Nógrád. 1976. július (32. évfolyam. 154-180. szám)

1976-07-18 / 169. szám

I Mérlegen nz SBTC (VI.) Beszélgetés Dávid Robert vezető edzővel Autóbusz érkezik a salakos­pálya öltözőié elé. Nyílik az ajtó és jókedvűen, tréfálkoz­va. de izzadtságcseppekkel az arcukon egymás után lépnek ki a kocsiból az SBTC játé- ' kosai. A munka megkezdő­dött! Fiatalok és idősebbek, . j' régiek és újak együtt dol­goznak naponta két alkalom­mal a tóstráhdi pályán. Dá­vid Róbert beszél a követ­kező napok programjáról, az­tán készséggel áll rendelke­zésünkre. Az SBTC klubhá­zába megyünk, hogy felele­venítsük az elmúlt évet, az egykori kitűnő balfedezet má­sodik edzői évét, amit az SBTC-nél töltött. — A mérlegnek két serpe­nyője van. Először arról sze­retnénk hallani, mivel nem volt elégedett a tarjániak mestere. Milyen tényezők hát­ráltatták a munkát? — Amikor a szakosztály­vezetőség a célkitűzéseket meghatározta, egyik fontos feladatként jelölte meg a fia­tal játékosok további beépí­tését a csapatba. Terveztük, hogy az idős és fiatal játéko­sok helyes arányban kapja­nak helyet az együttesben. Nos, úgy érzem ezt a ter­vet sikerült teljesítenünk! Többször elmondtam már, hogy a helyezéssel elégedett vagyok, de a megszerzett pon­tok számával nem. Gátló té­nyezők? Először a sérüléseket említeném. Magyar lábtörést szenvedett, Gecsét és Miklóst műtötték, Répás lába nyolc héten át gipszben volt, Bástt és Jeck is megjárta a kórhá­zat, Kmetty a legrosszabb­kor sérült meg, Kajdinak- ló­ba tört, Kegye is a kórház la­kója lett. Ezek a sérülések — úgy érzem, nem kell kom­mentár —, nagyon is gátol­ták a közös munkát. Az em­lített játékosok meghatározzák az SBTC játékát. Egy csa­pat egy-két jó játékos hiá­nyát is megérzi, hát még ha öt-hatról van szó. Ezek a sé­rülések is döntően hozzájá­rultak ahhoz, hogy „csak” 28 pontot teljesítettünk. Ebből egyenesen követke­zik, hogy szinte minden csa­Kérdeznek a szurkolók. Dávid nikai vezető válaszol. patrésznél hullámzóvá vált a teljesítmény. Szeszélyes csa­pat voltunk, amely képes volt itthon öt gólt lőni. Idegenben négyet kapni. Jól szerepelni idegenben vidéken, és itthon „bosszantani” a közönséget tavasszal, a várva.várt győ­zelem miatt. Szóltam a fiata­lításról. Szűcs, Földi, Cséki, Tóth, Budai és Kovács III. megtette a magáét még ak­kor is. ha törvényszerű, hogy bizonyos periódusokban visz- szaesett játékuk. Földi példá­ul nem szokta még meg a légkört, később azonban meg­ismerte társait, jól beilleszke­dett az együttesbe. A hullám­zó teljesítmény mellett bizo­nyos akarati, felfogásbeli té­nyezők is gátolták a jobb eredmény elérését. Milyen bosszantó hibákat vétettünk, ami nem egyszer pontjába ke­rült az együttesnek, 6Őt, ki is kaptunk! A Csepel ellen 1:0- nál Kovács II hibázott. Szom­bathelyen l:l-re álltunk, egy megingás a védelemben, s elúszott az egyik pont. Új­pesten az utolsó percben ve­szítettünk. Szegeden is bosz- szantó hibából kaptuk a gólt. Es sorolhatnám tovább a fá­Róbert és Toldi Miklós tech­Edzőtovábbképzés A megyei labdarúgó-szövet­ség mellett működő edző­bizottság hétfőn és kedden Salgótarjánban rendezi meg a megyében dolgozó edzők kötelező továbbképzését. Dél­előtt 9.30 órától a tóstranói pályán Szalai Miklósnak, az SBTC tartalékcsapata edző­jének vezetésével gyakorlati bemutató lesz, amelyen a technika korszerű oktatását' figyelhetik meg a továbbkép­zés résztvevői. Az edzőbizott­ság vendége Mezey György, a BVSC ismert szakembere, aki délután elméleti előadás­sal egybekötött gyakorlati foglalkozást tart 14 órától a taktika szerepéről, s a tak­tikai gyakorlatok korszerű al­kalmazása bemutatásra kerül. Kedden játékos gyakorlati bemutatót vezet Szalai Mik­lós, majd kapusedzés követ­kezik Szőke István és Cser- nák László irányításával. Még a délelőtt folyamán Dávid Róbert, az SBTC vezető edző­je tart elméleti előadást a ve­zető edző szerepéről. Az elő­adásokat mindkét napon ér­tékelés követi. Számvetés a megyei bajnokságról 11. Bgy. Volán Nagyon .visszaesett az együttes a bajnokság máso­dik felére, meggyengült a támadósoruk, de a védelem is. Igen sok gólt kaptak, pe­dig elég jó képességű játé­kosok alkotják a védősort. A szakvezetés 21 játékost küldött pályára, de közülük csak Gál Ji és Hodászi ját­30 10 6 14 43-60 26 szott valamennyi tavaszi mérkőzésen. Ferencz G. és Gajdos 14—14, Halász dr. és Mátyás 13—13, Loksa 12. Babcsány és Horváth I. 9 —9, Hegedűs és Mihály 8— 8 alkalommal szerepelt. A góllövőlistára Gál J. és He­gedűs 9—9 góllal iratkozott fel- (toriczky) jó pontokat. Ha egy kis sze­rencsénk van, akár két hely- lyel is előbbre léphettünk vol­na a táblázaton. — Kétségtelen, hogy a já­ték hullámzó volt. de biztos az is: a fiúk nagyon akar­tak! Jó a csapatszellem az SBTC-nél és ez biztató a jö­vőt illetően. — Ezt tartom én is az egyik pozitívumnak, amire tu­dunk is építeni. A játékosok tisztelik egymást, nincs el­lentét a fiatalok és idősek kö­zött, és ami nagyon lénye­ges, az emeltszintű követel­ményrendszert is zokszó nél­kül teljesítik. Csak jókat mondhatok az edzéseken ta­pasztaltakról. Hogy gyengéb­ben megy időnként a játék? Előfordul, de azt senki nem állíthatja, hogy a fiúk nem küzdöttek lelkesen az egyesü­let színeiért.. Legtöbb játé­kos tanul. Földi, Marcsok, Miklós, Kovács II., Varga, Jeck. Répás edzői szakon vég­zett. Ha összesítenék, úgy érzem, a helyezés mellett tel­jesítettük § nevelési, a fiata­lítással kapcsolatos célkitű­zéseket! — Már folyik a felkészülés! Nincs megállás a futballban, egy hónap, s máris útjára in­dul a kerek bőrlabda az Nb I-ben. Mit tart a legfonto­sabbnak az új évadban? — Többet tenni, többet ad­ni! Így foglalnám össze ter­vünket, amelyet a szakosz­tályvezetéssel együtt fogal­maztunk meg. A követel­ményrendszert, csakúgy, mint eddig, napra pontosan, ma­radéktalanul végrehajtjuk. Úgy érzem, a játékosok hozzáál­lásával az új bajnokságban sem lesz gondom. Elmond­tam már nem egyszer, aki nem akar becsületesen dol­gozni, álljon félre! A követel­ményrendszert egyébként le­bontottuk minden csapatra, s a csapatok edzőivel közö­sen konzultálom meg a ten­nivalókat. A jövőben is el­lenőrizni fogom minden kol­légám munkáját a szakmai program alapján. Egy távo­labbi célunk, hogy edzőink munkájában érvényesüljön a bajnokság színvonalát fej­lesztő speciális munka. Sze­retnénk a csapatrészeket tu­datosabban alakítani. Egy­szóval: tervünk, hogy az 1976 —77-es bajnokságban az SBTC egy jó, ütőképes gárdával rendelkezzen, amely állóké­pességben már eléri a nem­zetközi színvonalat — mon­dotta Dávid Róbert, az SBTC vezető edzője. Szokács László Következik: Kívánságok út- ravalóul. Megnyitották a XXI. nyári olimpiát Montrealban Elérkezett a világ sportolóinak újabb ün­nepe: szombaton megnyitották a XXI. nyári olimpiát. Montreal nem kis nehézségekkel, de végül is megbirkózott a feladattal, hogy előkészítse a világ legjobbjainak találkozó­ját, a színhelyek készen lettek, ugyanis sike­rült biztosítani a küldöttségek és a vendé­gek elhelyezését. Ahogyan a napok múltak, úgy emelkedtek a legjelentősebb események­re a belépőjegyek árai — a feketepiacon. Az olimpiai faluban tartózkodó sportolok — köztük a magyarok is — a délelőttöt újabb edzésre használták fel, s" különösen azok szorgoskodtak, akik már ma színre lépnek, ök viszont felmentést kaptak a meg­nyitón való részvételről, nehogy a több órás felvonulás, az ünnepség túlzottan igénybe vegye őket. Ebéd után már valamennyi kül­döttségben az utolsó „simításokat”, végezték, előkerültek a díszruhák, amelyekben a világ legjobb sportolói felvonultak. Az olimpiai stadionban helyi idő szerint 15 óra előtt — magyar idő szerint 20 óra előtt — már minden készen állt a nagy pa­rádéra. A gyönyörű és kissé már a jövő szá­zad építészeti alkotásaira mutató létesít­ményben a fel-feltámadó enyhe szél több mint száz ország lobogóját lengette, Görög­országétól, amely az újkori olimpiák böl­csője volt — egészen a kanadaiak zászlójáig. A tribünökön 72 000 ember foglalt helyet, a íérévTzío jóvoltából pedig száz és százmil­liók csodálhatták a nagyszerű látványt, s az ezt követő megnyitó ünnepséget. Az első ese­mény II. Erzsébet angol királynő érkezése volt, miután elfoglalta helyét, felhangzott a kanadai himnusz. Ezt követően kezdődött a résztvevők felvonulása, a hagyományok sze­rint Görögország együttese menetelt az élen, míg a házigazda Kanada zárta a sort. Magyarország Hongkong után és India előtt vonult be a stadionba, a több mint 200 fős delegáció élén a csapat vezetői haladtak, dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH és a MOB elnökének a vezetésével. Hatos sorok­ban, zárt rendben következtek előbb a női sportolók bordó kosztümben, fehér blúzban, kék nyakkendővel, fehér kalapban, cipőben és kézitáskával, majd a férfiak, akik drapp színű ruhát viseltek, fehér inggel, piros nyak­kendővel, barna cipőben. Elismerő tapsot kaptak a magyarok is, akik fegyelmezetten haladtak. A zászlóvivő dr. Kamuti Jenő volt, aki ötödik olimpiáján tfészrészt. Miután a küldöttségek elhelyezkedtek az üde zöld gyepszőnyegen, Rousseau, az olim­pia szervező bizottságának elnöke, majd Lord Killanin, a NOB elnöke mondott rövid beszédet. Utóbbi felkérte a királynőt a XXI. nyári olimpia megnyitására. A királynő en­nek néhány szavas francia és angol nyelvű mondatokkal tett eleget. Tizenkét kanadai sportoló — nyolc férfi és négy nő — megkezdte bevonulását a sta­dionba az olimpiai zászlóyal. Végighaladtak a dísztribün előtt is, majd az olimpiai him­nusz hangjaira, amelyet a görög Spirou Sa. mara szerzett az 1896-os, első újkori olitn. piai játékok alkalmából, felvonták az árboc­ra a hatalmas lobogót. Bajor táncosok be­mutatója közben Georg Kronawitter, Műn, chen főpolgármestere átadta az olimpiai emblémát, amelyet Jean Drapeau. Montreal polgármestere vett át megőrzésre. Három ágyúlövésre 80 fiatal lány 80 galambot röpí­tett a levegőbe, ezzel is jelképezve, hogy 80 éves az újkori olimpia. Felhangzott az olimpiai harsona, megérke­zett az olimpiai lángot hozó staféta utolsó két tagja. A 15 éves Stephane Prefonlaine és a 16 éves Sandra Henderson együtt ha­ladt a hatalmas kandeláber felé, majd a je- lenlevől^ nagy ovációja közepette Stephane Prefontaine fellobbantotta a játékok tüzét. Ezután 1164 kanadai fiatal táncos balettbe- mutatója következett, majd sor került az olimpiai esküre, A felvonult nemzetek élén haladó zászlóvivők fél kört alkottak az emel­vény előtt, ahol Pierre St. Jean kanadai súlyemelő és Maurice Forget sportvezető fel­olvasta az eskü szövegét. Ezt követően a 150 fős olimpiai kórus elénekelte a kanadai him- ruszt, az O’Canadát. Záró akkordként meg­történt a csapatok elvonulása. Ezzel megnyílt a XXI. nyári olimpia, ma megkezdődnek a két hétig tartó versenyek. Kattognak a sakkórák a Magyar Sakk Szövetség szék­házában. A két versenyterem­ben naponként 58 vidéki sak­kozó találkozik, hogy meg­küzdjön a vidékbajnoki cí­mért. A tét nagy, hiszen az 1—6. helyezett jogosult indul­ni az országos középdöntőn, ahol már mesteri csillagot is lehet szerezni. Kíváncsian vártuk naponként a tarjániak eredményeit. A verseny állá­sából tudtunk csak következ­tetni, hogy a középmezőnyben helyezkednek el, Jóslatunkat Gál Gábor mesterjelölt meg­erősítette. — ötven százalékos az ed­digi teljesítményem. Kilenc­ből 4,5 pontot szereztem. Győztem Horváth (ZTE), Má­té (Kaposvár) és Verlényi (Komló) ellet).. Két partit ron­tottam nyerésről vesztésre, az első négy fordulóban, s ez na­gyon bosszantott a továbbiak­ban. Most már a mesterjelöl- ti cím megerősítéséért harco­lok — újságolta az idei me­gyebajnokság győztese. Megtudtuk, a másik két SKSE-versenyző sem jeleske. dik. Kánya Zoltánnak 3,5, Czakó Bélának 1,5 pontja van. Kányát dicséri az a 18 lépés­ben kivívott győzelem, ame­lyet az első fordulóban ara­tott o. versenyben vezető Bran, dics (Mereszjev SE) ellen! Ak­kor még kevesen gondolták, hogy a vesztes 6-os nyerőszé­riával az élre tör. A verseny főbírája Gáspár János, a tőle megszokott pre. cizitással vezeti a fordulókat. Segítőtársa Fekete Mátyás. — Milyen a színvonal? — érdeklődtünk Gáspár Jánostól. — Erősebb a mezőny mint tavaly, hiszen öt mester is ját­Sakkozók vidékről szik. Kádas, Kása, Tóth Jó­zsef, Széles és Horváth mes­terek mellett egész sor erős mesterjelölt játszik. Ugyanak­kor kiegyensúlyozottabb is a mezőny! Senki nem mehet biz­tosra. Jellemző, hogy éppen az önök versenyzője, Kánya legyőzte a vezető Brandicsot. Teszünk egy kört a nagyte­remben. Itt az első négy asz­talt kíséri a legnagyobb fi­gyelem. Az éienállók játsza­nak egymás ellen. A svájci rendszer előnye, hogy mindig a legjobbak kerülnek szembe egymással. Nincs kibúvó. Ká­das Gábor régi ismerőse a tar- jániaknak. Diósgyőrből került el Szolnokra. Világossal ját­szik és Budinszkinak állít csapdát. Idő kérdése a nyerés. Sok az ismerős. Kóvács Lajos és Kovács Aladár, Tóth Jó­zsef, Szyrovszki Elek a szom­szédból, Miskolcról, Diósgyőr, bői. Itt van Demeter, Bu- benkó és Borbély Zoltán is, a diósgyőri sakkélet szervezője, irányítója. Az élcsoportban foglal he­lyet Tóth József mester, a DVTK játékosa. Vele hamaro­san találkozunk Salgótarján­ban, a Salgó 76 elnevezésű vegyesmesterversenyen. — Nagy örömmel vettem Hankó János szövetségi elnök meghívását és készülök a tar. jáni versenyre. Mint hallót- tam a környezet is’ eszményi. Előbb azonban itt szeretnék helytállni, bekerülni az 1—6. hely valamelyikére, amely a középdöntőt jelenti számomra — mondja a szimpatikus 30 éves mester, aki 1974-ben a középdöntőn szerezte az első mesteri csillagot, hogy aztán tavaly egy miskolci vegyes­mesterversenyen a második­kal végleg feliratkozzon a mesterek közé. Klubtársa Szu. rövszki Elek is itt lést az au­gusztus 1-én kezdődő vegyes, mesterver senyen. — Egy mesteri csillagom már van. Ott szeretnék lenni Tarjánban is az élcsoportban. A' találliózásig üdvözlöm a tar. jáni sakkozókat — mondja játszma közben, míg ellenfele Kovács Aladár gondolkodik. Sakkéletünknek mindig nagy eseménye a vidékbajnokság. Most is így van. A játszmák mellett barátság szövődik, meghívások érik egymást. Egyszóval, jól együtt van a vi­déki gárda. Gyors pillantás a táblákra:. Kánya — Mach (Vi­deoton) döntetlen! Gál még javában szorongatja Kormá­nyost, a Mereszjev SE ver. senyzőjét. Czakó sötét bábok­kal mérkőzik — tisztázatlan az állás. Miközben kattognak a sakk. órák, Gáspár János újságolja, hogy augusztus 4—22. között rendezik a Tungsram Kupa nagymesterversenyt, amely­nek ászai Szuetyin és Holmov szovjet, Vesterinnen finn nagy­mesterek! Két nemzetközi mester 'jön Budapestre az USA-ból és erős hazai meste­rek készülnek, mint például Sax, Bárczay, Haág, Honfi. Ha nem lesz fáradt Ribli Zol­tán is asztalhoz ül! Megvan tehát az augusztusi nagy ese. mény is Budapesten. A sakk­ban sincs megállás. (sz. 1.) A bizományiba beviszi a régit — a Centrum Áruházból kihozza az Újat! A Bizományi Áruház salgó­tarjáni boltja ÁTVESZ minden új típusú használt, de ü & e in k é p e s rádiói, hűtőgépet, mosógépet, centrifugát, televíziót a Centrum Áruház műszaki osztálya helyette ÚJAT AD és az átvételi árat beszámítja. 0 1976. július 20 és augusztus 19 között. 0 Bővebb felvilágosítás mindkét helyen! * l

Next

/
Oldalképek
Tartalom