Nógrád. 1976. január (32. évfolyam. 1-26. szám)

1976-01-16 / 13. szám

4 Mátra Tax két éve (J.) Lekiizdík az öröksén höftrön^cait LEVELET kapott a terme­lőszövetkezet vezetősége Szú­patakról, amelyben az új esz­tendei jókívánságok mellet; ezt írták: „A lakosság han­gulata jó. A munka után járó jövedelemmel többségében elégedettek az emberek. Lát­ják már. hogy az a nagv erő­ié sütés, amelyet az elmúlt két évben közös erővel tet­tünk, meghozza a gyümöl­csét. . .” Mátraverebélyben is kiegyensúlyozottan folyik a munka. Nagvbátonyban a tsz tagságának legtöbbje szorgal­masan végzi feladatát és bi­zakodva tekint a jövőbe. Kis- terenyén is fokozatosan meg­nyugodnak a kedélyek. A négy község mezőgazdasági üzemelnek egyesülése óta el­telt két esztendő alatt a leg­makacsabb kételkedők is be­látták. a tsz-ek összevonása vol* az egyetlen lehetőség ar­ra. hogv ezen a vidéken is kibon '■akozhass*^ a nagyüze­mi mezőgazdálkodás. A négy község — Kistere- nye. Nagybátony. Szúpatak és Mátraverebély — termelőszö­vetkezeteinek egyesülése óta mindössze két esztendő telt el. kemény munkával, a leg­ésszerűbb termelési szerkezet kialakításával, a belső erők sorainak rendezésével. A tsz központjában most készülnek az egyesülés óta a második év­záró közgyűlésre. A gazdálko­dásra kedvezőtlen esztendő ellenére is ígérik a tsz ve­zetői : amit a tsz tagsága az elmúlt év elején a tervtár­gyaló közgyűlésen megje­lölt. közös erővel valóra is váltották. Az elmúlt év közepén járá­si tanácskozáson a nárt végre­hajtó bizottsága foglalkozott az egyesült tsz munkájával. A testület ezzel is jelezte, hogv nagy jelentőséget tulajdonít ennek a mezőgazda sávi egy­ségnek és megerősítette, hogv a tsz-h=n folvó munka meg­felel a várakozásnak. Az azóta eltelt fél esztendő alatt következetesen végezték mun­kájukat a tsz tagjai, a veze­tők és a közeljövőben mér­legre teszik, hogyan feleltek meg a követelményeknek. A MEZŐGAZDÁLKODÁS ezen a vidéken nagyon nehéz. A hegyes-dombos, gyenge ter­mőtalajú föld megművelésére többször nagyobb erőt. maga­sabb költséget kell fordítani, mint a megye más vidékén. Az ipari környezet is befolyá­solja azzal, hogv a magasabb jövedelembizljosítással na­gyobb mértékben vonja e1 a mezőgazdaságból a munka­erőt. mint ahogyan az kívá­natos lenne. Ezzel az objek­tív körülménnyel a tsz csak abban az esetben tud meg­birkózni, ha a közösben a ta­gok jövedelmét lehetőleg egy­szintest tartja az ipari dolgo­zókéval Ez viszont akkor le­hetséges, ha jól gazdálkodnak és magas a termelési érté­kük. Az egyesülés előtti kis fsz-' ek erre külön-külön képtele­nek voltak. Az egysze ü újra­termelésre sem voltak alkal­masak. hiába volt minden szorgalmuk. Ezért aztán év­ről évre (a verebélyi, a szu- pataki tsz-ek) veszteségesen zártak, a nagvbátonyi, a kis- 'terenyei pedig csak éppen létezett. Ennek még ma is számtalan - örökségét kejl viselniük. Az állattenyésztés igen alacsony szintű, ami el­sősorban annak tulajdonítha­tó, hogy korábban csak kez­detlegesen tudtak ezzel a fon­tos ágazattal foglalkozni. A Mátra Egyesült Mező- gazdasági Termelőszövetkezet ilyen örökségeket vett át. Ilyen nehézségeket kell le­küzdeni, a földet termővé tenni, hogy a mezőgazdasági munkából kenyeret kereső lakosságnak jó megélhetést biztosítsanak, és a népgazda­sággal szemben is teljesítsék kötelességüket. A Zagyva mentén egyesült tsz-nek tehát nagy a felelős­sége. Az elmúlt évek során végzett munkából megítélve arra következtethetünk, hogy ezzel tisztában vannak a tsz vezetői, tagjai egyaránt. En­nek a tudatában kezdték meg a már valóban nagyüzemi mezőgazdálkodást. A tagság józan ítélőképességét bizo­nyítja az egyesülés valóra váltása. Az is érettségüket tükrözi, hogy Uhlár László személyében, fiatal mezőgaz­dasági szakembert válás- -t- ták az egyesült tsz élére el­nöknek. aki a legjobb képes­ségű szakembereket javasol­ta a tsz vezetőségébe. A kö­zépvezetők is — Nagvbátonv- ban Katona József. Má^rave- rebélvben Verebélvi István, Kisterenyén Kaszás István, Szúpatakon Szarvas János, Mnconkan nedig Domonkos Tiborné — jól végzik irányító munkájukat Ehhez párosul mint a legfőbb mozgató erő. a nár+szervezet. amelynek vezetésé»- élén Botfván Já­nos párttifkár áll. Mmden te­vékenységével a közös gazda­ság sikerét segíti. A pArtalapszervezet benne él a gazdaság életé­ben. Diktálja a munka üte­mét, határozataival alakítja a minőségi tevékenységet, szé­les körűen mozgósítja a párt­tagokon keresztül a tsz-tagsá- got a feladatok minél jobb el­látására. A négy egyesült tsz térben nem különül el jelen­tősebben egymástól. Néhány kilométer a távolság csupán a községek között, mégis szo­básban, gondolkodásban más a verebélyi ember. mint mondjuk a kisterenvei, A pártszervezetnek ezt a szokás­ban levő különbséget kellett megbékél tetni egymással. a kollektív munka érdekében. B. Gy. Lengyelország Áruházak és vásárlók Lengyelországban 24 nagy­áruház, működik. Ezek a. kor­szerű kereskedelmi központok legalább 2000 négyzetméter eladási térrel rendelkeznek. Az eladás legalább 4 alapvető árucsoportban töriémk: az élelmiszer, az ipari fogyasz­tási cikkek, a konfekció es lakberendezés, illetve a sport- és turisztikai felszerelések csoportjában. A 24 na'-’•'áruházból 17 ál­lami, 7 pedig a „Spolem” fo­gyasztási szövetkezetek köz­ponti szövetségének kezelésé­ben van. Az állami nagyáru­házak közösen külkereskedel­mi vállalattal is rendelkez­nek, ez lehetővé teszi szá­mukra. hogy külföldi árukkal gazdagítsák a belföldi válasz­tékot. A nagyáruházak néme­lyike — mint például a var­sói Centrum Áruházak — szakosított jellegű. Az egymás mellett levő „Warsz” a férfi­ak részére, a „Sawa” a nők részére és a „Junior” a fiata­lok részére árusit. Ez utób­bi bonyolítja le a legnagyobb forgalmat. Ezeknek az áruházaknak a forgalma évről évre emelke­dik. így például 1972-ben az összforgalom 8.8 milliárd zloty volt, két évvel később már 13 milliárd zlotyra ugrott fel. A nagyáruházak egyre jobb szervezéssel tűnnek ki, külö­nösen abban, hogy igen szemléltetően helyezik el pult­jaikon az összetartozó árucso­portok cikkeit, s így köny- nyebbé teszik a választást a vásárlók részére. Különböző szolgáltatásokat is bevezettek, ilyen például az áruházakban levő mérték utáni szabóság, a háztartási gépek javító műhe­lye és a helyben kapható szabásminták. Minden nagy­áruház vendéglátóipari egy­séggel is rendelkezik, ami le­het étterem, büfé, vagy esz­presszó. \ A következő években kiter­jesztik a nagyáruházak há­lózatát, és azt tervezik, hogy minden 50 000-nél több lakosú városban működjék legalább egy. A fejlesztés mellett ter­mészetszerűen a meglevő áru­házak korszerűsítése is sze­repel a tervekben, 001. ahol a feltételek adottak, azok to­vábbi szakosítása is. Elzbieta Dabek „Lejárt” inunkaköiiyml A NYUGDÍJASOK találkozóját évenként megrendezik a vállalatok, a termelőszövet­kezeti gazdaságok. Ahol csak egy kicsit is adnak a hírnévre, ez a rendezvény nem ma­rad ki a programból. Ügyes nőbizottságok meghitt hangulatot varázsolnak, s a jelen­lévők megadják a tiszteletet a munkában megfáradtaknak, éreztetik velük, hogy nem feledkeztek meg róluk, ha nem is találkoz­nak nap nap után, a család tagjaiként tisz­telik őket. Az ilyen összejöveteleken már hagyomány Nógrádban, hogy a meghívón jelzett idő­pontnál jóval korábban nyitott ajtók vár­ják az érkezőket, ünneplőben jönnek. A legszebb, legkíméltebb ruhadarabok kerül­nek elő a szekrényből, mielőtt elindulnának, a nők a szokásosnál hosszabban néznek a tükörbe, a férfiak gondosabban borotvál­koznak. Amikor megérkeznek, rögtön az ismerősöket keresik, egy asztal mellé tele­pednek. Régi • történeteket idéznek, tréfál­koznak. A terített asztal, a borocska feled­teti az éveket, olyannak látják egymást, mist régen. Mint akik ma is ide tartoznak. De odatartozónak tartják-e őket mindig és mindenütt a házigazdák? Egyszer egy év­ben ugyan alkalmat teremtenek számukra, hogy ezt érezhessék, de törődnek-e velük eléggé az ünnep előtt és az ünnep után? Ebben az egyetlen estében is sok-sok kül­ső jel árulkodhat. Az ünnepi köszöntőben az igazgató mondhat megható szavakat a törzsgárda érdemeiről — ha utána, a baráti asztaloknál nem vált szót a régiekkel, a ko­rábbiaknak sincs hitele. Ha csupán egyik társadalmi kötelezettségnek tartja a sok kö­zül a nyugdíjasok üdvözlését, ha nem érzi, hogy többről van szó, mint hogy a megjele­nésére számítsanak, rossz vágányra tévedt. Nemcsak formailag, a lényeget tekintve is. A találkozókon egy asztal mellé kerülő emberek ugyanis többnyire csak itt, és csak az évnek ezen. az egyetlen napján találkoz­nak. Pedig nem ragaszkodnának feltétlenül a fehér asztalhoz. Szívesen látnák egymást többször a régi körülmények között: a mű­helyben, a munkapadnál. Mégsincs rá mind- annyiuknak módja. A „hiányszakmákban” a rendeletek lehetővé teszik, hogy a nyug­díjasok, az óraszámok korlátozása nélkül dolgozhassanak. Ezek azonban . az évtizede­ken át is legnagyobb igénybevételt követelő foglalkozások, érthető, hogy a nyugdíj biz­tonságában élők közül sokan lemondanak a „kettős fizetésről”. Egészségüket, közérzetü­ket, lassúbb ritmusra váltott napjaikat ve­szélyeztetné a „másodállásként” vállalt tel­jes munkaidő. Ök szabadon választhatnak, a baj nem is velük van. Ahogyan a mező- gazdaságban is a régebbi gyalogmunkások — a képzettség nélküliek, a csak kapáláshoz répaegyeléshez, földmunkához értők — rend­szeres foglalkoztatása okoz gondot, úgy az iparban is a „nyolcszáznegyven órások” helyzete ad okot megfontolásra. Pontosab­ban: a nyugdíjas-találkozók szervezőinek, a köszöntőt mondó vezetőknek kellene jobban magukévá tenniük a rendeletek szellemét, s így a nyugdíjasok ügyét. Létszámhiányról, munkaerőgondokról szá­molnak be a felettes szerveknek, mégsem számolnak eléggé a munkabíró, még szíve­sen dolgozó nyugdíjasok „tartalékával”. Nem gondolnak rá, hogy közülük a mostaninál sokkál többen tudnák a nyolcszáznegyven órájukat is hasznosítani, ha kedvezőbb kö­rülmények között tehetnék. A részmunkaidő adott lehetőség, a rende­letek pontosan meghatározzák a módozato­kat, mégis kevés helyen élnek vele. Ha a nyugdíjasok maguk választhatnák meg az éves „időkeret” napi beosztását, ha nem né­hány hónap alatt, napi nyolc órában kellene teljesíteni az engedélyezett óraszámot, töb­ben jelentkeznének. Az eredmény~ minden­képpen megérné a körültekintőbb szerve­zést, a valamivel több adminisztrációt. TÖRŐDÉS, figyelem, rugalmasság — a nyugdíjasok nem igényelnek mást, mint akik­nek d munkakönyvé bentvan a gyárak­ban. Árról nem is beszélve, hogy ők nem­csak egy „lejárt” munkakönyvvel rendel­keznek, hanem Aunkásévtizedek gazdag tapasztalatával is. Nyugdíjas munkásokat ér­demes volna „tanácsadóként” is alkalmazni a műhelyekben, vagy lehetnének a szak­munkás-nevelés patrónusai. Ök nemcsak a fehér asztal mellett idéznék emlékeiket — mi pedig gyorsabban haladhatnánk segítsé­gükkel. V. E. ^„„„„„„„„„SSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSffSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSJifSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSS.'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSS. Mai arcok A PINCEMESTE Bizony, ritka alkalom ebben a megyében, hogy pincemes­terrel találkozzon, s a meg­ismerkedés után megkérdez­hesse tőle az ember: — Mondja! Szereti a. bort? Szóval, ritkán adódik 'erre lehetőség, mert hát — print mondják — fogyófélben a szőlő Nógrádban. Sok a baj vele, kevés a napfény is er­refelé, és talán a föld sem eléggé nedvet hajtó. így in­kább, mégha egy kicsit sza­kítva is a hagyományokkal, de ésszerű rádöbbenés: azt termelnek, termesztenek, ami a helyi adottságok között a legtöbbet adja... A kevés sző­lő pedig nem sok pincemes­tert kíván; nem tudom, kel- lene-e egy kéznél több hozzá, hogy összeszámolhassuk őket a megyében? Mondom, nem gyakran kér­dezgethet pincemestert az ember a borfogyasztásról, de most mégis megtehetjük: itt áll előttünk az egyik, életvi- dáman, pirosló arccal. s olyan szőke hajjal, mintha — véli az ember — festetné. Pe­dig, dehogy! Természetes az, miként, legalább is nekünk, a válasza is. Mert azt mond­ja: — Hogy szeretem-e a bort? Mentsen isten tőle! Még azt a helyet is elkerülöm, ahol szeszes italt mérnek! Ügy tűnik, megint csak igaz: hentes a húst, sörgyár­ban dolgozó a sört, borász a bort nem szereti. — Tényleg így van — erő­síti meg a feltételezést Meskó Pál pincemester, a pásztói Béke Termelőszövetkezet eb­ben a beosztásban egyetlen embere. Aki, mint mondja, embernek, de szakembernek is fiatal még: harmiPkét éves mindössze, a pincének meg öt éve Vezetője. — Akkbr kerültem ide, amikor elődöm nyugdíjba ment — meséli foglalkozása történetét. — Előtte is kint, a szőlőben dolgoztam, brigád­vezető voltam, úgyhogy volt időm megismerni a szőlő­vel bápás minden fortélyát. Aztán, hogy miért éppen rám gondoltak, amikor az új pin­cemester kilétén törte a fe­jét a tsz vezetősége? Talán hozzájárult az is, hogy szőlé­szeti-borászati technikumot végeztem. Csend- van most a pincé­ben: érnek, pihennek a bo­rok. — Már amennyi itt van még, mert nagyon sok fogyott az ünnepekre. Talán el sem hiszi, de mi sem gondoltuk: egy hónap alatt, decemberben, eladtunk vagy háromszázöt­ven hektót. — Kiürült a pince ... — Azt azért nem! Van még itt ezekben a hordócskákban vagy nyolcszáz hektóliternyi. Hatvan hektós űrtartalmú „hordócskákban” szunnyad az olaszrizling, a bánáti rizling és a muskotályos édeskés I nedve. — Csak érjenek még! — ütögeti meg a pincemester az egyik hordó oldalát. — Egy­szer átfejtjük még, aztán vi­hetik, ihatják. — Jók az itteni borok? — Tudja, mi kell a jó bor­hoz? —- kérdez vissza. — Bizony, nem — Hát először is jó szőlő. Aztán jó must, megfelelő tá­rolóedény, mert az nagyon sokat számít, és persze hoz­záértő kezelés. Ezek után. mi­vel nálunk egyik is, másik is megvan, nem nehéz eldönte- ! m, mijyen a mi borunk... De, kóstolja meg! — Csak, ha koccint ve'em! — Ne kívánja! Mert akkor egyhamar nem tudja meg, milyen zamata van a pász- i tói bornak. Lehetséges, hogy sosem tu-1 dóm meg...? K. Gy. A világon évente 6—7 mil­liárd üvegpalackot, 5—600 millió négyzetméter tábla­üveget, 1—1,5 milliárd izzó- lámpabúrát és kb. 1 milliárd kilométernyi üvegcsövet állí­tanak elő. Ez a néhány szám meggyőzően | bizonyítja az üvegnek a mindennapi éle­tünkben betöltött jelentőségét. A különleges sajátságú, több­nyire nagy fénytörő képesséaü díszműüvegből közel sem ké­szül ilyen hatalmas mennyi­ség. Ha a közönséges üveg egyik fő alkotó részét, a kal­ciumot ólommal helyettesítik, a meglehetősen súlyos ólom- kristály üveget — flintüveget — kapják. Az üvegipar ava­tott mesterei az • ólmon kívül más adalékanyagokat is ke­vernek az üvegbe, például báriumoxidot, ami a csillo- gást még tovább növeli. Mes­teri módon való csiszolások­kal gyönyörű dísztárgyak ál­líthatók elő az ólomüvegből, de a csiszolás nélküli, sima, modern formák is rendkívül dekoratív hatásúak. A csiszo­lást követően az óiomkristály tárgyak vegyi fényezéssel nyerik el kivételes szépségü­ket. Az ólomüveg-termékek gyártása nagyon kifizetődő, a szépen fúvott és csiszolt ólomkristály tárgyak világ­szerte keresettek. A megvár üvegipar a felszabadulás előtt és azt követően 1965-i.s je­lentéktelen mennyiségű ólom­üveget állított elő. Ma viszont évente több mint 400 tonna ólomüvegárut bocsát útjára a hazai ipar. E szén feüődés láttán csupán egy dolog ag­gasztó: az, hogy az ólomüveg­gyártás hem éppen veszély­telen foglalkozás, mert az ólomvegyületek el raktáro­zódhatnak a csontokban és a testszövetekben (pl. a máj­ban), s ólommérgezést okoz­hatnak. NÓGRÁD - 1976. január 16., péntek 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom