Nógrád. 1976. április (32. évfolyam. 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
\ Aktív nxuedíjat Verdi műveltségi verseny 36 ember az én férjem... A házak körül emberek szorgoskodnak. Csinosítják a környezetet Nagybátonyban, a gyorsan fejlődő munkástelepülésen. Mintha versenyben lennének a lakók. Valah Lászlót, a nyugdíjas közéleti émbert, a népfront elnökét keresem. Könnyen útbaigazítanak, hiszen mindenki ismeri a bányavárosban az örökké mozgó férfit — Egy kicsit elfáradtam, mert délelőtt hosszú volt az értekezlet. A megyei népfront négyéves munkájáról tárgyaltunk. Nagy anyag volt. Négy év alatt sok minden történt. Én is háromszor dolgoztam át a beszámolót, mert mindig kiderült, hogy valami még kimaradt — újságolja, majd így folytatja. — Már a második ciklusban választottak meg a népfrontbizottság elnökének. Sokat fejlődött Nagybátony. Oj gyárak létesültek, hogy mást ne mondjak, nálunk minden nő számára van munkahely. Lakások is épültek. A fejlődés gondokkal jár együtt. Itt is van elég. A szolgáltatás, az üzlethálóaat nem tartott lépést ezzel a fejlődéssel. Sok még a megoldásra váró feladat. Tennivaló bőven akad, de az üzemek és az itt lakók segítségével sokat el lehet érni. Ebben a tervciklusban épül az új óvoda, meg az általános iskolához 8 tanterem is — mondja. — Sok a tennivaló, de szívesen teszem. Itthon ugyancsak van munka. A feleségemnek már 30 éve, hogy súlyos izületi bántalamai vannak. Gyorsan fárad. Mosok, takarítok, és amit kell, a főzésnél is! segítek — sorolja, de a csengő szavába vág. — Laci bácsi ígért nekem gereblyét Az egész házban nincs — köszönt be egy fiatalasszony. — Azonnal adok, azután mozgósítsd ám ott a többi lakót is a társadalmi munkára. — Jó ember az én férjem. Sokat megy, tesz a közért, de itthon is elvégez minden munkát. Csak pihenjél, mindig ezt mondja. Ha látom, hogy fáradt, vagy valami miatt ideges én is csak biztatom, pihenjen le egy kicsit — mondja, a feleség, amíg férje- kint a szerszám után keresgél. — Gyerekek? — Van három, meg négy unoka, de azok Tarjánban, meg Pálfalván laknak. — Itt már rendbe tettük a környéket, de most már mindenhol hozzáfogtak — jön vissza Valah László. — Arra büszkék vagyunk, hogy az elmúlt öl» év alatt Nagybátonyban 6 millió 800 ezer forint értékű társadalmi munkát értünk el. Az 1971—72-es évben vagyis két év alatt egy lakosra számítva 33 forint volt a társadalmi munka értéke. Tavaly 320 forint volt az egy lakosra jutó éves érték. Lehet itt mozgósítani az embereket a közért, csak meg kell értetni, mit akarunk. Engem ismernek. Találkozik az ember olyannal is, aki csak a hibát hánytorgatja. Attól megszoktam kérdezni: te mit tettél érte, hogy kevesebb legyen? Beszélni könnyű, de tenni kell a közért. — Hány évet húzott 1« a bányánál Laci bácsi? — Ott dolgoztom 1937-től 1969-ig, a nyugdíjig. 1945-től vagyok párttag, és három évig függetlenített tisztségviselő is voltam. Sérelem ért, de másokat még nagyobb. Nem a mozgalom, hanem egyes emberek hibája volt, én ezt ma is így fogom fel. Amikor Katalin-aknáról nyugdíjba küldtek, sírvafakadtam. Aknász voltam, és úgy éreztem, még korgj a nyugdíj. Nem mondom, munkám van. Tanácstag is vagyok, meg a politikai oktatásban szemináriumot vezetek az idősebb párttagoknak. Már kérdezték: meddig akarom még ezt csinálni? Míg érzem, hogy szükség van rám és tenni tudok a közösségért — válaszoltam. Meghívót gyakran kapok. Az úttörőktől, a pedagógusoktól és másoktól is, ha rendezvénv akad. Elmegyek, ahová csak tudok, és szót kérek. Arról beszélek, miért kell többet tenni mindenkinek a közért. Nekem könnyű a múlthoz mérni a jelent. Az anyámat öthetes koromban elvesztettem. Béresgyerekként nőttem fel a Prónai birtokán. Még kenyérből sem volt elég. Most meg úgy élünk, ahogy élünk. Ezért fogtam én fegyvert a karhatalomban Is 1956 után. Ez az élet volt veszélyben. — Ügy tudom munkáját jó néhány kitüntetéssel is jutalmazták már. — összesen 10 kitüntetést kaptam. Az első az élmunkás jel vény volt. A Munkás -Paraszt Hatalomért kitüntetés is megvan. Elismerik a munkámat, és ez ösztönzi is az embert.— fejezi be Valah László nyugdíjas, az örökké mozgó közéleti ember. B. J. Mire a rózsák kinyílnak A uOrkehályot » ««emlen- cm elszttrkttlése. Főleg Idő« emberek betegsége, de «xilletési rendellenességek, sérülések le okozhatják. A lété* lee- ssn, fokozatosan romlik, mind a két szemen, egészen & teljes vakságig. Műtéttel gyógyítható. A szemet f elitjét ják, a látás akadályát eltávolítják. Az operáció nem terheli a többi szervet, s ha idejében történt a műtét, utána néhány héttel a beteg — szemüveggel — újra lát. Oravecz Bertalan negyvenhat éves szécsényfelfalui lakos a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben dolgozik, mint kötöző-segédmunkás. — Már 1968-ban Is romlott a látásom. Amíg tudtam, dolgoztam Teljesen nem vakultam meg. 1975. októberében táppénzre mentem, már nem láttam a drótot. Akkor már két éve se írni, se olvasni nem tudtam. A jobb szememet megoperálták. Oravecz Bertalan egyszerű ember. Keresi a szavakat, amikor arról kérdezem, hogyan élt látás nélkül? — Nem voltam teljesen vak, de nem ebben a világban éltem. Legjobban az hiányzott, hogy nem tudtam olvasni. Pedig szeretek. A feleségemnek szóltam, ha ráért, olvasson föl újságot. A fiam leveleit is az anyja olvasta. A tévét sem tudtam nézni. Hazamentem, ettem, nem találtam a helyem Nem tudtam mit csinálni, legfeljebb ha elmentem a kocsmába. Bezárt engem a vakság. Nagyon jó lassan kiszabadulni belőle. A műtét sikerült, a szemüveg elkészült, egyik szemével már látott. Nehezen fogalmazza meg, mit érzett: — Nem tudom én magamat jól kifejezni. Nem vagyojn én tanult ember. Nagyon jó volt látni. Egy sor új dolgot... A gyerekeimnek is új lett az arca. Meg kellett szoknom. Megint olvashattam az újságot, nézhettem a televíziót. Megtudtam, ml változott a világiján. Most az egyik szórakozásom az, hogy nézelődöm. Nézem az embereket, a fiatal lányokat, nézem a szép, új házakat. Innen a kórházból messzire ellátni. Ide látszik az új sportcsarnok teteje. Majd oda is elmegyek. Meg felutazunk Budapestre az egyetemista fiamhoz. Addig még hátravan egy műtét, a bal szem. — Le akartak százalékolnl, hogy menjek nyugdíjba, pedig nagyon hiányzik a munkám. Mondtam, megoperáltatom a Sürgés-forgás. Meleg sütő, főttsonka-illat, szakajtónyi tarka hímes tojás. Bárány, piros szemű kisnyúl. Borok- sörök, pálinkák. Lázas ünnepvásár. Locsolkodás. Ezernyi változatban. Szagos kölnivel, pohár csapi vízzel, udvari kút- nál vödrökkel. Vidámság, nevetés. Csuromvizes ünneplő ruhák. Gyerekszáj: — Nekem görkorit tojt a nyuszi. Hát neked? — Az én nyuszim csak két könyvet tojt, mert kevés volt a pénze. Gyűjtögetés. Hízik a kabátzseb. Egy tízes a szomszéd nénitől, anyu előre megmondta, nem is várható több. Keresztanyától, a megszokott százas. plusz kát stampedli, édes likőr, titokban. És akkor még hátravan a nagymama, a Kati, ilyen olyan néni... Ünneputó. Csatatérhez hasonlító szobák. (Jó, hogy megcsináltuk az ünnep előtti nagytakarítást!) Megfáradt arcú, zsibogó végtagú hölgyek. (Elviselhetetlen a fej irányából áramló pacsuliszag). Másnaposságban szenvedő, főfájásra panaszkodó férfiemberek. A húsvéti ünnepek lovagjai! Mindez két rövid napba sűrítve. Am üsse kő! Fontos, hogy lelkesen ápoljuk évről, évre felélesztjük a hagyómásik szememet la, ha mind a kettővel jól látok, tudok én még dolgozni. Az qJső műtét se fájt, ettől sem félek egy csöppet sem. Már előre öriis lök, hogy — ha sikerül — utána még jobban látok majd. Szécsényfelfalun Oraveczék kertjében nyáron virágok nyílnak. Ennek a kertnek a virágait Oravecz Bertalan három éve látta utoljára, pedig szereti a virágokat, különösen a rózsát. Mire az idén a kertben a rózsák kinyílnak, mindkét szemével látni fog. Gáspár Imre Húsvéti Tarka mányt, a húsvéti ünnepek szertelen vidámságát. X De, hogyan le volt régen a hús vét? Amikor még nagyanyáink sötét kendő helyett cifra főkötőt viseltek, rengő- ringó szoknyákban incselkedtek a legényekkel. — Bolondos ünnepnek számított a húsvét. Az a sok ve- sződség, baj, amíg előkészültünk a legényvárásra A hajunkat már pénteken apróra fontuk, hogy vasárnapig illően kigöndörödjön. Hétfőn aztán, amikor jöttek a lo- csolkodók, három kendőt is kötöttünk rá, hogy ne legyen túl vizes. No hiszen! Egy rocska víz innen, egy onnan zúdult ránk a' legénykaréjból. A kacsa se vizesebb, amikor fürdik a tóban. Hagytuk magunkat, mert az járta a faluban, hogy aki nem engedi magát megönteni, azt a mulatságban nem viszik el táncolni. Később, amikor már eszem volt, felbújtam a padlásra a vizeskedők elől — a szügyi szokásokat idézgető Barna Jánosné, Annus néni mielőtt folytatná a meselését Ax eredmény híre gyorsan elterjedt, mert a Magyar Rádió hétfő este egyenes adásban közvetítette az országos Verdi műveltségi verseny egyéni döntőjét. Szakmai körökben meglepetést, szűkebb hazánkban, Nógrádban pedig nagy örömet keltett, hogy az ország több mint 200 középiskolája és a versenyző 16 csapat közül a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium három diákja a 40 000 forintos megosztott második díjat, az egyéni versenyben Klement Katalin a második és Dénes Vilmos a harmadik díjat nyerte. Bensőséges iskolai ünnepség után már itthon, Salgótarjánban beszélgettünk a három diákkal és Rozgo- nyi István zenetanárral. Dénes Vilmos: A hosszú verseny során a legizgalmasabb pillanat az volt, amikor az elődöntőben 72 pontunk volt Utolsó versenyzőkén! én következtem. Legalább nyolc pontot kellett szereznem, , hogy csapatunk bejusson a hármas döntőbe, én pedig az egyéni döntőbe. Sikerült Válaszomra a zsűri 10 pontot adott. Falstaff nem hagyott cserben, azóta még jobban kedvelem. Most a Dénes család operabérletet vásárol. Mert ml tagadás, & három díjnyertes salgótarjáni diák eddig legfeljebb négyszer volt az Operában. De ezután másként lesz. A hétéves öcsinek Is megígérte édesapja, hogy őt is magukkal viszik. A mihálygergei vízügyi beruházás kirendeltségvezetője is örömmel hallgat komoly zenét Dénes Vilmos,, a gimnázium II. D. osztályának tanulója, gok minden érdekli, de még nem tudja, hogy milyen pályát választ Félegyházi Márta: Vilit én szerveztem be a Verdi műveltségi versenybe. Szívesen Jött, azelőtt is jó barátok volturtk. Az ősszel tizennégyen kezdtük a felkészülést de aztán csak hárman maradtunk. Bevallom, korábban csak a tánczenét szerettem. Operában akkor voltam először, amikor a versenyre készültünk, és négy Verdi-művet hallgattunk meg. De az utóbbi hetekben felvillanyozódtam. ✓ barka Karácsonyra magnót kaptam, azóta mindennap Verdit hallgattam. A Schuyer Ferenc út 24- lakói, talán megbocsátanak. Sikerünknek nemcsak mi, hanem az Iskolatársak, az ismerősök is örülnek. Édesapámnak a ibányagápgyárban sokan gratuláltak. Hangszeren nem játszom. De Éva húgom, a verseny óta nagyon szorgalmasan gitározik. Még nem döntöttem, hogy mi szeretnék leni. De a II. C-ben tudják, hogy matekból, fizikából nem nyernék versenyt. Klement Katalin: Az iskolai ünnepségen Herold László igazgató közel 500 diáktársam előtt tréfásan a zenei vetélkedők • veteránjának nevezett. Igaz, nem tegnap jegyeztem el magam a zenével, tavaly Is versenyeztem- Egyházasgergén sokat hitetlenkedtek, amikor az általános iskola után a miskolci izene-szakközépiskolába jelentkeztem. Két évig jártam a konzervatóriumba. Sajnos torna közben megsérült a kezem- Nem zongorázha- tom- így kerültem aztán a Bolyaiba- Most nagybőgőn játszom- Hecceinek is néha, hogy tőlem nagyobb hangszer után kapaszkodom. De csak hadd mondják, attól a zenét nagyon szeretem. Kitől örököltem ezt a vonzódást? Bizonyára édesapámtól. ő gépész a vízműveknél, de Egyházasgergén régebben gyakran muzsikált. Boldog vagyok, hogy sokan — X húsvétból a lóokrétaküldözgetésre emlékszem a legszívesebben — mondja már a kapuban az őrhalmi Farkas Istvánná, Ilonka néni. —Ügy drukkoltak nekünk, és nem vallottam szégyent sem a csapatban, sem az egyéni verseny második helyezésével. Csak azt sajnálom, hogy jövőre aligha vehetek részt az országos Beethoven-ver- senyen, mert az érettségire kell készülni- Milyen pályát vláasztok? Történelmet, zenetörténetet szeretnék tanulni és minél gyakrabban jó zenét hallgatni. Sokáig beszélgettünk, de nem tudtam eldönteni, hogy ki boldogabb? A három díjnyertes diák? Rozgonyi István, aki az idén is felkészítette a Bolyai Gimnázium diákjait? Vagy talán Herold László igazgató? Négy éve a Kodály-verse- nyen emléklapot, ezt követően Mozart-zene Ismeretével 5. helyezést, majd a Liszt-versenyen második díjat és Radnai Zsuzsa volt tanítványuk egyéni második díjat nyert. Most Rozgonyi István énektanár diákjai: Klement Katalin, Dénes Vilmos, Félegyházi Márta minden várakozást és az eddigi sikereket is túlszárnyalták- A zsűri elnökét idézzük: Magas színvonalú verseny tanúi lehettünk- A fiatal versenyzők bámulatos felkészültségről tettek bizonyságot. Eltűnik a különbség Budapest és a vidék között. A budapesti Fazekas Gimnázium után másodikként Salgótarján és ötödik helyen Szekszárd végzett. Az egyéni versenj'ben a második és a harmadik helyezést salgótarjáni fiatal szerezte meg. Ez a szakemberek számára a legörvendetesebb. A miniszterhelyettes is hangsúlyozta, hogy olyan munkásváros diákjai értik és szeretik a zenét, ahol kevés alkalom nyílik operai előadáshuncutul rámkacsint', — Oszt’ mégis elvittek táncolni! Még el is jöttek értem hazára. — Hát az ünnepi eledel miből állt? — Rezgős kocsonyát főztünk. Sonkát, tojást szeleteltünk. Süttük a nagy fehér kalácsokat. Mákosat, lekvárosat egy egész kemencével. Nem úgy, mint ma; ilyen vajas tészta, olyan cukrászsütemény ! Lánykoromban az sem volt divatba, hogy tojást adjanak a legénynek. Nem kínálták az ételt. Csak az udvaron fogadták a locsolkodó- kat. A házba be se mehettek. — Jól is nézett volna ki, ha a falu összes legénye beállít a lányos házakjja. Mert, tudja, régen harminc, negyven legény is összeállt húsvét hétfőjén. Választottak egy pénztárost, aki a pengőket gyűjtögette. Ezen a napon volt a legénybeállás is. Az avatásra váró sihedert kétoldalt lefogták, jó nagy pofont kapott, utána a szemébe öntöttek egy pohár vizet. A bálon már ő is felnőttnek számított — Barna János bácsi maga is jót mulat a régen feledésbe merült szokáson. volt az, hogy a lányok húsvét vasárnapján bokrétákat küldözgettek a legényeknek. Akadt olyan huncut lány, aki hét helyre is küldött. Mert úgy mondta a szokás; a legénynek minden bokrétáért cserébe ételt, italt, kalácsot kell küldeni a lányos házhoz. Este aztán a kocsma előtt karéjba álltunk. Még a menyecskék is közibünk jöttek. Énekeltünk, táncoltunk, a legények meg nádvesszővel ver- desték a lábunk szárát Ez volt benne a tréfa. X Hálálkodunk Milyen szerencse, hogy a hagyományok az idők folyamán megszelídültek! Nem kell tartani a fejre ömlő rocska víztől, a lábszárakon csattanó nádvesz- szőtől. Más a véleményünk a bokrétaküldözgetésről! Nem ártana feleleveniteni a régi, jó szokást. Hogy miért? Mert bokrétát kötni egyszerűbb, mint sütni, főzni. S a bokrétákért esetébe küldött ételből, italból már csak eltengődnénk valahogy az ünnepekben... V. Kiss Mária ra. Lesz-e folytatás? Érdemes-e ilyen fokon zenével foglalkozni? — Sok tehetséges gyerek akad Nógrádban. Ezt nemcsak a három díjnyertes bizonyította, hanem a mintegy 65 diák, akik a műsor kórusában, zenei és prózai kíséretében szerepelt. Rozgonyi István tanár meggyőződéssel vallja, hogy a zene ismerete, szeretete felbecsülhetetlen kincs, mert nemcsak értelmileg, hanem érzelmileg is gazdagodnak a fiatalok. A felkészülés és a verseny során életre szóló ismeretet sajátitotak el, megtanulták a lényeget keresni, érteni és kifejezni. A siker (kisugárzó hatása érezhető a családiján, az 'iskolában. A zenei műveltség hozzátartozik az egyetemes kultúráihoz Ezért érdemes mindent megtenni, hogy minél többen szeressék és értsék a muzsikát. Irta: Ar. Fazekas László Fotói Marcsó Zoltán NÓGRÁD — 1976. április 18., vasárnap 5 t