Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)
1976-02-26 / 48. szám
Brigádvezetőből pärttitkär HALK A SZAVA, kellemes — Ügy, hogy eddig még Ha már itt tartunk, meg- ’—" :-----T—~—i—" • nem tudtunk olyat kérni a kérdem: a hangja. Arad belőle a ki- dolgozóktól, amit ne teljesí- _ Mint alanszervezeti titj dónSynekí ts8' volna miért teÍtek V°^na' A mzÚU tv hvé‘ kár, egyúttal minőségi ellenőr n *n gen' amikor az év közben is Nem okoz ez gondot önídegeskedni. De azt tartja. adódott lemaradást kívántuk nek? Nem voltak összütközé— Amikor még gépmunkás pótolni, bizony elég gyakran sej amiatt hogy nem vette át voltam, elvártam, hogy ren- megtoldották a munkaidőt. • . desen és tisztelettel beszélje- — Nem méltatlankodtak? nek velem. Az ember mindig — Nem. mert tudták, hogy azt kanja társától, amit an- saját érdekükről is szó van. nak ad. Vigyázok arra. hogy — Mit tudna még mondani meg ne sértsem munkatásai- arról, ami a segítőkészséget ki- mat. Még akkor sem, amikor alakította? nekik nem tetsző dolgot mon- — Gondolom a jó közérzet, dók. Nem. nem szoktam ide- a jó hangulat, az irántuk ta- mondok^—^nézd^ez így “nem gesen munkahelyemre menni, núsított megbecsülés és se- jó légy' szíves javítsd ki! 81t—S Ezen kívül? — Kérését teljesítik, vagy — Biztos a kereset is. Ta- haragszanak érte? valy 27 ezer forint volt az — Azt tapasztaltam, hogy egy főre eső átlagkereset, nem jelent különösebb prob- Nyereség címén egyhavi fi-» lémát Nem tudom, hogy zetést vittünk haza. mondtam-e, de kilenc évig Kétségtelen, a jó kollektí- ültem a varrógép mellett, me” az alanszervezet nárttit vának’ a Jó hangulatnak és mint brigádvezető Tudják, karának. Nem maradhattam * fernes közérzetnek nagy hacsak^ akkor ^kifogásolok a gyengébb minőségű terméket? — összekoccanás, hangosabb szóváltás nem volt köztünk, és remélem a jövőben sem lesz. Ha valamit visszaadok. azt szép szóval teszem, és legtöbbször csak annyit családi problémáim nek... E néhány rövid mondat önvallomással is felér. Ugyanakkor sok jót ßejtet róla. Kisvártatva így folytatja: — Kilenc évig voltam brigádvezető. Utána választottak a brigád tagja, nehogy azt része van abban, hogy a te- valamit, ha az valóban nem lep már kétszer nyerte el a jó. Emellett gyakran hallják Ä Kivár telep dm«: ^ séget megértem. Bevallom, a párttitkári tisztséggel járó munka eddig sem volt köny- nyű és most sem az. Sok időbe került, amíg megismertem határozó26^ p^rth^ározatctot szem' az ehnúlt négy év alatt városi pártbizottság az el- amelveket úgy tud am ?o?mí hét-nj'olc Párttagot vettünk múlt évet értékelő taggyűlé- tUTÄ fel. Mindannyian fizikai mun- sen jónak ítélte az aiapszer- kások. Jelenleg 28 főből áll vezet tevékenységét, ugyanaz alapszervezet. Tagjait mi akkor szóvá tette, hogy mun- többségében kásokat' várnak az esti egyeli ozzáiárultak a párttagok is, ság az újságban, líogy alap- a régiek és újak egyaránt. vető követelmény a minőségi — VALÓBAN így van. A termékgyártás. —--------------;----- Senki se higgye, hogy gonPár tot a legjobb dolgozókkal (jók nélkül zajlik az alapszer- erößitjük meg. Ha jól emlék- vezet és titkárának élete. A — szól ismét az alapszervezet temre párttitkára - Erre csak akkor Ezt kővetően témát tunk. ^oc,kerül . . . , Xa " sor, ha a mostani középiskoterelődik a szó.1 Ízt‘mondja: j** befe^‘k tanulmányai- Sokat foglalkozunk a . VÉGÉRE HAGYTUK, kiesőin!, hogy mindenkinél megtaláljam a megfelelő hangnemet. Gondolom, nem árulok el titkot, ha elmondom: nem egykönnyen vállaltam el a megbízatást. Mivel sokan biztattak, és segítséget is ígértek, csak ezután mondtam igent. És azóta másodszor vá- Központi Bizottság decembe- lasztották meg egyhangúlag rí határozatával, a megyei és az alapszervezet titkárának... városi pártbizottság ötéves ről is van’gzó. Polyóka La— Igen. irányfelveivel kapcsolatos fel- josnéról, a Salgótarjáni Ru— És megkapta az ígért se- adatokkal, a cselekvési prog- hagyár (volt Nógrád megyei gítséget? ram megvalósításával. Célul Textilipari Vállalat) balassa— Az alapszervezetben jó- tűztük annak megértetését, gyarmati telepének alapszervi részt családanyák, nők van- miért kell az idén még jobban, titkáráról, aki háromszoros nak, akiknek odahaza is van pontosabban és hatékonyáé- Kiváló_ Dolgozót, birtokosa a elég gondjuk, így csak azt ban dolgozni, Ennek érdeké- Könnyűipari Kiváló Dolgozója kértem tőlük, ami felkészült- ben az eddiginél jobban oda- kitüntetésnek, a város veze- ségükből futja. Jó szívvel figyelünk az üzem- és mun- tésétől társadalmi munkájá- mondhatóm: eleget tesznek kaszervezég színvonalának ért az ezüst fokozatot kapta, kötelezettségüknek. Szorgal- emelésére. Szeretnénk elér- és alapító tagja ennek a szőr- masak és példamutatók. ni, hogy minél kevesebb le- galmas, igyekvő kollektívá— Ez miként hat a kollek- gyen a túlóra é.s több a jó nak. tivára? minőségű termék. V. K. Költöző falvak Nyolc falu lakói költöz- termelői tek nemrég korszerű életkö- rózódott. rülményeket nyújtó kolhozközpontba a Tatárföldön, határozta el, hogy A mintegy tízmillió rube les építési költég hetven állam tizenöt százalékát — gazdasági é3 adott, lakóépületek létesítését — 1tevékenység elap- élete. A központosított állattartást teljesen gépesít- A kolhoz közgyűlése ezért hették. A gondozók két mű- közpon- szakban, kedvező körülmé- ti falut építenek, s ehhez az nyék között dolgozhatnak. a Sarló és Kalapács Kolhoz terveit készítették el. évre hitelt A kazanyi építészek bä traktor, 17 kombájn, 5 szobás lakások típusA szántóföldi gazdálkodást és 27 gépkocsi szolgálja. A gépek jó kihasználásával fedezte. A kulturális, egész- Három év múlva harminc emelkedett a termésátlag, segügyi és szolgáltatóléte- család tarthatott lakásszen- gazdagodott a kolhoz. BeS''mények beruházási költségeit pedig az állam vállalta magára. A ‘ nyolc falu r>cpe immár fél évszázada egy kolhozba egyesült. Mivel egymástól távol ester, mindegyikben külön áiiattényész- tő-telepek létesítésére volt szükség és földművelóbri- gádok szervezésére. Ezzel telőt az új faluban — Sáp siban. A ia'ut csatornázták. A lakásokban hideg-meleg víz, és gőzfűtés szolgálja a kényelmet. A lakás a kolhoz tulajdona, a lakbér havonta mintegy 17 rubel, és ebben építenek. A a szolgáltatások díja is benne van. Nagyot változott így a vételükből újabb állattenyésztő-telepet létesítenek és további száz lakást építenek a faluban. A köztársaság kolhozai ennek a példának hatására zintén kolhozközpontokat mintegy négyezer tatárföldi falucska helyén így a közeljövőben 1200 A győzelmes február C sehszlovákia február 25-én ünnepelt. Huszonnyolc évvel ezelőtt ezen a napon a prágai Vencel téren kétszázezer munkás és milicista előtt Klement Gottwald, a CSKP vezetője történelmi érvényű bejelentést tett: Csehszlovákiában a munkásosztály és a reakciós burzsoáziá harcából véglegesen a haladás erői. a szocializmus hívei kerültek ki győztesen. Azokban a napokban Európa Prágára figyelt. A csehszlovák burzsoázia valóságos rohamot indított, kormányválságot, politikai feszültséget teremtve a már elért népi vívmányok ellen, annak megakadályozására, hogy a békés történelmi fejlődés, amely egyértelműen a népi demokratikus rend irányába mutatott, megszakadjon. 'A harcedzett csehszlovák munkásosztály és politikai szövetségesei azonban nemcsak megvédték a már kivívott pozíciókat, hanem ellentámadásba mentek át, szétzúzták a burzsoázia megmaradt politikai, gazdasági hatalmát, befolyását. A februári győzelem megnyitotta a szocializmus felé vezető utat. Azóta 28 év telt el és szomszédunk néoei szocialista úton járnak. Ezt legérzékelhetőb- ben bizonyítja: ma, amikor a győzelmes februárra emlékeznek, egyben a közelgő XV, pártkongresszust készítik elő. E kongresszus olyan időszakot zár le, amely az 1988—69-i évek társadalmi-politikai megrázkódtatásai után a párt vezetésével sikereket értek el az országépítő munkában. Csehszlovákia szilárd tagja a szocialista országok közösségének, a Varsói Szerződésnek, s a KGST-nek. LŰTON VÉLEMÉNYEK Vizsgáznak a másodikosok. ők huszonhatan, ipari már évekkel korábban meg- ben, programjaiban, melyek« szakmunkások, vasutasok, honosodott, 80 vagy 100 órás re időnként meghívást is gépkocsivezetők, elárusító- tanfolyamon, közművelődési kapnak, nők és adminisztrátorok már formája a tanulásnak. A fogeljutottak idáig, a félútig. A lalkozások' klubszerűek, szin- napokban tettek szóbeli vizs- te teljességgel kötetlenek. Eb- De befejezetlen kísérletről gát a gimnázium második ben az esetben nem tanár és lévén szó, messzemenő kó- osztályos anyagából. . diák kapcsolatáról van szó. vetkeztetéseket még nem Családanyák és családapák, hanem új, közvetlen, cselek- vonhatunk le. Csupán a akik — különböző okból, de vő viszonyról, amelyben em- szakemberek, még inkább önként és érett komolyság- bér és ember áll szemben maguk az érdekeltek, a ta- gal — vállalták a nehézsége- egymással. A tananyagot a nuló felnőttek véleményére két, a mindennapi otthoni hallgatók — így hívják a ta- alapozhatunk. Hogyan fo- és munkahelyi gondok, elfog- nuló felnőtteket — önálló gadták ők az új oktatási for- laltság mellé fogadtak egy, otthoni tanulás révén sajá- mát? feladatlapos móda „költöző falvak” lakóinak korszerű városka születik. harmadikot, talán mind- títják el, egyiknél a legnehezebbet, a tanulást. KÍSÉRLET AZ OKTATÁSBAN A pásztói Lovász József Művelődési Központban, amely a megyei felnőttoktatás bázisa, 1974. szeptemberében szervezték még a dolgozók gimnáziumi magánvizsgára előkészítő tanfolyamát. Egyelőre kísérleti jelleggel, hasonlóan az ország másik kilenc közművelődési intézményéhez. Miben áll az oktatási forma kísérleti jellege? Alapvetően az eddig alkalmazott felnőtt középfokú ok- szerrel sokkal jobb tanulni tatási formáktól való különCsépe Sándor: „Ezzel a mód bözőségében. Ez is, éppúgy, mint az alapfokú oktatásban VIZES" EMBEftElí Mindig számíthatunk rájuk A Petőfi Szocialista Brigád munkájára mindig számíthatunk — mondta Sírkő Nándor, a Nórád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat salgótarjáni üzemének vezetője. — A kilenctagú közösség végzi a megyében a klórozó-, csirátlanítóbe- rendezések karbantartását, javítását. Ha szükség van búvárszivattyút is cserélnek. elvégzik a vezetékek szigetelését, csőtörésnél idomokat készítenek, hegesztési munkát is rájukbízhatunk. A szocialista brigád 1968-ban alakult, 1909-ben vándorzászlót nyertek 1970- ben ezüstkoszorút, 1971-ben 1972-ben bronzkoszorút, 1973 —74-ben újra ezüstkoszorút. A plakettek ott díszelegnek a kis műhely falán. A brigádvezető, Tarlóczky Lász’é viszi a szót: — Sokféle munkánk van. Csak klórozó közel harminc akad a megyében, különböző helyeken — ezeket hárman tartjuk rendben. Ezen kívül még sokféle tennivalónk akad, Így aztán ritkán vagyunk bent, hetente csak egy-két napon, különben a megyét járjuk. Mikor a brigádtagakat kérdem, mi a véleményük a közösségről, mindegyik csupa jót mond. — Jól összeszoktunk már... Jól kijövünk egymással... Szívesen dolgozunk egymás keze alá... Együtt járunk szórakozni... Mozi után mindig megbeszéljük mit láttunk. Andó Ferenc, aki a búvárszivattyú-cserekor a hat emberből álló munkacsoportot vezeti. így fogalmazza meg a véleményét: — Amit megszokik az ember, az már könnyebbben megy. Egymás között közve mebbek vagyunk, ez is se "ti a munkát. Lassan, megfontoltan beszél. Tulajdonképpen ö a második ember a brigádban. Ez azonban nem anynyira előnyt, inkább annyit jelent, hogy több felelősség hárul rá, mint társaira. A brigád igyekszik a mozgalom hármas követelményét minél maradéktala- nabbul végrehajtani. Az idén többek között vállalták. hogy összesen közel 300 forint értékű könyvet vásárolnak. Már most úgy néz ki a dolog, hogy van olyan brigádtag. aki saját maga fordít ennyit könyvre. Mindnyájan részt vesznek a vállalati szakszervezeti politikai oktatáson, Andó Ferenc pedig a vállalati párt-politikai oktatáson. Hatékony munkájuknak egyik titka az, hogy szakmai lag is tervszerűen képezik tovább magukat. Az elmúlt évben például egy dolgozó tanulta a klórozok karbantartásához szükséges ismereteket, korábban pedig három lakatos végzett hegesztői tanfolyamot. Így négy vizsgázott hegesztő van a brigádban, ha szükség van rá, nem okoz gondot a hegesztőmunka ugyanúgy, mint a kovácsolás. Az elmúlt évben összesen több mint 250 óra' társadalmi munkát 'végeztek. Segítik a salgóbányai gyermekvédő intézetet, hintákat, padokat készítettek, a helyiségekbe virágtartókat, parkosítottak, Mikulás-estet rendeztek. Ugyancsak parkosítottak a i budavölgyi kútház környékén. Ennél is nagyob fontosságú azonban, hogy a klórozókészülékek alkatrészeinek felújításával, azzal, hogy néhány importterméket házilag állítanak elő és más munkákkal több mint 200 ezer forintot takarítottak meg a vállalatnak. A brigádtagok is erre a legbüszkébbek. És arra, hogy a vállalat is elismeri 1 jó munkájukat. 1975-ös tevékenységüket most értékelik. Egyáltalán nem lenne csoda, ha ezúttal aranykoszorús minősítést ■ érnének el. — g— szerrel, s a foglalkozásokon a feladatlapok alapján beszélik meg a tanulnivalót. A tanulmányi idő három év. Ez az oktatási forma — így első hallásra is — rokonszenves, mert az önálló tanulás révén a rendszeres önművelésre szoktat, s mintCsépc Sándorné együtt tanultunk hogy a foglalkozásokat a művelődési központban tartják, azzal a többlettel is szolgál, hogy a résztvevők tájékozódhatnak az intézmény életéTakács László, a MEZŐGÉP géplakatos és hegesztőszakmunkása erre egy visz- szaemlékezéssel válaszol: — A fizikaórák egy részét, mivel a szükséges szemléltetőeszközök a gimnáziumban voltak, az iskolában tartottuk. Tudja, hogy ott egészen más volt a levegő, mint itt a kultúrházban? Feszengtünk . a padokban, s mirJduntalan éreztük, hogy iskolában vagyunk. Csépe Sándor kőműves, praktikus oldaláról közelíti meg a kérdést: — Ezzel a módszerrel sokkal jobb tanulni. Ahhoz, hogy a feladat’apokat ki tudjuk tölteni, feltétlenül el kell olvasnunk az anyagot, vagyis rákényszerülünk a tanulásra. Ez a kettős munka pedig, az olvasás és az írás könnyebbé teszi a tanulást, nagyobb a négy helyett valószínűsége annak. hogy meg is tanuljuk az anyagot. Felesége, a Béke Termelő- szövetkezet kőnyve’ője csendben hallgatja férjét, s látom az arcán, hogv Igazat ad. Együtt kezdték el a ta-. nulást. Az asszony szü'ési szabadságát töltötte, amikor értesült a lehetőségről. Azonnal döntött,* mun'r vt-s-iek betöltéséhez hasznos lesz az érettségi. Elhatározása* követte aztán a férje is aki nem akar lemaradni a feleségétől. — Hogyan készültek a vizsgára? — Általában együtt tanultunk — feleli az asszony. — Mind a kettőnknek megvan a maga gyengébb ponüa, ^együtt aztán ezeket erősítettük. S mint az értéke'eskr'f kiderült, eredményesen. Sikeres vizsgát tett a férj és feleség. Velük együtt még tizenheten vették »kérésén az akadályokat. Hét vizsgázónak nem sikerült, de a közeli napokban újra' ' mégpi'ök"’hatják. Hisszük: sikerré'. Mert ők sem állhatnak men "él- úton. (ok) ..Általában j NÓGRÁD -1976. február 26., csütörtök 5