Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)
1976-02-26 / 48. szám
Tanácskozik az SZKP XXV. kongresszusa (Folytatás a 2 oldalról) ER1CÜ HONECKER: Gyökeres változás a viláaron Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára az. SZKP-k jngresszus Jn szerdán elhangzott felszólalásában tolmácsolta a küldötteknek az NDK 'kommunistáinak, egész népének üdvözleteiHonecker hangoztatta, hogy az SZKP Központi Bizottsága beszámolójában megvont mérleg a világot megváltoztató marxista—leninista esz* mék mindent legyőző erejéről tanúskodik. Erich Honcker kijelentette, hogy az SZKP békeprogramjának megvalósítása során gyökeres fordulat jött létre a hidegháborútól a feszültség enyhülése, a szocialista és a kapitalista országok közötti békés egymás mellett élés elveinek megszilárdítása felé. A helsinki értekezleten létrejöttek a legfőbb feltételek ahhoz, hogy Európa a szilárd béke kontinensévé váljon. Az SZKP XXIV. kongresszusa óta eltelt időszak egybeesett az NDK világméretű nemzetközi jogi elismerésével. És pz nem véletlen egybeesés. Ennek elérését elősegítette ‘ a Szovjetunió lenini külpolitikája, a szocialista közösség összes országainak egybehangolt cselekvése. Az NSZEP és az NDK maradéktalanul támogatja a békéért es a nemzetközi együttműködésért. a szabadságért és a népek függetlenségéért vívott. további harc programját, amelyet Leonyid Brezs- nyev terjesztett az SZKP XXV. kongresszusa elé. Honecker élesen elítélte az imperialista körök enyhülés elleni aknamunkáját csakúgy, mint a pekingi vezetők nagyhatalmi, soviniszta, a szocializmussal és a békével ellenséges politikáját. Az SZKP XXV. kongresszusa újból tanúsítja- hogy az SZKP a nemzetközi kommunista mozgalom légedzettebb és legtapasztaltabb csapata. Ezért az NSZEP a proletár internacionalizmus fő kritériumának tartja a Lenin pártjával való szoros Ivaréi szövetség állandó elmélyítését — hangoztatta Erich Honecker. GUSTAV HUSAK: •• Üdvözöljük a békeprogram fejlesztését A csehszlovák kommunisták nevében Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára üdvözölte az SZKP XXV. kongreszszusát. Husák nagyra értékelte a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett központi bizottsági beszámolót- Hangoztatta, hogy a lenini elemző módszerrel elkészített beszámoló valóban időszerű feladatokat tűz ki az elkövetkező időszakra- Felszólalásában a CSKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy az SZKP elsőként ültette át a gyakorlatba a marxista—leninista forradalmi tanítást, hatalmas tapasztaltot gyűjtött össze a munkásosztály és az összes dolgozók társadalmi és nemzeti : felszabadításáért vívott harcban. Az SZKP méltó bizalmat, tiszteletet és tekintélyt élvez a nemzetközi kommunista és munkásmoz- ga'om, az összes békeszerető erők részéről. A CSKP küszöbönálló XV- kongresszusáról szólva Husák kijelentette: a kongresszus megvonta majd annak az.ötéves időszaknak a mérlegét, amely a párt és a társadalom súlyos válságának leküzdését követte, s meghatározza a fej le ‘ t szocialista társadalom további építésének feladatait— Társadalmi é'etünk minden szférájában elért eredményeink igazolják, hogy helyes és reális volt a XIV. kongresszuson kidolgozott pártpolitika — hangoztatta Husák. <— Csehszlovákia szocialista fejlődésének, szabadságának, függetlenségének, békés életének döntő feltétele a Szovjetunióval és a szocialista közösség más országaival való barátság, szövetség és sokoldalú együttműködés. A csehszlovák nép F e I s z ó I Az Ukrán Kommunista Párt küldöttei helyeslik az SZKP KB politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét — jelentette ki Vlagyimir Scser- bickij, az SZKP KB PB tagja, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára szerdán az SZKP XXV. kongresszusán tartott felszólalásában. „Valamennyi kommunista, valamennyi szovjet ember a jövőben is aktívan támogatja pártunknak és kormányunknem feledkezik meg azokról a hatalmas áldozatokról, amelyeket a szovjet emberek hoztak Csehszlovákia szabadsága érdekében, nagyra értékeli azt a testvéri segítséget, amelyet a Szovjetunió hű barátként és szövetségesként nyújtott az elmúlt harminc év során. — Különösen az utóbbi években sokoldalúan fejlődtek a csehszlovák—szovjet kapcsolatok. Csehszlovákia népei nagyra értékelik és maradéktalanul támogatják a Szovjetunió, annak kommunista pártja és személy szerint Leonyid Brezsnyev fáradhatatlan békeerőfeszí- téseit, a csehszlovák nép az SZKP KB főtitkárát nagy barátjának, a szovjet kommunisták kiemelkedő képviselőjének tekinti. — Kommunista mozgalmunknak — folytatta Husák — számtalanszor meg kellett küzdenie a különböző opportunista, revizionista és nacionalista befolyásokkal. Jelenleg elengedhetetlennek tartjuk, hogy határozottan szembeszegüljünk Kína maoista vezetésének politikájával, amely nyíltan szövetkezik a legreakciósabb erőkkel, ellensége a szocializmusnak, a haladásnak és a békének. — Az SZKP XJÍIV. kongresszusán meghirdetett békeprogram megvalósítása döntő mértékben járul hozzá a jelenkori nemzetközi helyzet pozitív' megváltoztatásához és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetközi helyzetének megszilárdításához. Csehszlovákia ezért üdvözli és forrón támogatja a Leonyid Brezsnyev előadói beszédében kifeitett békeprog- jam további fejlesztését. — je’entette ki a CSKP KB főtitkára. a I á s o k nak a testvéri együttműködés, a kölcsönös bizalom elmélyítésére, a szocialista országok népei közötti mindenoldalú közeledésre Irányuló gyümölcsöző erőfeszítéseit” — mondotta a felszólaló. A továbbiakban a szónok elmondotta, hogy az elmúlt ötéves terv során Ukrajna gazdasága dinamikusan, jó és szilárd ütemben fejlődött. Ezekben az években Ukrajnában többek között mintegy 3000 hatalmas ipari üzem és 1 900 000 lakás épült. A gabona, a burgonya, a zöldség, a hús és a tej begyűjtése az elmúlt öt évben 1,3—1,4-szere- sére nőtt. Esti tájékoztatójában Áfa- naszjev ismertette a délután elhangzott felszólalások tartalmátEduard Sevardnadze-nak, a Grúz Kommunista Párt KB első titkárának beszédéről szólva megemlítette, hogy a grúz első titkár kérte a kongresszustól a köztársaság ipari termelésének növeléséhez szükséges feltételek megteremtését, a X. ötéves terv előirányzatainak módosításával- Az ötéves terv fő irányai értelmében Grúzia ipara csak 35—36 százalékkal növelné termelését, s ezt az ütemet, oly módon szeretnék meggyorsítani. hogy a termelés növekedése elérje a 39—11 százalékot. Saraf Rasidov, az Uzbég Kommunista Párt KB első titkára egy évtizedek óta érlelődő terv, a szibériai vizek folyásának megváltoztatása mellett foglalt állást, hangoztatva. hogy amennyiben a köztársaság megfelelő meny- nyiságű vízzel rendelkeznék, évente akár két termést is betakaríthatnánakA külföldi felszólalók — mondotta Afanasz jev — egyöntetűen méltatták az SZKP Központi Bizottságának beszámolóját, amely mély tudományos és sokrétű elemzést adott a szovjet és a nemzetközi élet legfontosabb problémáiról. A testvérpártok vezetői támogatásukról biztosították az SZKP politikáját és valamennyien hangsúlyozták a Szovjetunióval fenntartott barátság, együttműködés es szövetség jelentőségét pártjaik szánvára. Az SZKP XXV. kongresz- szusának szerdai napja színvonalas. konkrét, tárgyszerű eszmecserét hozott. Akár köztársasági miniszterelnök vagy bányász, akár textilül unkásnő vagy legmagasabb szintű köztársasági pártvezető lépett a szónoki emelvényre, országos problémákat elvi mélységgel fejtegetett, s ezt az eszmecserét még gazdagabbá, még szélesebbé tette több szocialista ország legmagasabb szintű pártvezetőinek felszólalása. A kongresszus ma folytatja munkáját. (MTI) Koszoruztís a Lenin- mauzóleum* hun A Lenin-mauzóleumban szerdán koszorút helyezett el Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára; Jurij Andropov, Andrej Grecsko, Viktor Grisin, Andrej Gromiko, Andrej Kirilenko, Alekszej Koszigin, Fjodor Kulakov, Dimitrij Pol- mnszkij, Mihail SzuszloV, Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai; Pjotr Gyemicsev, Pjotr Maserov, Borisz Ponomarjov, Saraf Rasidov, Grigorij Romanov, Mihail Szolomencev és Dmitrij Usztanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagjai; Vlagyimir Dolgih, Ivan Kapitonov és Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkárai, valamint a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságának első titkárai, az SZKP XXV. kongresszusa elnökségéhek más tagjai, az SZKP határterületi és területi bizottságainak első titkárai. A koszorú vörös szalagján a következő felirat olvasható „Vlagyimir lljics Leninnek, az SZKP XXV kongresszusának küldöttei”. (MTI) Portugál gazdasági küldöttség Budapesten Df- Antonio Barreto külkereskedelmi államtitkár vezetésével szerdán portugál gazdasági delegáció érkezett Budapestre. A küldöttségben részt vesznek a portugál gazdasági szakminisztériumok vezető tisztségviselői- továbbá a portugál kereskedelem fejlesztési intézet; elnökhelyettese. Február 26-án és 27-én tartják ugyanis a magyar—portugál kereskedelemfej lesz- bizottság első ülésszakát. E bizottság létrehozásáról az 1975- januárjában aláírt kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodás intézkedett. A vegyes* bizottsági tárgyalásokon áttekintik a két ország gazdasági kapcsolatainak helyzetét, elmélyítésének lehetőségeit, behatóan vizsgálva a kooperáció kiépítésének módjait. A tárgyalásokat magyar részről Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes vezeti. A portugál küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Török István, valamint Fernando Del- fim Maria Lope« Vieira, Portugália budapesti nagykövete. Az 1974. áprilisi portugál politikai fordulat, után hazánk és Portugália árucserekapcsolatai megélénkülteit, mindkét oldalon fejlődött a kereskedelmi forgalom. Magyarország főleg gyógyszereket, élelmezési cikkeket, elektromos ipari és elektrotechnikai termékeket, valamint a textilipar számára szükséges termékeket szállít. Portugáliából származó importunk egy év alatt megkétszereződött. Különösen a parafaipari termékek, a színesfémek, ónozott és horganyzott lemezek, valamint különféle közszükségleti cikkek (táskaírógépek, rozsdamentes evőeszközök, férfi-, és női fehérnemű, halkonzervek) importja jelentős(MTI) A Hazafias Népfront országos / elnökségének ülése Szerdán, Kállai Gyula elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége. Dr. Szentistványi Gyuláné országos titkár beszámolt a községi , népfrontbizottságok február 15-vel megkezdődött újjáválasztásának eddigi tapasztalatairól. Dr. Korom Mihály igazságügyminiszter értékelte a jogszabályok előkészítésével kapcsolatos társadalmi vitákat,-és — a gyakorlatban szerzett tapasztalatok figyelembevételével — ismertette a továbbfejlesztésükre vonatkozó javaslatokat. S. Hegedűs László országos titkár beszámolt a népfrontmozgalom közreműködéséről a képviselők munkásságának támogatásában, valamint a tanácsok és a népfrontbizotísá- gok együttműködésének tapasztalatairól. Az országos elnökség megállapította: a mozgalom és az államhatalmi, igazgatási szervek jó együttműködésének legfontosabb eredménye, hogy hozzájárult a lakosság közéleti részvételének növekedéséhez. Az állampolgárok mindinkább közreműködnek a döntések előkészítésében, s megvalósításában és a végrehajtás ellenőrzésében. E részvétel növeli az állampolgári felelősséget, a közösségi gondolkodást; hozzájárul a társadalom szocialista fejlődéséhez. Az országos elnökség az együttműködés fokozására vonatkozó, a szocialista demokrácia elmélyítését szolgáló javaslatokat .elfogadta. A vitában felszólaltak: dr. Asbót Jánosné, Babies Antal, dr. Bognár József, Bartolák Xyli- hály, Bencsik István, Erdéy- Grúz Tibor, Gál László, Harmati Sándor, Illisz László. Nánási László, dr. Ortutav Gyula, dr. Papp Lajos, Pióker Ignác, dr. Szabó Kálmán, dr. Szatmári Nagy Imre, Szemők József, dr. Trautmann Rezső. Dr. Xvlolnár Béla országos titkár ismertette a Hazafias Népfront nemzetközi kapcsolatainak 1976-os évi tervét, amelyet az országos elnökség jóváhagyólag tudomásul vett. (MTI) Ifjúsági sportünnepély A Lenin-stadion sportcsarnokában szerdán ifjúsági sportünnepélyt rendeztek. A nagyszabású rendezvéhyen megjelentek Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij. Alekszej Koszigin, az SZKP XXV. kongresszusának küldöttei és vendégei. Irina Rodnyina olimpiai és világbajnok előter.iesz.ette Leonyid Brezsnyevnek a szovjet sportolók kongresszusi jelentését. A sportolók nevében mélységes háláját tolmácsolta az SZKP-nak és a szovjet kormánynak, amiért gondoskodnak a testedzés és a sport fejlesztéséről. Az ifjúsági sportünnépsé- gen a legjobb szovjet tornászok és műkorcsolyázók léptek fél. Huszár István Havannában Megkezdődtek a tárgyalások Huszár Istvánnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével megérkezett Kubába az a küldöttség. amely a két ország közötti öt évre szóló tervegyeztető tárgyaláson vesz részt. Szerdán hajnalban a Jósé Marti repülőtéren dr. Osvaldo Dorticos államelnök, a tervbizottság elnöke, Belar- mino Castilla miniszterelnökhelyettes és dr. Meruk Vilmos havannai magyar nagykövet fogadta a vendégeket. Szerdán délután megkezdődtek Havannában a hivatalos tárgyalások. (MTI) Mélyponton a líra A líraárfolyam mélypontra seket is elhatároztak a líra zuhanása hatására, miután védelmére: pénzszűke előidé- kedden az olasz valuta leér- zésével, valamint a közös pi- tékelődésének mértéke elér- aci országoktól kapott 1 mil- te a 33 százalékot, az olasz liárd dolláros kölcsönnel az kormány és pénzügyi v4ze- olasz bank azt reméli, mag tés elhatározta a hivatalos va- tudja védeni a líraárfolyamot lutaoipc újbóli megnyitását. a spekulációs nyomással Emellett egyéb intézkedé- szemben. (MTI) NÓGRÁD — 1976. február 26., csütörtök ÍJ