Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-24 / 199. szám

AZ MSZMP MOGRÁO MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI T.ANÁCS LAPJA XXXII. ÉVF„ 199. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1976. AUGUSZTUS 24., KEDD Világ proletárjai, egyesüljetek! Hét hónap a szécsényi üzemekben Kedvező és kedvezőtlen helyzetben Minden hónapot egyfajta sajátosság is jellemez a ter­melőüzemekben, ami új vo­násként jelentkezik a gazdál­kodás folyamatában, ugyan­akkor fellelhetők az év elejé­től kezdődő kedvező, vagy kevésbé kedvező jelenségek is. AZ EXPORTHOZ HIÁNYZIK Az Ipoly Bútorgyár szécsé­nyi telepe az idén folyamato­san teljesítette termelési ter­vét. annak ellenére, hogy ese­tenként nem volt meg minden feltétel a zavartalan termelés­hez­Az év elejétől kezdve július 31-ig 100.2 százalékra teljesí­tették esedékes tervüket. Ez — leszámítva az áremelkedést — a bázishoz viszonyítva 14 százalékos fejlődésnek felel meg. A 1 elephelyrő] gyermekszo­ba-, óvoda- és iskolabútorok kerülnek a fogyasztókhoz, il­letve a megrendelőkhöz. Az előbbieken kívül az egyik fő terméküket a kábeldobokat, nemcs-ak bel-, hanem külföld­re is gyártják. Erre az eszten­dőre tervezett időarányos részt az első fél évben teljesítették- Már hozzá kellett volna kez­deni a második félévi prog­ram megvalósításához. Nem tudták megtenni, mert az ERDÉRT-től nem kapták meg azt az előírt minőségű fűrész­árut, amiből az exporttermé­keket le tudják gyártani. Amennyiben a jelenlegi hely­zet előnyösen megváltozik, akkor november végéig eleget tesznek külföldi kötelezettsé­güknek. A tervben szereplő 1100 kábeldobhoz 1000 köb­méter I. osztályú fát használ­nak majd fel. Ä belföldre kerülő termékek előállításához szükséges fa­anyag megvan, csupán az asz­talosüzemben feldolgozásra kerülő kőris és dió furnér minősége nem éri el a kívánt szintet. Ez továbbra is gondot okoz, akárcsak a kötőelemek, illetve a csava/ok biztosítása. Hogy az utóbbinál se legyen fennakadás, amit a csavar­gyár nem tud leszállítani, a Nógrád megyei Vegyesipari Vállalat pedig elkészíteni — azt saját maguk gyártják le­ELVITTE A JŰLIUS Az ELZETT Zár- és Lakat- gyár szécsényi gyáregységé­ben az év elején a szokásos­nál nagyobb volt a készlet, a kereskedelem sem igényelte a korábban bejelentett áru- mennyiséget, emiatt akadozott a termelés. Később kedvezően változott a helyzet, aminek eredményeként az első fél évet másfél millió forinttal túlszár­nyalták. Ezt a túlteljesítést elvitte a július hónap- Oka­ként alapanyaghiápyt, lét­számgondokat ég belső szerve­zési problémákat említenek. A gazdálkodás hatékonyságát gátolta még a gyakori prog­rammódosítás, ami azzal járt, hogy előtérbe kerültek a mun­kaigényes termékek. A nehéz­ségek ellenére teljesítik az éves tervet. Szükség van rá, mert az ez évi 135 milliós tervből 86 milliót képvisel az export. növekszik a FOGYASZTÁS Népfroiit­kifüntetések Az alkotmány ünnepe al­kalmából — több éves ha­gyományt folytatva — az idén is a Hazafias Népfront kitüntető jelvényét adomá­nyozták a mozgalomban leg­eredményesebben tevékeny­kedő aktivistáknak. Az 1973- ban alapított elismerő okleve­let és érmet az országban 181-en, vették át az elmúlt napokban. A központi ’ ün­nepséget a Hazafias Nép­front Belgrád-rakparti szék­házában hétfőn tartották, ahol Sarlós István főtitkár nyújtotta át a mozgalom legmagasabb elismerését a ki­tüntetettek egy csoportjának. A Hazafias Népfront or­szágos elnöksége a szocialis­ta építőmunka társadalmi se­gítésében, a szocialista nem­zeti egység erősítésében ki­fejtett önzetlen, odaadó és eredményes tevékenysége el­ismeréséül „a Hazafias Nép­front kitüntető jelvényét” adományozta több kitünte­tett mellett Marczinek Ist­vánnak, a Hazafias Ijíépfront Nógrád megyei Bizottsága tit­kárának. Bielka Berlinben NDK-exportra hidakat készítenek az Országos Bányagép» gyártó Vállalat salgótarjáni gyárában. A két darab távol­sági szalagegység harminckét hídszakaszból áll és ezeket vasúton folyamatosan szállítj ák a megrendelőnek. Hegesz­tés után a felületet meg kell tisztítani. Sándor László es Garádi Gyula c munkafolyamatot végzi. Luna—24 Az első ütemben Száznyolcvanmilliót költenek fejlesztésre »fi i ii az oblosuv A salgótarjáni öblösüveg­gyár komplex fejlesztési ter­vét — figyelembe véve a népgazdaság helyzetét, az Üvegipari Művek anyagi le­hetőségeit — három ütemben kívánják megvalósítani, nyolcszázmillió forintból. Az első ütem az V. ötéves tervre esik. Az elképzelések szerint 1979. december 31-ig 180 millió forintot költenek a termelést fejlesztő, munkakö­rülményeket javító, haté­konyságot növelő beruházá­sokra. Ebből 158 millió forin­tot jelent az új állóeszköz­állomány, a fennmaradó ösz- szeget pedig forgóeszközök beszerzésére fordítják A fel­használásra kerülő összegből 136 millió forint a visszafize­tendő állami hitel, 22 millió pedig a saját erő. Az összeg jelentős részét gépek vásár­lására költik. A beruházás lényegében há­rom részre tagolódik: a kézi- és gépi-, a pohár- és kehely- gyártás fejlesztése címet vi­seli. A technikai színvonal emelése mellett korszerűsítik az iparvágány-hálózatot A szanálásra került, lebontott kolóniák helyén új lakásokat építenek. Telő alá hozzák az új mintatermet. A termelés növelését szol­gáló gépek közül már műkö­dik a húszállomásos Olivotto pohárgyártó automata. A fel­dolgozást. és a díszítést gyor­sítja, a már termelő két de- kordcsiszoló automata beren­dezés. Folyamatban van egy IS egyállomásos palack és csillárgyártó automata be­szerzése. Tárgyalások foly­nak háztartási prés áru kát termelő hidraulikus körfor­gós présgép beszerzéséről. Francia, olasz és NSZK-beli cégektől árajánlatot kértek eggyórban merítőgépekre, amelyből ket­tőt kívánnak megvásárolni. Utóbbi négy gép értéke a je­lenlegi áron számolva 11 millió forintba kerül. A beruházás eredményeként létrejövő, nagyobb termelést biztosító nyersanyagok foga­dását, valamint a készáru zökkenőmentes kibocsátását csak akkor tudják megoldani, ha korszerűsítik az iparvá­gány-hálózatot. A munkála­tok során egy nagy teljesít­ményű kocsifordítót állítanak be, meghosszabbítják a vá­gányhálózatot, ily módon al­kalmassá teszik körforgalom kialakítására. A csonkavágá­nyon, a rakodó rajmpa segít­ségével oldják meg az anya­gok kirakását. Ugyanakkor korszerű berendezésekkel könnyítik a nehéz fizikai munkát. Az iparvágány-hálózat fej­lesztése szükségessé tette a gyári kolónia egy részének szanálását is. Helyébe Üj-Ak- nán két házat építenek, amelyben 36 szolgálati la­kás lesz. Helyet kap még két munkahelyes körzeti és egy gyermekorvosi rendelő. Az épületekre előreláthatólag 10 millió forintot költenek. A szanált részen épül fel az új nyersariyagraktár, ide te­lepítik át a faipari és do­bozüzemet. Az üzleti kapcso­latok elősegítése céljából megépítik az új mintaszobá\ is. Utóbbinak a cölöpözését befejezték. A tervek szerint Univáz szerkezetből állítják össze. A beruházás első ütemével megalapozzák a második, il­letve a harmadik ütemet, ily módon biztosítják a beruhá­zás viszonylag zökkenőmentes lebonyolítását. Az első ütem pénzügyi feltételei biztosítottak. A Közép-magyarorsza gi Tejipari Vállalat szécsényi te­lepének tervteljesitésébol az dérül ki. hogy ellátási terüle­tükön örvendetesen nő a tej és tejtermék fogyasztása. Ez döntően annak köszönhető, hogy ha lassan is, de növek­szik a tejtermelés a körzetük­be tartozó termelőszövetkeze­tekben. Az első félévi felvásárlási tervüket a tervhez viszonyít­va 3,7. a bázishoz pedig 7.8 százalékkal számolták túl. Csaknem minden cikkből — lej, tejfel, sajt, túró — az ér­tékesítés jóval meghaladja a 100 százalékot­Júliusban tovább növeke­dett a felvásárlás és az érté­kesítés. Az előbbi 7,6 száza­lékkal. az utóbbi pedig 33,9 százalékkal volt nagyobb mint az elmúlt év azonos időszaká­ban. A beérkező jelentős meny- nyiségű tejből teljesen kielé­gítik a megrendelők igényét, sőt a hét végén Budapest tej­ellátásába, is besegítenek, A feldolgozásra kerülő tej mi­nősége javult, mivel az előző évekhez képest ma már min­den közös gazdaság rendelke­zik hűtőberendezésekkel. Dr. Erich Bielka osztrák külügyminiszter Oskar Fi- schernek, a Német Demokrati­kus Köztársaság külügymi­niszterének meghívására hét­főn négynapos hivatalos lá­togatásra Berlinbe érkezett. Az osztrák diplomácia veze­tője Oskar Fischeren kívül találkozik az NDK más veze­tőivel is. A megbeszéléseken az időszerű nemzetközi kér­dések közül előreláthatólag az európai béke, biztonság és együttműködés témái kapják a legnagyobb hangsúlyt. A látogatás lehetőséget teremt arra is, hbgy — a különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok békés egymás mellett élésének jegyében — újabb megállapodásokat készítse­nek elő, illetve hozzanak tető alá az NDK és Ausztria kap­csolatainak további bővíté­sére. A látogatás során megálla­podások aláírására, is sor ke­rül. Az NDK-ban nagy jelentő­séget tulajdonítanak annak, hogy dr. Bruno Kreisky oszt­rák kancellár a Horizont cí­mű berlini hetilapnak adott nyilatkozatában pozitívan ér­tékelte az ausztriai és az NDK közötti kétoldalú kap­csolatok alakulását. Sikeres visszaérkezés a Holdról Vasárnap sima leszállással földet ért a Luna—24 jelzésű szovjet automatikus holdku­tató űrállomás visszatérő be­rendezései amely augusztus 19-én startolt a Hold felszí­néről, fedélzetén egy értékes holdtalajmintákat tartalmazó tartállyal. A Luna—24 fúróberendezé­se segítségével, amelynek megszerkesztésekor a terve­zők új műszaki megoldások egész sorát alkalmazták, s amely sikerrel vizsgázott a kísérlet során, a szovjet űr­kutatás újabb jelentős lépést tett a Földünkhöz legköze­lebb levő égitest tanulmányo­zásában. A Hold megismerésénél): folyamata — emlékeztetnek most a szovjet tudományos szakértők — 1959-ben kez­dődött, amikor egy szovjet automatikus űrállomás a Hold közvetlen közelében szágul­dott el. Ezt a kísérletet kö­vette az égitest Földről nem látható túlsó oldalának le­fényképezése, majd a Luna —16 és a Luna—20 fúróbe­rendezéseinek segítségével végzett első . kőzetvizsgáló A kormányprogram nyomán: növekvő tejtermelés külföldi fajták segítségével próbálkozások. A holdfelszín kutatása az amerikai aszt­ronauták kiszállásával foly­tatódott. Jóllehet, ily módon az égi­test felszínének vizsgálata ma már meglehetősen tekin­télyes tudományos múltra te­kinthet vissza, a Floldon vég­zett fúrások viszonylag cse­kély mélysége mindmáig aka­dályozza a felszíni porréteg alatt elhelyezkedő régebbi eredetű talaj mintáinak be­szerzését. Ennek az akadály­nak az elhárításában jelent legalábbis fontos állomást az új konstrukciójú szovjet au­tomata fúróberendezés, amely a korábbi, mintegy 35 centi­méter mélységű fúrásokkal szemben körülbelül kétméte­res mélységbe hatolt le. Az így beszerzett kőzetmintákat a Luna—24 leszállóegységé­ről távvezérléssel elindított Hold—Föld rakéta herme­tikusan lezárt tartályban szál­lította vissza vasárnap a Föld­re. A Luna—24 „küldeményé­nek” tariulmányozása — mint a korábbi kísérletek mutat­ták — hosszabb időt igényel, de várhatóan a holdfelszín összetételének további sajá­tosságait tisztázza majd, s ezzel egyben közelebb visz a föld keletkezésével kapcsola­tos kérdések végleges tisz­tázásához. , A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére hozott kormány- program megvalósítása való­ságos versenyt hozott az ál­lattenyésztő telepeken. A program, mint ismeretes, in­tézkedett a tejtermelésre sza­kosított állomány kialakítá­sáról, miután a kettős hasz­nosítású, a tej mellett húst is termelő magyartarka ál­lomány tejadó képessége el­maradt a követelményektől. A felváltásukra behozott külföldi fajták „vizsgáztatá­sa” a gyakorlatban évek óta tartó versengést is je­lent, amit időről időre elemez az Országos Állattenyésztési Felügyelőség. Az év első hat hónapjáról elkészült az összesítés, amely azúttal is arról győzte meg a szakembereket: sikeres a külföldi fajták meghonosí­tása, illetve a keresztezéssel megfelelő termelési eredmé­nyek elérése mellett lehef folyamatosan „finomítani” az állományt. A külföldiéig közül a leg­nagyobb számiján a világ leg­ismertebb tejelő tehenét, a Holstein-Frizt tartják a ha­zai gazdaságokban. Kitűnő eredményeket érnek el vele; az első termelési szakaszban az ellenőrzött >860 állat átla­gos tejtermelése 4800 liter volt, a másodikban — igaz, csak kisebb számú Holstein- Frizt tartanak még ellenőr­zésben — már 6300. A leg­magasabb teljesítményt a har­madik „laktációban” adja az állat, amikor is 6650 liter te­jet fejtek. Négyezer litérnél nagyobb, áltagosan 4200— 4400 literes teljesítménnyel szerepel a listán az európai vöröstarka lapálymarha, amely szintén nagy számban gyara­pítja a hazai tehenészetek ál­lományát. A keresztezett állománnyal rendelkező tehenészetekben szintén növekedett a hozam: az utódok az első tejterme­lési szakaszban máris töb­bet adtak, mint a magyartar­ka, elérik a 3500 literes tel­jesítményt, míg a harmadik laktációban már 5000 liter körüli eredményt produkál­nak. (MTI) Az automatikus holdkuta­tó állomás segítségével vég­rehajtott sikeres vállalkozás a szovjet űrkutatás egyik stratégiai fő irányának — a kozmikus térség és az égites­tek automatikus eszközökkel való megismerésének tovább­fejlesztését jelenti. A nem­zetközi tudományos közvéle­mény egyidejűleg változat­lanul élénk figyelemmel kí­séri a Szaljut—5 űrállomás legénységének másfél hónap­ja folytatódó tevékenységét, amely viszont a másik fontos szovjet űrprogramnak — az emberlakta Föld körüli tudo­mányos kutatóközpontok ki­alakításának — következetes megvalósulásáról tanúskodik, (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom