Nógrád. 1976. március (32. évfolyam. 52-77. szám)
1976-03-16 / 64. szám
OL öl vívó-gálaest az új sport csarnokban Salgótarján új sportcsarnokában ökölvívó-gálaesten ismerkedett a sportrajongók népes tábora. A küzdőtéren felállított ring körül és a lelátókon 1600-an voltak kíváncsiak a város új büszkeségére és az ökölvívó olimpiai keret bemutatkozására. Az (olimpiai keret 245. közös edzésén a csarnok és a premier szereplői egyaránt jól vizsgáztak. A magyar olimpiai ökölvívókeret tagjai — menetenként vál- ftott ellenfelekkel — az ökölvívás pompás bemutatóján Diáris kitűnő erőállapotról tettek tanúbizonyságot. Felkészülésükhöz sportszerű ellenfél volt a jugoszláv vajdasági vegyes csapat, továbbá ® magyar A válogatott néhány kiemelkedő egyénisége. A bemutató párosítása és B mérkőzés lefolyása: Orbán ellenfele az első menetben Salgótarján szülöttje, Botos János volt. Botos, valamint Vukov (Vajdaság) és Jakab ugyancsak feladta a leckét a nagyszerű eredményeket elért bajnokunknak. Jakab a ringben maradt, s Némethtel. vívott kétmenetes, igen kemény összecsapásokkal tarkított küzdelmet. Németh ellenfele a harmadik menetre Jégis volt. ökölvívásunk üdvöskéje, Badari Kritinics- csel (Vajdaság) kezdett. A jugoszláv fiú ügyesen tért ki hatalmas balkezesei elől. A következő ellenfél már megízlelte a nagy erejű balkezesek szédítő hatását és ámenét közepén feladta a küzdel- • met. Nem volt megállás! A hátralevő féi menetre Botos András jött a szorítóba, s másfél menetes nagy csatában mérte össze erejét Badarival. Ezenkívül Botos még egy menetben. Borbéllyal harcolt. Kontracsaták közepette bizonyította olimpikonunk kitűnő képességeit. Nagy, az ökölvívósportunk egyik legnagyobb ígéretével. Borbély- jal, majd Csüllöggel (Vajdaság) mutatta be az ökölvívás vívó jellegét és sok olyan szépségét, amit mérkőzésen nemigen láthat a néző. F&pcsáknak a vajdasági Görög, majd Bihm és Jakab volt az ellenfele. Jakab folytatásként Andejjel (Vajdaság) és Vet- rovval csatázott kitűnő erőben. Utolsó párként nehézsúlyú bajnokunk. Pákozdi két vajdasági'ellenféllel. Göröggel és Sikoriccsal mérkőzött. A bemutató végén Szemes László, a MÖSZ főtitkára és Papp László, az olimpiai keret vezető edzője egyaránt elégedett volt olimpikonjaink formájával és erőállapotával. Külön megdicsérték a bemutató közönségét, mely mindvégig sportszerűen. nemegyszer vastapsával nem győzelemre űzött, hanem az ökölvívás szépségeit jutalmazta. Szemes László egyébként ajándékként bejelentette, hogy a remek csarnokban a közeljövőben megrendezik Magyar- ország országos ifjúsági bajnokságát, s egy nemzetek közötti találkozóra is sor kerül. (mátyus) Eredmények, láblázatok Borsodi Bányász—Záhony 2.0 (1:0), Gyöngyös—Balmazújr NB. II.: Kossuth KFSE—Fősped Szállítók 2:0 (2:0), Budafok— MÁV DAC 2:1 (2:0), Dorog— Oroszlány 1:0 (1:0), Pécs— Szekszárd 0:0, Dunaújváros— BVSC 2:0 (1:0), Szolnok—Vasas Izzó 2:2 (1:1), Bábolna— Debrecen 1:1 (1:1), Komlói Bányász—Várpalotai Bányász 1:0 (1:0), Nagykanizsa—Bp. Spartacus 2:0 (1:0). Az NB n. állása 1. Dunaújv. 23 15 6 2 53-18 36 2. Budafok 23 14 5 4 55-30 33 3. Dorog 23 13 6 4 41-20 32 4. Volán 23 10 9 4 37-25 29 ß. KKFSE 23 12 4 7 39-24 28 6. BVSC 23 10 7 6 39-27 27 7. SZMTE 23 9 7 7 34-26 23 8. DVSC 23 9 7 7 27-31 25 9. PMSC 23 9 5 9 35-21 23 10. MÁV D. 23 8 6 9 28-32 22 11. Szekszárd 23 6 9 8 27-34 21 12. Komló 23 7 7 9 24-37 21 13. Oroszl. 23 6 8 9 30-34 20 14. Várpalota 23 6 8 9 27-34 20 15. Kanizsa 23 6 7 10 21-34 19 16. Izzó 23 5 8 10 25-33 18 17. FÖSPED 23 6 5 12 30-40 17 18. Nagybát. 23 6 5 12 22-38 17 19. Bp. Spart. 23 3 8 12 18-50 14 20. Bábolna 23 5 3 15 29-53 13 (A 24. forduló műsora: MÁV DAC—Bt>. Spartacus. FÖSPED —Olajbányász. ' Naevbátonv— Kossuth, BVSC—Volán. Szekszárd—Dunaújváros. KomlóPécsi MSC. Bábolna—Várpalota. Oroszlány—Debrecen, Szolnok— Dorog. Budafok—Vasas Izzó.) NB III. Északkeleti csoport: Kazincbarcika—Egri Dózsa 2:1 (0:0), Sátoraljaújhely— Hajdú Vasas 1:0 (1:0), Egri Vasas—Nyíregyháza 1:0 (1:0), özd—Rudabánya 2:0 (0:0), város 7:1 (4:1), Miskolc—He- jőcsaba 1:0 (0:0), Rakamaz— Leninváros 2:1 (0:0). Északkelet 1. Eí?ri D. 23 15 5 3 61-22 35 2. Özd 23 13 6 4 41-14 32 3. Gyöngyös 23 12 6 5 46-25 30 4. DMTE 23 9 11 3 48-18 29 5. S.-újhely 23 11 6 6 34-30 28 6. Leninv. 23 9 7 7 38-36 25 7. Nyíregyh. 23 9 6 8 44-29 24 8. MVSC 23 9 6 8 34-28 24 9. B.-gyarm. 23 9 6 8 39-35 24 10. Rakamaz 23 9 6 8 31-31 24 11. S. Kohász 23 6 11 6 45-38 23 12. Egri V. 23 10 2 11 36-37 22 13. Rudab. 23 8 6 9 33-39 22 14. Bors. B. 23 8 6 9 30-37 22 15. K.-barc. 23 8 5 11 52-41 21 16. Záhony 23 9 2 12 28-50 20 17. Heiőcs. 23 8 3 12 28-47 19 18. Haidú V. 23 8 2 13 32-41 18 19. Bors. V. 23 3 7 13 25-51 13 20. B.-újv. 23 1 3 19 19-95 5 A XXIV. fordulóban, március 21-én: Borsodi Volán— SKSE, Hejócsaba—Balassagyarmati SE. A totó 11. heti eredménye 1. Dorog—Oroszlány 1 1:0 2. Várpalota—Komló 2 o:l 3. Kanizsa—Bp. Spart. 1 2:0 4. Izzó—SZMTE X 2:2 5. Saig. KSE—DMTE X 0:0 6. Kazincb.—Egri Dózsa 1 2:1 7. MOTIM—Fűzfő 2 1:2 8. Bakony—Körmend 1 2:0 9. Juventus—Milan X 1:1 10. Napoli—Torino X 0:0 11. Perugia—Cesena 1 1:0 12. Roma—Lazio X 0:0 13. Sampdor.—Fiorent. +1 X 0:0 14. Brindisi—Genoa törölve 15. Palermo—Novara X 2:2 Vereség Kecskeméten Az NB Il-es nagygolyós teke-csapatbajnokság V. fordulójában az St Öblösüveggyár Kecskeméten vendégszerepeit a MÁV együttesénél. A vendéglátók automata pályán fogadták a tabániakat. Az üvegeseknek ezen a pályán nem ment a játék. Ráadásul a hazaiak még egyéni és pályacsúccsal is kirukkoltak. Ezek után érthető, hogy a Kecskeméti MÁV 8:0 arányban legyőzte a tabániakat. Kecskemét: Halász 451, Villám 437, Bauer 433, Bóta 434, Szúnyog 441, Mozsár 423. St. Öblösüveggyár: Kovács 409, Kosléder 397, Klauber 410, Mag 421, Puszta 382; Stark 413. A Felszabadulási Kupáért A Salgótarjáni városi Labdarúgó Szövetség által rendezett küzdelmek a Felszabadulási Kupáért megkezdődtek. Eredmények. i. forduló: St. Síküveggyár—St. Volán 2:2 (2:0). (11-esekkel a Volán nyert). St. ZIM—SKSE n. 3:2 (1:1), St. Bánya,gépgyár—St. öblösüveggyár 1:0 (0:0). n. fordulói St. öblösüveggyár—St. zim 4:3 (3:1). St. Bányagépgyár—St. síküveggyár 1:7 (i:l),' SKSE n—St. Volán 3:5 (1:2). ‘ A kupa állása l. st. Volán 2 1 17:5 5 2. St. Síküveg. 2 1 19:3 4 3. st. ZIM 2 11 6:6 3 4. St. öblösüveg. 2 11 4:4 3 5. st. Bányagép. 2 11 2:7 3 6. SKSE II. 22 5:8Asztalitenisz SPORT— Az NB ll-ben Vereség újabb tanulságokkal Volán—Nagybátonyi Bányász 3:0 (1:0/ Rákoscsaba, 2500 néző, v.: Farkas L. Volán: Papp — Vigh, Szepesi, Ebedli, Márkus — Hajdú, Kü, Urbán — Földes, Németh, Bartosik. Edző: Preiner Kálmán. Nagybá- tony: Palhuber (a 73. percben Kovács M.) — Bállá, Macska, Pozsár I., Nagykiske — Ber- tók (a 73. percben Bocsi), Pozsár II., Orosz — Dóra. Veres, Loch. Edző: Horváth Mihály. Nagy lendülettel kezdett a Volán, a 3. percben Hajdú lövését csak bravúrral tudta védeni Palhuber. A 25. percben Ebedli a 11-es ponton óriási helyzetben hibázott, de a 27. percben Földes sem tudta értékesíteni az ötös sarkáról odapattahó labdát, amely Palhuber könnyű zsákmánya lett. A 45. percben a Márkus által beadott labdát Balia elrúghatta volna, de kivárt, Palhuber is hibázott, így Németh könnyen fejelt a hálóba. 1:0. A második félidőben a nagybátonyiak — az egy gól ellenére — lelkesebben játszottak, jól zárt a védelem is. A 67. percben szabadrúgásból Hajdú 18 méterről/ a bal alsó sarokba lőtt. 2:0. (Máskor Palhuber könnyen védett ilyen labdát, elég volt egy pillanatnyi megingás, s a labda a hálóban kötött ki.) A gól végleg eldöntötte a két pont sorsát. A 75. percben Pozsár I. buktatott, a játékvezető 11-est ítélt. Bartosik biztosan lőtt a bal alsó sarokba. 3:0. A Nagybátony szoros védekezésből indított támadásai a mérkőzés során ritkán okoztak gondot a Volán-védelemnek, mert középpályásaik már csírájában megszűrték a próbálkozásokat. A második félidőben a nagybátonyiak többször is kísérleteztek támadásokkal, mégis a Volánnak sikerült gólhelyzeteket teremteni a nagybátonyi kapu előtt. Tanulság: a bányászcsanat középpályásjátéka lassú, körülményes és hibákkal tarkított. Nem tartották be a taktikai utasításokat sem, és néhány ember fegyelmezetlensége rányomta bélyegét a csapat szereplésére. A két előretolt csatár egyáltalán nem kapott támogatást. Az egyébként gólképes Loch sem kapott értékesíthető labdát. Végeredményben a hazaiak megérdemelten nyertek. Jó: Kü, Bartosik, Németh, Földes, Hajdú, ill. Pozsár I., Loch. (gyenes) Az NB lll-ban Nehéz mérkőzés volt Balassagyarmati SE—Borsodi Volán 1:0 (1:0) Balassagyarmat, 2000 néző, v.: Kristóf. BSE: Tresó — Pribeli, Szebeni, Lajkó, Hor- nyák; Hugyecz; Szalai, Tru- bin (Osztrovics), Ferencsik (Csordás), Nagy, Szedlák. Edző: Tományi Pál. Borsodi Volán: Czibere — Kónya, Körösi, Fazekas, Varga, Farkas; Petrovics, Petras (Lója), Kertész, Babus; Pálúr. Edző: Balázs András. A 10. percben Szalai kapáslövését szögletre ütötte a kapus,. egy perc múlva Tru- bin labdáját hárította. A 20. percben szabadrúgáshoz jutott a gyarmati csapat, de a sorfal felett átszálló labdát Czibere védte. A 30. percben esett a mérkőzést eldöntő gól: Szedlák jó ütemben ugrott ki a védők között, kapura tört, de Kónya beérte és a 16-oson \ belül buktatta a csatárt. A büntetőt Hugyecz a balra vetődő kapus mellett a háló közepébe vágta. 1:0. A 35. percben egy jobbról belőtt labdát Trubin nagy helyzetben küldött kapu mellé. A befejezés előtt öt perccel egy ellentámadás során Tresó védés közben megsérült, két percig állt a játék és ezért hosszabbított a játékvezető. Szünet után visszaesett a hazai csapat. Egyre többet volt veszélyben Tresó kapuja. A 70. percben a kapus csak kiütni tudta Farkas erős lövését, de szerencsére a lepattanó labdát nagy helyzetben a befutó Kertész kapufára lőtte. A 75. percben Szalai a felezővonalnál megszerezte a labdát, elfutott az alapvonalig, de beadását Nagy nem tudta kapura lőni. A 80. percben majdnem egyenlített a Volán. Trubin a kapura tartó labdát szögletre vágta a gólvonal elöl! Az utolsó percben Szalai egyedül futott el, de Czibere jó ütembgp futott ki a 16-osig és hárította a lövést. Az első félidőt szinte végigtámadó hazai csapat szünet után teljesen visszaesett. A védelemnek és némiképp a szerencsének köszönhető, hogy nem egyenlített ki a Volán. A közönség a győzelem ellenére csalódottan távozott és csak a két bajnoki pontnak lehetett örülni. Jó: Pribeli, Hornyák, ül.: Varga, Farkas, (reiter) . A kohászok közelebb álljak a győzelemhez Salgótarjáni KSE—Debreceni MTE OtO Sakk Bravíiros győzelemmel az élcsoportban SKSE—Vasútépítők 9,5:4,5 Az NB Il-es Maróczy-csa- lázs és Czakó döntetlenül patbajnokság Keleti csoport- mérkőzött. jában az SKSE sakkozói a A forduló további eredmé- IV. fordulóban a kitűnő erők- nyei: Láng Vasas—Debrecen bői álló Vasútépítők csapa- 4:10, Szentes—Kecskemét 7,5: tát fogadták Salgótarjánban. 4,5 (2), Miskolc—Szeged 6:7 A fővárosiak erejére jellemző, (1), T. Dózsa—H. Petőfi 7,5: hogy a tavaly még NB I-es 6,5, Előre—Iklad 6:7 (1), Ganz Debreceni Spartacus csapatát Villany—DVTK 7,5:6,5. 8 ;6-ra győzték le a III. fordu- A bajnokság állása: 1. Deb- lóban. A Sax nagymesterrel receni Spartacus 33,5, 2. Ganz érkező Szabolcsi mestert és Villany 33, 3, Tűzoltó Dózsa Honfiné nemzetközi mestert 32, 4. SKSE 31,5, 5—6. DVTK is szerepeltető Vasútépítők és Honvéd Petőfi 31—31, 7. nem tudott ellenállni a tar- Szegedi VSE 30 (1), 8. Szen- jániak lendületének és min- tesi Spartacus 29 (2), 9. Mis- denekelőtt kitűnő játékának, kolci Vimelux 29, 10. Vasút- A nagyarányú győzelem meg- építők 26,5, 11. Láng Vasas lepetés, de teljesen megérde- 23,5, 12. BKV Előre 20,5 (1), melt! 13. Kecskeméti Tipográfia Az SKSE-ből Ponyi (Szá- 20 (2), 14. IM Iklad (Aszód) bolcsi mester ellen!). Szó- 17,5 (1) pont. kacs, Tóth L., Tóth P., Vá- Az SKSE az V. fordulóban radi, Palla, Kassai győzött, Debrecenben mérkőzik, már- Sulyok, Klepej, Kánya, Ba- cius 28-án. Helyezések Tatabányáról Hallatnak magukról 3 Ba- ban, Holes István könnyű- lassagyarmati SE. öklözői. súlyban első helyen végzett. Nyolc versenyző indult Tata- Ragó Tamás, Puruczki Lász- bányán a serdülő- és ifjú- ló, Gál László és Bóta And- Sógi versenyzők részvételével rás negyedik helyezést ért lebonyolított Vértes Kupán: el. Az eredmények biztató- Puskás Gábor harmatsúly- ak. NB tl-es csoportbeosztás A Magyar Asztalitenisz Szövetségben elkészít ették az NB n-es csapatok csoportbeosztását. A nőknél az St. Spartacus a Schmiedl-csoportban. a férfiaknál az SBTC a Gárdos-csoportban szerepel. Schmiedl-csoport: Abonyi Tsz SK. Borsodi Volán. Hazai Fésűs. Hídépítők. Kecskeméti Spartacus, KSZVSE, MÁV Hatvani AC. Miskolci ÉMTE. Ózdi Kohász. Salgótarjáni Spartacus, Szegedi Spartacus, Szikra Vegy terv. Gárdos-csoport: Betonút. Debreceni VSC. Egri Kolacskovs^tv. Lehel SC. KSZVSE. MAFC. Mezőgép. Miskolci ÉMTE. Nágvkál- ló. Salgótarjáni BTC. Szolnoki Vízügy—Dózsa. Telefongyár. Salgótarján, 1000 néző, v.: Fehér II. SKSE: Rádi —Nagy, [Kasza, Nyéki, Szőke, Guly- ka, Tóth, Bábel, Szolnoki (Rigó), Lisztóczki, Bencsok. Edző: Balga Károly. DMTE: Mező — Kelemen, Szabó L., Patai, Magyar,, Pál, Szabó A., Ambrus, Kiss, Kántor (Kovács), Vékony. Edző: Szent- marjay Tibor. A hazaiak lendültek támadásba, a kezdés után. Szőke kétszer is nagyszerű labdával szöktette társait, de a vendégek védelme hárított. A 18. percben volt az első igazán nagy gólhelyzet, Bencsok becsapta őrzőjét, jobb oldalról keresztAtlétika Jó helyezések a területi bajuofcságon Dunakeszin Pest—Heves— Nógrád megye atlétáinak részvételével került sor az idei területi mezei bajnokság küzdelmeire. Az egyes számokban népes mezőny állt rajthoz. Az SKSE versenyzői nagyszerűen helytálltak, több első helyezést értek el. A felnőtt férfiak 9 km-es vetélkedőjében Varga (SKSE) bizonyult a legjobbnak. A válogatott futó magabiztosan verenyzett és biztosan győzött. A felnőtt nők összecsapásában Bakos (SKSE) 2.lett. Az 1961-es fiúk erőpróbájában (5000 m): 1. Tóth E., 2. Bene... 5. Jánosi (mindhárom SKSE.) Csapatban ugyancsak az SKSE került az első helyre. A lányok 1800 m-en mérték össze tudásukat és csapatban a Nyitrai, Rigó, Verbói, Kalmár összeállítású együttes a dobogó 3. fokára került. Az 1962-es évjáratú fiúk 3000 m-en vetélkedtek. Kadlót a 3., Balogh Gy. 5., Szabó 9., Telek pedig 10. lett. így - a fenti összeállítású SKSE csapat az első helyezést érdemelte ki. A lányok 1500 m-t tettek meg és a Király, Horváth, Császár, Harcsa összeállítású SKSE-gárda ezüstérmes lett. Az 1963-as születésű fiúk összecsapásában Hangonyi (SKSE) szerepelt a legjobban, csapatban 5. lett az SKSE. A lányoknál Tőzsér volt eredményes, 11. helyezést szerzett, csapatban pedig 4. lett az SKSE. D. L. labdát küldött a kapu elé, de Bábel hajszállal lemaradt. (A DMTE kapusa már verve volt.) Az SKSE mezőnyfölényét két szöglet is igazolta, majd Szolnoki hatalmas erejű lövését ütötte ki a kapus. A DMTE csak szórványosan vezetett támadást, szemmel- láthatóan védekezésre renda:- kedett be. A 26. percben Pál sokatígérően ugrott ki a labdával, de azutan Kapu mellé lőtt. A 30. percben Szabó L.- hez került a lkbda, a megrémült védő kapura emelt és a hazaadott labdát Mező csak üggyel-bajjal tudta elcsípni. Szünet után erősödtek az .SKSE rohamai. A hazaik támadást támadásra vezettek, de eredménytelenül. Az 53. percben egy váratlan DMTE- támadás végén Rádi hárított. Három perccel később Tóth hagyott ki nagy helyzetet. Azután Bábel előtt nyílt gólszerzési lehetőség, de az eredmény nem változott. A mérkőzés hajrájában a vendégek, Ambrus révén megszerezhették volna a vezetést, de Rádi üggyel-bajjal hárította a jobb felső sarokba tartó labdát. A 84. percben Kasza a gólvonalról hárított. A találkozó mindvégig alacsony színvonalú volt. A hazaiak mezőnyfölényben játszottak ugyan, de igazi gólhelyzetet keveset tudtak teremteni a DMTE kapujánál. A vendégek egy pontért utaztak és meg is szerezték. Az SKSE támadójátékában nem volt átütőerő, így a mérkőzés hajrájában a debreceni együttes könnyen elvihetie volna mindkét pontot. Jó: Nagy, Szőke, ill. Mező, Szabó L. (demény) A sport ki mit tud nyertesei A vetélkedő befejező, VI. fordulójának helyes válaszai: stadionfutás, igen, Szlivka Zsuzsa, a 37. ókori olimpiától, 36, nem, D. Vikelasz, öt, dr. Fenyvesi Máté. Sorsolás útján a következők nyertek 50—50 forintos könyvutalványt: Bene Péter, Salgótarján, Kollár Gábor, Salgótarján, Marx Károly Szocialista Brigád (St.) A nyereményeket postán küldjük. A hat héten át tartó vetélkedőt Frink Ferenc (Salgótarján) nyerte 47 ponttal. Mögötte 46 ponttal Kosár József és Patakfalvi Béla (mindkettő Salgótarján) szerzett jogot, hogy a Nógrád csapatának tagjaként részt vegyen a március 21-én Salgótarjánban, a téli spartakiád keretében megrendezésre kerülő sport ki mit tud megyei döntőjén. NOGRAD - 1976. március 16., kedd ’J \