Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)
1976-05-12 / 111. szám
f Falragaszon tájékoztatják a lakosságot a háztájira vonatkozó kedvezményekről. Lestyán Mihály magyarázza Szabó Andrásnak a tájékoztató tartalmát. rint értékben,' amely a közös kasszájába folyt be... Arról van szó, hogy a háztájiban felnevelt állatot, előállított állati terhieket, g'yü- mölcsöit, a tsz-en keresztül értékesítenek- A tsz-nek is A né»*ni háztájihan Önállóan a közösség javára Kiteljesedett a tavasz a Dolinában- Lombot vetettek a iák, friss, zöld a fű. A na- ookban első alkalommal a tél után, ide hajtották legelni ösagárdról a teheneket- A házitáji jószágok birodalma ez a hosszú, két erdőtől kísért völgy- Friss levegő járja. napfény simogatja, a nedvességet is jól őrzi, dús hát a £ű. Kell is ezen a vidéken a jó legelő, mert nincsen udvar a faluban, ahol ne lenne egykét jószág fejősből is, de kocából is. Lestyán Miska, a tsz körzetvezetője a legjobb ismerője, milyen szenvedéllyel szeretik a jószágot ös- agárdon. — Nem tudnak meglenni nélküle, mert üres lenne az udvar.-i ság üzemágként szerepel a Nem csupán ösagárdon, tsz életében-. hanem a tsz-hez tartozó más Ennek a jelentősége, hogy községben is, Legénden, ahol a közgyűlés a háztáji szá- a tehén mellett a sertéssel mára ugyanúgy évi termelési foglalkoznak leginkább, a feladatot szabott ki, mint aho- szükségletnek megfelelően gyan például a növénytermindenütt benépesítették az mesztési ágazatnak. Nem is ds a gazdálkodónak is érdeke udvar végi ólak. Sokan kér- kicsi ez az összeg. 3,5 millió tehát, hogy minél eredmé- dezték már, hogy nem ha- forint. Érthető tehát, ha a nvesebben végezze munká- nyagolódik-e el emiatt a kő- tsz vezetősége a háztájit min- hiszen a bevétel az év zös gazdaság? Érdemes a den tekintetben támogatja, végén a tsz-taghoz vissza- nézsai egyesült tsz öt község- munkáját figyelemmel kisé- áramlik- A közös gazdaság- i I. ra természetesen ez a helyzet megkülönböztetett kötelességet ró. Biztosítani kell a takarmányt, az abrakot, a legelő,t, és mindent, amire szükségük van a tsz-tagok- nak az eredményes háztáji gazdálkodáshoz- A legutóbbi közgyűlésen határoztak például arról is, hogy a termésátlagtól függően legtöbb 25 mázsa kukoricát adhatnak egy háztáji gazdaságnak- De most született egy másik ha tározat is, amelyet a háztáji segítésére hoztak. Valamikor a közösben is foglalkoztak sertéssel. Felszámolták, de az épületek megmaradtak és nem a lehetőségeknek megfelelően hasznosították- Most anyakocákkal telepítették be és azok szaporulatát < önköltségi áron a háztáji gazdaságoknak adják- Közel ezer tsz-tagról van szó, az intézkedésnek tehát nagy a jelentősége. Eddig ugyanis az országot, bejárták, hogy malacot vásároljanak a -háztájiba. Most helyben megkapják. Petyánszki Pál brigádvezető Ösagárdon igen hasznosnak minősítette ezt az intézke déstPetyánszki Pál anyadisznaja tizenkét malacával. Marcsó Zoltán felv. Kiteljesedett a tavasz a néhatárát most bejárni. Jól fej- rl, és annak vezetését Töltettek a gabonák, átvészelték gyes Béla agronómusra bíza telet- A málna sínylette ta. Éppen a közelmúltban vemeg egy kicsit, de amilyen zetőségi ülésen arról kérték zsai tsz birtokán is. Nagyon gonddal foglalkoznak vele, számon a háztáji agronó- szép a közös gazdaság, de magára kap- A takarmány- must, hogy az első negyed- igen jó hasznot hajtó a háztermő földeket is megnéz- évben az esedékes felada- táji is. Gyönyörű a háztáji heti bárki, mert szépen fej- taikat hogyan végezték el- gulya, amikor az alkonyat- lett a pillangós. Mindent el- Nagy András tőagronómus ban hazafelé hömpölyög, vetettek, ami esedékes volt- A idézett a vezetőségi ülés- Mindegyik tudja, melyik ud- háztáji gazdaság tehát nem bői: varban várják- És jól meghátráltatja a közösben vég- — Háztáji gazdaságunk az fér közös és háztáji egymás zett munkát- Nagy András, a első negyedévben 545 hektó- mellett, mert mindkettő a.ta- tsz főagronómusa megerősíti liter tejet. 11 levágásra szánt gok és az ország érdekeit ezt. tehenet, 35 hízósertést érté- szolgálják— Nálunk a háztáji gazda- kesített hatszázkilencezer fo- B. Gy. Űlcd (ártod a rőfsőgi járás! pártbizottság Gyorsítani a tempói — hasznosítani a hefsó tartalékokat A rétsági járási pártbizott- mérték azokat az eredménye- táji gazdaságoknak, a járási ság legutóbbi ülésén — mely két, amelyekre építve kíván- pártbizottság megállapította, "Központi Bizottság 1975. iák meggyorsítani a felada- hogy a termelés fellendítésé* novemberi határozatának tok elvégzését, hatékonyabbá, re több intézkedés, történt, végrehajtására készült járási szervezettebbé tenni a műn* A tsz-ek agronómusokat cselekvési program időará- kát az élet minden területén, bíztak meg a háztáji terme- nyos teljesítését és a továb- Mert ez a| alapja a belső lés irányításával, 120 hektár bi feladatokat tárgyalta — tartalékok jo hasznosításának, hasznosítatlan területet ad* mind az írásos, mind pedig a további sikereknek. Ennek tak bérbe, intézkedések segí- szőbeli beszámoló, vala- megvalósításában, akárcsak tik a nagyüzemi és háztáji mint a hozzászólások egyér* eddig, továbbra is megható- zöldségtermelést, a szerződée* telműen tükrözték, hogy még rozó, felelősségteljes szere- kötéseket, a felvásárlás meg- csak a végrehajtás kezdetén pük van a pártszerveknek, szervezését, a műtrágya és vagyunk, így sok á tenniva- a pártalapszervezeti vezető- táptakarmány értékesítését. . 15 ségeknek, a járás kommunisAmikor így vélekedtek, fel- táinak. / ’ - / Lgyseges lei lebet Csak ami a tér vbetl vall A gazdálkodás hatékonysága következetes felfogást és Sok szó esett a beruházási A járási pártbizotság ele- gyakorlatot követel. Tovább- tevékenységről, ennek kap- mezve a témát, úgy döntött, ra js lényeges tennivaló » csán az építőipar tevékeny- hogy az V. ötéves tervben munkaidőalap kihasználása, a ségéről. A járásban két épí- szereplő fejlesztési célokat termelékenységet, hatékony- tőipari szervezet, a rétsági és kell megvalósítani. Ez csak Siigot elősegítő ésszerű mun* nézsai TÖVÁLL áll a járás akkor lehetséges, ha az épí" kaerő'átcsoportosítás, a nagy vezetői rendelkezésére, hogy töiparban dolgozó vezetők es teljesítményű gépek kihaez- a beruházásokkal kapcsolatos párttagok nagyobb figyelmet naiasa, a munkafegyelem feladatokat elvégezzék. E két fordítanak a tervszerűségre, megszilárdítása, a táppénzes szervezet kapacitása elegendő a szervezettségre, a gyakori állomány mérséklése, az V. ötéves tervben szerep- felhívások után most már lő járási létesítmények fel- sürgősen hozzákezdenek a Amikor a járási pártbizott' építéséhez. Az első negyed- kooperációs kapcsolatok ki- ság megállapította, hogy az évben 21 százalékkal növel- alakításához. Meg kell gyor- elvégzett politikai munka jó téli építő- és szerelőipari sítaniuk a korszerű technoló- irányú volt. a pártszerveze- tevékeny&égüket, az előbbi giákra való áttérést szolgáló tek jól érzékelték a tenniva- év hasonló időszakához viszo- intézkedéseket. A feladatok lókat, a tapasztalatok birto- nyitva. Ennek ellenére több megvalósítása során a haté- kában keresik, kutatják az olyan létesítmény, amelyhez konyság növekedése, a minő- újabb célravezető módszere- megvan a terület, a pénz és ség javulása mellett erősödni két, szükséges néhány olyan a terv, nem került átadásra, kell a kollektíva felelősségé- jelenséget megemlíteni, ame* Vdnatkozik ez 21 lakás fel; nek is. Ugyanis az életszín- ]yek zavarják az egységes építésére is. vonal emelésére irányuló el- szemlélet és cselekvés általa* \\ vitában kiderült, hogy képzelések egy részének meg- nossá tételét, azért csúsznak a beruházá- valósítása — lakás, óvoda, is* sok, azért nem kezdődnek kola — az épitőmunkások ke- Ennek kapcsán merült fel. meg időben az újak, mert a zében van. hogy nem mindenki éltette két TÜVÁLL a kapacitás egy A járás sajátosságaiból adó- meg, iletve vannak akik még részét megvén. kívüli mun- dó másik fontos terület a kétségbevonják a megnöve- kára használja fel. Holott mezőgazdaság, ahol a fejlesz- kedett követelmények szük- utasítás van arra, hogy ka- tési, gazdálkodási követeimé- ségességét. Az egységes ál- pacitást nem lehet kivinni a nyék speciális feladatok meg- lásfoglalást nem mindig kö- megyéből. oldását kívánják. vetik az egységes tettek. Több intézkedés szükséges a r/ •• ,7,,....1 /w,,, belső tartalékok feltárására. ivozepponiuan Szükség van a kényelmesség, a szarvasmarha tenyésztés LüSK. á'LtsponeddS több. célravezetőbb, okosabb A járás mezőgazdaságának újabb, hozzáértő szakemberek kezdeményezésre, általános fejlődése tiszteletre- munkába állítását szorgal• méltó. A legnagyobb lépés a mázzák. A járást Pártbizottság tag' növénytermesztésben történt. Mivel a tehenet „a száján jainak. kritikus és önkritikus Ennek ellenkezője tapasztal- keresztül fejik” *_ ha jó az eszmecseréje bizonyította, ható az állattenyésztésben, egyed — ezért nagyon fon- hogy a testület tágjai jól ér- Holott a járás természeti tos a megfelelő mennyiségű zékeük , a tennivalókat, a adottságai szinte kínálják a és minőségű takarmány biz;- mostani követelményekből szarvasmarha-tenyésztés fo- tosítása. Ezért a pillangósok adódó felelősséget. Látják, kozását, a megyei terv mi- mellett fontos követelmény a hogy a belső tartalékok hasz- előbbi megvalósítását. Ugyan- legelő- és gyepgazdálkodás ja- nosítása igen sok lehetőséget is a jelenlegi helyzet sokáig vitása. kínál a még eredményesebb nem tartható fenn! Mivel a lakosság ellátása- munkához. A szarvasmarha-állomány az ban nagy szerepe van a ház- v. k. elmúlt időszakban tovább _______________________________________________________, _________ c sökkent. De igen alacsony a tejhozam is! Ezért a járási pártbizottság a figyelmet a szarvasmarha-állomány, ezen belül is a tehénállomány és a tejtermelés növelésére irányítja. Ennek érdekében feltöltik a szabad férőhelyeket, a fejlesztés segítése céljából — JÓ KOLLEKTÍVA —ezzel a két szóval jellemezte a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Felszabadulás rúdvashúzó brigádját Nyitrai je átvonja őket a húzóköveBúdirashúzók tem volna irodába is, de ez a munka nekem jobban tetszik. Nem érzem nehéznek- A legjobb benne, hogy sok A brigád többek közöitt azt mindenre kell figyelni, de véLajos művezető, aki egy ki- ken. A munkások némán dől- is vállalta, hogy öt tagja be- gül az anyag úgy alakul, csit ..hazabeszélt”, mivel ő goznak. legfeljebb jeleket fejezi általános iskolai tanul- ahogy akarom- Büszke va- támogatja a brigádot. Maga váltanak-'A csarnokot betöltő mányait. Közülük egy a bri- gyök rá. hogy a gépem — a is 15 éven keresztül dolgozott dübörgésben elvész az embe- gádvezelö. Kitűnővel vég- kettes SUMAG — a komo- rúdvashúzóként az üzemben, ri hang,. A brigádvezető int, zett. lyabb gépek közé tartozik, ismeri a munka minden for- menjünk be a művezető fül- — Kiadták, hogy minden 40 Bozó Róbert egy apa büsztélyát. Mikor megkérdeztem, kéjébe- év alatti dolgozó, akinek keségével szólt közbe: mit ért ..jó kollektíva” alatt, — Jó munka ez, de nem nincs meg a nyolc osztálya, — Nem akármilyen gyerek a következőket mondta: könnyű- Leginkább a lába- fejezze be az általános isko- a Jóska! Hetvenegyben jött — Könnyű velük együtt kát veszi igénybe. A húszon- lát. Én 47 éves vagyok, de a brigádba. Innen vonult be dolgozni. Mind jó szakember, két alapító tagból már csak hogyan követeljem meg akár- katonának is. Az egységétől összehangoltan dolgoznak- nyolcán vagyunk, a többi melyik emberemtől, hogy ta- dicsérőlevelet kaptunk. Amel- Tervüket általában túlteljesí- nyugdíjba ment. Volt köz- nuljon, ha magam megma- lett. hogy jól dolgozik, ő is tik, munkaselejtjük nincs- tűk. aki idő előtt, érszűkü- radok a hat osztályomnál- tanul, A gyáron belül indult Összetartozásukat mi sem lettel — mondta a brigádve- Közösen a tanulás is köny- 300 órás vezetőképző tanfo- bizonyítja jobban, mint az. zető. miután bemutatkozott, nyebb- Volt egV analfabé- iyamra jár- hogy társadalmi munkákon. Bozó Róbertnek hívják. Nem tánk is a műhelyben, nem is CSATLÓS József sietve kommunista szombatokon fiatal ember. közeledik az brigádtag. de elhatároztuk, elköszönt, sietett vissza a minden brigádtag részt vesz, ötödik X-hez, de korához ké- hogy segítjük- Rábeszéltük, munkájához. Legelőször elánnak ellenére, hogy a brigád pest meglepően fürge- A kéz- tanuljon. Már a harmadik igazítja a rudakat, melyek fele bejár a környező közsé- fogása kemény- Huszonhat osztályt végzi- Ha úgy adó- egyik a másik után végtelen geliből- Ilyen alkalmakkor, éve rúdvashúzó- Megtudtam dík idő. olvastatunk vele, sorban gördültek le a gépről, összekötve a kellemest a róla, hogy a brigád 1902-ben hogy gyakoroljon. A mun- Ahogy a hatalmas csarnok hasznossal, munka után ősz- alakult. Huszonketten van- kaiegyíró számtanpéldákat ír ajtajából visszafordultam, szeülnek egy kis baráti be- nak,. három műszakos mun- neki. már nem is láttam, eltakarszélgetésre is. karendben dolgoznak. A szó- Mikor a fiatalabbak felől ta egy félszobányi gépsor Amíg a brigádvezető a cialista címet 1964-ben nyer- faggatom, a brigádvezető el- ritmikusan lüktető felső ré- csarnok másik végéből elő- lék el. azóta többször értek sóként említi Csatlós József sze. A daru hangtalanul sik- került, néztem, hogyan dől- el különböző fokozatokat, jievét, aki gimnázium után lőtt végig a csarnok felett goznak a rúdvashúzók- Ki- Először az, idén, sikerült az döntött úgy, hogy a gyár- több tonnás terhével- A vas- vülről jövő számára szinte arany.-. Mellettük szól a bri- ban helyezkedik el., rudak szinte nyú'ni. látszotelviselheletlen a zaj. Szinte gádnaolú is- Az elmúlt év —r Megmondom őszintén, tak. minta gumi, ahogy forsírnak a vasrudak — a leg- vállalásai mellett ott sora- keresni akartam — mondta, málódtak az ember akarata vastagabbja hüvelykujjnyi koznak a teljesítést, túltel- mikor néhány percre eljötté- szerint—, ahogy a gépek óriási ere- jesítésl igazoló bejegyzések- tett a gépe mellől- — Mehet- Gáspár Imre Többet várnak az építőipartól A megyei- a városi és a zes, az iskolák, óvodák épité- járási pártbizottságok után se továbbra is kiemelt. tonLos feladat- Rendkívül fontos az üzemi pártbizottságok is megyei és vállalati érdeit. hozzáláttak. hogy testületi hogy Salgótarjánban a szak- ülésen vitassák meg az 1976- munkásképző intézetet határos cselekvési programban időre- az új tanév megkezdése meghatározott feladatok tel- előtt jó minőségben átadják- jesítését és meghatározzák a soron következő legfontosabb Nincs és minden bizonnyal feladatokat- Ezt a számvetést a második negyedévben sem a Nógrád megyei Állami Épí- lesz elegendő létszám és kis- tőipari Vállalat pártbizott- gép- De a 2-es és a 7-es lósága hétfő délelőtt végezte el- építésvezetőségek gyenge te1jesítményéből az is kitűnik. Az írásbeli beszámoló és hogy a meglévő létszámmal Kispál József igazgató szó- gépekkel sem gazdálkoc- beli kiegészítése is hangsú- r,ají elég jól* a munkafegye- lyozta- hogy az eredmények- ]ern és a munkaszervezés jakel nem lehetnek elégedettek, vitására tett vállalati intéz- mert, a megye • fejlesztésének kedések csak lassú és kezdeti igénye és a vállalat adottságai, eredményeket értek el. A többet követelnek- a második pártszervezetek* a kommu- negyedévben többet várnak nísták> a tömegszervezetek', és a vállalattól. Több^ befejező a gazdasági vezetők a követmunka jutott az első negyed- kezetes fegyelem, a nagyobb évre az V. ötéves terv egyik- szervezettség politikai élő- másik új munkája pedig nincs készítésével- több kezdemé- kellően előkészítse. ezért -.rezessel és személyes példa- 1976- I. negyedévére az idő- mutatással sokat segíthetnek, aranyosnál kevesebbet. 90 millió forint értékű építke- Az építők pártbizottságá- z-ést terveztek, de csak 83*4 nak tegnapi ülésén kevés ész- millió forintot teljesítettek- A revétel és még kevesebb ja- második negyedéves terv 112 vaslat hangzott el. Nagyobb millió forint és ehhez jön 6-6 összefogásra, következetesebb milliós lemaradás. A három munkára, a cselekvési prog- nagy ipari beruházás terveit ramban foglalt feladatok és kezdési idejét tekintve még pontos teljesítésére van elég nagy a’ bizonytalanság, szükség- A szavak és az ígé- Ezekre nagy figyelmet kell retek helyett most már a fordítani- De a lakásépítke- tetteken a sorNÓGRÁD — 1976. május 12., szerda