Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)

1976-03-27 / 74. szám

Buzdít sank sportszerűen! Nem biztos, hogy a győze­lem mindig jó játékkal pá­rosul. Érdekesek a szurkolók. Van aki a két pont ellenére elégedetlen. Bosszús és azt mondja, inkább a szép játé­kért megy ki, mint neki a két pont. Ugyanakkor, ha for­dítva történik a dolog ő az aki a legjobban elégedtlen- kedik. A balassagyarmati labda­rúgó-szurkolók egy része hasonló cipőben jár. Arról van szó, hogv a tavaszi nyi* tánv hazai döntetlenje utána Debrecenből elhozott értékes pont alaposan felcisgázta az érdeklődést és a folytatást kétezer szurkoló . várta. A győzelerh nem maradt el. De a játék bizony kívánnivalót hagyott maga után. Sok szur­kolónak igaza volt. aki szó- vátette ezt és a játékot illető­en elégedetlenkedve távo­zott. Nem így azok, akik sportemberhez méltatlanul, szurkolóhoz nem méltó han­gon becsmérlő kifejezéseket használtak. Szidják a játéko­sokat és szitkaik céltáblája a kispad is, amelyen a szakve­zetők ülnek. Bár ezek a han- goskodók kevesen vannak, mégis minden hazai mérkő­zésen észrevétetiik magukat, olyannyira, hogy szinte már kialakult a csapatnál: jobb idegenben, mint itthon pá­lyára lépni! Nincs még egy éve sem, hogy lobogott a kék-fehér zászló és zúgott a sportszerű buzdítás: Hajrá BSE, hajrá BSE! Pedig csak a megyei I. osztályban küzdött a csapat. Most, hogy feljutott, vajon nem jobban megérdemelnék a fiúk a buzdítást? A lelke­sítésre nincs szükség i ma­gasabb osztályban? A célt megfogalmazták többször is a csapat vezetői: helytállni, bent maradni az NB Ill-han És a csapat bizonyít! Hejő* csabáról is elhozták a két pontot, és vasárnap a Lenin várost fogadták. Mire hát a türelmetlenség?! Miért kell szidni a labdarúgókat?! Jó len­ne. ha vasárnan is zúgna a biztatás: Hajrá BSE! (rciter) Jelenet a Pásztói SE—Palotá MNK-mérkőzésről si Tsz SK megyei kézilabda (Herbst Rudolf felvétele) RAKÓCZI-EMLÉK- ÜNNEPSÉG ROMHÁNYBAN A rétsági járási sportfel­ügyelőség Rákóczi-emlékün- nepséget rendez vasárnap Romhányban a Rákóczi-em- lékműnél. Az ünnepélyes megnyitóra 10 órakor kerül sor. Az emlékünnepséget és a koszorúzást követően sport- versenyeket rendeznek. A természetjárók nyílt túrája mellett futóverseny, női ké­zilabda, villámtorna színesíti Romhányban az emlékünnep­séget. Hét végi sportműsor SZOMBAT LABDARÜGÄS A FIN Kupa városi döntő­je. Salgótarján, SKSE sala­kos pálya, 8.30 óra. VASÁRNAP ASZTALITENISZ Megyei CSB. Férfi mérkő­zések: Nagybátonyi Bányász —Balassagyarmati SE, SBTC II.—St. Spartacus, Mátra- mindszent—Szécsényi VM. A találkozók 9 órakor kezdőd­nek. KÉZILABDA Az MNK megyei elődön­tői. A-csoport: Bgy. SE— Nagybátonyi Bányász, 9 óra, v.: Mojzes, Perger. Nagybá­tonyi B.—St. Építők, 10 óra, v.: Perger, Spagina. Bgy. SE —St. Építők, 11 óra, v.: Moj­zes, Spagina. (A mérkőzéseket Salgótarjánban, az St. Épí­tők sporttelepén játsszák.) B-csoport: Szőnyi SE—Diós- jenő, 9 óra, v.: Csillag, Ko- moróczy. Diósjenő— Pásztói SE, 10 óra, v.: Csillag, Zor- ván, Pásztói SE—Szőnyi SE, 11 óra, v.: Komoróczy, Zor- ván. (A mérkőzéseket Pász-- tón, a PSE sporttelepén játsszák.) KOSÁRLABDA JnJB. II. Keleti csoport. SKSE—Szegedi Postás, Sal­gótarján, Gépipari Szakkö­zépiskola tornaterme, 10.45 óra. Férfimérkőzés. LABDARÚGÁS NB. III. Északkeleti cso­port. Balassagyarmati SE— Len in városi MTK, Balassa­gyarmat, Ligeti-pálya, 15 óra, v.: Hartman. SKSE—Hejőcsa- bai Cement SE, Salgótarján, Kohász-stadion, 15 óra, v.: Petro Vai. Megyei I. osztály. KM Egyetértés—St. Síküveggyár, v.: Hart, St. Bányagépgyár— St. Öblösüveggyár, v.: Gor- dos, Pásztói SE—Bgy. Volán, v.: Gáspár, St. ZIM—Palotás, v.: Cseh, Romhány—Karancs* lapujtő, v.: Saár I., Mátrano- vák—St. Volán, v.: Mártin­ké, Somoskőújfalu—Szőnyi SE, v.: Sütő, Kisterenye— Dejtár, v.: Komlósi. Megyei II. osztály. Keleti csoport. Nagylóc—Szí rák, v.: Saár II., Ságújfalu—Mihály- gerge, v.: Miskei, Bárna— Nógrádmegyer, v.: Baksa, Mátraverebély—Szurdokpüs­pöki, v.: Sándor, Karancsbe- rény—Ménkes, v.: Dóra, Egy- házasgerge—Litke, v.: Szabó, M., Ötvözet MTE—Etes, v.: Galamb. Nyugati csoport. Érsekvadkert—Herencsény, v.: Dudás, Rétság—Nőtincs, v.: Gömze, Szendehely—Ri- móc, v.: Makovinyi, Nógrád —Nógrádsáp, v.: Nagy I., ör- halom—Erdókürt, v.: Kardos I., Bércéi—Szécsény, v.: Lő­cse. Járási bajnokságok. Balas­sagyarmati járás. Drégelypa- lánk—Ipolyszög, v.: Pálog, Galgaguta—Patak, v.: Kuli­mák, Mohora—Csitár. v.: Madarasi, Csesztve—Nógrád' marcal, v.: Osztrovios, Hont —Cserháthaláp, v.: Orem, Terény—Patvarc, v.: Guttin. Rétsági járás. Borsosberény —Kétbodony, v.: Csari I., Horpács—Legénd, v.: Kovács T., Tereske—Diósjenő. v.: Turbücz, Alsópetény—Rétság, v.: Ivanics, Keszeg—Borsos- berényi ÁG., v.: Zachar. Né- zsa—Nagyoroszi, v.: Kovács B. A mérkőzések 15 órakor kezdődnek. SAKK Nógrád megye 1976. évi megyei ifiúsági egyéni bai* noksága. Salgótarján, ZIM- kultúrotthon, 9 óra. TÁJFUTÁS Nógrádi Sándor-emlékver- seny. Szorospatak, 10 óra. TERMÉSZETJÁRÁS A rétsági járási szövetség Rákóczi-emléktúrája Rom- hányba. Találkozás 10 óra­kor, a Rákóczi-emlékműnél. SOROKBAN A városi labdarúgó-szö­vetség április 2-án az SBTC klu óhazának tanácstermében rendezi' technikai értekezle­tét. A salgótarjáni kispályás labdarúgó-bajnokság sorso lását ekkor készítik el. Két hét eltiltást kapott Hu- gyecz, a Bgy. SE labdarúgó­ja, akit Hejőcsaibén kiállítót tak. A megyei röplabdaszo vét­ség elkészítette az 1976. évi férfi és női bajnokság kiírá­sát. A rajt április 24-én les*. A tavaszi idény május végén, a szeptemberben kezdődő őszi október elején zárul. Ne­vezni április 10-ig lehet a bajnokságra. Futóverseny Romhányban. A rétsági járás labdarúgó­bajnokságában szereplő csa­pató^ játékosainak részvételé­vel mezei futóversenyt ren­dez a járási szövetség vasár­nap Romhányban. A mezei verseny 10 órakor kezdődik. Tájfutás Százötvenen a Tanácsköztársaság Kupáért Hideg hűvös időben a Pécs- kő környékén került lebonyo­lításra a megyei tájfutószö­vetség által rendezett Ta­nácsköztársasági Kupa tájfutó verseny. Tíz kategóriában mintegy másfélszáz verseny­ző rajtolhatott a kitűzött ne­héz, mély talajú pályákon. A küzdelmek során szoros ered­mények születtek, csak az F. 17. B-kategória helyezettjei között alakultak ki nagy idő­különbségek. Eredmények: F. 21. B-kategória: 1. Di- kácz Ernő (Bp. MÁV) 1:31, 46, 2. Kalazy Sándor (GEAC) 1:38.59, 3. Marczis István (SBTC) 1:45.40. F. 17. B-kate­gória: 1. Zentai László (Nagy- bátony) 1:01,2, 2. Horváth Győző (Nagybátony) 1 ;27.04, 3. Gecse Csaba (Jászberény) 1:59.12. F. 17. C-kategória: 1. Holtner Attila (211 sz. ITSK) 1:19.45, 2. Pál Szilárd (St. Gépipari) 1:21.11, 3. Langó Zoltán (Jászberény) 1:24.38. F. 15. C-kategória: 1. Mészá­ros István (Jászberény) 1:04.50, 2. Urbán László (Jász­apáti) 1:05.18, 3. Virágh György (Jászapáti) 1:11.24. F. 15. D-kategória: 1. Kovács Zoltán- (St. Gépipari) 53,31, 2. Ludányi István (Jászapáti) 1:01.03, 3. Zenydényi József (St. Gépipari) 1:01.32. F. 13. D-kategória: 1. Kerék László (Jászapáti) 2:13.25, 2. Térjék Sándor (Jászapáti) 2:18.24, 3. Nagy Pál (Jászapáti) 2:08.26. N. 19. B-kategória: 1. Kirl- sits Vilma (Bp. MÁV) 1:55.58, 2. Kalmár Zsuzsa (Bp. MÁV) 2:14.0, 3. Kiss Mária (Szolno­ki MÁV) 2:33.07. N. 15. C- kategória: 1. Lékó Erzsébet (Jászapáti) 1:15.33, 2. Halász Erzsébet (SBTC) 1:22.2, 3. Gömbicz Éva (St. Gépipari) 1:24.42. N. 17. C-kategória: 1. Zachar Ilona (Szécsény) 1:18.39, 2. Schneider Andrea (Bolyai Gimn.) 1:29.16, 3. Frajna Marianna (Bolyai Gimn.) 1:41.13. N. 13. D-kate­gória: 1. Pataki Mária (Jász­apáti) 1:38.14, 2. Mihályi Mag­dolna (Jászapáti) 1:49.52. A győztesek és helyezettek oklevél és plakett díjazásban részesültek. Teke Jó teljesítmények az NB lll-ban Az NB III-as nagygolyós teke-csapatbajnokság VI. for­dulójában a Nógrád megyei együttesek többnyire jól sze­repeltek. Az St. Dózsa nagy­szerű csapatteljesítménnyel győzte le a Borsodi Bányászt, a Somoskőújfalu az Egri AG- RIA ellen győzött. A Mát- ranováki Vasas idegenben, Királdon szerezte meg tava­szi első győzelmét. Az St. Síküveggyár—St. Ipgatlan ta­lálkozón a tavalyi NB Il-es üvegesek győztek. Részletes eredmények: St. Dózsa—Borsodi Bá­nyász 6:2 (2550—2393 fa). St. Dózsa: Magyar N. 436, Bor­sós 442, Krizs 404, Dósa 426, Lengyel 417, Kohut 425. Bor­sodi B.: Remecz 428, Takács 384, Csikós 380, Újházi 391, Veres 383, Patkó/ 427. St. Síküveggyár—St. Ingat­lan 5:3 (2425—2354 fa). St. Síküveggyár: Dávid 429, Hu- ram Gy. 401, Jakus L. 413, Csongrádi 393, Garádi (Papp) 360, Jakus J. 429. St. Ingat­lan: Sinka 406, Martusz (Mis­kei) 365, Jámbor 382, Bánházi 418, Miklós 378, Polaneczki P. 405. Somoskőújfalu—Egri AG- RIA 6:2 (2259—2229 fa). So­moskőújfalu: Balázs 352, Oláh 385, Molnár) P. 383, Benyus 345, Ozsvárt 415, Molnár Gy. 379. Eger: Szabó 398, Ipacs 365, Burán 375, Biszkó 372, Pilinyi 377, Szecskó 342. Királdi Bányász—Mátrano- váki Vasas 2:6 (2220—2394' fa). Mátranovák: Fodor T. 393, Kotroczó I. 411, ifj. Kecs­kés 398, Soproni 381, Kotroc­zó S. 425, id. Kecskés 386. Királd: Szokács 349, Kakukk 362, Váci 388, Balogh 360, Spander 401, Fábián 360, A megyei nagygolyós csa­patbajnokság megkezdődött. Az alábbi eredmények szü­lettek: Kisterenye—Somoskőújfalu II. 6:2 (2211—2130 fa), Kis­terenye: Dobrocsi 397, Szabó (Janusek J.) 323, Janusek I. 358, Kelemen 349, Petrovics 384, Vaspál 400. Somoskőúj­falu II.: Molnár J. 371, Fodor 355, Szabó 323, Kapás 356, Molnár III. 371, Oláh 354. Mátranovák II.—St. öblös­üveggyár II, 4:4 (2163—2109 fa), Mátranovák: Bakos 386, Nádasdi 347, Vincze 352, Se­res 349, Németh 371, Kotroc­zó I. (Kotroczó B.) 358. St, Öblösüveggyár II.: Gáspár 294, Huram S. 378. Henglár 380, Forgó 315, Somogyi 374, Verbovszki 368. (demény) Számok, érdekességek A megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnokság tavaszi II. fordulója gólcsúcsot hozott. A csapatok 40 gólt lőttek és ezen 26 játékos osztozott. Ko­vács (Kisterenye) és Szűcs (Palotás) 4—4, Dudás és Isdinszki (mindettő St. Sík­üveggyár) 3—3 gólt lőtt. A forduló mérkőzéseit 2100-an látták. A forduló válogatottja: Kürtösi (Bgy. Volán) — Ho- dászi (Bgy. Volán), Váradi (St. ZIM), Kocza (Szőnyi SE) — Pántya (St. ZIM), Papp (Szőnyi SE) — Balázs (St. ZIM), Dudás (St. Síküveg­gyár), Szűcs (Palotás), Ban- dur (St. ZIM), Sándor (Sző­nyi SE). B-csapat: Tóth (St. ZIM) — Szrena (Palotás), Kéri (Sző­nyi SE), Szabó (Pásztó) — Molnár B. (Palotás), Szabó Gy. (Kisterenye) — Szeles (Szőnyi SE), Tarlósi (Kis­terenye), Isdinszki (St. Sík­üveggyár), Hegedűs (Bgy. Vo­lán), Lakatos E. (Mátranovák), A góllövőlista: 17 gólos: Nagy (St. ZIM), 15.: Zagy­vái (Romhány), 11.: Kovács F. (Dejtár), Muzsik (St. Vo­lán), 9.. Bandur (St. ZIM), Fehérvári (St. Síküveggyár), Kovács T. (Kisterenye). 8.: Csikós (Mátranovák), Dudás (St. Síküveggyár), Domonkos (Kazár), 7.: Baranyai (Kiste- lenye), Hegedűs (Bgy. Vo­lán), Isdinszki (St. Síküveg­gyár), Jenei (St. Bányagép­gyár), Kálnai (St. öblösüveg­gyár). Yamaha 750 az ország leggyorsabb motorkerékpárja Eddig még csak a BNV-n láthatták az érdeklődők az ország leggyorsabb motorke­rékpárját, a Yamaha 750-est, és kevesen lehettek szemta­núi annak, amikor „tulajdo­nosa”, Drapál János a vi­segrádi panoráma úton be­mutatót tartott a nyergében. Futamának nagy sikere volt! A motorra érdemes felfi­gyelni, hiszen valóban nagy­szerű teljesítményre képes. Igazi versenygép. oldalára rá van festve Drapál rajtszáma, egy nagy 1-es! A „villámgép” a Bp. Hon­ved Dózsa György úti mo­torállomásán egyelőre téli ál­mát alussza, de látszik rajta, hogy szinte minden pillanat­ban indulásra kész. Műszaki adatait a Magyar Népköztár­saság kétszeres kiváló sporto­lója ismerteti: — A 748 kem-es gép 1970- es japán gyártmány. Négy- hengeres. kétütemű, négy da­rab 34-es mikumi karburá- toros. membrán szívó vezér­lésű, vízhűtéses, tirisztoros gyújtású, láncmeghajtásos. A motor teljesítménye 110 LE, súlya 140 kg. Nyugatnémet gáz lengéscsillapítóval szerel­ték fel, hatsebességes váltója és többlemezes száraz ten­gelykapcsolója van. Üzem­anyagtankja 24 literes. Extra benzint fogyaszt 1:15-ös Cast- rol ricinusolaj keverési arányban. 400-as hőértékű Champion gyertyákat kell használni hozzá. Száraz úton Good-Year, nedves úton Michelin vagy Dunlop gumit tesznek a kerekekre. — Mennyi a maximális se­bessége? — 300 knrtórát is elértem már vele az egyik. repülőtéri pályán, de lehet, hogy még többre is képes. Fogyasztása 11 liter 100 kilométerenként, — Ügy hallottuk, külföldön már versenyzett is vele. Mi­lyen eredményt ért el? — 1974 októberében az ausztriai Salzburgban álltam először rajthoz ezen a moto­ron, és nem kisebb verseny­zőt, mint az angol Mortimert megelőzve sz.erez.tem meg az első helyet. Csaknem egy év­vel később a csehszloyákiai Jicinben is győztem, majd Salzburgban második lettem. Mivel ebben a kategóriában hivatalos világbajnoki futa­mokat eddig nem rendeztek, csak meghívásos versenyeken szerepelhetek. Így lesz ez legközelebb az idén április 4-én az olaszországi Imolá­ban is, ahol egy 200 mérföl- des viadalon szeretnék bizo­nyítani. Ez különösen nagy feladat lesz számomra, mert egyelőre, — sajnos — nem áll rendelkezésemre az a gyorstankoló szerkezet, amellyel 2—3 másodperc alatt 8 liter benzint lehet felvenni a táv sikeres befejezése érde­kében. Enélkül pedig jóval esélytelenebb vagyok, mint versenyzőtársaim, hiszen nekem több időt kell eltöltenem a depóban, és ez kihatással lehet az erelmé- nyességre. A plusz időt sok kockáztatással lehet csak le­dolgozni, az pedig veszéllyel, balesettel járhat. Én pedig mindig a biztonságra törek­szem. — Hogyan készíti fel a motorját egy-egy versenyre? — Minden futam után tel­jesen szétszedjük a műhely­ben. Szerelőm, Hamar Zsig- mond, a volt sokszoros ma­gyar bajnok a motort „büty­köli”, én pedig a vázat és az egyéb alkatrészeket — első­sorban a fékeket — nézem át tüzetesen. Amit kell, azt kicseréljük, majd az összera­kott motort a próbapadon bejáratjuk, összeszerelés után edzésen kipróbálom, és ha minden rendben, jöhet az újabb verseny. Végül néhány adat Drapal Jánosról. 1948. február 3-án szüle­tett Kispesten. Foglalkozása: instruktor a BHSE-ben. 1966- ban ült először versenymo­torra, és az elmúlt 9 évben mintegy 70—75 versenyen állt rajthoz — legtöbbször si­kerrel. Magyar bajnokságot a különböző géposztályokban tízszer nyert, de büszke le­het világbajnoki eredményei­re is: négy alkalommal lett futamgyőztes! Először 1971- ben Brnóban 250 kem-es gé­pén, majd — háromszor 350- esen nyert — mégpedig 1972- ben a jugoszláviai Opatijá- ban, 1973-ban pedig , Salz­burgban, majd ismét Opatijá- ban. Végh Gyula NÚCRAD — 1976. március 27., szombat ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom