Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)
1975-12-06 / 286. szám
;pj Viláa proletárjai, egyesüljetek] NOGRÁD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXI. ÉVF. 286. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. DECEMBER 6., SZOMBAT «I Cl fi es;e i msigtsu* sajtó napjáról fogadás a megyei pártbizottságon — la népség a »ajtószékházban A magyar sajtó napja alkalmából tegnap délelőtt ünnepségre került sor Salgótarjánban, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottságának székházában. A megyei pártbizottságon megtartott ünnepségen részt vettek a NÓGRÁD szerkesztőségének vezető munkatársai, az üzemi lapok felelős szerkesztői, a megyében megjelenő politikai es társadalompolitikai folyóiratok vezetői. Az egybegyűlteket az évforduló alkalmából Hoffer István, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke üdvözölte, majd a párt-végrehajtóbi- zottság nevében dr. Boros Sándor, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a szerkesztőket, újságírókat, tudósítókat, a lapokat előállító nyomdászokat, az újságokat terjesztő postásokat. Dr. Boros Sándor ünnepi munkát, amelyet a XI. kong- köszöntőjében hangsúlyozta: resszus előkészítése során vé— A kommunista sajtó szü- geztek, majd a kongresszusi letésnapján köszöntjük napi- határozatok széles körű meg- lapunk. a NÓGRÁD vala-. ismertetéséért folytattak, s-je- mennyi dolgozóját, a központi lenleg is folytatnak. Közelebb tájékoztató és hírközlő in- kerültek lapjaink és folyóira- tézmények megyei tudósítóit, taink a párt tevékenységéhez, öt évet kezdünk. De a következő években nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség. Az eredményes munka döntő feltétele, hogy az emberek megértsék a helyzetet, saját személyes felelősségüket helyzetük alakulásáért. A sajtó munkásainak nagy szerepe van ebben. Szükségünk van a sajtó segítségére, hogy a munka- és hivatásszeretet, a felelősen gondolkodók és szorgalmasan dolgozók váljanak követendő példává. De szükségünk van a fejlődésünket gátló tényezők feltárására és felelős bírálatára is, hogy szabad utat nyissunk a hatékony megoldások felé. Jobb, színvonalasabb munkát kérünk a következőkben azért is, mert távlati céljarataink szerkesztőit, ro- tudatosabb a törekvés a párt megvalósítása a tudat és f oly ói vatvezetőit, szerkesztőit, üzemi lapok szerepének, munkájának be- munkatársait. mutatására. Meggyőződésünk, az életmód hatékonyabb fejlesztését teszi szükségessé. Ez Köszönjük munkájukat, azt a hogy ez is hozzájárul a párt nagyobb figyelmet, politikai es segítséget, amelyet a párt- és iránti bizalom erősödéséhez, ideológiai erzekenyseget, az uj ia,vií.u foiaHatnt ellátásához a nártszervezetek munkájának vonások felismereset igényli tanácsi feladatok ellátásához a pártszervezetek munkájának kaptunk. Meggyőződésünk, fejlődéséhez, hogy e segítség nélkül nem a sajtó megyei dolgozói tudnánk feladatainkat ered- sokoldalúan mutatták be épí- ményesen megoldani, s a kom- tőmunkánkat. Nagy figyelmet munis'ták. a lakosság széles ré- szenteltek — jelentőségének tegei nem tudnának olyan tá- megfelelően — a gazdasági jékozottan, hozzáértően, ak- fejlődés és a népjólét kérdé- tívan részt venni a közéletben, seinek. Különösen az év má- mint aminek tanúi vagyunk, sodik felében egyre aktívab- A sajtó munkája nélkülöz- ban segítették a gazdasági ha- hetetlen része fejlődésünknek, tékonyság javulását, a belső A fejlődést áttekintve mér- tartalékok feltárását, a néplegünk — a valóságnak meg- gazdasági érdekek megvalósí- íelelően — pozitív. Az ered- fását. Hitelesen mutatják be menyek valamennyi dolgozó építőmunkánk eredményeit, a közös erőfeszítéseinek gyű- települések fejlődését. Aktí- mölcsei. Lapjaink, folyóira- vabban segítette a sajtó a mű- taink, a megyéről szóló in- velődést, gazdagabban mutatta formációk hozzájárultak cél- be a kultúra és a szocialista jaink széles körű megismerte- fejlődés összefüggéseit. Bátran léséhez, az események és ősz- vállalt ilyen szerepet — a szefíiggések felismeréséhez, az kezdeményezés kockázatával emberek mozgósításához, kö- is — a Palócföld. az újságíróktól. Ma egyre szélesebb rétegek kapcsolódnak be az üzemi, lakóhelyi közéletbe. A demokratizmus fejlődése egész szocialista fejlődésünk követelménye. A közéleti aktivitás, különösen a munkahelyi demokrácia fejlesztésében vár nagy munka az üzemi lapokkal együtt a NÓGRÁD-ra és a folyóiratainkra is. A magasabb követelményt a sajtó iránt, tehát a változó, fejlődő körülmények, az új feladatok és az igényesebb, műveltebb, tájékozottabb olvasó támasztja. A köszöntés őszintesége azt is megkívánja, hogy az ünnep alkalmából se hallgassuk el: érezzük, vannak még tartalékaink a színvonal emelésében, amit tudatosabb, igényesebb szerkesztői munkával, elzös feladataink megoldásához. Ebben a munkában sokféle kötelezettebb, elmélyültebb A megyei pártértekezlet is erőfeszítés tükröződik. A párt- újságírói tevékenységgel le- az eredményekre helyezte a szerveké és pártszervezeteké, úet felszínre hozni. Nagy az hangsúlyt a megyei sajtót ér- amelyek igénylik az aktívabb újságíró felelőssége. Ezrek és tékelve, amikor megállapítot- és erősebb hatású politizálást, milliók figyelnek a szavára, ta, hogy az elősegítette a párt A szerkesztőké, akik töreked- Híveket szereznek egy-egy ügy politikájának megismerését, a tek politikusabb karaktert ad- számára, és csalódást, közöm- politizáló- és cselekvőkészség ni lapjainknak. Azoké az új- bösséget válthat ki. Ezért nagy erősödését, az egészséges köz- ságíróké, akik figyélemmel ki- gonddal kell elmélyülni a té- hangulat kialakítását. sérték politikánk alakulását. mákban, alaposan ismerni a Az idei sajtónapon külön is Eredményes öt évet zárunk megköszönjük azt a sokoldalú és további fejlődést biztosító (Folytatás a 2. oldalon.) A Salgótarjáni Kohászati Üzemek egyik legkorszei-űbb üzemcsarnokában készítik a keresett horganyzott huzalokat- melyek minőségét egyre nagyobb mennyiségben csehszlovák gyártmányú tűzihorganyzó berendezésekkel állítják elő. A túzihorganyzóból kikerül t huzalok minőségellenőrzését Lantos Károly végzi munkatársaival. Csikós Károly és mások szorgalmas, figyelmes munkájától is függ, hogy az SKÜ határidőre szállíthassa horganyzott termékeit. — kulcsár józsef felv. — Á nőtanács ülése Pénteken ® Parlament Vadásztermében ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa. Részt vett a tanácskozáson Baranyi Tibor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese is. Duschek , Lajosné, a nóta- nács alelnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük a hazánkban tartózkodó szovjet, NSZK-beli és osztrák nődelegáció tagjait. Ezt követően Erdei László- né, a nőtanács elnöke a nők berlini világkongresszusának és á Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség VII. kongresszusának tapasztalatait összegezte. A világkongresszust követően tartotta meg VII. kongresz- szusát a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. Arról tárgyalt, hogy mit kíván tenni a berlini világkongresz- szuson elfogadott két fő dokumentumban foglalta* valóra váltásáért. Mindkét nagy jelentőségű esemény munkaértekezlet volt. amelynek tapasztalatait, útmutatásait a következő időben hasznosítani kell. Csak így várhatunk a jövőben valóságos' eredményeket az 1975-ös év nagy kezdeményezésétől — a nők nemzetközi évétől. A beszámolót vita követte. EXPORT EXPORT EXPORT Újabb erőfeszítések a megvalósításáért r 'Az év hátralevő napjaiban tanak, még karácsony előtt Hasonló a helyzet az NDK- tos termelést. Az év első feléid üzemek, gyárak, vezetőinek útnak indítják. A többi de- ba irányuló exportnál is. A ben gyakran volt anyaghiány, eoy része mér a jövő év zök- cember 31-ig hagyja el az or- számítások szerint december a gyártásra kerülő kis szériá- kenőmentes előkészítésére for- szagot, amennyiben a meg- 13-ra raktárakban lesz az az kát pedig gyakran változtatóit.! a a figyelmet. Többen van- rendelő európai országok fo- árumennyiség, amelyet még ták. Ezek lelassították a ter- nak, akik újabb erőfeszítése- gadják az árut. az idén az NDK-ba küldenek, melés termőjét. Az említetteket tesznek azért, hogy az A gyár a húzott síküveget A gyár dolgozói jelentősen két figyelembe véve december eves exporttervet teljesíteni régi piacaira exportálta, túlteljesítik a tőkésországok- elejéig a tőkésexportot forinttudják. Amennyiben sikerül eleget ba irányuló kiszállításokat. Az ban 94-5 százalékra, darabban tenni a még hátralevő 200 ezer év elején előirt 2 millió 196 pedig 93.8 százalékra teljesi- VALOSZINÜ SIKERÜL négyzetméter gyártási kötele- ezer dollár helyett 2 millió 4, tették. A szocialista országpkzettségánek. ez azt is jelenti, illetve 2 millió 500 ezer dől- ba irányuló exportértékben A salgótarjáni síküveggyár hogy teljesíti évi tőkésexport- lár értékű áru kerül a tőkés- 0.1 százalékkal haladja meg a *z idén egy nagyjelentőségű kötelezettségét. piacokra. tervezettet. Darabban annyit beruházás befejezésének és a Áz év végéig soron kívül állítottak elő, mint amennyit A TERVEZETTNÉL TÖBBET eleget tesznek az újabb 10 ezer a terv előírt. dolláros megrendelésnek. A A salgótarjáni öblösüveg- kért ' csillárokat Bagdadba folyamatos üzemszerű termelés megszervezésének jegyében igyekezett eleget tenni a külföldi megrendelők kívánságainak. December 3-ig 2 millió 100 ezer négyzetméter húzott síküveg hagyta el a gyárat, amelyet" az Amerikai Egyesült Ál- di megrendeléseket. Kezdet- lamokba, Kanadába, Olaszor- ben gondot okozott a szocia- szágba. a Néínet Szövetségi lista exportirányzatok kitölté- Köztársaságba. Hollandiába, se. Ha kicsit késve is, de Nigériába és Líbiába szállítót- ez a gond is megoldódott. Ma tak. már úgy számolnak, hogy 'a Az előzetes számítások szegyár az idén korábbi szoká- szállítják. Ugyanakkor teljesí- mennyiségben *99Törtékben sához híven, a lehetőségek- tik a nemrég Svédországból ygn ' ' erleKDen hez képest, már az év elején érkezett kívánságot, ami szin- gondoskodott arról, hogy fo- tén csiilárüvegekre szól. Szállítmányt indítanak útba még Kaliforniába is. lyamatosan teljesítse a külfölGONDOT JELENT A KISZÁLLÍTÁS A ?ománcipari Művek Klipedig 98,9 százalékra teljesítik. A szocialista exportnak. 10° százalékban eleget tesznek. Nem lesz könnyű dolguk, mert akadozik az exporttermékek szervezett kiszállítása. Ez veszélyezteti a határidő pontos betartását is. A gyár kollektívája, benne a szociaAz év hátralevő részében Szovjetunióba irányuló jelen- gótarjáni gyárának kollektíva- lista brigádok mindent megújabb 200 ezer négyzetméter tős exportkötelezettségüket jától nagy erőfeszítéseket igé- tesznek azért, hogy a gyár. síküveg exportálásával szá- december 20-ra teljesítik. Az nyelt és igényel az ez évi ex- mind mennyiségben, mindpemolnak. Azt a mennyiséget, év végéig 29 vason árut indí- portelőirányzat teljesítése, dig minőségben eleget tegyen amelyet tengerentúlra szállá- tanak útnak a Szovjetunióba. Több dolog zavarta a folyama- vállalt kötelezettségének. :elii«gtcslc A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának (2.) bekezdése alapján az országgyűlést 1975. december 17. napjára, szerdán délelőtt 11 órára összehívta. Az ülésszakon a kormány várhatóan előterjeszti a népgazdaság V. ötéves tervének törvényjavaslatát és az 1976. évi költségvetést. (MTI) Folyamatos ni un kaverseny Nógrád megye fizikai dolgozóinak 80—90 százaléka vesz részt munkaversenyben. A kongresszusi verseny második szakaszában mintegy 3100 munkahelyi kollektíva — közülük 2500 szocialista brigád tett felajánlást. A vállalások többsége összhangban van a népgazdasági és vállalati érdekekkel, tervekkel. A vállalásokat és a napi munkát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a munkaversenyben résztvevők többsége tudatosan törekszik a párt XI. kongresszus! és az 1974. decemberi határozatban megfogalmazott feladatok teljesítésére. Felvetődik a kérdés, hogy milyen erőt képvisel a munkaverseny, ennek második szakaszában, előbbre léptiink-e és mire számíthatunk, mit kell még tennünk. A tíz kiemelt nagyüzemben 30 millió forintos megtakarítást jegyeztek fel, ugyanitt több mint százezer óra társadalmi munkát végeztek. : A regionális vízmű építésénél a fiatalok mintegy 7800 társadalmi munkaórát teljesítettek. De sorolhatjuk a kommunista szombatokat, a kisebb üzemekben, a mezőgazdaságban, a szállításban és a kereskedelem által teljesített vállalásokat. Akár az órákat, akár a megtakarított forintokat összegezzük, figyelemre méltó, szép eredményekről adhatunk számot. Ám az összesítés nem lehet pontos, mert a statisztikai adatok nem fejezik ki azt a lendítőerőt, azt a húzóhatást, amelyet a mozgalom az üzemekben kivált. Az utóbbi időben nőtt a brigádok erkölcsi tekintélye, erősödött a munkásöntudat. Ennek jelei közül csak egyet említünk. A Volán 2-es számú Vállalatnál akadt egy álbeteg. Amíg mások becsülettel dolgoztak, ez az ember hosszabb ideig jogtalanul felvette a táppénzt. A kollektíva a közösségellenes magatartást elítélte és javasolta, hogy a táppénzcsalót bocsássák el. A brigádtagok nemcsak a munkaköri kötelességnél tesznek többet. Az általános és középiskolai oktatásban részt vevők száma 1974-ben megduplázódott. Szakszervezeti politikai oktatásra az elmúlt évben 9117, az idén 9540 brigádtag jelentkezett. Számítani lehet rájuk, amikor az átlagosnál többet és jobban kell dolgozni, példát mutatnak fegyelemben, tanulásban, politikai helytállásban. Amikor a negyedik ötéves terv sikeres teljesítéséhez csupán néhány hét van hátra, amikor a következő tervidőszak és további boldogulásunk megalapozásán munkálkodunk minden erő összefogására szükség vari. A Z1M salgótarjáni gyárában is jól dolgoznak a brigádok, de a bonyolult,, nehezebb körülmények között még nagyobb összefogásra vai szükség. A Magyar Kábelművek balassagyarmati gyára munkaerőhiánnyal küzd. több fegyelem szükséges, hogy az éVes 690 milliós forintos tervet és a jelentős exportkötclszeltsöge.i teljesítsék. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnak nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, hogy a lemaradásokat pótolják, hogy kevesebb kifogás legyen az épületek minősége miatt, és jobban előkészítsék az átmenetet az ötödik ötéves tervhez. 'Sorolhatnánk a Salgótarjáni Kohászati Üzemek és több vállalat példáját, amelyből kitűnik, hogy a munkaverseny elsődleges feladata a termelési tervek teljesítése, de nem kisebb fontosságú a minőség, a termelékenység, az önköltség, mezőgazdaságunkban a hozamok növelése, a megfelelő termékszerkezet megvalósítása, a közlekedés pontosságának és kulturáltságának fokozása, a szolgáltatások javítása. Mind olyan fontos és sürgős feladat, amelynek megoldása közérdek. Mind ennek megvalósítása során ezután is fokozottabb mértékben kell számítani a munkaversenyre, a szocialista brigádok kezdeményezésére. Az év végén átmenetileg sem mondhatnak le sehol a munkaverseny termelést segítő erejéről, a mozgalom embertformáló, politikai hatásáról. A verseny értékelése, a feltételek megteremtése az időszerű kiegészítő feladatok,meg- határozása elsősorban a gazdasági vezetés feladata. De nem szabad csak termelési szempontból foglalkozni a munkaversennyel, hanem annak tudat- és embgrtformáló tényezőit is figyelembe kell venni. . E. L.