Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

Fi lm vetítés a szocialista brigádoknak A szocialista brigádok kul­turális vállalásait segíti a ba­lassagyarmati Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ és a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat. A Madách Filmszín­házban február 2-án. hétfőn 3 órakor vetítik Az idők kez­detén című filmet, amely Hollós Ervin novellája alapján készült. Rendezője Rényi Tamás. Vetítés után a mű­velődési központban működő szocialista brigádok klubjában Bujdosó Dezső budapesti film­esztéta vezetésével kötetlen beszélgetésre kerül sor a szór cialista brigádok tagjaival. NÓGRÁD 762 pályázó!' \ KRESZ-totó I. fordulójának eredménye SBTC—NAGYBÁTONYI BÁNYjÁSZ 5:1 (2:1) Salgótarján, 500 néző. V: Mohácsi. Az évad első mérkőzésén a megye legjobbjai kőkemény, de sima salakon a könülmé- nyeket figyelembe véve biz­tatóan játszottak. Góllövők: Földi 2, Kajdi, Szoó, Kovács III., ill. Loch. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János utca 3 számú házban ma egész nap orvosi ügyele­tet tartanak. Indokolt eset­ben 28-00 telefonon lehet hívni. Reggel 8 órátór este 8 óráig az Arany János ut­ca 1-es számú gyermekkör­zeti rendelőjében gyermek- szakorvosi ügyelet van. Az ügyelet házhoz nem hívha­tó, sürgős esetben a gyer­mekhez a központi ügyeletet lehet hívni. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál út 2, telefon: 344) ma egész nap dr. Gyur- kovics István az ügyeletes orvos. Salgótarjánban, a megyei kórház nővédelmi tanács­adójának helyiségében a járás körzeti orvosi ügye­letét dr. Monori József lát­ja el. Nagybátonyban a 3- as számú körzeti rendelőben dr. Váraljai Béla az ügye­letes orvos. Ügyeleti szolgá­lat működik Bercelen, a szü­lőotthonban (Bércéi 20), Nóg- rádkövesd, Bércéi, Terény, Nógrádsáp és Nézsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Salgótarjánban az Úttörők útján levő fogászati rende­lőben. Gyógyszertári ügyeletet Iát el Salgótarjánban a Pécs- kő Üzlethúzban levő gyógy­szertár. Nyugodtan mondhatjuk, KRESZ-tanfolyam kezdődött lapunk hasábjain, hiszen a KRESZ-totó első fordulójának kérdéseire nem kevesebb mint 762 pályázó küldte el válaszát. Közülük 214-en ér­tek el 13-fl találatot! A töb­bieknek serp kell elkeseredni, hiszen az öt forduló alatt még sok minden történhet és érvé­nyes a mondás: utolsókból lesznek az elsők. Az MKBT KRESZ-totó zsü- ribizoltsága a salgótarjáni Rá­kóczi úti iskola közlekedési őrsének két úttörője (Csörgő József és 360/« 'slván) je­lenlétében, seg, ikkel, el­végezte a sorsolási. Így az el­ső fordulóban telitalálatot el­ért olvasóink közül a követ­kezők nyerték az 50—50 fo­rintos könyvutalványt: Krivanek Antal, Salgótarján, Úttörők útja 5. , * Tóth János, Salgótarján, Arany János utca 7., VIII/3. Hugyecz János, Patvarc, Krúdy Gyula út 2. A nyereményeket postán kapják meg az MKBT-től a nyertesek. Az első forduló telitalála- tos szelvénye a következő volt: 2, 2, 2, 1, 1, 1, x, 2, x, 1, x, 2, 1 és a +1 eredménye: x. Kérjük olvasóinkat. hogy őrizzék meg a szómbai. szám­ban közölt kérdéseket, mert így könnyebben ellenőrizhetik a válaszokat. Felhívjuk a pá­lyázók figyelmét, hogy a le­velezőlapon csak a tippeket­közöljék és természetesen a' fejtörő szelvényt is ragasszák a levelezőlapra! Névadó Magyarnándorban Jól sikerű)), hármas névadót tartottak szombaton Magyar­nándorban, a művelődési ház­ban. Ünnepélyes körülmények között kapott nevet a közös­ségtől Harmat Zsolt, Vasas Szilvia, Vrbovszki Beáta. A csöppségek szülei az állami gazdaságban, a ÁFÉSZ-nél, a termelőszövetkezetben, illetve a balassagyarmati kábelgyár­ban dolgoznak. A magyarnán- dori óvodások, általános isko­lások jól sikerült műsorral kedveskedtek a gyermekek­nek és a szülőknek. NAPTAR 1976. február 1. vasárnap Ignác napja A Nap kel 7.13, nyugszik 16.43 órakor. A Hold kel 7.18, nyugszik 18.24 órakor X 1976. február 2. hétfő Karolina napja. A Nap kel 7.11. nyugszik 16.45 órakor A Hold kel 7.43, nyugszik 19.28 órakor HONEZOEBN ÁRAMSZÜNET II. hó 2-án 8—12 óráig Salgótarjánban, a Vöröshad- sereg úton, a kórháztól a Tarján vendéglőig, Móricz Zs. út. Gazdaság út, Ker­cseg út. Dimitrov út felső része. II. hó 2-án 7—16 óráig Salgótarjánban a Művész-te­lepen. Ilona-telepcn, Ponyi- pusztán (alsó ). II. hó 2-án 7—16 óráig Zagyvapálfalván a Kálmán I. úton. II. hő 3-án 7—16 óráig Salgótarjánban a Művész-te­lepen. Ilona-telepcn, Ponyi- pusztán (alsó). II. hó 3-án 8—12 óráig Salgótarjánban a Dimitrov úton. (az általános iskolától felfelé), Gizella úton. Felsza­badulás úton. a vasúti alul­járótól az SBTC-pálya felé. II. hó 4-én 7—16 óráig Zagyvapálfalván a Makaren­ko, Déryné, Bercsényi, Bla- ha L., Radnóti úton, vala­mint a Hősök úton, a Buda­pesti úttól a Déryné útig. II. hó 4-én 9—13 óráig Salgótarjánban a Salgó úton és a Béke úton a légveze­tékről ellátott fogyasztók­nál. II. hó 6-án 7—14 óráig Zagyvapálfalván a Gorkij-te- lepen (többszintes épületek). II. hó 6-án 8—13 óráig Zagyvaróna egész területén. Pásztó fölött, Hasznos kör­nyékén már fehérbe öltöztek a hegyoldalak. Az utakat is hó borítja, s ha az utolsó megáll, induláskor „oldalaz’. A gyermekek visongva csúsz­kálnak a lejtőkön. A mátra- keresztesi postás gumicsizmát húzott. — Busszal jöttem ki — mondja Illés László, s meg­igazítja vállán a nagy bőr­táskát. — Egy zsákot itt hagy­tam a boltban, azért vissza­jövök. Most megyek az er­dészházhoz. Térdig ér a hó. Csépe János nem örül a hó­nak. Érthető, hiszen a Galya­tető—Pásztó buszjárat gép­kocsivezetője. — Reggel bizony nehezen indult a motor. De azért csak elindultunk. Éjszaka végig­ment a hóeke, így aztán sze­rencsére késésem nincs. Egy kilométerrel Galyatető előtt salgótarjániakkal talál­kozunk. Balázs Erika, Zsidai Judit, Csizmadia Ágnes és Martinkó Marietta, az SKSE sportegyesületének sífutói ver­senyen vannak, és éppen ebédelni igyekeznek. A kes­keny, hosszú lécek sebesen sik- lanak a fehér havon. Galyatetőn az üdülővel szemben, a pavilonsorban ^csak két bódé van nyitva. Az em­léktárgy-árus mogorván ül az üveg mögött, nem nagyon akad vevője. A palacsintasü­tő a kezét szorongatja. Ügy látszik bent is hideg van. A pultot belepte a hó, mint a*: üdülő körül parkoló autókat. Ha valamelyik el akar indulni, lapátra van szükség, hogy ki­szabaduljon. Délutánra azért kisüt a nap és szikrázó fény­be borítja a hófödte hegyi tá­jat. Az SKSE síelői útközben. Szeles idő Várható időjárás ma estig: job­bára erősen felhős idő, többfelé ljavazással. Elénk, helyenként megerősödő északkeleti, keleti szél. Néhány helyen hófúvás. Legmagasabb nappali hőmérsék­let mínusz 1, mínusz 5 fok között. Fogadónapok a megyei tanácson Hoff er István megyei ta­nácselnök, február 11-én és 25-én, Illés Miklós általános el­nökhelyettes, február 26-án és 27-én, Herencsényi. József tanács­elnökhelyettes, február 3-án és 20-án, Dr. Gordos János tanácsel- nökhelyettes, február 5-én és 13-án tart fogadónapot. — látogatás Budapesten. A szécsényi Mikszáth Kál­mán /Általános Iskola ötödik osztályosai budapesti kirán­dulást szerveznek. A paj­tások megismerkednek a fő­város nevezetességeivel, él­ményeik friss ismereteik kie­gészítik a földrajzórán tanul­takat. — Kicsiknek és nagyoknak. Tegnap Karancslapujtőn elő- farsangot rendeztek, me­lyen az Ex Hatmann együt­tes szolgátlatott zenét. Dél­után 4—7-ig az általános iskolások, 8-t.ól pedig a felnőttek ropták á. táncot. Gyermek­baleset Salgótarján és Kisterenye között közlekedési baleset tör­tént. O. Melinda 8 éves kis­lány, egy autóbusz mögül fi­gyelmetlenül akart átszalad­ni az úttest túlsó oldalára. Nem vette észre,, hogy egy autó közeledik. Ár> kocsi már féktávolságon belül volt, nem tudott megállni és a kislányt elgázolta. O. Melindát kórház­ba szállították, 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 5. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. Négytalálatos szelvénye 83 fogadónak volt, nyereményük egyenként 72 975 forint, háromtalálijtot 7051 fogadónk ért el, nyere­ményük egyenként 430 forint. A kéttalálatos szelvények szá­ma 211 332 darab. ezekre egyenként 18 forintot fizet­nek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után ér­tendők, a közölt adatok tájé­koztató jellegűek. — Kevesebb selejt. Az ik­ladí Ipari Műszergyár berceli gyáregysége az idén tovább kívánja javítani gyártmá­nyainak minőségét. Ezzel kapcsolatban tervbe vették, hogy a selejtet a minimá­lis 2 százalék alá csökkentik. — Gépekre milliók. Az V. ötéves terv folyamán a Nóg­rád megyei Állami Építőipari Vállalat gépei és berende­zései korszerűsítésére mű­szaki szinten tartására 40 millió forintot irányzott elő. — Űj vezetőség. A VE­GYÉPSZER salgótarjáni gyáregysége három KISZ- alapszervezetében új vezető­séget választanak. A megnö­vekedett feladatoknak kíván eleget tenni a tagság, mikor a márciusban megválasztandó KISZ-bizottságba rátermett, vezetésben jártas fiatalokat jelöl. — Egyesületi közgyűlés. A Romhányi Építők Sportegye­sülete 1976. február 13-án az építési i kerámiagyár kul­túrtermében sportegyesüle­ti közgyűlést tart.­gyászjelentés Megtört szívvel tudatjuk j mindazokkal, akik ismerték és j szerették, hogy a drága jó I édesanya, nagymama, déd- | nagymama, ÖZV. VALET KALMANNÉ hosszú szenvedés után, életé­nek 64. évében elhunyt. Temetése február 2-án, du. 15 órakor lesz a salgótarjáni köz­ponti temetőben. A gyászoló család Hétfőn lottó­jutalom orsolas A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság február 2-án, hétfőn a Népstadion sajtótermében rende­zi a lottó januári jutalomsorsolá­sát. A húzáson az 1. játékhét szelvényei között összesen 1200 nyereményt sorsolnak ki. Főnyere­mények: négy üdülőtelek, fel­épített faházzal Balatonszabadi- Sóstón és két Zsiguli személygép­kocsi. Az igazgatóság februári sorsolá­si naptára szerint négy számsor- splást rendeznek, közöttük lesz a lottó fennállása óta az 1000. hú­zás. Február 6-án Százhalombat­tán. 13-án Dorogon húzzák a lottó esedékes 'heti nyerőszámait. Feb­ruár -20-án tartják az 1000. sor­solást Budapesten, a Pataky Ist­ván Művelődési Központban. A húzást a televízió is közvetíti. A hónap utolsó számhúzását 27-én, Kiskunfélegyházán rendezik. FOTÓKIÁLLÍTÁSOK Cereden a napokban kiállí­tás nyílik a megyei fotóklub munkájából. A község műve­lődési házában a klub tag­jainak legjobb alkotásait tekinthetik meg az érdek­lődők. X Február 14-én Diósjenőn a Szentgyörgyi István Mű­velődési Központban Kovács Istvánné fotókiállítását nyit­ják meg. A megnyitóval együtt közönség-alkotó ta­lálkozóra is sor kerül/ GARÁZS elaijó Sal­gótarjánban. Érdek­lődni lehet 15 órától a 30-20-as telefonon. Apróhirdetések közművesített haztelek eladó. Ér­deklődni lehet: Sal­gótarján, Üttörők út 21. Tóth. MERKET 20-as va­dászfegyver töltények­kel eladó. Cím:/ Bo- csó Dezső. Salgótar­ján. Ka-rancs út 8. A sal.gótariáni Ter­vező és ÉDÍtóioari Szövetkezet úi tech­nológia bevezetése miatt eladja újszerű á lila pótban levő MTZ rakodógépét. Érdeklő­dés: Salgótarján. Dó­zsa Gvörgv út 1. szám. Telefon: 20-89. Telex: 229108. A Nógfád megyei Élelmiszer-kiskeres­kedelmi Vállalat (Sal­gótarján. Adv E u. 3,b.) felvételre keres, tiszta erkölcsi bizo- nvítvánnval rendel­kező tehergépkocsi- vezetőket. Jelentkezni lehet a fenti címen, szombat és vasárnap kivételével 7—15 órá­ig. Bérezés a vállalati kollektív szerződés y’érint. FIATALOK je­lentkezését várja az Üjpesi Gyap­júszövőgyár 1976. szeptember 1-én induló fonó szak­munkásképző is­kolába. Feltétel: 14 éves életkor betöltése, 8 általános iskolai végzettség. Tanulmányi idő: 2 év. A vállalat biz­tosít:' havi 250 Ft. ösztöndíjat, haVi 500 Ft társadalmi ösztöndíjat, in­gyen ebédet, i va­csorát, szállást, munkaruhát, tan­könyveket, tan­szereket és utazási költségtérítést. Szakmunkás- vizsga letétele, után havi 2.500. — 3.500. — Ft közöt­ti fizetést, a leg­jobbaknak ingye­nes üdülést. Jelentkezni le­het: Üjpesti Gyap- júszövőgyár, 1045. Budapest, út. 1. Berni Vállalatok, in­tézmények figye­lem! Az Építő- és Szerelőipari Szö­vetkezet (Jobbá­gyi) érintésvé­.delmi részlege érintésvédelmi 'mérést, a BM./ 1974. sz. r. előírása szerint vállal, rö­vid határidőre. Megrendelőt ÉP- SZERSZÖV Job­bágyi, Felszabadu­lás u. 101. címre kérünk. A pásztói tej­üzem felvételre keres: elektro­műszerész^, gép­lakatost, hegesztő vizsgával gé­pésztechnikust. Jelentkezés a pásztói tejüzem­nél. FELHÍVÁS! A» Építőipari Kivitele­ző Vállalat az 1976 77- es oktatási évre szak« munkástanuló-felvé- telt hirdet az alábbi szakmákra: kőmű­ves, ács-állványozó,' vasbtetonkészítő (vasbetonszerelő), épületburkoló (hl* deg), festő-mázoló, épületasztalos, csőhálózat- és bérén« dezésszerelő közpon­ti fűtés, vagy víz* gázvezetékszerelő, villanyszerelő, épí­tőgépszerelő. Jelent­kezési határidő: 1976. március 31. Kedvez­mények és járandó­ságok : kollégiumi elhelyezés, jutányos étkeztetés, munka- és védőruha, szerszá­mok és tankönyvek. A tanulmányi idő befejezése után 1000. — Ft. átállási előleg. Tanulmányi ösztön­díjak, ösztöndíj­kiegészítések. or­szágos érvényű ren­delkezések §zerint. Társadalmi ösztön­díj, a tanulmányi ösztöndíjakon felül a szerződtetett tanulók részére a választott szakmától függően 250—500. — Ft havon­ta. Tanulmányi id-ő: 3 év. Jelentkezni és felvilágosítást ' kérni írásban, vagy sze­mélyesen az alábbi címen lehet: Építő­ipari Kivitelező Vál­lalat üzemgazdasági osztálya, 1101. Buda­pest. x., Salgótarjáni út 18. ELADNÁM. vasv elcserélném Salgótar­ján belterületén levő kertes, kétszintes csa­ládi házamat. Érdek­lődni lehet de. 3—15 óráig 24-84 telefonon, vagy 18 órától sze- mélvesen a Dimitrov út 40. szám alatt.' Agostonné. A P. K. N. megyei Élelmi­szer- és Vegyiáru Nagykereske­delmi Vállalat (FŰSZERT) váci fiókja felhívja az érdekeltek figyel­mét, hogy a 901—25-ig sorszá­A Nógrád megvei Tanács Madzsar Jó-* zsef Kórháza.Salgó- tarián. Vöröshad­sereg út 64. felvé­telre keres: — takarítónőt (az úi rendelőintézet­be). mű ARU-VISSZ­— konvhalánvt. ÁRU KÖNYV EL­VESZETT hasz­— mosodai betaní­tott munkást. nálata szabályta­Jelentkezni lehet a kórház munka­lan. ti Évi csoDortlánál. ■ NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapla. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgőtarlán, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94. 22-95. 22-96. 22-97: Főszerkesztő: 12-94. 14-40. Sportrovat: 11-59. Élszakal szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 109. Irányítószám* 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a belyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 2o forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3101 Salgó­tarján. Petőfi u. L PL: 96. F».s Kelemen Gábor igazgató. Index szám: 35 072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom