Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)
1976-08-24 / 199. szám
Kislány a pult mögött A pult mögött áll, kiszolgálja a vevőket gyorsan, ügyesen, kedvesen mosolyog. Csil- lik Agnes, a salgótarjáni ÉVI Áruház csemege-élelmiszer osztályán dolgozik— Még nem vagyok kész eladó — mondja. A Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskola második osztályát kezdem az idén. — Nyolcadik osztálv után kozmetikusnak jelentkeztem, de nem vettek föl. Akkor gondoltam, hogy eladónak megyek. Jelenleg a kéthónapos szakmai gyakorlatom töltöm itt, az áruházban. Most jöttem vissza nemrég az építőtáborból, tízen voltunk az iskolából. barackot szedtünk. — A családból dolgozik-e még valaki a kereskedelemben? — Nem- Csak én egyedül. A szüleim nem szóltak bele, milyen munkát választok az általános után. Én pedig nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem. Szeretek emberek között lenni, kielégíteni a kívánságaikat. LYE« — Hogyan tetszik az új munkahely? — Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ide helyeznek. A régebbi munkahelyem a Salgó úton volt. Rossz volt otthagyni a régi munkatársakat, szerettük, megszoktuk egymást- Azért örültem is, hogy egy ilyen szép, modern, boltba kerültem. Talán ez a legjobb bolt, amit életemben láttam! — lelkesedik. — Itt minden kapható! S úgy érzem, a kollégák között megtalálom majd a helyem. Rengeteg a fiatal, megértjük egymást— Szabad idejében mivel foglalkozik legszívesebben? — Somoskőújfaluban lakom. ott vagyok KISZ-tag. Jó oft lenni a KISZ-gyülésen, együtt a többiekkel. Ügy érzem, van türelmem az emberekkel foglalkozni. Szeretek olvasni, moziba járni, otthon lemezt hallgatok. — Az iskola elvégzése után milyen tervei vannak? — Az érettségit megszer- zem majd, estin. Magasabb szintű iskolára nem gondoltam még eddig. — Nem lenne jobb, ha a lakóhelyén dolgozhatna valamelyik boltban? — Nem. Itt szerelnék maradni. —ol— Türelemjáték Az illinoisi Evanston University két hallgatója Paul Warshauer és Paul Adler hét és fél órás munkával 7725 játékkártya felhasználásával 50 emeletes építményt emelt. Ezzel alaposan megdöntötték a korábbi rekordot, amelyet „csupán” 39 emeletes építménnyel állított fel egy ha- eonlóaá türelmes rekordva- dasz. Mondások ' Ha nem volna tréfa — az emberek talán meg sem tanulnának igazat mondani. (A. Jensen, svéd. esszéíró). Ne gondold azt, hogyha hatat fordítottál másoknak, akkor elébük kerültél. Az igazság mindig győz — de néha döntetlenbe is beleegyezik. (Turhan Rasziev, bolgár humorista). Változott a profil , A Nógrádi Szénbányáknál a kisegítő üzemek termelését egyre inkább igyekeznek az iparág, a bányászat szolgálatába állítani. Az elmúlt nyolc hónap alatt csaknem ötmillió forint értékben gyártottak például a nagybátonyi gépüzemnél, páncélpajzs-alkatrészeket. Bányagép-alkatrészekhez mintegy háromszázezer forint értékben gyártottak különböző termékeket. Elkezdték a különböző csillebetoló szerkezetek gyártását is Nagybátony- ban. Ennél a terméknél az Országos Bányagépgyártó Vállalattal kooperálnak. Végső soron hozzáfogtak a hosszú távra szóló terv megvalósításához, mely szerint a meglevő kapacitást egyre inkább a bányászat szolgálatába állítják. Szalunuoká*ké()zés az NDK-ban ' Mielőtt az NDK általános iskolásai utolsó tanítási évüket megkezdik, már idejében tájékoztatják őket — és szüleiket — a rájuk váró szak- oktatási lehetőségek széles skálájáról. Az 1976-ban Berlinben végző 13 000 tanuló 80 százaléka már a .tanév kezdetekor megkötötte tanulói szerződését a kiképző központtal- Több mint 160 szakma között választhattak. Ám, az NDK egészét tekintve — ösz- szesen 300-féle szakma képzési lehetőségei adottak. A pályaválasztásban az iskolákat patronáló üzemek, a szülői munkaközösségeik is segítenek. A szákmunkásképzés minden év szeptember elsején, ünnepélyes külsőségek között kezdődik- Minden üzemnek megvan az államilag kötelező oktatási terve, így a kiképzés ideje alatt a Szakmunkástanulók itt az üzemi tanműhelyekben a legmodernebb technikát sajátítják el, optimális feltételek között. A kiképzés második esztendejétől kezdve a szakmunkástanulók már a brigádok, munkáskollektívák tagjai. A kiképzés befej eztét követő, szakmunkásvizsga bizottságában helyet foglalnak annak az üzemnek a vezetői is, ahol a fiatal gyakorlati munkáját végezte. BÉLYEGNAP Negyvenkilencedik alkalommal rendezik meg a filate- listák ünnepét. Ezt a napot — a hagyományokhoz híven — kultúránk múltjából választott témájú sorozattal ünnepli a Magyar Posta. Szeptember 4-én a budavári palota gótikus szobraiból ismét négyet mutatnak be az egyformán 2,50+1 forint névértékű bélyegek. Vertei József grafikusművész elképzelése alapján az első értéken a százszorszép virágmintával díszített övét viselő lovag látható. A második címleten a íegyverhordozója áll, éppen urának sisakját tartja kezében. összesen 64 szobrot hoztak napvilágra a régészek, a régi mesterek az udvar népén kívül szenteket és számos egyházi személyt is megörökítettek. A vallásos jellegű szobrok általában csak feles méretűek, 85 centiméter hosszúak és többnyire festettek. A harmadik bélyegen gazdagon redőzött ruhában egy apostol tűnik elénk. Az utolsó címlet püspök torzóját ábrázolja, ez a szobortöredék az elsők között került napfényre. Az új sorozat felára a bélyeggyűjtő mozgalom céljait szolgálja. ÉRTÉK A bélyeggyűjtést értékmegőrző és értékképző tulajdonsága különbözteti meg a szabad idő más módon való 'eltöltésétől. A bélyegek révén sokan szeretnének meggazdagodni, pedig erre nincs lehetőség. Szépen kezelt, gondosan őrzött gyűjtemény azonban az idő múlásával valóban magasabb értékű lesz. Az USA-ban összehasonlították a A világ bármelyik nagy autóverseny-pályáján 70:30 esélyem van a túlélésre, ha menet közben valami eltörik a kocsimon, a Nürburg- ringen az esély majdnem zéró. Ezt a véleményét akkor mondta el újságíróknak a 27 íves Niki Lauda, az osztótok egyelőre még mindig vi- ágbajnoknak számító versenyzője, a Ferrari cég büszkesége, amikor még nem tud- :a, hogy az NSZK idei Grand Prixén jóslata hajszál híján, valósággá válik. Augusztus elsején, mindjárt í második körben Lauda igynevezett Forma I. kocsija ebbe a csoportba a nehéz ipeciális versenyautók taráznak), a Nürburg pálya ;gyik nehéz, túlságosan is ne- léz kanyarjában előbb a pa- ánknak ütközött, majd felmászott a sziklapárkányra és máris lángokban állt. Ha két rersenyzőtársának nincs óri- ísi lélekjelenléte és nem te- izi kockára saját életét, ak- tor Lauda eszméletlenül jennég a kocsi roncsaiban. Via már remény van arra, rogy túléli a történteket — iá versenyezni többé nem is tag. A Nürburgring már hosszú ívek óta hírhedt. Mindenki ;udja, hogy' pályavezetése a 22,8 kilométeres északi nagy íörben egész egyszerűen túl- íaladott. Azaz: a mai nagy <ocsik — Lauda Ferrarija 500 óerős volt! — olyan tempóján száguldanak, a kanyarok- san olyan nyomatékok keletkeznek, hogy a kézbentartásukhoz enyhébb vonalvezeté- >u pálya kellene. Mellesleg LAUDA SEBEI van ilyen az NSZK-ban is, Hockenheimben, csakhát ott kevesebb néző fér el a pálya mentén, s emiatt kisebb volna a haszon. A Nürburgring egyébként a világ egyik legszebb pályája. Nem messze Bonntól az Eifel hegység egyik fennsíkján terül el, földrajzilag olyan remek helyen, hogy nagy versenyre legalább any- nyi holland, belga, luxemburgi és francia néző tódul a lelátókra, mint német. További attrakciója a pályának, hogy teljesen száraz napokon „mazsolákat” is ráeresztenek a különleges felületű aszfaltra. A kocsi motorűrtartalma szerint megállapított tarifa lefizetése után és természetesen szigorúan a saját felelősségére mindenki vásárra viheti a bprét. S minthogy ebben a „súlycsoportban” egyszer egy 128-as Fiattal én is indultam, tanú vagyok rá, hogy a Ring kanyarjai még 55 lóerővel és olykor 30 kilométernél valóban nem nagyobb tempó mellett is hát- borzongatóak. Az autó repülni akar... A négykerekűnek olyan tulajdonságai keletkeznek, mintha világ életében, a felhők között járt volna. Niki Lauda sebei természetesen nem az elsők az autó- versenyzés történetében. Szót az ügy ezúttal azért érdemel, a motörsportrovaton kívül is, mert a háttérben az a gyilkos konkurrenciáharc húzódik meg, amely Európa autópiacát immár három éve jellemzi. Az igazság az, hogy a hírhedt olajválság, tehát 1973 ősze óta a nyugat-európai személygépkocsi-ipar nem tudott magához térni. Mire elmúlt az üzemanyagválság nyomán keletkezett idegláz, beütött a gazdasági krach, 60k milliósra duzzadt a munkanélküliek tábora és az emberek nem siettek kicserélni régi kocsijaikat. Az export, különösen Amerikában, ugyancsak megcsappant, aminek viszont a valutaárfolyamokban bekövetkezett nagyarányú eltolódások az okai. Egy VW Golf ma majdnem annyiba kerül az Egyesült Államokban, mint egy nyolc- hengeres Ford.: Ilyeh körülmények között a gyárak és a kereskedők mindent elkövetnek portékájuk reklámozására. S az egyik lehetséges reklám az éles, mindent kockára tevő verseny a pályán. Különös, de Nyugaton vannak olyan rétegek, amelyek a kegyetlen filmeken és könyvekben nevelkedve, valójában abban a reményben mennek ki a Nürburg- ringre és a hasonló helyekre, hogy hátha lesz valami... A lapok pedig hetekig csemegéznek utána a részleteken. S a történetkékbe mindig bekerül olyan mondat, hogy — úgymond — a vizsgálat még tart, de az már biztos, hogy a baleset oka nem a gumikban keresendő, mert azok tökéletesek voltak. Ha aztán ugyanazon az oldalon valamelyik nagy gumigyár valamilyen új gyártmányát hirdeti, akkor, a „mélylélektani” összefüggés hamarosan hatni kezd a t. olvasóra. A minden másnál fontosabb nyereség utáni hajszában Nyugat-Európában kialakult egy másik verseny is. Ez pedig a játék az autóárakkal és a valutaárfolyamokkal. A lényege az, hogy a tőkés valuták árfolyama manapsag naponta ingadozik, ellentétben a korábbi másfél évtized szinte merev paritásaival. Nos, aki ezzel az ingadozással, s a tartósan tapasztalható tendenciákkal ügyesen kalkulál, az hatalmas pénzeket vághat zsebre. Ha valaki például nyugatnémet márkáért óhajt autót vásárolni és választása egy Volkswagenre esett, az legjobban teszi, ha elmegy Párizsba és ott vásárol. Tudniillik, nemcsak az útiköltséget keresi meg ezen, hanem egy szép párizsi hét minden költségét is — persze polgári árakon számítva. A kisember nem ismeri az ilyen trükköket, nem beszél nyelveket, fél a kockázattól, ő tehát ezen a tőzsdén nem játszik. A tehetős polgár, akinek ráadásul ideje is van, annál inkább. Sőt: Strass- burgban meg Saarbrückenben már virágzó üzletág a nyugatnémet kocsik importja Franciaországból... Amíg tehát Lauda sebeit a mannheimi klinika sebészetén gyógyítják, sokari a pálya szélén sebeiket nyalogathatják. Azokat, amelyeket a „szabad piacgazdálkodás” ejtett rajtuk. Hajdú János részvények tőzsdei árfolyamát, az arany árát és 30 ottani sorozat katalógusértékét. Az érdekes kimutatás szerint 1969—76 között egyedül a bélyegek értéknövekedése töretlen, a filatéliai kincsek árával még a hihetetlenül gyorsan emelkedő, majd visszazuhanó arany ára sem tart lépést. A hazai gyűjtőket ilyen statisztika nem érdekli. Részükre sokkal meggyőzőbb olyan adat, hogy az 1950. évi kiadások névértéke. vagyis gyűjtői ára 99.50 forint volt, míg a jelenlegi ár 2951 forint. ÚJDONSÁGOK Brazília új forgalmi sorozatának nyolc bélyege jellegzetes foglalkozásokat tár elénk. A lovaspásztor, a gumifa megcsapolóia, az aranymosó tevékenysége egyaránt utal a tájra és a népre. — Kínában a legyezők kultusza oly’ magas fokon állt, hogy neves festőművészek is díszítettek ilyeneket. Négy csodálatos, majd ezeréves, kézzel festett legyező kicsinyített másában gyönyörködhetünk For- moza új sorozatán. — 16 bélyegen a női szépségideál változását pgyenlítői Guinea mutatja be. A sorozatban egymás mellett látható, hogyan látta a női testet Egyiptom, a régi görögök, a rómaiak művésze és milyen aktokat alkotott Picasso, Matisse, Mo-’ digliani. — Korunk művésze, Bror Hjorth (1894—1968) egyénien kezelte az ecsetet, élénk színekkel, naiv hangulatú képeket festett. Szobrai is ilyenek. Hazája, Svédország 9 korona névértékű bélyegen egy leányfeiet ábrázoló, fából faragott szobrát népszerűsíti. Agárdi Állami Gazdaság pályázatot hirdet üzemi állatorvosi munkakörök betöltésére szarvasmarha- és sertéstelepre. Pályázati feltétel: minimum egy év nagyüzemi gyakorlat ♦ Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a gazdaság személyzeti vezetőjénél, vagy fő állatorvosánál. Cím: Agárdi Állami Gazdasag, 2484 Agáid, Apróhirdetések Fiatatok! A Mélyépítő Vállalat 8 általános iskolai végzettségű, 16. életévét betöltött fiatalokat lakatos, hegesztő és csőszerelő szakmunkások mellé betanított munkásokká képez ki. 1976—7 7-es oktatási évre beiskolázunk : ács-állványozó, kőműves és építő-gépszerelő szakmákra 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatalokat. Díjmentes otthoni elhelyezést biztosítunk! Az áos-állvá- nyoző és kőműves szakmákra jelentkezőiknek a társadalmi ösztöndíjjal együtt havi 800 Ft-ot tize- tünk. az építő- géoszerelők havi ösztöndíjának ösz- szeee 560 Ft. Jelentkezés: Mélyépítő Vállalat munkaügyi osztálv, Budapest, V.. A Pest—Komárom—Nógrád meg y ei Él e Lm iszer és Vegyiáru- Nagykereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz raktárosokat, árukísérőket. Jelentkezni lehet: 7—iö óráig, Salgótarján. Állomás u. 4/a. A Nógrád megyei Tanács ,,Mad- zsar József” Kórház ügyiratkezelési csoportján egy fő ügyirat- kezelő-irattáros állás 1976. évben érettségizett lány részére azonDal betölthető. Jelentkezés: ügyEGY 80 négyzefamé- tér alapterületű helyiség raktárnak, vagy garázsnak kiadó. Érdeklődni a kiadóban. VAC-ÖEAK VÁRON azonnal beköltözhető 2 szobás, komfortos öröklakás OTP- ótváULalássa! is el- adó. Érdeklődni 16 órától Népekbarát- sága u. 25., fszt. , 1. Telefon: 10-138, Szőke. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat 61. sz. építésvezetősége mi- hálygergei munkahelyére, könnyű fizikai munkára férfi és női segédmunkást keres. Jelentkezés: Mihálygerge, vízmütelepi irodában. Aranv J-mos uiratkezelési cső•M.. n. 26. portvezet önéi. 1 JÖ állapotban csa JÖ állapotban levő Trabant Hycomat ládi okok miatt sür 350-es Jáwa eladó sósén eladó. S/.écseny 5000 Ft-ért. Ba glyasKossuth Út 70. alja, Erkel ut j3. A Nógrád megyei Tanács „Mad- zsar József” Kórháza felvesz egv fő szakképzett szakácsot, hentest és két fő kézilányt. Jelentkezés : az élelmezésvezetőnél.