Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)
1976-01-21 / 17. szám
* Olimpia, avagy egy amerikai stílusú esőd Amszterdamban kezdődött... 1970. május 12-én, az amszterdami kongresszusi palotában Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke komótos mozdulatokkal széthajtott egy fehér lapot, és tagoltan a mikrofonba olvasta: Montreal! A XXI. nyári olimpiai játékok rendezési jogát tehát Kanada kapui, .smétlem, a rendezés jogát, de hogy élni tud-e ezzel az előlegezett bizalommal, az még korántsem bizonyos. őszintén megvallva, meglepve olvastam a hazai sajtóban, e témában napvilágot látott optimista hangvételű cikkeket. Annál is inkább meglepő a mindent fe- 'ledő bízni, hinni akarás, mivel túlságosan közeli az emlék. A NOB hat évvel ezelőtt az amerikai Denvernek adományozta a XII. téli olimpiai játékok rendezési jogát. Két évvel ezelőtt egy viharos népszavazáson azonban úgy döntöttek a város polgárai, hogy' mégsem lesz ötkarikás rendezvény földjükön. A tavaly novemberi montreali események sem tölthetik el bizakodással a sportkedvelőket. BANÁNHÉJON LÉPEGETVE A québeci nemzetgyűlés nfc>- vember 20-án döntő lépésre szánta el magát. Létrehozta az Olimpic Installations Boar- dot, miután a tartományi miniszterek elismerték: a montreali stadiont képtelenség időre befejezni, illetve a konstrukció költségeivel lehetetlen lépést tartani. Az OIB elnöke Claude Rouleau lett, akinek az elkövetkező hónapokban az lesz a legfontosabb dolga, hogy átnézze a pluszköltségbe kerülő tervek tucatjait. Beiktatás után Rouleau gondterhelten nyilatkozott: — A kormánytól 25 millió dollár ideiglenes ösz- szeget kértem, de ők 50 milliót adtak. Ennek ellenére banánhéjon lépegetünk. Mindent elkövetek a munkaviszonyok javítása érdekében. A sztrájkok, a vandalizmus és a balesetek magas száma miatt nagyon megromlottak az utóbbi időben. MÓDOSÍTOTT TERVEK Az építkezések a város központjától keletre, mintegy 8 kilométerre kezdődnek. A főútvonal. a Rue Sherbrooke közvetlen közelében már készen áll az olimpiai falu, a 19 emeletnyi magas, félbevágott piramisokra emlékeztető épület. Az eredetileg 30 millió dollárra tervezett létesítmény végső ára: 90 millió dollár. Az olimpiai falutól egy kilométerre épülnek — alaposan módosított tervek alapján — a majdani küzdelmek színhelyei: az olimpiai stadion, az úszó- és Hősi híres játékosok Albert i§ játszik hz öregliúválogatottban Ä miskolci sportcsarnokban péntektől sorra kerülő „focifarsang ’76.” nagy érdeklődéssel várt eseménye a magyar öregfiű-válogatott szombat-vasárnapi fellépése lesz. A régi híres játékosok szombaton Eperjes, vasárnap pedig Kassa válogatottja ellen szerepelnek nemzetközi találkozón. — Korábbi miskolci terem- mérkőzéseket, mint ismeretes, Budapest—Vidék néven egymás ellen játszottuk — mondotta Buzánszky Jenő, az öregfiű- válogatott kapitánya. — A Csehszlovák együttesek ellen érdekesebbnek ígérkezik a mérkőzés, velük még nem találkoztunk. Korábban úgy volt, hogy Albert Flórián sérülése miatt nem szerepelhet, most viszont közölte: rendben van és vállalja a játékot. A Miskolcon szereplő magyar öregfiú-válogatott tagjai: Ilku, Szentmihályi, Buzánszky, Mátrai, Sipos, Mészöly, Novák, Keglovich, Komora, Szojka, Göröes, Albert, Tichy, Rákosi, Fenyvesi dr. — Pénteken délután indulunk Miskolcra és aznap este edzést tartunk a sportcsarnokban — mondotta Buzánszky Jenő. — Az idei műsorunkról még most folynak a tárgyalások, a franciák például négy ország részvételével öregfiúkupa rendezését vetették fel. Apróhirdetések NAGYREREKÜ Wartburg eladó. alkatrészenként is. 407- es Moszkvics. Trabant fi00-as karosszéria. karambolozott és sok más alkatrész eladó. Cím: Lukács. SeVótarián. tóstrand. SBTC-oálva. MACONKA. esetleg Naavbátonv területén házhelvet vásárolnék. Ai ágiatokat Hór.énítés i el te éré a kiadóba kérek. ALBÉRLET férfi részére kiadó. Pécskő u. 9- Válócziné 1965 után ébtm családi házat keresek megvételre Balassa- gvarmaton. Érdeklődne: Balassagyarmat. Koí'suth utca 52. telefon 39. mátraaljai Állami Gazdasáe beruházási és fe1- lesztési csonortia azonnali felvételre keres ÉPÜLETLAKATOS ÉS VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKA- SOKAT Bérezés mtvjeeve- zés szerint. Jelentkezés személyesen a gazdaság beruházási cco- nortiánál. Pásztó. Akácfa út 4. Jánosaknai konyhára főzőasszonyt keres a Felső- me.;varorszáei Vendéglátó Vállalat. Jelentkezés a iánosaknai üzemi konyha vezetőiénél. SALGÓTARJÁNBAN kétszer 1« nétvzetmé- ter alapterületű üzlet, teljes berendezéssel együtt eladó. P- * ó. Saiaótarlán. Mező X. út. lft. X. 4. 69 éves. raaeánvos, nőtlen ember rendezett anvardakkal. há- zassáe céliából mee- ismerkedne korban hozzáillő. füeeetlen növel. Cim: Szirák. Rákóczi utca 77. Lakatos István. FIAT 850-es CY rendszámú. eeészséeí okok miatt eladó. Cím: Rskóczi-.teleo. Kazári út 40. Délután 2-től 6-íe a kerékpárstadion. Az új, hét főből álló OIB nem adott engedélyt többek között a 161 méter magas torony, a panorámaétterem és a sajtóiroda megépítésére. Ugyancsak leegyszerűsítették a stadion mellett épülő uszoda tervét is, mivel a tetőszerkezet kagylóformájú megoldása túlságosan fejlett és drága technológiát igényel. A szervező bizottság két legnagyobb ellensége a pénz és az idő, mert a létesítményeket, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött megállapodás szerint, június 6-ig át kell adni a játékok hivatalos személyeinek. TÖBB MINT EGYMILLIÁRD Victor Goldboom, a városi ügyek minisztere elismerte: „Közbe kellett lépnünk Az idő és a pénz is kevés volt. A 70 ezres stadion nem lényeges részeit nem építjük fel. Már így is négy héttel maradtunk el a munkálatokkal.” Mr. Goldboom a pénzt is említette nyilatkozatában. Nézzük tehát, miről árulkodnak a rideg számok. Az olimpia megrendezése 1 034 000 000 dollárba kerül. Akiknek netán nehézséget okoz a számsor kimondása, azoknak betűvel is leírjuk: nincs tévedés, több mint egymilliárd dollárról van szó! Hivatalos személyek a teljes bevételt 425 millióra tervezik, ami azt 'elenti, hogy a deficit iszonyú, 609 millió dolláros lesz. A helyzet tehát ma még cseppet sem biztató, a hangulat pedig pattanásig feszült A québeci kormány egyik ellenzéki szóvivője anyagi katasztrófának nevezte a tartományi átvállalást, amit Jean Drapeau, Montreal polgármestere idézett elő, nagyzási hóbortjával. Drapeau politikai tekintélye oly gyorsan esett az események hatására, hogy szárnysegédjei ’ kénytelenek voltak tagadni visszavon olásának hírét. A polgármester természetesen sok ellenséget szerzett magának. A külvárosok polgármesterei például nem hagyták jóvá az 1976-os költségvetést, mondván: Ä metrótérség egy New York-i stílusú csőd elé néz. GOUSSE MOSOLYA Ez tehát a valóság a felszín természetesen sokkal derűsebb képet mutat. Dehát a légikisasszonyoknak akkor is mosolyogniuk kell. mikor zuhan a gép, tudniillik többek között ezért is kapják fizetésüket. A szervező bizottság, a COJO montreali székhelyén az érdeklődőket a mindig elegáns és mosolygós Nicole Gousse fogadja. Igyekszik mindenkit megnyugtatni: Természetesen uram, arra mérget vehet, hogy itt, 1976. július 17-ér, megicezdő- dik minden idők legnagyobb olimpiája. Mi, a magunk részéről — a tények tudatában, és azok ellenére, —, bizakodunk. Ugyanakkor azonban reméljük, hogy a gigantikus méretű olimpiák korszaka 1976. augusztus 1-gyel lezárul. Thékes István A Szerszámeét)- ipari Művek érsekvadkerti evár- e.^ysége megvételre felalánlia CSEPEL—IFA— ZIL típusú TEHERGÉPKOCSIK különféle alkatrészeit. Érdeklődni a gváregvség raktárában lehet telefonon. vagv személyesen. Salgótarjáni öb- lösüve.ggvár Ha- jek Rezső utca 1., keres Danírféle- ség tárolására alkalma^ fedett RAKTÁRHELYISÉGET. Aláírtatokat kér- iük: anvasosztálv. Debreceni István anvagosz- tálv-vezető (telefon 13-50. 3 3-as mellék). NYOLC általános iskolát végző vagv végzett fiúkat víz- sázszerelő. közonnti- fűtés-szerelő. bádogos- és laka-tosszakmában 1976-tól felveszünk. Jelentkezés: szombat kivételével személyesen. vagv írásban. Az Első Bádogos és Szerelő ISZ Bud^oest. vm.. Rigó u. 6—8. sz. alatt. A Szerszámgéo- iDari Művek érsekvadkerti gyáregysége azonnali belépéssel felvesz ESZTERGÁLYOS ÉS MARÓS szakmunkásokat. Jelentkezés a gyáregységben személyesen. A szécsényi járás tavalyi mérlege A megye sportegyesületei ezekben a napokban tartják az évzáró közgyűléseket, ahol értékelik az elmúlt év munkáját. meghatározzák az idei év feladatait. Domszky Györggyel, a szécsényi járás sportfelügyelőjével a járási „mérleget” készítettük el. — A versenynaptárunkba foglaltakat teljesítettük. A tervezett versenyek közül a tájékozódásifutó-verseny maradt el, mert a Szécsényi Vörös Meteor ennek a szakosztályának a tevékenységét szünetelteti. Labdarúgásból öree- fiúk tornáját, Alkotmány Kupát szerveztünk terven felül. A két röplabdatoma helyett, hármat tartottunk. A tervezett 42 verseny helyett 48-at rendeztünk. A különböző csapatversenyeken 67 férfi- és 2 női csapatunk vett részt. Az ifjúságiaknál 26 férfi-, 23 női csapat, a serdülőknél 20 fiú- és 5 leánycsapat vett részt versenyen. Az egyéni versenyszámokban a felnőtteknél 179 férfi-, 10 nő-, az ifjúságiaknál 231 férfi-, 147 nő-, a serdülőknél pedig 214 férfi- és 180 női versenyzőnk állt rajthoz a különböző versenyszámokban. összességében elmondhatom, hogy növekedett a versenyeken részt vevők száma. Ebben az évben a férfi- és női kézi- és röplabda járási bajnokság szélesítésével bővítjük a fiatalok versenyzési lehetőségét. — Hogyan ítéli meg a minőségi sportban elért eredményeket? — Szerény eredményekről tudok beszélni, ám biztató, hogy jelentősen emelkedett a minősített versenyzőink száma. Három harmadosztályú és 6 ifjúsági, bronzjelvényes atlétánk van. Súlyemelésben egy másodosztályú, egy ifjúsági ezüst-, 3 ifjúsági bronzjelvényes súlyemelőt tartunk nyilván. Van a járásnak 3 ifjúsági bronz fokozattal rendelkező természetjárója, 3 bronzjelvényes rádióamatőre, 3 ezüst fokozatú repülőmodellezője. Az idén tovább akarunk haladni a megkezdett úton. Szeretnénk növelni a minősítéssel rendelkező versenyzőink számát. A meglévők közül több versenyzőnknél megvan a reális lehetőség arra, hogy egy-egy fokozattal feljebb kerüljenek. — A járás sportéletében évek óta jelentős helyet foglal el a tömegsport-tevékenység. Az elmúlt év milyen tapasztalatokat hozott? — Különböző rendezvényeink, felszabadulási emlékverseny, a tanácsok megalakulásának 25. . évfordulójára rendezett versenyek, kongresszusi emlékverseny, kocogónapok szervezése, természetjáró-viadalok biztosították a folyamatosságot. A munkahelyi testnevelés és a spartakiád versenyei mellett, az üzemi spartakiád versenyein 490 férfi és 223 női induló volt. Ki kell emelni a szécsényi ELZETT gyáregységét, amely a legtöbb dolgozót foglalkoztatta. A falusi spartakiád házi versenyeinek 2262 indulója volt. Hagyományainkhoz híven jól szerepeltünk a megyei döntőn. Terveink között szerepel, hogy a tornateremmel rendelkező községekben megszervezzük a felnőttek tornatermi sportfoglalkozását. — Hogyan alakult a járás sportegyesületeinek kapcsolata a gazdasági szervekkel? — Sportköreink tsz-sport- körök. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a közös gazdaságok nem váltak • anyagi bázisává egyesületeinknek. Kevés erkölcsi és pénzügyi támogatást kapunk a tsz-ektől. Csupán Nógrádmegyerben és Szécsényben alakult ki jó kapcsolat, ahol a szövetkezet megfelelően támogatja a sportkört. Az idén ezen a téren feltétlenül javulást várunk. — A sportköröknek fontos nevelési feladatokat kell megoldani. Az egyesületek hogyan felelnek meg ennek * követelménynek? — Eredményes nevelési munka folyik egyesületeinkben. Ennek fokmérője, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva jóval kevesebb a sportszerűtlenségek száma. A téli sportrendezvények (szurkolók-sportolók találkozója, filmvetítések), mind hozzájárulnak az egészséges légkör kialakításához. Azt sem hallgathatom el, hogy még mindig van olyan egyesületünk,’ ahol nincs minden rendben a nevelési tevékenységben. — A sportvezetők, -aktívák társadalmilag végzik munkájukat. A járási felügyelőség hogyan ismeri el és méltányolja e tevékenységet? — Mi mindig nagyra értékeltük aktíváink önzetlen tevékenységét. A lehetőségeinkhez mérten azon vagyunk, hogy az elismerésünket konkrét formában Is kifejezzük. November 7-én 26 aktívánknak ajándéktárgyat adtunk, öt sportköri elnökünk pénzjutalmat kapott. Ocskó Tibor, az ipolytamó- ci egyesület elnöke 30 éves sporttevékenységéért a megyei tanács elnökének dicséretében részesült — fejezte be nyilatkozatát Domszky György járási sportfelügyelő. Szenográdi Ferenc Sí Eaustérem a biatlonváltóban Kékestetőn folytatódtak az országos biatlonba.inokság küzdelmei. Az utolsó számban a 4x7 km-es váltóban érdekelve voltak a tarjániak is. Az SKSE Vadas* Szabó, Vincze. Hrabecz összeállításban küzdötte végig a távot és végeredményben a győztes Vasas (Rosiwall, Honfi. Dosek A., Dosek E) mögött mindössze 50 másodperces különbséggel szorult a második helyre. A 4x7 km-es váltó végeredménye: 1. Vasas, 2. SKSE. 3. Honvéd, 4. Dózsa. 5. Gyöngyösi Vasutas, 6. Honvéd B. (Az időek*ed- ményekről nem kaptunk jelentést) . Az öt biatlonszám után az SKSE eddig egy ezüst és egy bronzérmet szerzett. A magvar bajnokság küzdelmei a sífutószámokban .január 29-én kezdődnek és egészen február 12-ig tartanak. Január 29-én a férfiak 15 és a nők 5 km-es versenyében érdekeltek az SKSE sífutói. Vetélkedő február 1-től Ki mit tud a sport mozgalom róI ? Évről évre népszerűségnek örvend megyénkben a Ki mit tud a sportmozgalomról vetélkedő, amelyet a kluboktól egészen a megyei döntőig megrendeznek. Az idén — évenként hagyományosan — a téli spartakiádversenyek megyei döntőjén, március 21-én kerül lebonyolításra a Ki mit tud a sport- mozgalomról megyei döntője. A NÓGRÁD hagyományosan bekapcsolódik a versenybe. mivel hat vasárnapon át vetélkedőt rendez — az olvasóknak kérdésekre kell válaszolniuk. A résztvevők pontjaikat magukkal viszik, s a legjobb három versenyző alkot egy csapatot a megyei döntőn, ahol jogosult indulni. Az idén február 1-én „rajtol” a Ki mit tud a sportmozgalomról vetélkedő lapunkban. Hétről hétre a vasárnapi számban olvasóinknak nyolc kérdésre kell válaszolni, és levelezőlapon a válaszokat eljuttatni szerkesztőségünkbe, mellékelve a fejtörőszelvényt. A legjobbak között hetenként három darab 50 forintos könyvutalványt sorsolunk ki. Már érdemes elkezdeni a felkészülést! Az idén mi más lehetne a vetélkedő témája, mint az olimpia. A kérdések Montreal- lal kapcsolatosak, szerepel természetesen az újkori olimpiák története és Nógrád sportja is helyet kap a hat hét során a kérdések között. Ezüstéremmel tért haza Révai Györgytől serdülőbajnoki címet várt edzője az országos bajnokságon. Joggal, hiszen a legrégibbek egyike, aki jár az ökölvívók edzésére. Már kilencéves korában magával ragadta a boksz, pedig akkor még egészen gyér rek volt. Telt-múlt az idő, és észre kellett venni tehetségét. Tavaly a serdülők országos kiválasztóversenyén bizonyított. Jutalmul háromhetes edzőtáborba vitték Tatára. Az országos bajnokságra úgy érkezett, mint az egyik legnagyobb reménység. Papírsúlyban versenyez. Mit vártái az OB-tól — kérdeztük Révai Györgytől. — Feltétlenül aranyérmet! Egy keszthelyi sráccal vívtam először, majd a Budapest-baj- nok Oroszi következett. Ogy érzem, könnyedén jutottam tovább. A döntőben a csepeli Takáccsal mérkőztem. Szoros, kemény mérkőzés volt. Az edzőm szerint többet, és pontosabban . ütöttem, mégis 3:2 arányban a fővárosi versenyzőt hozták ki győztesnek. Nem számítottam arra, hogy kikaptam. Nagyon csodálkoztam, hogy nem az én kezem emelték fel. Nem baj. legközelebb... Révai György még jövőre is a kisebb korcsoport serdülője lesz. Takács viszont már a magasabb korúak között versenyez. Jövőre tehát majdnem tálcán „kínálják” neki* a bajnoki címet. Addig viszont nincs megállás. Edzések, versenyek, és az iskolai elfoglaltság. Jelenleg a Malinovsz- kij úti Általános Iskola hetedik osztályos tanulója. Legfontosabb az iskola végzése. A tanulásban is olyan szorgalom szükséges, mint amilyet a sportban tanúsít, mert Révai Györgynek megvannak a képességei. (H) Sorokban Szófiában a nemzetközi férfi-sakkversenyen az ötödik fordulóban Szilágyi világossal, Forintos pedig sötéttel ért el döntetlent a bolgár Radulov, illetve Kirov ellenében. A magyarok helyezéséről nem érkezett jelentés. Lovaglásnál súlyos baleset érte Simon St. Pierret, a montreali nyári olimpiai játékok szervező bizottságának 41 éves alelnökét. A fején sérült meg súlyosan, egy montreali kórház intenzív osztályán fekszik, állapota válságos. NÓGRÁD ~ 1976. január 21., szerda \