Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)
1975-12-05 / 285. szám
Viláq proletárjai, egyesüljetek; Balassagyarmaton, az Ipoly Bútorgyárban a közelgő KISZ-kongresszusra készül az ifjúsági szervezet. Szölszki Pál alapszervezeti titkár elmondta, hogy a vezetőség már foglalkozott az előkészítő munkával, értékelték akcióprogramjuk eddigi eredményeit, feladatokat osztottak szét. melyekkel a választások előfeltételeit teremtik meg. Az eddigi vezetőség, mint azt korábban megállapították, jól látta el tevékenységét. Nem kívánnak megválni senkitől, s szeretnék, ha a régebbi hibákon okulva még eredményesebb ifjúsági mozgalmi munkát végeznének a fiatalok. Strihó Csabával, aki a gyár törzsgárdatagjaként, tanuló korától itt dolgozik, gyakorta találkozik a KISZ-titkár. Sportrendezvényeket, kirándulásokat szerveznek a többi fiatal örömére. — kulcsár — NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXI. ÉVF. 285. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. DECEMBER 5., PÉNTEK Tanácskozott az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága Kibővített ülést tartott tegnap Salgótarjánban az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága. A tanácskozáson a városi, a járási párt- bizottságok első titkárai', megyénk társadalmi, gazdasági, tömegszervezeti vezetői, országgyűlési képviselői vettek részt. A pártbizottság — dr. Boros Sándor, a megyei pártbizottság első titkára elnökletével megvitatta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1975. november 26—27-i ülésén hozott határozatából adódó legfontosabb feladatokat. A Központi Bizottság üléséről Géczi János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára tartott tájékoztatót. A pártbizottsági ülésen részt vett és felszólalt Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. A tájékoztatót követő vitában Ozsvárt József, a megyei párt-végrehaj tóbizottság tagja, az MSZMP Salgótarjáni városi Bizottságának első titkára, Szrenka István, a megyei pártbizottság tagja, a balassagyarmati Fémipari Vállalat öntőmunkása, Ozsvárt Ferenc, az MSZMP Salgótarjáni járási Bizottságának első titkára, Miskolczi István, az Üvegipari Művek salgótarjáni síküveggyára nagyüzemi párt végrehajtó bizottságának tagja, villanyszerelő, Skoda Ferenc, az MSZMP Balassagyarmati városi Bizottságának első titkára, Bakos Albert,, a megyei párt-végre- hajtóbizottság tagja, a Nógrádi Szénbányák szocialista brigádvezetője, dr. Dianovsz- ki Gyula, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a LAMPART ZIM salgótarjáni gyárának igazgatója kért szót. Ülést tartott a Minisztertanács V Béremelés a bölcsődei, óvodai dolgosoknak Sikeresen megvalósul a negyedik ötéves terv Ülést tartolt az országgyűlési képviselők INógrád megyei csoportja Az országgyűlési képviselők Nógrád megyei csoportja tegnap Salgótarjánban, a megyei tanács székházában tartotta idei utolsó ülését. Illés Miklósnak, a Nógrád megyei Tanács általános elnökhelyettesének előterjesztésében megvitatták a megyének a negyedik ötéves terv időszakában végbement fejlődését. A képviselők megelégedéssel nyugtázták, hogy Nógrád megye iparának súlya — mindenekelőtt az öt esztendő alatt beruházott négymilliárd forintnak köszönhetően — növekedett. Ez idő alatt 14 új üzem létesült a megyében, folytatódott — Salgótarján mellett — Balassagyarmat, Rétság, Romhány, Pásztó,. Szécsény iparosodása. Jelentős a fejlődés a megye mezőgazdaságában is. A negyedik ötéves terv időszakában árutermelése a másfél- szeresére növekedett, a termelésnövekedés átlagos üteme elérte az évi hat-hét százalékot. Az eredmények nagyban köszönhetőek a kedvezőtlen adottságoknak megfelelőbb termelési szerkezet kialakításának, amelynek kezdeti lépéseként egyszerűsödött a növénytermesztés szerkezete, kialakulóban vannak egv-egy termesztett növénycsoport tájkörzetei. Az állattenyésztés fejlődésére jellemző a közös gazdaságok szarvasmarha-állományának mintegy 10—12 százalékos gyarapodása, a sertéstenyésztés koncentrálódása a nagyüzemek szakosított, iparszerűen működő telepeire. Megszűnt a juhállomány csökkenése is, sőt megkezdődött lassú növekedése. Figyelemre méltó eredményeket ért el a megye a közutak, a közlekedés fejlesztésében, a lakosság életkörülményeinek javításában. Nógrád megyében a negyedik ötéves terv időszakában a tervezett kilencezerrel szemben 9700 lakás épült, illetve épül meg az esztendő végéig. A tervezettnél sokkal több, ösz- szesen 1700 óvodai hely létesülhetett a megyében, az üzemi, vállalati és hivatali kollektívák összefogásával, társadalmi munkájával. Öt év alatt 35 iskolai tanterem, egy általános iskolai diákotthon, középiskolai kollégium, íiimszínház, nyolc művelődési ház, 11 klubkönyvtár épült. Megkezdte működését a megye első felsőfokú oktatási intézménye, a Pénzügyi és Számviteli, Főiskola ipari üzemgazdász tagozata. Lényegében befejeződött a megyei SZTK-rendelőintézet és a salgótarjáni sportcsarnok épületének kivitelezése. A megye országgyűlési képviselői megvitatták Nógrád megye területfejlesztésének az ötödik ötéves terv időszakára vonatkozó tervezetét is. Az előterjesztés feletti vitában részt vett Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Vass József, a tolmácsi termelőszövetkezet elnöke, országgyűlési képviselők és Hoffer István, a megyei tanács elnöke. Ezt követően Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt-, bizottság első titkára, a képviselőcsoport vezetője tájékoztatást adott az országgyűlés téli időszakának előkészítéséről. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a Jugoszláv "Kommunisták Szövetsége Központi B'zottságának pártmunkás- küldöttsége, amelyet Ivica Rácsán, a Horvát Kommunisták A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Ac-zél. György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tájékoztatta a kormányt a Vlagyimir Kirillinnel, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesével- a tudományos és műszaki állami bizottság elnökével november 17— 20. között Moszkvában folytatott tárgyalásairól. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A pénzügy-, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott a lakásépítési program pénzügyi feltételeinek módosításáról. A pénzügy-, az építésügyi és városfejlesztési, valamint a munkaügyi miniszter javaslatára a kormány határozatot Az utolsó erőfeszítések folynak az üzemekben az 1975. évi tervek maradéktalan teljesítéséért, de már mind nagyobb figyelmet fordítanak a jövő évre, az előkészületekre. Ott, ahol hónapról hónapra teljesítették a tervet, könnyebb helyzetben vannak, nyugodtabban készülhetnek januárra, illetve az egész jövő évre. Két üzemben érdeklődtünk az előkészületekről. Az OBV salgótarjáni bányagépgyárában Egyed József főmérnöktől a következőket tudtuk meg: — A negyedik ötéves tervet már számításaink szerint teljesítettük és az idei 250 milliós árbevételi tervből 220 milliót tizenegy hónap alatt valóra váltottunk. Várhatóan tehát túlteljesítjük az éves tervet. Jövőre pedig mintegy 20—25 milliós értékkel többet kell termelnünk. Mindezt az idei termékszerkezet mellett bizonyos korszerűsítésekkel. Ez azt jelenti, hogy a bányai szállítószalag-berendezésekből többet kell gyártanunk. Termelésünk jobban Szövetsége KB Végrehajtó Bizottságának tagja vezet. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Tóth Dezső, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettese fogadta. Jelen volt Borivoje Crvenics- a .budapesti jugoszláv nagy- követség titkára. hozott a szervezett akcióban épült, vagy vásárolt, személyi tulajdonban levő lakások indokolt esetben történő cseréjének és értékesítésének lehetőségéről. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a munkaügyi miniszter jelentését a munkások és a középfokú végzettségű üzemi szakemberek továbbképzéséről. Az egészségügyi, az oktatási és a munkaügyi miniszter, valamint a Fővárosi Tanács elnöke javasolta a bölcsődék és óvodák dolgozóinak béremelését. A Minisztertanács úgy határozott, hogy 1976. január elsejével a bölcsődei és csecsemőotthoni gondozónők, valamint az1 óvónők bérét átlagosan havi háromszáz, de legalább kétszáz- a kisegítő dolgozók bérét pedig átlagosan százötven, de legalább száz forinttal felemeli. szakosodik — nagyobb szériákról van szó. — A legújabb termékünkből a BSZ IV-es típusú bányai gumiszalag szállítóberendezésekből kell több. Ezenkívül a szalaggörgő-gyártás fejlődik nagyobb arányban. Ez egyrészt szükséges az új termékeinkhez, másrészt mint alkatrészből is nagyobbak az igények. Növekszik acélsüveg- gyártásunk is, a bányák igényeinek megfelelően. Termelésünk növekedése teljes egészében a hazai bányászat jobb kiszolgálását szolgálja — Milyennek értékeli a felkészülést az új évre? — Már megkezdtük az anyagok szállítását, sőt hozzáfogtunk az anyagok darabolásához és az alkatrészek gyártását is megkezdtük januárra. Egyébként a következő ötéves tervben indítjuk a nagy teljesítményű külszíni szállítószalag-pályák gyártását. Eddig 1200 milliméter hevederszélességű szállítószalagokhoz készítettünk hajtófejeket, a jövőben már 1600-as meghajtófejeket is gyártunk, amelyeknek súlya egyenként mintegy 130 tonna lesz. Ebből exportra is szállítunk. — A görgőgyártás is fejlesztés előtt áll. Ezek a' termékeink helytállnak a nemzetközi versenyben is, és éppen ezért az igényeknek megfelelően a fejlesztés egyik legfontosabb feladatunk lesz a jövőben. Erre külön fejlesztési csoportot hoztunk létre — mondta Egyed József főmérnök. Adorján Henrik, a Nógrádi Szénbányák termelés-koordiA Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést tett a minőségszabályozás rendszerének fejlesztésére hozott 1974. évi kormányhatározat végrehajtásának helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy a határozat nyomán javult a fogyasztók érdek- védelme. A termelő- és kereskedelmi vállalatoknál azonban más további intézkedéseket kell tenni a termékek minőségének javítása érdekében. A Minisztertanács az egészségügyi rpiniszter előterjesztésére úgy határozott, hogy a jövőben az orvostovábbképző intézet egészségügyi főiskolai karán végzett hallgatók — függetlenül a képzés szakirányától — főiskolai oklevelet kapnak. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. nációs osztályának vezetője a nagybatonyi gépüzem erédmé- nyeiről, terveiről a következőket mondta el: — A nagybatonyi gépüzem ötéves tervét már korábban teljesítette, és az idei 150 milliós árbevételi tervéből 11 hónap alatt 147 milliót megvalósított. A cél év végéig a 167 millió forintos árbevétel elérése, ami biztosítottnak látszik. Jövőre létszámnövelés nélkül, tehát a termelékenység emelésével mintegy 170 milliós éves árbevételre számítunk a nagybátonyi gépüzemtől. A meglevő gazdaságos kooperációt továbbra is fenntartjuk, elsősorban a BKV-motorok javítására, a Ganz Villamossági Művek számára készülő alkatrészgyártásra, valamint a drezdai kooperációra gondolok. Jelentősen növekednek viszont a bányászati igények és ez profilváltozást jelent. Az eddig gyártott vasszerkezetek helyett egyre inkább tárcaszintű igényeket elégítünk ki. Uj termék például a páncélpajzs- alkatrész, amiből az idén mintegy 5 és fél millió forint értékűt gyártunk. Jövőre ennek mintegy négyszerese szerepel a tervben. Ezenkívül a csillebetoló berendezésekből is többet igényeltek a bányák. Természetesen más bányai berendezések gyártására is felkészülünk. Ahogy már említettem, a termelés bővítésénél teljes egészében a termelékenység növekedésere alapozunk, és ez reális elképzelés, hiszen már az idei eredményeink megközelítik a .lövő évi tervet — mondta Adorján Henrik osztályvezető. Laosz köztársaság Laoszban kikiáltották a Népi Demokratikus Köztársaságot, amelynek elnöke Szu- fanuvong, a Laoszi Hazafias Front KB elnöke, miniszter- elnöke pedig Kaysone Phom- vihanh lett. A laoszi események annak a széles népi mozgalomnak a tetőpontját jelentették, amely a Laoszi Hazafias Frontnak a békés, független, semleges, demokratikus és egységes Laosz felépítését célzó politikai programjának végrehajtásáért indult. A harc élcsapata a Laoszi Forradalmi Néppárt, melynek Központi Bizottsága ez év május 5-én a nemzeti demokratikus forradalom megvalósítására hívott fel. A párt vezetésével a laoszi nép döntő sikereket ért el és az ország valódi gazdájává vált. Októberben és novemberben országszerte megválasztották az új népi hatalmi szerveket — a nép valódi képviselőiből álló népi tanú- ' csókát és adminisztratív bizottságokat. Ez — mint Szu- fanuvong, a Laoszi Hazafias Front KB elnöke hangsúlyozta — megteremtette az előfeltételeket a jobboldali erőknek az állam irányításából való eltávolítására, az ország megosztottságának felszámolására. (MTI) Beruházási szakemberek országos tanácskozása Pécsett „Beruházási irányelvek, zabályozás és tervezés az V. téves tervben” címmel kétlapos országos konferencia ;ezdődött csütörtökön Pécsett íz Ifjúság Házában. A vál- alatok, szövetkezetek, intéz- nények háromszáz szakem- >ere a beruházások előkésztésének, megvalósításának, )eruházási döntések jobb negalapozásának módszereit •itatja meg a beruházási tevékenység hatékonyságának íövelése érdekében. A megnyitón jelen volt dr. Nagy lőzsef, az MSZMP Baranya negyei Bizottságának első átkára is. A konferencia első napján jz Állami Fejlesztési Bank is a Magyar Nemzeti Bank .ezető szakemberei ismertették a következő ötéves terv beruházási politikájának lényeges vonásait, továbbá azok pénzügyi lebonyolítását. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium szakemberei pedig az építő- és építőanyagipari kapacitásfejlesztési célkitűzésekről, a pályázati rendszerről, valamint az építési igények kielégítésének várható színvonaláról tájékoztatták a konferencia résztvevőitPénteken a beruhá ások műszaki és gazdasági előkészítéséről, szervezéséről és lebonyolításáról, az ezzel kapcsolatos módszertani ajánlásokról, s az értékelemzésről, mint a beruházások tervezésének egyik módszeréről lesá szó. (MTI) Jugoszláv pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba Új termékek készülnek, nagyobb termelékenységgel számolnak 'X