Nógrád. 1976. november (32. évfolyam. 259-283. szám)

1976-11-03 / 260. szám

t Labdarúgón — megver bajnokság Gólparádé Pásztón és Ka ran esi apu jton A hét végi esős, szeles időjárás most sem kedvezett a labdarúgóknak. A megyei bajnokság XI. fordulójában né­hány pályán ismét megtréfálta a talaj a játékosokat. Ennek eredménye a megnövekedett gólát'ag. A nyolc találkozón ugyanis 34 gól esett. Ami sajnálatos — négy kiállítás. Meg­lepő, hogy közülük három egy csapatból, Kazáron történt. Itt ugyanis nagy hajrával szerzett győzelmet a hegyen át- rándult St. ZIM. A negyedik kiállítással a Szőnyi SE lét­száma csappant meg — még az I. félidőben —, de a töb­biek dicséretére szóljon, hogy szünet után kiegyenlítettek. A véghajrában a listavezető K.-lapujtő bizonyu't jobbnak. A forduló második idegenbeli győzelmét az St. Öblösüveg­gyár szerezte — a tovább gyengélkedő kisterenyei csapat­nál. A legnagyobb arányú gólparádé Pásztón volt — „év­százados”, 6—3-as eredménnyel, az St. Bányagép. SK vesz­tére. Jobb csatárjátékával biztosan nyert Somoskőújfalu Pa­lotás ellen, mint a Bgy. Volán Romhánnyal szemben. Két góllal terhelte meg ellenfele hálóját Mátranovák csapata és a Vörös Csillag SE is. Az előbbi Bámát, az utóbbi együt­tes az St. Volánt juttatta hátrább a táblázaton. St. ZIM—Kazár 2—1 (0—1) Kazár, 300 néző, v.: Harth. St. ZIM: Tóth — Rácz (Lu­dányi), Pántya, Három J. — Oszvald, Nagy L. — Gál, Tő­re, Kovács. Balázs, Oravecz. Edző: Bandúr Mihály. Kazár: Balogh — Tolnai K., Kovács V., Homoki, Sarkadi — Do­monkos, Geese T., Kovács L. — Tolnai F. (Szabó B.), Rá- tóti, Bozsik. Edző: Szabó Ernő. A síkos pályán mindvégig változatos, izgalmas játék folyt A 25. percben egy jobbolda­li szabadrúgásból Bozsik lö­vése nyomán a sorfalat érint­ve vágódott az ellenkező sa­rokba a labda. 0—1. A szél­lel támogatva a hazaiak tá­madtak többet. A 40. perc- b ' Nagy L szabadrúgását tornászta ki a felső sarokból Balogh. A 65. percben egy jobboldali szögletrúgás íveit labdáját Ludányi a jobb sa­rokba fejelte. I—1. A 78. perc­ben Bozsik fedezetlenül ma­ga elé tette a 'abdát, s a hosz- szabb sarokba vágta. 1—2. öt perc múlva szabálytalansá­gért sípolt a játékvezető, s Kovács Vilmos kérdőre von­ata, Harth Tamás leküldte a pályáról a méltatlankodót. A szabadrúgásból Nagy L. a fel­ső sarokba lőve a labdát, ki­egyenlített. 2—2. A 86. perc­ben Tőre futott el a jobb szé­len, az alapvonal tájékáról beadta a labdát, s Ludányi a jobb sarokba lőtte. 3—2. A ha­zai játékosok megkísérelték jobb belátásra bírni a hajtha- tiatlan bírót. Eközben Domon­kos Sándor jutott a kiállítás sorsára. Néhány perc szünet után folytatódott a játék, de az eredmény már nem válto­zott. A levonuláskor Bozsik neve került fel a kiállítottak listájára, a játékvezető meg­sértéséért Jó: Tóth, Nagy L. (a mezőny legjobbja), Ludá­nyi, Oszvalö, Három J., i'l. Balogh, Rátóti, Kovács L. Bgy. Volán—Romhány 3—1 (1—1) Balassagyarmat, Vasút úti pálya, 200 néző. v.: Gáspár. Bgy, Volán: Naszály — Ho- dászi (Bernách), Mihálj', dr. Halász — Huttyán, Kalmár — Ferencz. Széles. Zoliánsz- ki, Gál, Buócz (Gajdos). Ed­ző: Huttyán András. Rom­hány: Jeszenszki — Lisovszki, Fejes, Balázs I. — Máté, Szentgyörgyi — Varga I., He­gedűs (Meló). Kosik, Vrbovsz- ki, Zachar. Felkészítő: Murá­nyi János. Egyenlő erők küz­delméből p”t a jó iramú mér­kőzés. A hazaiak jobb csa- tárjátékukka’. rászolgáltak a győzelemre. A 70 percben egy összecsapásnál fejelés köz­ben Hodászi leeséskor váll­sérülést szenvedett. Góllövő: Zoljánszki (3), ill. Szentgyör­gyi. Jó: Zoljánszki, Naszály, Mihá’y, Huttyán. Gál, ill. Ba­lázs, Szentgyörgyi, Vrbovsz- ki. Mátranovák—Bárna 2—0 (1—0) Mátranovák, 300 néző, v.: Benkő. Mátranovák: Domon­kos — Kilczin, Gecse, Laka­tos E. — Mészáros, Simon — Tóth I., Lakatos B. (Farkas T.), Kovács (Kotroczó), Ba­kos, Tóth L. Edző: Szomszéd Ádám. Bárna: Bozó J. — Szabó, Tóth K., Lieber — Bohács, Bozó — Rátóti, Ré­pás Z., Gajdár L„ Oravecz, Molnár I. (Répás L.). Edző: Hagymáéi József. A többet támadó és több gólhelyzetet teremtett hazai együttest nagy küzdelemre késztették a most góllövéssel hadilábon álló ven­dégek. A sportszerű találko­zó góljait Mészáros és Tóth L. lőtte. Jó: Gecse, Kilczin, Mészáros, Tóth I., il’.. Bozó J. , Tóth K., Gajdár L. Pásztó—St. Bányagép. SK 6—3 (3—1) Pásztó, 300 néző, v.: Kom- lósi. Pásztó: Geczkó — Szőke, Sütő, Nagy S. — Szabó T., Horváth — Kovács (Juhász K. ), Győr (Alapi), Tari, Be­dő, Szeles. Edző: Veres Béla. St. Bányagép.: Szilágyi — Blaskó, Schwarcz, Takács J. — Bessenyei, Fekete — Ta­kács P., Pusztai, Berecz, Grúz, Jenei. Cs.: Bottyán. Edző: Benke János. A PSE végig vezetve, biztosan nyert. Több ízben szerencsés, de szép gó­lokat láthattak az érdeklő­dők. Góllövők: Kovács, Tari, Alapi (2—2),' ill. Jenei (2), Pusztai. Jó: Geczkó, Sütő, Nagy S., ill. Schwarcz, Jenei, Karancslapujtő—Szőnyi SE 4—2 (2—0) Karancslapujtő, 400 néző, v.: Klement. K.-lapujtő: Híves L. — Telek I., Bodor, Novák T. — Osgyáni, Híves (Nagy Gy.) — Horváth L., Tóth S., Te­lek S., Lavaj, Juhász L. Edző: Lantos Ede. Szőnyi SE: Molnár S. — Csörnyei, Bodor, Pap — Csorba T., Bangó — Molnár L., Vidéki, Sándor L., Süve­ges (Sándor T.), Szőke. Edző: Malik József. A 18. percben Csörnyei Kálmán lerántotta cselező ellenfelét, s a játékve­zető kiállította. A tíz fővel játszó vendégék különösen szü­net után nyújtottak jó telje­sítményt, amikor kiegyenlí­tették a könnyedén játszó ha­zaiak kétgólos előnyét. A haj­rában a lapujtőiek ismét fe­lülkerekedtek. Góllövők: Tóth S. (2), Lavaj, Telek S., ill. Sándor I., Csorba T. Jó: Os­gyáni, Lavaj, Tóth S., Telek S., ill. Bodor, Csorba T., Sző­ke. Somoskőújfalu—Palotás 3—0 (2—0) Somoskőújfalu, 300 néző, v.: Sütő. Somos.: Oláh L. — Pindroch, Gajger, Kapás — Sinkovics, Antal — Bede, Séber, Szabó O., Balogh (Pos­tai (Mandák). Edző: Eisler Ferenc. Palotás: Gilián S. Sakk A MESZÖ V megyei bajnoksága — Szrena, Tóth A., Molnár B. — Matiszlovics, Turcsányi — Illés (Molnár L.), Petre (Ba- gi), Szűcs, Szabó M., Szpis- ják. Edző: Kovács József. Szabó O. góljával már az 5. percben vezetést szereztek a hazaiak, majd húsz perc múlva Antal beadását Bede helyezte a hálóba, közelről. A vendégek sokat ígérő táma­dásokat vezettek, de nem si­került gólt lőniük. A II. fél­időben Antal remek szóló vé­gén állította be a végered­ményt. A sportszerű, ’endüle- tés mérkőzés 16 percében Ba­logh bokasérülése kiújult, Postait pedig Mandák vál­totta fel. Jó: Antal (a me­zőny legjobbja), Gajger, Man­dák, Szabó O., ill. Tóth A., Molnár B. . Vörös Csillag SE—St. Volán 2—0 (0—0) Rétság, 100 néző, v.: Nagy Imre. Vörös Csillag: Acsádi — Pócs, Nagy S.. Benyusz — Menczel, Csontos — Balázs B., Kodak, Súlyán, Kecskés, Mocsári. Edző: Győri Ferenc. St. Volán: Horváth — Váradi, Lovasi, Herczegh — Péter, Makovszki — Borbély, Pus- nik, Koszta, Bábolnai, Muflár. Edző: Patkó József. Erőtelje­sebb szünet utáni játékával megérdemelten győzte le a me­zőnyjátékban sok hibát vétett ellenfelét a Vörös Csillag SE gyorsabb támadósora. Az 55. és a 70. percben Csontos és Kecskés lőtt gólt. A Volán csak szabadrúgásokból jelen­tett veszélyt kapura. Jó: Nagy S. , Csontos, Kecskés, ill. Hor­váth, Lovasi. St. öblösüveggyár— Kisterenye 2—1 (1—1) Kisterenye, 500 néző, v.: Martinkó. St. Öblös.: Póczos — Horváth, Simon, Varga, Kojnok — Antos (Kaposi), Kurcsik, Kakuk — Král I., Dol’encz, Győri (Krizs). Edző: Simon Imre. Kisterenye: Ma­rinka — Szekula, Szabó Gy., Babka — Knapcsek, Lahos T. — Baranyi II. (Önodi), Kaszás, Lahos S., Baranyi I., Dropka. Edző: Szilágyi Gyu­la. A nagy sárban jó küzde­lem folyt. A 13. percben Hor­váth hazaadását Baranyi I. elcsípte és rövid vágta után értékesítette. 0—1. Újrakez­désből a vendégek hasonló módon Dollencz góljával ki­egyenlítettek. A 65. percben Dollencz átadásából húsz mé­terről Győri bombázott a bal sarokba. A hazai támadások­ból hiányzott a játék sava- borsa. Jó: Varga, Kurcsik, Kakuk, Kojnok, i’l. Szekula, Szabó Gy„ Lahos T. A bajnokság állása 1. K.-lapujtő 11 7 3 1 38—17 17 2. Pásztó ll 8 1 2 30—12 17 3. St. ZIM 11 6 3 2 21—18 15 4. Mátranovák 11 6 2 3 19—11 14 5. St. öblös. 11 5 2 4 17—13 12 6. Palotás 11 5 2 4 13—15 12 7. Vörös Cs. 11 5 1 5 21—18 11 8. Somoskőújf. 11 4 3 4 13—14 11 9. Bánna 11 5 1 5 19—26 11 10. Bgy. Volán 11 2 6 3 13—16 10 11. Kazár 11 4 2 5 15—19 10 12. Szőnyi SE 11 3 3 5 22—25 9 13. St. Volán 11 2 4 5 10—14 8 14. Hóm hány 11 3 1 7 17—26 7 15. St. Bányag. 11 3 1 7 20—34 7 16. Kisterenye 11 2 1 8 10—20 5 összeállította; Andó Miklós SPORT Fordulóról fordulóra Nehéz volt, de sikerült! Tar­ján ban maradt a két pont és a Stécé-fiúk — annyi vere­ség után —, újból érezték a győzelem ízét. Valahogy fel­szabadultak voltak másnap, de ugyanígy a szurkolók is, akik bizony aggódva figyel­ték, vajon sikerül-e több mint másfél hónapos „portyázás” után a hazai bemutatkozás. A győzelem értékét növeli, hogy a 2—1-es MTK-VM-ve- zetésről fordított az SBTC, és a második félidőben mutatott játékkal mindenki elégedett volt. A győzelem a legjobbkor jött, és bár a táblázaton nem lépett előre az SBTC — pont­ban felzárkózott, nem szakadd lé. A neheze még hátravan! — mondják sokan. Igen, mert szombaton a kitűnő erőkből álló Vasassal kell megküzde­nie az SBTC-nek. Ha sikerül­ne a fővárosi piros-kékeket is kétvállra fektetni, akkor bíz­vást mondhatjuk, nem lesz baj a hátralevő hazai talál­kozókon, mert a Stécé igazol­ta: képes bravúrokra is. Ab­ban is egyetért mindenki, hogy a hátralevő öt mérkőzésen leg­alább hat pontot kell szerezni, hogy a tarjóni NB 1-es csapat versenyben maradjon és ne érezze, hogy baj fenyegeti. Érdemes időzni a tartalék­csapat szereplésénél. Szalay Miklós gárdája kilenc győ­zelemmel, egy döntetlennel — s mindössze két vereséggel — egy ponttal van leszakad­va az első helyen álló Újpes­ti Dpzsa mögött A 21 évesek csapata minden dicséretet megérdemel, és jobban oda kellene figyelni egynémely játékosra Ha már Szalay Mik- lóstj a fiatal edzőt említet­tük, nos, vasárnap mesterhár­mast rúgott az SBTC öreg­fiúi csapatában a Belgrádi Partizán ellen. A régi csaták színhelyén, a salakos pályán 300 lelkes szurkoló vastaps- sa]L. köszöntötte a levonuló tar- jániakat, akik 3—2-re nyer­tek, s ezzel veretlenül zárták az évet. Az összeállítás: Cser- nák (Geszti) — Sándor (Bos- kó), Baranyai (Salgó), Ka­kukk — Szojka, Toldi — Bab- lena (Szklenár). Szalay, Bo- don (Krajcsi), Taliga, Kö­kény. Bizony megérte azok­nak, akik kimentek a mérkő­zésre. Megyei rangadókkal foly­tatódott a küzdelem az NB III. Északkeleti csoportjában. A forduló legnagyobb megle­petését kétségkívül a sereg­hajtó Síküveggyár csapata szolgáltatta, a táblázat harma­dik helyén álló Balassagyar­mati SE legyőzésével A mér­kőzésnek egyet’en tanulsága van: az NB Ill-ban nincs nagy- és kiscsapat, és senki nem mehet biztosra. A vereség ta­nulságul szolgálhat a gyarma­tiaknak, akik — mindamellett, hogy nagyon lelkes volt és nyert a Síküveggyár — leg­alább négy biztos helyzetet kihagytak. Az Ipoly-parti csa­pat változatlanul az élmezőny­ben foglal helyet, ahol a do­bogó harmadik fokán pillanat­nyilag helycsere történt, mert jobb gólkülönbséggel a Nagy- bátonyi Bányász átvette a he­lyet a gyarmatiaktól. Hat gól esett Nagybátonyban és az SKSE-t dicséri, hogy három­szori hazai vezetést egyenlí­tettek ki. Tóth István, a Ko­hászok edzője elégedett volt a játékkal és az egyik pont­tal. — Megelégednék a Debrecen ellen is az egyikkel, de Pálfal- váról is elég lenne egy pont. Minden idegenbeli döntetlen duplán számít az év végi el­számolásnál. Mi szeretnénk záráskor a tíz között lenni, legalábbis a tizedik helyen — mondta a tarjániak meste­re. A hét végén mindkét napon futba'lcsemege várja Salgó­tarjánban a szurkolókat. Szom­baton a Vasas ellen játszik az SBTC. vasárnap pedig az NB III. Északkeleti csoport­jában még veretlen Debrece­ni MTE látogat az SKSE-hez. Időjárás ide vagy oda, sokat veszít az a szurkoló, aki nem lesz ott a két derbin. (sz* 1.) A labdarúgó-átigazolási szabályokról Krizsán József főtitkár nyilatkozata Az utóbbi időben labdarú- szevetése után az MLSZ ja- — A sportegyesületek jő- gó szakberkekben, de a köz- vaslatára az OTSH 12/1976. vőjének legfőbb biztosítéka a vélemény körében is beszéd- számú utasításával módosí- saját utánpótlás tervszerű ne- téma, hogy egy-egy, a klub- tóttá, illetve kiegészítette az velése, a tehetségekkel törté- jában nem foglalkoztatott já- eddigi érvényben levő igazo- nő fokozott foglalkozás, emel- tékos miért nem igazolható lási és átigazolási szabályza akár tot. át más egyesületbe -év. közben is.-A kérdéssel lett természetesen szükséges lehet az átigazolás is. Ennek a lehetősége az egészséges és Melyek »ezek■ a kiegészíté- _ _ kapcsolatban az MTI’ munka- sefc gS módosítások, mennyi- a szükséges játékosáramlást társa Krizsán Józsefnek, az óén segítik a sportág előbb- biztosítja. Elősegíti a tehetsé- MLSZ főtitkárának a vélemé- relépését? nyét kérte. — Köztudott, hogy OTSH-nak a labdarúgás fej­lesztésére vonatkozó állásiug­— Mindenekelőtt a szá­sz bályzatnak azt a pontját eme­ges fiatalok képességeinek kibontakoztatását hazai, sőt nemzetközi szinten is. Ugyan­lem ki, amely lényegesen akkor nem kárhoztatja tét­megkönnyíti a labdarúgók le­Ialása végrehajtása érdeké- átigazolását az adiminszt­ienségre azokat a felsőbb osz­tályú játékosokat, akik alsóbb ben a sportágban számos in- ráció egyszerűsítésével. Ma szinten jól megállnák a he- tézkedés, szabályozás történt mar az igazolási kérelmeket > u e . az elmúlt időszakban. Ezek a, Budapest területi, járási, Mindezek jól szolgálják azt egyaránt szolgálják a labda- városi sportszervek bírálják az általános és egyéni érde- rúgás rendjét, alapjainak szé- el" nem kell hetekig, hó- két is, hogy a labdarúgók a lesítését, az utánpótlás-neve- papokig várni, amíg a játé- tudásuknak megfelelő osztá- lés jobb szervezését, a szak- kos Pályára léphet. Ez az új lyokban szerepeljenek. A sza­mai munka színvonalának renc! elősegít: a játékosok és bályzat erre vonatkozóan is fejlesztését és korszerűsítését, csapatok számának növelését, jelentős intézkedéseket tartal- a játékosok tudásszintjük sze- a sportág tömegalapjainak máz. Elsősorban azzal, hogy lehetőségét kiterjeszti rinti foglalkoztatását cs szélesítését, az utánpótlásko- az átigazolás az élvonal előrelépését. A rúak minél gyorsabb bekap- egész esztendőre fenti intézkedések végrehaj- csolódását a rendszeres láb- azokra, akik sportegyesületí tásának gyakorlati tapaszta- da rúgásba. Ugyanakkor nö- kiadatással felfelé illetve le­látói alapján az MLSZ kü- v«Ji a helyi sportfeiügyelősé- felé kívánnak átigazolni. Az lönböző finomításokat esz- gek felelősségét az igazolások oldalra, tehát azonos osztály­közölt, Illetve javaslatokat körültekintő és gyors elvégző- bői azonos osztályba történő tett a továbbfejlesztésre. En- se- valamint a nyilvántartá- átigazolásokat viszont válto­nek megfelelően a széles kö- solí pontossága tekintetében, zatlanul csak a bajnokság be­vég- Mi a helyzet jelenleg az át- fejezése utáni, hivatalos át­rű véleménycsere és a rehajtási tapasztalatok ősz- igazolások terén? A fogyasztási szövetkezetek VIII- kongresszusa tisztele­tére Salgótarjánban rendez­ték meg az 1976- évi megyei férfi egyéni MESZÖV-bajnok- ságot. A verseny résztvevőit Pilimyi László, a MÉSZÖV elnöke köszöntötte. majd megkezdődött a küzdelem. A 17 sakkozó 6 fordulós svájci rendszerben mérkőzött a to­vábbjutást jelentő 1—2. he­lyért. A győzelmet Pethő Gáspár (Salgótarján) szerezte, meg, veretlenül 5 ponttal- Győzelme megérdemelt, já­tékával kiemelkedett a me­zőnyből- A 2—3. helyen Ba- kallár Sándor (Pásztó) és Pintér András (Kisterenye) holtversenyben 4,5—4,5 pon­tot ért el. Az. újrajátszásban Bakailár győzött, s így Pet­hő mellett ő képviseli Nóg- rád színeit a Győrben de­cember 3—5. között sorra ke­rülő országos döntőn. Az 1— 3- helyezett értékes tiszte­letdíjat kapott. Jellemző a színvonalra és az erős me­zőnyre, hogy a 4—12- helye­zett között mindössze egy pont különbség volt Kosárlabda Jobbak tollak az egyetemisták Közgazdasági Egyetem— Salgótarjáni Kohász SE * 119—86 (58—46) pontot ért el. Ez biztató a dégek egypontos előnyre tet­tek szert­A játékidő második részé­ben feljöttek a hazaiak és biztos győzelmet arattak. Az SBTC-bőí ezen a mérkőzésen Bablena- Anda, Tőzsér és jovore nezve. SBTC—Kertészeti Egyetem 61—42 (26—27) SALGÓTARJÁN. Tí­BUDAPEST. v. Budai, Du- kát. SKSE: Szabó (9), Tóth (18), Juhász (13), Palla (8), „ . . ... . Lajgut (29)- CS.: Telek (8), már, Fazekas- SBTC: Gáspár- Gasparkovics játszott dicse- Szlivka (2)- EDZŐ: Boronyai kovics (10), Anda (12). ^esen. Az újabb győzelem Tamás. Szarvasné (2), Hegyi (2), hoSv talan sike­Bablena (23), Cs. Krenács rV a heljezest megszerez- Az NB II-es férfi kosárlab- (2), Zsidai (2), Martinkó (2), "ie a Bányász-együttesnek. da-csap-albajnokság 8- for- Tőzsér (6), Novák ( _). ED- Szarvas József edző a talál­d ulójában az SKSE a fővá- 2Ó: Szarvas József. "" kozó után megjegyezte, hogy rosban vendégszerepeit. A kissé fáradt a csapat,’ de a bajnokaspiráns Közgazdasá- Az egy héttel "korábban si- közeljövőben rövid pihenés- gi Egyetem gárdája biztosan kérésén szerepelt SBTC ezút- re mód nyílik- A soron kö- győzött a Kohászok ellen- A tál is legyőzte fővárosi el- vetkező mérkőzést előbbre- kék-fehérek csupán az első lenfelét. A Bányász-lányok hozzák, s az MTK-val való­hat percben tudták tartani az elsősorban a . területvédekezés színű szerdán játszanak Bu- egj'etemistákat- A játékidő két formáját alkalmazták a dapesten- Így másfél hét áll első részében 58—46-ra el- mérkőzésen. A támadósorban rendelkezésre az újabb talál- húztak a vendéglátók, majd pedig a kétcenterés megöl- kozóig. szünet után előnyüket to- dás volt a jellemző- A mér- ■, — demény — vább fokozták. A fiatal erők- kőzésen az első félidőben bői álló SKSE dicséretére szoros volt a küzdelem, me- j , váljék, hogy idegenben 86 iyet jellemez, hogy a ven- | NOGRÁD — 1976. november 3„ szerda igazolási időszakban lehet eszközölni. Ennek a szabály­zatnak a fenntartását a rend kívánja meg. — A szabályzat új vonásai­hoz tartozik még, hogv az NB I. és NB II-ből — de csak az átigazolási időszakban — egy évre kölcsön lehet adni játékost más NB-s csapatnak, így az addig „kispados” vagy fejlődésben levő, de az adott csapat tudásszintjét még el nem érő labdarúgó más együttesben játéklehetőséghez jut. — A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy igen. Elsősorban azért, mert megelőző intéz­kedésekkel az utóbbi időben sikerült e téren rendet terem­teni. Ezt a helyzetet csak erősíti, hogy a szabályzat elő­írásaként az NB-s soortegye- sületek csupán az MLSZ elő­zetes írásos engedélye alán­ján és először az átigazolni kívánt játékos sportegyesüle­tével bocsátkozhatnak át­igazolási tárgyalásokba^ — fe­jezte be nyilatkozatát Kri­zsán József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom