Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)

1976-04-25 / 98. szám

Zs fA -' ‘ ‘ > ÍV­‘ÍM/ /.' fí -j Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NO ;Í0 MEG/?» MEGYE« TAN ÁCS LAPJA XXXII EVF, 98 SZÁM ARA: 1 FORINI 1976. ÁPRILIS 25., VASÁRNAP fl realitások értéke A nemzetközi helyzet néhány főbb jellemzőjét, s az időszerű gazdasági kérdéseket tekintette át a párt Köz­ponti Bizottsága április 22-i ülésén. A tanácskozásról ki­adott közlemény — melyet a lapok szombati számukban ismertettek — a nemzetközi élet realitásait tükrözve mondja ki, hogy folytatódik a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének poli­tikája és az enyhülés térhódítása. Az európai földrész békéjének és biztonságának további megszilárdításában éppúgy, mint más nemzetközi kérdésekben, hazánk ál­láspontja világos és egyértelmű, összhangban van szocia­lizmust építő népünk érdekeivel és céljaival. Nemzetközi téren tett törekvéseink egybeesnek az SZKP XXV. kongresszusán elfogadott határozatokkal, s fontos részét alkotják a szocialista országok együttműködésének. Gazdasági kérdésekkel foglalkozva, a Központi Bi­zottság jogos elégedettséggel állapíthatta meg, hogy a népgazdaság negyedik ötéves tervét sikeresen teljesítet­tük, s a célok elérésének tervszerűsége minden korábbi­nál jobbnak bizonyult. Egyrészt ezeknek az eredmé­nyeknek, másrészt a gondok nyílt feltárásának tudható be, hogy a közvélemény egyre inkább reálisan ítéli meg az ország gazdasági helyzetét. Ne feledjük: tavaly, az esztendő utolsó hónapjaiban tapasztalható volt némi bi­zonytalanság, itt-ott elkedvetlenedés is, s hogy ez nem lett tartóssá, az elsősorban a hibák néven nevezésének, a célratörő párt- és kormányhatározatoknak, s a ter­melőhelyeken felülkerekedő józanságnak, cselekvőkész­ségnek köszönhető. Annak politikai, erkölcsi, gazdasági értéke, hogy ha­zánk lakossága őszinte képet kapott — a párt Közpon­ti Bizottsága 1975. november 26—27-i ülése nyomán — helyzetünkről és teendőinkről, szinte felbecsülhetetlen. Nem kényszerültek sehol találgatásokra, nem nyílt mód esűrésre-csavarásra, széles tömegek előtt vált világossá, hogy jobban és sok tekintetben másként kell dolgozni, mint eddig. Igaz, a megváltozott külkeréskedelmi hely­zet, a szabályozó rendszer némely elemének késedelmes véglegesítése, a terv egészének szigorúbb feltételrend­szere nagy terheket rótt a vállalatok, szövetkezetek ve­zetőire, a középirányító szervekre. A megfelelő központi intézkedések hatására azután kialakultak azok a keretek, amelyek között a vállalatok, a szövetkezetek és a taná­csok megformálhatták éves és középtávú terveiket, s ne­kiláthattak a végrehajtás megszervezésének. E munka eredményességét — kezdeti jelként — igazolja, hogy az 1976. évi népgazdasági terv megvalósítása, amint azt a Központi Bizottság ülése megállapította, rendben meg­kezdődött, a helyi programok összhangban vannak az össztársadalmi feladatokkal. Kedvező tapasztalatokkal szolgált az esztendő első negyedéve. A termelőhelyek túlnyomó részén kitapintha- tóvá váltak a törekvések a népgazdaság egyensúlyának javítására, sok űj kezdeményezésnek lehettünk tanúi, a termelésnövekedés egészét az iparban a termelékenység fokozódása fedezte. Szembetűnőbbé váltak — a gépipar több iparágában, a vegyiparban például — a termék- , szerkezet korszerűsítésének gyorsítását segítő vállalati intézkedések, s apróbb eredmények mutatkoznak a mun­kaerő-gazdálkodás ésszerűsítésében is. Feltételezhetően része van a haladásban annak, hogy a központi irányí­tás nem csinált titkot vállalatokkal szemben támasztott nagyobb követelményekből — így egyebek mellett a fej­lesztési eszközök juttatás jellegének megszüntetéséből, az élőmunka adóterheinek növeléséből stb —, azaz a rea­litások tudtul adásával siettette mindazt, ami javítja a társadalmi termelés hatékonyságát. Túlzás lenne persze az eddigiek ismeretében úgy vé­lekedni, hogy minden rendben megy, semmi nem igényel megkülönböztetett figyelmet, fokozott erőfeszítést. Indo­koltan mutatott rá a közelmúltban Németh Károly, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára: „gazdasági céljaink megvalósításának fontos fel­tétele, hogy a vezetés valamennyi szintjén növekedjék a személyes felelősség. Ehhez az szükséges, hogy minden gazdálkodó egységben, intézménynél konkrétan hatá­rozzák meg a felelősséget, a hatáskört. Mindent el kell követnünk, hogy az eredményesen dolgozó vezetők na­gyobb társadalmi megbecsülést élvezzenek, a hanyagokat pedig elmarasztalják”. S ami a vezetőkre igaz, azt érvé­nyesnek tekinthetjük a beosztottakra is. Mert mai nép­gazdasági feladataink közepette nincs lényegtelen mun­kakör, jelentéktelen teendő: mindenki szerepe, cselekvé­se fontos. Népi húzható ugyanis választóvonal a termelőmunka teljesítménye és a tervezett életszínvonal-politikai intéz­kedések megvalósítása közé. Sőt, elválaszthatatlanul kap­csolódnak, egymásból következnek, s e tény fölismerését most már egyre szélesebb körben tapasztalhatjuk. Azok a közösségek, amelyek a párt XI. kongresszusa és a fel- szabadulás harmincadik évfordulója tiszteletére kibon­takozott szocialista munkaversenyben tiszteletet érdemlő eredményeket értek el —. s amelyeknek a Központi Bi­zottság elismerését és köszönetét fejezte ki — napról napra bizonyították tudatosságukat, rész és egész össze­függéseinek megértését. Különösen így van ez azoknak a kollektíváknak az esetében, amelyek kiemelkedő mun­kájukkal kiérdemelték a Minisztertanács és a SZOT el­nöksége Vörös Zászlóját, a Magyar Népköztársaság Ki­váló Brigádja címet. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy a kedvező gazdasági folyamatok megszilárdítása, az éves terv meg­valósítása —, s ezzel a középtávú program végrehajtásá­nak jó megalapozása — mindenütt igényes munkát, tel­jes becsületű helytállást követel. A kezdés nem sikerült rosszul. A teendők java, a dolgok neheze azonban még hátravan. Ezt tudnia kell minden kisebb és nagyobb kö­zösségnek, hogy ehhez igazodjanak cselekedeteik. Hétfőn hazánkba érkezik dr. Lubomír Strougal Dr . Lubomír Strougal, Csehszlovákia Kommunista Pártja KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szö­vetségi kormányának elnöke hivatalos, baráti látogatásra hétfőn Magyarországra ér­kezik. (MTI) Elutazott Ho Dam Szombat délelőtt elutazott Budapestről Ho Dam, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnök- helyettese és külügyminiszte­re, aki Púja Frigyes külügy­miniszter meghívására hat­napos programmal — hiva­talos baráti látogatást tett Magyarországon. Búcsúzta­tására a Ferihegyi repülőté­ren megjelent Púja Frigyes külügyminiszter és Rácz Pál külügyminiszter-helyettes. Je­len volt Kim Ze Szűk, a KNDK budapesti nagykö­vete. Befejeződtek a magyar—román gazdasági tárgyalások Szombaton a parlament de- legációs termében jegyző­könyv és egyezmények aláí­rásával befejeződtek a ma­gyar—román gazdasági együttműködési vegyes kor­mánybizottság 12. ülésszaká­nak tárgyalásai. Az ülésszak jegyzőkönyvét Havasi Ferenc, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és Ilié Verdet, a Román Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizott­ságának tagja, a KB titkára, a kormánybizottság társel­nökei írták alá. Magyarországi tartózkodá­sa során Ilié Verdet ellátoga­tott az Ikarus karosszéria- és járműgyárba, valamint a Vi­deoton Rádió- és Televízió- gyárba. A román küldöttség szom­baton elutazott Budapestről. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőéren megjelent Hava­si Ferenc. Ott volt loan Co- tot, Románia budapesti nagy­követe. , (MTI) Nyolcadszor nyerlek el a kiváló vállalat kitüntetési Lee fontosabb feladat a lakossáe jó ellátása A Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja cím kitüntetettjei. Tegnap Salgótarjánban pártalapszervezet titkára kö- immár nyolcadszor vették át szöntőjében méltatta az ünnepélyes keretek között a SZKP XXV. kongresszusának kiváló vállalat kitüntetést a történelmi jelentőségét, fog- Nógrád megyei Iparcikk-kis- lalkozott a közelgő május el- kereskedelmi Vállalat dolgo- seje megünneplésevei, a mun- zói. kásosztály nagy nemzetközi Mózes Géza, a salgótarjáni ünnepének fontosságával. Ezt — Kép: Kulcsár — követően Holecz Ferenc, a vállalat igazgatója tartott ün­nepi megemlékezést. A IV. ötéves terv ismerte­tésekor abból indult ki, nogy a központi irányelveknek megfelelően a válíalat kö- (Folytatás a 2. oldalon) Negyedszázad a közoktatás szolgálatában Jubileumi ünnepség Balassagyarmaton Madarász László tanár kö­szöntő szavaiban nem fe'ed- kezett meg az egykoriakról sem, azokról, akik valamikor a jubileumához érkező in­tézmény katedráin álltak, vagy padjaiban ültek. S kü­lön öröm és megtiszteltetés volt minden résztvevő szá­mára, Szántó Kovács János, a magyar agrármozgalom leg­kiemelkedőbb harcosa szűkebb hazájának, Hódmezővásár­helynek baráti üdvözlete, amely az ottani párt- és ál­lami vezetők jelenlétében is kifejezésre jutott. Tóth Lajos igazgató, az emlékünnepség szónoka me­leg szavakkal emlékezett az elmúlt évtizedekre. Elmond­ta, hogy az intézmény 1951- ben létesült középfokú taní­tóképzőként. Létrehozói és hallgatói, dacolva a nehézsé­gekkel, a világnézeti előítéle­tekkel az új kpr, az új em­ber szocialista pedagógiájá­nak műhelyét hozták létre ezen a helyen. 1959-ben, fi- (Folytatás a 2. oldalon). Az elismerésben részesített pedagógusok egy csoportja. Egy iskola életében 25 év mint diákok és pedagógusok, nem nagy idő, mégis nagyon Megszámlálhatatlan sokasá­sok örömmel és szeretettel gú élmény, remény, olykor si- ,, . , kertelenseg es meg-megujuló emlékeznek ra azok, akik te- tenniakarás fűződik az vekeny résztvevői lehettek, múlt évekhez. el­A jó munka jutalma Kitüntetett megyei kollektívák Egyes helyeken már ün­nepeltek, de legtöbb terme­lő-gazdálkodó egységben az elkövetkezendő napokban veszik át ünnepélyes kere­tek között azokat a kitün­tetéseket, amelyek azt bi­zonyítják, hogy az érintett kollektívák közös erőfeszí­tése, együttakarása az át­lagosnál jobb eredményeket produkált. Ezekben a kollek­tívákban a ma termelési feladatainak jó végrehajtá­sakor nem feledkeztek meg a holnap biztos megalapo­zásáról. A már átadott, illetve át­adásra kerülő különböző szintű kitüntetések nemcsak a jó munka elismerését ta­núsítják, hanem érzékelte­tik azt a sok-sok kezdemé­nyezést, ötletességet, bátor­ságot, amely egy-egy kol­lektíva tevékenységét jel­lemezte az elmúlt időszak­ban. Amikor értékelik a megtett utat, szólnak a jövő feladatairól is. Megyénkben a . legnagyobb kitüntetést, a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándor­zászlaját a ceredi Ceredvöl- gye Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet kapta. Ugyan­ilyen kitüntetésben része­sült a Finomkerámiaipari Művek. Ebbe a nagy család­ba tartozik megyénkből a Romhányi Építési és Kerá­miagyár, valamint a Kőbá­nyai Porcelángyár balassa­gyarmati telepé. A kiváló vállalat címet nyerte el az Üvegipari Mű­vek. Az jde tartozó több mint tíz gyár közül a salgó­tarjáni öblösüveggyár kol­lektívája folytatja a koráb­bi sikersorozatot, s ismét elnyerte a kiváló gyár cí­met. A hétszeres kiváló vál­lalati címmel kitüntetett Nógrád megyei Iparcikk-kis­kereskedelmi Válialat az el­múlt évi jó munka gyümöl­cseként nyolcadszor is meg­szerezte a Kiváló vállalat megtisztelő címet. A bel­kereskedelmi miniszter és a KPVDSZ elnöksége ván­dorzászlaját és a Kiváló szö­vetkezet címet kapta a Sál- 1 gótarján és Vidéke ÁFÉSZ. Egyébként negyedszer let­tek kiváló szövetkezetek. Ki­váló vállalati címmel tün­tették ki a Pest—Nógrád me­gyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalatot. Ebbe a kol­lektívába tartozik a Balassa­gyarmati Húsipari Vállalat is. Kiváló vállalat lett még megyénkből a Nógrád me­gyei Temetkezési Vállalat. Kiváló szövetkezeti címet kapott a pásztói, az érsek­vadkerti és a rétsági ÁFÉSZ. Ugyanezzel tüntette ki az Építési és Városfejlesztési Minisztérium a salgótarjáni Tervező és Építő Szövetke­zetei, a Könnyűipari Minisz­térium pedig a balassagyar­mati Ruhaipari Szövetkeze­tét. Áz utóbbiak immár har­madszor kapták meg a Ki­váló szövetkezet megtisztelő címet. A kohó- és gépipari mi­niszter elismerő oklevelét veszik át a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek dolgozói. A HVDSZ és a Könnyűipari Mi- nisztériüm dicsérő okleve­lét pedig a salgótarjáni Ru­hagyár, a volt Nógrád me­gyei Textilipari Vállalat. A pénzügyminiszter és a KPVDSZ elnöksége okleve­let adományozott a magyar- nándori Cserhát Vidéke Ta­karékszövetkezetnek. A SZÖVOSZ-elnökség okleve­lét kapta a salgótarjáni Ha­ladás Lakásépítő Szövetke­zet. Az Országos Vízügyi Hivatal oklevelét kapták a Nógrád megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat dolgozói. A KISZÖV megyei elnök­sége Kiváló szövetkezeti cí­met adományozott a salgó­tarjáni szolgáltató, a salgó­tarjáni cipész, a karancs- völgyi építő, és az érsek­vadkerti építő szövetkeze­teknek. A Nógrádi Szénbányák­nál a versenyszabályzatnak megfelelően négy gazdasá­gi egységet — Ménkes-ak- nát, a gépüzemet, a tervező- irodát,a földtani és földmé­rési irodát — tüntették ki Élüzem címmel. Ugyancsak élüzem lett a salgótarjáni 1. sz. megyei postahivatal. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom