Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)

1976-10-13 / 242. szám

Tanulunk, vagy tanulgatunk?

Megyei fílmbemutatök

Képzőművészeti

Tervek után megvalósítás

Egy férfiról meséltek a minap a Nógrádi Szénbányák anyagraktárában. Nem ismerte a betűvetést, az írás tudományát, mégis — ha bevásárolni küldték a munkatársaknak reggeliért — minden megbízatást teljesített. Nem fordult elő, hogy egy áru helyett mást hozott volna. Pedig volt mit megjegyeznie egy-egy bevásárlás során.

Bizonyára bámulatosan jó memóriával rendelkezett — gondolhatjuk. De nem. Az élet egyéb, másféle gyakorlata bizonyította, hogy az említett rakodómunkás semmivel sem rendelkezett jobb memóriával a társainál. Azoknál, akik. írni is tudtak.

Hogyan tudott mégis minden rábízott dolgot megvásárolni? Mindent lerajzolt. Ha kiflit kérte, görcsös vonal- vezetéssel lerajzolt egy holdat, és elé írta a számot, hogy mennyi darabot, mert a számok leírását már megtanulta. Ha valaki kakaós tekercsre éhezett meg, lekanyarított egy csigabigavonalat. A Fecske cigarettánál meg madarat rajzolt. Mindenre volt tehát valamilyen saját használatú, el- igazodású jele. Csak a tejre nem. De azt már tudta rajz nélkül is, csupán a darabszámot jegyezte fel.

tSr

A felnőttoktatás, az üzemek, gyárak dolgozóinak általános iskolai tanulása újra virágkorát éli. Még akkor is, ha esetenként írástudatlan emberekkel találkozunk. Megbízható statisztikák tanúskodnak arról, hogy egyre többen igyekeznek megismerkedni a tudományokkal, napjaink korszerű ismereteivel. E személyes törekvést egyengeti a társadalom: a munkahely, a különböző szervek és szervezetek, a művelődési intézmények. Hogy milyen sikerrel, arról képet kaphatunk az alábbi, megyei adatokat tartalmazó táblázatból.

Az 1970/71-es tanulmányi évben összesen 311-en végezték el, a lehetőségek szerint különféle zárt és tanfolyami rendszerű formákban az általános iskolát. Három évvel később a párt közoktatás-politikai határozatának megjelenése után már 712-en. A múlt esztendőben pedig 962 dolgozó.

De ha folytatjuk a statisztikát, egy dolog rendkívül szembetűnő: a legutóbbi, tehát az 1975/76-os oktatási évben

22-vel kevesebben vettek részt a felnőttoktatásban, mint az előző esztendőben. Ez a tény már elgondolkozásra késztet. Nen csak azért, mert csökkenésről — a tendencia szó egyelőre még alaptalannak tűnő — van szó, hanem azért, mert megyénkben több, közel tízezerre tehető azoknak a felnőttkorú, de 45 éven aluli lakosoknak a száma, akik hét általános iskolai osztállyal rendelkeznek.

Ahhoz, tehát, hogy a csökkenés ne öltse a tendencia jellegét, haladéktalan, átfogó és jól koordinált intézkedésekre, mi több, gyakorlati cselekvésre van szükség. A szakszervezeteknek ebben pótolhatatlan a szerepük. Az SZMT már ki is dolgozta a maga oktatási intézkedési tervét, most már csak — és ez a csak a

legtöbbet jelenti — érvényt kell szerezni megvalósításának.

Hogyan — vetődik fel egyből. Mindenekelőtt a nagyüzemekben — például a salgótarjáni síküveggyárban, a kohászati üzemekben, az öblösüveggyárban, a pásztói üzemeknél — jól bevált módszerekkel, azok továbbfejlesztésével. A tanulás anyagi ösztönző rendszerért a legtöbb helyen kidolgozták és jól is alkalmazzák. A tanulásra „kiszemeltek” pszichikai, erkölcsi felkészítése azonban a tapasztalatok szerint korántsem ilyen átgondolt, tervszerű és hatásos, A munka és a műveltség közötti elválaszthatastlan összefüggések olykor még a szervezők előtt sem elég világosak, következésképpen nem lehetnek azok a hiányos végzettségű dolgozók előtt sem. Meggyőződésem, hogy a jól kereső, megfeszített fizikai munkát végző segédmunkások körében jórészt még mindig ezért nem tudunk megfelelő eredményeket elérni.

Az általunk felvetett hogyanra — tudjuk — csak általánosságban válaszoltunk, de ez az általánosság az adott téma összegzésének szándékából ered. A konkrét módszereket viszont egyszer érdemes lenne maguktól a legilletékesebbektől, az említett üzemek képviselőitől meghallgatnunk. Akár egy megyei konferencia keretében. Bizonyára sok hasznosítható ötletet adna minden résztvevőnek, és értékes segítséget a pillanatnyi megtorpanásból való kilábaláshoz.

Sulyok László

tévéajánlatunk

Mai

2130: MESÉK AZ EZEREGYÉJSZAKÁBÓL A rendező, Rajnai András mondja: „A történetet Szind- bád alakja köré komponáltuk. Különös kalandok, fantasztikus helyszínek, mesebeli va- rázskutak, gyémántvölgyek, föld alatti kincseskamrák, és ékszerpaloták, rejtelmes drágakőkastélyok, titokzatos tájakra nyíló smaragdutak és rubinajtók várják a hőst. Nehéz próbatételeket teljesít, megtévesztő hangú sellőkkel és

fantasztikus nőalakokkal, óriásokkal és félelmetes szörnyekkel kell megvívnia. A tengeren hánykolódó hajón, a mesebeli hal gyomrában, a szikrázó, végtelen gyöngysivatagban, a hideg fénysugarakat visszaverő, támadó szellemeket rejtő kristályfennsíkon, a repülő szőnyegen és a zsákba kötözött szélzúgáson utazik célja felé, hogy az óriás torkán át elérkezzék a gyémántpalotához, ahol a félelmetes dzsinnel kell megvívnia.

A műsorban most mégsem a látványosság a főszereplő, hanem az ember, aki értelmével és fantáziájával mindenek - felett diadalmaskodik, mindent legyőz, mindent megismer, de önmagát mégsem képes megismerni: a legnagyobb titok, a legnagyobb varázslat: az emberi személyiség előtt értetlenül és döbbenten torpan meg.” '

Az Ezeregyéjszaka teljesen elektronikus képi összetételekre épülő film.

Conrack és

Jon Voigt, a Conrack című amerikai film címszerepében

A főcímben jelzett tulajdonnevek a hét két érdekesnek ígérkező filmbemutatójának hőseire utalnak. A két ember korban és földrajzilag is nagy távolságra él egymástól, merőben más társadalmi viszonyok között, mégis ösz- szeköti, egymáshoz közelíti alakjukat jellemük alapvető azonossága: az igazságért és igazságosságért való aktív, bátor kiállás, az egzisztenciát, sőt az életet is kockára tevő harc vállalása a társadalmi igazságtalanságok, illetve az orvul, fegyverrel támadó idegen hatalom ellen.

Conrack — igazi nevén Pat Conroy — fiatal tanárember, aki 1969. tavaszán érkezik az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozó Yamacraw-sziget- re, hogy .az ottani, színes bőrűek számára nyitott iskolában biológiára és egyéb közhasznú ismeretekre tanítsa a felső tagozatos diákokat. Üj- szerű nevelési elvei azonban, melyeknek sarkköve .az emberek közötti egyenlőség és kölcsönös tisztelet, hamarosan szembefordítják vele a tanügyi hatóságnak embereit, magát a színes bőrű igazgatónőt is. Connack eszméit és a gyermekek érdekét szem előtt tartva, felveszi ellenük a harcot, de szükségszerűen alulmarad. Amerika szabad állampolgárának az elbocsátás után csak annyi joga marad, hogy világgá kürtői je, milyen igazságtalanság történt vele. De hát kit érdekel mindez? Megszokták már, hogy a fiatalok tüntetnek a háború ellen, vagy más „efféle” ügyben. Megszokták és közömbösen mennek el mellette. Conracknak ezért kell távoznia a szigetről, s

elhagyni a gyerekeket, akiknek éppen csak elkezdte megmutatni azt, amiért érdemes élni, dolgozni, tanulni. Az amerikai Martin Ritt, aki színészként kezdte pályafutását. haladó, társadalmi problémákat feszeget filmjében, amely nyíltan tárja fel a még mindig megoldatlan négerkérdés ellentmondásosságát, a hangzatos „szabadság, egyenlőség” jelszó alatt megbúvó faji és osztálykülönbségeket.

A Kovpak előretör című, szovjet film 1942-ben játszódik. A Szovjetunió nagy honvédő háborúját vívja a fasiszta betolakodókkal. A nem várt partizártekciók meghiúsítják Hitler tervét, az azonnali Moszkvába vonulást. Hitler kénytelen erőit szétaprózni, s azokat a partizánok ellen bevetni. Szidor Kovpak, a legendás partizánvezér és megerősödött csapata a sikeres akciók egész sorozatát hajtja végre ellenük Ukrajnában. A film e hősi harcoknak és sok esetben névtelen hőseinek állít emléket, Tyimofej Levesük rendezésében. A kijevi Dovzsenko stúdióban készült film a Vérdíj Kovpak fejére című, korábban nagy sikerrel bemutatott háborús kalandfilm folytatása. Főszerepét ezúttal is a kitűnő Konsztantyin Sztyepankov játssza. '

A Filmbarátok Kőre hálózatban mutatják be A gamma-sugarak halasa a százszorszépekre című Paul New- man, híres • amerikai színész által rendezett filmet, amely 1973-ban ,a Cannes-i filmfesz- tivál egyik legnagyobb sikere volt

pályázat közép- iskolásoknak

Országos képzőművészeti vetélkedőt hirdet az Oktatási és a Kulturális Minisztérium az Országos Pedagógiai Intézet, a Szépművészeti Múzeum, és a Magyar Nemzeti Galéria — középiskolások számára.. A képző- és ipar- művészeti szakiskolások, nem vehetnek részt ebben a versenyben.

Az iskolai csapatok egy- egy pályaművel nevezhetnek be a háromfordulós vetélkedőbe. A Szépművészeti Múzeum, illetve a Magyar Nemzeti Galéria által megjelölt műalkotások egyikéről írnak

2—3 oldalas elemzést, például Raffaello Eszterházy Madonnájáról, vagy Dürer Férfi képmásáról, Mányoki Ádám II. Rákóczi Ferenc című művéről, vagy Madarász Viktor Dózsa népéről. A pályamunkákat az Országos Pedagógiai Intézetbe juttatják el a résztvevők. A megyékből 4—4, a fővárosból 20 csapat jut a középdöntőbe, amelyet a jövő év elején tartanak Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen és a fővárosi tanárképző főiskolákon. A csapatok egy-egy saját készítésű képzőművészeti játékkal jelentkeznek és számot adnak a Szépművészeti Múzeum XIX századi, valamint a Nemzeti Galéria XIX. századi és a nagybányai festészet állandó kiállításain látottakról.

A döntőre a tavaszi szünidőben kerül sor Budapesten. Selejtező villámkérdésekre, tesztfeladatokra válaszolnak a diákok, s a legkiválóbb öt csapat másnap a televízió nézői előtt méri össze tudását. Itt is meghatározott gyakorlati feladatot oldanak meg és bizonyítják, hogy ismerik a Szépművészeti Múzeum

XIX. és XX. századi, valamint a Nemzeti Galéria XIX. századi kiállításainak tartalmát.

Az élső helyezett csapat jutalma: külföldi utazás és műtárgymásolat. A második helyezett csapat belföldi kempingtáborozáson vesz részt és műtárgymásolatot vagy művészi könyvet kap. A harmadik helyezettet kétnapos belföldi tanulmányúttal és művészeti könyvvel ösztönzik a további érdeklődésre.

73.

Hadarva súgta Loncinak:

— Egészen mástól félt! Ettől! — Odaugrott a kis emberhez, s kikapta a lefogyott halomból Zsabka ébennyelű, kékes villanású rúgás kését, a ritkaságok ritkaságát, a legfőbb büszkeségek és fölényeskedések forrását. Orrán a parányi karc emléke megfájdult. Már mutatta is a híres gyilokot diadallal Lon- cinak— Ettől reszketett. Hogy megtaláljuk! 1 Hogy kiderül róla is...

Róla is, akinek egy ilyen ritka, rettegett és tilos késszerszáma van. És hozzá a nagy pofája!

Lonci után a fiúk előtt is meglengette. Szétnyíltak a gúnyos ajkak, a Feróé szerint, s elfelejtettek bezáródni.

Feró pedig ezek után Zsab- kához lépett ünnepélyesen, mintegy képzelt párnán nyújtva felé a drága személyi tulajdont,, e szókkal:

__ Na, híres vitéz! A híres

k

ésed! Mindent értek.

Zsabka nyelt, keze remegett. A himlőhelyeket a halántékról induló lassú csorgá- sok kerülgettékMaigret odalépett.

— Szóval ez az övé.

— Mégpedig — felelt Feró.

— Csinos.

Kivette a szájából a mosolygó pipát, és szeretettel méregtte delikvensét.

— Na, fiam, a magad kését is bedobtad?... Talán csak nem azért, mert tudtad róla, hogy tilos ilyet használni?

Zsabka nem felelt. A földet nézte.

— Kérdeztem valamit.

Helyette Feró szólott.

— Nem, nem ő dobta be — jelentette ki kereken. — Legyőzték őt.

Maigret a fiúra nézett, fölszaladt a szemöldöke. Ez új dolog, erre nem gondolt.

— Nézze csak meg a képét, ott jobb felől!

Es Maigret most látta meg Zsabka arcán a halványpiros csíkot, egy sebhely friss hegét.

— Egy hétig feküdt rajta, hogy ne lássuk — mondta Feró gúnyosan.

NÓGRÁD- 1976-október 13., szerda

Maigret szemöldöke fenn sátorozott a homlokán. Mögötte egy koncepció összedőlt kártyavára. Kezdhetjük elölről

Visszaillesztette a pipát a foga közé, szopókáján mélyedéseket rágott.

— Szóval, téged is megtámadott... a „katona” ; Elvette a késed.

Zsabka bólintott, feje leszegve maradt, ömlött szeméből a könny. Nem birta elviselni a nyilvános bukást, egykori nagy hírének porba hullását, itt a közmegalázások mezején.

S az álmélkodó morajból egy szó ütötte meg a nyomozó fülét:

— Megsebesítette!...

A szénák szokatlansági zön- géje volt.

Maigret^ bosszús volt,. meglehetős kedvetlen. Intett Zsabka őrizőinek.

— Hagyjátok a fenébe!

A. kését elfelejtette elkoboa- ni.

Nem volt vitás: garázdálkodik valaki az erdőn. És ez nem Zsabka, és nem is valami képzeletbeli alak.

Egy létező valaki. Nekivágtak újra. A bozótnak, a sziklának. Zsabka lelepleződése, ha másra nem, egy tévút kiiktatására jó volt. És egy hit megerősödésére.

Maigret és Buda tanító egymás mellé kerültek. Fújtatva törték a bazótot. Egyikük sem tudott napirendre térni a dolgok alakulása felett.

— Maguk mit szólnak ehhez? = kezdte Maigret,

Buda tanító fejét csóválta.

Hitetlenül, noha korábban már engedett a hitnek, mely esküdött egy ismeretlen támadóra. De akkor nem volt ennyire valóságos létezésének lehetősége.

— Fantasztikus — szólott megrendültén.

Maigret bólintott rá.

— Ki tudja, miféle körözött alak bújkál az erdőn?.... És, ha belegondol az ember, mióta garázdálkodhat háborítatlan, égnék áll a haja.

— Csak nevettünk a meséken. A babonák szövevénye jobban takarta, mint a legsűrűbb bozót.

Maigret elkomorult.

— Ez az, látja. Fején találta a szöget. Egy falu, amelyik babonás rettegésében a saját ellenségét fedezte! Mondhatnám, túlzás nélkül: szövetséges volt vele. Fonák, mi? Pedig így van, ha végiggondoljuk. Röhögni kell: az áldozatok mint bűnpártolók! Ezek a derék késtulajdonosok itt, mögöttünk. Ma is hallgatnának, ha nem borul fel a serb- li. Hagynának a sötétben tapogatózni. Látja, ez, a fantasztikus!

Pipáját kiemelte a foga közül, s a levegőbe csapkodott

vele.

— A bűnpártolás bíróság elé tartozik! Ad abszurdum vive a dolgot, ez is oda lenne állítható. De mit állítsunk a bíróság elé: Az ostobaságot? A sötétséget?

— A történelmet — ajánlotta Buda tanító keserű szájjal.

Ballagtak hallgatva.

Kisvártatva Maigret megint kiszólt pipája füstjének, tűnődéseinek élénk gomolygá- sából:

— Nem mondom, ami a trófeákat illeti, • fura hobbija van az ipsének, s még ahová gyűjti! Eredeti ötlet... Játékos figura lehet, annyi szent... De hogy az istenbe került oda kenyérvágó kés? Persze, biztos a lánynál volt... Fene érti... S még egy: a humánuma. Az ábra szerint ebben elég következetes. Reménykedjünk, hogy a lánnyal is... Talán.

Sötétig járták a sziklás vidéket. Az ismeretlen támadónak, s a lánynak nyomára sem leltek.

Még két napig keresték őket. S akkor a munkások hazamentek, A rendőrök is elhagyták a falut.

Maigret kezet rázott a tanácselnökkel. Csüggedt volt, s e szókkal búcsúzott;

— Természetesen még nem zártuk le az ügyet.

Amikor Anyicska fényben aranyló fürtjei fenn a kőbánya peremén, az erdő árnyékának éles vonalán ellobbantak, s láthatatlanná lett azoknak, kik odalentről a röstei- kedés és aggodalom tekintetével követték, nemcsak a szemmel érzékelés szála szakadt meg.

Anyicska is érzett szál szakadást. Szívdobbanás jelezte.

A földtől elszakadok jutottak eszébe, az űrutazók, kikről annyit írnak és beszélnek mostanában.

Mintha eddig az árnyékvonalig tartott volna valamiféle vonzás. A földé, amit oly otthonosan tapodunk belőle való hús-vér lábbal. „Röghöz ragadt” — mondjuk. Ö. drága rög: realitás, te ismerős, a biztonság illúzióját adó fészkünk sártapasztéka. Hogy le' tudod kötni szárnyainkat! S ím, ha elszakadunk tőled, mily’ riodalommal vágyunk vissza. Az űrben lebegésnek, a súlytalanság kellemetességének a szívre szakadó súly az ára: a magány alig viselhető szoron- gatása.

Anyicska ezt érezte, az erdő árnj’ékában, majd magába az erdőbe olvadván. Érezte csak, értelemmel nem járta be így az érzés kusza rétegeit.

Azt érezte psak tisztán, hogy mindentől elszakadt, amihez kötődött. S magára maradt egészen.

Az erdő hűvös félhomálya, leskelődő, alattomos csendje, az ismeretlenség, idegen- ség lelket ölelő ellenséges karja — ilyen lehet az űr fo,:- togatása, amint a földgolyótól elszakadt magányos emberszármazékra tekeredik. A négy fal védettségében nőtt lényre rászakad a falnélküliség világa, a Határtalanság és a Végtelen minden bizonyosságot, biztonságot elnyelő, ijesztő és sivár réme.

Egyedül, a mély erdőkön igy érez az ember, hol nem kapaszkodhat a szem határokba, és bizonyosat se tud róluk, hogy vannak-e egyáltalán.

i

CFolytatjuk.) ,