Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)

1976-05-27 / 124. szám

Kohóbúcsúzfafő Martin- francia mérnök, 1864-ben szabadalmaztatta acélöntési módszerét. Tizen­egy évvel később Salgótar­jánban. az acél avarba n ü-Qrn- be helyeztek egy Siemens—Mar­ti n-kemencé.t. Kisebb-nagyobb változtatásokkal több mint száz éven keresztül dolgozott. Má­jus 15-én délután volt az utol­só csapolás. Az éjjel ,-besza- kí.tották” a kemencét, hogy az utolsó csepp olvadt fémet is kinyerjék, s ezzel a kohó föl­di pályafutását befejezte. Az üzemcsarnokban megkezdték a bontást, átalakítást. A Sal­gótarjáni Kohászati Üzemek­ben megszűnt az acélöntés. * A csarnok művezetői szobá­jában Molnár István és Ká­ló János- egykori művezetők ülnek Horváth Pállal. aki acélöntő volt, és Tóth László 9-eb aki 34 évet dolgozott a kemence mellett. — Tizennégy eszitendősen kezdtem. — mondja Tóth László. Először vasielőkészitő voltam, azután csapoló, vé­gül olvasztár. Karancslapuj- tőről jártam be hóban-sárban- télen-nyáron. gyalog a Ker- csegen át. Tíz évbe tellett- amíg megismertem a kemen­cét. Káló János közbeszól: —so­ha nem lehet azt teljesen megtanulni. — Hogy mennyire meg lehet szeretni, azt bizo­nyítja, amikor meghallottam, hogy vége itt az acélöntésnek, az is megfordult a fejemben, ne keressek-e másikat? Nem könnyű ez a munka. Annak idején taligával ment az anyagmozgatás, kézi adagolás volt. ezt azóta gépesítették. Megtörtént, hogy ..megcsalt” a kemence. Eldugult valahol. Olyankor azután a művezető- * vei derítettük fel a hibát' és rapkával. stangával — hosszú vasrudakkal — kellett elhá­rítani a kemence kibontása után. Az persze melegített. Fázós is lettem a 34 év alatt. Főképp a kezem érzékeny. A kohó hangját sem felejtem el. A fülembe zúg most már min­dig. Nem is megy ki belőle soha. — Megremeg a hangja, elérzékenyül a 48 esztendős olvasztár. Leveszi el’enzős sajkáját, végigsimít kopa­szodó fején és hallgat. — Hogyan lesz tovább? — Még nem tudom. A ková­csoló gyárrészlegbe ajánlottak Kinek jó? Senkinek sem jó, ha a jár­művezető a szabályt megsze­gi. Számtalanszor elhangzott már. Az érdekeltek mindig egyet is értettek ezzel. De maradtak, akik igent bólintot­tak és nemet cselekedtek. A járművezetőkről van szó és szemfényvesztő magatartásuk­ról. A közlekedés hónapjában vagyunk. Már eddig is bebi­zonyosodott, hogy a járműve­zetőkre, a járműforgalomra való fokozottabb figyelés eredménnyel jár Jelentősen csökkent a közlekedésből ere­dő balesetek száma. Már ez is megérte a közlekedés hó­napját. Közérdek tehát a közlekedés hónapjának rendjét örök idő­re beidegződni a járműveze­tők idegrendszerébe. Neveze­tesen: csak olyan sebességgel közlekedni, amennyivel sza­bad! De van. aki mindent fel­rúg. Nem nyíltan, elveit véd­ve, hanem a „fű alatt”. A sebességet mérő kocsi az or­szágút legkritikusabb pont­ján áll. Oka van, hogy Kiste- renyén figyelmeztesse a sza­bálytalankodókat Járművek sokaságát előzve rohan egy Zsiguli. Vele szemben egy másik cammog, de már vil­log a „vészjelző”. Megszelí­dül az eddig vadul szágul­dó és már nem is hatvannal, hanem negyvennel, s szép mosollyal, szinte sompolyog a járőr előtt. Kinek jó az ilyen embertől kapott figyel­meztetés? — B — csarnokban másik helyei. kemencekeze- Horváth Pál- acélöntő* to­lőnek. Nem olyan munka, vábbra is ebben a csarnokban mint ez.. Igaz, ott se alszik ki dolgozik. Süllyesztékes ko- a kemence. Ég szombaton, va- vácsoló gyáregységei alakí- sárnap is benne a tűz. tanak ki- korszerű, kis anyag­veszteségű. melegmegmunká- * ló üzemet. Káló János. 31 esztendős. 1963-ban kohóipari techni­kumból került a kemence mellé. Itt ismerkedett meg az öntöde munkájával. Négy ev múlva segédművezető lett, 1969-től. pedig művezető. — Jó kollektívába csöppen­tem, Sok régi szakmunkás, párttag közé. sokat tanultam tőlük. Főként azt. milyen szép ez a munka. Lelke van az aeélnak! Nagyon meghálálja a jó bánásmódot. Nem cso­da, ha szomorú az ember, mi­kor el kell tőle búcsúzni. Nem is beszélve arról, hogy nagyon jó közösség volt ez. Az átlag­éi»*’ " ugyan 40 esztendő, de r, n> a vezetőnek, a fia- talabbnak mégsem volt nehéz­ségem nemzedéki kérdések­ben. Eleinte nagyon sokszor szóltak az öregek, ha valamit nem jól csináltam. Hálás is vagyok nekik. Most. hogy be­fejeződött végleg az acélön­tés. fáj mindenkinek egy ki­csit. Molnár István. 1945-ben tanulóként kezdte a kohó mel­lett. Előtte aitóhúzoRató volt. Ö is művezető lett 1960-ban. — Csak az tudja- aki fog­lalkozott acélgyártással. mit jelentett itthagyni. Az ember látta a munkáj’a eredményét, tudta a felelősségét. Jó ér­zés volt. Persze megértjük az idők szavát. Elavult volt már a kemence, nem hozott annyit a „közös konyhára”. Át kel­lett, hoey adja a helyét egy korszerűbb. termelékenyebb technológiának. — Várom, hogy megindul­jon a termelés. Nehéz lesz át­állni, tudom előre. De két lehetőségem volt. Vagy ezt csinálom, vagy vasöntő leszek. A vasöntést már ..kóstoltam”, nem tetszett. Meg aztán így itt maradok a régi csarnokban, és ez nekem sokat számít. A korábbi munkatársaim egy ré­sze is velem dolgozik, akikkel már összeszoktam. Persze más lesz a munka, az öntés­nél láttuk, hogy bepakoljuk az ócskavasat. a hulladékot és új acél lesz belőle. Ez még nem tudom milyen lesz* ta­lán gépiesebb... Az üzemcsarnokban még áll az öreg kemence. .,A kis kályha”, ahogy Káló János kis nosztalgiával nevezte. — magányos, kihűlt. Körülötte a formaszekrények, melyek a vasöntőbe kerülnek át. s az utolsó ..gyermekei” néhány hatalmas acéltömb. -Odébb légkalapácsok törik fel a padlatot. A csarnok másik vé­gében. már magasodik oü.sz- kén és zölden a s-'111 .-„stt kovácsolórészleg első cseh­szlovák gyártmányú körhagyó­prése. Folyik az őrségváltás! Hogy mi lesz a ..kis kályha”, a százesztendős kemence sor­sa* nem tudni. Beszélik, hogy talán múzeumba kerül. Oda is való. Hűségesen szolgálta az embert, míg elöregedett. Helyébe újabb, korszerűbb se­gítők jönnek, — gáspár — Szakmunkásokat neveinek Vnrsányban A varsányi termelőszövet­kezet vezetősége az állatte­nyésztésben dolgozó, de szak- képzettséggel még nem ren­delkező dolgozói részére szarvasmarha-tenyésztési szak­tanfolyamot szervezett. A négy hónapig tartó, 300 órás fog­lalkozásra húszán jelentkez­tek. A hallgatók az elméle­ti ismeretek mellett gyakorla­ti képzést is kaptak. Elsajá­tították például a legmoder­nebb fejőgépek kezelését. Ba- csa Mihály mérnök-tanár (a tanfolyam, vezetője) elmondta, hogy az idősebb dolgozók na­gyon sok gyakorlati ismeret­tel rendelkeztek, de a tanul­takkal tudásukat kiegészítve, lényegesen eredményesebb munkát tudnak végezni. Jó, hogy a tanfolyamra sok fia­tal is jelentkezett. A tanfo­lyam befejeztével a hallgatók vizsgán adnak számot felké­szültségükről. A tsz vezetősé­ge a sikeres vizsgát tett dol­gozók fizetését 10 százalékkal emeli. ogy a címben foglalt kér- *"*■ dést megválaszoljuk, la­pozzunk vissza kissé az egyén­re és a társadalomra vonat­kozó nézetekben, ismeretek­ben. A marxista filozófia szem­pontjából az egyén — történeti jellegű képződmény. A ma élő egyén tehát nem adott a világtörténelem „első pilla­natában”. Ellenkezőleg, a tör­ténelem folyamán, hosszú fej­lődés nyomán alakult ki, s e folyamat első nagy „ korszaká­nak lezárulása a kapitaliz­mus. Miért? Mert a történelemben első ízben a kapitalis'a áruterme­lés talaján alakulhatott ki az egyes ember autonómiája kö­zösségével szemben- Csak e kiszakadás, az elkülönülés árán válhatott az egyes ember — egyéniséggé. Csak a koráb­bi természetes közösségekkel — primitív társulások, város­állam, faluközösség, — fenn­tartott viszony radikális meg­változtatása útján jöhetett lét­re az ember — mint egyén, amely saját magát célként és értékként, öncélként és önér­tékként szemléli­Az ember egyénné — indi­viduummá — válásának azon­ban, sajátis paradoxonként, megvolt a világtörténelmi „ára”- Az egyén történelmi kialakulásának útja egy tár­sadalmi osztály — a proleta­riátus — alávetésén és elnyo- morodásán keresztül vezetett- Létrejött továbbá a tőkésvi­lágpiac, amely a társadalmi munka megosztásával behá­lózta csaknem az egész föld­golyót- Ezzel az emberiség, Érdek mint egész, kapcsolatba ke­rült önmagával. Ám ember és ember kapcsolata — éppen a munka megosztása jóvoltá­ból — elvesztette személyes jellegét. Az emberi kapcsola­tok árutermelők és árutulaj­donosok kapcsolatává váltak. Ember és ember kapcsolatát az áru, s a benne testet öltő egyenérték: a pénz kezdte köz­vetíteni. Sajátos képet kapunk tehát, ha megvonjuk az egyenleget, ha összeszámoljuk azokat a történelmi pluszokat, és mínu­szokat, amelyeket tárgyunk szempontjából a kapitaliz­mus produkált. Az egyik ol­dalon ugyanis ott áll az em­ber — mint egyén —, elé ál­lított szigorú és áthághatat­lan rendi korlátok lebontása, s ezzel a szabadság és egyen­lőség elvont lehetősége: Ám ezzel szemben a másik olda­lon olyan tények sorakoznak fel, mint az ember közösségi életének felbomlása, mint az emberi kapcsolatok eldolo­giasodása, mint az egyéniség kóros „túlfejlődése”, az egoiz­mus. Jellemző, hogy míg a társa­dalmi és egyéni élet polgári ihletésű diagnosztái egy-két évszázaddal ezelőtt elsősor­ban a pluszokra, a pozitívu­mokra helyezték a hangsúlyt, addig a mai polgári gondolko­dók — legalábbis igényesebb részük — már a negatívumo­Együtt dönteni a munkásokkal A jól meghatározott munkanormáknak nagy jelentőségük van a teljesítmények mé­résében. Céljuk, hogy a bérek elosztásához megbízható mértékként szolgáljanak. Bizto­sítsák, hogy azonos erőkifejtéssel, szaktudás­sal, hozzáértéssel végzett munkáért lehetőleg azonos bért fizessenek. Ez valamennyi üzem­ben, termelési egységnél nagyon fontos kö­zösségi érdek. A folyamatos fejlődés, a munkakörülmé­nyek változása, az új gépek, korszerű tech­nika, technológia, esetenként túlhaladja, el­avulttá teszi a normákat. Vagyis e fontos mérték irreálissá válik- Ott tesznek jót a kö­zösségnek, ahol a feltételek változását nyo­mon követi a normák kiigazítása, karban­tartása- Ahol elmulasztják, előbb-utóbb gond származik belőle. A pártbizottságok, pártszervezetek évi cse­lekvési programjában csaknem kivétel nél­kül szerepel a normák felülvizsgálata, kar­bantartása, finomítása- Ott, ahol mindig rendszeresen elvégezték a munkát, párhuza­mosan a feltételek megváltozásával, nem okoz különösebb gondot a finomítás- Jó né­hány helyen nem így történt- A bányagép­gyárban volt például olyan munkaterület, ahol éveken keresztül nem nyúltak a normá­hoz és kiderült, hogy a napi 8 órás műszak­ra előírtakat 6 óra alatt is lehet teljesíteni- Kétségtelen, az ilyen követelmény aligha ösz­tönöz jobb munkára a teljesítmény, a haté­konyság fokozására- Gyáron belül is feszült­séget okoz, ha a szomszédos munkaterületen ugyanakkor nagyon meg kell dolgozni az egy­két százalékos normatúlteljesítésért­Kétségtelen, vannak dolgozók, brigádok, akik kiváló teljesítményekre, termelési ered­ményekre képesek. Az a norma-, teljesít­ménykövetelmény (mint mérték) alig lehet jól megalapozott, amit huzamos időn át 110 —120—140—160—180 százalékra lehet teljesí­teni. Az ilyen követelmény aligha lehet ösz­tönző és a verseny értékelésénél, az egyes részlegek, brigádok és egyének munkájának összehasonlításánál torzulásokat okoz. A normakarbantartás nem bérrendezés- Elsősorban a követelmények reális, egy szint­re hozása- Fontos társadalmi-politikai kérdés; Nélküle aligha lehetne a .meglevő béralapot igazságosan felosztani a végzett munka ará­nyában- Kétségtelen, előfordulhat, hogy ahol korábban könnyebb volt nagyobb keresetet elérni, ott átmenetileg éppen a követelmé­nyek szigorításával csökken a kereset- Itt sem történik tulajdonképpen más, mint egy reálisabb, a valóságnak, a közösség érdeké­nek jobban megfelelő elosztás- A bérekre rendelkezésre álló keretet ugyanis felhasz­nálják, csak sokkal hatékonyabban. A normarendezéstől borsózik általában a munkások háta. A politikai munka gyengesé­ge is, hogy a szemléletben még sok a téves nézet. A szigorításban a nagyobb, de reális követelmények megszabásában csak az egyé­ni érdek sérelmét látják, megfeledkeznek a közösségi érdekről. Ott, ahol úgy vélik, ele­gendő csak az íróasztalnál elvégzett számítá­sok alapján rendezni a normákat, tévednek! A munkások joggal várják, hogy a változta­tásról, annak okáról, szükségességéről, mér­tékéről időben kapjanak információt. Az őket, érintő kérdésekben velük együtt lehet csak dönteni. Szót lehet érteni a munkások­kal, és tiszteletben keli tartani véleményü­ket. A nagybátonyi gépüzemben is szükséges a normarendezés- Ezt senki nem vitatta, csak a módját! Nem értettek szót előtte a mun­kásokkal. Elmaradt az olyannyira szükséges politikai munka- A tanulságokat azóta bizo­nyára leszűrték már, és megfelelő módon fog­tak hozzá a normák kiigazításához­A jól kialakított norma ösztönöz a jobb munkára- Ez a funkciója- Megállapítani a kö. vetelményeket a reális lehetőségeknek megfe­lelően kell, és nem lehet csak tollvonással elintézni. A közösség egészének biztosítani a véleménynyilvánítás jogát. Az így kialakított teljesítmény követelmény lesz, valóban ösz­tönző, reális mérce az elosztáskor, a b’„ek kialakításánál. B. J. Elsőként alakult A Lampart ZIM salgótarjáni gyáregységének Kandó Kál­mán energetikai brigádja az üzemben — 1967-ben — első­ként alakult ‘komolexbri- gád. A lakatos-, műszerész-, villany- és vízvezeték-szerelő szakmunkásokat. műszaki szakembereket egyesítő kol­lektíva elmúlt évi munkájá­ért elnyerte a Vállalat Kivá­ló Brigádja címet. Fejlesztés­sel. újításokkal. társadalmi! munkával 674 ezer forint meg­takarítást értek el. Idei ter­veikben a kulturális és egyé­ni vállalások továbbfejleszté­sére fordítanak nagy figyel­met. A brigádtagok közül né­gyen energetikusi felsőfokú tanfolyamot végeznek, egyi­kük környezetvédelmi okta­táson vesz részt. Képünkön: Dudás László és Simon Jó­zsef brigádtagok, az üzem egyik elhasználódott búvár- szivattyúját cserélik ki. és társadalom kát, a mínuszokat magyaráz­zák, mentegetik­Az előbb jelzett negatív je­lenségeket, a mínuszokat szo­kás az elidegenedés megnyil­vánulásaként számon tartani. Az elidegenedés — amely tör­ténetileg legkifejlettebb for­máját a kapitalizmusban éri el, s amelynek megszüntetése egyike a szocializmus gyakor­lati teendőinek — kétarcú, el­lentmondásos jelenség tehát- Jelentkezhet a gazdaság szfé­rájában: a munkás „értéktöbb­letet gyártó géppé” válik, mun­kája tárgya és terméke nem az övé, nem a sajátja- Jelent­kezhet — szélesebben — a tár­sadalmi viszonyok világában, mint a társadalmi élet szét­esése, mint a tevékenykedő emberek kapcsolatainak elsi- városodása, elszemélytelene­dése- És megnyilvánulhat a társadalmi tudatban, a köz- gondolkodásban, amennyiben az a valóságot hamis, fonák módon tükröző nézetek — többek között a vallás —, be­folyása alá kerül; s éppígy az elidegenedés következménye, hogy a szellemi és fizikai munka történeti szétválásá­val a köznapi gondolkodást gyakran mérföldnyi távolsá­gok választják él a valóság tudományos visszatükrözésé- tőf­Azonban éppen ezek, az el­idegenedés történeti kénysze­rűségeinek „kitett” egyének — és csoportjaik — teremtet­ték meg a társadalom anyagi és szellemi gazdagságát, te­remtettek új és új szükség­leteket, létrehozták a valóság megértésének, elsajátításának olyan bonyolult formáit, mint a tudomány, a művészet. Más szóval: az ember saját maga bizonyult történelme kovácsá­nak, akkor is, ha ez a törté­nelem — egészen a szocializ­musig — milliós tömegeket ítélt egy kiszolgáltatott, em­bertelen életre. Az ember maga teremtette meg társa­dalmának — s ezzel saját ma­gának — gazdagságát, ám ez a szocializmust megelőző ko­rokban az egyéntől elválasz­tott, számára pusztán lehető­ségként létező gazdagságnak bizonyult. Mit jelent már most az el­idegenedés meghaladása, le­küzdése a szocializmusban? Jelenti, hogy megszűnik az egyén elértéktelenedésének fo­lyamata. Jelenti, hogy az egyé­nek által létrehozott anyagi termékek és szellemi produk­tumok az egyének és közössé­geik ellenőrzése és hatalma alá kerülnek. Azt jelenti, hogy az egyének munkája és kap­csolatrendszere nem válik el, nem függetlenedik többé az egyes emberektől. Más szó­val, hogy a társadalom életét nem befolyásolják kiismer­hetetlen törvények, áttekint­hetetlen folyamatok. Ellenke­zőleg, az egyének és közössé­geik képesek urává lenni mun­kafolyamataiknak, társadalmi tevékenységüknek: befolyá­solni tudják a társadalmi termelés, a csere, az elosztás különféle viszonylatrendsze­reit, amelyek — valamilyen formában — mind-mind az ő szükségleteik kielégítésére hivatottak­éin szabad azonban elfe­lejteni, hogy ezek fel­adatok, amelyek megoldása széles történelmi perspektí­vában lehetséges. Az örökölt mínuszok megszűnése, az ön­magát és világát uraló ember megjelenése még nem követ­kezett be a proletárforrada­lom másnapján- Az elidege­nedés megszüntetése a szocia­lizmusban, történelmi lehető­ség és szükségszerűség- Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy csapásra rendelkeznénk olyan gyakorlati és elvi adott­ságokkal, amelyekből mecha­nikusan lehetne vezetni teen­dőinket- Nincsenek kész meg­oldási sémák, amelyek már csupán alkalmazásra várná­nak- Ellenkezőleg: a szocia­lizmus feladata a marxizmus —leninizmus alapján kidolgoz­ni azokat az elvi és praktikus eljárásokat, arhelyek az egyént egy nevezőre hozzák saját történelmi folyamataival. Nyilvánvaló, hogy ennek során saját reális életfolya­mataink elemzéséből k»11 kiin­dulnunk. P. Zs. NÖGRÁD — 1976. május 27., csütörtök 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom