Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)
1976-01-23 / 19. szám
Folytatták a szovjet—amerikai külügyminiszteri tárgyalásokat Andrej Gromiko és Henry Kissinger az USA moszkvai nagykövetségén, a csütörtöki ebéd előtt. A szovjet fővárosban csütörtökön folytatódtak a magas szintű szovjet—amerikai tárgyalások. Kissinger amerikai külügyminiszter kedd este óta tartózkodik Moszkvában, s már az első tárgyalási napon — szerdán — gyakorlatilag égés napos eszmecserét folytatott a szovjet vezetőkkel. A tárgyalások központjában mindvégig az új stratégiai fegyverkorlátozási megállapodás előkészítésével kapcsolatos kérdések álltak. Moszkvában nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a körülménynek, hogy szovjet részről Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára vezeti a tárgyalásokat. A szerdai nap legfontosabb eredményét abban látják, hogy mindkét fél megerősítette szándékát az 1974. novemberében Brezsnyev és Ford között létrejött vlagyi- vosztoki megállapodás maradéktalan végrehajtására, azaz a hadászati támadó fegyverek és célbajuttatási eszközök számának korlátozására hivatott SALT—2 egyezmény kidolgozására.. Feltétel: a demokratikus jo»ok megadása Pablo Castellano, az egyik legjelentősebb spanyol ellenzéki erő, a Spanyol Szocialista Munkáspárt egyik vezetője, az általános munkásszövetség elnöke szerdám egy ügyvéd társaságában felkeres-, 1e Manuel Fraga Iribarne belügyminisztert. Megbeszélésükön a nemrég letartóztatott ügyvédek és a Spanyol Szocialista Munkáspárt emigMit adtak üzemeink ? f (Folytatás az 1. oldalról) A rendelésállomány a múlt évihez hasonló. 1975-ben 281 millió forint értékű árut küldtek a tőkéspiacokra, 205 millió forintra tehető a szocialista országokba szállított áruk értéke. AZ idei feladatokhoz szükséges feltételeket részben az elmúlt év második felében megteremtették. Ez a munka 1976 első felében tovább folytatódik, mely' során három új, nagy teljesítmé- nyp, korszerű, sodrógépet helyeznek üzembe, ami jelentősen növeli a termelékenységet. Je’enleg a leltározás, illetve a legnagyobb termelési értéket előállító berendezések 10 napos javítása miatt egykét napos csúszás tapasztalHenry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere csütörtökön a moszkvai amerikai nagykövetségen ebéden látta vendégül Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert. rációban élő, de hazatérni szándékozó tagjainak sorsáról volt szó. Castellano» az egyórás találkozót „rendkívül szívélyesnek” nevezte. A párt végrehajtó bizottsága nyomban közleményben határolta el magát Castellano akciójától és közölte, hogy senkit sem hatalmazott fel a kormánnyal való kapható a termelés ütemességében. Átmenetileg zavarta a folyamatos munkát a védőszalag hiánya, amit a szigetelt vezetékekhez használnak. A jelenlegi fejlődő kapacitás lehetővé teszi, hogy eleget tegyenek kötelezettségüknek. Ehhez ad nagy segítséget a cselekvési program, illetve a gyár intézkedési tervében foglaltak maradéktalan végrehajtása, a szocialista brigádok helytállása. Január 21-ig a kollektíva 31 millió forint termelési értéket állított elő. A Zagyva III. miatt Az új esztendő első munkanapján tönkrement a Zagyva III. kemence, amely a Az ebéden több szovjet miniszter és más hivatalos személyiség is részt vett. Henry Kissinger és Andrej Gromiko rövid pohárköszöntőt mondott. (MTI) csolat felvételére. A közlemény hangoztatja, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt addig nem tárgyal a kormánnyal, amíg az helyre nem állítja a demokratikus jogokat az országban. Utaltak ezzel kapcsolatban a keddre tervezett madridi nagygyűlés rendőri szétverésére. 1MTI) húzott síküveg jelentős részét adja. A javítási munkálatokhoz azonnal hozzákezdtek. A kiesést azonban nem tudták pótolni. Visszaesett a termelés mennyisége és minősége. Figyelembe véve a különböző intézkedéseket, január végéig sem tudják elérni ebben az üzemben a 100 százalékot. A lemaradás, illetve a kiesés több tízezer négyzetméter üveget jelent. A Zagyva- II. kemence valamivel túlszárnyalta az első húsz nafpra szóló termelési előirányzatát. Az edzőüzemben ellátási gondok hátráltatták a terv időarányos teljesítését. Az elmaradás nem jelentős. A Zagyva III kiesése ellenére a tőkésexportot az első negyedévben teljesítik a salgótarjáni síküveggyárban. Magyar felszólalás a BT*ben A Biztonsági Tanács szerda esti ülésén az első szónok Líbia delegátusa volt. Előzőleg a tanács úgy döntött, hogy Bulgária, Tunézia, Magyarország, Algéria, Lengyelország, Csehszlovákia és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság szintén vegyen részt a vitában, Valamennyi felszólaló amellett foglalt állást, hogy a tanács ismerje el a palesztin nép nemzeti jogait. A BT csütörtökön, közép-európai idő szerint 16.30 órakor folytatja a közel-keleti kérdésről a vitát. „A Biztonsági Tanács mostani ülésének az ad rendkívüli jelentőséget, hogy a testület először foglalkozik a konfliktus valódi lényegével, a palesztin nép nemzeti jogaival” — jelentette ki a Biztonsági Tanács közel- keleti vitájában Hollai Imre nagykövet. A Magyar Nép- köztársaság New York-i állandó ENSZ-képviseletének vezetője melegen üdvözölte a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a vitában részt vevő küldöttségét. Beszédében rámutatott, hogy a közgyűlés 29. és 30. ülésszakának határozatait úgy tekintjük, mint a palesztin nép ellen elkövetett több mint negyedszázados igazságtalanságok felszámolására tett első lépéseket. Készen állunk arra, hogy aktívan részt vegyünk a 30. ülésszak által létrehozott bizottságban, amelynek feladata, hogy őrködjön a palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak megvalósulása felett. Hollai Imre felszólalásában emlékeztetett a Magyar Népköztársaság kormányának az őszi ülésszakon elhangzott állásfoglalására, miszerint a közel-keleti konfliktus felszámolásának, a tartós és békés rendezésnek három elválaszthatatlan alapelve van: 1. az agresszió következményeinek teljes felszámolása, valamennyi megszállt arab terület azonnali és feltétel nélküli visz- szaadása jogos tulajdonosainak, 2. a palesztin arab nép önrendelkezési jogainak teljes elismerése, 3. biztosítani kell a terület valamennyi államának és népének függetlenségét, félelem nélküli életét. Hollai Imre nagykövet a Biztonsági Tanácsban elhangzott beszédében rámutatott, hogy a közel-keleti átfogó rendezés legmegfelelőbb fóruma változatlanul a genfi konferencia, ezért — mondta — határozottan támogatjuk munkájának mielőbbi felújítását, a PFSZ képviselőinek egyenjogú részvételével. — önt várjuk, uram! A barátai, akikkel itt, a Lipp- étteremben találkozni kívánt, másutt várják Mi odavisszük, Monsieur. Mehdi Ben Barka, a 45 éves arab politikus, a marokkói baloldal világszerte ismert alakja nem volt hiszékeny természetű, mégis beszállt a várakozó, fekete Peugeot 403-ba. Sokáig rejtély volt. miért. Ma már nem az: a két férfi a francia titkosszolgálat hivatalos igazolványát mutatta fel előtte. Ez 1965. október 29-én, délben történt Párizsban, a haladó értelmiségiek egyik kedvenc találkozóhelye, a Lipp-biszt- ró előtt. Azon a napon Ben Barka eltűnt. Ügyéből óriási politikai vihar támadt, történetéből számos könyv és egy film készült. Franciaország és Marokkó között mélypontra süly- lyedtek a kapcsolatok, a bíróság ítéletet hozott — jogilag az eset lezártnak volt tekinthető. És mégis: mindenki tudta, hogy a bíróság éppúgy tapogatózik a titkok és féligazságok liános dzsungel- jében, mint a könyvek vagy a film szerzői. PERÚJRAFELVÉTEL Most pedig, több mint egy évtizeddel később, egy párizsi ügyész bejelentette, hogy új tények birtokában perA mozaik összeáll / ^V politikai gyilkosság forgatókönyve újrafelvételt kér. Az ügyész meg is nevezte első tanúját, Daniel Guerin író és újságíró személyében, aki tíz esztendeje „csendes nyomozást” végzett. Hamar kiderült, hogy nem ő volt az egyetlen. A , nyugati világ egyik legismertebb lapja, az amerikai Time magazin nagy cikkben számolt be a saját különnyo- mozása eredményeiről, amely lényegében megegyezik a Guerin által felvázolt képpel. A mozaik lassan összeáll. Ben Barka 14 éves kora óta részt vett a függetlenségi mozgalomban. Minden iskoláját kitüntetéssel végezte el, így V. Mohammed, az akkor francia gyarmati sorban élő Marokkó szultánja őt szemelte ki fia — II. Hasz- szán jelenlegi uralkodó — házitanítójává. 1956-ban, a függetlenség elnyerése után Ben Barka az alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke lett. Amikor bebizonyosodott, hogy ebben a minőségben haladó reformokon dolgozik, az udvar elfordult tőle, üldözni kezdte, majd száműzetésbe kényszerítette. Ben Barka feNÓGRÁD — 1976. január 23., péntek leségével és négy gyermekével először Kairóban, majd Genfben telepedett le. Minden lépését legalább három titkosszolgálat, a marokkói, izraeli és a francia figyelte. Ben Barka sokkal többet törődött az üggyel, amelynek életét szentelte, mint va saját biztonságával. Amikor azt mondták neki, hogy Georges Franju francia filmrendező filmet készít a gyarmatosítás ellen (ez igaz volt) és emiatt találkozni akar vele (ez már nem volt igaz), azonnal Párizsba repült, a Lipp-bisztróbeli randevúra. A MAGÁNYOS VILLA FOGLYA Csakhogy a Peugeot 403 messze vitte utasát, Fonte- nayle-Vicomteba, a Párizs szívétől több mint ötven kilométerre levő peremvárosba. Ben Barkát bevezették egy magányos villába, amelyről kiderült, hogy Georges Boucheseiche, ismert gengszteré, tőle bérelte ki a francia titkosszolgálat, az SDECE. 1965. október 30-án — Ben Barka akkor már sejtette, hogy bajba került, de az SDECE-igazolványok miatt azt remélte, hogy a saját biztonsága miatt őrzik — egy férfi lépett a szobájába és a haladó politikus azonnal megértette, hogy elveszett. A jövevény Ufkir marokkói belügyminiszter volt. Rövid szóváltás következett,. aztán valaki leadta a halálos lövést. A marokkói belügyminiszter jelenlétében, a francia titkosszolgálat által erre a célra kibérelt gengsz- tervillálfan... A holttestet a villa kertjében temették el. Ott maradt 1965. november 16-ig, ekkor hajnali fél négykor kiásták, átszállították a Szajna egyik szigetére, ahol újra elföldelték. A bíróság akkor két francia SDECE-tiszt, Sou- chon és Lopez ellen ítéletet hozott, a marokkóiakat, köztük Ufkir minisztert, kiadatási egyezmény híján, csak távollétükben lehetett elítélni. Bachir Ben Barka, a/ politikus most> 25 éves fia, a párizsi ügyészség és Guerin, az író éppúgy azt tartja, mint a Time. hogy az akkori tárgyaláson csak a „jéghegy csúcsa” látszott. Erre az egyik bizonyság a sok közül éppen az, hogy a tárgyalás óta legalább nyolc tanú tűnt el nyomtalanul. Egyiküket, egy Figon nevű alvilági alakot, úton a bíróság felé tett örökre némává egy jól irányzott géppisztolysorozat. Harmat Endre Libanon Katonai bizottság alakul a tűzszünet megvalósítására A libanoni elnöki hivatal csütörtökön délelőtt közleményben jelentette be, hogy megállapodás jött létre az összes felek között, a libanoni válság átfogó politikai megoldásának alapján, figyelembe véve a válság összes formáját és vonatkozását. Az állami rádióban ismertetett közlemény szerint szíriai— libanoni—Palesztinái legfelsőbb katonai bizottságot hoznak létre, amelynek megfelelő intézkedéseket kell hoznia a tűzszünet elérése és annak érdekében, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba. A legfelsőbb katonai bizottság albizottságai a tűzszünet gyakorlati végrehajtásának és ellenőrzésének feladatát látják majd el. A legfelsőbb bizottság be fogja jelenteni az újabb tűzszünet határidejét, valamint a szembenálló felek szétválasztására kidolgozott menetrendet. A közlemény hangoztatja, hogy a megállapodás szíriai közvetítés eredménye. Egy magas szintű háromtagú szíriai küldöttség — Abdul Halim Khaddam miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter, valamint a szíriai vezérkari főnök és a légierő főparancsnoka — szerdán kezdte meg tárgyalásait a libanoni vezetőkkel. (MTI) Megalakul az angolai légierő Agostinho Neto, az Angolai mondotta, hogy a légierő olyan Népj Köztársaság elnöke szer- eszköz lesz, amely hozzájárul dán Lopo do Nascimento mi- a forradalom ' eredményeinek niszterelnök, Iko Carreira megvédéséhez és szavatolja honvédelmi miniszter, a kor- ,a békét, valamint Angola fej- mány és az MPLA központi lődését. Az elnöki bejelentést bizottsága több tagja jelen- kövétően bemutatóremi lést létében hivatalosan bejelen- kovftben bemutatorepulest tette, hogy megalakítják az végzett három katonai rep.üMPLA légierejét. Neto el- lőgép. ‘ Köztudott dolog, hogy 1976. a nagy átalakulások éve lesz Vietnamban. Máris egymást követik az események: „Szerdán az általános választások kiírását ünnepelték a hanoiak, s a csütörtök ismét ünnep. Minden hanoi lap a címoldalon közli, hogy január 21-én a városi katonai parancsnokság átadta Ho Si Minh város vezetését a forradalmi népi bizottságnak. A lapok hírül adják, hogy a Ho Si Minh város katonai parancsnokságának épületében megtartott ünnepségen megjelent Nguyen Van Linh, ,a KB tagja, a városi párt- bizottság titkára, Nhuynh Tan Phat, a DIFK elnöke, Nguyen Van Chi, a DNFF városi elvezér- katonai és Vo Van Kiét, a városi forradalmi népi bizottság elnöke. Az egybegyűlteket Tran Van Tra vezérezredes köszöntötte. Kifejezte meggyőződését, hogy a katonai parancsnokság, a káderek, a harcosok, s a város lakossága gyümölcsöző együttműködést alakított ki, s a nyolc hónap során éles, bonyolult helyzetben teremtett rendet. Az átadásról szóló rendelet felolvasása után a 15 tagú városi forradalmi népi bizottság elnöke tolmácsolta köszönetét a várost eddig irányító harcosoknak és ígéretet tett, hogy becsülettel folytatják a megkezdett munkát (MTI) Népi bizottságok vezetik Ho Si Minh várost Kékesdi Gyula, az MTI tu- nöke;'"Trln Van Tra dósítója jelenti: ezredes,-, a leköszönt adminisztráció elnöke A PPD nem ért egyet... Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: A portugál kormányban képviselt demokratikus néppárt (PPD) nem hajlandó nyugat-európai értelemben vett szövetségi rendszert kialakítani a kommunistákkal és „közös programot” sem tervez velük — jelentette ki Francisco sa Carneiro, a PPD főtitkára csütörtök délelőtti lisszaboni sajtóértekezletén. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva kijelentette: a PPD nem ért egyet An- tunes külügyminiszternek azzal a véleményével, amely szerint a portugál haladó erők Angola három politikai szervezete közül az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalmat, az MPLA-t támogatják. CIA"dokuinentiimokcs! adnak közre Az amerikai képviselőháznak a felderítőszervek tevékenységét vizsgáló bizottsága a kormány tiltakozásai ellenére szerdán határozatot hozott arról, hogy olyan dokumentumokat tesz közzé, amelyek az Egyesült Államok külföldi titkos akcióit érintik. A képviselők szavazattöbbséggel elvetették a Fehér Háznak azt a követelését, hogy ezeket az információkat távolítsák el a bizottság végleges jelentéséből. Amerikai sajtójelentések szerint a dokumentumokban szó van arról, hogy a Központi Hírszerző Hivatal kommunistaellenes pártokat pénzelt Olaszországban, valamint finanszírozta az angolai sza- kadár csoportosulásokat, amit az amerikai kormány titokban akart tartani. Mint az AP hírügynökség a bizottsághoz közelálló forrásokra hivatkozva rámutatott, a bizottság végleges jelentése a többi között közli azt is, hogy az amerikai felderítőszervek évente 10 milliárd dollárt költenék külföldi titkos akciókra. William Colby, a CIA leváltott igazgatója a *CBS televíziós társaságnak adott szerdai nyilatkozatában azt állította, hogy a Központi Hírszerző Hivatalnak nem volt köze semmilyen összeesküvéshez Nixon volt elnök ellen, vagy pedig Kennedy elnök meggyilkolásához. Colby szerint a CIA-t bűnbakká tették sok megtörtént üggyel kapcsolatban. A CIA jövőjével kapcsolatban'Colby kijelentette: fontos, liogK az Egyesült Államok . á ^továbbiakban is képé»' legyen „hatást gyakorolni”': .'külföldön kiaiakult helyzetekre, mielőtt azok súlyosan fenyegetnék. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy az Egyesült Államok ennek érdekében „közvetlenül befolyásolhat” egyes kormányokat. de vannak olyan kormányok is, amelyek ellenségeik az Egyesült Államok- kal;t';'||fcn9ben. (MTI)