Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)
1976-03-05 / 55. szám
fi Mezőgazdasági szakemberképzésünk nAegyei műhelyében Morfológia? gyakorlaton az első osztályosok egyik csoportja. Kollár Lászlóné biológia—kémia szakos mérnök tanár a virág morfológiai felépítését magyarázza tanítványainak. A szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola negyedszázados fennállása alatt számos kiváló szakembert adott megyénk és az ország mezőgazdaságának. Az intézményben kényelmes körülmények között, korszerű szemléltetőeszközök segítségével készülhetnek fel vállalt hivatásukra a jövő mezőgazdászai* Képriportunk az első és harmadévesek különböző tanulócsoportjai gyakorlati óráinak egy-egy pillanatát örökítette meg. Balázs Attila és Ispán Bertalan első évesek az orgona szármi'tszetér.ek mikroszkó- pikus vizsgálatát végzik. A harmadikosok anatómiai gyakorlatát II7.se Lajos mérnök tanár vezeti. A fiúk — köztük Mlkó Zsttán, Kotrocz László, Józsa Barnabás, Gyurek László, Harencsár László — a juh csonírenáíffierével ismerkednek. ■ Az elsős Csipái Gyula a kukorica gyökénnetszetét készíti és tanulmányozza. jGéptani gyakorlat a harmad :i osztályosok számára. Forgó Zoltán és Csömör Sándor a Diesel-porlasztó beállítását Szöveg: Sulyok László Kép; Kulcsár, József Mai tévéajáiilatmk 20.05: Szín-JÁTÉK-szín Színházi vetélke dősorozat. Negyedik fordulójához .érkezett a fővárosi színházakat bemutató sorozat. S ezúttal a Madách Színház a játék színtere és témája. A nagy hagyományokkal rendelkező színház sok érdekes előadását eleveníti fel a vetélkedő. A színház mai művészei és már máshová szerződött színészei is részt vesznek a műsorban. Az egyre izgalmasabb játékot ezúttal is Vitray Tamás vezeti. S ez után a forduló után kerül sor a vetélkedő döntőjére, amelyben az eddigi győztesek állnak szembe egymással —,. hogy bebizonyítsák jártasságukat a színházak világában. Falufon A posta — mint isme-' retes — a községekben is szerelt fel nyilvános táv- beszéiő-álomásokat, hogy a postahivatalok bezárása után lehetővé tegye a helyi lakosságnak a telefonálást. Ezeket az állomásokat — miután elsősorban sürgős ügyek szolgálatára szánták — segélykérő telefonoknak hívták. A név nem bizonyult a legszerencsésebbnek, nem fedte teljesen rendeltetését, hiszen ezekről az állomásokról a segélykérésen. — tűzoltók, rendőrség, mentők — kívül magánbeszélgetések, úgynevezett Ft- beszélgetések is folytathatók, ha a díjat a hívott fél fizeti. Az elnevezés miatt azonban sokan nem merték magáncélra igénybe venni ezeket a telefonokat. Ezért a porta még a múlt évben pályázatot hirdetett a íshzoi nyilvános telefonállomások új elnevezésére. A pályásaira 716 javaslat érkezett. A bíráló bizottság derítése ahjpián er&vi’úí a segélykérésre és a magán- beszélgetésre egyaránt használható vidéki nyilvános telefonállomásokat - falufonnak nevezik. Olcsó könyv, bibliofil könyv A KÖZÉPKOR kézzel írott könyve, a kódex megfizethetetlenül drága volt, csak uralkodók, gazdag főpapok, főurak tudták megvásárolni. Gutenberg találmánya, a nyomtatott könyv lényegesen olcsóbb volt a kézzel másoltaknál, ugyanekkor szépségben nem sokkal maradt el azok mögött. . Gutenberg és a XV. század legtöbb nyomdásza iparművész volt. Tudatosan utánozták a legművészibb külsejű kódexek külsejét, egyéni ízlésű változatos betűtípusokat terveztek, gondosan tipogra- fizáltak és nyomtattak. Kiadványaik színvonala közt természetesen nagy különbségek mutatkoztak, ezek azonban az egyes nyomdászok anyagi eszközeinek, ízlésének és gyakorlottságának különbözőségével magyarázhatók, és nem az előállítási árnak a minőség rovására történt szándékos csökkentésével. Az első, aki .áz olcsóságra és a szépségre' való törekvést tudatosan kettéválasztotta, I. Miksa német császár volt (1493—1519). Felismerte a nyomtatott betű fontosságát a propagandában és politikai intézkedései népszerűsítésére száznál több rövid nyomtatványt jelelhetett meg. Ezeknél csak a gyors és olcsó munkával törődtek, a lehető legegyszerűbben állították ki. Ugyanekkor a császár nem feledkezett meg a kevés kiválasztott ízlését szolgáló művészi könyvek kiadásáról. Nevéhez fűződik a XVI. század legszebb könyvének, a Thzuerdanknak a megjelentetése (1517). Előállításához külön metszettek egy díszes betűfajtát, lapjait számtalan fametszet ékesítette. Pár évvel később a reformáció használta ki a könyvet, mint propagandaeszközt, és az addigihoz kócost hallatlanul magas péidányszárn- ban árasztotta el a különböző országokat. . Luther egyik-. maliik kiadványából 55—29 kiadás Is fcéjrsillt. A teljes bibliafordítástól négy évtized alatt kereken százezer jpéldány talált vevőt?, de ifi mér művészi törekvések is érvényesültek, sok illusztráció és kezdőbetű díszítette a művet. A nagy példányszám azonban, így is lehetővé tette az olcsó árat. ■ A holland nyomdászok a XVII. század elején a papírral takarékoskodtak erősen és ezért egészen kis alakú -könyveket adtak ki. De ez a takarékoskodás nem ment a szép kiállítás rovására, mert finoman metszett, vékony betűkkel nyomtattak. Az egyik kiváló nyomdászról elnevezett elZevirek és egyéb nyomda- termékeik ma is a könyvgyűjtők féltett büszkeségei. Az olcsóságra és a művészi kiállításra való törekvés csak a XIX. század második felében vált ketté. Amikor az új találmányok, a különféle gyorsszedő gépek, a rotációs óriások forradalmasították a nyomtatást, a kiadás a nagy tőkékkel rendelkező vállalatok monopóliuma lett. A gyorsabb szedés mellett a fából gyártott papír tette lehetővé a könyvek, újságok árának nagyarányú leszállítását, de ez nagymértékben a minőség rovására történt. A kapitalista szellem Gutenberg találmányában is csak az üzletet látta, és a művészetet majdnem teljesen száműzte a nyomdaiparból. az ízlésbeli hanyatlást egyes kiváló nyomdászok — elsőnek az angol William Morris — megpróbálták ellensúlyozni. Visszatértek a kéziszedéshez, új betűtípusokat terveztek, kiváló grafikusokkal terveztették az illusztrációkat, új tipográfiai lehetőségeket kerestek. Magyar vonatkozásban elég, ha Kner Imre nevét említem, aki Kozma Lajos grafikussal szövetkezve megvetette a modern magyar könyművészet alapjait. Ezek a kísérletek csak szűk körre terjeszkedtek ki, az ily módon előállított, bibliofileknek, könyvtaratoknak szánt kiadások Ara nem állt arányban az átlagolvasók jövedelmével. A Kner-nyomda is ráfizetett művészi kiadványaira. Nem ezekből élt. hanem báli meghívók, üzleti körlevelek, névjegyek nyomásából. A szocialista könyvkiadási politika elsőrendű célja, hogy * nemes, magasrendű alkotásokat juttasson minél szélesebb rétegekhez. A tömegterjesztésre szánt könyvek szükségképp olcsónak kell lenni, előállítását nem lehet megterhelni költséges többletmunkákkal. Ez a törekvés érvényesül ma is kiadóink tevékenységében. Am a kulturális forradalom eredményei, a magasabb élet- színvonal, a művészeti ízlés fejlődése következtében növekszik az igény arra, hogy a nagy irodalmi alkotások tartalmukhoz méltó köntösben legyenek beszerezhetők. Ennek az igénynek a kielégítését szolgálja napjainkban a bibliofil könyvek kiadása. Közöttük nem egynek h példány- számát a régi tucatkiállítású könyvsikerek is megirigyelhetnék. Amikor azonban belőlük egy-egy kiadást sok ezren vásárolnak meg, ez nem megfizethetetlenül drága,, hiszen a szép illusztrációk gondos szedés költségtöbblete sok ezer részre oszlik szét. Egy példa arra. hogy már az ötvenes évek végén menynyien szerették nálunk a művészkönyvet. Az Olcsó Könyvtár sorozatában A forintos árban jelent meg a Toldi három része 120 000 példányban. Ugyanakkor adták ki szép kiállításban, finom papíron, díszes kötésben — Győri Miklósnak a szöveget hűen szolgáló rajzával -- az első részt 20 forintos árban. A 20 000 példány nagyon hamar gazdára talált és már a következő évben újabb kiadas vált szükségessé. A MAI bibliofil kiadásnak ösztönző hatása van az olcsóbb kiadványok színvonalának emelésére is. Ezt bizonyítja többek közt az Olcsó Könyvtár kiállításának előnyös változása. A kettő közti különbség csökkentésének szándéka megnyilvánul abban is, hogy a könyvművészeti bízoíifság ..Az év legszebb könyve” verseny alkalmából különös figyelemmel van az átlagkénnek színvonalának az emelésére, s nem egy kiadónkat eppen e tárén elért eredményeiért jutalmazza. V. M. Szépreményű diáklány koz romban készítették az első „interjút” velem. Akkoriban arról faggattak: hogyan szeretnék élni felnőttként. A minap a vonatról lelépve belecsöppentem életem második ilyen kérdezz-feleiek játékába, amikor a hétköznapok gyakorlatától eltérően nem én voltam a kérdező. A pár évvel ezelőtt feltett kérdés 180 fokos fordulatot vett, úgy bukkant ismét elém: Hogyan élsz?..: Mint ingázó, mint fiatal értelmiségi, mint falusi lakos miként művelődöm, mivel töltöm a szabad időmet _ erről beszélgettek v elem. A kérdezők a 10 napos népművelési gyakorlatukat töltő budapesti egyetemisták voltak. ' — Már ott, a vasútállomáson megfogalmazódtak a „viszontkérdéseim”: És ti milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek a vidéken élők művelődési lehetőségeiről és szokásairól? Mit vártatok? Mint lehetséges munka- és lakóhelyet néztétek-e a járási székhelyet? Az egyik este, az utolsó napon fel is tettem a kérdéseket. A hosszú és őszinte beszélgetésből, amit az agrárközgazdász Jutkával, a kertészmérnök Zsuzsával, az agrár-gépészmérnök Karcsival és Andrással, az orvostanhallgatóval folytattam, csak gondolatfoszlányokat tudok idézni. Remélem, a legjellemzőbbeket. Jutka: — Szubjektív alapállás az enyém. Ami legjobban izgatott a másfél hét alatt, hogyan tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel. Ne csak értelmiségiekre gondolj, hanem egy számomra új, ismeretlen község és közösség tagjaira, lakóira. Mit szűrtem le? Nagyon soJSormúk és lehetőségek tunk, hogy itt is dolgozhatunk. Nem tananyag az egyetemen kát adott a gyakorlat. Legjobban annak örültem, hogy az egyszerű emberekkel — akár az utcai járókelőkkel, akár a művelődési házba betérőkkel, akár a gimnazistákkal — oly könnyedén, természetesen szót értettünk. Volt, ’ aki felvett a szekerére, a diákok őszintén szóltak problémáikról. Zsuzsa: — Végzős kertész- mérnök vagyok. Megpróbáltam „kilépni magamból”, egyetemista- voltomból, és kutattam, hogy milyen, ha már nem egyetemista az ember, ha 8—10—12 óra munka, esetleg utazás, függőségi viszony van a háta mögött. Igyekeztem saját elképzeléseimet a gyakorlati problémákkal szembesíteni. Akikkel beszélgettünk szinte kivétel nélkül mondták: nagy lelkesedéssel kezdték, de belefáradtak. Ma már csak a szakmájukban élik ki ambícióikat — ha lehet — munka után pedig behúzódnak a családi otthonba. Karcsi: — A népművelők munkáját, hatókörét akartam megismerni itt' vidéken. — Gödöllő is vidék! Ott nem jártál művelődési otthonba? — Nem, én pesti vagyok Onnan járok az egyetemre... — És Pesten? András: — Nagyon érdekelt, milyen az orvosok helyzete, milyenek művelődési szokásaik, milyen normák szerint élnek. És az, hogyan vélekednek róluk más értelmiségiek, és miért úgy... Elzárkózott, elkülönülő embereknek tartanak minket legtöbben — pedig a sok ügyelet, a túlterhelés hozza magával, hogy ritkán kapcsolódnak be a helyi művelődési életbe az orvosok. Szabad idejükbe!} azonban följárnak egy-egy színházi előadásra Budapestre. — Ha nem is sűrűn, de helyben is van színházi estére lehetőség... — Azt mondták, tartanak attól, hogy tökmagot köpködnek sokan a nézőtéren — volt rá példa. (Vajon mikori eset?) , Karcsi — Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, nagyon megérte itt tölteni az időt. Hiszen bármelyikünk kerülhet egy-két év múlva ilyen, vagy még kisebb helyre. Amikor felvetettük: miért nincs olyan helyisége a művelődési központnak, amelyikbe bármikor, bárki bejöhet, hogv kötetlenül eltöltse az időt beszélgetéssel, újságolvasással, hogy miért kell olyan sokféle szolgáltatást biztosítani, ami nem a művelődést szolgálja (a termek foglaltak véradásra, sorozásra és hasonlókra), hogy miért működik olyan, mostoha körülmények között az ÁFÉSZ- könyvesbolt (szűkös a választék, nincs 'raktározási lehetőség) — és így tovább, akkor közben arra is gondolsz Nagy várakozással ültem be ' másnap a hagyományos záróbeszélgetésre a megyei művelődési központba. Mit hoztak a tarsolyukban a többiek? Vajon ebben az évben milyen „rázós” kérdéseket szegeznek a megye kulturális irányítói mellének? De az idézett pásztói kis csapat tagjain kívül egy-két kivétellel, némák maradtak az egyetemisták. Felkészületlenül, ezért kevés tapasztalattal csinálták végig a másfél hetes gyakorlatot? Vagy nem tartották érdemesnek elmondani a látottakat, gondolván, úgyis mindenütt egyformán vannak jó és rossz dolgok? Vagy — de erre nem szívesen gondolok, és a személyes beszélgetések, az eléggé érdektelen vita előtt és után, egymás között elmondott észrevételek cáfolják is a pesz- szimista gondolatot — közömbösségből hallgattak? Az igazsághoz hozzátartozik: a fiatalok tapasztalataikról, ötleteikről egy jelentésben számot adnak, amit az illetékesek is megismernek. De mégis, ahogy a szórványosan fel-felcsillanó igazi vitalehetőségek mutatták (szóba került a művelődési intézmények együttműködésének hézagossága, a rendezvény- centrikusság visszahúzó hatása, a KISZ-korosztály és a nyugdíjasok közötti derékhad távolmaradása a közművelődésből), értelme lett volna a jelentésbe tartogatott gondolatokat közkinccsé tenni. Majd. jövőre — a másod- és harmadévesek közül sokan így vélekedtek. Hiszen újra szívesen jönnék. Amit a jól felhasznált 10 nap alatt „tanulhatnak”, az egyetemi tantervben nem szerepel... Kiss G. Magdolna \ i i
