Nógrád. 1976. május (32. évfolyam. 103-127. szám)
1976-05-23 / 121. szám
■ Külföldön üdülnek r rA Lampart ZIM salgótarjáni gyára már a korábbi években is lehetőséget teremtett dolgozóinak arra- hogy szabadságukat külföldön töltsék. Tavaly 220-arj üdültek Csehszlovákiában- az idén pedig 250 gyári munkás és alkalmazott utaahat külföldre. A legnagyobb — mintegy kétszáz üdülőből álló — csoport a gyár testvérüzemének a fü- leki zománcgyárnak az üdülőjében pihenhet. Húszán a Magas-Tátra Vörös Kolostor nevű üdülőjében! a többiek pedig a Csorba-tó és Tátra* Lomr.íc szállottáiban. 156 négyes r X Sportfogadási igazgatóság közlése és Lottó szerint a 21. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye -56 fogadónak volt, nyereményük egyenként 39 277 forint. 3 találata 12 079 fogadónak volt, nyereményük egyenként 254 forint. A 2 találatos szelvények száma 307 131 darab, ezekre egyéniként 12 forintot fizetnek. w _ (MTI) Megj elenik Fáklya NÓGRÁD Kommunista műszak invason A Nógrádi Szénbányák többi üzemében már korábban- Kányáson szombaton tartottak kommunista műszakot. Reggel csaknem 200-an szálltak le a bánya mélyébe termelni. • Egyébként ugyanannyian vettek részt a közös munkában, mint más hétköznapokon. A bánya vezetői ezen a napon száz vagon szén kitermelésével számoltak. A külszínen! a műhelyben videsen megérkező önjáró biztosítószerkezetek számára a rakodó-, tárolóhelyet- de az eső meghiúsította. Így mindenki a saját munkaterületén kapott feladatot. A, kommunista műszakért járó ellenszolgáltatást szociális, kulturális célokra fordítják. Támogatják ugyanis a kányási bányászok a bárr.ai és a mátraverebélyi iskolát- ezenkívül a szomszédos szent" is teljes kapacitással folyt a kúti szociális otthont. Azöre- munka, a gépek javítása. Sze- gek számára színes televízió* rették volna elkészíteni a rö- készülék vásárlását tervezik. Befejeződtek az írásbeli érettségik r 'Á Fáklya ma megjelenő 10. számában Pataki Ferenc ma' gyár internacionalista életéről szóló sorozat második részét olvashatjuk. 200 éves a Nagy Színház.. A címlapon Maja Pliszeckaja- a moszkvai Bolsoj Tyeatr világhírű művésznőjének egész alakos színes fotója látható. Gazdagon illusztrált hét ol dalon mutatja be és ünnepli a Fáklya a színháztörténetben is egyedülálló tekintélyes intézményt. A gazdaságpolitikai rovatban cikk jelent meg a szovjet népgazdaság tizedik ötéves i tervének legnagyobb beruhá- I zásairól, a KGST-program koordinációs központjainak működéséről- s a kilencedik ötéves terv legfontosabb tapasztalatairól. Fotóriport mutatja be, hogyan és kik sütik naponta a moszkvaiak fehér kenyerét Érdekes cikket közöl a legújabb szám a ..kínai módra” értelmezett autonómiáról. A Szovjetunió 15 köztársaságát bemutató 10 részes keresztrejtvény- most tart az ötödik fordulónál. A 10. számban is megtaláljuk a hagyományos Fáklyafotót, az orosz nyelv tanulásához segítséget adó nyelvleckét, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának műsor- ismertetőjét. továbbá filmelőzetest és sporthíreket. Szombaton befejeződtek » középiskolákban az írásbeli érettségi vizsgák. A gimnáziumok és a szakközépiskolák negyedik osztályait végző tanulók túlnyomó többsége, mintegy 47 600 jelentkezett érettségire, mindössze 272-en döntöttek úgy- hogy megelégszenek g középiskolai végbizonyítvánnyal. Azok az érettségizők- akik egyetemen- főiskolán kívánnak továbbtanulni- matematikából, fizikából és az idén először biológiából is közös érettségi-felvételi írásbeli viasgát tesznek. A közös írásbeliket május 24-én és 25 én, hétfőn és kedden tartják. A középiskolákban a szó beli érettségi vizsgákat jó nius 9-e és 22-e között bonyolítják le. Az írásbeli és a szóbeli érettségi közötti időszakban a szakközépiskolások szakmai gyakorlati vizsgát tesznek, ezeken mintegy 16 900 tanuló ad számot gyakorlati tudásáról. A középiskolák I—XII. osztá lyos tanulóinak június 8'án fejeződik be a tanítás. iiimiiiimmiiMnimiiHmiimtniiiDtniiiiiiiiimniiiNiiMiiHíiiiiiiiiiimmiiHiiHiiniHNMiiiiHnmHn' KEDDTŐL FOLYTATÁSOKBAN ORVOSI ÜGYELET y Salgótarjánban.- az An-any rJános utca 3-as szám alatti rendelőben ma egész nap orvosi ügyelet van. Indokolt esetben a 28-00 telefonon hívható. Gyermekorvosi ügyelet van reggel 8 órától este 8 óráig az Arany János utca 2- es szám alatti gyermekkörze- . ti rendelőben. Az ügyelet házhoz nem hívható. Betegség esetén a gyermeket be kell vinni a vizsgálatra. Sürgős esetben a központi ügyeletet lehet hívni. Balassagyarmatom a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon: 344) ma egész nap dr. Sárvári János az ügyeletes orvos. A salgótarjáni járás orvosi ügyeletét a megyei kórház nővédelmi tanácsadójának helyiségében látják el. Orvosi ügyelet van Nagybátonyban a központi rendelőben. Ügyeleti szolgálat működik Bereden, a szülőotthonban. Nóg- rádkövesd- Befed- Terény- Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban az Úttörők útján levő fogászati rendelőben. Gyógyszertári ügyeletét lát el Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár. F. Abramov: PELAGEJA Kaptár 1976. május 23., vasárnap. Dezső napja. A Nap kel: 3.58, nyugszik: 19.24 órakor. A Hold kel: 1.12, nyugszik: 13,58 órakor. X 1976. május 24., hétfő. Eszter napja. A Nap kel: 3.56, nyugszik: 19.25 órakor. A Hold kel: 1.35, nyugszik: 14.58 órakor. Szeles idő Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozik a felhőzet főként keleten lesz újabb eső, záporeső, esetleg zivatar. Többfelé erős marad az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16-21 fok között alakul. ^ — Hűek a szakmához. X PENOMAH balassagyarmati gyáregységében 205 dolgozó érdemelte ki a törzsgárda- jelvéríy különböző fokozatait. Ketten több mint huszonöt, tizennégyen több mint húsz, tizenheten több mint tizenöt., éve dolgoznak a szakmában. — Páros névadó. Szombaton -a pásztói TÖVÁLL felké- résére. kettős névadót rendezett a salgótarjáni CSŰRI pásztói kirendeltsége, melyen Szőke Gábor és Nagy Szabolcs nevét jegyezték emlékkönyvbe. Az ünnepeiteket kisdobosok és úttörők műsora köszöntötte. — Könyvheti program. Gazdag rendezvénycsokrot állított Ö6sze az idd ünneDi könyvhétre a balassagyarmati Madách Imre városi-járíd könyvtár. A programot a hét folyamán eljuttatták a járás községi tanácsaihoz, általános iskoláihoz, művelődési házaihoz, klubkönyvtáraihoz, községi könyvtáraihoz, hogy a területi intézmények ideiében választhassanak a rendezvények közül. ELSŐ A MÁRTÍROK ÜTI ISKOLA CSAPATA Jó eredményeket hozott az elsősegélynyújtási verseny, amelyet Salgótarjánban, a tóstrandon , rendeztek általános iskolásoknak. Hét csapat — a járások és a két város első helyezettje — indult. A gyerekek négy egészségügyi állomáson adtak számot elsősegélynyújtási ismereteikből. Az első helyet a salgótarjáni Mártírok úti iskola csapata, — Karakasev Anna, Molnár Erzsébet, Gyulavári Ildikó, Peér Edit és Kalocsai Péter — szerezte meg. Második a balassagyarmati Ifjúság úti iskola, harmadik a szé- csényi Mikszáth iskola csapata: lett. A győzteseknek Szoó Bé- láné, a Vöröskereszt megyei titkára adta át a serlegeket. Jutalmul mind a három csapat részt vesz a Vöröskereszt szaktáborában. KÖZSÉGÜK SZÉPÍTÉSÉRE Mátraverebélyben az elmúlt évben 584 ezer forint értékű társadalmi munkát fordítottak a község szépítésére a hflyi lakosok, szocialista brigádtagok. A falu napközijéért a recski ércbánya szocialista brigádjai tettek legtöbbet. Bővítési, felújítási munkát végeztek 45 ezer forintértékben, és 30 ezer forint készpénzt is felajánlott a vállalat, melynek régóta jó a kapcsolata a községi Hazafias Néo- front-bizottsággal, Az óvodát a kányási szénbányászok támogatják, akiik 40 ezer forint értékben végeztek javítást. A Mátraaljai Állami Gazdaság félszáz. nődolgozója a falu virágosítására 18 ezer forint értékű munkát fordított. A helybeli kisiparosok is ajánlottak fel szakipari munkát. A község lakói közül 300-an vettek részt rendszeresen a társadalmi munkaakciókban. — Ülést tartott a Laimpart ZIM salgótarjáni gyárának szakszervezeti nőbizottsága. melyen elemezték az idei első fél év szakszervezeti beutalóinak elosztását. Szó volt a továbbiakban, a női szocialistevékenységé- azonnal megmagyarázza előbbi anyu, a tanár néni belefárad a rol, különös tekintettel a kul- kijeientését. Ünnepek, hétköznapok A SZOMSZÉDUK kislánya, Mégis valamennyi kép külön- a 14 éves Krisztina gyakran bözik egymástól■ Nézzük csak folytat velem amolyan felnőt- sorban! Piramisépítők rakják í-T.i ;”= -1- egymásra a hatalmas kőtömtekhez illő társalgást■ Mint minden hasonló korú, ő is melegen érdeklődik a világ, a mindennapok eseményei iránt. Ám életkori sajátosságaiból eredően más szemszögből nézi az eseményeket mint mi, felnőttek. Ezért gyakran sodor nehéz helyzetbe a válaszadást illetően. Bár jócskán kinőtt a „miért korszakból” mégis sokszor szerepel ez a szó kérdéseibenA minap •*— idézgetve a május elsejei színes felvonulást — hazánk neves ünnepeiről beszélgettünk. Arról, hogy milyen jelentős állomásai ezek életünknek. — Azt még csak értem, hogy április negyedikén és novemböket, a hajcsár kezében magasra lendül a korbács. Gyermekek a gyárban, vézna testű kisfiúk nehéz terheket cipelnek. Munka a földeken; görnyedt hátú parasztok, zsellérek faekével szántják a földet, kezük görcsberándul- Ezeknek a görcsös, makacs kezeknek köszönhetjük, hogy a képek másik fele különbözik az eddig látottaktól. De itt már nem is szükséges a képekre támaszkodni- Hiszen beszél magáért a jelen. A ke- rekképü gyerekek, takaros kis falvak, modern üzemek: mind a munka átalakulásáról tanúskodnakMert a munka az ember bér hetedikén ünnepelünk, de születésétől fogva létezik. Am azt már nem, hogy május el- míg régen a munka uralta az se jen is — mondta- embert, ma már az ember Meglepetten néztem rá. 0 uralja a munkát. Bár valóban azonban intett, hogy türelem, megtörténik, hogy apu és Az ismert író — Fjodor Abramov — Pelageja című kisregényének közlését kezdjük el a május 25-én megjelenő, keddi számunkban. Fjodor Abramov 1920-ban született, szovjet-orosz író. Második világháborús frontszolgálat után szovjet irodalmat adott elő a leningrádi egyetemen. Mint szépíró, 1959-ben mutatkozott be. A háborús hátország, az első békés esztendők és a nemzeti közelmúlt ábrázolása felé hajlik. Folytatásos kisregényünkben egy apró falucskában élő. egyszerű asszony, Pelageja és beteges férje, hétköznapi életét, a mindennapok apró. de jellemző történéseit, anya és leánya lélektanilag hitelesen ábrázolt konfliktusának szinte észrevétlen kibontakozását, az emberi viszonyok melegedését és hirtelen hidegülését kíséri nyomon a szerző mély jellemábrázolással,, lírai környezetfestéssel, művészi élményt nyújtva. Keddi számunktól tehát folytatásokban közöljük Fjodor Abramov: Pelageja című kisregényét. túráiig vállalásokra. — Corvina Bercelen. este a bercelí községi művelődési házban ad koncertet a közkedvelt budapesti Corvina együttes. — Rejtvényfejtők figyelmébe! A vasárnapi fejtörő anyagtorlódás miatt elmarad. Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtése: „Langyos eső suhog a lombokon, a vadgerlék szavalókórusa átbúg a suhogáson.” Könyvjutalmat nyertek: Bakacsy László Balassagyarmat, dr. László Sándomé Ka- rancskeszi Berze Gábor Tamás Homokterenye. A könyveket postán küldjük! MÁJUSI PIAC Eper, cseresznye a sláger — Milyennek találja a piacot — kérdeztük '•& hét közepén Papp Sándornétől. a salgótarjáni piac felügyelőjétől. — Nem mondhatnám, hogy kielégítő a felhozatal — válaszolta. — Néhány cikkből kevés var.'. Hiányzott az aranyat érő májusi eső. ez meglátszik a piacon. Persze ez nem jelenti, hogy nincs árudé több is lehetne. Nyoma sincs az áprilisi salátadöm- pinghek. Az árak sem ereszkednek megfelelő ütemben. A vágottbaromfi-ellátás jó. Élő csirke is van. Termelőknél élősúlyban 36—38 forintért kilónként. A tyúk olcsóbb. 29 —30 forint kilója. Igaza van a felügyelőnőnek. Az árak elég magasak. A MÉK-r.él 27 forint az uborka. 32 a fejes káposzta- 9 a kelkáposzta, 3,50 a krumpli kilója. A karfiolt 32-ért adják és megjelent az idei zöldborsó 26“ért. A karalábé 4 forint- a nagyobb paprika 5,40. a kisebb 2-80 darabonként. És ezek még nem a legmagasabb árak. Magánosok 30—40 forintot elkérnek egy siló borsóért. 6-ért adják a paprikát, a retek csomóját. A legolcsóbb vitaminforrás a spenót. Kiadós csomót adnak 2 forintért. A paradicsom ára valamelyest csökkent, de 70 forintért is. borsos. Kevés a fehér gyökér. Múlt évi sárgarépa pedig már egyáltalán nincs. A gyöngyösi Mátrakincse Termelőszövetkezet idei terméket hozott. A zöldség csomója 5 forint. de elég vékony még- s a 8 forintós sárgarépa épp, hogy csak ujjnyi, bár meg kell adni. gusztusos portéka. Felemás - a gyümölcspiac. Jánoshalmáról még érkezett alma, több termelő. köztük Makk Ferenc az utolsó szállítmányt hozta Salgótarjánba. — Az idén már nem jövök többet, ez az utolja. Ösz- szesen körülbelül 50 mázsá* nvit adtam el a tarjáni piacon. az összes termékem, amit r.em a MÉK vett meg. Nyolc- kilenc éve járok ide árulni. Elégedett vagyok a vevőkkel. Fehérváron- Pécsett adhatnám drágábban is. de ideszoktam. Ami az árakat illeti, 5 forinttól 20-ig kapható az alma. Ami rekordnak tekinthető, különösen ha figyelembe vesszük- hogy a másik földrészen termő citrusfélék és a banán sem kerülnek sokkal többe. Primőrként megjelent az eper és a cseresznye. Utóbbit kis csomócskánként árulják magánosok, s 4 forintos ára soknak tűnik a pár falatnyi vízízű. korai csemegéért. Árak tekintetében a pálmát kétségtelenül a földieper viszi el. A diónyi szemek érettek, egy kiló ára 100 forint. Talán nem is veszi senki. Egyre több az árus a virágpiacon. bár korántsem közelíti meg a megszokott kínálatot a felhozatal. Gyöngyvirág, orgona, egykét, szál pünkösdi rózsa- kéklő írisz árválkodik g vödörben A városi kertészet boltjában csak, cserepes növények. és néhány szál szegfti kínálgatja magát. Májusban a vevők egy része elégedetlenül távozik a salgótarjáni piacról. Reméljük a jövő hónapban javul a helyzet. — Figyelj csak! Azt rtwnd- Ma játok ti, felnőttek, hogy május elsején a munkát ünnepinek. Hát azt nem értem, hogy ez miért van? Apu is meg anyu is állandóan arról panaszkodik mennyi dolguk volt a munkahelyen. Sőt anyu még azt is mondja, hogy nem bírja sokáig. A tanár nénik a suliban szintén arról beszélntk, hogy a rengeteg munkától azt sem uidják hol áll a fejük. Évközben mindenki a munkát panaszolja, május elsején mégis ünnepükOkfejtése után kényelmesen felhúzta lábait a fotelba és kerekre tágított szemmel várta a választ. Gondolkoztam. Hogyan oszlassam el a gyerek kételyeit? Milyen magyarázatot adjak? Hirtelen ötletem támadt- Képekkel a kezemben tértem vissza a szobába- Jó ideig nézegette már, amikor megkérdeztem tőle, mi a véleménye a képekről? Milyen közös vonást fedez fel bennük? — Mindegyiken dolgoznak — mondta. Igen, kedves Krisztina! Valamennyi képen dolgoznak. mindennapi küzdelembe, de nem azt jelenti, hogy ellenségei a munkának- Ellenkezőleg! Az alkotás vágya, a magasabbra törekvés, életünk még szebbé, jobbá tétele, az örök emberi elégedetlenség hajtja őket- S ha egy-egy kisebb kudarc el is keseríti őket olykor, másnap új erővel, új lendülettel látnak munkához. Te is dolgozol Krisztina! Azzal, hogy megtanulod a leckét, megoldasz egy számtanfeladatot. Látod milyen különbség van a ti munkátok és a képen látható gyerekeké között? Hát ezért ünnepeljük a munkát- A munkát, amely generációk szívós küzdelme árán vált az emberek életének átalakítójává, eszközzé a ti szebb jOvőtök érdekében. FIGYELTEM a kislány arcát- Megértette-e mindazt, amit szerettem volna megértetni vele? Hallgatott, aztán hirtelen felugrott; — Mégis megtanulom holnapra azt az undok fizikaleckét! Hangtalanul zárult be mögötte az ajtó— vkm — Apróhirdetés KARANCS Szálloda EGYSZOBÁS OTPlakatost keres tmk- öröklakás azonnal be- munkára. Érdeklődni költözhetően eladó. lehet a szálloda munkaügyi vezetőiénél személyesen, vaev a 10-54-es telefonon. Pásztó. 1. ajtó. Hársfa u. 7. ID írsz. Trabant 601 L eladó. Érdeklődni 24-50 telefonon, vagy Salgótarján. Arany János u. 10- II. em. 3. a. SELYP központjában, Budapesttől 70 km-re modern családi ház eladó., Marx n. 58. Tóth István.’ A SZOT Társadalombiztosítási * Fő- igazgatóság fallós- kúti üdülőiébe. (Mátrába) dolgozókat keres: szakácsnő. kézilány. takarító-felszolgáló és segédmunkás munkakörökbe, Jelentkezés szeméi V esen. vagy írásban az üdülő gondnokánál: Fallóskút, UP. Mát- raszentimre. Telefon : 76-426. ’ A PENTAMER Ipari és Szolgáltató Szövetkezet (Nagy bá tony. Révai u. 2Z.) »2 kozmetikust keres azonnali belépéssel. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi előadójánál. A Pest—Nógrád megyei Allatfor- galmi és Húsipari Vállalat balassagyarmati gyáregysége felvételre keres: portás-éjjeliőr munkakörbe férfi, vagy női munkaerőt. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osztályán. vagy a rendészeti vezetőnél. CSALÁDI ház eladó Zaayvapálfal- ván, a Kálmán Imre u. 49. szám alatt. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet a síküveggyárban .' dr Zoltán n á 1. Telefon: 29-10 122 mellék. 1 l NOGRAD, m Magyar BzodaHsta Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megvel Tanács lapja. I ^szerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján« Petőfi a; i: Telefon? 82-94, 82-95, 88-W, 82-97. Főszerkesztő: 12-94. 14-40. Sportrovat: 11-59 Éjszaka! szerkesztés: 15-89. Kiadja a Nógrád megvet Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VTDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 109, Trányítószám 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. SÍÜL Sajgó* tarjám Petőfi tx. 1. PL: 96. Fv.i Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 25 072. j i