Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)
1975-12-21 / 299. szám
Ciot 'gnni Foccncciő: * Tamás István kél" verse Nyolcadik nap (Részlet) Első novella Élt tehát valaha Milánóban egy német, ki szolgálatban állott bizonyos Gulfardo nevezetű' derék és hűséges annak irányában, kinek szolgalatéba szegődött, mi pedig ritka dolog a németeknél; mivel pedig mindig hűségesen megadta amaz pénzt, melyet néki- kölcsönadtak, számos kereskedő akadt volna, ki csekély kamatra szívesen kölcsönzött volna neki akármely nagy suipma pénzt. Ez tehát Milánóban lakozván, beleszeretett bizonyos madonna Ambruogia nevezetű szépséges hölgybe, ki felesége volt Guasparruolo Cagast- raccio nevezetű gazdag kereskedőnek, ki jó ismerőse és barátja volt; és szerelmében oly tartózkodón viselkedett, hogy sem a férj, sem más semmit nem vett észre; üzent tehát egy napon a hölgynek, s kérte, hogy kegyesen hajoljoh szerelmére, ő pedig viszontag készségesen hajlandó mindent megcselekedni, mit csak tőle kíván. A hölgy sok huzavona után arra az elhatározásra jutott, hogy megteszi azt, amit Guifar- do kíván, ha az két feltételt teljesít; egyik, hogy emez dolgot soha nem szabad senki előtt felfednie; másik, hogy mivel néki bizonyos okokból szüksége vagyon kétszáz aranyforintra, azt kívánja, hogy gazdag ember lévén, adja meg ezt néki, s annak utána mindenbe kedvére leszen. Gulfardo, mikor ekképpen értesült az asszonynak kapzsiságáról, felháborodott hitványságán, holott eleddig becsületes asszonynak gondolta, és akkor forró szerelme szinte gyűlöletre vált, és feltette magában, hogy megcsúfolja őt; üzent tehát neki. hogy nagyon szívesen megteszi ezt, s minden egyebet, mi hatalmában vagyon, s mit a hölgy kíván; miért is üzenje meg néki, mikor kívánja, hogy meglátogassa őt, mert akkor elviszi a pénzt is, és bizony emez dolog felől senki meg nem tud semmit, legfeljebb egyik pajtása, kiben fölöttébb megbízik, s ki minden ügyes-bajos dolgában mindig el szokta kísérni. A hölgy, vagyis inkább ez a ringyó, ennek hallatára megörvendezett, és visszaüzente néki, hogy férje, Guasparruolo, kevés napok múltán üzleti ügyeiben Genovába utazik, és ezt ő majd idejében értésére adja és üzen érette. Gulfardo pedig alkalmas időben elment Guaspar- ruolóhoz, és szólott hozzá ekképpen; — Valamely üzletet szeretnék nyélbe ütni, melyhez kétszáz aranyforintra volna szükségem; kérlek kölcsönözd nékem imez pénzt oly kamatra, miként máskor is szoktál kölcsönt adni. Guasparruolo felelte, hogy szívesen, és azon nyomban markába olvasta a pénzt. Kevés napok múltán Guaspar- ruolo elutazott Genovába, miként felesége megmondotta, miért is az asszony üzent Gulfardóért, hogy jöjjön hozzá, és hozza magával a kétszáz aranyforintot. Gulfardo maga mellé vette pajtását, és elment a hölgynek házába, kit is ott lelt, amint reá várakozott; és mindjárt első dolga volt, hogy pajtásának szeme láttára markába olvasta a kétszáz aranyforintot, és szólott hozzá ekképpen: — Madonna, fogd ezt a pénzt, s add oda férjednek, ha majd hazatér. A hölgy elvette a pénzt, és nem értette, miért beszél Gulfardo ekképpen; azonban azt hitte: azért beszél így, hogy pajtása ne gondolja, miképpen netalán fizetség fejében adta néki. Miért is szólott ekképpen: — Szívesen megteszem, de meg akarom olvasni, hogy mennyi. És kiöntötte a pénzt az asztalra, s mikor látta, hogy megvan mind a kétszáz, fölöttébb megörvendezett magában, eltette a pénzt, és visszatért Gulfardóhoz, kit is ágyasházába vezetett, s nem csupán amaz éjjel, hanem még sok éjszakán által részesítette őt testének gyönyörűségeiben, mígnem férje megtért Genovából. Mikpr tehát Guasparruolo Genovából megtért, Gulfardo meglesvén, mikor van együtt feleségével, nyomban hozzája ment, s az asszony előtt szólott hozzá ekképpen: — Guasiparruolo, a pénzre, vagyis a kétszáz aranyforintra, melyet a minap nékem kölcsönadtál, nem volt szükségem, mivelhogy nem tudtam nyélbeütni amaz üzletet, melyre kértem; annak okáért nyomban visz- szahoztam feleségednek, s ál- taladtam néki: töröld ki te hát számadásomból. Guasparruolo feleségéhez fordulván megkérdezte, va jón megkapta-e a pénzt. Az asszony, ki ott látta a tanút, nem tagadhatta le a dolgot, hanem szólott: . — Bizony hogy megkaptam, csak még eddig elfeledtem megmondani neked. Mondotta akkor Guaspar ruolo: — Gulfardo, rendben vagyon; Isten áldjon, én majd elrendezem a számadásodat. Gulfardo eltávozott, az asszony pedig hoppon ma radt. és odaadta férjének becstelensége szennyes bérét és ekképpen a furfangos szerelmes ingyért élvezte kapzsi hölgyét. Révay József fordítása Ki világos gombolyodik az orsó Hej, remek ez a Kétágú nyelvük kénköves villám motolla tekeröznek úgy kivirradtig sziszegő keréknyomok sötét van Ropni hurkolt lábszáramon madzag-mézes napkeleti csorba csonkán S régen-nyűtt kender selyem zsinór béklyóban mert nem oszt és kötelet vet Agyagtálak karimáján nem szoroz nyakamra áll a bál Ajtó mögé utasítva s boszorkány táncot bálák tánca a hívatlan jár piócák beguzsalyos a forgószél báboztán (iovácsműliehek Patkolatlan Püspökfalat eliramló napok püspök falja hült átka fog rajtam horgát követ a korsó helyét ki a vasverők Imaszőnyeg hímzett-hámzott fújtatom nyugtalgn szikráit csatolva a trón lábához Kidülledt mellkasom akartam gombolni Tekeredik fullad és hörög pántolt ingem alá «iiiiiiiiiimiiiiiiimimiiimimiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiimiiimiiimiiimt1 miiiiiHiiiiimiiiiiHiuiiiHHHiiimiimtHMimmiiimnmi iiiiiiiimmiiiuiiiiiiiiiiiimumiii „AZTÁN ELVEGYÜL A gyermektársaságba, mint csillagok közé nyájas hold világa. ..” — írja Arany János az anyáról a Családi kör-ben. Vajon csakugyan ilyen idillikus lehetett az ő korában az asszony: élet? A rezignált, szomorúságra hajló költőt aligha gyanúsíthatjuk idillteremtő szándékkal; ha ő így látta a családi kört, akkor az — legalábbis körülötte — ilyen volt. Pedig' az asszonyoknak akkor is akadt ezer dolguk, kivált a falusi asz- szony nem tétlenkedett, ha nem is volt „önálló munkavállaló.” Csakhogy a falusi élet — még ma is! — merőben más, mint a modern város emberéé, asszonyáé. Falun a nap valamiképp „egy tömbből faragott ”; a tennivalók áttekinthetők, világosak, ha sok is akad belőlük. A távolságok kicsik, az emberek, akikkel a családanya szót vált. mindig ugyanazok és nincsenek túl sokan; a beszélgetések ritkán izgató hatásúak. Ezzel szemben a városi nő nagy távolságokat utazik be, megvívja napi viadalát járműveken, a zsúfolt üzletekben, elintéz számtalan apró- cseprő ügyet munkaidő előtt és után; sokféle emberrel kerül — néha nagyon is idegborzoló — kapcsolatba. így aztán mire este hazaér családja körébe, már nem nyájas holdvilág, hanem kicsavart citrom. A legnagyobb önfegyelem ellenére is sugározza vibráló nyugtalanságát, s kelti azt a lelkiállapotot, amit •Opcember *(. Gtovannl Boccaccio halálának son. év- fordulója. A nagy olasz író világhírű elbeszélései, a Dekameron cí- nuí gyűjteménybe foglalt borsos történetek azóta sem veszítettek elevenségükből. Az elbeszélésekben a tréfás, szomorú vagy kacagtató mesékben az író felvonultatja korának egész társadalmát, a középkor alkonyán már az újkor előhírnökeként a vakhit helyett a józan észt, az önsanyargatás helyett a derűs életörömöt hirdeti. Turgenyev egy regényhóséról Ki volt Snszévov? A bolgár Inszárov, mint ismeretes, Turgenyev „Előeste” című regényének főhőse. Vajon létezett-e Inszárov? Ha a lexikonokhoz fordulunk, némelyikben egyáltalán nem találunk útbaigazítást, de ahol találunk, ott is csak annyit, hogy „Turgenyev regényében megmintázta a bolgár forradalmár, Inszá- rov alakját.” Pedig Inszárov valódi személy, de eredeti neve nem ez, hanem Nyikolaj Katranov. Katranov egy Duna menti bolgár kisvárosban, Szvistov- ban született, régi, híres család gyermekeként. Tanulmányait a Moszkvai Egyetemen folytatta, majd 1852-ben Szófiába készült tanítónak. Időközben azonban tüdőbajban megbetegedett. Becsben gyógykezelték, majd Velencébe költözött. Itt halt meg 1853. május 5-én, 24 esztendős korában. Katranov fiatal kora ellenére sokat tett a XIX. század első felében újjászülető bolgár kultúráért. írogatott, fordított — többek között Byrontól és Goethé-től — népdalokat gyűjtött, s ez utóbbiak többségét később különböző gyűjteményekben kiadták. Híre mégis elsősorban regényhős- ként maradt fenn. Maga Turgenyev beszéli el az „Előeste” történetét. A krími háború idején, amikor a nemességet mozgósították, a járás nemesei az író szomszédját, Karatejevet választották parancsnoknak. Mikor a fiatalember ezt megtudta, felkereste az írót és elmondta: úgy érzi, nem fog visszatérni, meg fog halni a háborúban. Hozzátette, hogy mikor Moszkvában egyetemre járt, valami olyasmi történt vele, amiről mindenképpen beszélni szeretne. Megpróbálta leírni, de rájött, nincs irodalmi érzéke. És ezzel átadott az írónak egy 15 lapos füze- tecskét. A történet lényege, hogy Karatejev moszkvai tartózkodása idején beleszeretett egy lányba, aki először viszonozta szerelmét, majd később megismerkedett a bolgár Kat- ranovval és beleszeretett. Abban az időben Turgenyev fejében más regényhősök kezdtek alakot ölteni. A „Rugyin” megírására készült. Néha azonban már akkor felmerült benne az „Előeste” témája, mondanivalója. Az orosz élet egy új típusa, Je- lena, a hősnő alakja már elég világosan kirajzolódott képzeletében. Hiányzott viszont a férfi főhős. Egy olyan alak, akinek a még ugyan homályosan, de már szabadságra vágyó Jelena szentelhette volna életét. Turgenyev elolvasta a füzetecskét és önkéntelenül felkiáltott: — íme, ez az a hős, akit keresek!’ Az oroszok körében ilyen alakot akkoriban nem találhatott. Másnap, mikor ismét találkozott Karatejevvel Turgenyev megköszönte neki, hogy segített megoldani a nehézséget, megvilágositotta addig homályos elképzeléseit, terveit. Ha Katranov személyesen nem is érhette meg, hogy részt vegyen a bolgár nép felszabaditásáért folyó küzdelmekben, a regény révén hozzájárult ahhoz. A haladó szellemű bolgárok annak idején rongyossá olvasták az „Előestet”. Nagy hatást telt rájuk a két főhős, Jelena és Inszárov hazaszeretete. Gcorgij Gcorgijcv „indukált neurózisnak” nevez a pszichológia. Jóllehet szeretné a gyermekeivel töltött néhány órát vidámmá, derűssé varázsolni, ha nem sikerül leráznia magáról az út porával együtt a nap feszültségét is, gyötri a lelkiismeret, úgy érzi, megrövidíti családját, s mire „belejönne” az otthoni létbe, már újra ott a reggeli indulás. .. A női idegrendszer nagy feszültsége innen ered. A mai nő azonban mégsem szeretne otthon maradni. Az anyagiaktól függetlenül is bajosan tehetné, mert az élet távlata változott meg: a mai ember — és főként az asszony — hosszabb életre számíthat, mint elődei, és főként sokkal tovább marad fiatal. Mit is tehetne ez a sokáig aktív, mai nő gyermekei felserdülése után, az unokanevelésen innen, a mai, gépesítés, szolgáltatások révén leggy szerűsödött háztartásban? Ráadásul a felserdülő gyerekek közé — nyájas holdvilágként! — elvegyülni is csak akkor képes, ha van önálló élete, munkája, ha lépést tart velük, ha érdekli a változó világ és információi is vannak felőle. A háztartásba zárt élet kicsinyessé és közömbössé tehet. A nemzedékek közötti határok feloldása pedig mindkét fél érdeke. Mi lehet mégis a megoldás? Hogyan teremtsen önmagába és önmaga körül harmóniát a dolgozó nő? Az első lépések már megtörténtek. A korszakos jelentőségű gyermekgondozási segély már „függetlenítette” az anyákat az első három évre, s bár sokan szólnak ellene (munkaerőhiány a hagyományos női pályákon, szakmai lemaradás, némely, az anyaságot kellőképp át nem élő kismamák unalma) az ellenérvek sem fedhetik el óriási előnyeit: anya és gyermek nyugalmát, a szimbiózis hatását, a kettőjük összeszokásá- ból adódó szoros és meleg kapcsolatot, amely a gyermek kamaszkori gondjainak megoldását is megkönnyíti. A kisgyereknek nem „félállású”, hanem főfoglalkozású” anya kell, és időtlen nyugalom. Aki pedig kismama korában nem élt űzötten, kapkodva, az később is jobban bírja a terhelést, amely a gyermekek növekedésének arányában fogy. Hiszen a nagyobb gyermek nemcsak kevesebb fizikai munkát ad, de, ha jól nevelték, követi a felettébb fontos' apai példát, s a háztartási teendők egy részét • is átveszi. A MÁSIK NAGY KÖNY- NYITÉS, a munkaidő rövidülése. Mérhetetlenül sokat jelent a szabad szombat, az együtt töltött hét vége, még akkor is, ha az egyik nap házimunkával telik. Mert azt is lehet örömmel végezni, együtt, családi körben, beszélgetve, hogy se terhes, se unalmas ne legyen. Szombaton a munkálkodó anya nyugodtan el tud merülni a szintúgy munkálkodó gyermektársaságba — feltéve, hogy mindenki közreműködik —, és sem az apa, sem a gyerekek nem tekintik az anyát mindannyiuk kiszolgálására rendelt robotgépnek, mert ezt akkor is nehezen fogja tűrni, ha látszólag zokszó nélkül teszi. Előbb vagy utóbb talán egészen másért kirobbanó házsártosságában benne lesz a lázadás. Nem is a munka, hanem a magára- hagyottság, a megaláztatás miatt. A szabad szombat a családi élet átstrukturálódását hozza: múlhatatlanul szükséges, hogy I az iskolák is alkalmazkodjanak hozzá. Sok '.skola megtette már kísérletképpen: mindegyik sikerrel. A szabad szombat közös otthoni munkája a családi életre nevelés legjobb iskolája, s ahol az együttlét öröme lengi át, ott valósággá válik a költő szava: „édes az otthon.” Korunk asszonya még csak tanulgatja az új életmódhoz szükséges szervezés, ésszerűsítés, tervszerűség tudnivalóit. A család ugyanis nemcsak a társadalom alapközössége, nemcsak érzelmi kötelékekkel átszőtt kis csoportot, hanem apró „szolgáltató vállalat” Is, amelynek szervezése, vezetése, irányítása többnyire még az anya vállán nyugszik. A legjobb férj és a legsegítőkészebb gyermekek is csak részfeladatokat hajtanak végre ebben a munkamegosztásban. A karmester az anya, csupán azért mert ő sok évezredes gyakorlottságot őriz ösztöneiben — a szerzett tulajdonságok örökölhetők! —, és így az otthon irányításában ő „van otthon”. De hogy ezt munkahelyi, közéleti tevékenységével összekapcsolja: abban még nem szerzett igazi gyakorlatot. Család és tár- sadalom együtt kell segítse, különben túl nagy lesz a tandíj: minden eltévesztett lépés nemzedékek egész sorára hat. Manapság gyakran hallani pedagógusoktól: azokkal a tanítványaikkal boldogulnak legnehezebben, akiknek az édesanyja az ötvenes évek elején volt kislány, akiknek nagyanyja — az első kereső női nemzedék — még sem segítséget. sem könnyítést nem kapott: a munkaidő viszont hosszabb volt a mainál, és rendszerint nem is ért idejében véget. Ebben az időben a gyermekeknek vajmi kevés törődés jutott — hacsak nem volt a háznál egy áldozatkész nagymama. Csakhogy ezek a gyerekek példaképpen saját anyiuk életmódját, vitték magukkal, s amit meg nem kanták, azt továbbadni sem tudják. a könnyített terhek közepette sem. A mai kisiskolások egv része ezért gyötrődik idegesen. hiányérzettel küzdve. A CSALÁDI ÉLET harmóniája nemzedékek sorára ható erő, táptalaj, amelyből az utódok szívják éltető nedveiket. Vigyázni kell rá, mint a szemünk Világára. Akkor is, ha ez sok áldozattal, nehézséggel jár, mert innen ered, ami a legfontosabb az életben: a boldogság képessége. Bozóky Éva NÓGRÁD — 1975. december 21., vasárnap
