Nógrád. 1976. augusztus (32. évfolyam. 181-205. szám)

1976-08-19 / 196. szám

Az első kör után. Elől sötét mezben, fehér nadrágban Bodor Imre, a SÜMSE atlétája, »ki Győrben teljesítette az aranyjelvényes szintet. (Géczi Lőrinc felvétele) Sorokban Szerdán délután az OTSH székhazában sajtótájékoztatót tartottak. A sa-jtó, valamint az egyesületek jelenlevő képvi­selőit, edzőit Kutas István, Baróti Lajos és Zsolt István tájékoztatta az NB I-es lab­darúgó-bajnoksággal kapcso­latos tudnivalókról, a váloga­tott csapat kialakításáról és felkészüléséről. A Salgótarjánban megren­dezett országos vasas ter­mészetjáró-találkozó kereté­ben számvetést _ is tartottak. Ugocsai Géza, a vasasszakszer­vezet testnevelési és sportbi­zottsága vezetője a számvetés után bejelentette, hogy a jö­vő évben lesz száz éve, hogy megalakultak a vasas szak-, ipari csoportok. Ebből az al­kalomból a vasasszakszervezet a 700 éves jubileumát ünnep­lő Sopronban rendezi meg a vasas-természetjárók négyna­pos találkozóját. verebély) szerzett első osztá­lyú minősítést. Miután befejeződtek a ko­hászati üzemek tömegsport­bizottsága által rendezett üze­mi teke-, asztalitenisz- és nagypályás labdarúgó-bajnok­ság küzdelmei, augusztus 23- tól újabb csapatmérkőzések­re kerül sor. Ezúttal 25 szo­cialista brigád részvételével kispályás labdarúgó-bajnok­ság kezdődik. A Magyarország—Románia válogatott női sakkmérkőzés küzdelmei augusztus 15-től tartanak. A több napos küz­delemsorozat közben augusz­tus 20-án pihenőnapot tarta­nak. A rangos verseny au­gusztus 22-én fejeződik be a VI. forduló mérkőzéseivel. Az MTSH és az MHSZ rendezésében Ludányhalászl- ban zajlott le a szabadon- repülő modellek minősítő­versenye. Többen értek el kiemelkedő eredményt. Az erőpróbán Ludányi Csaba (Pásztó). Tari Mihály (Pász­tó), Ludányi István (Mátra­Az SKSE fennállásának 75. jubileuma alkalmából szep­tember 4-én spofctbélyeg-ki ál­lítás nyílik a Kohász Mű­velődési Központban. Az ér­deklődők naponta délelőtt 10 órától este 18 óráig tekinthe­tik meg a kiállítást, amely szeptember 12-ig tart. Sportolók könyvespolca A sakkvilág trónusáért II. Szerkeszti: Flesch János 264 oldal, 300 diagram. A második kötet folytatása a zónaközi döntőkről szóló első könyvnek. Az olvasó meg­ismerheti az 1974-ben lezaj­lott világbajnokjelöltek közöt­ti párosmérkőzéseket, ame­lyen részt vett Portisch Lajos is. A játszmák részletes elem­zését számos diagram és táb­lázat egészíti ki. Sportlövészet Tárjáni sikerek az országos vidékbajnokságon Zalaegerszegen több na­pon át vetélkedtek a felnőtt férfiak az országos sportlö­vő vidékbajnokság kereté­ben a legjobb puskások, pisz- tolyosok. Egyes számokban több mint harminc csapat rajtolt. A salgótarjáni lövész­klub ezúttal is példásan helyt­állt és kitett magáért. A nyolc számból háromban a tarjáni MHSZ-lövésZek ' kerültek ki győztesen. A kisöbű sportpus­ka 120 összetettben két' csa­pattal szerepelt a salgótar­jáni klub. A vidékbajnoki círp mellett 14. helyezést is sze­reztek. Dicséretes, hogy a fel­nőtt férfiak mezőnyében Lu- kinich Andrea bátran ver­senyzett és junior lány lété­re negyedik lett. Mind a 120 összetettben, mind a 40 tér­delőben új megyei csúccsal győzött a tarjáni gárda. Sport­pisztolyban Katkót ezúttal sem tudták legyőzni, vidék­bajnokságot szerzett. Részle­tes eredmények: Kisöbű sportpuska, felnőtt férfi. 120 összetett: 1 Pápista (Miskolc) 1134, 2 Erőss (Esz­tergom) 1132, 3. Bozsóki (Szombathely) 1131, 4. Luki- nich (St.) 1126. 5. Földi (St.) 1126. 6. Péter (Kaposvár) 1122 köregység. Csapatban: 1. Sal­gótarjáni MHSZ Lövészklub 4467 köregység (új megyei csúcs), 2. Esztergom 4454, 3. Debrecen 4372 köregység. Az első helyezést elért csapat tag­jai: Lukinich, Földi. Miklós, Nagy. Az új megyei csúcs mellett arról is érdemes szól­ni, hogy korábban egyetlen vidékbajnokságon sem lőt­tek tarjániak 1120 köregység felett. Kisöbű sportpu'ka, felnőtt férfi. 40 térdelő: 1. Makai (Debrecen) 386, 2. Erőss (Esz­tergom) 383, 3. Péter (Kapos­vár) 383, 4. Földi (S.-tar.ián) 383, 5. Lukinich (S.-tarján) 380, 6. Pápista (Miskolc) 379 köregység. Csapatban: 1. Sal­gótarján 1502 köregység (ú.i megyei csúcs) A salgótarjá­ni együttes tagjai: Földi. Lu­kinich, Miklós, Nagy. A 60 lövéses sportpisztolyban Kat- kó győzött 548 köregységgel. A kisöbű sportpuska 60 fek­vőben a tarjániak a követ­kező teljesítményeket érték el: Bálintné 585, Bálint 584, Földi 583, Lukinich 579, Cser­háti 576. Ebben a számban viszont a vártnál gyengéb­ben szerepeltek a tarjániak. Hírek külföldről A lengyelországi Szczeczin- ben, a serdülő női kosárlab­da Európa-bajnokságon a ma­gyar csapat legutóbb a hol­landokkal mérte össze tudását, és 23 pontos győzelmet ara­tott. Eredmények: Magyar­ország—Hollandia 64:41 (38:24), Csehszlovákia—Bulgária 63:56 (28:26), Szovjetunió—Lengyel- ország 89:59 (43:17), Spanyol- ország—Olaszország 54:41 Kezdő indító. — Melyiket lőjem le? (22:25), Románia—Izrael 80:49 (35:29), Belgium—Svédország 58:40 (23:14), Finnország— Svájc 76:21 (29:15). A magyar csapat már a ha­tos döntőben araUa a hol­landok elleni győzelmét, ugyanitt van még Csehszlo­vákia, a Szovjetunió, Bulgá­ria és Lengyelország váloga­tottja. Nyugat-Berlin jégkorong­válogatottja olaszországi ven­dégszereplése során 11:1 (6:0, 2:0, 3:1) arányban győzött a bolzanói Ortisei ellen. A lengyelországi Polanica Zdrojban a 10. fordulóval folytatódott a nemzetközi sakk­verseny. A magyar színeket képviselő Navarovszki László a szovjet Jurij Averbahhal ült asztalhoz és játszmájuk dön­tetlen eredménnyel végző­dött. A tornán a szovjet Tyi- mosenko vezet 7 ponttal. A Közép-afrikai Köztár­saság és Katar bejelentette a FIFA-nak, hogy visszalép az 1978. évi világbajnokság se­lejtezőitől.. A megyei II. osztályú labdarúgó- bajnokság őszi sorsolása A megyei labdarúgó-szövet­ségben elkészítették a megyei II. osztályú labdarúgóbaj­nokság őszi sorsolását. A rajt a Keleti és a Nyugati cso­portban augusztus 29-én lesz. A menetrend a következő: KELETI CSOPORT I. forduló, augusztus 29.: Egyházasgerge—Szirák, Mén- kes—Karancsberény, Etes— Ötvözet MTE, Szurdokpüspö­ki—Litke, Nógrádmegyeri Spart.—Ságújfalu, Ecseg—Ka- rancsalja, Nagylóc—Nógrád- megyer Tsz. II. forduló, szeptember 5.: Nógrádmegyer Tsz—Ecseg, Karancsalja—Nógrádmegyer Sp., Ságújfalu—Szurdokpüs­pöki, Litke—Etes, Ötvözet— Ménkes, Karancsberény— Egyházasgerge, Szirák—Nagy­lóc. III. forduló, szeptember 12.: Egyházasgerge—ötvözet, Mén­kes—Litke, Etes—Ságújfa­lu, Szurdokpüspöki—Karancs­alja, Nm. Spart.—Nógrádme­gyer Tsz, Ecseg—Nagylóc, Szirák—Karancsberény. IV. forduló, szeptember 19.: Ecseg—Szirák, Nagylóc—Nóg­rádmegyer Spart., Nógrádme­gyer Tsz—Szurdokpüspöki, Karancsalja—Etes, • Ságújfalu —Ménkes, Litke—Egyházas­gerge, Ötvözet—Karancsbe­rény. V. forduló, szeptember 26.: Egyházasgerge—Ságújfalu, Ménkes—Karancsalja, Etes —Nógrádmegyeri Tsz, Szur­dokpüspöki—Nagylóc, Nm. Spart.—Ecseg, Karancsbe­rény—Litke, Szirák—Ötvözet. VI. forduló, október 3.: Nm. Spart.—-Szirák, Ecseg— Szurdokpüspöki, Nagylóc— Etes, Nógrádmegyer Tsz— Ménkes, Karancsalja—Egyhá­zasgerge, Ságújfalu—Ka­rancsberény, Litke—Ötvözet. VII. forduló, október 10.: Egyházasgerge—Nógrádme­gyeri Tsz, Ménkes—Nagylóc, Etes—Ecseg, Szurdokpüspöki —Nógrádmegyeri Spart., Öt­vözet—Ságújfalu, Karacsbe- rény—Karancsalja, Szirák— Litke. Vili. forduló, október 17.: Szurdokpüspöki—Szirák, Nóg­rádmegyeri Spart.—Etes, Ecseg —Ménkes, Nagylóc—Egyhá­zasgerge, Nógrádmegyeri Tsz —Karancsberény, Karancsal­ja—Ötvözet, Ságújfalu—L(it­ke. IX. forduló, október 24.: Egyházasgerge—Ecseg, Mén­kes—Nógrádmegyeri Spart., Etes—Szurdokpüspöki, Litke —Karancsalja, ötvözet—Nóg­rádmegyeri Tsz, Karancsbe­rény—Nagylóc, Szirák—Ság­újfalu. X. fotduló, október 31.: Etes —Szirák, Szurdokpüspöki— Ménkes, Nógrádmegyeri Spart. —Egyházasgerge, Ecseg—Ka­rancsberény, Nagylóc—ötvö­zet, Nógrádmegyeri Tsz—Lit­ke, Karancsalja—Ságújfalu. XI. forduló, november 7.: Egyházasgerge—Szurdokpüs­pöki, Ménkes—Etes, Ságújfa­lu—Nógrádmegyeri Tsz, Lit­ke—Nagylóc, ötvözet—Ecseg, Karancsberény—Nógrádme­gyeri Spart., Szirák—Karancs­alja. XII. forduló, november 14.: Etes—Egyházasgerge, Mén­kes—Szirák, Szurdokpüspöki —Karancsberény, Nógrádme­gyeri Spart.—Ötvözet, Ecseg— Litke, Nagylóc—Ságújfalu. Nógrádmegyeri Tsz—Karancs­alja. XIII. forduló, november 21.: Egyházasgerge-t-Ménkes, Ka­rancsalja—Nagylóc, Ságújfa­lu—Ecseg, Litke—Nógrádme­gyeri Sp., Ötvözet—Szurdok- püspöki, Karancsberény— Etes, Szirák—Nógrádmegyeri Tsz. NYUGATI CSOPORT I. forduló, augusztus 29.: Bércéi—Legénd, Szendehely— Hont, Szécsény—Bánk, Ér- sekvadkert—Herencsény, Er­dőkürt—Dejtár, örhalom— Nógrádsáp, Rimóc—Nógrád. II. forduló, szeptember 5.: Nógrád—örhalom, Nógrádsáp Erdőkürt, Dejtár—Érsekvad- kert, Herencsény—Szécsény, Bánk—Szendehely, Hont— Bércéi, Legénd—Rimóc. III. forduló, szeptember 12.: Bércéi—Bánk, Szendehely— Herencsény, Szécsény—Dej­tár, Érsekvadkert—Nógrád­sáp, Erdőkürt—Nógrád, Ör­halom—Rimóc, Legénd—Hont. ÍV. forduló, szeptember 19.: Örhalom—Legénd, Rimóc— Erdőkürt, Nógrád—Érsekvad­kert, Nógrádsáp—Szécsény, Dejtár—Szendehely, Heren­csény—Bércéi, Bánk—Hont. V. forduló, szeptember 26.: Legénd—Bánk, Bércéi—Dej­tár, Szendehely—Nógrádsáp, Szécsény—Nógrád, Érsekvad­kert—Rimóc, Erdőkürt—ör­halom, Hont—Herencsény. Ví. forduló, október 3.: Er­dőkürt—Legénd, őrhalom— Érsekvadkert, Rimóc—Szé­csény, Nógrád—Szendehely, Nógrádsáp—Bércéi, Dejtáy— Hont, Herencsény—Bánk. VII. forduló, október 10.: Bércéi—Nógrád, Szendehely —Rimóc, Szécsény—örhalom, Érsekvadkert—Erdőkürt, Bánk —Dejtár, Hont—Nógrádsáp, Legénd—Herencsény. Vili. forduló, október 17.: Erdőkürt—Szécsény, Érsek­vadkert—Legénd, örhalom— Szendehely, Rimóc—Bércéi, Nógrád—Hont, Nógrádsáp— Bánk, Dejtár—Herencsény. IX. forduló, október 24.: Bércéi—örhalom, Szendehely —Erdőkürt, Szécsény—Érsek­vadkert, Herencsény—Nóg­rádsáp, Bánk—Nógrád, Hont —Rimóc, Legénd—Dejtár. X. forduló, október 31.: Szécsény—Legénd, Érsekvad­kert—Szendehely, Erdőkürt— Bércéi, Örhalom—Hont, Ri­móc—Bánk, Nógrád—Heren­csény, Nógrádsáp—Dejtár. XI. forduló, november 7.: Bércéi—Érsekvadkert, Szen­dehely—Szécsény, Dejtár— Nógrád, Herencsény—Rimóc, Bánk—Örhalom, Hont—Erdő­kürt, Legénd—Nógrádsáp. XII. fordult?, november 14.: Szendehely—Legénd, Szécsény —Bércéi, Érsekvadkert—Hont, Erdőkürt—Bánk. örhalom— Herencsény, Rimóc—Dejtár, Nógrád—Nógrádsáp. XIII. forduló, november 21.: Bércéi—Szendehely, Nógrád­sáp—Rimóc, Dejtár—Örhalom, Herencsény—Erdőkürt, Bánk —Érsekvadkert, Hont—Szé­csény, Legénd—Nógrád. Kezdési időpontok: Augusz­tus 29-én 16, szeptember 1 — 15-ig 15.30, szeptember 16— 30- ig 15, október 1—15-ig 14, október 16—31-ig 13.30, no­vember 1—15-ig 13, novem­ber 16—30-ig 13, december 1— 31- ig 13 óra. egész évben U egész évben

Next

/
Oldalképek
Tartalom