Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)
1976-10-24 / 252. szám
Prouza Olló: A röplabda további üépszerűsödése várható A LABDAJÁTÉKOK hódolói KÖZÜL a kézilabdázók már befejezték az idényt, a kosarasok és a „rőpösök” pedig bevonultak a termekbe, ahol hétről hétre pályára lépnek a bajnoki pontokért. Kosárlabdában a férfiaknál és a nőknél egyaránt háromesélyes az állás, s a női röplabdázók- nál sem mehet még biztosra a sokszoros bajnok NIM együttese, hiszen előnye csak két pont az Újpesti Dózsával szemben. A férfi röplabdázóknál egészen más a helyzet. A hat fordulóból öt mar lezajlott, s a kedélyeket a Csepel legutóbbi kettős veresége — Bp. Honvéd, Újpesti Dózsa ellen — sem tudta különösebben felkorbácsolni, hiszen a Buzek vezette gárda előnye így is négy pont az utolsó öt mérkőzés előtt. Elég, ha legyőzik a hatos élboly két leggyengébb csapatát, a Vasas Izzót és a Kecskemétet, s máris ők a bajnokok. Mi közünk nekünk ehhez, gondolhatja az első pillanatban bárki a „NÖGRÁD” olvasói közül? Ha nem tulajdonítanánk egy együttes sikerében jelentős szerepet az edzőnek, akkor valóban kár lenne a szót fecsérelni a csepeli röplabdások teljesítményére. Ha azonban azt is hozzáteszem, hogy az edző nem más, mint a Salgótarjánból elszármazott Prouza Ottó, akkor bizonyára sokan felkapják a fejüket...---- 1933-ban születtem, 1946 — 47-ben pedig már a megyei I. osztályban szerepeltem, mint futballkapus — emlékezik a harminc év előtti időkre a későbbi kiváló röplabdá- zó. — Nem csupán gyermekkori lelkesedés vitt a labdarúgópályára — évekig ez a sport volt az első nálam. 1948- ban a későbbi szövetségi kapitány, Soós Károly meghívott próbajátékra az SBTC-be, ahova végül egy bordatörés miatt nem mentem el. Egyébként is körülményes lett volna a leigazolásom, mivel az NB I- ben akkoriban korengedményre volt szükségük a fiatal játékosoknak. Prouza Ottó kapuspályafutása itt be is fejeződött, új sportág lépett be az életébe, amely azután a mai napig kitölti azt: a röplabda. — Ekkor alakult meg a ZIM-nél a röplabda-szakosztály, amelynek játékos edzője a Bp. Építőktől hozzánk került Szaunán Szilárd lett Csak néhány név a számomra kedves alapítók közül: Galló Miklós, Tóth-Faragó József, Kovács Mihály. Jó kis csapat jött ösz- sze. Olyannyira, hogy 1950- ben már az NB II-ben szerepelhettünk, ahol rendszeresen a 3—4. helyen végeztünk. Így ment volna ez még nagyon sokáig, ha 1952. májusában nem utazik le Salgótarjánba a Magyar Röplabda Szövetség akkori főtitkára, Spányik József, s nem tekinti meg az NB Il-es helyi rangadót az üveggyár és a tűzhelygyár csapatai között. — Az emlékezetes meccs után a főtitkár közölte, hogy meghív a felnőtt válogatott keretbe. Ez a lehetőség alapvető változást ho'zott az életemben, mivel két nappal az érettségi után már Budapesten voltam edzőtáborban. Elfogadtam a Vasas vezetőinek ajánlatát: a piros-kékekhez kértem az átigazolásomat. A fiatal játékos aligha gondolta akkor, hogy ilyen hosz- szú időt fog eltölteni a Vasasban; 1973. január 1-én köszönt el végleg a játéktól. 1953. tavaszán mutatkozott be a magyar válogatottban, amelynek azután 1966-ig 152- szer lehetett a tagja. Ez időben minden Világversenyen ott volt, mégsem elégedett, különösen azért nem, mert húszéves NB I-es játékos-pályafutása során sosem volt magyar bajnokcsapat tagja! — Miért éppen akkor hagytam abba? Mindig szigorú voltam önmagamhoz. A válogatottságról is önként mondtam le, miként az egyesületben is én léptem vissza. A játék ugyan még ma is jólesne, de be kellett látnom, az életben más is van, ott is illenék bizonyítani. Negyedik éve főfoglalkozású edző vagyok Csepelen. Nem feltétlenül edzőnek készültem — játékos pályafutásom során folyamatosan dolgoztam a Ganf-MÁVAG-ban gyártásvezetőként. A közgazdasági egyetemet ugyan két és fél év után abbahagytam, ennek ellenére megtaláltam ottani munkahelyemen a számításomat. Talán némi nosztalgiával Is mondja ezt a sikeres edző, aki nem szégyelli bevallani: kissé csalódott ember. Az edzői munka mellett ugyanis mindenki gondjával-bajával is kell foglalkoznia, ami roppant idegölő tevékenységet jelent számára. Ennek ellenére csinálja, mert nagyon szereti sportágát. Azt a röplabdát, amelyben számottevő változások zajlottak le az elmúlt húsz évben, miközben Magyar- ország férfiválogatottja sajnálatosan hátrébb szorult az élvonalból. — A leglátványosabb fejlődést ütőerőben tapasztalhattuk. Húsz évvel ezelőtt viszont sokkal magabiztosabb labdakezelés jellemezte az élmezőny játékosait. Régen a nagy, kiemelt labdákkal operáltak, ma a japánoktól átvett szúrt labdákat is alkalmazva összvér-stílus alakult ki. Egy biztos: a röplabda további népszerűsödése várható, miként a játék színvonala is tovább fog emelkedni. Jól láthattuk ezt a szovjet—lengyel férfidöntőn is az olimpián. Prouza Ottó' egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy Magyarországnak rövidesen ismét komoly férfi röplabdaválogatottja lehet. — Meggyőződésem, hogy egyéves kemény munkával ismét felzárkózhatnánk. Itt az 5—8. hely valamelyikének megszerzésére gondolok a jövő évi EB-n. A rendelkezésre álló játékosanyaggal ez a terv nem rózsaszín álom. Az más kérdés, hogy nálunk a röplabdát — a kosárlabdához hasonlóan — „leírták” az illetékesek. Ilyen alaphangulatban kétségkívül nehezebb a bizonyítás.., AZ EGYKORI SALGÓTARJÁN! JÁTÉKOSNAK mindenesetre kellemes gondjai vannak, hiszen csapata minden bizonnyal fölényesen megnyeri az 1976. évi magyar bajnokságot. A néhány nap múlva esedékes hatodik, egyben utolsó forduló után mindenesetre sokkal több ideje lesz, egy ideig nem parancsol majd neki a versenynaptár. A holtidényben sokkal gyakrabban ülnek úgy autóba, hogy irány: Salgótarján! Jocha Károly Oho» hi» gyakorlatok Ülünk az irodában, állunk a munkapad mellett és egyszerre csak érezzük, hogy elfáradtunk. Mit tesz az okos ember ilyenkor, aki nem ellensége egészségének? Elvégez néhány egyszerű kis tornagyakorlatot és máris felfrissülve folytathatja munkáját. Például, ha az embernek elfárad a nyaka, nekidől a széke támlájának, egyenesen tartva törzsét és leejti állát, ■hogy az érintse a mellkasát. Azután elengedi arcának izmait (mert ilyenek is vannak), , és ellazulva, lassan először jobbra fejkörzést végez. Lehetőleg az orron keresztül lélegez, azt is ütemesen. Amíg köröz, nem lélegez, csak a kis pihenők alatt. Felváltva jobbra és balra végezzük a gyakorlatot. A sok odafigyelésben elfárad még a szemünk is. Ilyenkor üljünk nyugodtan, hátunkkal a szék támlájának támaszkodva, s lazítsuk el egesz testünket. Hunyjuk le szemünket anélkül, hogy erővel zárnánk a szempilláinkat. Számoljunk magunkban lassan tízig, majd nyissuk fel szemünket. Néhányszor ismételjük meg. Elfárad a lábunk is, különösen ha munkapad vagy gép mellett kell huzamosan álldogálnunk. Erre az esetre a következőt ajánljuk: üljünk egy (lehetőleg támla nélküli) székre úgy, hogy csak lábujjunkkal érinstük a földet. Emelkedjünk sarokra, majd ereszkedjünk vissza lábujjhegyre, s váltakozva ismételjük ezt a gyakorlatot. Ha a kezünk fárad el, akkor masszírozzuk meg erőteljesen az ujjakat a hüvelykujjtól kezdve a kisujjig, utána pedig masszírozzuk meg a kézfejünket. Néhányszor ismételjük. SPORT Lőtéravatás Salgótarjánban Salgótarjánban a városi tanács lövészklubja nem régi múltra tekint vissza. Ennek ellenére a lelkes tagsága jóvoltából mintegy 60 ezer forintos költséggel 10 lőállásos lőteret építettek a Papp-tag- ban. Az MHSZ-klub a fegyveres erők napja alkalmából avatta a lőteret, amikor versenyt rendeztek a Volán, a síküveggyár és a zagyvarónai lövészklub bevonásával. Az avatóünnepségen a társadalmi munkában élenjárók közül 3 főnek nyújtották át az MHSZ megyetitkára által adományozott plakettet. A versenyt két számban — kispuska, pisztoly — rendezték meg. Kispuskában a férfiaknál ez volt a sorrend: 1. Radics (St. Volán) 176, 2. Kömyei (St. Síküveggyár) 175, 3. H,udák (St. városi Tanács) 174 köregység. Pisztolyban: 1. Radics (St. Volán) 124, 2. Forgó (St. városi Tanács) 77, 3. Angyal (Zagyvaróna) 70 köregység. A női kispuskás lövészeiben: 1. Oláh (St. Síküveggyár) 145, 2. Szabó (St. Volán) 119 köregység. Csapatban: 1. Síküveggyár 502, 2. St. Volán 490, 3. St. városi Tanács 467 kör- .egység. A helyezettek tárgy- és oklevélj utalómban részesültek. (íjra vereség1 idegenben Szegedi EOL—SBTC 4-2 (2-1) Szeged, Tisza-parti stadion, 5000 néző, v.: Hámori. SZEOL: Nagy — Kádár, Egervári, Forgács V., Tóth, — Hojszák, Birinyi, Zámbori — Kozma, Kőműves, Jernei. Edző: Himmer István. SBTC: Szűcs — Miklós, Kmetty, Varga, Tóth — Földi, Répás, Básti — Szoó, Márta, Jeck. Edző: Dávid Róbert. A SZEOL kezdte a játékot. Az első lövést Jernei küldte kapura, Szűcs azonban védett. A másik oldalon Jeck keresztlabdájáról maradtak le a tarjáni csatárok. Az 5. percben Hojszák Jernei elé sarkalta a labdát, majd Kőműves a 16-oson álló Birinyi elé játszott. A középpályás lövése a jobb alsó sarok mellett zúgott el. A szegediek átvették a játék irányítását — az SBTC beszorult — és a 10. percben megszerezték a vezetést. Zámbori Jerneihez adott. A szélső pazar labdával ugratta ki Kőművest, aki a lesre játszó tarjáni védők között kapura tört, majd a kifutó Sziics fölött a léc alá lőtt. 1—0. (Az akciónál Miklós bentragadt, így a lestaktika már a 10. percben megbosszulta magát.) Továbbra is lendületben maradt a SZEOL, sőt két perc múlva növelte előnyét. Kozma botladozott a labdáéra jának mutatója, amikor a csereként beállt Hegedűs megszerezte a SZEOL harmadik gólját. Zámbori tört előre, majd 20 méterről lövésre szánta el magát. A rosszul eltalált labda Vargáról balra perdült és a berobbanó Hegedűs a hosszúsarokba bombázott. 3—1. Lendületben maradt a szegedi csapat. Előbb Hojszák, majd Hegedűs nagy lövését védte Szűcs. Az 54. percben újból a hálóban táncolt a labda. Jernei a jobb oldalról végzett el egy szögletrúgást, kapu elé csavarta a labdát, azt Kozma fejjel megcsúsztatta, majd Birinyi ugyancsak fejjel a jobb alsó sarokba továbbította. 4—1. Ezekben a percekben szinte ellenállhatatlanu1 játszott a SZEOL, míg a tarjániak minden elgondolás nélkül, szét- esően. A 70. percben Répás helyére Horváth állt be, s a következő percben büntetőhöz jutott a vendégcsapat. Jeck cselezgetett a 16-oson belül, majd átesett a szerelni készülő Zámbori lábán. Hámori játékvezető a 11-es pontra mutatott. Jeck futott a labdának, s a bal felső sarokba lőtt. 4—2. A SZEOL ezen a találkozón A tarjáni csapatban a két szélsőhátvéd játszott nagyon gyengén, a középpályások pedig igen „öregurasan”. Elöl egyedül Jeck volt veszélyes. A tartalékok mérkőzésén: SZEOL—SBTC 2—1. Bagaméry László A forduló további eredményei: Vasas—Rába ETO 5—0 (3—0), Csepel—DVTK 1—0 (0—0), Tatabánya—Ferencváros 1—1 (0—0), ZTE—Újpesti Dózsa 1—5 (0—1), Haladás— Dorog 4—0 (3—0), Békéscsaba —Dunaújváros 4—0 (3—0), Bp. Honvéd—Videoton A—0 (0—0), MTK-VM—Kaposvár (a találkozót szerdán játsszák). A bajnokság állása: 1. Ü. Dózsa 11 91 36-15 18 2. FTC 11 7 3 1 29- 9 17 3. Haladás /II 8 1 1 23-11 17 4. Bp. Hon véd 11 6 2 3 14-14 14 5. Vasas 11 6 1 4 27-17 13 6. Békéscsaba 11 4 5 2 18-13 1>3 7. ZTE 11 5 2 4 15-13 12 8. Tatabánya 11 5 1 5 17-18 11 9. Videoton 11 56 27-19 10 10. Kaposvár 10 3 4 3 12-14 10 11. DVTK 11 56 12-19 .10 12. Rába ETO 11 4 1 6 14-20 9 13. SZEOL 11 3 3 5 12-26 9 14. Dunaúj város 11 3 2 6 13-20 8 15. MTK-VM 10 3 1 6 14-17 7 16. SBTC 11 3 1 7 14-26 7 17. Csepel 11 2 2 7 10-20 « 18. Dorog 11 1 3 7 7-23 5 val a jobb oldalon, majd egy minden csapatrészében felülirillatncnrn»« aoaIIaI IvAncnnén ^ múlta ellenfelét. Már az első villámgyors csellel becsapta a kitámadó Kmettyt, kapu elé kanyarított, és Hojszák az ötösön előrevetődve a tehetetlen Szűcs mellett a bal alsó sarokba fejelt. 2—0. A Stécé védelme ezekben a percekben hibát hibára halmozott. A 25. percben Kozma teljesem egyedül tört kapura. A felfutó Kőműves elé játszott, aki Kmettytől Szorongatva nem tudott a hálóba találni. Óriási mezőnyfölény ben játszottak a hazaiak! A 32. percben Birinyi a 16- oson álló Kozma elé tálalt. A szélső nem tudta átvenni a labdát és odalett a nagy helyzet. A 37. percben vezette első támadását az SBTC, és azonnal — igazi nagy potyagóllal — szépített. A jobb oldalon felfutó Szoó váratlanul kapura lőtt. Nagy István rosszul nyúlt a labdához, az Básti elé pattant, akinek sarkáról aztán a jobb felső sarokba hullott a labda. 2—1. Újból nyílt lett a küzdelem, s a 43. percben akár ki is egyenlíthetett volna az SBTC. Básti szabadrúgást végzett el, a szegedi 16-ossal egymagas- ságban. A /belőtt labdára Márta érkezett és két lépésről a jobb kapufa mellé helyezte a labdát. Szünetben mindkét csapat cserélt. A 'Szegednél Kőműves helyére Hegedűs állt, a tarjániaknál Földit Loch váltotta fel. Kezdés után az 50. másodpercre ugrott a stadion tíz perc után látszott, hogy csupán a gólkülönbség lesz kérdéses. A SZEOL-ban Birinyi volt a karmester, kitűnően játszott, gólt is szerzett. A XII. fordulóban, október 30-án: Honvéd—Haladás, SZEOL—Rába ETO, DVTK— Dunaújváros, Tatabánya— Dorog, Vasas—Békéscsaba, Kaposvár—Ü. Dózsa, Csepel —Videoton, FTC—ZTE, SBTC —MTK-VM. Az aranyjelvény közelében — Végül is tartottad. Kurls ' Nándor, a Bgy. SE 17 éves atlétája az egyesület egyik legeredményesebb sportolója. A gyarmati klűb 10 olimpiai pontjából 6-ot ő szerzett súlylökésben és diszkoszvetésben elért eredményével. — Mi volt az év célkitűzése? — kérdeztük a fiatal atlétától. — Az aranyjelvényes szint teljesítése és két bajnokság a két dobószámban az országos ifjúsági bajnokságon. — Sokat dolgoztál egész évben? — Mondhatom, igen. Heti négy edzéssel kezdtem az alapozást. Ügy éreztem, jól sikerült. Igen gyorsan jöttek az eredmények már az alapozásnál, úgy,, hogy egy kicsit meg is ijédtem, hogy a formát nem tudom tartani. — Aggodalmam feleslegesnek bizonyult. Sorozatban döntöttem meg a megyei ifjúsági csúcsokat súlylökésben és diszkoszvetésben. Súlyban az országos vidéki bajnokságon 15.06-tal — megyei ificsúcs- csal — aranyérmet nyertem. A diszkoszról nem szívesen beszélek, mert csak a hatodik helyezést sikerült elérnem. Részt vettem Győrben az olimpiai reménységek versenyén. — Itt is tovább javítottam- a megyei ificsúcsot. Minden esélyem megvolt, úgy érzem, hogy nyerjek az országos bajnokságon. — Beszélj erről a versenyről. — Mindkét dobószámban negyedik lettem, s ezt kudarcnak tartom. Nagyon el voltam keseredve, mert nem sikerült az aranyjelvényes szint elérése sem. Pedig úgy érzem, mindent megtettem, nagyon sok munkám van az eredmények mögött. — Most mi a célod? — Ugyanaz, mint volt: mindkét dobószámban elérni az aranyjelvényt és jobb helyezést szerezni, mint tavaly. Ez atlétikában, egyébként készülök az érettségire — mondja Kuris Nándor. A Balassi Gimnázium negyedik osztályos tanulója, négy éve atlétizál. Edzője: Poór Péter. Ha nem is sikerült az idén az aranyjelvény és a két első hely, szorgalmát ismerve biztosan nem marad adósa egyesületének. F. G. Munkahelyi testnevelés 3 aktív pihenés A Budapesti Ruhaipari Vál- ni — mindenki igényli a test-' lalat jánosaknai üzemegységé- mozgást. Másik képünkön fe- ben 1972-től rendszeresen vég- hér köpenyben a fogtechnikai zik a munkahelyi testnevelést vállalat salgótarjáni telepé- a dolgozók. Az üzemi Vörös- nek dolgozóit látjuk. Hat éve kereszt lelkes aktivistái nagy tornásznak munka közben — türelemmel magyarázták in- ha az idő engedi, a szabadban duláskor a dolgozóknak az végzik a gyakorlatokat, üzemi torna hasznosságát. Ma már nem kell senkit meggyőz- Kép és szöveg: Sturman Béla ■■IBI1B—I NÖGRÁD — 1976- október 24., vasárnap