Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
L N^pmfíveJ&k napján Művelődé« Palotáson Közművelődésünk helyzetéről Napjainkban a közművelődéssel szembeni igény növekedésének vagyunk tanúi. A feladatokat a Központi Bizottság közművelődéspolitikai határozata óta ismerjük, és ezt erősítette meg a XI. kongresszus, illetve a programnyilatkozat. Megerősítette, hogy társádal- mi. fejlődésünk jelen szakaszában hatékonyabb, magasabb szintű és szélesebb körű közművelődésre van szükség. A közművelődés mindinkább az általános tömegpolitikai munka szerves részévé válik, a közművelődési munka politikai, mozgalmi jellegű társadalmi tevékenység. Éppen ezért fontos számunkra, milyen minőségű e tevékenység. Többi között, erről beszélgettünk Füzesi Istvánnal, a Nógrád megyei Tanács művelődés- ügyi osztályának közművelődési csoportvezetőjével. V— Mikor tudja a közművelődés feladatait ellátni? — Véleményem szerint akkor, ha az adott helyen, adott településen, szocialista brigádban, termelőközösségben hatékonyan szolgálja a helyi viszonyok javítását segítő politikai tevékenységet. A központilag megfogalmazott célok és alapelvek a közművelődés előtt álló feladatok csak akkor valósulhatnak meg, ha a helyi viszonyokra, adottságokra alkalmazzák őket. Ennek a központi irányításban, intézkedésekben is érvényesülni kell, enélkül nem beszélhetünk kezdeményezésről, öntevékenységről. — A közművelődés mozgalmi jellegéből is következik, hogy a népművelő elzárkózva, egyedül, intézményen belül nem tudja feladatait az elvárható minőségi szinten elvégezni. — Igen. A megyében dolgozó függetlenített és tiszteletdíjas népművelők felismerve a társadalom fokozódó cselekvőkészségét mind szélesebb bázisra támaszkodnak. Ugyanakkor, természetesen, kulcsszerepet töltenek be a párt művelődéspolitikájának megvalósításában, a szocialista ember nevelésében. — Eközben társadalmi megbecsülésük is emelkedett. Hallhatnánk valamit ennek jeleiről? — Különösen a közművelődés-politikai határozat óta több országos és megyei kezdeményezés, eredmény született a népművelők helyzetének, társadalmi megbecsülésének fokozására. (Például fiatal népművelők kitüntetése március 21-én, népművelők napja, ez évtől kedvezményes lakásépítési akció, magasabb bérek, kitüntetések.) Most, amikor a népművelők napját ünnepeljük — de nemcsak ebből az alkalomból — igazán elismerő szavakat mondhatunk munkájuk megítélésével kapcsolatban, hiszen sokszor nehéz objektív és szubjektív körülmények között végzik emberformáló munkájukat. Különösen igaz e megállapítás az egyes községi intézményekben dolgozó munkatársakra. Ezért is van különös jelentősége annak, hogy községi tanácsaink még fokozottább figyelmet fordítsanak a közművelődésre. Hozzáteszem azért, hogy megyénkben egyre kevesebb az a népművelő, aki magárahagyatottan dolgozik. Mivel a népművelőknek kulcsszerepük van a határozat és a művelődéspolitikai feladatok megvalósításában, az irányító és a fenntartó szerveknek a következő időszakban is fokozottabb figyelmet kell tanúsítani irányukban. Javítaniuk kell az intézmények szakemberellátottságát, illetve az itt dolgozók élet- és munkakörülményeit. A legjobb népművelők kezdeményezőkészségét fokozni, erősíteni szükséges. Különösen a munkásművelődésben kifejtett tevékenységük miatt nem szabad elfeledkeznünk az üzemi, szakszervezeti népművelők munkájáról sem. Az üzemi párt-, szakszervezeti bizottságok segítségével jó eredményeket értek el különösen a felnőtt- oktatásban, az üzemi kiállítások szervezésében, a szocialista brigádmozgalom kulturális vállalásainak segítésében. — Hogyan ítéli meg a közművelődés megyei feltételeit? -— Intézményeink szakember-ellátottsága a kedvező tendenciák ellenére sem kielégítő. Megyénkben 668 népművelő dolgozik, közülük csak 145 a főállású, de utóbbiak 35 százaléka is képesítés nélküli. Az elmúlt években átlagosan tíz függetlenített népművelőt állítottunk munkába, de gond, hogy az üres álláshelyeket nagyrészt csak képesítés nélküliek foglalkoztatásával tudtuk betölteni. A helyzet javítása érdekében továbbtanulásra előkészítő , megyei tanfolyamot szerveztünk, de az elmúlt két év tapasztalatai alapján még így sem kielégítő a levelező tagozatra felvett hallgatók aránya. Ezért a következő időszakban a kezdő népművelők számára központilag népművelési alapismeretekből felkészítő tanfolyamot szervezünk. Indul ez évtől. Egyébként, aZ Országos Közművelődési Tanács előtt történt beszámolóban is feladatként jelölték meg a személyi feltételek javítását: „A személyi feltételek javítása, a köz- művelődési szakembergárda stabilizálása érdekében kialákítjuk az erkölcsi és anyagi megbecsülés különböző differenciált formáit”. — Hogyan kívánják megoldani? — A személyi feltételek javítását a közművelődés ideológiai, politikai nevelő jellegének figyelembevételével az intézmények fejlesztésével párhuzamosan kívánjuk megoldani. Alapelvünk, hogy a követelményeknek megfelelően a megyei intézmények szakmai tevékenységét ellátó szakembergárdáját és technikai személyzetét fejlesztjük. Ezt követően a járási, illetve körzeti feladatokat ellátó intézmények személyi gondjait kell megoldani. Természetesen, mindezt úgy, hogy a megyére jellemző kistelepülések, társközségek művelődési lehetőségei, feltételei is javuljanak. A személyi feltételek javítását szolgálják a különböző szakmai, ideológiai továbbképzések. Ezen a területen fokozni kell a közművelődésben dolgozók művelődéspolitikai felkészültségét. Eredményesnek tartjuk az oktatási igazgatóság által szervezett művelődéspolitikai speciális tanfolyamot, ametyet csak az utóbbi két évben ötvenen végeztek el. A függetlenített népművelők mellett nagy jelentőségű a tiszteletdíjasok munkája. Gond, hogy elsősorban a pedagógusok kapcsolódnak be e /tevékenységbe, pedig a közművelődési munka jellege megköveteli, hogy az értelmiség minden csoportja aktívan» vegyen részt benne. A közművelődés-politikai határozat végrehajtásának első szakasza lezárult. Megállapíthatjuk, hogy megyénkben a szemlélet, az értékrend kedvezően változott. Kezdeti eredményekről számolhatunk be. A további feladat, hogy az értelmezésről át kell térni a jól kidolgozott feladatok végrehajtására, a mindennapi aprómunka végzésére. T. E. Smeberényi Lehelt m R Ü SMI 28. — Hipp-hopp, jötte föld alól. — Pislogott hozzá fontosán. Akik ott voltak, bazsa- lyogtak ég tudták, amit tudtákMarisa pedig még mindig a kerítés tetején sírdogált. — Meddig hagytok itt vé- rezni?! Levették. Hát volt vala" micske hasadás a farán, a vér már alvadozott rajta. Az asszonyok, mert ők is előjöttek hamar, nem engedték a férfiakat Marisához, jajgatva körülvették, lefektették az oldalára. — Eriggy már — tuszkolták Gyúrót -—• orvos ide kell! Míg Gyúró mackósán szedte a lábát, az emberek az utcán társalogtak. Volt mit. — Szarvat az viselte, nem vitás —, jelentette ki Králik Franyo arcizomrándulás nélkül. Tekintetét ■ nyomatúknak végighordta a többieken— Az vót peki — mondták. — Meg patája vót — mondta Ondrej. — S fekete a háta. SzőrösPipázgatták, bazsalyogtak. Nem lehetett tudni, mit gondolnak komolyan, mit nem. Gyúró gyámoltalan ember volt. Hogy lelje az orvost, amikor a városban lakik, s egyszer jön ide egy héten? Szerencsére találkozott Ján- nal, a asztalossal, Ján elment vele a trafikba, ott van telefon. Mikor Sandi meg'.átta Jánt, elsápadt: a Zsabka gyerek beszélt. De aztán látta, hogv Ján nem tud semmit. És egyszerre biztos volt benne, hogy a Zsabka gyerek nem fog beszélni. Eddig is biztos volt, fene tudja, miért. Nem is szövetkezett volna vele másképp. Valahol biztos volt benne. A betyárbecsületében. Lám, nem is beszélt, s ha eddig nem tette, ezután se fog. Megnyugodva kérdezte: — Mi járatban vagytok?' Megmondták, hogy telefonálni akarnak az orvosnak, mert Marisával baj történt. A trafikos kicsit megdöbbent. — Komoly? — Hát... — Gyúró zavarban volt kissé. A zavara úgy tűnt, a trafi kosnak szól, a szeme nagyon kerülte a találkozást. Sandi pedig bosszúsan kifakadt: — Köszönöm, ez kellett még! Amilyen bolond ez a falu, meg babonás... — Doktor úr! — k’abált Gyúró a telefonba — Feleségem popsiját kicsikét megszúrta a szarvas. Nevetett Ján, nevetett Sandi, s nevetett a doktor a telefonba. — Kicsikét? — hallották távolabb is. — Kössék be! — Doktor úr... — hebegett Gyúró — mondtak, szóljak doktor úrnak. — Hát szólt. — De, hogy tetszene kijönni. — Kijönni?! — nevetett az orvos, csak úgy recsegett a készülék. — Ha én minden incifinci szúrásért kimennék... — Röhögve letette a kagylót, Gyúró meg állt szerencsétlenül, balga markában, mint bakelit játékszer a telefonkagyló. Most mi legyen? — Semmi. Meggyógyul. — mondta Sandi. Még mindig ott ugrált a nevetés a fogain. Gyúró lomha pilláit a tra- fikosra emelte, bárgyún, ellenségesen És Ján se nagyon mosolygott már. Ilyesmit morgott: — Máma is csak úgy van, a tót, az csak tót... Sandi rosszkedvű lett. — Ugyan, Ján, ki törődik máma ezzel? Nem akaródzik neki kijönni. Messzi vagyunk, a világ végén. — Ott, fene ki megesz — ismerte be Ján. Gyúró, kapujában most is ott álltak az emberek. Mari8 NOGRAD - 1976, augusztus 20., péntek Együtt keresni a jét A legutóbbi, alig egy hóna- volt már a közös fenntartási teletdíját a tanács fizeti, az pos adatok szerint — annak szerződés megkötésére — ma- asszonyok ruháját a téesz csi- ellenére, hogy a közművelő'- gyarázza Markolt Gergelyné, náltatta. Az a téesz, amelyik dési intézmények közös, ta- aki régi tanácsi dolgozó. — nem sajnálja a pénzt a kul- nácsi és termelőegységi fenn- Sok éven keresztül, igaz, túrára: a mindenkori állami tartására való törekvés már mert művelődési házunk sem költségvetés 50 százalékát ad- több éves keletű — mindösz- volt, alig haladtunk valamit ja a művelődési háznak, s sze hét közös fenntartású in- előre. Szinte egy helyben ezen felül még alkalmanként tézmény működik községeink- topogtunk, a feladataink, a is támogatja. Figyelmet érben. A legtöbb a pásztói já* pótolnivalóink pedig csak demlő példája ennek a hé- járásban, ahol mindkét érin- szaporodtak. halmi klubkönytár küső feltett fél oldaláról a ’ legna- — A szerződés óta is? újítása mintegy 70 ezer fogyóbb következetesség, tuda- — Azóta több eredményt rint értékben, tosság és tervszerűség tapasz- értünk el, mint a megelőző falható. Palotáson, Ecsegen a 2—3 évben együtt. X községi közös tanács és a — Milyen területeken? termelőszövetkezet között lé- — Hozzákezdhettünk a A palotási termelőszövetketesült, írásos szerződés rög- könyvtári állomány bővítésé- zet hatalmas bejárati faliúj- zíti jogilag is a közös hez. Aztán a téesszel rendez- Ságján egy nagyméretű piafenntartást, Kálión és Pász- tünk már ismeretterjesztő elő- kát ragadja meg a tekintetet? tón — noha jelentős össze- adássorozatot mezőgazdasági „Iratkozz be a könyvtárba!” gekről van szó _ egyelőre fizikai dolgozók részére, két Olvasta után jóleső érzéssel a művelődési háznak csak a alkalommal könyvkiállítást, kopogtat be az ember az el- folyamatos anyagi támogatása megszerveztük a citerazeme- nők ajtaján- valósult meg. Alkalomszerű, kart, az asszonykórust. Vájná Tamással az igéegy-egy kulturális program, — őszintén örültünk annak nyékről és a tervekről beszélpénzbeli kiadás átvállalásáról — kapcsolódik az elmondot- getünk; a kirándulásokról, az beszélhetünk a bujáki és a takhoz Szilágyi Albert —, ismeretterjesztésről, az okta- szurdokpüspöki tenmelőszö- hogy a termelőszövetkezet tásról, egyszóval mindarról a vetkezetek esetében. képviselőivel könnyen szót közművelődési feladatról, A közös fenntartásnak, a értettünk. Szemléletük, törek- amelyhez a főhivatású népközös anyagi és tartalmi fe- vésük, ami a közművelődést művelőtől sok-sok elméleti és lelősségnek az utóbbiak a illeti hasonló a miénkhez, s gyakorlati segítséget, taná- csíráit, a majdani — talán jó munkakapcsolat alakult ki csőt várnak. A miértre az einem is olyan távoli időben közöttünk. nők lakonikus tömörséggel — megvalósulását jelentik. És munkamegosztás! Ez vi- válaszol: — Hogy tagjaink Mert a haladás útja nem le- lágosan kifejeződik a május megtanuljanak a világban hét kétséges: a közművelődé- 1-i ünnepségre alakult ama- látni is. si határozat végrehajtása, a tőr művészeti együttesek mű- S ebben a mondatban tvr kulturális élet korszerű szín- ködtetésében is. A citera- lajdonképpen benne rejtezik vonalra fejlesztése és szinten zenekar vezetője például a közművelődés, a közös tartása csak az egy területen téesz-dolgozó, az asszonykóru- fenntartás, a közös tehervise- élők közös anyagi és széllé- sé tanácsi, de a tagok között lés célja *es értelme is. mi áldozatvállalásával, egy- egyaránt megtalálhatók tér-/ És közösen csinálni műve* séges akaratával, tenniakará- melőszövetkezetiek és állami lődést érdemes! sával lehetséges. alkalmazottak. A vezetők tisz- Sulyok László X Palotáson a községi közös tanács és a termelőszövetkezet vezetői múlt év november ,11-én írták alá a szerződést. S mint ahogyan egyik aláíró szerv sem kizárólag palotási érdekeltségű. éppen úgy, a kulturális megállapodás sem: kiterjed a társközségekre, Szarvasgedére, Hé- halomra, Kisbágyonra is. Egy szerződésnek azonban — ősrégi igazság — csak akkor van értelme, ha a gyakorlatban megvalósítják. E megvalósítás hosszú útján meddig jutottak Palotáson? X A községi tanácson rövid apparátusi megbeszélésre készülődnek. Két óráig azonban van még bőven idő. Szilágyi Albert elnök és Markolt Gergelyné vb-titkár készséggel állnak rendelkezésre a beszélgetéshez. — Nagyon nagy szükség sa bepólyázott fenékkel, s buzgólkodö asszonyok baljós sopánkodásai közt odabe vacogott a dikón. Most jött ki rajta az ijedtség. Már ő is látta, hogy támadója nem közönséges szarvas volt. Gyúró széttárta tehetetlen, ügyefogyott tenyerét, e két lapátot. — Orvos nincs. Nem is lesz. Nem gyön — közölte az emberekkel. — Ezt megmondtuk vo’na előre — bólintottak az emberek. Ondrej, a mezőőr azt mondta a pipája mögül: — Pedig már út is van. — Fene ki megesz — mondta Ján. i — No — lépett előre Králik Franyo, ezer ránc mélyéből vihogott a pajkos szeme —, akarsz, hogy dolog legyen elintézve? Akarsz, vagy nem akarsz? — Akarok — szólt Gyúró. — Az kell csinálni, amit én harmincba. Nekem járta akkor OTI dolgoztaim bányánál. Mondom orvosnak: gyűjjön ki feleségemhez, nagybeteg vót. „Fene megy oda” — azt mondta. No nékem vót fifikám, elvittem magammal barátomat, mondja mégegyszer. Mondta: „Fene megy oda”. No akkor vót már tanúm. Akkor híttam privát orvost. Ami kőtség volt, mindenről kértem írást, a bíróságon meg benyújtottam, meg kellett neki fizetni. Hű, de mérges volt! CFolytatjuk.) Farkas András: Üj kenyér. Szocialista brigád alakult A salgótarjáni Faipari és védnökséget vállalt három. IS Bútorkészítő Szövetkezet- éven aluli fiatalember mun* ben a tavasszal szerveződött kája és nevelése felett, gon- újjá a szocialista munkaver- dolva a kárpitos-utánpótlás seny-mozgalom. Első lépés- biztosítására. Esetenként a ként a kárpitosok alakították brigádon belül foglalkoztatják meg héttagú szocialista bri- az epedarugó-fonó asszonyo- gádjukat. Vállalásaik közé kát is. Rendszeres kapcsola- foglalták a termelési terv öt- tot tartanak fenn a szomszé- százalékos túlteljesítését, a dós Martos Flóra óvodával, jobb munkaszervezést, a ha- amelynek rendbe hozták a tékonyság növelését, az anyag- babaszobáját, fektetőállvá- és energiatakarékosságot, a nyait, legkülönfélébb bútora- lakossági igények pontos és it- A brigád mintegy félszáz gyors kielégítését. A brigád széket javít az óvodának.