Nógrád. 1976. február (32. évfolyam. 27-51. szám)

1976-02-24 / 46. szám

ft}* %t*.. HUIoszkua a uilagméreVii érdeklődés középpontion Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEG V EI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXII. ÉVF.. 46. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1976. FEBRUÁR 24., KEDD boldogulására int oly sokszor a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom óta, az egész világ ismét a szovjet fővárosra fi gyei, Moszkvára, ahol a Kreml kongresszusi palotájában ma megkezdődik a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusa. Pártállásra és világnézetre való tekintel nél­kül az egész földkerekségen tisztában vannak azzal, hogy az SZKP kongresszusainak jelentősége túlnő egy ország, vagy egy földrész határán. Az SZKP irányítóereje, szíve és motorja a Szovjetuniónak, a Szovjetunió pedig napjaink történetének egyik meghatározó tényezője. Az SZKP-nak a XXIV. kongresszuson kidolgozott békeprogramja — közös programunk — olyan célokat fogalmazott meg, amelyeket magáénak vall földünk minden becsületes embere. Az SZKP XXV. kongresszusának küldöttei abban a tudatban kezdhetik meg tanácskozásukat, hogy nagy pártjukat, an­nak központi bizottságát és a központi bizottság Leonyid Brezsnyev vezette politikai bizottságát mély és megalapo­zott tisztelet övezi világszerte. Századunk első évtizedének végén, amikor az Aurora cirkáló ágyúinak dörgése új korszak hajnalát jelezte, a bur­zsoázia a kommunizmus gyors és látványos bukását jó­solta. 1920. októberében a Sunday Times című angol újság ezt irta: „Vessék el a bolsevikok a kommunizmust! Hagy­janak fel azzal az erőfeszítésükkel, hogy egy természetelle­nes rendszert kényszerítenek az. országra, amely megbénítja az emberi erőt, és kiapasztja a vállalkozás és a gazdaság forrásait. Ha nem így járnak el, semmi sem mentheti meg Oroszország városait és falvait, az ország gazdasági és tu­dományos apparátusát”. A történelem elbánt az ilyen jósokkal, és megérdemelt helyükre juttatta azokat, akik kezet emeltek a Szovjetunió­ra. Azok pedig, akik a kommunizmusért, a proletariátus hatalmáért vívott harc első soraiban haladtak és haladnak ma is, ércnél maradandóbb emlékművet állítottak maguk­nak. A Szovjetunió napjainkban az az ország, amelynek kül­politika) kezdemenyezesei, állásfoglalásai és dinamikus fej­lődése a szocializmus, a kommunizmus iránti bizalom aranyfedezetét jelentik az egész haladó emberiség .számá­ra. Á szovjet állam képes volt — népe öntudatos áldozat- vállalásával — olyan hatalmas erejű nukleáris rakétapaj­zsot létrehozni, amely a Varsói Szerződés valamennyi ál­lama, az egész szocialista közösség biztonságát védi. Ezzel egyidejűleg óriásit fejlődött az ország a békés építómunka valamennyi területén. A szovjet nép sikerrel halad előre, teljesíti terveit. Napjainkban a Szovjetunió állítja elő a vi­lág ipari össztermelésének egyötödét. A Szén, a kőolaj, a vasérc kitermelésében, a nyersvas, az acél olvasztásában, a traktorok, a gabonakombájnok, az ásványi műtrágyák és egy sor más termékfajta előállításában a világranglista^ első helvét foglalja el. A fő építkezések egyike a több mint 3 ezer kilométer hosszú Bajkál—Amur vasúti fővonal, amely hozzáférhetővé teszi Szibéria északkeleti részének, a ía- vol-Kelet északi körzeteinek mesés gazdagságú természeti kinpseit. , 'Érthető érdeklődéssel tanulmányozzák most világszerte a Szovjetunió új, tizedik ötéves terveinek irányelveit, ame­lyeket a XXV. kongresszus megtárgyal. Átgondolt, reális, s egyszersmind nagy mozgósító erejű, lelkesítő dokumentum ez, amely ország-világ előtt bizonyítja: a szovjet népet a békés építőmunka eszményei vezérlik. E tervnek nemzetközi jelentősége is óriási — nem utol­sósorban a KGST-ben tömörült szocialista országok integ­rációs folyamatainak elmélyítése szempontjából — és cél­ja további lehetőségek felkutatása a nép jólét újabb növe­lésére. E terv „kulcsszavai”: a minőség és a hatékonyság. A terv hatalmas eszköz annak a társadalomnak tovább- szilárdilására, amelyben — Leonyirj Brezsnyev szavai sze­rint — „az emberek szabadnak érzik magukat, kedvvel dol­goznak és nyugodtan élnek”. Az a történelmi út, amelynek soron levő kongresszu­sával oly fontos állomáshoz érkezik az SZKP, a kommuniz­mushoz vezet. Az új élet építőinek nagy családjához tar­tozunk mi, magyarok is: az SZKP, a Szovjetunió fejlődése serkentő hatással van hazánkra, a mi szocialista céljaink mielőbbi valóra váltására is. Közösek, hasonlóak a gond­jaink, együtt örülünk egymás sikereinek: a magyar es a szovjet nép. az MSZMP és az SZKP barátsága felhőtlen. Kapcsolatainkat a szocialista és kommunista építés, a kom­munista világmozgalom, a külpolitika valamennyi alapvető kérdésében pártjaink és kormányaink teljes nézetazonossá­ga jellemzi. Nemzetünk történelmének új korszaka a fel­szabadítással kezdődött. Legnagyobb sikereinket azóta ér­tük el, amióta megbonthatatlan barátságban, testvéri szö­vetségben haladunk együtt a Szovjetunióval. Proletár nem­zetköziségünk és hazafias meggyőződésünk, páitunk ha­gyományai és nemzeti történelmünk tanulságai egyaránt ar­ra köteleznek, hogy erősítsük és szilárdítsuk barátságunkat ás testvéri együttműködésünket a Szovjetunióval. Ez nem­csak politikánk legfontosabb pillére, ez a népünk millióit, eltöltő szilárd meggyőződés. A magyar nép, a magyar munkásosztály és pártja, az MSZMP köszönti a kommunizmus, a szabadság és a béke ügyének harcokban edzett zászlóvivőjét, a Szovjet­unió Kommunista Pártját. Kádár János egész népünk ér­zéseit juttatta kifejezésre, amikor rámutatott a legutóbbi Joudapesti pártaktíván: igen sokat várunk e kongresszus­tól a kommunista mozgalom és a proletár internacionaliz­mus megerősödés» szempontjából. Szívünk minden melegé­vel sok sikert kívánunk a XXV. kongresszus küldötteinek, nagy testvérpártunknak, a szovjet nép és az egész haladó emberiség üdvére és boldogulására! Zászló fel vonás a Gellérthegyen Fogadás a ii agy követségen A szovjet hadsereg és ha­ditengerészeti flotta meg­alakulásának 58. évfordulója alkalmából hétfőn a gellért- heg3'i felszabadulási emlék­műnél katonai tiszteletadás­sal vonták fel a Magyar Nép­köztársaság nemzeti lobogó­ját és a nemzetközi munkás- mozgalom vörös zászlaját. X A szovjet hadsereg és hadi­flotta megalakulásának 58. év­fordulója alkalmából D. I. Oszadcsij vezérőrnagy* a Szovjetunió budapesti nagykö­vetségének katonai és légügyi attaséja hétfőn fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent Bisz- ku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Bor- bándi János, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes; honvédel­mi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Púja Fri­gyes külügyminiszter, vala­mint a politikai és társadal­mi élet számos más ismert személyisége. (MTI) Ma összeül az SXKP XXV. kongresszusa A magyar pártküldöttség a Lenin-mauzóleumnál Úttörők virágcsokorral köszöntik a moszkvai Kijev-pályaudvaron Kádár Jánost. a* MSZMP KB első titkárát, az SZKP XXV. kongresszusán részt vevő magyar pártkiildött- ség vezetőjét. (Tudósítás a 2. oldalon.) Testületi ülésen Elfogadtál* az acélgyári völgy részletes rentlezési tervét A Salgótarjáni városi Tanács elnökhelyettesének nyilatkozata Koszorúzási ünnepség Salgótarjánban A szovjet hadsereg meg­alakulásának 58, évfordulója alkalmából hétfőn Salgótar­jánban, koisaorúzás-i ünnepsé­get rendeztek, A szovjet hő­si emlékműnél elhelyezték koszorúikat a Nográd megyei fegyveres testületek, valamiint a fegyveres erők társszervei­nek képviselői. Megkoszorúz­ta az emlékművet az ideigle­nesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alaku­lat küldöttsége is. Hétfőn ülést tartott a Sal­gótarjáni városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. Több fon­tos napirend mellett — hely­színi szemle után — megvi­tatták és elfogadták az acél­gyári völgy részletes rendezési tervét. Szó volt a város szol­gáltatóiparának tevékenységé­ről is. A végrehajtó bizottsági ülés után, munkatársunk be­szélgetett Morvái Ernővel, a városi tanács általános elnök- helyettesével. — Salgótarján fejlesztése megköveteli, hölgy egy-egy városrészre Í6 részletes ren­dezési tervet készítsünk. így vagyunk az acélgyári völggyel. Ennék célja a szociális kö­rülményeknek meg nem felelő kolóniák szanálása, illetve azok helyén korszerű lakások építése. Végrehajtó bizottsá­gunk a helyszínen tanulmá­nyozta a jelenlegi helyzetet. Felmértük a lakóterület in­tézményi szükségletét, s hogy az elkövetkező időben miként alakul a lakosság lélekszáma. Ennek alapján határoztuk meg a városrész rendezési tervét. A terv szerint a te­rület távlati lakosszáma a be­építéskor több mint 2780 lesz. Ennek'megfelelően hagyta jó­vá a végrehajtó bizottság a lakásépítés ütemét, az óvoda, bölcsőde építését, a szolgálta­tás és ellátás fejlesztését. Ér­dekessége a rendezési tervnek, hogy az úgynevezett Kucor­hegy oldalán teraszos háza-* kát építünk, ezt ölszintes, úgynevezett" sávház követ. A terület erősen emelkedő, így a városképi megjelenést a tera­szos beépítési forma kedve­zőbbé teszi. Talán még any- nyit, hogy a Saigó úttól észak­ra fekvő terület beépítési ja­vaslatában három ütemet fo­gadott el a végrehajtó bizott­ság. — Hogyan értékelte a vég­rehajtó bizottság a szolgáltató­ipar tevékenységét? — A város ipari javító­szolgáltató tevékenységének alakulásával végrehajtó bi­zottságunk legutóbb 1973. má­(Folytatás a 2. oldalon). Küldöttközgyűlés a KLSZÖV-nél . Értékelték a munkát, elfogadták a cselekvési programot Hétfőn tartották a küldött- közgyűlést Salgótarjánban, a KISZÖV székházában, ame­lyen megjelent és felszólalt többek között Németh Fe­renc, az OKISZ elnökhelyette­se. A mpgye ipari szövetkeze­teinek a negyedik ötéves terv időszakában, és tavaly elért eredményeiről, valamint az eL következő öt év gazdasági, mozgalmi célkitűzéséiről, az idei feladatokról szóló elnök­ségi jelentést eiőre, írásban megkapták a küldöttek. Eh­hez Szalai Gáspár, a KI­SZÖV elnöke tartott szóbeli vitaindítót. A szövetség fel­ügyelő bizottságának beszá­molóját Szarvas Imre, a bi­zottság elnöke ismertette. Általában eredményes öt évet zárt megyénk szövetke­zeti ipara. Az ipari ágazat termelése az 1970. évihez vi­szonyítva több mint 310 szá­zalékra, az építőiparé 221, a szolgáltatóiparé pedig 285.5 százalékra növekedett. A szö­vetkezetek az utóbbi években helyenként az országos átla­got is jelentősen meghaladó fejlődési ütemet értek el. A termelésnövekedés elsősorban a rekonstrukció és a telephe­lyi fejlesztés, valamint a ter­mékszerkezet változásából adó­dik. Különösen jelentősen nö­vekedett tavaly a termelési ér­ték a szécsényi szolgáltató-, a pásztói fa- és fémipari, a ba­lassagyarmati ruhaipari, vala­mint a szolgáltatószöyetkeze- teknél. A termelékenység fej­lődése azonban az iparága­kon belül még mindig elég nagymérvű szóródást mutat. Az elemzés bizonyította, hogy a jelentős ütemű termelésnö­vekedést a javító szolgáltatás fejlődése nem követte a kí­vánt mértékben. Bár tavaly hat lakással több épült, mint 1974-ben. de a negyedik öt­éves tervidőszakra üteme­zett lakásépítésnek csak 61 százalékát teljesítették. Tovább szilárdult a szövet­kezetek vagyoni' helyzete. Nö­vekedett az állóeszköz-állo­mány. A szövetkezetek egyre inkább az intenzív fejlesztésre térnek át, gépi beruházásokat, végeznek. Jelentős a szocia­lista munkaverseny szélese­désében elért eredmény. A kongresszusi, illetve a jubileu­mi verseny időszakában több mint 60 új szocialista címért küzdő brigád alakult. A végzett munka aprólékos elemzése mellett a soron kö­vetkező öteves tervidőszakra is meghatározták a legfontosabb tennivalókat, valamint az 1976. évre szóló cselekvési prog­ramot. Ebben az elmúlt évi eredményekből indultak ki. Abból, hogy az ipari szövet­kezetek gazdasági fejleszté­sének ütemes folytatása, az új ötéves terv megalapozott­sága, eredményés megvaló­sítása, sokkai hatékonyabb, a központi célkitűzésekhez job­ban igazodó munkát kíván. Alapvető célként határozták meg, hogy az extenzív fej­lesztést az intenzív fejlesztés révén nyerhető termelésnöve­kedés váltsa fel. Ennek ér­dekében a szövetkezetek erő­forrásait jobban fel kell hasz­nálni. El kell érni, hogy az ipari szövetkezeteknél lét­számnövekedés általában ne legyen. Ez alól csak a javítás­szolgáltatás és a lakáskarban- tartás kivétel, ahol a hatéko­nyabb munkaszervezésen túl bizonyos létszámnövekedéssel is számolni kell A cselekvési programban, az iparban mintegy 10—^szá­zalékos, az építőiparban 5—6 százalékos termelésnöveke­déssel számolnak. Az építőipa­ri termelés átlagos növekedé­sét a lakáskarbantartásnak meg kell előznie. A szolgál­tatóiparban az előbbieknél na­gyobb, mintegy 17—19 száza­lékos növekedés tervezhető. Ahogy erről a vitában is szó esett,: elsősorban a megye két várpsában szükséges a szín­vonal fejlesztése. Ezen belül a lakossági szolgáltatások 10 —11 százalékos növekedésével számolnak. A termelési feladatok tel­jesítése érdekében részletes programot dolgoztak ki. Ez elsősorban a tartalékok fel­tárására, a termelőeszközök még fokozottabb koncentrá­ciójára, a további szakosodás­ra, a termelési kapcsolatok fejlesztésére, bővítésére, egy­más segítésére irányul. A fel­adatok teljesítése megköveteli a hatékonyság, a termelé­kenység fokozását, a takaré- kos gazdálkodást, a berende­zések jobb kihasználását. Fo­kozni kell továbbá a beruhá­zások hatékonyságát. Ezen­kívül a cselekvési program részletesen meghatározza a. szövetkezeti önkormányzati szervek, választott testületek feladatait is. A beszámolókat a küldött- közgyűlés megvitatta, a cse­lekvési programmal együtt határozatikig elfogadta. Ez­után még fontos napirendet tárgyaltak, illetve több kér­désben hoztak határozatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom