Nógrád. 1975. december (31. évfolyam. 282-305. szám)
1975-12-30 / 304. szám
% Haderőétől henicßi lárgyriltítolt Lehet eredményre futni Minden eddiginél szilár- csökkentésével kapcsolatban, sa, rugalmassága és követke- dabb alapokra helyezte a A felek azonos biztonsága zésképpen vonzereje nem te- Bécsben folyó közép-európai szavatolásának elve/ feltété- leinthető „propaganda^ellegíi-. haderőcsökkentési tárgyaló- lezi, hogy egyesek javára és nek”. Időnként NATO-körök- sokai azi a körülmény, hogy mások kárára nem szabad ben ezt hangoztatják. Sajn.á- a tárgyalások hetedik fordu- megváltoztatni a fennálló latos módon a nyugati dele- lojára éppen az európai biz- erőegyensúlyt. Végezetül a gáeiók nem tettek le arról a tonsági konferencia sikeres gyakorlati haderőcsökkentési szándékukról, hogy a szocia- befejezése után került sor/ A lépéseknek ki kell terjedniük lista országok biztonsági érhelsinki fórum eredményei, a szárazföldi csapatokra, álé- dekeinek kárára egyoldalú ka- ennek a fórumnak nagy te- gierőre, valamint a különbö- tonai fölényhez jussaitik. A kintélye kétségtelenül elő- ző fegyverekre, beleértve az nyugati félnek — ha valóban mozdítja, hogy az enyhülés atomfegyvereket is. haladást akar elérni a bécsi folyamata dinamikussá és egy- Melnyikov megállapítja: a tárgyalásokon — feltétlenül írben állandóvá, visszafordít- bécsi tárgyalások több mint gyelembe kell vennie a szo- hatatlanná váljék. kétesztendős tapasztalata azt cialjsta államok megalapozott A tudósító a továbbiakban bizonyítja, hogy a szocialista javaslatait és le kell mondaemlítést tesz a kidolgozandó országok kitartanak ezekmel- nia irreális követeléseiről, megállapodás alapelveiröl, lett az elvek mellett. A szó- Kell és lehet is pozitív ered- amelyek betartása nélkül nem cialista küldöttségek számos ményekre jutni Bécsben, hi- lehet igazságos és kölcsönösen olVan javaslatot tettek, ame- szén Európa népei a katonai elfogadható döntéseket elér- lyek józanul és sokoldalúan enyhülés területén olyan sür- ni. Valamennyi részvevő ál- számolnak a jelenlegi közép- gős intézkedésekre várnak, lamnak kezdettől fogva köte- európai erőegyensúllyal, amelyek megfelelnek a hellezettségéket kell vállalnia Ugyanakkor a szocialista ál- sinki megállapodás szelleméfegyveres ereje és fegyverzete lamok javaslatainak realitá- nek — fejezi be a tudósító. I1lést tartott Elnöki T ANGOLA Gazdasági bojkott Az imperialista államok a múlt héten tovább fokozták nagyszabású agressziójukat a/. Angolai Népi, Köztársaság ellen: a katonai intervenció növelésére irányuló álfogó előkészületek, valamint az ország feldarabolását célzó tervek erőltetése mellett most gazdasági bojkottot is szerveznek a fiatal köztársaság ellen. A Cabinda Gulf oil Company arpaikai kőolajtársaság a közelmúltban beszüntette a kőolaj kitermelését az Angolai Népi Köztársaság fennhatósága alatt álló Enk- lávéban és korábban azt is elutasította, hogy kifizesse a köztársaságot illető nyereségrészt. Amerikai nyomásra különböző tőkésországok pénzügyi; bojkottot is indítottak Luanda ellen. Nem váltják át az angolai e&cudot; befagyasztották az ország külföldi pénzügyi tartalékait és nem hajlandók bankügyleteket. kötni Luandával. X A Diario di Luanda című angolai lap arról adott hírt, hogy az Angolai Népi Köztársaság ellen fegyveres ag ressziót folytató Dél-afrikai Köztársaság újabb nagy vesz teségeket szenvedeti el hadianyagban ée katonákban egyaránt. A népi hadsereg egységei a déli fronton foglyul ejtették a del-afrikai regu láris hadsereg katonáinak egy nagyobb csoportját. Lu andában közölték: egy, a közeljövőben rendezendő sajtó konferencián a helyi és a külföldi sajtó képviselőinek alkalmuk lesz személyesen is meggyőződni arról. hogy a dél-afrikai katonák való ban fogságba estek, Clifford P. Case szenátor, a szenátus külügyi bizottságának republikánus párti tagja szerint az Angolának szánt amerikai segély letiltáséval a szenátus megakadályozta, hogy az Egyesült Államok ezúttal egy afrikai országban kerüljön olyan helyzetbe, amelyből nem kerülhet ki győztesen Hétfőn közzétett nyilatkozatában a szenátor rámutatott, hogy az Egyesült Államok stratégiai érdekeit ez a döntés szolgálja a legjobban. ______________(MTI) B umedien Líbiában Huari Bumedien algériai elnök hétfőn Hassl Messaoud- ban ismét találkozott Mo- amer Kadhafival. Diplomáciai körök szerint Algéria Líbia támogatását szeretné megszerezni a Spanyol-Szahara ügyében Marokkóval támadt konfliktusához. Más források szerint az algériai—líbiai csúcstalálkozóval egyidőben Algéria csapaterősítéseket küldött 9 marokkói határra és behívták a hadsereg tartalékosait. (MTI) Vacsora Asszad tiszteletére Reza Pahlavi iráni sah va- nak alapja a megszállt arab sárnap este vacsorát adott területek kiürítése, a paleszti- Hafez Asszad szíriai elnök és nai arab nép nemzeti jogainak felesége tiszteletére. Pohárkö- helyreállítása, szöntőjében teljes támogató- Az iráni uralkodó hétfőn sáról biztosította a palesztin délelőtt négyszemközti meg- nép ügyét és állást foglalt az beszélést folytatott Asszad el- összes megszállt arab terüle- nőkkel. A megbeszélésen a tek teljes kiürítése mellett, két államfő az országaik kö- Válaszában Asszad ugyan- zötti kereskedelmi, gazdasági csak azt hangsúlyozta, hogy a és kulturális együttműködés közel-keleti térség biztonsága- kérdéseit tekintette át. (MTI) an ács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn ülést tartott. Megtárgyalta és elfogadta az Elnöki Tanács az általa adományozandó kitüntetések 1976. évi keretszámait. Az Elnöki Tanács ezután bírákat választott meg és mentett fel, végül egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Soares az elnöki hatalomról Elnöki rendszer létrehozása séget kapnának arra, hogy és a katonák hatalmának je- teljes bizalmukat élvező sze- Lentős csökkentése mellett mélyt állítsanak az állam szállt síkra Mario Soares, a élére.” Portugál Szocialista Párt ve- Soares elképzelései szerint zére vasárnap esti rádiónyi- a köztársaság elnöke mind- latkozatában..«Soares ismertet- azonáltal kevesebb hatalom- le pártjának javaslatait a mai rendelkezne, mint az forradalmi tanács képviselői- amerikai, avagy a francia elvei hétfőn kezdődő tárgyaló- nők. Feladata lenne többek sokra. között a miniszterelnök kiA portugál pártvezető sze- nevezése, aki a kormánnyal rint a forradalmi tanácsnak együtt a parlamentnek lenne a jövőben csak tanácsadó felelős. A Portugál Szociális- funkciót kellene betöltenie az ta Párt .vezetője végezetül azt elnök mellett, akit közvetie- javasolta, hogy, az elnököt nül a nép választana. „Fél- négyéves, időszakra válasszák évszázados diktatúra után és az elnökválasztásokat a — hangsúlyozta Soares — a parlamenti választásokkal portugálok ily módon lehető- egyidőben tartsák. (MTI) \ytiqalom Libanonban A héttőre virradó éjszaka hosszú^idő óta a legcsendesebb volt a libanoni fővárosban. A szembenálló felek fegyveres alakulatai a legfelsőbb koordinációs bizottság ülésén született megállapodásnak megfelelően megkezdték a kivonulást a főváros központjából, a külvárosokban azonban továbbra is hallhatók szórványos lövöldözések. Libanon más körzeteiben ugyancsak viszonylagos nyugalom uralkodik. Az ország vezető politikai köreiben folytatódnak a válság rendezését célzó konzultációk. (MTI) Hétezren hajlék nélkül Karácsonykor fegyveres ösz- szecsapás zajlott le katonák és parasztok között Nigéria délkeleti részén. Az ütközetnek 13 halottja és mintegy 'száz sebesültje volt, s több mint hétezren hajlék nélkül maradlak — jelentették be vasárnap Lagosbun. A nigériai kormány háromtagú bizottságot küldött ki az összecsapás körülményeinek kivizsgálására. Szemtanúk állítása szerint a véres incidens úgy kezdődött, hogy katonák rátámadtak egy településre és felgyújtották a házakat. Feltehetőleg meg akarták bosz- szulni egy társuk két nappal korábbi halálát. A rend helyreállítására kivezényelt rendőrök őrizetbe vették a támadásban részt vett katonákat. (MTI) SZAMUELY TIBOR s I I , évvel ezelőtt, 1890. december 27-én [Nyolcvanöt született Szamuely Tibor, a Magyar Tanácsköztársaság népbiztosa, a forradalmi munkás- mozgalom mártírja. Jómódú gabonakereskedő család legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot. Taníttatására, neveltetésére, egyáltalán támogatására családja nagy gondot fordított. Nem' „józan” apján múlott, hogy emberi és politikai fejlődése végül is egészen más irányt vett a tervezettnél. Már diákként is újságírónak készült és érettségi után rövid budapesti tisztviseiősködés befejeztével Szabolcsban és Biharban újságíróskodott. Közben időnként a Népszavában is cikkeket írt. Fejlődésében nagy szerepet játszott Nagyvárad, ahol hamarosan a szociáldemokrata párt tagja lett. 1912-ben — rövid fiumei kitérő után — apai támogatassa! Budapestre költözik és az Úttörő, a Pénzvilág, valamint a Népszava munkatársaként gazdasági, pénzügyi kérdésekről cikkezik és nagy hatású sorozat jelenik meg tollából az egyházi birtok szerepéről, támogatva a szekularizáció* tendenciákat. Az első világháború is a fővárosban éri. 1915-ben, rövid frónlszolgálat után, hamarosan fogságba esik. Újságírói vénája azonban itt sem hagyja el; hadifogoly-újságot szerkeszt és ír. A hadifogságban éri a Nagy Októberi Szocialista Forradalom is, amely gyökeresen átalakította Szamuely Tibor életét: a szocializmussal ismerkedő radikális kispolgár egyéni ambícióit végleg a forradalom és a proletariátus önzetlen szolgálatával cseréli tel. Kun Béláyal és másokkal részt vesz az OK(b)P magyar szekciójának megszervezésében és szerkeszti az .oroszországi magyar internacionalisták lapját, a Szociális Forradalmat. Ahogy egyik életrajzírója írta „korábban a fennálló rendszer egyse hibáit ostorozta, most a társadalom gyökeres forradalmi megváltoztatásának szükségességét hirdeti.” A lapban írt nagyhatású cikkei szervezik, mozgósítják, a hadifogolytáborok lakóit az orosz proietárforradaloin védelmére. a nemzetközi forradalom sikeréért. Ez az időszak nem tűrte a taktikázást, különösen a publicisztikában nem. A „vagy mellettünk vagy ellenünk” alternatíváiban gondolkozott és írt Szamuely Tibor is. Ott volt mindenütt, ahol lelkesíteni, szervezni kéllett. Amikor Magyarországon is megdőlt a régi rendszer, felvetődött annak a szükségessége, hogy az internacionalisták legjobbjai hazatérjenek, forradalmi munkáspártot alakítsanak és megkezdjék a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá való átalakítását. Kalandosabb és hosszabb Úton mint a többiek, de 1919. január elejére Szamuely is hazaérkezett. A merényletek, rendőri zaklatások ellenére átyeszi a Vörös Újság szerkesztését, majd elkerülve a február 21-i nagy letartóztatásokat, biztosította a partéiét folyamatosságát. A Tanácsköztársaság kikiáltása után különböző vezető posztokon dolgozott: a hadügyi népbiztosság egyik vezetője, majd a közoktatásügyi és a munkaügyi népbiztosság munkatársa. Később mint a Lakáshivatal vezetője (Vágó Bélával) segítette a nyomorúságos körülmények között élő proletárokat az emberhez méltó lakás megszerzésében. Az ellenforradalmi támadás megindulása után nagyszerű és hálátlan feladatot kapott: a front mögötti területeken biztosítania kellett a forradalmi fegyelmet, meg kellett tisztítania a vidéket az ellenforradalmi bandáktól. Tevékenységével ki is érdemelte a burzsoázia olthatatlan gyűlöletét. Elvhűsége, következetessége, a taktikázásra és a kompromisszumokra való képtelensége politikai tevékenységében is tükröződött. Nem véletlen, hogy a Tanácsköztársaság leverése után rögtön hatalmas apparátust mozgósítottak kézre kerítésére. Elfogatáskor, a határon öngyilkos lett. A — c-iwlzori harcostárs. Kun Béla szép szavakkal ^ egykori emlékezett később róla: „Rendületlenül bízott a győzelemben. A győzelemért harcolt rendíthetetlenül. Az önmagában való bizalomra, az önmaga felszabadításáért való harcra hívta fel szünet nélkül a munkástömegeket. És amikor nem tudott győzni, meg tudott halni a proletariátus felszabadításáért.” Néjjy íitrca intézkedései a külkereskedelmi egyensúly javítására (Folytatás az 1. oldalról) Az állam anyagilag is sokgyar Nemzeti Bank 1976, és fényforrások, a vákuumtech- 1980. között összesen 45 mii- nikai berendezések, a közúti oldaíúan"'""ösztönzi' a” vállala- liárd forint külön hiteit kínál jármű részegységek, a számítókat a minden piacon gazda- fel olyan fejlesztésekre, ame- tástechnikai berendezések, va* ságosan értékesíthető terme- lyelt minden piacon verseny- lamint az olaj- és gázvezeték - kék előállítására és ezportjá- képes termékek gyártását hez szükséges automatikai ra. A Pénzügyminisztérium és teszik lehetővé. es telemechanikai készül«a Külkereskedelmi Miniseié- A kormányzat tehát haté- gyártását fejlesztik, rium tájékoztatta a vállalato- konynak, ígérkező iotézke- Fokozni kívánják a kompkat a komplex exportösztönzé- déleket tett az export - ősz- \e^ gyárak és teljes gépsosi rendszer által nyújtott le- tön zésé re Most a leg^onto- rok. nagyberendezések ex- hetőségekről. sabb az, hogy a termeloval- portját iSj elsősorban azokba A hitelpolitikai irányelvek lalatok megfelelő osszetete- a fejlőig országokba, ame- szintén előnyben részesítik a lu és minőségű árualapot j k fontos nyersanyagokat gazdaságos exportot eredmé- biztosítsanak a kulkereske- s^llítanak népgazdaságunk- nyező fejlesztéseket. A Ma- delem szamaid. r;ak. Ezek az országok főként Kohó- és Gépipari Minisztérium SSÄ-,“ A minisztérium segít meg- cikkek előállítását fokosa- mencék, élelmiszer-feldolgozó teremteni annak feltételeit, tosan felszámolják, gazdasá- vonalak, konzervgyárak és hoev a gépipar a nehezebb gos termékekkel helyettesi- húsipari berendezések iránt küfgazdasági helyzetben is tik. A legintenzívebben a érdeklődnek, dinamikusan növelje export- , ■ i , . , > <. . . « . ját. 1976-ban mind a szocia- Nehézipari Minisztérium lista, mind a tőkésországok részére mintegy 16 százalék- a hosszú távú államközi termékbe építve a tőkésor gokat kapunk. így a vegyipari átlagnál is gyorsabban növelheti exportját a gumiipar. Az olefinmú és más, az idén átadott jelentős vegyipari beruházások ugyanakkor lehetővé teszik, hogy a tőkésországokban keresett, jól eladható, illetve tőkésimportot feleslegessé tevő termékek gyártását növe’jék. így jelentős tételben szállítanak etilént és propilént Ausztriának, Jugoszláviának és az NSZK-nak. A minisztérium a módosított szabályozók adta lehetőségek jó kihasználásával ősz-' tönzi a? ágazat vállalatait a tőkésexport növelésére. A tervek szerint a vegyipar 1976-ban több mint húsz százalékkal, tehát az ideinél jóval nagyobb mértékben bővíti tőkésexportját. A minisztérium az ágazat rendelkezésére álló anyagi eszközökből a következő éyekben előnyben részesíti azoknak a vállalatoknak a beruházásait, amelyek a tőkésexport fejlesztését segítik, de nem téveszti szem elöl a tőkésimportot pótló beruházások támogatását sem. Könnyűipari Minisztérium kai több gépipari * terméket egyezmények itt is szilárd szágokba is exportáljunk alu- készítenek, mint az idén. A a[apot biztosítanak a szocia- míoiumot. A nehézipari ága- következő öt évre pedig a ijsfa országokba irányuló ex- zatban egyébként jövőre a tőkésexport megkétszereze- p0rtjjOZ; s egyben a tőkés- vegyipar növeli a legdinami- sét tervezik, e nagymérvű eXp0r{. fokozásához is kedve- kusabban az exporttermékek fejlődéshez elengedhetetlen feltételeket teremtenek. A előállítását. E munkában az, , eddiginél versenykepe- sz0cja]jsta országok együtt- rendkívül jelentős a magyar rű3^tprrnékszerkezet kiaíakL működése nyomán ugyanis -szovjet olefin-egyezmény, rü termekszerkezet kiaiaki o)yan többlettermékekhez ju- amelynek alapján 1976-ban tért um kidolgozta a struktú- tunk: amelyek minden piacon 130 ezer tonna etilént 80 ezer ra-váltás legfőbb elveit, jegy- értékesíthetek. A magyar tonna propilént es 73 ezer Zéket állított össze arról a ^etr .*? f magyar-len- tonna úgynevezett C-4 frak- mintegy 13 milliárd forint 8yel timföld-alumínium egyez- ciot szállítunk a Szovjelunto- értékű gyártmányról, amit mény például lehetővé teszi, nak, ugyanakkor a műanyag- jelenlpg gazdaságtalanul állf- hogy a nemzetközi munka- ipar alapanyag-váiaszték bö- tanak elő a gépiparban E megosztás alapján kohósított vítésére polietilént, polisztrialumíniumtömb .feldolgozása- rolt, a magyar gumiipar ellá1 " val, a hazai ellátáson túl, kü- tására pedig többféle műlönböző gép- és járműipari kaucsukot és egyéb alapanyaA jő választékú belföldi ellátás elsődlegessége mellett a könnyűipar jövőre össztermelésének mintegy 40 százalékát kínálja exportra. Első helyen itt is az államközi szerződésekben meghatározott kötelezettséget akarják teljesíteni. A szocialista partnerek a magyar vállalatoktól új kollekciók, mintázatok eddig példátlan gazdag választékát kapták kínálatként, ami jól szolgálja a szocialista export 1976-ra tervezett 4,4 százalékos növelését. Mind a szocialista, mind a tőkéspiacon az eddigieknél nagyobb arányban kínálnak magasabb használati értékű termékeket. Gazdaságosság szempontjából ennek különösen nagy a jelentősége a tőkéspiacon, ahol az idpioél 13.6 százalékkal több árut akarnak jövőre értékesíteni. A vállalatokat az iparyeza- tés intézményesen is ösztönzi az export bővítésére. A szabályozók magasabb jövedelmezőséget biztosítanak az exportra termelő vállalatoknak. Ebben az irányba hat a minden piacon értékesíthető termékek gyártását elősegítő bankhitel is, andre eddig 36 könnyűipari vállalat nyújtott be pályázatot, további 15 váL lalat pedig importmegtakarítást jelentő termékek gyártásához kért hitelt. Az export növelését szolgálják a közelmúltban a fuvarozás és szállítás vezetőivel folytatott tárgyalás is, amelyek nyomán intézkednek, hogy a bútorok sérülés nélkül jussanak el a külföldi megrendelőkhöz. Az eddigieknél nagyobb vállalati érdekeltséggel ösztönzik egyebek mellett a konfekcionált kötöttáruk exportját, amely jövőre mind a szocialista, mind a tőkésországokba 20—2.0 százalékkal növekszik. A tőkésországokba jövőre 13 százalékkal növelik a lábbelik kivitelét, amit elsősorban a magyar sportcipők Nyugaton már megszerzett jó hírnevére, és az Angliában és néhány más országban újabban növekvő keresletre alapoznak. (MTI)