Nógrád. 1976. november (32. évfolyam. 259-283. szám)

1976-11-19 / 274. szám

Színházi esték Zs ugor/ uram, telhetetlen fösvény ember 166B — 1792. — 1976. A 25. Színház Zsugori uram előadá­sának három meghatározó fontosságú dátuma. Az első Moliére Fösvényének, vagyis az alapmű megszületésének, a második a Moliére-vígjáték Simái Kristóf iskolai pap ál­tali magyarításának, a har­madik e kettőnek Örkény István szerinti együttes, mai átdolgozásának évszáma. Három szerző neve fémjélzi tehát ezt a színpadi vállalko­zást, három teljesen más kor­ban, homlokegyenest külön­böző körülmények között élő íróé. Moliére a francia abszo­lutizmus fénykorában, Simái a nagy francia forradalom, a magyar szellemi pezsdülés, a felvilágosodás idején, Ör­kény napjainkban, a fejlett szocialista társadalom épí­tésének időszakában él, illet­ve alkot. A társadalmi for­mációknak e három fejlettsé­gi szintje mindvégig jelen van az előadáson, s közben rendkívül érdekfeszítően és izgalmasan tárul fel az em­ber és a társadalom koron­kénti viszonya, az egyes em­berben munkálkodó jellem­meghatározó, alakító erők bo­nyolultsága, a hatásmecha­nizmusok éltetője és korlátja. A főszerepet ebben az elő­adásban látszatra Zsugori Zsugori uram „lovon" vágtat célja felé. uram és a pénz, a vagyon játssza, valóságban /viszont a A társadalmilag mindenkor de- ld°"ke.ntt és ■ személyenként produkciót -, s történetesen terminált ember s a pénz valtozo formában a kispolga- most, egy kollektivitásra épü- „csupán” annyiban, ameny- riság’ az esztelen harácsolás, lő színház esetében, nyiben befolyásolja az életét. a becsületes munkával — Kölönte Zsolt díszletei re- Bs ez a „csupán" még nagyon meSszerzatt javak ertelmet- mekül alkalmazkodtak az sokat jelent. A mai korban ,en, , íel asznalasanak gya- együttes játékhoz, a mű több- is. Amikor a társadalom fej- ollata- Kinevetjük Zsugori síkú tartalmához. Ugyanezt lődésének egyik fő kérdése- Pramat> vajon magunkra állapíthatjuk meg Szekulesz vé nem az anyagi javak lsnterunk-e, pontosabban ma- jucjit jelmezeiről is. Együtt megszerzése, hanem az anya- gu aa lsmerne'í-e azok, akik van mindegyikben Moliére, a gi javak emberi, személyisé- , ’ da ne™ ls ennyire vegle- magyar felvilágosodás és a get jellemző, alakító, értelmes .es orrnaoan , de tulajdon- mai magyar. társadalom szo- felhasználása vált. S az elő- _ePP®h ezt az életvitelt, ma- j^ása, ízlése, korfestő rajza, adásban e gondolat racioná- g,. aytaseszn'lehyt viszik to- Zsugori uramat Jordán Ta­bs végiggondolásra kénysze- Ya ’ taP^alla^ környezetük- mas játszotta a figurára, a rülünk, s felvetődik az élet en‘ mondanivalóra való tökéletes minőségének filozófiai kate- Iglódi István éleslátásáról, ráérzessél. Gyermekéit Föl­góriája, vagyis a „hogyan él- rendezői leleményéről csak dessy Margit, Gálán Géza és felső fokokban tudunk szólni. Marsek Gabi alakította meg- Stílusa a Brecht-i sz,nház ha- ragadó vitalitással. Remekelt gyományainak alkotó tovább- Zala Márk, Hídvégi Mária, fejlesztője, egyszerre har- Tardy Balázs és Papadimitriu sány nevetést fakasztó és bel- Athina is. És — nem köve- ső elgondolkodtatásra kész- tünk el szentségtörést —, ha tető játék. Szándékosan nem azt mondjuk: az egész társu- írtunk elé a víg jelzőt, mert lat. Sulyok László az előadás — híven a Moli- ére-i életműhöz, a vígság mel­lett rengeteg keserűséget és figyelmeztetést hordoz. S az embert úgy mutatja, amilyen: öregnek és fiatalnak, szolgá­nak és uralkodásra termett­nek, szépnek és csúnyának, szellemben, testben és lélek­ben egyaránt. És amikor ezt elmondtuk, még mindig nem tudtuk kifejezni azt a lé­nyegi összetettséget, amelyel ez az előadás hordoz és aen a nézőben. A 25. Színház, melyet olyan nehezen fogadott be a szak­ma, a „hivatalos” színjátszás, lététől kezdve a kollektív színjátszás híve volt. Szük­ségszerűségét elsősorban nem a színészanyagban kell ke­resnünk, hanem a szándékban és az alapján történő meg­valósulásban. A színház előa­dásainak vannak ugyan a szokásos munkamegosztás sze­rint jól megkülönböztethető személyiségei, a hangsúly jünk”- kérdése, amely társa- mégsem rajtuk, az egyeseken dalmi berendezkedés jellege van, hanem a közösségén, mellett függ a társadalmat Azon a kollektíván, amely megvalósító személyek tuda- művészt és technikai munka- ti, műveltségbeli szintjétől, társat egyaránt alkotó mó- ráhangoltságőtól egyaránt. Az dón magába foglal. Kit, mi­életmód, a szocialista módon lyen szerep, fontosság illet élni gondolat problematikája meg az előadás tagadhatat- itt kap méltó súlyt a régmúlt- lan, végső sikerében, azt a ban keletkezett előadás ürü- hagyományokhoz szokott gon- pyén , , , .................. dolkodásunk nem tudja — e A 25. Színház mar szulete- , sekor arra vállalkozott, hogy színhaz eseteoen úgy erzem. élesztője és ébren tartója le- nem is baj — valóságában gyen a jelen társadalmi életé- felmérni- De —, minthogy ben felvetődő ellentmondások mincjen előadásnak vannak megoldási igényeinek es to- , rekvésének- A Zsugori uram felelősei es szereplői nem ennek a kiérlelt koncepciónak vonhatjuk ki magunkat az ér­egyik legkifejezőbb példája, tékrend alól, s ezzel máris a Mert ki tagadná _ és való- megszokotthoz tértünk, azok- jában tagadhatna —, hogy ma 6 ií élő valóságként üti fel fe- hoz a szempontokhoz, ama- jét, természetesen helyenként, lyek aiapján ítélünk egy-egy 4 NOGRÁQ — 19?ó. november 19., péntek j Művelődéspolitikai fórum Diósjenőn PÄRTHATAROZATOK, ál- zóra, és olyan gondolatilag iz- lami dokumentumok szólnak aaimas, a tenniakarás bizo­E kérdés azért is figyelmet érdemlő, mert a nem magas a művelődés, a műveltség fon- nyosságát bemutató, élénk be- lélekszámú község lakói kö­tosságáról. A témát önálló és széígeíést, nem egy kérdés- züi közel 500-an ingáznak. S gyűjteményes kötetek elem- ben vitát folytattak, amely ebből adódik a felvetés: ezek zik tudományos pontossággal jelzi a műveltség emelésé- az utazó emberek hol mű­meggyőzödés- nek igényét, aktualitását és velődjenek’? A munkahelyen, a cselekvés szükségességét. és tapasztalati sei, s mondhatni, hogy „visz- szaköszön” nap mint nap a folyóiratok, az újságok ha­sábjairól is. Hát ennyire fon- szólnunk, tos lenne a tudás, a művelt utazás közben, vagy lakóhe- KÜLÖNÖSEN KÉT felve- Ivükön? Hogy valamelyik he­tett problémáról érdekes most lyen kell. az nem volt — és Mindkettő közér- nem lehet vita tárgya. A dekű. s olyan, amely a köz- „hol” kérdésben azonban meg- ség? Ennyire meghatározója ség határain túl is viták egész oszlottak a vélemények. Az életünknek? Hogy újból és sorára indítékot szolgáltató, egyik Tolmácson dolgozó fér- újbói emberek tízezreit meg- Az egyik kérdés tulajdon- fi számára szimpatikusabb a mozgatva, szellemi erejét fel- képpen „nem is kérdés”. Na- munkahelyen történő műve- használva hívjuk fel rá a tár- ponta 12 órát szedem a cu- lődés. mert odahaza, beleszá­korrépát — írja a „nem kér- mítva a házi teendőket is. sok le- dező” —. s ez alatt szá- minden más jöhet közbe. Má­sadalom figyelmét? A Válasz csak egy hét: igen. A műveltség, az momra nincs művelődés, csak sik vélemény szerint otthon is ismeretek meg-megújító fris- cukorrépa van. Ennyi a köz- jó. mert a faluhelyi közösség sítése, az egyes ember és az lés. és — mint jeleztük, nem erősítését szolgálhatja. Abban kérdés, ettől elhatárolta ma- viszont mindenki egyetér­tett, hogy az utazás közbeni tanulás, művelődés —. közle­egész közösség tudatának a társadalom fejlettségéhez va- gát írója —. mégiscsak kér- Ió igazítása az egyik legfon- dés. Felveti egyrészt a sza- tosabb téma. A fejlődés, a ha- bad idő problematikáját, más- kedésünk korszerűtlensege, ladás, az életszínvonal, az részt úgy éiezteti, mintha a mostoha körülményei miatt emberi lét magasat^» szintű művelődés és a munka között — lehetetlen, megvalósításának egyik — homlokegyenes ellentét, ősz- Természetesen ez a tanács­mert a mindennapokkal, a szeegyeztethetetlen ellentét kozás nem adhatott egyér- munkával. a termeléssel függ volna. A beszélgetés során telmű választ éppen a közmű­alapvető és meghatá- egyértelműen cáfolták meg a hozzászólók ezt a szembeállí­van tást, és nagyon helyesen arra jó volt. hogy az elképzelése- mint a következtetésre jutottak, kot összegezze, és hangot ad- ahogyan nem előzmények és hogy a napi fizikai munkáéi- j0n a helyi pártvezetőség es nyilván nem folytatások nél- lenére is — amely nem min- állami vezetés törekvéseinek, művelődés- denkor jelent 12 órai cukorré- melyek a hazai össze rozó záloga. Nem új felismerésről szó. éppen úgy nem. küli a diósjenöi velődés egyik legproblema­tikusabb kérdésére. De arra közművelő­politikai fórum sem, melyet a paszedést — nemcsak lehet- dési lehetőségek szélesítését közeli napokban rendeztek séges, de szükséges is az em- helyezte soron következő fel­ber állandó, folyamatos mű- adatainak tengelyébe, velődése. Ami jelentkezhet a meg egy egesz napos, nagv szabású rendezvény látszat­ra lényegtelen, de nagyon is legkülönbözőbb például újság- és formában, könyvol MŰVELŐDÉSPOLITIKAI fó­rumot elvétve rendeznek me­fontos összetevőjeként. A fórumra kevesen jöttek el a községből, de ez várható zi-, színház- és kiállításláto- hői tanácskozás rácáfolt az volt. Ma még kevesek mé- gatásban. és még számos más óvatoskodásra, s azt bizonyí- lyen érzett problémája a mű- módon, amelyre az adott te- tóttá, hogy az emberek igenis velődés és ennek politikája, lepülés művelődési viszonyai szeretnek beszélni — nyíltan 1-ehe- lehetőséget teremtenek.­Komoly vita, véleménycse­telmiség és a munkások kép- re kerekedett az ingázó dől- sekről is. zettebbjei, eljöttek a találko- gozók művelődését illetően is. Akikre viszont joggal tett számítani, a helybeli ér­vágásban, tévénézésben, mo- gyénk községeiben. A diósje­— ezekről a ma még sok he­lyütt kevésbé becsült kérdé­S. L. _ Novemberi Jelenkor A pécsi folyóirat új száma valamint Futaky Haj na, Pé- ünnepi összeállítással köszön- czely László, Rába György és ti Csorba Győzőt hatvanadik Tüskés Tibor tanulmányát ol- születésnapja alkalmából. vashatjuk. A köszöntők után A köszöntő írások sorában az ünnepelt Csorba Győző új Arató Károly, Bárdosi Né- költeményeit találjuk, meth János, Bertók László, A folyóirat további részé- Bisztray Ádám, Galombosi ben többek között a Kolozs- László, Kalász Márton, Ká- váron élő Kántor Lajos: Em- rolyi Amy, Kiss Dénes, Makay béri képek, háttérrel című Ida, Pákolitz István, Pál JÓ- magyarországi útirajza, Kam- zsef, Takáts Gyula és Weöres pis Péter: Beremend című Sándor költeményét, Bertha riportjának befejező közle- Bulcsu,’ Fodor András, Kende ménye, Mészöly Miklós esszéi Sándor, Kormos István és és Csuka Zoltán jugoszláviai Thiery Árpád szépprózáját, jegyzetei kaptak helyet. Torkos szerepében Zala Márk jeleskedett. BAUABAS TIBOR regénye nyomán irta CS HORVATH TIBOR. rajzolta: ZÖRAU ERNŐ Grafikai kiállítás Pásztori Pásztó nagyközség Taná­csa és a Lovász József Mű­velődési Központ szervezése­ben grafikai kiállítást nyit­nak november 22-én Pásztón, a helytörténeti kiállítóterem­ben (ciszter kolostor). A gra­fikai tárlatot Csorba Géza. a Kulturális Minisztérium képzőművészeti osztályának vezetője nyitja meg. A grafi­kai kiállítás szervesen Illesz­kedik azon törekvésekhez, amelyek Pásztó és környéke lakossága vizuális kultairáíá- nak emelését célozzák. A ki­állítás ünnepi megnyitóján közreműködik a Lovász Jó­zsef Művelődési Központ ka­marakórusa. Az Agria Bútorgyár Sál gól orrán ban Az egri Agria Bútorgyár és a salgótarjáni Jqzsef Attila megyei Művelődési \ Központ szervezésében az Agria Bú­torgyár kiállítást nyit Salgó­tarjánban, a megyei . József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában november 22-én. A kiállítást Kormos Pál, az Agria Bútorgyár igazgatója nyitja meg. Az épülő Salgótarján lakossága érdeklődésére fokozottan igényt tarthat a kiállítás, hi­szen évenként több száz csatád költözik új lakásba. Sok fia­tal az otthonalapítás gondjai­val küzd. A kiállítás a laká­sok berendezéséhez nyújt segítséget Mai tévéajánlatunk 17.00: Tízen Túliak Társasá­ga. Az úttörő korosztálynak szóló . műsorra ezúttal a fel­nőtteknek is érdemes odafi­gyelniük. Zala megyében az úttörőparlament leendő szín­helyén járt a kamera. Zaia megye úttörőéletével -ismer­kedve ellátogatunk Zalaeger­szegre, Kanizsára. Hallunk a játszótéri gondokról, a foci­kollégiumról- A zalai gyere­kek kifejtik, kit tartanak ér­demesnek arra, hogy az úttö­rő nevet viselje, s hogy sze­rintük mi e szó igazi tartal­ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom