Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)

1976-01-23 / 19. szám

Izomerő, izomműködés, izomfáradás 1 AmUtor az ember azt aszót hallja, hogy ..izom’’ a karján és a combján kidudorodó, megvastagodó, megfeszülő, vagy ellazuló bőr alatti köte- gekre gondol. amelyeket egyébként a ..húsának” nevez. Helyesen, mert a táplálkozá­sunkban közismert „hús” tu­lajdonképpen a leölt állat izomzata. Az izom az ember, vagy állat mozgását biztosító szövetféleség. izomsejtekből, és sejtközötti állományból, izomrostokból áll. Ezek az izomrostok húzódnak össze, akkor, amikor az izom a mun­káját végzi. A-z emberi testben három­féle izomrost található: Az akaratlagos mozgásokat a közponii idegrendszer kor­mányzása alatt álló haránt­csíkolt izomrostok végzik. Ezekből állnak azok a hatal­mas izomnyalábok, amelyek az emberi test formáját adják és a csontokon tapadva az ál­lást, a járást, a mozgást vég­zik és a testi erőt képviselik. Ha egészségesek gyorsan és könnyén összehúzódnak, csak az a hibájuk, hogy könnyen kifáradnak. A második — a sima izomszövet —, az ember előtt általában nem közismert. Ezek a rostok a belső szervek falában — a gyomorban, a bélben, a húgyhólyagban ta­lálhatók és a harántcsíkolt iz­moknál gyengébbek, de sokkal kitartóbbak, sohasem pihen­nek. A gyomor, a belek, a belső szervek és vezetékeik szüntelenül mozgásban van­nak, akkor is, amikor az em­ber pihen, vagy alszik. A har­madik izomszövet-féleség a kettőnek a keveréke. Ereje van, kitartóan működik, soha­sem pihen, az akarat sem be­folyásolja közvetlenül a mun­káját. Ez az izomféleség a szív izomzata. A testmozgató izmokat ideg­működések mozgatják. A moz­gatóidegen át ingerület jut az izomba, amelynek elektromos feszültsége megváltozik. Egy acetilkolin nevű anyag ter­melődik ilyenkor benne, s ha­tására az izomrostok összehú­zódnak, az izomköteg megvas­tagszik, megrövidül és a csont­váz egyes darabjait közelítve, vagy távolítva mozgatja a tes­tet. Az ehhez szükséges erőt a szervezet szénhidrát-anyagcse­re kapcsán nyeri. Ezért az. hogy a mozgáshoz szükséges hőtermelő fűtőanyagot a szén­hidrát-táplálkozással biztosít­ja a szervezet. Legfeljebb még annyit kell megjegyezni, hogy a szénhidráton kívül mé^ egy fehérjének, a miosinnak is komoly szerepe van az egész­séges mozgás kialakításában. A sima izomrostok és a szívizomzat különleges rostjai folyamatos mozgásának irá­nyítója az életfenntartó — úgynevezett vegetatív — ideg- rendszer, amely akaratunktól függetlenül végzi munkáját. Az egészséges sima- és szív­izomrostok fáradhatatlanok, de a harántcsíkoltak a szo­kottnál nagyobb megterhelés esetén bizonyos idő alatt ki­fáradnak. Munka közben az izmokban tejsav termelődik, amit a szervezet eltakarít, el­cipel onnét. Ha a tejsav fel­szaporodik, akkor érezzük azt a hasogató bizonytalan fájdal­mat, amit izomláznak nevez­nek. Az izomlázat —, az iz­mok rendszertelen és váratlan megerőltetésének kellemetlen következményét folyamatos gyakorlattal, kíméletes és rendszeres edzéssel meg lehet előzni. Az edzés nemcsak az izomrostok számát növeli, nemcsak összehúzódóképes­ségüket gyarapítja, nemcsak az acetilkolin és miosin ter­melését segíti, hanem á tejsav eltakarításának folyamatát is biztosítja, tehát az izomerő működését feltétlenül gyara­pítja. ...hogy mit nevezünk jóra- való edzésnek? Minden üte­mes, rendszeres, folyamatos és nem túl megerőltető, ismét­lődő mozgást. És a megfelelő körültekintéssel, lehetőleg szabad levegőn végzett házi­munkát, kerti tennivalókat és — természetesen — a sport­szerű, irányított gyakorlást és a kocogást is. Mit mond az edző? ISajnolii cím osztályozó nélkül A megyei női kézilabda­bajnokság aranyérmeit a ZIM játékosai akaszthatták a nya­kukba. Kulhavi Gábor nem­régiben vette át az együttes irányítását. A bajnoki rajtig hét edzést tartott, és ő ! maga mondta, nem volt ideje a csa­pat összekovácsolására. — Miért? — kérdeztük. — Játékosaink döntő több­sége három műszakban dol­gozik. Többen családanyák, otthon a gyerek. Az sem mindegy, hogy más műszak­ban is, dolgoznak. — Milyen célkitűzései vol­tak a bajnokság előtt? — öt éve elkerültem a vá­rosból. Tavaly végeztem a TF-en. Nem ismertem a csa­patokat. Az első év az Is­merkedés időszaka volt. Köz­ben már láttam, hogy lehet valamit keresni, esetleg akár az élen is végezhetünk. — Beszéljünk az eredmé­nyekről! — A húsz találkozóból négyszer kaptunk ki, egyszer játszottunk döntetlenül. Ez kilenc pont veszteség. Ezzel már bajnokságot lehetett nyerni. — Nem furcsa, hogy kikap­tak Szurdokpüspökitől, ugyanakkor kétszer is meg­verték az SBTC Il-t? — Előfordult, de magya­rázat, hogy kevesebben vol­tunk a pályán. Itthon viszont 42:3-ra visszavágtunk. — Nagy az ellentmondás. Miért? — Ez a megyei bajnokság bírálata! Komolytalan ját­szadozás, gyenge színvonal. Ez így nem sokat ér. Csupán testmozgás, nem sport. A baj­nokságra négy csapat neve­zett. A kiírás után kellett „rászedni” a Pásztói és a Szurdokpüspökit, hogy leg­alább hat együttes legyen. — A női mezőnyből nem neveztek senkit az osztályo- zóra? — Félidőben szóltam a szö­vetségnek, hogy ne indítsa­nak senkit. Nincs értelme, hogy kinevettessük magun­kat. — Minek köszönhető a baj­noki cim? — Talán annak, hogy a többiek még nálunk is rosz- szabbak voltak. Komolyra fordítva a szót: nálunk sike­rült néhány jó játékosra épí­teni a csapatot. Znak Évára, kapusunkra gondolok, a me­zőnyben Molnár Ilonára és a gólkirálynő Kislovász Gi­zellára. — Mi várható az idén? — A jelenlegi 12 fős játé­koskeret várhatóan kibővül húszra. Nagyobb lesz a ver­sengés, és szakmai téren is szeretnénk újítani. Célunk az előrelépés, hogy az osztályo- zón is el merjünk ind"'>ii (H) Apróhirdetések GARÁZS eladó. Szvo- boda. SaJ«ólariám, Schuyer F. u. 40. Este 6-tól. A Jurii Gaearin Ál­talános Iskola. Salgó­tarján. Lovász J. u. 2. megbízható hiva­talsegédet ke’-es. Szolgálati lakást biz­tosítunk. Jelentkezés az iskola igazgatóiá­nál. Salgótarján! ftb- lösüve.ggvár Ha- jek Rezső utca 1.. keres naDÍrféTe- sée tárolására al­kalmas. fedett RAKTÁRHELYI­SÉGET. Ajánlatokat ker­ítik: anvagosz­tálv. Debreceni István »nvBffosz- tálv-vezető (tele­fon 13-50. : :-as mellék). SALGÓTARJÁNBAN a Nyesés-dűlőben 260 négyszögöl hétvégi te­lek eladó. Érdeklőd­ni 5 után. Kistairiáni út 4. V. 5. NYOLC általános fskolát végző vagv végzett fiúkat víz­gázszerelő. köfeoonti- fűtés-szerelő. bádogos- és lakatosszakmában 1976-tól felveszünk. Jelentkezés: szombat kivételével személye­sen. vagv írásban. Az Első Bádogos és Sze­relő TSZ. Budapest, vili.. Rigó U. 6—8. sz. alatt. RÉTSACtON 2 és fél szobás összkom­fortos öröklakás azon­nal. beköltözhetően eladó. Kd + OTP. Cím: Kondás István. 7632 Pécs. Krisztina tér 1. NAGYKEREKÜ Wartburg eladó. al­katrészenként is. 407- es Moszkvics. Tra­bant 600-as karosszé­ria. karambolozott és sok más alkatrész el­adó. . Cím: Lukács. SaVíótarián. tóstrand. SBTC-pálya. német tuhász- kölvkök. 7 hetesek eladók. Somoskőúl fa­lu. Dózsa Gv. út 38. EZÜSTFENYÓ-kará­csonvfateleD létesíté­séhez 8—13 cm-es ezüstfenvő-csem ete szó zanként h á rom ­száz forint. Díimentes. szakszerű csoraaeolás. szaktanácsadás. oos- tai utánvétes . szállí­tás. Németh Jenő 9444. Fertőszentmiklós. Petóházi*u. 1. SOPRONI Góliát legkorábbi. föl v tört­té rm ő s<z am ó ca Da' á nta harmincanként 100.— forint. Földiád bás anvatövek tízesével 100.— forint. TermŐ- bimbós, földlabdás fügefák 100.—. * 150.—. 200.— forint. Kizáró­lag sorszámozott elő­rendelésre. tavasszal utánvéttel. Szabó. Sopron. Lövész út 8. 62 éves kisiparos megi sm erkedne nem dohányzó. rendes asszonnyal. házasság céliából. ..Tavasz” jelegére a kiadóba kérem a leveleket. A világ »/torija — »orokbnn A világbajnok Muhammad Ali megérkezett február 20-i mérkőzésének színhelyére és megkezdte edzéseit. Az első sajtóértekezleten ismét meg­kérdezték: miért az ismeretlen belga Coopmant választotta ellenfelének: — Ismétlem, kiállók bárki ellen. akinek van bátorsága — mondotta Ali. — Különben a belga jelenleg Európa leg­jobbja, s azt mondják, félel­metesen kemény. ha célba talál, akkor baj van. Engem azért nem fog eltalálni! ★ Olimpiai selejtező mérkőzé­sen a spanyolok legyőzték a törököket és féllábbal már a montreali döntőben vannak, Hátralevő mérkőzésüket Tö­rökországban játsszák. Spanyolország—Törökország 2:0 (1:0) 50 000 néző. Góllövők: Solsona (23. perc). Santillana (60. perc). Megkezdődött a hat ország olimpiai labdarúgó selejtező tornája Az első mérkőzésen: Brazília—Uruguay 1:1 (1:1) Góllövők: Adao (10. perc), illetve Italiano (44. perc). A megyei labdarúgó-szövet­ségben elkészült az I. osztá­lyú labdarúgó-bajnokság ta­vaszi sorsolása. A rajt már­cius 14-én lesz! Az egyes fordulók párosítása a követ- líCZŐ! I. forduló ni. 14: St. öb­lösüveggyár—St. Síküveggyár, Romhány—Somoskőújfalu, Mátranovák—Palotás, Kazár —St. Volán, Bányagép—St. ZIM, Szőnyi SE—Kisterenye, Karancslapujtő—Pásztó, Dej- tár—Bgy. Volán. II. forduló III. 21: Síküveg­gyár—Dejtár, St. Öblösüveg­gyár—Bgy. Volán, Somos— Mátranovák, St. Volán—Bá­nyagépgyár, Szőnyi SE—Pász­tó, Palotás—Romhány, St. ZIM—Kazár, Kisterenye— Karancslapujtő. III. forduló III. 28: Kazár- Síküveggyár, Bányagépgyár— Öblösüveggyár, Pásztó—Bgy. Volán, St. ZIM—Palotás, Rom­hány—Karancslapujtő, Mát­ranovák—St. Volán, Somos— Szőnyi SE, Kisterenye—Dej­tár. IV. forduló IV. 4: Síküveg­gyár—Palotás, St. Öblösüveg­gyár—Somos, Dejtár—Rom­hány, Bgy. Volán—Mátrano­vák, Karancslapujtő—St. Vo­lán, Kisterenye—St. ZIM, Pásztó—Kazár, Szőnyi SE— Bányagépgyár. V. forduló IV. 11: Mátranö- vák—Síküveggyár, Palotás— St. Öblösüveggyár, Somos— SPORT Aranyjelvényes vívóink Kék-fehér színekben a versenyeken Szaniszló Gabriella har­madik éve aranyjelvényes! Kitűnően, indult. Egymás után aratta a sikereket, aztán a múlt évben mintha egy ki­csit halványabban sikerül­tek volna a versenyek. Idő­közben Buchinger György ed­zőtől átkerült Vertich Ta­máshoz. Az edző most min­dent megpróbál, hogy a tech­nikailag képzett sportoló a gyakorlatban is jól érvénye­sítse a tanultakat. A tavalyi eredmények közül dicsére­tes a hódmezővásárhelyi és a tatai teljesítmény, amikor Szaniszló Gabriella döntős lett, és sikerült újra felirat­koznia az aranyjelvényesek közé. A viszonylag gyengébb egyéni teljesítmények mel­lett feltétlen dicsérni kell a csapatversenyeken elért ered­ményeit. Nagyszerűen küz­dött, és döntő része volt ab­ban, hogy az SKSE csapata sikerrel szerepelt a csapat- versenyeken. — Nagyon drukkolok, mi­előtt pástra lépek. Az egyéni versenyeken ez hátrány, mert az ember mindig arra gon­dol, hogy nem szabad ki­kapnia, mivel akkor búcsúz­ni kényszerül. Ezzel magyá- ráznám, hogy tavaly nem úgy ment a vívás az egyéni ver­senyeken, mint ahogy ter­veztem. Csapatban persze egé­szen más. Ott valahogy fel­szabadultabban vívok. Mert jó tudni, hogy ha esetleg hi­bázom, még mindig van más, Szaniszló Gabriella aki javíthat helyettem — nyi­latkozta Szaniszló Gabriel­la. Három éve aranyjelvé­nyes! Szorgalom, kitartás jel­lemzi a vívásban. Ezért biz­tos, hogy az idén sikerül to­vább javulnia. Kemény kötésű, jó kiépí­tésű vívó Hajdú Róbert. Meg- szállotja a vívásnak, a szor­galmával sincs baj. Utóbbi mondattal Sándor Lajos ed­ző jellemezte tanítványát. Tavaly kétszer volt döntős II. osztályú versenyen, és éppen Salgótarjánban sike­rült megszereznie az arany­jelvényt. A területi bajnoksá­Hajdú Köbért gon második helyről jutott tovább az országos döntőre, ahol azonban nem indulha­tott betegsége miatt. Vertich Tamás és Galba Árpád ed­zők dolgoztak Hajdú Röbert- tel, míg aztán Sándor La­joshoz került. Hajdú Róbert aranyjelvé­nye siker, azonban ő is tud­ja: nagyon sokat kell dolgoz­nia, hogy meg is maradjon ezen a szinten. Szereti a ví­vást, éppen ezért biztos, hogy technikailag is javul, mert ez bizony még nem a legerősebb oldala. H. J. I Közgyűlés Karancslapujtőn A lapujtőiek nem is olyan régen még NB III-as labda­rúgócsapattal dicsekedhettek, és a női kézilabdátok is a megyei bajnokságban szere­peltek. Jelenleg a labdarúgó- gárda a 14. helyen áll a me­gyei I. osztályban, és bizony az ifjúsági csapat sem úgy szerepel, hogy büs-akén emle­gethetnék a helyezést. Az első csapatnál sok az idős játékos, akik bizony csak hébe-hóba látogatják az edzéseket. Jel­lemző. hogy, a közgyűlésre is csupán néhány labdarúgó — az ifjúságiak közül pedig csak egy — jelent meg. Némi vigaszt nyújt, hogy a legif­jabbak, a serdülők, kitettek magukért, és csoportjukban a harmadik helyen végeztek az ősszel. Monori István testnevelő tanár azon fáradozik, hogy minél előbb megerősödjön egy olyan leány-kézilabdacsapat, amely képes folytatni a ha­gyományokat. Egyébként Ka- rancsiapujtőn pályaépítés fo­lyik. A munkálatok jó ütem­ben haladnak, és hamarosan elkészül a kézi-, röplabda- és atlétikai pálya. A társadalmi munkából a sportolók melleit mások is derekasan kivették a részüket. A közgyűlésen sok minden­ről szó esett, ami a község sportjával kapcsolatos. Meg­választották a vezetőséget A sportegyesületi einök tovább­ra is Tórák András maradt. Elnökhelyettes Lavaj Ferenc, titkár Cseh Ferenc. Gazdasági vezető Tóth László, tömeg- sportfelelos Simon Menyhért, agitációs és propagandafele­lős Lipták Kelemen. Az el­nökség tagja Monori István testnevelő tanár is A szánig vizsgáló bizottság Miklós Fe­renc elnöklete mellett Lavaj Gáspár és Rozgonvi István közreműködésével dolgozik. Március 14-én rajt A megyei I. osztály tavaszi sorsolása Dejtár, Romhány—Bgy. • Vo­lán, St. Volán—Szőnyi SE, St. ZIM—Karancslapujtő, Ka­zár—Kisterenye, Bányagépgyár —“Pásztó. VI. forduló IV. 18: Síküveg­gyár—Romhány, St. Öblös­üveggyár—Mátranovák, Dej­tár—Palotás, Bgy. Volán—So­mos, Pásztó—St. Volán, Sző­nyi SE—St. ZIM, Karancs­lapujtő—Kazár, Kisterenye— St. Bányagépgyár. VII. forduló IV. 25: Somos —Síküveggyár, Romhány—St. Öblösüveggyár, Mátranovák —Dejtár, Palotás—Bgy. Vo­lán, St. Volán—Kisterenye, St. ZIM—Pásztó, Kazár—Szőnyi SE, Bányagépgyár—Karancs­lapujtő. VIII. forduló V. 2: Síküveg­gyár—Karancslapujtő, St. Öb­lösüveggyár—St. Volán, Dej­tár—St. ZIM, Bgy. Volán—Ka­zár, Somos—St. Bányagépgyár, Romhány—Kisterenye, Mát­ranovák—Pásztó. Palotás— Szőnyi SE. IX. forduló V. 9: Szőnyi SE —St. Síküveggyár, Karancs­lapujtő—St. Öblösüveggyár, St. Volán—Dejtár, St. ZIM—Bgy. Volán, Kisterenye—Mátrano­vák, St. Bányagépgyár—Rom­hány, Pásztó—Palotás, Kazár —Somos. X. forduló V. 16: Síküveg­gyár—Pásztó, St Öblösüveg­gyár—Szőnyi SE, Dejtár—Ka­rancslapujtő, Bgy. Volán—SL Volán, Somos—St. ZIM, Rom­hány—Kazár, Mátranovák— Bányagépgyár, Palotás—Kis­terenye. XI. forduló V 23: Kistere­nye—St. Síküveggyár, Pásztó —Öblösüveggyár, Szőnyi SE —Dejtár, Karancslapujtő— Bgy. Volán, St. Volán—Somos, St. ZIM—Romhány, Kazár— Mátranovák, Bányagépgyár— Palotás. XII. forduló V. 30: Bgy. Vo­lán—St. Síküveggyár, Dejtár —öblösüveggyár, Palotás— Somos. Romhány—Mátrano­vák, St. ZIM—St. Volán, Bá­nyagépgyár—Kazár, Pásztó— Kisterenye, Szőnyi SE—Ka­rancslapujtő. XIII. forduló VI. 6: Sík­üveggyár—Bányagépgyár, Öb­lösüveggyár—Kisterenye, Dej­nyi SE, Somos—Karancslap- ujlö, St. Volán—Romhány, Mátranovák—St. ZIM, Palo­tás—Kazár. XIV. forduló VI. 13: St. Volán—St. Síküveggyár, St. ZIM—St. Öblösüveggyár, Ka­zár—Dejtár, St. Bányagép­gyár—Bgy. Volán, Kistere­nye—Somos, Pásztó—Rom­hány, Szőnyi SE—Mátrano­vák, Karancslapujtő—Palo­tás. XV. forduló VI. 20: St. Sík­üveggyár—St. ZIM, St. Öb­lösüveggyár-Kazár, Dejtár— Bányagépgyár, Bgy. Volán— Kisterenye, Somos—Pásztó, Romhány—Szőnyi SE. Ka­rancslapujtő—Mátranovák, Palotás—St. Volán. A felnőltmérkőzésekkel azo­nos sorsolású az ifjúsági csa­patok sorsolása azzal az el­téréssel, hogy Pásztó ifjúsá­gi csapata helyett az SBTC II. ifjúsági együttese szerec pel. 1976. április 15-ig (V. for­dulóval bezárólag) Dejtár mérkőzéseit Balassagyarma­ton rendezi pályabetiltás mi­att. Kezdési időpontok: Márci­us 1—15-ig 14.30 óra. márci­us 16—30-ig 15, április 1—15- ig 15,30, április 16—30-ig 16, május 1—'15-ig 16,30, május 16—31-ig 17, június 1—30-ig 17 óra. tar—Pásztó, Bgy. Volán—Sző­NÓGRÁD — 1976. január 23., péntek ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom