Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)
1976-05-11 / 110. szám
I Készülődés Sz'ráfi on Lesz tűzoltó-utánpótlás Üttörők munka közben Gyorsabban, gyorsabban! Az óra mulatója már a sarkadban van! Lendíts és már csavarod is! — hangzottak a vezényszavak. A fiatalok melegítőbe öltözve, fürgén mozogtak és szerelték össze a csöveket. Versenyre készülnek. A pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság sziráki kerületének KISZ-alapszervezete a községgel közösen már évekkel ezelőtt önkéntes tűzoltó- csoportot alakított. A fiatalok KISZ-vállalásaiban is szerepel a járási versenyeken való becsületes helytállás. Ez azért fontos, mert évek óta jó eredményeket értek el. Tavaly másodikok lettek, de idén egy hellyel szeretnének előbbre lépni. A csapatban kilenc KISZ-es mellett tíz úttörő is aktívan dolgozik. — Az idén kezdtük el az általános iskolások önkéntes- tűzoltó'képzését. Nem kell félnünk az utánpótlástól. A pajtások nagy szorgalommal készülnek, kitartóan gyakorolnak — mondta Duhonyi Sándor, az állami gazdaság fiatal lakatosa. — A május 16-i kisterenyei versenyen két csapattal is indulunk — kapcsolódott a beszélgetésbe Bohár László, ki fiatal kora ellenére törzsgár- datagnak számít a csoportban. Most az alap- és nyomóvezeték szerelését gyakoroljuk két sugárral. A csípős, hideg szél ellenére a sportpályán továbbdolgoznak a fiatalok. Lavacska Ferenc önkéntes tűzoltóparancsnok stopperral a kezében szigorúan méri az időt. — Hetente egyszer tartunk egész napos edzést. A hatvanméteres vezeték összeszerelését már egy perc körül sikerül „készre hozni”. A visszaállítás két percet vesz igénybe. Ha ötven másodperc alá tudjuk szorítani az időt, már számíthatunk valamire — mondta. Lukács Pál a legaktívabb önkéntesek közé tartozik és már hosszú évek óta foglalkozik a fiatalokkal. — Szeretem csinálni. Tapasztalataimat szívesen meghallgatják és megfogadják a fiatalok. Örömmel látom, hogy egyre többen jelentkeznek a csapatba. Pedig ilyenkor sokat kell dolgozni. Ma is közel hatvan szerelést terveztünk az edzésre — fűzte hozzá büszkén és mosolygó arccal nézett a fiúkra. A rövid cigarettaszünetnek vége. Tovább folytatódik a munka.. Indul az óra! b. zs. Gyakorlat után Tisztességtelen árkalkulációért, munkaerő-csábításért megbírságolják a gazdálkodó szervezeteket Hetente háromszor A dolgozó nő. akinek a családjáról is gondoskodnia kell. nehezen talál magának időt a mindennapi tornára- Azonban, ha ez nem is sikerül. legalább hetente háromszor áldozzon erre a célra kevés időt- — Kezdetben minden gyakorlatot lassan végezzünk, figyeljük meg valamennyi fázisát és csak fokozatosan gyorsítsunk. — tornagyakorlataink nem fogyasztó jellegűek* azonban rugalmassá. fiatalossá teszik testünket- Ne felejtsük el* hogy tornázni mindig csak bő ruhában, szabad levegőn- vagy legalább nyitott ablaknál kell! 1. Üljünk le a földre, a lábunkat nyújtsuk ki magunk előtt (a talpunk merőlegesen legyen a padlón),. emeljük föl a karunkat és fogjuk meg a kezünket* azután hajoljunk előre és a karunkat is nyújtsuk előre- A gyakorlatot nyolcszor ismételjük meg2. Feküdjünk le a földre, a lábunkat húzzuk föl a mellkasunkig. mindkét kezünkkel fogjuk át. s egyszerre közelítsünk a fejünkkel a térdünkhöz és a fejünkhöz. Mindkét lábunkkal nyolcszor végezzük el ezt a gyakorlatot. 3. Álljunk alapállásba, miközben a sarkunk egymás mellett van* a lábújjaink, illetve a lábfejünk pedig egymástól távol- Mindkét kezünket leeresztjük- Most emelkedjünk lábújjhegyre. karunk oldalsó középtartásban (tenyérrel fölfelé). azután magasba emeljük a karunkat. majd ismét oldalsó középtartásba (tenyerünk merőlegesen fölfelé). s végül hátratoljuk a karunkat. A gyakorlatot négyszer ismételjük4. Álljunk kis terpeszállásba. újjainkat fektessük a vállunkra- és törzsünkkel kis mozdulatokat végezzünk jobbra és balra- Egyenletes ütemben huszonötször végezzük el a gyakorlatot. 5. Álljunk egyenesen (lábunk egy talpnyi távolságra legyen egymástól), emeljük föl a jobb kezünket (bal karunkat a testünk mellett le- engedjük). Kissé hajlítsuk meg a térdünket. hajoljunk 7. Álljunk terpeszállásba, suk be, s a testsúlyunkat hehajoljunk előre- és a földön lyezzük mindig ugyanarra, támaszkodjunk a kezünkre. — Mindkét oldalon tizenkét- Azután váltakozva hol a jobb- szer végezzük el a gyakorla- hol a bal térdünket hajlít- tot. lassú ütemben. NÍVÓS AJÁNDÉKOKAT ragyogó, hódító divatékszereket finom müvu kézelőgombokat ü » kecses formájú öngyújtókat hasznos, szép lakásdíszeket kínálnak boltjaink Balassagyarmat, Rákóczi út 18. Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 9. Több év tapasztalatai felől érdeklődve a Legfőbb Ügyészségen arról kértünk tájékoztatást, miként vált be a gyakorlatban, milyen eredményekhez vezetett a gazdasági bírságolás jogintézménye. Emlékezetes, hogy erről a témáról nemrégiben a Miniszter- tanács is tárgyalt. Az országos ügyészi hálózat vizsgálati értékelése szerint a gazdasági bírságolás .iogintézmé- nyét eddig eredményesen alkalmazták ugyan, de nem annyira hathatósan amennvire lehetett volna, illetőleg kellene alkalmazni. Ismeretes, hogy a gazdasági bírság jogintézményének 1968. elején történt bevezetésével a jogalkotó lehetőséget teremtett az önállóságukkal visszaélő, a gazdaságpolitikai célokkal, a szocialista gazdálkodás elveivel ellentétes tevékenységet végző gazdálkodó szervezetek megbüntetésére, az ilyen jellegű cselekmények megelőzése érdekében. Jogászok és gazdasági szakemberek egybehangzó véleménye szerint ez a szankció már kezdetben is alkalmas volt — mind a jogtalanul szerzett jövedelem elvonásával, mind pedig az ezt meghaladó összegű bírság kiszabásával — a tisztességtelen haszonszerzés és a jogtalan tevékenység meggátolására. Pontosabban: alkalmas léte volna. A bírság indítványozására feljogosított szervek azonban csak viszonylag ritkán éltek az ilven eljárás megindításának lehetőségével. Például 1968-ban egyáltalán nem tettek indítványt, s az 1989 —197l-es időszakban is évente átlagosan csak 6—8 esetben tettek, míg 1972-ben sem ha’adta meg a bírságindítványok száma a 20-at. A kormánv 1973-ban kiadott új — a gazdasági bírságolás jogintézményét továbbfejlesztő — rendeletében kimondta, hogy gazdasági bírságot kell kiszabni a jogtalanul szerzett — ilven gazdasági tevékenységből származó — anva- gi előny és kárt okozó, szabálytalan tevékenység esetében. Egyúttal kiterjesztette a szóban forgó szankció alkalmazásának körét a népgazdaság érdekét jelentősen sértő vagy veszélyeztető további esetekre is. Ami a jogalkalmazás részletes tapasztalatait illeti — mondták a Legfőbb Ügyészségen — évről évre fokozatosan nőtt ugyan az indítványok száma, de az indítványozó szervek köre nem szélesedett. a felügyeleti és az ágazati minisztériumok — amint erről a kormányt is tájékoztatták — a gazdasági bírság indítványozására biztosított jogukkal csekély mértékben éltek; több minisztérium egyáltalán nem nyújtott be ilyen indítványt. Szembetűnő és elgondolkodtató, hogy egyáltalán nem érkezett be bír- ságindítvánv a bíróságokhoz a dolgozók életét, testi épségét és egészségét súlyosan veszélyeztető mulasztás miatt. Mindamellett a legutóbbi években az indítványok megaiapozottabbak voltak mint a korábbiakban, különösképpen a bírsággal szankcionálni kívánt jogellenes tevékenységet illetően. Nem alakult ilyen kedvezően a kép a bírság alapjául szolgáló jogtalan anyagi előny vagv kár összegszerűségének megjelölését illetően. Több téesz tagságának körét ,.tagtoborzással” próbálta bővíteni : a magasabb jövedelemért ipari munkahelyükről kilépett munkásokkal és munkakorlátozás alá így nem eső ipari nyúgdíja- sokkal. E vállalatok ilyenformán a jogszabályok kijátszásával kárt okoztak, a téeszek pedig ielen- tős előnyt szereztek. Megfontolandónak látszik — vélik a Legfőbb Ügyészségen —. hogv újból, az eddiginél egyértelműbben szabályozzák a téesztagok állami vállalatoknál való foglalkoztatásának módját. Az árrendelkezések megszegésével elért tisztesség! elen haszon miatt indult a legtöbb gazdasági bírságolási eljárás. Ebben az esetkörben ió néhánv üerv tárgya volt ipari szövetkezetek által a szabadáras termékek költségtényezőinek túlzott összegű megállapítása vagv ..tévesen” kétszeresen számítása, valótlan árkalkulációval elért űsz- tességtelcn haszon. Több gazdálkodó szervezet úgy jutott jogtaT /? É A diák magas lázzal fekszik albérleti szobájában. Csengetnek, s az ajtó előtt egy csinos fiatal lány. — Itthon van Pero? Én vagyok a húga. — Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk — válaszolja az idősebb nő, aki ajtót nyitott. — Én vagyok Pero édesanyja. F á k A mérnökök helys«fnl szemlén vizsgálják, merre halad majd az új vasútvonal. Bemennek egy udvarba, s így szólnak a háziasszonyhoz: — Asszonyom, a vasút keresztül fog menni a maga házán. — Még csak az kéne! Bolond leszek mindig felállni és ajtót nyitni a vonatnak! tan anyagi előnyhöz, hogy el nem végzett munkát számított fel; volt olyan építőipari szövetkezet, amely a szerződéssel elvállalt kivitelezési munkát — szabálytalanul: — kisiparossal végeztette el, s az árkülönbözetet megtartotta. Gyakran kiélezett vitákban kellett végső soron Legfelsőbb Bíróságnak határoznia a gazdasági bírság kiszabásáról, a Jogszabályok különböző értelmezése, a hatósági intézkedések és álláSDon- tok eltérései miatt. A legmagasabb bírói fórum az eljárás alá vont gazdálkodó szervek tevékenységét mindenkor a iogsza- lyoknak és a Jogalkalmazás Jogpolitikai irányelveinek következetes figyelembevételével ítélte meg, s adott az egész bírósági gyakorlatra kiható iránymutatást. balra- s közben a bal kezünkkel nyomjuk a combunkat jobbra. Mindkét oldalon ti- zenkétsaer ismételjük meg a gyakorlatot. 6. Álló helyzetből lépjünk előre jobb lábbal. s a hátunk mögött fogjuk meg a kezünket. Most emeljük föl a karunkat, hajoljunk előre a térdünk felé. amelyet félig emeljünk föl. majd egyenesedjünk ki és engedjük le a karunkat. Jobb lábunkkal előre lépve végezzük el négyszer a gyakorlatot és bal lábunkkal előre lépve szintén négyszerAutósok, FIGYELEM! XVI. sz. Autójavító Vállalat új szolgáltatásként 1076. május 11-én Hatvan városában megnyitja autósbolt szaküzletét. Vuíoíclszcrclcsi és autóápolási cikkek, alkatrészek széles választékban. Apróhirdetés TÖRZSKÖNYVEZETT magyar viződa lean eladó, sporttársi áron. Baramyi, Kistérén ye, Árp_ád u. 9. KÉTÉVES Zaporo- zs ec sürgősen eladó. Nagybátony, Akácos út 4. WARTBURG de Luxe tolótetős rádióvad, IO rendszámú kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Érdeklődni: 17-8*8 telefonon lehet délután 17 után. CSALÁDI HÁZ beköltözhetően eladó. Cím: Biró, Zagyva- pálfailva, Hantán Kató telep. A Nógrád megyei Állami. Építőipari Vállalat ACS-ÁLLVANYO- ZÖ, KŐMŰVES-. H1DÉOPA.ULU- BLKKOLÖ. flsto-mazolö és BÁDOGOS- szakmara a 1 KÉPZŐ TANFOLYAMOT indít. MÁZOLÓ- és CSEM- PEBtRKOLO- tanifolyamra női dolgozókat is felveszünk. A tanfolyam 6 hónapos időtartamú, melynek elvégzése után kezdő szakmunkásokkal azonos bérezést biztosítunk. Felvételre jelentkezés, részletek megbeszélése a vállalat (Salgótarján, Munkás u. S.) központjában. LAKÁST, vagy lakrészt bérelnék, meghatározott időre, minden megoldás érdekel. Címeket a 22-94 telefonra kérek. SÜRGŐSEN eladó 407-es Moszkvics, Ma- conka, Kossuth út 2». MOST műszaki vizsgázott, új motorral, kitűnő karosiszé- r iá vail nagy kerekű Wartburg, CH rendszámmal eladó. Ipoly- tarnóc, Rákóczi út 5t>. HÉTVÉGI telek, valamint pianínó eladó. ..Bécsi mechanikás” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. SALGÓTARJÁNBAN kétszobás lakás azonnal, beköltözhetően eladó. Érdeklődni 1#-23 telefonon. CO rendszámú Skoda 1000 MB úi S—110 L. motorral eladó. (Eredeti motor is üzemképes), olusz generátor. biztonsági- öv. fordulatszámláló. Irányár: 40 000 Ft. Érdeklődni: Nagyoroszi, telefon: 3. munkaidőben. KÉT db úi mellső sárvédő eladó. Moszkvics 408-as személv- eéokocsihoz. Érdeklődni „Moszkvics” leLigére Salgótarján, Pf. 12-be. ZAGYVAPALFALVÁN kétszobás családi ház 1400 négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Kovács Pálné. zagyvapálfal- va. Batsányi út 32. 14 órától. KERTES családi ház Salgótarján külterületén. azonnali beköLtözhetőséggel. eladó. Érdeklődni: telefonon : 17-09, 16 órától. ek OPEL Record,' üzemképes állapotban, eladó. Karancs- alja. Bercsényi út 20. SZAKÁCSOT, konyhalányt, takarítónőt azonnali belépéssel felvesz a Tarján vendéglő. Jelentkezni lehet a Tarján vendéglő vezetőjénél REKONSTRUKCIÓ alatt álló textilüzemünkbe előnyös feltételek mellett, korszerű eéoek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat fonószövő betanítónak felveszünk. Felvételre keresünk továbbá tervezésben is lártas műszaki ral- zolót. épületgépész- technikusi végzettséged. Esztereálvos. lakatos villanvszerelő. csőszerelő. asztalos,’ ács. bádogos. kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Cím: PTMf budai svára, munka- erő-eazdálkodás Budapest XI.. Hausz- mann Alaios u. 20.' Levélcím: 1502 Buda- oest pf.: 43. A Pest—Komárom— Nógrád megyei Élel- niszer- és Vegyiáru- nag.vkereskedelmi Vállalat salgótarjáni fiókja azonnali belépéssel felvételt hirdet raktárosi munkakörbe. Jelentkezni lehet: 7—15 óráig. Cím: Salgótarján. Állomás út 4/a. BALASSAGYARMATON kétszobás, komfortos, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, Móra Ferenc út 48. ca MOGRAD- ban! 6 NÓGRÁD — 1976. május 11., kedd