Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)
1975-12-04 / 284. szám
Fürdőkád helyett — tusolóíülke Űj biirlang- »zakassz A természeti kincsekben kivételesen gazdag aggteleki : barlangnak újabb kétkilomé- J teres szakaszát tárták fel a kutatók, ezzel összesen 25 kilométerre növekedett a barlang ismert hossza. Jelenleg az új szakasz műszeres bemérését, feltérképezését végzik a szakemberek. A térképezés befejezése után . régészek, geológusok, vízkutatók, biológusok veszik birtokba ezt. a barlangszakaszt is, amely ritka értékes terep a tudományos kutatóknak, hiszen földünkön mind kevesebb a még felfedezetlen, az elmúlt korokból érintetlenül megmaradt terület. Máris találtak régi edénytöredékeket, őskori csontokat, egyelőre azonban kérdés, hogyan kerülhettek ide, éppen a nehéz megközelíthetőség miatt. Régészek, geológusok tudományos Vizsgálata igyekszik fényt deríteni efedetükRégebben a nagy, kényelmes öntöttvas kád a fürdőszobák elmaradhatatlan tartozéka volt. Amint kisebbed- tek a lakások, s ezzel együtt a fürdőszobák, a fürdőkád is egyre jobban .■összezsugorodott.” Azután kiderült, hogy sokszor nincs, is eléggé kihasználva a 1 sok helyet elfoglaló fürdőkád, hiszen az emberek többsége csak zuhanyozni szokott- így nem kell meglepődnünk, ha egyébként fejlett lakáskultúrával rendelkező, gazdag országokban járva sok olyan fürdőszobát látunk« ahol „csak” zuhanyozásra van lehetőség. Ilyen megoldású fürdőszoba látható a képen, a sarakban alumínium és műanyag kombinációjából összeállított tusolófülkével. a harmonika- ajtó olyan hézagmentes kiképzésű, hogy becsukva tökéletesen megakadályozza a víz szétfröcsikölődését.. A fülkén belül műanyag zuhanytálca gyűjti össze a lecsapódó vizet. Hasonló 4 oldallal reridelke- ző vagy henger alakú tusoló- fülkók jóval könnyebb, elmozdítható kivitelben is készülnek. s nem ritkaság, hogy a konyhában, vagy a lakószobában állítják fel (ha hidegmeleg vízcsatlakozásra’ illetve a lefolyóba való bekapcsolódásra egyébként lehetőség van.) TRÉFÁK A szerelmes ifjú megkörnyékezi imádott ja kisöccsét: „Kapsz tőlem öt márkát, ha hozol nekem egy hajfürtöt a nővéredtől” A csöppség erősen töpreng, majd megszólal: „és mennyit ad az egész parókáért?" A borbélyinas már harmadszor vágja meg borotvá- lás közben a vendéget. Hogy kissé elterelje áldozata figyelmét. megkérdezi: ..Máskor is járt már nálunk?” — „Nem. a karomat a háborúban vesztettem é!” — vág vissza dühösen a vendég. Műbőr Győrből Több dj terméket kísérletezett ki az idén a Graboplast győri Painutszövő- és Műbőrgyár a cipőipar, a bőrdíszmű- ipar és a] ruházati ipar részére. Az új termékek a divat- irányzatokat követik. Közös jellemzőjük, hogy külső megjelenésük, színhatásuk, lágy tapintásuk a valódi bőrhöz hasonló. A cipőipar számára 24 színből álló kollekció készült a „grabothan”-sorozat- ban. ELVONÓ A bőrdíszműipar részére az idén dolgozták ki a könnyű, ' béleletlen bőrönd készítésére alkalmas poliamid hurkoltkelmékre készült műbőrfajtát. A ruházati ipar számára készült a lágy tapintású nap- pabőrszerű kabátműbőr, a grabona soft. A gyár új termékei, illetve az alapanyagokból készült cipők, táskák és kabátok jövő évben már az üzletben is megjelennek. Apróhirdetések ENERGIAGAZDÁLKODÖI, karbantartói és ellenőri gyakori« t-tal villaín os technikus állást vállal. ,,Műszaki” jeligére a Hirdetőbe. 407-es Mosek-vtcs el- DECEMBERI hónap- aóó. Baglyasalja. Pe- ra könyvárusitót. le- tőfi út 11. Érdeklőd- hetőleg nyugdíjast ni 15 órától. JO állapotban levő Skoda S—100-as IV 21—51 rendszámú gépkocsi eladó. Érdeklődni lehet 30 -42 telefonon 19—20 óráig. SZÖVETKEZETI lakás Sálig óvár i áriban az Arany János úton eladó. Érdeklőd mi 22-94 telefonon. AZONNALI belépéssel felveszünk: női betanított £ munkásokat gyógyszerüveg gyártásához, két és három műszakos munkakörbe. segédmunkásokat, liftkezelőt. oxi- génkezelőt. lakatosokat. konv halányokat. takarítónőket. fűtöket. Bölcsőde, óvoda »« munkásszállás van. Jelentkezni lehet: Budapesti Amoullagvár Budapest. XIII.. Váci út 99. munkaügyi osztálv Telefon: 408-330/?1i mellék A Nógrád megyei ÉleLmiszer- kis/keresttced elm i Vállalat felvételre keres gyakorlóit gépíró-adminisztrátort. Bérezés a vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentik ezés szem élyesen 7—15 óráig a munkaügyi osztályon. Salgótarján, Ady E. u. 3/b. * keresünk. Könyvesbolt, pavilonsor. A Kőbányai Textil- művek átképzésnek, betanulónak alkalmaz 14. életévüket betöltött nőket, könnyű fonodái munkára. Tova b btan ulást, sza 1 - lást és különböző kedvezményeket is biztosítunk. Részletes írásbeli felvilágosítást küldünk. Cím: Kőbányai Textilművek 14Í5 Budapest X., Pf. 45. KÖZMŰVESÍTETT. 164 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni S algótar j án. Lovász József út 14.. 16—17 óráig. Urvölgyj József. A Volán 2. sz. Vállalat felvételt hirdet autóbusz- vezetői munkakörbe. TehereéDjármű- vezetői lososft- vánnval és 2 éves vezetési gyakorlattal rendelkezők részére saját szervezésű autóbusz- vezetői tanfolva- mot indítunk. 1975 december 3-án Jelentkezési határidő: 1975. december 6 Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, a vállalat munkaügyi önálló osztályán. Saleótarlán. Rákóczi u. 247 sz alatt, valamint « személyforgalmi üzemegységnél. Salgótarján. Ka- rancs u 6. sz alatt és a balassagyarmati. Illetve nagvbátonvt üzemegységeken. Leesnek a betűk. — Jó ég! Hová kerültem?! A Sz^rszámgépipari Művek érsekvadkerti gyáregysége azonnali belépéssel keres jrépészteclmikusi \égzetU éggel rendelkező rr ® rr * rr női művezetői« valamint egyéb területre meósokat. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés személyesen a gyáregység igazgatójánál, vagy főmérnökénél, levélben a fenti címen. *biÓGRÁD — 1975. december 4., csütörtök A Budapesti Finom kötöttáru avar balassagyarmati gyáregysége m/, korszerű gyárába azonnali belépéssel felvesz gépi varró munkakörbe női munkaerőket. Betanulási időre: 7 Ft ó i Kéthetenként szabad szombat Üzemi étkeztetés Üzemorvosi ellátás Természetbeni juttatás Útiköltség-téri lés Dclutános műszak 15 Ft (nap) lő műszakpótlék MŰNK AFELVÉTIiL: Budapesti Fihomkötöttárügyár balassagyarmati gyáregysége, Balassagyarmat, Horváth E u 1 'deli ipartelep) Munkaügyi csoport. Kőszeg megszépíti Kőszegen, az Ingatlankezelő Vállalat kezelésében levő állami épületek több mint fele műemlék, illetve műemlékjel- legű. A házak átlagos életkora 120 év, de akadnak 300 —400 éves épületek is. Fenntartásukra, állaguk megóvására, felújításukra évről évre jelentős Összegeket fordítanak, s ezt a munkát folyamatosan végzik. A városkép egyöntetűvé, szebbé tétele érdekében Kőszegen felkérik a magánháztulajdonosokat is, hogy h< zassák rendbe portájuk» homlokzatát. A munkára olcsón — csaknem önköltségi áron —, az Ingatlankezelő Vállalat építőbrigádja vállalkozott. A házak homlokzatát — kevés kivételtől eltekintve — a Műemlékvédelmi Felügyelőséggel egyetértés-r ben — különböző színekben újítják fel Salgótarján város Tanácsa értesíti a lakosságot, hogy az 1976. évi lejufalvónyok kiadósára •a városi tanácson (f a é p ü 1 e 4) kerül sor, 1075. december 15-től, január 17-ig hétfőtől péntekig: 8.30—15.30 óráig szombaton: 8.30—11.30 óráig. A tejutalvány-kiadás feltételei a következők: — Igényjogosult minden salgótarjáni állandó lakosnak az a gyermeke, aki (i. életévét nem töltötte be. — Minden terhes anya a terhesség negyedik .hónapjától a szülésig. « — Minden szoptatós anya a szüléstől számított egy évig. A tejutalványra való igényjogosultságot a 6 éven aluli gyermekeknél születési anyakönyvi kivonattal és személyi igazolvánnyal, a terhes és szoptatós anyáknál hatósági orvosi bizonyítvánnyal és személyi igazolvánnyal kell bizonyítani. Megbízás esetére meghatalmazás, valamint a megbízott és megbízó személyi igazolványának , bemutatása szükséges. Az ellenőrző szelvény leadása kötelező. Kérjük, hogy tájékoztatásunknak megfelelően a kijelölt helyen és időpontban szíveskedjenek az igényjogosultak tejutalványukat átvenni! Jelentkezzen felvételre AZ ELZETT-BE1 Jó munkakörülmények. Jó kereseti lehetőség. Széles körű szociális és vállalati juttatások. A továbbtanulás, továbbképzés biztosított. Felvételre keresünk: felső és középfokú műszaki-közgazdasági végzettséggel, ipari (üzemi) gyakorlattal rendelkező dolgozókat műszaki, termelésirányítói, számviteli, üzemgazdasági munkakörök betöltésére. Bérezés: megegyezés szerint. Felvételre keresünk: 3—5 éves gyakorlattal rendelkező szerszámkészítő, 6—10 éves gyakorlattal rendelkező géplakatos szakmunkásokat. Bérezés: az OSZB alapján. Felvételre keresünk: női és férfi munkaerőt, akiket gépi és szerelőmunkára betanítunk. Bérezés: a vállalati kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben ELZETT MÜVEK Zár- és Lakatgyár gyáregysége. Szécsény személyzeii csoportján Telefon: 38. 120 Értesítjük vásárlóinkat, hogy a telepeinken a termelőgyártól történő, s kiszolgálással vásárolt minden építőanyag-féleséget 1975. december 6-íg ciszédlítani szíveskedfenek. Tájékoztatásul közöljük, hogy a fenti időpontig el nem szállított árukat a termelőgyárak a későbbiekben nem szol- gáljál| ki, csak a számla ellenértékét fizetjük vissza ÉSZ A K MAG V A KORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT MLSKO! r- T