Nógrád. 1976. október (32. évfolyam. 232-258. szám)

1976-10-19 / 247. szám

Élményt adó műsorral mutatkozik be a József Attila Megyei Művelődési Központ kamarakórusa, valahányszor ünnepségeken, fesztiválokon felcsendül kulturált énekhangjuk. Művészi igénnyel összeállított repertoárjukat ugyanolyan színvonalon tolmácsoljak hallgatóságuknak — ez sikereik titka. Műsorukért a szakmai zsűri dicséretét már számtalanszor megkapták. ' —kj—

I

Képernyő előtt

K özépszerűség hete

Ä műsorhét, amelynek utána vagyunk, kevés érdekkeltőt nyújtott. Középszintű irodalmi vállalkozások meglehetősen középszintű kivitelezésben — így összegezhetnénk az eredményt.

Talán a legemberibb történetet, élményt RaimonJ Kaugver szovjet-észt író adta számunkra a kedden látott, A vonatok reggel indulnak című történetében. Egy kisvárosi vasútállomás restijében néhány utas várakozik az induló vonatokra. Betöltetlen életutak és reménytelen sóvárgásokkal telített álmok bontakoznak elénk a resti sivár éjszakáján. Megrendítek azok az embertípusok, melyekkel egy-egy jelenet tartamáig kapcsolatba kerülünk; a beszűkült, álmaiban távoli tájakat járó revizor, a hétköznapok sablonjából, ro- botos munkájából kikívánkozó újságíró, a szürkeveréb életmódba már-már majdnem beletörődő, s a társadalmi előítéletektől félő kisvárosi tanítónő — mind-mind a drámai fejlemény építőelemei ebben a tévénovellában, s akiknek életsorsa a főhősön, — a Férfi — érzelmén, értelmén elegyesen átszűrődik, s ezek összessége őt végleges elhatározásra bírja.

Kesernyés, fura történetet láttunk, melynek hatása nem múlt el nyomtalanul rólunk. Ebben nagy szerepe volt a jól és jellegzetesen vázolt típusoknak is Szilágyi Tibor, öze Lajos, Pathó István, Pogány Margit, Szakai Edit és Pécsi Ildikó megmintázásában.

Felfokozott érdeklődéssel vártuk szerdán a Mesék az Ezeregyéjszakáról című tévéjátékot. Szabó György és Jánosi Antal vállalkozása bizony alatta maradt várakozásunknak, nemkülönben Nagy Sándor díszletezői munkája. És tegyük hozzá a színészeké is. A kivitelezés egy ilyen méretű vállalkozáshoz hallatlanul szegényesnek hatott; a színészek megszokott sablonjaikkal é'- tek, rutinmunkát végezlek, kezdve Haumann Pétertől, Káló Flóriánon, Bánfíy Györgyön, Velenczey Istvánon át Kovács Istvánig, Szalay Editig, Sáfár Anikóig. Az Ezeregyéjszaka történeteinek csodálatos mesevilága olvasmányban sokkal többet, gazdagabbat nyújt, mint a most látott tévéjáték.

Mindig jó tartalmi összegezést és tájékoztatást ad a

legfrissebb színházi történésekről a Szíházi Album jelentkezése. A fiatal Bányai Gábor, valamint Baló Júlia és dr. Váradi György műsorvállalkozása ezúttal is a legjelentősebb műsoreseményekre és művészi teljesítményekre irányította figyelmünket. Kedvet teremtve jó néhány produkció megtekintéséhez, hasznos hátteret adva azok tartalmasabb élvezetéhez, teljesebb megismeréséhez.

A különböző nemzeti televíziók bemutatkozójához mérten halványabbra sikerült pénteken a Lengyel Televízió estje.

Az ötös ikrekről szóló — immár számunkra is sokszorosan kiaknázott riport- film után a Lány és galambok című lírai történet eléggé középszerűnek bizonyult azokhoz a produkciókhoz mérten, melyeket a lengyel film- és tévéfilm- produkciókból eddig megismerhettünk.

A lengyel kisfilmek sem nyújtottak különösebben érdekkeltőt. Ez estből így legszívesebben talán a. rendkívül csinos és rokonszenves tévébemondó nőre emlékezünk.

A budapesti művészeti hetek keretében láthattuK szombaton este Suppé: A 6zép Gaiathea című nagyoperettjének zenés játék- változatát, ötven percben. A mű és a produkció a tévé jó arányérzékét igazolva, csak ennyi időtartamban élvezhető, sőt néhol még ennyiben is hosz- szadalmasnak tűnt. A tévévállalkozás egyébként zeneileg és játékban egyaránt úgyszólván kifogástalannak tűnt. A színészi és énekesfeladatok — immár hagyományosan — ez alkalommal is elkülönültek, mert a főszerepeket párosítva Fe- rencz ' Éva—László Margit, Kalocsay Miklós— Réti József, Vajda László —Melis György, Fehér It- bor—Palcsó Sándor jat- szották-énekelték.

Ugyancsak szombat-vasárnap láthattuk a Karancs- völgyi szökevények című kétrészes gyermekfilmet. Törénete, valahol az 1919—

20-as évek Nógrádjában játszódik. Csak isten mentsen minden jó szándékú írót és filmrendezőt a gyermekszereplőktől, akik a hiteles, igaz szituációt is valószerűtlenné tehetik. Sajnos, a Karancsvölgyi szökevényekben is ez történt.

(b. t.)

4 NÓGRAD- 1976- október 19., kedd

Tisztújítás

a Bányász dalosoknál

A napokban közgyűlést tartott a salgótarjáni Bányász Művelődési Ház férfikórusa. Az összejövetel célja az volt, hogy a társadalmi vezetőség számot adjon az elmúlt hat év munkájáról. Az öntevékeny csoport közgyűlésén jelen volt Vincze Imre a Nógrádi Szénbányák szakszervezeti bizottsága képviseletében. Ott volt a művelődési ház igazgatója, Balogh Emil, aki néhány évvel ezelőtt ugyancsak a dalárdában énekelt.

Podosz Gyula, a nagymúltú kórus elnöke vont mérleget a hat év munkájáról. Arról a hat esztendőről, mely időszakban „Kiváló együttes” címmel tüntették ki a kórust, s két alkalommal — Várpalotán és Salgótarjánban — érdemelte ki a csoport művészi munkája elismeréséül az aranykoszorú diplomaminősítést. Több rádió- és tévészereplés részese volt időközben az együttes. A legjobb magyar munkáskórusok között lemezen is megörökítették a Bányász dalkör egy számát.

Az énekkar elnökének bőven volt mondanivalója. Hiszen 1974-ben, amikor a dalkör fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte, jutalmul két hetet Walesben töltöttek. Nagy megelégedéssel fogadták a munkáskórus fellépéseit, hangversenyeit, rádiószereplését. A beszámolási ciklusban két alkalommal is szerepelt' a kórus a Vándor Sándor nemzetközi fesztiválon. Emellett Újpesten NDK-s, Nagybátony- ban észt kórus társaságában adott ünnepi hangversenyt.

Ki tudná felsorolni a soksok fellépést, műsort, amely hazai környezetben, bányászlakta falvakban, politikai ünnepségeken zajlott le a dalkör jelenlétében? Sőt számos családi ünnepen is ott láthattuk a dal szerelmeseit. Az idén a tokaji rádiófelvétel, s a novemberben sorra kerülő minősítői verseny tette, illetve teszi próbára a csoport művészi képességeit.

A dalkör elnökének számvetése után Virág László karnagy szakmai értékelése következett. Fegyelmezettebb munkát, rendszeresebb próbára járást kért a kórus tagjaitól. A karnagy ismertette a

jövő programját, amely nagy ^feladat elé állítja a munkásokból álló kórust.

A két beszámoló jó alapot teremtett a vitára. Többen nyilvánítottak véleményt, s hasznos javaslatokat tettek az együttes munkájának további tökéletesítésére, a művészi munka színvonalának emelésére. A vitában részt vett Vincze Imre is, aki a Nógrádi Szénbányák szakszervezeti bizottságának elismerését, köszönetét tolmácsolta a jelenlevőknek. Kérte, hogy a korábbiakhoz hasonlóan hírükhöz, tudósukhoz mérten képviseljék Nógrád megyét, a bányászságot. ígéreteit tett arra, hogy a vállalat a jövőben is a lehetőségekhez mérten igyekszik támogatni, segíteni a dalkör művészi munkáját. Az élénk vita után megválasztották az énekkar új, ötfős társadalmi vezetőségét, továbbá azokat a küldötteket, akik a dalkört képviselik a Bányász Művelődési Ház számvetésén, társadalmi vezetőség választásán.

D. L.

78.

Fellépett a hágcsóra, s azon felkapaszkodott a boltozatig. S íme, a sziklaperem fölött, melyhez a hágcsót erősítették, nyílást fedezett fel. Szűk, sötét kis nyílást. Az ember, ha íelhúzódzkodott a peremre, épp csak bebújhatott, hason csúszva. Ha ugyan e lyuk arra való, hogy kijusson innen az ember. De akkor minek a hágcsó?

Anyicska tapogatózva kúszott a sötét szikiaüregben. S noha az út nem volt hosszú, mégis örökkévalóságnak tűnt. Néha veríték öntötte el, ahogyan hason csúszva előrejutni igyekezett, s fejét oldalra fordítani kényszerült, hogy át- küzdhesse magát a legszűkösebb helyeken. Az irdatlan súlyú sziklatömbök összepréselték ilyenkor a tüdejét. Apró kapkodásokkal nyelt be morzsányi levegőt, s vágyakozott egy nagy lélegzet után, mely egész tüdejét megtölti. És ilyenkor érzett olyasmit, hogy most se előre, se hátra — beszorult a sziklák közé.

Abban most már biztos volt, hogy nem itt jöttek be. Nem, ez lehetetlen.

' Végre kicsit tágasabb lett, és derengést észlelt. Akkora levegőt vett, majd megrepedt tőle. Ujja alatt száraz haraszt zörrent. Majd fejét is bele kellett fúrnia a sűrű ha- rasztba, mintha homokba ásná magát.

S egyszer csak nem volt fölötte a szikla, kibújt a derékig érő harasztból. Mint valami habfürdőből.

Kinn volt a szabad ég alatt.

Kinn vo't és körülnézett.

Sziklafal zugában állt, egy mélyedésben, ahová a szél összehordta a környező fák harasztját- A szikla olyan volt, mint valami várrom utolsó csonkja, kőtömbökből óriások rakta vár maradéka. Amolyan odatett kőtömb volt az is, ami alól kibújt. Mintha csak nem illeszkednék egészen pontosan az alatta levő tömbhöz, s ez az egyenetlenség okozna némi rést közöttük. A rést e zugban elborította a derékig érő haraszt.

A sziklacsonk alig magasodott Anyicska feje fölé, néhány méternyit mindössze. „A tetőn vagyok, a szurdok a másik oldalon lehet” — állapította meg mindjárt.

S valóban, füves hegyhát indult a sziklazugtól. Csene- vész, ritkás fák között tüskés bozótok sűreje. A lány jobb kéz felől felismerte a Koporsó-hegyet. Nem burkolózott kék párába, minthogy köze’ebb volt hozzá, mint bármikor, ha az erdőn távolabbra eljutott' De, hogy fölismerte az alkonyati nap kihúnyni készülő korongja alatt, máris tudott tájékozódni. Szinte pontosan tudta, merre esik a falu.

Elindult.

S hajnalra ugyanide visz- szatért, batyuval a hátán.

Azt mondta, és elszántan mosolygott;

„Megszabadítom őket a Gonosztól! Hogy ne féljenek többé...”

Széthajtotta maga előtt a harasztot, batyuját előretolva becsúszott a kőtömbök közénAz egyszer megjárt út már nem volt olyan félelmetes, Szíve másért dobogott- Mert mégiscsak merész dolgot művel, eredményében kiszámíthatatlant.

Milyen lesz a fogadtatás? És mi várja még aztán? Nem lehetett biztos.

Bízott az ösztönében. S az arcban, melyről eleget olvasott.

Bízott, mint a gyermek.

S mint a megszállottak, ö lesz, aki kihozza a' szurdokból a katonát, megváltván rettegéséből a falut; megnyitva eltőte a világító értelem útját.

Nem beszélte meg ezt magával szavakban, de a megváltás gomolygó izgalma reszketett szívében. S még valami reszketett,, amit nem tudott megfogalmazni, mert sohasem érzett még. S ami együtt és elválaszthatatlan reszketett benne, a megváltás boldog izgalmával- Köny- nyű lett volna megtalálnia, pedig, ha kicsit is keresi, az egyetlen hasonlítható érzést; a féltést. Ügy lehet, a vezérA néma hegedűhúr

Aki zenét tanul, annak gya-* korolnia kell. Aki pedig a gyakorló zenész felett vagy alatt lakik, az szenved. Mert egyáltalán nem szórakoztató órákon keresztül többé-kevés- bé jól játszott etűdöket vagy skálákat hallgatni. Persze még az sem mindig kellemes, ha egy igazi zenei virtuóz gyakorol órákon át. Különösen, ha az ember ebéd után szeretne kicsit szunyókálni, könyvet olvasni, vagy egész egyszerűen csak pihenni.

Hogy a kérdéssel igen sok országban foglalkoznak, bizonyítja, hogy egy svéd mérnök kidolgozott egy olyan szerkezetet, amelyet hegedűre szerelve a gyakorló fülhallgatón hallja saját játékát, anélkül, hogy zavarná a szomszédok nyugalmát. A készüléket mindenfajta hegedűre rá lehet erősíteni.

Lehetséges, hogy a speciális fülhallgató nemsokára Ausztriában is kereskade’mi forgalomba kerül. Nagyon valószínű, hogy hamarosan más hangszerek is „elnémulhatnak” valami hasonlóan zseniális készülék révén. És akkor elérkezik az a boldog időszak, amikor a zeneiskolák diákjai és szomszédságuk békében élhet egymással.

Mai tévéajánlatunk

20.00: KISFILMEK

a nagyvilágból:

Egy spanyol és egy francia kisfilm egzotikus tájak, ismeretlen lakói közé visz el bennünket. „A szent hegy” című spanyol film Venezuelába vezet, a piaroa indiánok közé, A francia rövidfilm színhelye Tanzánia, s a világhírű ébenfaszobrász makondék a főszereplői, Megismertet a film a makondék életével, szokásaival, művészetükkel, jelkép- rendszerükkel.

Az ismeretterjesztő műsorban Kollányi Ágoston rövid- álmjét is láthatják a nézők „Biológiai egyensúly” címen.

lő fonalat, a láthatatlan szálak sodratában, mely idehúzza. Pillangósors? A botor pillangóé? Fényszálak foglya?. ..

A batyu előtte huppant a barlang kőpadlójára.

Az erdő réme a bőrökön ült, moccanatlan. Feje durva tenyerének öklös kelyhében. A bánatba roskaűt tehetetlen erő- Beszédesebb kép nem is lehetne. Anyicska, ahogy letekintett, nyilvánvaló vol^ előtte.

A zajra, amit a batyu ütött, még riadni is felejtett. Lassan, súlyosan emelte meg fejét, mint mázsás kőtömböt. Olyan volt, mint nehéz álomból az ocsúdás. Végigzuhin- totta a barlangot szomorúsággal.

S akkor a lány is letoppant a hágcsóról.

Letoppant.

Az ember csak állt, lógó kézzel, nyitva felejtett szájjal, kék szemében gyermekcsodálkozással, a gyermeköröm készülődő számycsapdo- sásával a kék fészekmélybenKis fények keltek lassan az arc bozótjában, s ahogy szétterültek a gyermekien felderülő arcon, a barlangot is elárasztották.

Az ember mosolygott.

S a lány visszamoso'ygott rá. Bontani kezdte a batyut. Arcának titokmosolya beszélt: na, mit hoztam?

Kiemelte a pirosszőke kenyeret, szép kerek dombosat.

S a férfi megnevezte áhítattal :

— Chleb.

És utána a sót.

— Sol.

[Folytatjuk^