Nógrád. 1976. július (32. évfolyam. 154-180. szám)
1976-07-03 / 156. szám
Komplex gyakorlati szeminárium Kedvelt formája a pedagógus-továbbképzésnek NAPJAINKBAN a megnövekedett társadalmi igényekből eredően az iskolai nevelés-oktatás feilődésének rendkívül dinamikus szakaszát éljük, ezért különösen fontos, hogy a tanárok tanítók és óvónők folyamatosan tovább képezzék magukat. Az elkövetkező harminc év alatt jószerrel még azok a pedagógusok tanítanak. nevelnek iskoláinkban, akik már hosszabb ideje a pályán dolgoznak, vagv éppen most szerzik képesítésüket Az az ismeret, amit a főiskolákon, egyetemeken tanultak a nevelőink, aligha elegendő — mondta dr. Boros Sándorné továbbképzési kabinetvezető — a mai, főként a holnapi feladatok megoldásához. Ezért a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának továbbképzési kabinetje, az elmúlt években igen sok gondot fordított megyénk nevelőinek továbbképzésére. Magas szinten szervezte és szervezi1 a jövőben is a szakmai-munkaközösségi foglalkozásokat, s évenként minden olyan nevelő négy alkalommal vesz részt ezen a kurzuson, aki valamilyen oknál fogva más jellegű továbbképzésből kimaradt. Ezek mellett jelentős azoknak a nevelőknek a száma, akik kétéves komplex gyakorlati szemináriumokon bővítik szakmai-ideológiai ismereteiket Ez a továbbképzési forma — az országos tapasztalatokat :s figyelembe véve — 1970 óta fqlyik megyénkben. Eddig itt már nyolc csoport fejezte be ta- nu'mányait. Kedvelt formája ez a pedagógus-továbbképzésnek megyénkben — mondta dr. Boros Sándorné —;, most a beszámolási időszakban is kilenc csoport fejezi be az első kezdő, illetve a második záró évfolyamot. A KÜLÖNFÉLE pedagógiai szakmai fórumokon gyakran vetik fel a nevelők továbbképzésében mutatkozó ellentmondásokat Legutóbb a pedagógus-szakszervezet X. kongresszusán is szóvá tették, s megállapították, hogy a nevelők továbbképzése közoktatásügyünk egyik legnagyobb gondot okozó problémája. Dr. Boros Sándorné elmondta, hogy az 1975—76-os oktatási évben 245 nevelő tanult ezen a szervezett továbbképzési .formán a komplex gyakorlati szemináriumokon. Például az igazgatók vezetéselméleti kérdésekben szereznek megfelelő magas szintű tájékozódást, de lehetne sorolni a matematikus, a kémikus, a magyaros, a napközis nevelők képzésének hatékonyságát is. A továbbképzési kabinet — a komplex gyakorlati szemináriumok szervezésekor abból az alapkoncepcióból indult ki, hogy a továbbképzési igényeket mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben kielégítse. 1970 óta a megyei továbbképzési elv megvalósításánál sok gondot fordított a kabinet arra is, hogy jobban vegye figyelembe a gyakorlatot, a tanítási óra iskolai követelményeit. A szakmai-elméleti felkészültség mellett gondot fordítottak arra, hogy a nevelés- tudomány fejlődésének legújabb eredményeit megismerjék a nevelők. Erre biztosíték az a lehetőség, hogy az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola és az Esztergomi Tanítóképző tanszékvezető tanárai magas szinten tolmácsolják megyénk nevelői számára a legújabb szakmai, elméleti kérdéseket, a nevelés- tudomány, a marxista filozófia és az ismeretelméleti kutatások eredményeit —, a gyakorlati pedagógia által jól hasznosítható ismereteit. A komplex gyakorlati szemináriumokon most folynak a záró tanfolyamok, ahol már eddig is jó eredményről lehet beszámolni. A résztvevő 245 nevelő, igazgató lelkesen dolgozott, s a befejező kurzusok szakdolgozatai lelkiismeretes munkáról tanúskodnak, köztük több kiemelkedőt — országos publikálásra alkalmasat — talált a bíráló bizottság. A napközis hálózat hazai kiépítése 75. jubileumi évfordulójára készített ünnepi kiadványba így nógrádi nevelők munkája is bekerülhet — mondta a továbbképzési kabinet vezetője. Országos vonatkozásban problémát jelent a pedagógustovábbképzés ügye olyan fontos kérdésben is, mint például: hogyan tegyük anyagilag is érdekeltté a pedagógust a folyamatos képzésben, továbbképzésben. Országos probléma az is, hogv míg egy-egy nevelőtestületen belül a kollégák egy része fontos, sőt, nélkülözhetetlen továbbképzésen vesz részt, addig a nevelőtestület többi tagjának fokozott terhelést kell magára vállalnia. E TERÜLETEN jelentkező konfliktusokat a megyei továbbképzési kabinet — saját eszközeivel — segíti oldani. A komplex gyakorlati szeminárium hallgatói a tanfolyamok befejezese után rendkívüli béremelésben részesülnek, s a tanulmányuk két évében, a foglalkozási napokon nincs tanítási órájuk. Ez is igazolja, hogy megyénkben a nevelők továbbképzése ügyét — az érdekelt tanügyigazgatás! szervek — úgy intézik, hogy az a mindennapos nevelő-oktató munkát jelentősen segíti, s a nevelők anyagi-erkölcsi megbecsülését is kifejezi. A nyári vakáció ne legyen üres időtöltés Az eltelt taríév fáradságai» nehéz tanítási napjai után fellélegeznek a tanulók es pedagógusok egyaránt. A gyermekeknek a nyáron — a jó ételek mellett — szükség van a hasznosan eltöltött na- pokra> napirendre, mozgásra- változatos programra- mert csak így válhat a szünidő a tunyaság helyett, gyorsan pergő, változatos, színes- ele- ven. gazdag nyári szünetté. Hogyan tehe jük ilyenne? Itt javaslunk néhány meg-, oldást! A szülők. rokonok {egalább arra hívják fel a gyermekek figyelmét, hogy ne ••üresjáratnak” nézzék a nyári szünetet. A legtöbb helyen az úttörőszervezet, a KISZ iskolai intézménye szép nyári programot készített- erre menjenek el a gyermekek. Az Állami Ifjúsági ’ Bizottság, az Expressz is egyre inkább gazdagodó programot ajánl, érdemes belelapozgatni a prospektusba. A szülők okvetlenül keressenek módot arra- hogy a tanulók élni tudjanak ezekkel a lehetőségekkel A nyár a gyermekek részére nem a magány ideje- a nyárnak egyedülálló hangulata. szépsége van. Most. amikor felszökött a hőmérő higanyszála. a nyári melegből áradjon a gyermekcsoportok együttes, közös élmény éne« a kéllemes emberi tartalma, melege is. A nyári szünet különösen a szülőkre — nagy feladatokat is ró. Jól gondolják végig, hogy milyen programot készíthetnek gyermekeik részére. Ez elsősorban nem pénzkérdés. Ha minden kötél szakad. ott van a vonat és az autóbusz, szinte külön kiadás nélkül feljuthatnak megyénk szép hegyeibe, meglátogathatják — ha szükséges szülői felügyelettel — várainkat- szép létesítményeinket, .szocialista építésünk nagy alkotásait is. Erről azért kell szólni, mert a nyári szünet sokszor a gyermekeknél csak szünet- minden jelző nélkül. Áz üres időtöltést jelzi, a szülők is csak izgulnak, hogy unalmukban hol tesznek rossz fát a tűzre gyermekeik. A szünet és a tartalmas nyári vakáció között csak «z a gyermek lát különbséget, akinek határozott programja van, aki nemcsak azt várja- hogy tovább aludhasson, kötetlenül elüsse az idejét. Ezért a szülők felelőssége most megnövekedett. elsősorban nekik kell gondoskodni megfelelő elfoglaltságról. Ügy szervezzék a szabad időt minden gyermek részére, bogy az az aktív kikapcsolódást- a következő tanévre való előkészületet is jelentse. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó újdonságai közt említést érdemel Varga Jenő, a világhírű magyar közgazdász válogatott írásainak most megjelent első kötete, melynek címe A proletárdiktatúra gazdaságpolitikája. A gazdag válogatás a marxista közgazdásznak, Mai tévéajánlatunk 20.00: .Tómegjelenésű ausztráliai feleséget keres. A neorealizmus hajdani úttörőjének. Luigi Zampának fijlmje egy apróhirdetéssel kezdődik. Aki feladja. Alberto Sordi- régi ismerősünk. A szegény. magányos 'Amadén, magúnva hús/, éve tartó egyedüllétét, elhatározza- hogy feleséget szerez, s mivel nemcsak agglegény, de lelkes hazafi is. termés-0*e* sen csak olasz lány jöhet szóba. A távolság legalább akkora, mint a kísértés, hogy egy kicsit többnek, szebbnek mutassa magát jövendőbelije előtt... S amikor több kudarccal végződött kísérlet után mesláMa a szÄ->«°ge^ Carmela fényképét, tudja, ő lesz az igazi... S itt kezdőd nek a bonyodalmak... A mozikban is vetített film sikerét szolgálja még Claudia Cardinale tehetsége, nem utolsósorban szépsége és az egzotikus ausztráliai tájak színessége. Fodor felv. | Fjodor Abramov: Ipelá is ,///////z////zz/////////zy/z//////z/zy///zztvz^/////////yy*,//////////////////////, 35. Ki? Ej! — Szerjozsa megrázta részeg fejét, aztán (hirtelen talpra ugrott, végigfutott a szobán, és abból, tamint felsóhajtva a szemben levő falra nézett, ahol a tűikor mellett Alka nagyított fényképe lógott, Pelageja megsértette, kire gondolt. Persze, nem nagyon hitt a Szerjozsa sóhajtásainak, >.az ittasság sok mindenre ragadtat egy férfit. Mégis megfúrta a lányának: így meg úgy, Aljuska, igazán simán ha- fzajöhetnél. Szergej Petrovics járt nálam, szépeket mondott íróiad... Aljuska viszont 'azt válaszolta rá: „Legszívesebben .szembe köpném a te Szergej Petrovicsodát!” És még hoz- szátette: „Elegem van abból is, hogy egész életedben Pjotr tlvanovicsot bálványozod...” Ezután Pelageja hosszú ideig nem tudott megnyugodunk De hát mi történik itt? — gondolta magában. Mitcsi- ináljon? Bármit csinál, minden rosszul sül el, mindenben i melléfog... De nem is az Alka levele keserítette el Pelageját. A .sütöde keserítette el. Már régen, kívánkozott a sütödébe. Ha meggondolja,, már ősz óta, éppen amióta megbetegedett. Azt hitte: elég» ha meglátja a sütödéjét, és beleszívja a kenyér illatát — máris meggyógyul, máris megköny- nyebbül a lélegzése. Különben is semmi és senki sem hiányzott úgy az életéből, mint a pékség. Még a tulajdon lánya, Alka sem. Először még februárban indult el a folyón túlra Pelageja, amikor egy kiadós hóvihar után a befagyott ablakokat bearanyozta a vöröslő nap. De a községi tanács melletti lejtőn nem jutott túl. Erősen fagyott. Meg aztán nagy hóbuckák voltak. Iszonyatos, mit összehordott a szél. A községi tanácsnál, a hegyalján, sík területen a lovak a marjukig a hóba süppednek — mire jutna, ő, a beteg asszony? Megvárta hát az első olvadást. Reggel még vaksötét volt, amikor felkelt. Tisztán, rendesen — előző este elment a fürdőbe, mintha zarándoklatra készülne. Kis bottal jött ki a házból — szintén, akár a zarándok. Az útjába eső emberek is mintha olyan kegyesek, derűsek lettek volna. Antoha, a fuvaros éppen a folyóhoz ereszkedő úton érte utol a szánjával — ugyan, mikor állt volna meg azelőtt? Most pedig meghúzta a gyeplőt:, — Te vagy az, Prokopjevna? — De ez még semmi, leugrott a szánról, odanyújtotta a kezét: — Na, gyere, menjünk együtt. Csúszós az út lefelé. — És olyan kedvesen mosolygott. Pelageját könnyekig meghatotta Antoha szívélyessége. Megköszönte neki, de nem ült fel a szánra. Egész úton valami ismeretlen, de csodálatos muzsika zengett a lelkében — csak nem fogja ő maga félbeszakítani? ' És a könnyű kis fenyőbottal, amelyet éppen neki szerzett valahol a Nagy Manya, tapogatta a felpuhult utat, ajkával ízlelte a folyón túlról érkező meleg déli szél foszlányait, és csak botorkált, botorkált lassacskán, a hegyalja felé, a fenyők közé, a sárga gerendás épület felé... Hazafelé azonban szinte tántorgott, csurgott a köny- nye, magánkívül volt. .. Még jó, hogy a folyón is akadt segítsége — ezúttal a szomszéd faluból jött át a brigádvezető —. különben odavész, soha többé nem ér haza... Alig ért Pelageja a sütödéhez, máris tajtékzott dühében. A moslék. Kinn a tornác mellett. Két varjú kapirgal benne... Nahát, hogy ezek a fejesek hová tették a szemüket? — háborgott. Hát az egészségügy, alszik tán? Ejnye-ejnye, azelőtt, különösen az ínséges esztendőkben, minden héten elment hozzá a felcser. Vagy már a felcserek sem járnak a sütödébe, hogy teli a hasuk? (Folytatjuk) 1918. és 1921. között írt cikkeit, tanulmányait tartalmazza. Megjelent Búza Márton: Az üzemi demokrácia fejlesztésének kérdései című kötete. A polgári ideológia és a revizionizmus bírálata címmel indított, több ország kiadóinak együttműködésével készülő sorozatban látott napvilágot Á „marxológia” nyomorúsága. A tanulmánykötet szerzői Rolf Bauermann, Karlheinz Geyer és Elmar Julier. Aktuális kultúrpolitikai kérdéseket tárgyal Gazsó Ferenc könyve, az Iskola- rendszer és társadalmi mobilitás. Amerikai asszonyok vallomásait tartalmazza Kathy Kahn rendkívül érdekes riportkönyve, az Ö, ti hillbilly nők... Az Akadémiai Könyvkiadó fakszimile kiadásban jelentette meg —r a költő születésének 200. évfordulója alkalmából — Berzsenyi 1808-i versgyűjteményét, szerkesztette és az utószót írta Merényi Oszkár. A történelem- tudományok körébe tartozik A negyvennyolcas forradalom kérdései című kötet, szerkesztette Spira György és Szűcs Jenő. Pintér Zoltán tanulmánykötele a Művészet és realizmus, amely a szocialista realizmus kérdéseiről művészeti körökben gyűrűző vitához fűz értékes megjegyzéseket. Megjelent a Műszaki Értelmező Szótár új kötete; ez építőipari fogalmakat tisztáz, angol, német és orosz nyelvű tárgyszavakkal is. A Közgazdasági értekezések sorozatában jelent meg Laczó Ferenc könyve, a Mezőgazda- sági árpolitika a fejlett tőkésországokban. grdekes oktatáslélektani kísérletről számol be Nagy Ferenc műve. A tanárok kérdéskultúrája. Modell —■ módszer összefüggéseit vizsgálja Kocsondi András könyve, amely a modellek helyét és szerepét tanulmányozza a tudományos megismerés folyamatában. A Szépirodalmi Könyvkiadó könyvei közt első helyen említjük a Nagy klasszikusok sorozatban megjelentetett verseskötetet, József Attila összes verseivel. Novellákat, hosszabb lélegzetű elbeszéléseket és portrékarcolatokat tartalmaz Szakonyi Károly új könyve, a Tudatom, jól vagyok! Sándor Iván regénye A futár, Vészi Endre elbeszéléseinek új kötete az Inkognitóban Budapesten. Szabó Magda két regényét — Alvók futása, Zeusz küszöbén — tartalmazza az írónő életműsorozatának --' most megjelent új kötete. Tamás Aladár minden eddigi, visz- szaemlékezésekre épülő szépprózai alkotását fűzi csokorba a kétkötetes Akkoriban szüntelen fújt a szél című életműkötet. Bernáth Aurél újabb könyve a Feljegyzések éjfél körül. A kétkötetes Itt élned kell Illyés Gyula élel- műsorozatának 1933-tól napjainkig terjedő írásait foglalja egybe; azokat az írásokat, amelyek népünk sorsproblémáival foglalkoznak. Pándi Pál új tanulmánykötete az Első aranykorunk, Sőtér Istvánné a Werthertől Szilveszterig. A Móra Ifjúsági Könyvkiadó is sok újdonsággal jelentkezett. Említsük meg ezek közül a népszerű így élt... sorozat új kötetét, amely Napóleont mutatja be, Fekete Sándor tollából. Versek, mesék, igaz történetek váltják egymást hangulatosan Vidor Miklós új fajta gyermekkönyvében, melynek címe Sárkányok alkonya. Kass János illusztrációi teszik még vonzóbbá Páskándi Géza mesekötetét, címe A szárnyas bocs. Népi gyermekjátékok gyűjteménye a Bújj, bújj, zöldág... A Kozmosz szerkesztőség könyvei közül említést érdemel az ötvenöt mai költő és író műveit csokorba kötő antológia, az Add tovább! Fiatalokról, fiataloknak szóló írásokat gyűjtött egybe a Szárnyatlan madár című antológia. A k\l)K éleiéből A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elektromos- energia-termelésének több mint 50 százalékát, a nyers- vastermelés II százalékát, sa gyapjúszövet-termelés 95 százalékát adják azok az üzemek, amelyek a Szovjetunió gazdasági és műszaki segítségével épültek. Jelenleg — ugyancsak szovjet közreműködéssel — újabb vállalatok, köztük kőolajfeldolgozó és kohászati üzemek létesülnek az országban. országban ma már egymilliónál több mérnök és technikus dolgozik. A legutóbbi 5 évben 2,3- szorosára növekedett a KNDK poreelántermelése, a választék pedig megkétszereződött. A kiváló minőségű, tetsze ős koreai porcelánárukat a világ több mint 40 országába, köztük a Szovjetunióba exportálják. Jelenleg a KNDK-ban több mint 140 főiskola és 500 technikum működik, amelyek az utóbbi 4 év során 523 000 szakembert készítettek fel. Az Több mint egymillió hekt erdőt telepítettek az elme 10 év során a KNDK-ban. ) új erdők az irtások és a h; borús pusztítások helyén ál nak. i