Nógrád. 1976. november (32. évfolyam. 259-283. szám)

1976-11-13 / 269. szám

Megkülönböztetett jelzések a gépjármüveken Életmentés, tűzoltás, vagy Továbbiakban az a jármű- emberi életet és anyagi ia- vezető, akinek járművét vakat közvetlenül fenyegető megkülönböztetett gépjármű veszély elhárítására közbizton- előzi, járműve sebességét sági feladatok teljesítése cél- köteles azonnal csökkenteni jából üzemben tartott gép- és jobbra húzódni. Ez járművekre a rendőrhatóság együttesen fennálló kötele- megkülönböztetető fény- és zettség. Szabályellenes te- hangjelző készülék felszere- háta jobbra húzódás, sebes­lését engedélyezheti. Ez a ségcsökkentés nélkül. Az elő­jelzés: villogó kék fényjel- zésbe már belekezdett meg- zés és sziréna, vagy váltako- különböztetett gépjármű zo hangmagasságú más előtt útkereszteződésben hangjelzés. A hatályos KRESZ behajtani akkor szabad csak, megfogalmazása nem jelent ha a szabad út másképpen új tartalmat, csak pontosít, nem biztosítható. Természe- Ugyanis a „megkülönbözte- tesen fennáll az is. ahol a tő jelzéseket használó gép- szabad út biztosításához a jármű” kifejezést alkalmaz- sebesség növelése szükséges, za. Ez a jármű akkor válik nem lassítani, hanem gyorsí- „megkülönböztetett gépjár- tani kell. művé”, ha a jelzéseket együt- ' Üj rendelkezés, hogy meg- tesen használja. A sürgős fel- különböztető jelzéseit hasz- adat ellátása érdekében tör- náló gépjármű az. autópá- ténő akadálytalan tovább- lyán is elsőbbséget élvez. Itt haladást a jogszabály két ol- is a jobbra húzódás az irány­dalról ■ is biztosítja. adó. ugyanis a belső sávot , ..... , .. , , - szabadon kell hagyni. Ha ez 1. A megkülönböztetett gép- °" jármű vezetőjét külön----------------------------------------------­leges joggal ruházza fel. a forgalom sűrűsége miatt le­hetetlen, két oldalra kell hú­zódni és így szabad utat biz­tosítani. Lényeges viszont, hogy a leállósávra és az el­választósávra ráhajtani nem szabad. Végül meg kell említeni, hogy a megkülönböztető jel­zéseket használó jármüvek­nek nincs rangsora. Találko­zásuk esetén, az általános szabályok az irányadók. Élesen el kell választani a megkülönböztető jelzésektől a figyelmeztető, jelzéseket. A figyelmeztető jelzés sárga villogó lámpa, melyet szin­tén a rendőrhatóság engedé­lye alapján lehet járműre fel­szerelni. Az ilyen lámpával rendelkező járművek el­sőbbséget élveznek, de a forgalomban részt vevők fi­gyelmét felhívja, feltétlenül óvatosságra int. Sávolyi Tivadar rendőr zászlós í. A forgalom más résztve­vőjét pedig kötelezi, hogy az ilyen gépjárműnek el­sőbbséget adjon, az aka­dálytalan továbbhaladást lehetővé tegye. A megkülönböztetett gép­jármű vezetője a KRESZ va­lamennyi szabályát és jelzését figyelmen kívül hagyhatja, kettő kivételével: 1. Köteles figyelembe ven­ni a vasúti átjárót bizto­sító jelzőberendezések jelzéseit. 2. Alkalmazkodnia kell a rendőr karjelzéséhez. A korábbi szabályozásnak megfelelően továbbra is fenn­áll, hogy az előnnyel csak akkor élhet a megkülönböz­tetett gépjármű vezetője, ha meggyőződött, hogy nem veszélyeztet, másrészt a to­vábbhaladást részére lehetővé tették. A figyelmen kívül hagyható jelzések köre jelen­tősen bővült. Például közúti fényjelző piros fényén is át­haladhat, egyirányú forgal­mi útra tilos oldalról is be­hajthat. Tehát a forgalom más résztvevőjének, köz­úti jelzőlámpával irányított útkereszteződéshez, zöld fényjelzés ideje alatt közeled­ve számítani lehet arra, hogy megkülönböztetett gép­járműnek elsőbbséget kell biztosítani. Ugyancsak új helyzetet te­remt az egyirányú forgalmi úton szemben, a tilo$ irány­ból érkező megkülönbözte­tett gépjármű megjelenése, amire szintén, számítani lehet és a továbbhaladást biztosí­tani kell. Az akadálytalan tovább­haladás lehetővé tételének kötelezettsége minden jár­műre vonatkozik. Például még a villamosra is. Továbbiak­ban a gyalogosokra is, függet­lenül attól, hogy egyébként a gyalogosoknak elsőbbsége lenne. Az is közömbös, hogy a jármű hol halad: a megkü­lönböztetett gépjármű előtt, útját keresztező, de az aka­dálytalan továbbhaladás le­hetővé tételének kötelezett­sége a szembejövőt is terhe­li. Ez a kötelezettség min­den forgalmi helyzetben fennáll. Fő szabályként a KRESZ a jobbra húzódást, szükség esetén a megállást írja elő. Ez alól kivétel, ami­kor két forgalmi sáv áll rendelkezésre a menetirány szerinti jobb oldalon. Itt jobbra húzódással — a bel­ső forgalmi sávból — akadá­lyozná a továbbhaladást, ha például a belső forgalmi sáv­iján akadály van. (Útfelbon­tás.) Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben balra húzódással és megállással kell biztosíta­ni a továbbhaladást. Pályázót salgótarjáni székhellyel szervezett területi főépítésvezetői állás betöltésére. Feltétel: műszaki egyetemi végzettség, 10 éves útépítési, kivitelezési gyakorlat. Cím: Egri Közúti Építő Vállalat személyzeti és oktatási osztálya. Eger, Lenin út 5l/ Apróhirdetések GÉPKOCSI-TULAJ­DONOSOK, figyelem! Nyugodtan akar köz­lekedni? Ne induljon el «zemélygépkocsi- vonőkötél nélkül, me­lyet nálam megren­delhet! Műanyagból, akasztó-horoggal, rán- gatást csiMapitó ru­góval ellátva. 160 Ft./db. Postán után­véttel szállítom. Do­mokos kötélgyártó, 5616 Kőrösladány. BUDAPESTI, VI. kerületi műtermi la­kásomat eloserélném salgótarjáni lakásra, vagy házra. Érdek­lődni lehet Salgótar­ján, Vöröshadsereg •u. 20. Cukrászda. 30 kg-o« süldők, 100 —140 kg-os hízott sér­tés-ék eladók. Salgó­tarján, Micsurin út 19. HÉTVÉGI telek el­adó Péoskő-barac- kosban építési anyag­gal. vagy külön. Ér­deklődni 14-78 teiefo- non. KEMEROVO-k*’'­úttl kettősiobás la­kásomat másfél szo­básra cseréjem. „Tanácsi” jeligére a sateótarjánd hirdető­be. iC írsz., most vizs­gázott Zastawa 750-es eladó. Falnhelyi. Szé- estrn y. Félsz, ab adulás tér 3,1?. IT forgalmi rend­számú Zaporozsec 968-ac eladó. Salgó­tarján, Arany J. u. 10. m. 2. Figyelem! A Széchényi pos­tahivatal keres női vagy féríimu/ka- eiőt na ni 4 órás elfoglaltsággal kéz­besítői munkakör­be. jelertkeznJ lehet, nyugdíja­soknak is. a Szé­chenyi postahivatal vezetőjénél. ' SALGÓTARJÁN 1. Postahivatal 4—5 órás elfoglaltság­gal hírlapkézbc­sitőket vesz fel Jelentkezni lehet a postahivatal-veze­tőnél. Nyugdíjasok is jelentkezhet­nek. SZÉCSÉNYBEN ház eladó, 400 négyszögö­le« telekkel, zongora 5 ezerért. Szécsénv. Petőfi út 10. matravidéki Erőműnél közműve­sített, 2 szobás csa­ládi ház 500 négyszög­ölön OTP-átválla- lással azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni a hely­színen. Mátra út 29. sz. alatt. KÉTSZOBÁS, ker­tes családi ház be­költözhetően e’adó. Salgótarjánban, közel a belvárosnoz. ,,Meg­egyezünk” jeiigeie a kiadóba. SALGÓTARJÁN, Bé­ketelepen házhely, megkezdett építke­zéssel eladó. Cím a kiadóban. 128-as Torinói Fiat eladó. Megtekinthető. Nagybárkány, fogor­vosi rendelőben VELOREX olcsón el­adó. ivándi. Kistere- nye. Bem út 17. ELCSERÉLNÉM Zagyvapállalva köz­pontjában levő össz­komfortos garzono­mat Salgótarján bel­területi szoba-kony­ha sr a. Lehet komfort nélküli is. ..Megegye­zéssel” jeligére a salgótarjáni hirdető­be. NŐTLEN jogtaná­csos, rendezett körül­ményekkel megismer­kedne házasság céljá­ból, 40/150 körüli, fe­kete, sötét hajú, zene­kedvelő, nem do­hányzó, csinos, peda­gógus. jogász, egyéb diplomás hajadonnal. Teljes című válaszo­kat „Szimpátia” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. KÉTLAKÁSOS ház­rész beköltözhetően eladó. Salgótarján, Salgó út 20/b. Bog­nár NAGY gyümölcsű, piros- és fék et er ibisz- ke-tövek darabonként 10 Ft., francia évelő szegfűpalánta töverv ként 3 Ft-ért kapha­tók. Toronyi kerté­szet. Békéscsaba, Bo- tyánszki 27. IPOLYSZÖGÖN, fő­út 30. szám alatt csa­ládi ház. 280 négyszö­göl. beköltözhetően eladó. l&76-ban vizsgázott, nagy kerekű Wart­burg eladó. Salgó­tarján, Martos Fiára út 1.7. Jó állapotban le­vő Wartburg de Luxe eladó. Etes, Rákóczi út 146. GARÁZS eladó, a vá­rosközponttól egy buszmegállóira. Érdek­lődni Péoskőiné, Sal­gótarján, Bajcsy-Zs. u. 55/c. A naprendszer átmérője A lett egyetem csillagvizs­gálójának számításai , szerint a naprendszer átmérője 0,2 fényév, ami 12,5 ezerszer ha­ladja meg a Nap és a Föld közötti távolságot- Ezek az adatok bonyolult folyamatok, komputeres modellezések eredményei. A matemataikai, kísérletek Karl Stein proíevz- szor vezetésére! végezték el a csillagvizsgálóban. A nap­rendszer határa az ő megha­tározása szérint egybeesik a legelnyújtottabb keringési pá­lyák legtávolibb pontjaival, melyeken az üstökösök csak mozoghatnak ahhoz, hogy még a Nap vonzáskörében marad­janak. Körülbelül egymillió évig van úton egy üstökös, ezektől a szélső pontoktól a bolygók látható övezetéig­Mint Stein professzor meg­jegyezte a TASZSZ tudósító­jának adott interjúban, a kozmogónia terén folyó ku­tatások alkotórészét képző számítások „új bizonyítéko­kat hoztak a szovjet csillagá­szok azon hipotézisének iga­zolására, hogy az üstökösük a naprendszeren beiül alakul­tak ki és nem a csillagközi térségből hatoltak be abba”. A lett egyetem csillagvizs­gálója a Szovjetunió hatal­mas tudományos központja, ahol az üstökösök asztronoo- miájával foglalkozó elméleti kutatásokat a kisbolygók pályájának meghatározásá­val és azzal kapcsolják össze, hogy vizuális megfigyeléseket végeznek a Föld mesterséges bolygóiról es mérik a pontos időt. , A Ilungar Hotels, a Karanes Szálloda és a Compacts Vál­lalat szeretettel meghívja egy csésze GRŰZ teára a salgótarjáni TAIGA TEAZÓBA Gépjármű-tulajdonosok figyelem! A Nógród megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat salgó­tarjáni JÁRMÜBOLTJÁBAN november 15-től QLCSÖBBAN vásárolhatnak egyes motorkerékpár- és autó- alkatrészeket. t\agy árengedmény, amíg a késsiet tart! Háztáji sertéstápok árának csökkentése A kistermelői serléstenyészlesi kedv növelése céljából a MÉM intézkedése alapjan vállalatunk a háztáji sertéstápok fogyasztói árából 1976. november 15-től kezdődő érvénnyel időszakosan mázsánként 20-Ft árengedményt ad. Az árengedmény kiterjed a vállalati elárusítóhelyeken, bizományosi és viszont­eladói forgalomban értékesített alábbi termékekre: Háztáji kocatáp, háztáji malactáp, háztáji süldötáp, háztáji hízótáp. A fentiek értelmében az íij fogyasztói árak az alábbiak §zcrint alakulnak: háztáji kocatáp: 411 Ft/q háztáji malactáp 496 Ft/q t háztáji 6üldőtáp: 399 Ft/q háztáji hízótáp: 369 Ft/q Vállalatunk a jövőben is arra törekszik, hogy a háztáji gazdaságok keveréktakar- mány-igényét teljes mértékben kielégítse, és az elkövetkezendő időben is elő kí­vánjuk segíteni a sertéstenyésztés fejlesztésére hozott határozatok maradéktalan ér­vényesülését. NÖGfvÁD MEGYEI GABONAFORGALMI VÁLLALAT egész évben egész évben

Next

/
Oldalképek
Tartalom