Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)

1975-12-14 / 293. szám

riegedüs Gésa Az igazság közügy A valóság felismerése és a felismerés megfogalmazása ■— ez az igaz. Ä rendszerbe gyűjtött igaz pedig a tudo­mány, A valóság körr’v-«z •és bennünk van. Aki felis­meri és megíogftl.m.izza hatalmat nyer fölötte. Aki nem tör az igazság után, afö­lött kényük-kedvük szerint uralkodnak a névte'en erők. Aki elfordul a valóságtól az lemond az ember ősi igé­nyéről — a sors irányításá­ról, s prédája lészen az em­berfeletti erőknek. Míg ha megismeri az emberfeletti erők természetét és törvé­nyeit, maga emelkedik föle­bük és eavre szabadabban intézheti dolgait. Milyen utaj; tettünk meg, hányszor kanyarodtunk tév- utakra, gyakorta kelleit visz- «szaforduini zsákutcákból, megküzdöttünk az igaz szó tiltóival, legyőztük saját té­vedéseinket is, vértanúkat hagytunk magunk mögött amíg a mítoszbeli sejtelmek­től eljutottunk a külvilág és a belvilág tudományáig. Mi­lyen hosszú az úf a totemek­től és tabuktól Isten álla­mán keresztül a felismert társadalmi erőkig és a szer­vezett társadalomépítésig! Milyen hosszú az út Jupiter mennvköveitől az első leyde- ni palackokon át az atom- hajtotta elektromos erőmű­vekig! Fejlődik a termelés — és elszennyeződik a természet. Meghosszabbodik az élet. le­győzzük a betegségeket — és fenyeget a túlnépesedés. Be­hatoltunk az anyag mélyére, félelmetes energiákat szaba­dítunk fel — és úgy rettent a világvége, mint az első év­ezred végén a jámbor ke­resztényeket. Ezért erősödik a felismerés: a tudomány hozta veszélyek ellen csak a nagyobb tudomány veheti fel a küzdelmet. A ..fenye­gető” tudás boldogságot is adhat az emberiségnek Ezt azonban akarni kell. És rá kell kényszeríteni azokra is. akik nem akarják. Az igazra szüntelenül törekedni kény­szerülünk. mert ha ellanka- dunk, akkor visszaüt a ha­zugság, amelyet támogat a tévedés és s valóságtól el­forduló képzelet. így válik az igaz és a ha­zugság viadala a jó és rossz ősi küzdelmévé. így lesz a tudomány az erkölcs próba­tétele. Az igaz jó, a hazug rossz. Hanem aki ezt érti, az már azt is tudja, hogy a jó­val azonos igaz a helyes úton járó lélekben mint szép­ség jelenik meg: a hazugság pedig a gonosz- arculatában maga a rút. Közös ellensé­günk. aki megfordítjav azt a legalapvetőbb igazságot és szénnek mutatja a hazugot, csúnyának az igazat. Sokáig nem is értettem egészen ezt ?z elténhetetlen egységet. Görög hagyomá­nyoktól ifjú fővel megtanul­tam a szép és jó egységét, de az igazról azt hittem: valami más. Ügy képzeltem, hogy az igaz a szakemberek ügye, akárcsak az ioar tik- kai a kézműveseké. Csak amikor ráébredtem. hogy még a cipőkászítés sem a ci­pészek magánügye, mert az én lábam fáj. ha nem értik e!*éggé mesterségük igazsága­it. akkor kezdett rémleni. hogv: a fizikus igazságaitól tömegek élete és halála fii«’. vegvészplr igazságai ezreket gyógyíthatnak és mérgezhet­ünk. társadalomtudósok teaz- s-teai rabokat szabadíthatnak fel. Az igaz tehát közügy. És ha közügy, akkor a jó és a rossz mércéjével mérendő. És ha erényről meg bűnről van szó. akkor a szép és csúnya élményrendszerében ábrázolandó Így közelítettem lassú évek alatt a szépség igényétől az erény áhitásán keresztül az igaz tiszteleté­hez. S mivelhogy életem út­ja úgy vezetett, hogv tanuló­ifjúként tudósnak készültem s akkori életem megoszlott a jogtudomány és a történelem szolgálata közt — hamarabb ismertem fel az igaz vará­zsát az emberek közötti vi­szonyok törvényeiben: a tár­sadalom tudományaiban, mint a számomra idegen természettudományokban. Volt is bennem némi huma­nista gőa. amely az ember­rel foglalkozó tudományok és művészetek nevében némi­képp szakbarbárságnak te­kintette nemhogy a techni­kát, de még a matematikát Is. Ez azonban nagyon régen volt. Hanem amikor már megértettem, hogy fogalmam sem lehet a világról, az én saját világomról, ha mitsem tudok legalább is .a nagy természettudományos kérdé­sek létének ismerete nélkül, akkor is úgy rémlett — mint nem egy kortársamnak *—,■ hogy mélységes a Szaka­dék, humán igazságok és matematikai-természettu- dományos igazságok között. Idő kellett, hogv be'ássam tévedésemet és oly sok kor­társam tévedését. Mert nincs és nem is lehet két kultúra, ha az igaz tel­jességét Igényeljük. Legföl- jebb kétféle részkuUúrájú ember van De az eljövendő közboldogsághoz semmivel sem kevésbé fontos az atom titka, mint az ösztönélet tu---, vagy az elnyomatástól való fel- szabadulás törvényeinek ti! S ezek a titkok már esek azok előtt titkok, akiktől eltitkolták, vagy akik restek; hogy tudo­másul vegyék: A restség pe_ dig az igaz előtt ugyanolvon bűn. mint amikor nem gyako­roljuk az,erényt, holott tehet­nénk. A restség a hazugsá­got szolgálja és minden téve­dés átnőtte00. Aki ma nem tud valamivel többet, mint teenao. aki holnapra nem lesz valamivel jártasabb az i°az világában, az többé, vasv ke­vésbé. de visszatartja , az egész társadalmat a közbol­dogság megközelítésében A nagy tudós, az igaz kin­csestárának ismerője és gyű* mölcsöztetője a kevesek közé tartozik. De valamelyest va­lamiben mindenki titeós le­het és kell is lennie. Ki-ki a maga kis körének hétköznapi tudósává válhat, ha felisme­ri, hogy az Igazság közügy ho^y boldogító köpess*» szolgálni az igazat. És ha élménnyé lesz az igaznak bár­milyen kis részterülete- és amit tud. azt a maga körén belül továbbadja, hogy más is gazdagodjék belőle, az nap­ról napra érzékelheti, hogy tartalma van az életének. Paul Éluard emlékére Nyolcvan évvel ezelőtt, 1895. december 14-én született és 57 éves korában, 1952 no­vemberében halt meg Paul Éluard francia költő, a szürrealizmus, majd a szocialista líra Aragon mellett legnagyobb alakja. Párizs egyik külvárosában, kispolgári csa­ládban született; apja könyvelő, anyja var­rónő volt. Serdülő korában tüdőbaj támadta meg. Davosban gyógyítottak, s itt, s kénysze­rű pihenés ideje alatt vált szenvedélyévé az olvasás. Ekkor ismerkedett meg elsősor­ban az amerikai Walt Whitman költészeté­vel, mely rendkívüli hatással volt rá. 1917- ben jelent meg első verskötete (Kötelesség és nyugtalanság), majd egy évvel később Versek a békéért. Hamarosan a szürrealista mozgalom vezetői közé került; verseiben hosszú. ideig nem bukkantak fel társadalmi kérdések, A fordulatot Éluardnal a spanyol polgár- háború hozta meg. Franciaország náci meg­szálásának éveiben mér minden erejét az ellenállási mozgalomnak szentelte. Helyreállt kapcsolata a kommunista párttal, melynek évekkel korábban már tagja lett, és többé nem is szakadt meg. Azt a meggyőződést vallotta, hogy az ember csak teljes élettel válthatja meg magát és hogy „a közösség csak az érzékek közvetítésével születhetni újjá.” Verseinek több válogatása jelent meg magyarul is. A mai francia kritika a XX. század egyik legnagyobb költőjét látja ben« ne. . W ■ ífc* m. Schwer Lajos: TÁJ Véletlenül sodorta elém az ősz ennek a négy lánynak a történetét. Beszélgettünk, én többségében csak hallgattam áradó panaszukat. 1. Fekete, nyurga lány, min­dig mosolyog, ahogy beszél. — Mikor változtatott mun­kahelyet? — kérdeztem. — Három hónapja — mondja csendesen. — Most mit csinál? — Bérszámfejtő vagyok a termelőszövetkezetben. — Nem bánta meg? — Mit mondjak, sok min­dentől függ. Nézze, akkor amikor érettségiztem én ve­zettem itt a tánccsoportot. Igaz, egy tanárnő segített, de a próbák többsége az enyém volt. Szereltem a gyerekek­kel foglalkozni. Könnyen szót értettem velük, egykorúak va­gyunk. Hallgattak is rám. El­ső munkahelyem itt volt a téeszben. Aztán egyszer kere­sett a tanácselnök, vállaljam el a kultúrház-igazgatói be­osztást, függetlenítve, telje­sen önállóan Meglepett ez egy kicsit, de titkon örültem neki, tetszett. Másnap igent mondtam. Úgy vetettem bele magam a munkába, mint egy megszállott. Érzem, ment is minden rendben. Szerveztem, próbát csináltam, előadásokat, szakköröket, klubokat. Olyan volt a forgalom, hogy az nem igaz. Egybefolyt a nappal az éjszakával, én itt éltem eb­ben az épületben. — Mégis, hogyan történt a visszakerülése? — Olyan egyszerűen, mint ahogy odakerültem. Egy év után beszámoltam a tevé­kenységemről a tanácsnak. Elégedett volt mindenki, örültem a sikernek, mert ez tulajdonképpen munkasiker volt. Aztán egyszer hallot­tam, hogy valakinek nem N tetszik a dolog, miért va­gyunk ott a klubban sokszor még tíz után is. Meg, hogy én lány vagyok és ott vannak velem a fiúk, anyám miért engedi ezt nekem? Ilyesmit kezdtek híresztelni és tudja, hogy van az falun. Pedig ál-, lítom, minden rendben ment, de nem magyarázhattam meg minden embernek külön-kü- lön. Aztán egyszer kaptam egy papírt, átszervezés, vagy létszámcsökkentés miatt meg­szűnt az állásom. Gondolom, jobb volt ezt így adminiszt­ratív úton leszámolni, leg­alább senkinek sincs vele gondja. Nem kell engem sem támadni, sem megvédeni. Egyszerűen vége lett minden­nek. Most esténként egyet­len villany sem ég abban, az épületben... 2. Középtermetű, haja szőke, szeme élénk, csupa tűz. — A tanácsra népművelési előadónak három évvel eze­lőtt kerültem. Először nem tetszett a hivatalnokság, ké­sőbb megszerettem. Volt ne­kem dolgom elég. Három is­kola a területen, egy gimná­zium, művelődési otthon, könyvtár. Lehetett . dolgozni bőven, csak meg kellett talál­ni a módját, a módszerét. Ez aztán nem ment ám úgy hogy az ember ül az asztal­nál, rágja a ceruzája végét és jön az ötlet. Kint a terüle­ten. az intézményeknél, reg­geltől estig, ott kellett meg­találni mindent. Szerintem nem volt semmi nehézség. Megértéssel találkoztam. Tu­dom. most. sokan azt mond­ják, ez ritka eset. Lehetséges, én nem panaszkodom. Meg­égy beszéltem mindig, mit aka­rok, segítettem mindjárt a megvalósításban is, senki nem mondott nemet. Csinál­tam a tanácsi testületnek há­rom beszámolót is a végzett munkáról: A megye elégedett volt, a megbecsülés a jutal­mazásnál érvényesült. Ügy éreztem, jól választottam, a helyet tartósabbnak gondol­tam, mint az a másfél év. Üj elnök jött, annak pedig nem az eredmények számítottak. Egyetlen baj volt, sohasem találtak, mert az intézmé­nyeknél voltam, az íróasztal pedig mindig csak üresen állt. Ez szemet szúrt, jött egy átszervezési hullám és az eí- söpört engem... 3. Halkszavú, törékeny, szőke lány, kicsit megtörte az élet. — Nem akartam sohasem könyvtáros lenni. — Ennek ellenére mégis? — így alakult. — Miért? — „Képnélküli” pedagógus­nak mentem abba a faluba. — A könyvtárat is vezet­te? — Kezdetben nem. Később rám osztották, aki csinálta el­ment. Én pedig kölcsönöztem, az időmből bőven kitelt, még szórakoztatott is. Ott voltam mindig, a fiatalok bejártak lemezezni, mert csak ez az egyetlen helyiség volt nyitva este kilenc után, a kocsmán kívül persze. — Ügy működött, mint egy klub... Ián — A gyakorlatban, de az igazgatótól sokat kikaptam, meg a kollégáktól. Minek csi­nálom ezt! — mondták min­dig. A tanácselnök azért ha­ragudott, mert sok olaj fogy. Nem melegedő ez! — tette hozzá. Nem volt szívem el­küldeni a fiatalokat, beszél­gettek, néha táncoltak is. — Két évig főállásban csi­nálta, ennek ellenére. Nem értem... — Nem vettek fel a főis­kolára, megszüntették az is­kolánál fennálló munkaviszo­nyomat, a vb-titkár meg ja­vasolta, maradjak itt főállás­ban. Könyvtárosra volt hatá­rozat, csak régóta nem vál­lalta senki. Maradtam, kap­tam ott az épületben egy szobát, megoldódott minden, legalábbis úgy éreztem akkor. — Ide költözött? — Először örültem ennek. Otthon sokan vagyunk, kicsi a ház, tetszett az önállóság, meg messze voltam a hazai­aktól is, körülményes volt az utazás. — Mindene a könyvtár lett. — Igen, meg a fiatalok. Volt egy hasonló korú fiú, mint én, akit mindenki vá­gott. Rossz híre volt, persze okot is adott erre. Nem dol­gozott, voltak „balhéjai” is, összeütközésbe került min­denkivel. Először csak beszél­gettünk, hallgatott rám, ő volt aki legutoljára ment haza, nem. kereste soha senki, öz­vegy anyja nevelte. Többször ott aludt, nem tagadom. Az­tán gyereket vártam, ő dol­gozni kezdett. Életszerű volt y minden, szerintem természetes,, mások szerint egyáltalán nem.1 Sőt, erkölcstelen! Jöttek az ellenőrzések. Olyan jegyző­könyvet vettek fel, hogy az­zal a „középkorban” bitóra vitték az embert. Ügy gon­doltam, jobb ha szépen elme­gyek/ — És most? — Minden rendben. Ahhoz a fiúhoz férjhez mentem, szé­pen élünk, van egy kétéves kislányunk, mi kell még? 4. Nagyon tudatos, haja vörös, szép beszédű, rá kell figyelni. — Mindenki tudta, hogy lány vagyok. A pályázatból ki­olvashatták koromat, honnan jöttem, mit akarok. Akkor kellettem, mert az önálló nép­művelő-könyvtárosi állást be kellett tölteni. Ezt már utó­lag tudtam meg, szólt a járás, ha nem megy, elveszik a 'bért, aztán évekig . kell újból ta­posni, hogy megint lebontsák. Szóval jöttem, akkor végez­tem a könyvtár-népművelő szakot. A világot akartam megváltani, nem létezett sem­mi számomra, csak a könyv­tár, a népművelés. Ügy ahogy azt tanultam, módszereivel, a valóság tapasztalatlanságával, kudarcaival, sikereivel. Most újból itt kezdeném, a tör­téntek ellenére és ott folytat­nám, ahol abbahagytam. Per­sze, lehet és biztos is, egy­két dolgot másképpen csi­nálnék. Vannak bizonyos ta­pasztalataim. Ez már baj, a tüske azért megmaradt és az< nem lehet egykönnyen elfelej­teni. Akkor kezdődött a dolog; amikor elkezdtem a kérdőíves felmérést a faluban. Szeret­tem volna tudni, mi van, ml kell, hová szeretnék eljutni,’ Mindenben, kulturúban, em­berségben. A szebbet, a jolte bat akartam megmutatni. Nem szóltak először semmit.’ Válaszoltak, félszegen, némi kíváncsisággal. Több mint kétszáz lapot készítettem el; név nélkül, később én magam sem tudtam azonosítani, én írtam, nem különböztette meg semmi. Odaadtam az egyik pedagógusnak, olvassa el; Visszaadta az összesítőt, nem szólt, én meg kíváncsi voltam. Több embert bevontam, vala­hol itt vétettem. Aztán elter­jedt — mert közben a Nép­művelési Intézet is elkérte —, hogy ebből propagandát csi­nálok, megszégyenítem a fa­lut, az embereket. Igen, mert a felmérés összesítője nem volt valami rózsás. Aztán el­kezdődött az invázió. Én azt hittem, nincs „fantáziájuk.” Tévedtem, mert válogatott pletykák terjedtek el rólam. Ügy határoztam, eljövök on­nan. Önként, mint ahogy oda­mentem. Ennek már több mint egy éve. még most sincs betöltve az állás, „nem kell az nekünk”, fogalmazó­dott meg több emberben. „Fényűzés az ilyesmi...” ' A történtek után úgy érez­tem nem tudok mit mondani, tanácsolni. Csak kérdések hal­mozódtak bennem: a jót mi­ért kell elrontani? Ki felel ezért? A kultúrának haszná­lunk, vagy ártunk ezzel? Még ezt is fel kell tenni ezek után kérdésnek? Kő-Szabó Imre NÓGRÁD — 1975. december 14., vasárnap 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom