Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)

1976-01-04 / 3. szám

Bölcs mon dások a mun káról A munkáról szóló népi mon­dások . évszázados tapasztala­tokból szűrődtek le, de legtöbb­jükből ma is lehet tanulni. Számos mondás buzdít, pél­dául az idejében végzett, üte­mes munkára: „Addig ka­szálj. amíg a nap süt". „Má­ma egy ujjal, holnap tiz kö­römmel". Az olyan munka- szervezést, amely azokra rak minden terhet, akik jól húz­nak, az alábbi mondás hibáz­tatja: „Rossz kocsis az. aki mindig a jobb lorvat üti". Arról, amit József Attila tiny fejezett ki. hogy „Dolgoz­ni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes", szintén sok mondás szól: „Add meg mind a három kapálását", „Nyu­godt föld jobban termi a bú­zát". Azoknak, akik szívesen el­mennének a munka temetésé­re, így szól az intelem: „Ki kerüli a munkát, nehezen tölti gyomrát". „Az becsüli a pénzt, akinek körme kopik utána". Sokan csak addig buzgól­kodnak, amíg éppen csak megmelegszenek munkahe­lyükön; ezekről mondják: hogy „új seprű jól seper". Közülük kerülnek ki a ván­dormadarak, akik „nem esz­nek meg egy font sót a helyü­kön" és az a jelszavuk, hogy „máma szokom, holnap szö­köm"... Tamás István: KESELY lábú hamar dalok hátán ' madár könnyek felhőszakadása áztatott át s tarkómba harapott a nyilas dél mikor a vágták szilaj csodáit indultam menteni A történések vitás jelenéseire leszegett fejű fordulók feszültek s hátukon hasított szíjak nyomával szalonnás földek rakták le elém maradéktalanul kegyelmeiket S a megbokrosodott jegenyék árbocán ágaskodva magába meredt a táltos nyerítés Sába királynőjének herceg nyomában Egy angol és egy amerikai régész nagy vállalkozásba fo­gott: fel akarják tárni a múlt jelentős személyisége, Sába királynőjének palotáját. Sába királynője, akiről a biblia és a talmud egyaránt tesz em­lítést, állítólag Salamon ki­rály kortársa volt, akit meg is látogatott Jeruzsálemben. A történelem kevés említést tesz a királynő személyéről és országáról. Mégis világszer­te úgy vélik, hogy mesésen gazdag birodalom élén állt. Martin Bidmead, londoni régész és Howard Jennings, amerikai kutató meghívást kapott az arab emirátusoktól, hogy tanulmányozzák a Szaud-Arábiától keletre és Irántól délre fekvő Muhhar- raa félsziget régészeti emlé­keit. Évszázadokon át ezt a vidé­ket a „kalózok partjának” nevezték, mivel ez volt a Ke- let-Afrika és India között köz­lekedő kereskedelmi hajók stratégiai bázisa. A legkoráb­bi kéziratos emlékek tanú­sága szerint ezen a vidéken emelkedett „Sába citadellá­ja”. A két régész 1976. január­jában kezdi meg az ásatási munkálatokat, amelyek révén talán többet tudhatunk meg Sába királynőjének birodal­máról. Megy a hajó A GÉPÉSZ KEZE FEJÉ­VÉL széttörölte szája fölött a bajuszát, aztán odaszólt csendesen a fűtőnek: — Vigyázz a tűzre! Nem volt ebben semmi kü­lönös, napjában többször is kiment a kazánházból né­hány percre, s a hajó éppúgy úszott a vízen, a kapitány fönn állt a parancsnoki hí­don, a kormányosok a fülké­jükben, nem volt semmi hi­ba. Most azonban nem a kony­hába nézett be a gépész, ahol mindig volt egy falat hús, ha megéhezett, s egy korty ko­nyak, ha megkívánta. Most nem maradt lenn a hajófe­nékben, felment a napsütötte fedélzetre, mint a nászutasok vagy az unatkozó angolok a luxushajókon. Most a korlát­ra támaszkodott, mintha nem is gépész lett volna, akinek a helye lenn van a mélyben, s csak nézte a tengert, a he­gyeket, amint szürke sziklák­kal és apró, karszti erdőkkel a partot szegélyezték, míg a sirályok oly’ élesen' röppen­tek fel, s oly’ váratlanul csap­tak le azután, mint egy halk sikoly. A kapitány letette távcsö­vét, és a korlát felé fordult. i: iü illllf ill I CSOHÁNY KÁLMÁN RÉZKARCA »it mi mini n tm i mii in i nini linin':/!■ ii mi ii in ii iiiiiiiiiii ii 11 i/n rtiirirtnifttitMMtiirHf i iitimtiii ntmii iiiifttmifttiMM in i in imi i mi 11111 tinit itf 11 imtti 11 n 1111 f n i ni i ii.f iii 111 in t ni 111111111 in i nn n ti mii 111111 nn i n 1111111111 un i in n 11 n 11111 u 11 u n 1111 n n it n 11 n i mim u 11 n i n t m i n n > 11 ni 11 mii m i mi iu n i m 11 m m n i ihm 1111 „Mit akar ez a gépész?” — kérdezte macában. Még nem kiáltott le neki, csak nézte döbbenten, mint aki valami rettenetes dologtól fél. Mint­ha azt várta volna, hogy a hullámok közé vesse magát a gépész, mint aki egyszerre megunta az életét. A gépész azonban csak állt mozdulat­lanul és szemmel láthatóan elrévedve, csak állt a kék ingében, melynek szakadt volt az egyik ujja, állt kor­mos arccal, ahogy oldalról szemmel tartotta a kapitány, s gyér hajába sze’íden kapott bele az enyhe szél. Az es*e együtt pókereztek, semmi baja se volt. Megitta a szokásos adag rumot, aztán elment aludni. Talán odaha­za nincs valami rendben ná­la! Van egy lánya, s a lányá­nak egy udvarlója, akiről a gépész hallani sem akart. Ezen búsulna most? Emiatt lett neki egyszerre szűk a gépház? Mert alapjában véve jó kedélyű fickó volt. nem csinált semmiből különös gondot magának, harminc éve élt a tengeren, úgyhogy csak a téü hónapokban került ha­za egy kis időre. Esténként pókerezett, nappal a gépház­ban állt, mert éjszakára a fi­atalabb gépész váltotta fel, harminc év alatt nem volt "ve’e semmi bai. Az éles naosütésben most valahogy egészen furcsán festett abban a kék gépész-’ ingben a kor’áünál állva. A kaoitány csodálkozva vette észre, hogy a tarkója kopasz. Csodá'atos! Naponta egvütt vannak, s ő ezt nem látta eddig. És milyen görnyedt és öreges, ahogy megereszkedett izmokkal áll! Ó, ez koránt­sem az a hangos, és magabiz­tos ember, akinek eddig is­merte, hosszú esztendők óta tartó közös szolgálatuk alatt. — Te — fordult a fiatal sedégtiszthez —, állj csak a helyemre, lemegyek kicsit a fedélzetre. — S a fiú fütyü- részve nézett utána, hogv mi ütött az öregbe, a kaoitány- ba. mit akar a fedélzeten? Talán a matrózok munkáiét megy ellenőrizni ilyen szo­katlan időben. Lábujiheeyen osont a ka­pitány. mint a tolva! Léleg­zete elszorult, homlokán ve­ríték gyöngvözött. Csak ak­kor nyugodott meg egy ki­csit. amikor észrevét'enül a gépész háta mögé ért. — Mit nézel, pajtás, ezen az unalmas vízen? — szólalt meg csendesen, s szelíden megfogta a karját. — Én lát­ni se szeretem! A GÉPÉSZ NEM FOR­DULT hátra és nem felelt mindjárt. A kapitány is szót­lanul állt, elengedte a kar­ját és arra gondolt, hogy mégis odahaza történhetett valami, amiért ennyire bú- sulásnak adta a fejét a gé­pész. A lányával, a feleségé­vel... Vagy talán rosszullét fogta el hirtelen? Szédült volna odalenn a zakatoló gé­pek között, s ezért jött a fe­délzetre? — Érdekes — szólalt meg akkor a gépész, és megfor­dult, s furcsán mosolygott —, az olajfák már elvirágzottak, a pineák pedig egészen mes- szürkültek ebben a nyárban' A kapitány nem felelt. Mit is mondhatott volna erre, hiszen nemcsak a tengertől, a tájtól is megcsömörlött, ha a partok közelében jártak. Igen, gondolta aztán, forró nyár volt az idén, s a nagv me'eget a fák se bírják, nem­csak az ember! — De a sirályok azért fá­radhatatlanok — tűnődött to­vább együgyűen a gépész, mint akinek újdonság a ten-, ger. Vagy csak úgy, mint aki nagyon régen látta. — Könyörte'enül csapnak le a kis halakra! ök nem változ­tak! Ilyenek voltak akkor is, amikor hajóra kerültem! Harminc éve lesz az idén! — Nem baj! — nevetett kényszeredetten a kapitány és a hangja rekedt volt. — De azért elnyerem tőled estére az üveg bort, nyugodt le­hetsz! Azzal el is indult, lassú léotekkel, látszólag egyked­vűen. fel a parancsnoki híd­ra. Attól félt, hogy a géoész visszafordul, s ő nem bírta vo’na elviselni most a tekin­tetét. DE AZ CSAK ÁLLT EGY ideig még, nézte a szép, ra­gadozó madarakat, a fehé­ren izzó sziklákat, az ezüstös fákat,, s aztán mosolygósán és csendesen visszaballagott a hajófenékre. Odafenn pedig közömbösen nyújtotta át a lát­csövet a fiatal segédtiszt a kapitánynak. De az előbb a zsebkendőjét húzta elő, meg­törölte a rszemét, s csak ak­kor nézett messze-messze a végtelen vízen. K orlnthoszban nyugalom van. A polgárok biza­kodva végzik meg­szokott tevékenységüket. A sportversenyeket és színházi előadásokat leszámítva na­gyobb csoportosulások nin­csenek. így a Piac valódi ren­deltetését tudja betölteni. Feltűnőbb eseményként leg­följebb a Diogenész nevű csa­vargó által okozott botrányo­kat említhetem. Legutóbb például fényes nappal lám­pással ment végig a Piacon, benézett minden üzletbe és egyéb épületbe; a polgárok azon kérdésére: „mit óhajt?”, azt válaszolta: „Embert ke­resek'”, és tovább állt, nagy megbotránkozást keltve a pol­gárokban. Ez a csavargó jelenleg a város gimnáziumának olajfa- ligetébqn tanyázik, mivel se háza, se egyéb tulajdona nincs. Azzal is kihívta maga ellen a városbeliek ellenszen­vét, hogy nyáron a legtűzőbb napon tartózkodik, télen pe­dig a szobrok hideg kőtalpa­zatán alszik csaknem mezte­lenül, vagy egészen úgy. Ez­zel is az emberi kultúra irán­ti megvetését óhajtja kifejez­ni. Korinthoszban továbbra is teljes a nyugalom. A koráb­ban már említett Diogenesz- ről kiderült, hogy a távoli Szinopéból származik, ahon­nan atyjával együtt pénzha­misítás miatt kellett valaha menekülnie. A korinthosziak pompás la­komával emlékeztek meg khairon'eiai győzelmedről, és arannyal ékes eleráotcsont lo­vas szobrot ái'úy.tak tisztel­tedre. A szobor nagyon mü­Jelentések hordóügyben vészi és csaknem a megszó­lalásig hasonlít. Értéke mint­egy ötezer talentum. Ez évben rendkívül jó ter­més ígérkezik. A városban és környékén lázasan készülőd­nek a szüretre. Soha nem ta­pasztalt mennyiségben kelnek el a hordók, és az emelkedő árak örvendetes virágzásnak indították a környékbeli mű­helyeket. Hasonlóképpen fel­lendült a takácsmesterség, a tarisznyakészítők is napról napra meggazdagodnak. Az örvendetes fellendülés újabb dühödt támadásokra in­gerelte a már többször emlí­tett csavargót a tulajdon, a jólét és annak élvezői ellen. A nép azonban egészséges derűvel válaszol a szitkozódá- sokra. Egy fazekas például apró terrakotta szobrocskákat hozott forgalomba, melyek a csavargót hordóból kifelé csa­holó kutyának ábrázolják. A fazekas rövid idő alatt nagy vagyonra tett szgrt. Részben helyesbítenem kell korábbi tájékoztatásomat. A nagyszámú hordót nem a must elhelyezésére vásárolták. Az idei szőlőtermés nem tért el jelentős mértékben a szo­kásosnál. Ellenben a korint- hoszi fiatalság körében bizo­nyos furcsa szokás kapott lábra. Hordókat cipelnek a gimnáziumhoz tartozó olajli­getbe, és beléjük költöznek. A jelenség eredete egyelőre nem t!szM™tt, noha különös össze­függésre enged következtetni a rejtélyes csavargót hordóban ábrázoló gúnyszobrocskákkal. Nem világos azonban, hogy ezek a fiatalok is gúnyolód­nak-e, és ha igen, kit gúnyol­nak. Kiegészítés legutóbbi jelen­tésemhez : A hordó-bolondéria mögött ténylegesen a Dioge- nesz nevű felforgató ál! A fiatalok azt állítják, őt akar­ják követni, mert „ő tudja, mi az igazi élet”. A korinthoszi polgárok és fiaik viszonya az utóbbi idő­ben erősen megromlott. A közvélemény elítéli a lázadó ifjakat, már csak azért is, mert többségük atyja nevé­ben, de annak tudta nélkül vásárolta hordóját. Főképpen az iparosok és kereskedők há- borognak, mert az atyák gyakran vonakodnak fiaik számláját kifizetni. Diogenész nézetei: 1. „Ml a legfőbb jó? Vizet inni, ha szomjasak vagyunk.” 2. „Száz palotánál többet ér egy rongyos köpönyeg, de leg­többet ér a szabadság, mert azt magunkban hordjuk.” Homályos értelmű bölcses­ség, mindenesetre szó szerint továbbítjuk. A mai napon botokkal fel­fegyverzett polgárok vonultak a gimnázium elé. A kárvallott iparosok és kereskedők egy­ben atyák is voltak, így két­szeres indulattal közeledtek, hogy feloszlassák a gyüleke­zetét és visszavezessék az if­jabb nemzedéket a szülői haz­valkodást. Képzeld, Uram, nincs a szűkös hordóban egyetlen bútordarab, egyetlen tűzhely, egyetlen főzőedény! Beszédbe elegyedtem ‘ az eszelős öreggel. Szidtam előt­hoz. Dühük azonban morgo- veredtek, akik szemmel lát- te az általa is kárhoztatott if- lódássá szelídült, amikor egy hatólag gondoskodnak a jó- jdi bohóságokat, főként a útforduló után észrevették, zan polgári mérték és az ()hm versengést”, hogy ki-ki hogy nem csak a gimnázium- egészség megőrzésének min- mennél nagyobb és díszesebb hoz tartozó olajfalíget, hanem den szükséges feltételéről. hordót akar magának építtet- a mögötte emelkedő egész Az atyák, ilyen tapasztala- ni. Azt válaszolta, a hordó a hegyoldal tele van hordók- jok birtokában megnyugodva, legszerényebb hajlék, nem ka! Több hordó volt itt, mint iassacskán rendezték fiaik látom-e, hány hever úton-út- amennyi Korinthosztól telhe- SZJjmiáit, és ezzel végre hely- félen, elhagyottan? Kérdé- lett, és a hegyoldalakon he- reallt a’ békesség Korinthosz- semre, vajon nem vall-e na- verésző ifjak száma is sok- ban. gyobb szerénységre a puszta szorosan múlta felül a harci- Előkerült Diogenész. Ismét földön hálni, az alábbiakat as atyákét. A most már jóval hangoskodva vonult végig a közölte: azért bújt a hordóba, higgadtabban csörtető pol- piacon Szidalmazta és gú- hogy ül epét mutatva, vélemé- gárság is csupán Diogenész nyoita azokat a fiatal korint- nyének adjon hangot, a ko- hordóját kereste, de a ^Hellász hosziakat és más görög ifja- rinthosziak kedvteléseit ille- minden tájáról idegyűlt fia- kat akjk „jódolgukban addig tőén. További kérdésemre, va- talok nem hallottak Dioge- ved’eiik a bort. míg magukat jón mely kedvteléseikre gon­nészről, következésképpen is bornak nézik. Akik még do! azt felelte: „egyre megy, hordóját sem tudtak megmu- a szüreti munkától is annyi- mert akárhányféleképpen fog- tatnl- ra undorodnak, hogy a hor- nak hozzá és bármint neve­Magam is kérdezgettem dókat a pince helyett a hegy- zik. a vége az, hogy részegen őket vezérük holléte felől, de re teszik: hátha belemásznak röfögnek, mint a disznók.” én sem jutottam közelebbi a tőkék, fürtöstül. Bele is A közismert terrakotta szob- eredményre. Pedig úgy jár- másznak ám! De csak a ma- rocskák nyilvánvalóan a fen­káltam — megszaggatott kö- dárijesztők!” tíekben fölsejlő obszcén je­pönyegge! vándorbottal, ta- Efféle acsargásaival újfent lenetet ábrázolják. A sajátos • risznyával -, mint aki maga nagy megbotránkozást keltett mód filozofálgató csavargó, is közöttük, hordóban axar a vdros polgáraiban. élni. Ma szállásáig követtem D.-t. A polgárok dühe sokat ve- Meggyőződhettem róla, hogy szített erejéből, amikor meg- szavai nem állnak összhang­győződtek, hogy a csavargó ban tetteivel. Miközben a hor- nincsen fiaik közt. Megnyug- dólakókat szidalmazza, maga vassal vették tudomásul, hogy is hordóban lakik! Mégpe- nem is nélkülöznek, ételük- dig milyen hordóban! És mi- Italuk bőséges; sőt, a hordók csoda helven! Távol a vá­valamint a szobrocskákat for­galomba hozó mesterember kapcsolata azonban egyelőre homályos. K orinthoszban nyugalom van. A polgárság a szőlőkben szorgosko­dik. Diogenész eltűnt a kör­. , - , , . . , , , , , ,, , nyékről. Az emberek nem belső berendezese is - bar rostol az országút mellett, de tudják _ láthatóan nem is dacol mindenfele hagyomány- hattal az útnak. Keresve sem érdeklik őket meohaH-e nyal — kellő védelmet nyújt találhatnánk ennél hivalko- vagy odébbállt a forróság, a szél és a hideg dóbb szegénységet! Vagy ellen. Nem kerülhette el fi- méginkább: szegényesebb hi- Trcncsényi Imre gyelmüket az sem, hogy a hord/1nkók közé — h^^nét, i— honnét nem —leányok is ke- | NÓGRÁD - 1976. január 4., vasárnap 5 /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom