Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)
1976-03-11 / 60. szám
Látojyatá* a najrvlíáform S7aInrmnlcái«Vép70 infrzpfWn Tanulásban és munkában egyaránt Cnplrltvéni program a ra1ó*ág Változatlanul a Zagyva III okozza a legtöbb gondot A kényelmes, modern bútorokkal, ízléses falidíszekkel berendezett tágas ifjúsági KISZ-klub falát számtalan dicsérő oklevél díszíti. Az üvegablakos szekrényben felsorakozó serlegek tanúskodnak a tanulásban, sportban és mozgalmi munkában elért kitűnő eredményekről. A dísztárgyak, kézimunkák és játékok is a nagybátonyi 209- es számú Zsinkó Vilmos Szakmunkásképző Intézet diákjainak leleményességét, ügyességét bizonyítják. Halkan szóló, pergő ritmusú zene mellett fiatal lányok beszélgettek. Az Ernst Thälmann KISZ-alapszervezet végzős tanulói, volt vezetőségi tagok az elmúlt mozgalmi év munkáját értékelték. t — Legfontosabb feladatunk az alapszervezet tanulmányi eredményének emelése volt. A vállalásunkat sikeresen teljesítettük, szakmai és elméleti téren egyaránt. Átlagunk megközelítette a négyes szintet — mondta Szabó Anikó volt alapszervezeti titkár. Járási, megyei és országos tanulmányi versenyekre is eljutottak az alapszervezet fiataljai matematika, történelem és magyar tárgyakból. A szakmai vetélkedőkön szép eredményeket értek el a diákok. Az alkotó ifjúság pályázatra ízlésesen elkészített kis ruhákkal neveztek a harmadévesek. Az iskolában tanult elméleti anyagot a Női Fehérneműgyár jánosaknai telepének tanműhelyében gyakorlati ismeretekkel egészítik ki, bővítik a fiatalok. Jó munkájukkal már elismerést szereztek a leendő szakmunkások. Az ifjúság mozgalmi életét az iskolarádió műsorainak szervezésével pezsdítik .a KISZ-esek. A klubrendezvényeken mint szervezők vagy vendégek mindig aktívan vettek részt a Thälmann alap- szervezet tagjai. Ügyességi vetélkedők és szellemi totók összeállítását szívesen vállalták. Az általános és szakmai oktatás mellett nem feledkeztek meg a fiatalok a politikai képzésről sem. Bányamentő orvosok tanácskozása Tatabányán Országos tanácskozás kezdődött szerdán Tatabányán, a Magyar Szénbányászati Tröszt rendezésében. A bányamentő állomások orvosait hívták meg a Tatabányai Szénbányák köziponti bányamentő állomására. A korszerű berendezésekkel felszerelt állomáson bemutatják, hogy milyen új módszereket vezettek be a bányamentők alkalmassági vizsgálatainál. Különleges élettani-fi- üiikai és pszichikai vizsgálatokkal állapítják meg a bányamentők teherbíró-teljesítőképességét. A többirányú alkalmassági vizsgálathoz számítógépet is vásárolták. A gyakorlatok, a különféle terhelési próbák alatt a számítógép 30 másodpercenként szolgáltatja a-z adatokat. Választ ad arra, hogy alkalmas-e a vizsgált személy a bányamentő szolgálat ellátására. A bemutató után egészség- védelmi problémákról, a bányamentők orvosi vizsgálatának egységesítéséről tanácskoznék a szénbányák bányamentő orvosai. Az őrhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezetben korszerű körülmények között tárolják a vetőburgonyát. A tavaly októberben átadott 150 vagonos tárolóban mérő- és regisztráló műszerek őrködnek az ideális hőmérséklet és páratartalom felett. Az új létesítményben az eddigieknél sokkai kisebb veszteséggel tárolhatják a tavasszal földbe kerülő burgonyát. — Az elmúlt évben a propagandista és a titkár vezetésével szervezetten, előre összeállított ütemterv szerint vettek részt az előadásokon, aktuális kül- és belpolitikai, valamint nagyon érdekes közéleti témákkal foglalkoztak. Az elhangzottakat hozzászólások és izgalmas viták követték. Az alapszervezet valamennyi tagja nagy kedvvel és aktíyan készült fel a beszámolókra — újságolta Csák Júlianna. A nyári vezetőképző tanfolyamon a szervezet két legjobban dolgozó fiatalja vett részt. Társadalmi munkában a KISZ-esek a mezőgazdasági betakarításban, valamint az intézet környékének parkosításában jeleskedtek. Kilián köri tevékenységük az egyik legjobbnak mondható az iskolában. A fiatal elsősöket tervszerűen és tudatosan készítik fel a KISZ- tagságra, a mozgalmi életre. Meghívják őket a taggyűlésekre és a különböző rendezvényekre. Előadásokkal és kisebb megbízatásokkal segítik a tagfelvétel előtti munkájukat. A rendszeresen megjelenő intézeti újság „A tű és kalapács” hasábjain színes riportokkal, az iskolát érintő írásokkal, tudósításokkal jelentkeznek az alapszervezet fiataljai. A mai ifjúság sokoldalúságához tartozik a kulturális műveltség fejlesztése, az irodalom és a képzőművészet szeretet«, értése is. — Valamennyien vásároltunk színházbérletet. Rendszeresen látogatjuk az előadásokat, és irodalmi fórum keretében megbeszéljük, megvitatjuk a látottakat. Ugyancsak itt szólunk egy-egy megtekintett kiállításról és könyvélményről is — hangzott el a beszélgetésen. Ennek az évnek a KISZ- akcióprogramja az újonnan megválasztott vezetőség irányításával a most másodikos diákokra épül. Természetesen a régi vezetőség sem szakadt el, figyelemmel kísérik és segítik a fiatalok munkáját. A Kummunisba Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusára készülve újult erővel, frissen látnak hozzá a feladatokhoz, a vállalások teljesítéséhez. b. rs. Testre szabott a salgótarjáni síküveggyár pártbizottságának ez évi termelési és gazdálkodási feladatokat meghatározó cselekvési programja, amelyet az előzetes évi terv ismeretében készítettek el, vitattak meg. és fogadtak el a pártbizottság tagjai. Alaftos előkészítés A vitában 22-en fejtették ki véleményüket, adták közre álláspontjukat, tettek javaslatot, módosító észrevételt és kritikai megjegyzést. Ugyanilyen szellemben zajlottak le a párt alapszervezeti taggyűlések, ahol az üzemi pártbizottság cselekvési programjában megfogalmazott irányelveket egészítették ki azokkal a sajátos tennivalókkal, amelyek elsősorban ott jelentkeznek, és olyan formában, így megoldásuk is sajátos hglyi intézkedéseket kíván. Ilyen sokrétű előkészítés után- nézzük, hogy a cselekvési program elképzeléseit milyen gazdaságvezetői intézkedések követték, ezek hatása miként jelentkezik, menynyire biztosítják a jelentős mértékben megnövekedett termelési, minőségi és exportkövetelmények teljesítését, a hatékonyabb gazdálkodást. A pártbizottság három alapvető feladat köré koncentrálja figyelmét, végzi gazdaságszervező, irányító, ellenőrző tevékenységét, a gazdaságpolitikai felvilágosító, nevelő munkát. Ezek a területek a következők: a húzóüzemek (Zagyva III, Zagyva II) és keverő teljes kapacitásának kihasználása, illetve a termelés felfuttatása, a minőség javítása, az edzőüzem kapacitásának kihasználása, az üvegfeldolgozásnál az évi 3,5 millió négyzetméter üveg exportálása, A Zagyva III a gyenge pont Januárban a Zagyva II 109, februárban pedig 111 százalékra teljesítette termelési előirányzatát. Az edzőüzemben. januárban 93,5 százalékkal zárták a hónapot. A cselekvési programban megjelölt követelménnyel ellentétben nem csökkentették, hanem növelték az állásidőt. Az ezt követő igazgatói utasítás hatására februárban pótolták az elmaradást. Teljesítették a tervet, az állásidőket pedig a cselekvési programban megjelölt szintre — 40 órára mérsékelték. Továbbra is megoldatlan a Zagyva III termelésének felfuttatása. Januárban beomlott a kemence oldalfala. kövesedés történt, emiatt tervüket csak 49,3 százalékra teljesítették. Mivel nem tudták megszüntetni a műszaki problémákat, ezért februárban is csak 66,7 százalékot értek el. A lemaradás 487 ezer négyzetméter üveg, ami 21 napi termelésnek felel meg! A tervezett üvegre szüksége lett volna a népgazdaságnak, a vállalatnak, mivel csak ennek birtokában tud eleget tenni jelentősen megnövekedertt exportkötelezettségének. A gyár igazgatója szerint a termelés-visszaesés okát a kemence építéséhez szállított anyagok nem megfelelő minőségében kell keresni. Becslése szerint (előreláthatólag) 15 nap múlva a Zagyva III húzóüzem is hozza a számára előírt 21 ezer négyzetméter üveget naponta. Ennek érdekében — a párt- bizottság javaslatára —, négy vezető beosztásban dolgozó műszaki szakember tevékenységét szakosították. Ugyanakkor hatáskörüket és intézkedési jogkörüket jelentősen kibővítették. A művezetőkkel együtt vizsgálják, elemzik a termelésgátló okokat, és a tapasztalatok birtokában azonnali intézkedést tesznek. Az eddig át- alákított gépekhez most dolgozzák ki a technológiát. Ennek betartását szigorúan megkövetelik, Még két húzógép átalakítása van hátra! Befejeztével lezárul az a szakasz, amikor a gyár szakemberei eleget tesznek a munkások jogos kifogásainak, javaslatainak, kritikai mag- jegyzéseinek, s végleg kijavítják a termelés folyamatosságát gátló hibákat. A napi terv teljesítése céljából anyagilag is ösztönzik a dolgozókat és a műszakiakat. Az előírt mennyiség elérése esetén a dolgozók óránként plusz egy forint bért kapnak. A Zagyva III termelésében bekövetkezett kieséses eddig kisebb gondot okoztak a továbbfeldolgozó üzemekben. Ezt úgy oldották meg, hogy a dolgozók egy részét szabadságolták Nincs minden rendben a Zagyva II húzoüzemben sem. Bár teljesítették a tervüket, ez • azonban kevés a gazdálkodás hatékonyságának növeléséhez. Az innen kikerülő üveg minősége elég gyenge Félő, hogy egy idő után a belföldi piac sem tudja fogadni. Ennek megelőzése céljából, valamint az exuortterv teljesítésének elősegítésére a gyár vezetői úgy döntöttek, hogy két húzógépen olyan minőségű üveget próbálnak előállítani, amely exportálható. A tcsoportosít ások A két húzóüzem • tevékenysége azért került a közvélemény érdeklődéséinek középpontjába, mert a pártbizottság cselekvési programjában is első helyen, alapvető feladatként szerepel az alap- üveg-termelés biztosítása. Ennek megfelelően, naponta szá- monkérik az illetékesektől az elfogadott programban rögzített feladatok végrehajtását. Ami ennél N fontosabb: a Zagyva III termelésére épült az újabb beruházás, az új, korszerű technológia, amit Japánból vásároltak, és a III. negyedévben már alkalmazni is kívánnak. A Zagyva Hl termelésének felfuttatása céljából újabb dolgozókat csoportosítottak át a törzsgárda tagjai közül. Egyébként ez a munka minden vonatkozásban és minden területen a megváltozott. új követelményekhez igazodik. Az átcsoportosításra került dolgozók — fizikaiak, műszakiak, alkalmazottak — többsége megértette, hogy ott van rá szükség, hogy a teljes bérért teljes értékű munkát kell adni. Voltak, akik másként vélekedtek, s leszámoltak. A pártbizottság a gyakorlatban győződött meg arról, hogy egy-két kivételtől eltekintve, nagyon emberségesen és nagy kőiül tekintéssel oldották meg a feladatat, amely ennek s folyamatnak csak kezdete, de nem a vége. i\em elég e'Aensüiyozni A Zagyva III jelentős lett <a tudása kihatóU a többi részleg tevékenységére is. Ennek euenere a munkások dönHárom lépcső az olcsó szén felé A múlt évben 700 millió tonna kőszenet kitermelve a szovjet szénbányászat az elkövetkező öt évben az éves teljesítményét 800 millió tonnára, vagy még nagyobb menyiségre kívánja emelni. Az elkövetkező ötéves tervidőszak feladatait tartalmazó — az SZKP XXV. kongresz- szusára készült — előterjesztés ennek feltételeit vázlatosan tartalmazza. Az ország érdekei azt kívánják, hogy az amúgy is hatalmas — a világon a legnagyobb — szénbányászat kitermelését továbbra is fokozza. A tervezet olvasásakor' minden szakmabeli azonnal látja, hogy a program egyik sarkalatos pontja a szén önköltségének csökkentése. Ezzel a szovjet energiahordozópiacon a szén konkurrencia képessége megnövekszik, és a jelenlegi 35 százalékos részarányát növelheti. A Jövő energetikája című könyvet közösen kiadó szovjet tudósok csoportja úgy véli, hogy a nem is távoli jövőben a Szovjetunió a jelenlegi némileg több mnt másfél milliárdhoz viszonyítva 5 milliárd tonna egyezményes fűtőanyagot fog felhasználni. A kőolaj aránya 37-ről 28 százalékra csökken az ország fűtőanyag mérlegében, viszont a földgáz, az atomenergia és a szén aránya növekszik. Ez utóbbinál feltétel az önköltség csökkenése. Miként kívánják a szén kitermelésének költségét csökkenteni? Először is gépesítéssel és automatizálással. A gépi felszereltségnek és műszaki korszerűségnek köszönhető a szovjet aknamélyítés világrekordja, amely havonta több mint 400 méter. A gépesített és a bányászok biztonsága szempontjából korszerű bányák adják a szovjet széntermelés 90 százalékát. Az új ötéves tervben jelentős ösz- szegeket fordítanak az automatizált, teljesen „emberek nélkül”, a felszínről irányított bányák kialakítására. Másodszor, a külszíni fejtéseken kitermelt szén önköltsége hasonlítható össze a kőolajéval. 1975-ben a szovjet szénbányászat termelésének 31 százaléka külszíni fejtésekről származott. 1980-ra ezt az arányt már 33—34 százalékra, 15—20 év elteltével pedig már leiére kívánják növelni. A termelés növekményének kilenctizedét az ország keleti részében — Kazahsztánban, Szibériában és Távol-Keleten — leginkább külszíni fejtéssel kívánják elemi. Harmadszor, az ágazat irányításának szerkezetét korszerűsíteni kell. Ha még nem is olyan régen az országos rekordlistán előkelő helyet foglalt el az adminisztráció lépcsőinek számát tekintve, most két egység létezik, a termelési egyesülés és a minisztérium. Egymagában az irányítási rendszer korszerűsítése jelentős megtakarítást jelentett. Az ágazat irányításának vázlata 47 egyesülés létrehozását teszi szükségessé. Ezekből már harmincnyolcat megszerveztek. Ismerkedjenek meg az egyikkel, a sarkköri Vorkuta bányászati egyesülésével. Az itt létesített egyesülés húsz korábban önálló vállalatot, közöttük 14 bányát foglal magába. Ezeknél a vállalatoknál csak a közvetlenül termelésirányítással foglalkozó alkalmazottak maradtak meg. A pénzügyi, tervezési, eile» nőrzési, karbantartási, számviteli feladatok ellátását az egyesülési apparátus végzi. Azt hisszük magától értetődő, hogy maga ez a centralizáció jelentős gazdasági eredménynyel jár. Jellemző, hogy az összes működő egyesülés műszaki-gazdasági mutatói jobbak, mint az iparági átlag. A tizedik ötéves terv időszakában a szénbányászati vállalatok mind ■ hatalmas szénkitermelési, szén-energetikai, szén-kohászati komplexumokból álló egyesülések keretében folytatják tevékenységüket. A termelés koncentrációjával annak szintje még magasabbra emelkedik. Anatolij Arbipenko (APN) tó többsége bízik abban, hogy összefogással kilábalnak a mostani hullámvölgyből. Ezt szolgálja az a sok javaslat, észrevétel, és tenniakarás, amely a párttaggyűlések es a termelési tanácskozások vitáját jellemezte. Nem születtek világmegváltó javaslatok, de megvalósításuk egy- egy lépessel közelebb visz a megoldáshoz. .» A pártbizottság, amikor elismeri, hogy egyik-másik munkás fegyelmezetlen, s emiatt törés és szakadás következik be, hátráltatja a termelést a tapasztalatlanság, figyelmetlenség, úgy látja, hogy már a termelést irányitó műszakiakon a sor, hogy szerényen, sok hasznos, konkrét és célravezető intézkedéssel bizonyítsák be rátermettségüket, hozzáértésüket, hogy képesek úrrá lenni a nehézségeken. Mert a gyár dolgozói életszínvonala emeléséhez kevés, hogy a Zagyva III termeléskiesését ellensúlyozzák az edzőüzem termelésének és bevételének növelésével. Törleszteni kell a hitelt, a Zagyar III termelésének felfuttatása pedig feltétele az újabb beruházás sikerének, a minőségi üveggyártás megvalósításának. Ezért a gyár pártbizottsága a vezetők munkájának megítélésénél azt a mércét állítja fel, hogy részleteiben is kifogástalanul végezzék el a munkát. V. K. NOGRÁD - 1976. március 11., csütörtök 3