Nógrád. 1976. november (32. évfolyam. 259-283. szám)
1976-11-27 / 281. szám
ÜYIL (Folytatás az l. oldalról) vékenyen hozzájáruljon a katonai konfrontáció csökkentését és a leszerelést célzó intézkedések megtételéhez földrészünkön. A Varsói Szerződés tagállamainak meggyőződése továbbá, hogy a Nyugat-Ber- linről szóló, 1971-, szeptember 3-i négyoldalú megállapodás szigorú betartása, a város különleges státusza alá- ásásának minden kísérletéről, valamint arról való lemondás, hogy ezt a város, az NDK és más szocialista országok elleni célokra használják fel, elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy Nyu- gat-Berlin lépésről lépésre az európai együttműködés konstruktív tényezőjévé váljék és a város lakossága élvezhesse az enj'hülés és a békés élet minden gyümölcsét. Ebben az összefüggésben a Varsói Szerződés tagállamai kijelentik, hogy készek sokoldalú kapcsolatokat fenntartani és fejleszteni Nyugat-Berlinnel. A politikai tanácskozó testület ülésének részvevői azon a véleményen vannak, hogy meg kell sokszorozni az erőfeszítéseket a ciprusi probléma rendezésére, a Ciprusi Köztársaság szuverenitásának, függetlenségének és területi épségének biztosítása alapján. Ciprus területéről ki kell vonni minden külföldi csapatot, az ország belső problémáit pedig maguknak a ciprusiaknak kell megoldaniuk, kellő mértékben figyelembe véve mind a török, mind a görög közösség érdekeit. Ha az európai biztonsági értekezlet záróokmányának szelleméből és betűjéből indulunk ki, minden európai — és nemcsak európai — államnak érdekeltnek kell lennie abban, hogy a ciprusi problémát ilyen alapon és a lehető leggyorsabban rendezzék. Az ülés részvevői támogatni fogják azokat a lépéseket, amelyek egész . Európában és annak egyes részein a jószomszédságon, a barátságon, az együttműködésen alapuló államközi kapcsolatok megteremtésére irányulnak és amelyek hozzájárulnak a földrész biztonságának közös ügyéhezA Varsói Szerződés tagállamai megerősítik azt az eltökéltségüket, hogy feltétlenül betartják és megvalósítják az egységes egészét képező záróokmány minden rendelkezését. Felhívják az európai biztonsági és együttműködési értekezlet valamennyi részvevő államát, hogy ugyanígy járjanak el. Az európai biztonsági értekezleten részt vevő államok képviselőinek 1977-ben Belgrádiban megtartandó találkozója lehetővé teszi az államoknak a záróokmányban megjelölt feladatok megvalósításában szerzett kedvező együttműködési tapasztalataik kicserélését, valamint azt, hogy sokoldalú véleménycserét folytassanak az európai biztonság megszilárdítását, az együttműködés fejlesztését, az enyhülési folyamat jövőbeli továbbfejlesztését célzó erőfeszítésekről. A PTT ülésének részvevői a további haladásba vetett meggyőződéssel és derűlátóan tekintenek az európai helyzet fejlődésének perspektívái elé. Meggyőződésük, hogy a militarista és a reakciós erők ellenállása ellenére, az államok közös erőfeszítései folytathatók és folytatódni fognak a békés és békeszerető Európa kialakítására, valamennyi európai nép érdekében, olyan feltételek megteremtése érdekében, amelyek megvédik őket a biztonságuk ellen irányuló bármiféle fenyegetéstől és támadástól. II. Napjaink legsürgetőbb és legfontosabb feladata továbbra is a fegyverkezési hajsza megfékezése, a leszerelés — elsősorban a nukleáris leszerelés — megvalósítása, a világháború veszélyének elhárítása. Enélkül lehetetlen valóban visszafordíthatatlanná tenni a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének kedvező tendenciáit, nem lehet szavatolni az igazi biztonságot a világon. /V Varsói Szerződés tagállamai osztják a népek aggodalmát, amiatt, hogy a fegyverkezési verseny egyre növekvő méreteket ölt. A háborús készülődésre óriási összegeket fordítanak, egyre növekszik a tömegpusztító fegyverek romboló ereje. Az európai földrészen a korszerű fegyverek — beleértve a nukleáris fegyvereket — és fegyveres erők roppant állománya összpontosul, továbbra is léteznek külföldi katonai támaszpontok. A népeknek világosan kell látniuk, hogy mindezért t imperializmus legagresszi- veb'o körei, a világveakció a felelősek, amelyek politikája szítja a fegyverkezési hajszát. Ha országainknak intézkedéseket kell tenniük fegyveres erőik megerősítésére, mégpedig úgy, hogy jelentős eszközöket vonnak el a népgazdaságtól, a szocialista és a Kommunista építés alkotó céljaitól. akkor ezt kizárólag csak népeik békés munkájának megbízható védelme, a háború és a militarizmus erőinek megfékezése érdekében teszik. Országaink a fegyverkezési hajsza következetes ellenségei, kijelentik, hogy szeretnének és készek aktívan és alkotóan együttműködni minden állammal az emberiség előtt álló e fontos feladat megoldásában. Ügy véljük, megvannak a reális előfeltételei. annak, hogy csökkentsük a felhalmozott fegyver- készleteket. hogy biztosítsuk az átmenetet a leszerelésre. Ezek az előfeltételek: a népek általános békevágya, a katonai szembenállás kiküszöbölését és a háború veszélyének nemzetközi életből való kirekesztését óhajtó törekvések, az atomkornak az a realitása, hogy bármilyen katonai összeütközés szörnyű következményekkel járó nukleáris katasztrófává válhat. Éppen ezért rendkívül jelentős, hogy szigorúan betartsák a fegyverkezési hajsza megfékezésére, kiterjedésének korlátozására irányuló hatályos szerződéseket és egyezményekét. , A leszerelésért és a biztonság megszilárdításáért vívott harc számos kérdését megfogalmazták országaink testvérpártjainak kongresz- szusain, valamint az európai kommunista és munkáspártok értekezletén elfogadott dokumentumban. Más államok, valamint különböző társadalmi körök képviselői is jelentkeztek építő elgondolásaikkal. Napjaink alapvető feladata, hogy a kezdeményezéseket a gyakorlatban is megvalósítsuk, résztvevőket kötelező, hatékony nemzetközi megállapodások elérésével haladjunk előre a leszerelés területén. PTT ülésén részt vevő államok felhívják a figyelmet arra, hogy az európai értekezlet minden résztvevője elismerte érdekeltségét a katonai szembenállás csökkentését és a leszerelést előmozdító erőfeszítésekben, melyek Európában a politikai enyhülést hivatottak kiegészíteni és a biztonság erősítését szolgálják. Attól a törekvéstől vezérelve, hogy e közös érdekeltség konkrét tartalmat kapjon, a Varsói Szerződés tagállamai az utóbbi időben Becsben, a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről folyó tárgyalásokon új kezdeményezéseket tettek az előrehaladás érdekében. E tárgyalásoknak nagy jelentőséget tulajdonítanak és készek további nagy erőfeszítéseket tenni egy általánosan elfogadható egyezmény kidolgozására. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen, megállapodás létrehozható, ha a tárgyalások minden rész- vője követi azt az egyezte2 NÓGRÁD — 1976. november 27., szombat tett elvet, hogy nem károsítható meg egyik fél biztonsága sem és hogy tekintettel kell lenni valamennyi európai állam biztonsági érdekeire. A poltikai tanácskozó testület ülésének résztvevői határozottan síkraszállnak amellett, hogy a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének folyamata öltsön dinamikus jelleget mind Közép-Euró- pában, mind az egész európai kontinensen. Ez egyaránt vonatkozik a nemzeti fegyveres erőkre, s a külföldön állomásozó csapatokra. A Varsói Szerződés tagállamai síkraszállnak a nukleáris fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, az atomfegyverzet csökkentéséért és megsemmisítéséért, az atomfegy- verkísérietek általános és teljés megtiltásáért. Fellépnek az atomsorompó-rendszer megerősítéséért, olyan feltételek mellett, hogy valamennyi ország mindenfajta diszkrimináció nélkül használhassa békés célokra az atomenergiát. a nemzetközi atomenergia-ügynökség normáinak megfelelő hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett. A nukleáris háború veszélyének kiküszöbölését célzó újabb hatékony lépésre törekedve javasolják, hogy a cél elérése érdekében a záróokmányt aláírt összes államok írjanak alá szerződést arról, hogy egymás ellen elsőként nem használnak nukleáris fegyvert, és kifejezik reményüket, hogy ez a javaslat kedvező fogadtatásra talál. Szükségesnek tartják, hogy nemzetközi megállapodás szülessék a vegyi fegyverek betiltásáról és megsemmisítéséről, a tömegpusztító fegyverek új fajtái és új rendszerei létrehozásának megtiltásáról. Nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy megállapodásokat kössenek a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet csökkentéséről, nemzetközi méretekben újabb erőfeszítéseket tegyenek a külföldi katonai támaszpontok megszüntetésére és a más országok területén állomásozó idegen csapatok kivonására, békeövezetek kialakítására a világ különböző részein, a katonai költségvetések csökkentésére. A Varsói Szerződés tagállamai készek ezekről a kérdésekről érdemi tárgyalásokat folytatni az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon. A leszerelési világkonferencia felé vezető első lépésként síkraszállnak az ENSZ-köz- gyűlés leszerelési kérdésekkel foglalkozó rendkívüli ülésszakának összehívásáért. A nemzetközi enyhülés megszilárdításában, a világbéke erősítésében nagy előrelépést jelentene a nemzetközi erőszaktételt megtiltó egyetemes egyezmény megkötése. A Varsói Szerződés tagállamai úgy vélik, hogy e szerződésnek az Egyesült Nemzetek Szervezete elé terjesztett és ott megvitatás alatt álló tervezete jó alap az általános egyetértés eléréséhez. Készek részt venni a szerződéstervezet konkrét előírásainak megtárgyalásán és készek aláírni azt a többi érdekelt állammal együtt. A nemzetközi kapcsolatok átfogó normalizálása megköveteli a világ egymással szemben álló katonai tömbök szerinti megosztottságának megszüntetését. A PTT ülésének részt vevői megerősítik, hogy készek az észak-atlanti szerződés szervezetének feloszlatásával egyidejűleg a Varsói Szerződés szervezetét feloszlatni és első lépésként katonai szervezeteiket megszüntetni. Felhívnak minden államot, hogy tartózkodjanak olya» lépésektől, amelyek új, zárt csoportosulások, katonai-politikai szövetségek létrehozásához, vagy a meglevők ki- szélesítéséhez vezethetnének. Ilyen gyakorlati intézkedés lehetne a Varsói Szerződés 9. cikke, illetve az észak-atlanti szerződés 10. cikke hatályának egyidejű felfüggesztése, amely cikkek új tagállamok csatlakozásával lehetővé teszik a résztvevők körének kiszélesítését. A Varsói Szerződés tagállamai készek tárgyalásokat kezdem e kérdésről. Figyelmesen tanulmányoznának minden más olyan javaslatot, amellyel fokozatosan csökkenthetnék a katonai szembenállást, a konfliktushelyzetek véletlen kirobbanásának veszélyét Európában. Mindaddig azonban, amíg a NATO létezik, és növeli katonai potenciálját, a Varsói Szerződés tagállamai a szerződés keretében minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy állandóan szavatolják népeik teljes biztonságát. III. A Varsói Szerződés tagálla- kereskedelem fejlődésére. A mainak meggyőződése, hogy népek elvárják ennek a meg- Európa valamennyi népe es állapításnak gyakorlati meg- országa sokoldalú együtt- valósítását a kölcsönösség el- működésének kiszélesítése ve alapján. Ugyanakkor figye- biztos útja és alapja a konti- lembe kell venni azokat a nens békéje megerősítésének, záróokmányban elismert sa- Ezen az úton már számos játos problémákat, amelyek az eredmény született. európai országok gazdasági fejlődésében meglevő különbségekből adódnak. A PTT ülésének résztvevői szilárdan eltökélték, hogy két- és többoldalú keretek között elősegítik valamennyi érdekelt állam hosszú távú és nagy volumenű együttműködésének további fejlődését, beleértve az olyan formákat, mint a termelési és műszakitudományos kooperáció, a szakosítás és a kompenzációs ügyletek. Egyfelől a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa és tagállamai, másfelől az Európai Gazdasági Közösség és tagállamai egyenjogú, tárgyi, üzleti kapcsolatainak megvalósulása megfelelne kölcsönös érdekeinek. A Varsói Szerződés tagállamai fontosnak tartják, hogy az európai értekezlet záróokmányának megfelelően az egész kontinensen előbbre lépjenek átfogó intézkedések kidolgozásával és megvalósításával a környezetvédelmi, a közlekedési és szállítási, valamint az energetikai együttműködésben. Tekintettel a nemzetközi és különösen az ENSZ európai gazdasági bizottságának keretein belül megvalósult együttműködésben szerzett tapasztalatokra, célszerű a közeljövőben gyakorlati szemszögből is megvizsgálni ezeket a kérdéseket európai szintű államközi értekezleteken. A Varsói Szerződés tagállamai üdvözlik, hogy a Szovjetunió az érdekelt országok egyetértése esetén kész Moszkvában megrendezni az államközi energetikai értekezletét. A PTT ülésének részvevői abból indulnak ki, hogy az európai gazdasági együttműködés fejlődését nem szabad elválasztani a világméretű, gazdasági kapcsolatokról. A résztvevők síkraszállnak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus és igazságos átalakításáért, minden állam egyenjogúságának alapján, legyenek azok kicsik, vagy nagyok, szocialisták, vagy kapitalisták, fejlettek, vagy fejlődőek. A részvevők támogatják a fejlődő és az ed nem kötelezett országok által javasolt nemzetközi, együttműködési program elvi Irányvonalát A gazdasági együttműködés fejlesztése mellett a kulturális a tudományos, az oktatási, a tájékoztatási együttműködésnek, valamint az emberek közötti kapcsolatok kiszélesítésének is az európai politikai légkör további javítását kell elősegítenie. Az elmúlt évek során e téren kedvező eredmények születtek. Egészében, sikeresen valósulnak meg az európai értekezlet záróokmányának idevonatkozó rendelkezései. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy bizonyos erők e kapcsolatok fejlődését a népek közötti barátság és kölcsönös megértés ügyével ellentétes, célra, az államok taelügysibe, való beavatkozásra igyekeznek felhasználni. A Varsói Szerződés tagállami ismételten aláhúzzák, hogy ez kilátástalan út és határozottan el is vetik azt. Az európai értekezlet záróokmánya számos kérdésben rögzít megállapodást, a két- és sokoldalú együttműködésről, a humanitárius területeken, egyben meghatározza e lehetőségek valóra váltásának feltételeit is. A PTT ülésén képviselt államok készek megállapodni e lehetőségek mind teljesebb kihasználásáról és hatékonyságuk növeléséről azzal, hogy minden egyes ország részt vehessen az igazi szellemi értékek széles kcrű cseréjében. Ezért többek között hasznos lenne európai akciókat, köztük fesztiválokat, versenyeket, kiállításokat, valamint más művészeti és kulturális rendezvényeket tartani. Szükséges továbbá, nogy a tömegtájékoztatási eszközök hitelesen tájékoztassák a közvéleményt a világ eseményeiről, és a népek közeledését szolgálják. Nem szabad megengedni, hogy ezeket az eszközöket, a béke és az európai együttműködés ellen használják fel. Amikor a PTT-ülés részvevői nagy figyelmet szentelnek a humanitárius kérdések megoldásának, a szocialista humanizmus elveiből indulnak ki és fontosnak tartják, a méltó munka- és életkörülmények biztosítását a földrész lakói számára, a munka- nélküliség megszüntetését, valamint azt, hogy a tudomány, a technika és a kultúra vívmányai közkinccsé váljanak. Az európai biztonság erősí-i tésévei szorosan kapcsolódik a népeknek az a törekvése, hogy a jövő nemzedékek békében és együttműködésben éljenek, és fejlődjenek, teljes mértékben érvényesíthessék alkotó • erejüket és lehetőségeiket. Éppen ezért a fiatal nemzedéknek közvetlenül és aktívan részt kell vennie a béke megerősítésében. A tanácskozáson részt vevő államok fontosnak tartják, hogy különleges figyelmet fordítsanak olyan programok megvalósítására, amelyek elősegítenék az ifjúság nevelését a humanizmus, a béke és a haladás szellemében. A jóakarat és egyenjogúság alapján sokat lehet tenni. A Varsói Szerződés tagállamainál kedvező visszhangra talál más országok minden olyan kezdeményezése, amely valóban a népek kölcsönös megértését és barátságát szolgálja. (Folytatás a 3. oldalont Az európai államok gazdasági együttműködése, beleértve a különböző társadalmi rendszerű országokat is, magasabb színvonalú, mint valaha. A tapasztalat bizonyítja, hogy a kapcsolatok fejlesztése a kereskedelem, az ipar, a tudomány és a technika területén minden állam érdeke, lényeges ösztönzője a gazdasági feilődésnek és valamennyi nép életkörülményeinek javulását szolgálja. Jelenleg azonban e téren távolról sem használják ki a kölcsönösen előnyös együttműködés összes lehetőségét. Mi több, gyakorta tapasztalhatók olyan kísérletek, hogy a gazdasági kapcsolatokat egyik államnak a másikra gyakorolt politikai nyomása eszközévé változtassák. Erre szolgál egyebek között az, hogy néhány kapitalista ország fenntartja a hidegháború időszakából örökölt diszkriminatív korlátozásokat a szocialista országokkal folytatott kereskedelemben. A kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok további fejlődése érdekében feltétlenül el kell távolítani ezeket a mesterséges akadályokat, teljesen ki kell küszöbölni az egyenlőtlenség elemeit. Az európai értekezlet záróokmányában valamennyi aláíró állam elismerte, hogy a legnagyobb kedvezmény elvének általános alkalmazása jótékony hatást gyakorolna a A magyar küldöttség a tanácskozáson.