Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-26 / 277. szám

Nyolc éve az élvonalban Salgótarjánban az egyéni sportágakban Botos Andrá" és néhány síelő meleti Oláh Krisztina tőrvívó dicsekedhet azzal, hogy első osztályú ver­senyző. Ez a minősítés már nem mai keletű. — Tizenhárom éves korom­ban kezdtem vívni, és négy év múlva szereztem meg elő­ször az első osztályú minő­sítést. Egyedül abban az év­ben nem sikerült, amikor érettségiztem, helyesebben akkor kellett megelégednem szerényebb eredménnyel — fél évig — mutatkozott be Oláh Krisztina. Az idei év nem a legked­vezőbb előjelekkel indult, Ja­nuárban eltört a lába, az ak­tív munka csak májusban kezdődhetett, ö maga csodál­kozott a legjobban. amikor Ózdon az első versenyén fgy 26 alkalommal lépett yal0 feljárás is nehézségekbe nyerni tudott. Később Szóm- pástra és csak egyszer vesz- ütközik mondja, balhelyen középdöntős lett, tett! Szóba került a jövő majd legutóbb itthon, Salgó- js tarjánban a Honvédos Tát- — Egy-két éve foglalkoztat időszak, amikor hívták a raival szemben az első helyet a visszavonulás gondolata, fővárosba, de a körülmények eldöntő újravívásban maradt az utóbbi időben ugyanis úgy alakultak, hogy maradt, alul. meglehetősen sérülékeny va- Kriszta az A csapatbajnoki küzdel- gyök. Minden évben mek már több sikert hoztak, gadom. hogy ez az Beszélgetés közben fejtege­ti, hogy mit tenne, ha ő len­ne az edző. Annyi beleélés, megfontoltság van a szavai­ban, mint aki feltette az éle­tét, hogy ezt a sportágat nemcsak űzni, hanem oktat­ni is akarja. — Jelenleg is foglalkoznom a fiatalokkal, és, ha egyszer abbahagyom az aktív ver­senyzést, akkor is megmara­dok a vívás mellett. Jelenleg a TF-en utolsó éves az edzőképzőn, a követ­kező cél pedig a négyéves szakedzői. A magánéletre így már érthetően kevés idő jut. Egy-egy jó könyv. film. néha- néha színház, szűk baráti kör. A válogatottság már csak álom marad. — Nagyon nehéz vidékről bejutni, és a keretedzésekre Oláh Krisztina megmaradt salgótarjáninak. Ugyan volt egyesület leg megfő* eredményesebb tőrözője és utolsó, reméljük, hogy még sokáig A csapat legeredményesebb aztán mégis maradok. Azt hi- láthatjuk a páston, tőrözőjének adva van a le- szem az egyéni versenyek Egyelőre vív, tanul. A hetőség. hogy a találkozó ál- már nem sokáig mennek, de kohászati üzemek műszaki lásától függetlenül minden amíg szükség van rám, a csa- munkatársa, csörtéjét levívja. Krisztina patban, elindulok. H. J. A11 é t a re iné ny ségei n k Neve: Kimer László Születési helye, ideje: Sal­gótarján, 1961. július 20. Magassága: 166 cm. Súlya: 55 kg. Egyesülete: SKSE-sportisko- la Edzője: Angyal János Egymás után peregtek a számok. A tarjáni fiúk 80 gáton és súlyban „hozták” a tervezett időt és a métereket. Még két szám volt hátra. Tá­volban Kimer László követ­kezett. Jó roham, pontos léc­fogás és a mérőszalag 571 centimétert mutatott. Egyéni csúcs! Az eredmény fellelke­sítette a csapattársakat. Az utolsó számban (300-on) min­dent beleadtak, de még így sem dőlt el minden. A többi csapat négypróbázói is ragyo­góan küzdöttek. A számolást óriási izgaiam előzte meg. Izgullak a fiúk, mígnem Sze Szakközépiskolának. Építési szakra járok. Az atlétikával elég korán találkoztam. Czim- mer János testnevelő tanár hozott ki az SKSE-pályára, az első edzőm Girtl László volt. Két éve kerültünk Angyal Já­noshoz, aki — miután az ala­pokat már megismertük — kemény munkára fogott. Elég, ha megemlítem, hogy kezdet­ben lehettünk harmin- can, ma pedig már csak azok járnak ki, akik vállalták, hogy szívósan, a terveknek megfe­lelően edzenek. Bevallom, én is megfutamodtam egyszer. Abba akartam hagyni, aztán visszamentem,, s most már semmi pénzért nem fordítanák hátat az atlétÍKának. Ked­venc számom a távolugrás, szeretném a bűvös 6 métert elérni! Ezüstjelvényes vagyok, s a jelvényt aranyra lenne jó „Nagyon féltünk a pécsi átváltani. Ezek a terveim, s ... ...... , , ,, fiúktól, mert az országos vi- valami: igen nehéz, — pest Antal edző közeledett a déki bajnokságon megelőztek. legalábbis nekem — a tanu­kis cs<’P°I'í,hoz- r’Cf,y^ekek’ Esélyesként emlegették az Üj- Iast es a sportot összehangol- megnyertuk. — kiáltotta, s pesti Dózsát. Arra nem is nl- Arra törekszem, hogy ja- elkepzelheto, milyen nagy g0ntjoltunk, hogy a Zala me- vitsak az iskolában is. Balog volt az orom a tarjam sport- gyei négypróbázókkal vívjuk Tomival, Tóth Karcsival nem­a nagy versenyt. Végül is 8 csak a pályán vagyunk jó ponton múlott, hogy mi kap- barátok, hanem az edzések tűk az aranyérmet. Erre a után is sokat vagyunk együtt, versenyre emlékszem legszí- Baloggal együtt jártam álta- vesebben. iúnos iskolába. Megértjük egymást, együtt dolgozunk.” Magamról annyit: a Mali­novszkij úti Általános Isko- Angyal János edző: „Gyors, iskolások táborában. Már hir­dették is az eredményt a Népstadionban, A serdülő, 1961-ben született fiúk négy- próbaversenyében országos bajnok az SKSE Sí (Balog Tamás, Tóth Károly, Kimer László) második Zalaeger szeg, harmadik a Kaposvár. Iában végeztem, s most első robbanékony fiú Kimer Laci. A bajnok, a csapat egyik tag- éves tanulója vagyok a Ma- A legjobb távolugróeredmé­ja, Kimer László emlékezik: dách Imre Gimnázium és nye nekí volt a bajnokságon. _ (. Gáton ötödik lett 11,6-tal. Ha s zorgalmas lesz, márpedig ez jellemzi munkáját, akkor jö­vőre 6 méteres ugró lehet. Ötödikes kora óta dolgozik, fejlődése egyenletes.” (SZ) Járási leke Eiaiinísítő verseny w Somoskőújfaluban rendez- S. (Mátranováki Vasas) 407, fék meg a íekézők járási mi- 3. Stark (St. Dózsa) 403 fa. nősítő versenyét. A salgó- Salgótarján város egyéni tarjáni járásból 12-en szere- minősítő bajnokságára no- peltek az összecsapáson. Az vember 27-én," délután 3 óra­élmezőny: 1. Kecskés (Mátra- kor kerül sor, az St. Dózsa nováki Vasas) 410, 2. Kotrocó tekecsarnokában. Apróhirdetések TjM-es Trabant, ki- GARÁZS eladó a polást, műszövést tűnő. Igényjogosult- Napsugár-telepen. Te- vállalok. Tulák Ág­nak sürgősen eladó, lefon: 22-12. érdek- nes. Balassagyarma> Teveleket a hirdetőbe lődni 16—19 óráig. Lenin lakótelep 14 kérek ..Hycomat” jel----------------------------------ép. Vidékieknek dos­leére. SPECIALIS műstcp- tán. utánvét. A Volán 2. sz. Vállalat felvételt hirdet autóbusz- vezetői munkakör­be. T e h erg é p j árm ű - vezetői jogosít- vánnval és 2 éves vezetési gyakorlat­tal rendelkezők részére saiát szer­vezésű autóbusz- vezetői taníolva- mot indítunk. 1975. december 8-án. Jelentkezési ha­táridő: 1975. de­cember 6. Jelentkezni lebet: a vállalat szem él v- zeti és oktatási osztályán, a vál­lalat munkaügyi önálló osztályán. Salgótarján. Rá­kóczi u. 247. sz. alatt, valamint a személyforgalmi üzemegységnél. Salgótarján, Ka- rancs u 6. sz. alatt és a balassa­gyarmati. illetve fiagvbá'tonvi üzem­egységeken. Kőfaragó és Epü- letszobrászipari Vállalat felvételre keres budakalászi és ürömi kőbányái­ba kőfejtőket és segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Üröm, Templom iér 3. sz. Kálai Lajos üzem­vezetőnél. Öí gólt lőtt Pásztó és a Síküveggyár Az St. Volán nyerte a tarjáni rangadót — Két döntetlen Sportszerű játék a havas, csúszós pályákon Havas, csúszós pályákkal leple meg a váratlanul téli- Sándor, Tari S. (a mezőny esre fordult időjárás a labda úgókal a megyei bajnokság legjobbja), ill.: Sándor L.,' őszi XIV. fordulójában. Bodor, Plessek. St. Síküveggyár—Dejtár 5:2 (2:1) Romhány—Palotás 1:0 (0:0) a mérkőzés. Az elsőben a so­mosiak játszottak jobban A Romhányi 200 néző, v.: Ká- Szécsény, 100 néző, v.: Ka- 20. percben 11-eshez jutottak poszta Romhany: JeSzenszki Kukk. St, Síküveg.: Nagy N. a kazaiak’ de fCs‘kos “ve*et — Zagyvái I., Szentgyörgyi, — Sándor Gy., Verbovszki, Balazs Z- megfogta- A 40. Pásztor _ Ferencsik, Fejes — Marti — Fehérvári, Ferenc — percben egy bal oldali tárna- Vargai Koczka> Turi)’ Zagyvái Csőri, Ungvári (Tábori), Du- das végén Kovács II. a bal L j Zachar. Cs.: Hegedűs. Fcl- dás, Krivanek L. (Huszár), sarokba lőtte a labdat. Szu- készítő: Rottek József. Palo- Godó. Edző: Kollár Gyula, u.tan a hazaiak tamadtak tás. Pete _ Szabó F., Tóth- többet. A 75. percben egy bal oldali támadásból Tóth I.­Dejtár: Mezei — Nagy S., Bacsa, Danicz — Sárosi, Fá­bián — Szalai, Kovács F., Csókási, Pásztor, Sztankó. Fel A., Zsiga — Molnár B., Tur­, ., .... , . ... csányi — Illés, Szabó L., Bal­nek sikerült kiegyenlítenie. A ]a Molnár u Farkas. Cs.: hajrában nagy küzdelem Sípos. Felkészítő: Kovács Jó­készítő: Csókási István. A íolyt> Jmdroch vállsérülést f A latyakos pályán nagy síküveggyári csapat irányítót ta a játékot, a dejtáriak vi­szenvedett. Jó: Balázs Zs., Gajger, Kapás, Kovács II., iramú mérkőzést játszott a két csapat. A vendégek kez­szont kétszer egyenlítettek. Az ^'Ias' ‘U,: SlP°s> Farkas, Tóth deményeztek többet. A haj­utolsó félórában a jobb Lakatos E. rában a romhányiak szeren­erőnlét döntött. Góllövő: Fe­hérvári (2), Sándor Gy., Kri­vanek L., Csőri, ill.: Bacsa, Fábián. Jó: Fehérvári, Sándor Gy. (a mezőny legjobbja), Csőri, ill.: Bacsa, Fábián, Da­nicz. St. Volán—St. Bányagép. esés góllal nyertek. A meg- 2-1 (1-1) csúszott labdát Zagyvái L.' Salgótarján, 200 néző, v, *££ ^Sgyi' Feret Harth. St. Volán: Horváth— sze.nszk1’ bzentgyoigyreien Szőcs, Sándor Z„ Lovas! - “?£ Zagyva! L” llk: Pete’ Iványi J„ Péter - Makovsz- Toth A” BaUa' k' V’eS)’ rrVa,ny' J~j\.Ma-k’ Kazár—St. ZIM 1:0 (0:0) Demeter, Varadi. Edző: Patkó József. St. Bányagép: Szege- Kazár, 300 néző, v.: Miha­di — Lahos, Énrejtér, lovics. Kazár: Telegdi Gy. — Balassagyarmat, 100 néző, Schwarcz — Molnár (Balga), Tőzsér G., Kovács V., Sarka- v.: Martinkó. Bgy. Volán: Takács (Rigó), Zvara — Mo- di ~ Domonkos, Kovács L. Kürtösi — Ferenc, Mihály, dr. só, Ferencz, Pusztai, Jenei. — Geese T., Rátóti, Tolnai Halász — Vidomusz, Hodászi Edző: Kriskó Lajos. Már a K., Kovács B., Bozsik. Edző: — Gál, Eissen, Balázsi, He- 3. percben gólt szerzett a púl József. St. ZIM: Kadensz- gedűs, Horváth. Cs.: Baranyi. Bányagép, csapata: Molnárié- ki — Pózsa, Váradi, Oszvald Felkészítő: Pál Márton. St. jelte a hálóba a beadott láb- — Póczos, Bocsi — Gabora, Bgy. Volán—St. Öblösüveggyár 2:1 (1:0) linyi — Antos, Král, Dollencz. zete után Sándor Z. végzett sportszerű mérkőzést vívott a Edző: Simon Imre. Az I. fél- el szabadrúgást 17 méterről, két csapat a hóval borított időben többször játszott me- s a sorfalról visszavágódott pályán. Az I. félidőben a ven- zőnyfölényben a vendégcsa- labdát a léc alá vágta. A 63. elégek teremtettek több ve- pat, a 40. percben mégis a percben Iványi G. szögletrú- szélyes helyzetet. A hazaiak hazaiak lőttek gólt. Egy jobb gásból csavarta a kapura a érvénytelen gólt lőttek. Szü- oldali támadás végén az elő- labdát, s Szilágyi a hálóba net után nagy lendülettel retört Mihály talált a háló- tolta. Közvetett szabadrúgás- kezdett a Kazár. A 75. perc- ba. A 47. percben Antos le- bői Zvara és Iványi G. lőtt ben Bozsik beadásából Do- fulotta a védelmet, s a ki- érvénytelen gólt a hajrában, s mor.kos lekezelte a labdát, s mozduló kapus mellett a há- Jenéinek volt egyenlítési al- a jobb sarokba lőtte. A haj­lóba gurítva kiegyenlített. Me- kalma. Jó: Szőcs, Sándor Z., rában a ZIM teremtett több zőnyjáték után az utolsó húsz Péter, Demeter, Iványi G. (a gólhelyzetet, s közel állt a ki- psreben nagy erővel támad- mezőny legjobbja), ill.: Zva- egyenlítéshez. Jó: Gecse (a tak a hazaiak. A 86. percben ra, Lahos, Schwarcz, Balga. mezőny legjobbja) Domonkos, egy szöglctrúgás után tömő- Sarkadi, Kovács B., Telegdi rülésből dr. Halász megsze- Pásztó—Szőnyi SE 5:1 (3:0) Gy., ill.: Váradi, Kadenszki, rezte a győztes gólt. Jó: dr. Hasznos, 400 néző v.• Bak- Bocsi, Póczos, Bandúr Gy. Halász, Kürtösi. Mihály, Eis- Sa. Pásztó: GeczkóSípos, sen, Hegedűs, ill.: Szántó, Sí- Sütő, Horváth — Almási Karancslapujtő—Kistcrcnyc mon J., Horváth Gy., Král. Vass’ (Kovács A.) — Szűcsi 1:1 (1:0) Sándor, Tari S., Győr, Tari J. Karancslapujtő, 200 né/ő, Somoskőújfalu Mátranovák (Bazsó). Edző: Ponyi László, v.: Boros (Heves megye). K.­Szőnyi SE: Plessek — Bodor, lapujH: Barta (Tóth A.) — Mátranovák, 200 néző, v.: Kéri, Kocza (Papp B.) — Kovács L.. Bodor. Kovács Gy. Juhász L. Somos.: Balázs Z. Pintér, Bangó — Szeles, Gyet- — Telek S., Osgyáni — Lip­— Szabó O., Gajger, Kapás ván, Csépe (Molnár) L.), Csór- ták E., Tóth S., Juhász L.,' — Pindroch, Antal — Kovács ba, Sándor L. Felkészítő: Ma- Lantos 1. (Híves), Lavaj. Ed­it., Séber, Babják. Dankó, lik József. A jó iramú, sport- ző: Lantos Ede. Kistcrcnyc: Mag. Felkészítő: Eisler Fe- szerű mérkőzésen szerencsés Koncsik — Szőke, Mester, renc. M.-novák: Domonkos— gólokat lőtt a sok helyzetet Csikós — Márton. Knapcsek, Kapás, Sípos, Farkas — Mé- teremtő, végig támadó pász- — Tarlósi, Baranyi, Janusek, száros, Kovács, Márkus — tói csapat. A vendégek 4:0 Szomszéd, Szeberényi. Edző: Tóth I., Csikós (Kotroczó), után szépítettek, sok hibával Szilágyi Gyula. Hazai roha- Lakatos B. (Tóth L.), Lakatos védekeztek. Góllövő: Szűcs, mokkái kezdődött a találko- E. Edző: Szomszéd Ádám. Tari S. (2—2), Sándor, ill.: zó a havas pályán. A 15. Két ellénlétes félidőből állt Gyetván. Jó: Sütő, Almási, percben Tóth S. ugrott ki a bal oldalon, s a 16-osról nagy erővel lőtt, Koncsik melléről azonban kipattant a labda és Tóth S. másodszorra a bal sa­rokba vágta. 1:0. Tetszetős támadásokkal jött fel a Kis- terenye és szünet után töb­bet kezdeményezett. A 70. percben a balról belőtt lab­da elcsúszott a védők közt, és Baranyi a hálóba továb­bította. A hajrában a hazai­ak két nagy gólszerzési al­kalmat szalasztottak el. Jó: Bodor, Kovács Gy., Telek S., Osgyáni, Tóth S., ill.: Kon­csik, Mester, Márton, Tarlósi, Szomszéd. J. sze­li arsines aljai ícn: fcljulni a 11. osztályba! Befejeződött az őszi labda- Ezután hanyatlásnak indult a Blendovszki L. és Simon rúgó-bajnokság a salgótarjá- sportélet. Néhány játékos régi, rutinos játékosok ni járásban. Az őszi bajnoki visszavonult a labdarúgástól, rezték, akik vezéregyéniségek címet a Karancsaljai FSK le- a vezetőség sem állt feladata voltak a pályán. Szót kell ej- génysége mondhatja magáé- magaslatán. 1974 tavaszán a teni Kozik Elemér, az egy- nak. mélypont: kiesés a megyei II. kori kitűnő nagybátonyi lab­Karancsalján mostanában osztályból. darúgó hozzáértő munkájáról még sok szó es'k a labdarú- Az gjgQ szezon a járási amit a csapat felkészíté- gókról. Az egykor szebb na- bajnokságban. közepesen si- sében végzett, pokat látott egyesület újra keraR a régi hagyományok- Az őszi utolsó forduló után hallat magarol. A szurkolok boz egyáltalán nem méltó jól sikerült banketten azzal nemi nosztalgiával emlékez- szereplés elgondolkoztatta a búcsúztak egymástól a szűr­nek a regi nagy mérkőző- vezetőket és a játékosokat kólók és a játékosok, hogy sekre, a megyei I. osztályban, egyaránt. Ennek eredménye tavasszal ott folytatják, ahol Egy-egy - Karancsalja Ka- az a nagy összefogás és ősszel abbahagyták, vagyis rancslapujto, vagy Karancs- a lelkesedés, ami most jel- szeretnék a 100 százalékos alja—Karancskeszi . „ _________ ______szeretnék a 100 m érkőző' jemzi a karancsaljai labda- teljesítményt megőrizni és sen nem volt ritkaság a 6j- rúgást. Néhány idősebb játé- feljutni a megyei II. osz- 800 szur.solo. A csapat 1966 kos visszatért a csapathoz, jó lályba. Mindannyian egyet- oszf.n, ki a . megye f- szellemű kollektíva alakult ki. értettek abban, hogy ez csak osztályból. Természetesen a Az együttes mind a 10 mér- szorgalmas munkával és ösz- kiluzott cél nem lehetett kőzését megnyerte, 100 szá- szefogással érhető el. mas. mint a visszakerülés. zaiékos teljesítménnyel kitű­Harom alkalommal állt a ....,____, „ Lantos Sándor c sapat a feljutás küszöbén, nő, 50-10 gólaránnyal, A bajnoksá Z állása 1. Kazár 14 10 2 2 21- 7 22 2. St. Síküveg. 14 8 5 1 28-14 21 3. St. Volán 14 7 6 1 22-13 20 4. Kis tere nye 14 8 2 4 19-19 18 5. St. ZIM 14 6 4 4 30-13 16 6. M.-novák 14 6 3 5 24-21 15 7. Bgy. Volán 14 6 2 6 24-21 14 8. Romhánv 14 6 2 6 25-26 14 9. St. öblösüv. 14 5 2 7 26-18 12 10. St. Bánve,g. 14 3 6 5 20-26 12 11. Somoskőújf. 14 3 6 5 15-22 12 12. Pásztó 14 4 3 7 21-22 11 13. Palotás 14 4 2 8 16-21 10 14. K.-laDujtő 14 4 2 8 17-27 10 15. Szőnyi SE 14 3 3 8 16-30 9 16. P°itár 14 2 4 8 17-41 8 Összcállílotla: Andó Miklós de a döntő pillanatokban P°nt előnnyel várja a tava- megtorpanás következett be. szí rajtol! A gólok zömét NÓGRAD - 1975. novembei 26., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom