a pribék kezéből és ökö'lel meg­ütötte. Az megtorpant, s bele­esett az útménti árokba. Mi­re a detektívek észbekaptak már több száz méter előnyt szerzett. — Fogják meg! Megölt egy asszonyt! A munkások nem fogták meg. Egérutat nyert. Dördül­tek a pisztolylövések. Lőtá- voion kívülre ért. Estig tar­tott az emberhajsza. Megme­nekült. Bárd Andráséknál szá­raz ruhát, sapkát, kevés pénzt kapott. 3 A hármashatárhegvi — im­már harmadik — nyomda fel­számolására 1935 áprilisában kapott utasítást Felső kapcso­lata közölte vele, hogy a hosszú il’egál is munka utána KMP Moszkvába küldi pihen­ni,, és tanulni. Kijutott Bécsbe, onnan Csehszlovákián és Len­gyelországon keresztül a Szov­jetunióba. Közel tíz évig élt emigrációban. 1941. július 7- én önként jelentkezett front­szolgálatra. Egészsége meg­romlott, később iparáttelepí­tésre vezényelték az Urálba. 1943. márciusában azt a fel­adatot kapta hogy a magyar hadifoglyok között végezzen felvilágosítást és a politikai­lag megfelelőket antifasiszta iskolára javasolja A feladat végrehajtása után Moszkvá­ban jelentkezett a párt kül­földi bizottsága vezetőinél. Megismertették Tömpe And­rással és közölték velük, hogy fontos pártmegbízatást kap­nak. Budapestre kell eljutni­uk a bárt és az ellenállási mozgalom szervezésére. Két elgondolás alakult ki a Pestre iutást illetően. Közvetlen Bu­dapest határában ejtőernyő­vel dobják le őket, vagy a Nógrádi Sándor partizáncso­port juttatja át őket a front­vonalon. Pár nap múlva kö­zölték velük, hogy a második elgondolást ke l megvalósíta­ni. A rossz idő miatt néhány napot Kijevben töltöttek. Az egyik nap késő esti órájában átrepültek a fronton Beszter­cebányára. Nógrádi Sándorral másnap találkoztak. Két na­pot töltöttek Besztercebányán. Ekkor Nógrádi Sándor közölte velük, hogy * katonai hely­zet megváltozása következté­ben velük maradnak. Ezt az utasítást kapták. 4. Ettől az időtől tagjai lettek a salgótarjáni iparmedencébe vonuló Nógrádi Sándor par­tizáncsoportnak. — A csoport története, ak­ciói közismertek. Átkeltünk az országhatáron, különböző harcálláspontokról végeztünk harci feladatokat, felvilágosí­tó munkát Ho1 voltunk 1944. karácsonyán? Abroncsosnusz- tán. A karácsonyi hangulat közénk telepedett. Késő este sikerült fogni a moszkvai rá­diót. Oroszul közölte, hogy Debrecenben megalakult az ideiglenes nemzetgyűlés és kormány Táviratot fogalmaztunk meg, üdvö­zöltük a kormányt. Palicse­kék szobájában ültünk. Ka­rácsonyfánk nem volt. Körü­löttünk az erdőben viszont su­dár fenyvesek suhogtak. A véres abroncsospusztai ütközet december 27-én éjjel zajlott le. A csoport később egyesült a Salgótarjánt felsza­badító csapatokkal. Kurimszky Sándor százados elindult Deb­recenbe. 5 Üj fejezet kezdődött a fel­szabadulással Kurimszky Sán­dor életében A fővárosban és vidéken rendőrkapitányságot vezetett. Később követként dolgozott Albániában és Ju­goszláviában. Az ellenforrada­lom után 1958. májusáig —- nyugdíjazásáig — belügymi­niszter-helyettes volt. rendőr- vezérőrnagyi rangban. 6 — Azóta nyugdíjas vagyok. Társadalmi munkában a párt­központban dolgozom. Az egy­kori Nógrádi Sándor parti­záncsoportból még nyolcán élünk a fővárosban. Időnként találkozunk. Jólesik beszél­getni a rési időkről. (Rozgonyi István) NÖGRÁD — 1976. december 25., szombat 5 t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom