Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-12 / 265. szám

C3 \ 5xv f*' f f‘á'7y\ Világ proleiárjaí, egyesüljetek! NOGRAD * AZ V*SZ*P NOGHAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXI. ÉVF., 265. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. NOVEMBER 12., SZERDA Kötelez az adott szó A párt XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának S0. évfordulója tiszteletére valamennyi gyárban, vállalat­nál felajánlások születtek. Ígéretek a termelés, a termelé­kenység növelésére, a hatékonyság, gazdaságosság fokozásá­ra. Több helyen időközben felülvizsgálták az eredeti elkép­zeléseket és módosították, kiegészítették a felajánlásokat. Alig több mint másfél hónap van hátra az 1975-ös eszten­dőből, amikor számot kell adni mindenkinek az ígéretek teljesítéséről. Az adott szó kötelez. A számvetésre nyugodt lelkiismerettel készülhetnek ott, ahol egész évben egyenletesen törekedtek a tervek túltel­jesítésére, megvalósították a felajánlások alapját jelentő intézkedéseket. A salgótarjáni bányagépgyárban például jelentős előnyre tettek szert. Más üzemeket is lehetne em­líteni, ahol legyőzték az akadályokat és a munkások lelke­sedése jól kamatozott. Sok helyen azonban érdemes elő­venni a felajánlásokat már csak azért is, hogy lássák, sok még a tennivaló. A tervek teljesítése is sokat kíván márpe­dig a felajánlások annál többről szólnak. Egyes nagyüzemeinknél, például a Nógrádi Szénbányák­nál a tervtől is jelentősen elmaradtak. Az elmúlt tíz hó­nap alatt időarányosan 20 ezer tonnával kevesebb szenet termeltek. Kétségtelen sok akadályt kell leküzdeniük a bá­nyászoknak, de azért egy sei' szubjektív körülmény is hoz­zájárult az elmaradáshoz. A szocialista munkaverseny élenjárói kétségtelen a szocialista brigádok. Azok, akik a többletből a legnagyobb részt vállalják. Többségüknek sikerűit is elérni időarányo­san a kitűzött célt. A bányáknál a 229 szocialista brigád közül 201 teljesítette időarányos feladatát. Ez az arány ál­talában jellemző a többi üzemekre is. Az elmaradók szá­ma bizonyára kisebb lenne, ha időközben a kedvező felté­telekben nincs hiány. Bár rövid az idő, de még sokat lehet pótolni jobb munkaszervezéssel, nagyobb igyekezettel. Az ígéret, az adott szó kötelez, teljesítésére számítanak. Erre figyelmeztetni úgy véljük még nem késő. Nem sza­bad belenyugodni az elmaradásba, tenni kell ellene. Nem­csak presztízskérdésről van szó. hanem sokkal többről. Az éves terv, a felajánlások teljesítése egyben a jövőre való felkészülés alapja. Az elmaradó mindig hátrányban van. Az adósság terhes, és sok zavart okoz. Sokat kell és lehet tenni azért, hogy ne terhelje a jövő évet idei adósság. Még az év vége sem lesz mentes a rohammunkától. Most kell pótolni, amit korábban elmulasztottak. Okosan, ésszerűen, párhuzamosan a jövőre való felkészüléssel vé­gezhető csak a munka. Teljesíteni a7. ígéreteket és ügy elő­készíteni az új évet, hogy ne ismétlődhessenek az idei gon­dok. Többet kíván mindenkitől, vezetőktől, beosztottaktól egyaránt. Nagyobb összefogást, egységesebb akaratot és cselekvést; egyszóval még jobb munkát a hátralevő hetek­ben. Nem szabapl lemondani egy tonnáról, darabról, mé­terről sem, ami a tervben, a felajánlásokban szerepel, mert mindennek meghatározott funkciója van. Nemcsak a termelési felajánlásokról kell számot adni a szocialista brigádoknak, hanem a hármas jelszó szellemé­ben tett valamennyi ígéretről. Erről sem szabad megfeled­kezni. Mert a cím, a kitüntetés elnyerése valamennyi fel­adat maradéktalan teljesítéséért jár. Pótolni kell, ahol van még mit! B- J* Megkezdődött a Postások Szakszervezetének X. kongresszusa ta, hogy . az elmúlt tervidő­szakban a posta a postásdol­gozók életében korábban nem tapasztalt fejlődés történt. Ezt elősegítette a szakmai beruhá­zásokra, a dolgozók munkakö­rülményeinek javítására for­dított 8 milliárd forint. A gaz­dasági eredmények kedvező alakulása nyomán a tervezett­nél jobban növekedett a pos­tások jövedelme, fejlődött szo­ciális-kulturális ellátásuk. A szakmában elismert fejlődés a postások többségének becsüle­tes helytállása ellenére a szol­gáltatások minősége, megbíz­hatósága még elmarad az igé­nyektől, a követélményektől. A szakszervezet ,— amely­nek tekintélye örvendetesen erősödött — tevékenységével nagvban hozzájárult a posta gazdasági eredményeihez, a dolgozók élet- és munkakörül­ményeinek javításához. Az elmúlt négy esztendőben 12 ezer taggal megerősödött több mint 70 ezer tagot szám­láló Postások Szakszervezeté­nek X. kongresszusa kedden a szakszervezet Cházár utcai székhazában megkezdte mun­káját. A kétnapos tanácskozá­son 261 küldött és mintegy 200 meghívott vendég — köz­tük Katona István az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Néoszabadság főszerkesztő­je Földvári Aladár, a SZOT elnöke, Virizlai Gyula a SZOT titkára, dr. Ábrahám Kálmán közlekedés- és postaügyi ál­lamtitkár — számba veszi a posta gazdasági és szakszer­vezeti munkájának eredmé­nyeit, meghatározza a jövő tennivalóit. Az elnöki megnyitó után a központi vezetőség írásos je­lentését kiegészítve Besenyei Miklós főtitkár megállapítot* SALT-jeayzőkönyvet ratifikáltak Washingtonban Az Egyesült Államok kong­resszusának szenátusa nagy szótöbbséggel, 65 szavazattal 15 ellertébem hétfőn ratifi­kálta és aláírásra Gerald Ford elnök elé terjesztette azt a jegyzőkönyvet- amelyet a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a rakétaelhá­rító védelmi rendszerek kor­látozásáról kötött és 1972‘ben hatályba lépett szerződéshez kanesoltak. Ezt a jegyzőkönyvet az 1974. júliusában Moszkvában tartott szovjet—amerikai csúcstalálkozó idején írtak alá. Ezen a találkozón a felek méltatták a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozá­sáról szóló szerződés sikeres megvalósítását és kívánatos­nak találták további korláto­zások bevezetését ezeknek a rendszereknek a kifejlesztésé­vel kaDcsolatban. (MTI) Scheel tárgyalásai szovjet vezetőkkel Kedden a Kremlben folyta­tódtak a megbeszélése^ Nyi- kolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke és Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter, valamint Walter Scheel, az NSZK elnöke és Hans-Diet- rich Genscher nyugatnémet alkancellár, külügyminiszter között. Mint ismeretes, Walter Scheel hétfőn érkezett Moszk­vába hivatalos látogatásra a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének meghívá­sára. Leonyid Brezsrívev, az SZKP KB főtitkára kedden Moszkvában fogadta Walter Scheelt a Német Szövetségi Köztársaság elnökét. Leonyid Bresanyev üdvözlete Leonyid Brezsnyev üd­vözölte a volgográdi traktor­gyár dolgozóit abból az alka­lomból, hogy határidő előtt teljesítették az 1971—1975-ös ötéves tervet a termelés volu­mene és a munkatermelé­kenység növelése vonatkozá­sában. Az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára üdvözleté­ben megállapította, hogy a volgográdi traktorgyár dol­gozói mindig az ország iparo­sításáért, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért ví­vott küzdelem élvonalában haladtak. A megyeszékhelyen az építő ktsz szakemberei dolgoznak ennek a 42 lakásos háznak az építésén. A lakóépület OTP-beruházásban készül. A kétszobás lakásokat a tervek sze­rint jövő évben adják át. Még két hasonló épületet terveznek ide, a Kemerovo lakóte­lepre. Az egyik ugyancsak 42 lakással, á másik 70 lakással épül. Kulcsár felv. Lázár György Olaszországban ElfieglcezdcicEtelc a hivatalos tárgyalások Lázár György, a Miniszter- A kormány elnökét a látó- Búcsúztatásukra a Ferihegyi tanács^ elnöke^ Aldo Morénak, gatásra elkísérte dr. Bíró Jó- repülőtéren megjelent dr. Szekér Gyula, a Miniszterta­az Olasz Köztársaság kormá nya elnökének meghívására kedden hivatalos látogatásra Rómába utazott. zsef, külkereskedelmi minisz- . . . „T T, ................... nacs elnökhelyettese, Púja t ér es Nagy Janos kulugyrm- Frigyes külügyminiszter, Bon- niszter-helyettes. (Folytatás a 2. oldaton) Mai számunkban: Angola független (2. oldal) Amikor a kevesebb több Társadalmi feladat a szakmunkásképzés segítése Ütést tartott a KISZ ISógrád, megyei végrehajtó bizottsága A szakmunkásképző inté" vezetőben folyó politikai ne- feszítéshez. A nagy ielentősé- zetek KlSZ-szerve.zeteiben fo- velő munka helyzetét vitatta, gű párt- és koiirnány’n&táro- lyó politikai nevelő munka A vita alapján a végrehaj- aa-tok egyre ütemesebb vég- továbbfejilesztésóről szóló je* tó bizottság a politikai neve- rehajtása jelentős eredme- lenfósit ugyan a 211-es számú lő munka továbbfejlesztésére nyekkel jár. Ugyanakkor a salgótarjáni Ipari Szakimul- több megállapítást tett. Ezek KISZ-szervezet egv he'vben kásképző Intézet vezetői tér- közé tartozik, hogy a mun- topog — állapította meg a jesztették tegnap a KISZ kásosztály utánpótlásának végrehajtó bizottság. A KISZ* Nógrád megyei végrehajtó legjelentősebb részét képező nek — üzemben és iskolában bizottság elé, de rendkívül szakmunkástanulók szakmai- — egyrészt önállóan. más­élénk vita után a végrehaj- politikai felkészültsége, tár- részt közösen elvégzendő fél­tő bizottság megyei tapaszta- sadalmi tudatának színvotna- adatai vannak. (3. oldal) \ A pártoktatás novemberi programja (5. oldal) latokat tudott levonni A végrehajtó bizottság tagjai’ és a meghívott vendégek felelősséggel szóltak a szakmunkás- képzésről, lia jelentős tényező a szocia­lista építés minden jövőbeni '*LZ üzemi KlSZ-saervezetek* feladatának megoldásában. E n'e'> ®s tagoknak, az időseb­fontos feladatból, a szak" ^ek tapasztalatával ke’l se­munikástanulók neveléséből piteni ^ a szakmai, gyakorlati minden állami. mozgalmi islereteket szei-ző szakmuir . Ír o cví io ro 111 AAr «■» f V ; 1 g g r, e: ' _ az intézetek ben folyó KISZ- szervnek ki kell vennie a kásvanulókat. Különös figyel­őiéiről Végső soron a végre- részét, kinek-kinek végre kell me^ fordítani arra. hogv hajtó' bizottság a megye há- hajtania saját feladatát. és a tanulók az ikolában szer­rom legnagyobb szakmunkás- közös tevékenységgel hozzá eszmei-politikai ismere­képző intézetéinek KISZ-szer- kell járulni a társadalmi erő- teket az üzemi gyakorlattal szembesítik és ennek alán­ján alakul politikai meggyő­ződésük. arculatuk. Ezért olyan tevékenységet kell foly­tatni, amely segíti a tanulók­nál a mumkiásosztálvhoz való tartozás érzését, a munteás- onitudat,szakmai-politikai el­kötelezettség kialakulását, erősödését. Egy üzlelház építéséről • Szállítási nehézségek, és anyaghiány A szerződés szerint 1974. lógusokban található meg. készen van. Az aljzatbeto- június 25'én kezdte el a Nóg- Ezért űj anyagot kellett ke- nozás, homlokburkolás, rád megyei Állami Építőipari resni. ami szintén sok időt tetőfedés és villanyszerelés Vállalat Salgótarjánban a 3- vett el, s a szállító az igény- (vezetékelés) már megtör- as számú üzletház kivitelezé- lést csak a következő évre tént. A hűtőkamrák technolo- si munkáit. Az építkezés 19.5 igazolta vissza. Hogy a mun- giai szerelésre készen állnak, millió forint beruházással in- kólatok minél előbb befeje- és beépítették már a külső dúlt. A feladatok elvégzése ződhessenek. azért romhányi nyílászáró szerkezeteket is. E nem az előre meghatározott égetett kőagyag lappal, más hét végén kezdik el a szak­ütemterv szerint haladt, szál- néven metthlahitlappal, és emberek a gzellőzőberende- lítási nehézségek és anyaghi- 450 négyzetméter mázas pad- zések felerősítését és beköté- ány miatt. lóburkolóval borítják be az sét. A reklámtorony acél­A fűtő- és szellőzőberen- aljzatot. Ennek értéke 700 szerkezete már áll. csag a dezések. melyek értéke más- ezer forint. műkő borítást kell elhelyez­tél millió forint, május he- előbbiek miatt nem ni. A tető aszfaltozási mun­lyett csak október közepén biztos- hogy a tervezett de- kái lassan befejeződnek- érkeztek meg. Ez az öthóna- cemjjgj. 31 _j határidőre a Ha nem is lehet teljesen oos kieses nagyon hátráltat- Nógrád megyei Akarni Épí- behozni az öt hónap lemara- ta a munkát, mert először tőipari Vállalat befejezi a ki- dást- de a vállalat dolgozó: ezeket be kell szerelni az vételezési munkákat. mindent megtesznek enne:; álmennyezet ala- azt vakolni csökkentésére í°'v Nnorár kell. és csak utána lehet el- A belső feladatok egy ré- “Sgvobbés le-mo­villanyszerelési szét a Sa gótarjani Faépan felÄ kezdeni a munkákat- Az építési tervben Ktsz végzi, egymillió fo- padló- rir>t értékben. talán már a következő év burkoló anyágnak diabázt je- 'Szerelvényezés nélkül az elején birtokukba vehetik a öltek- ki. de ez csak a kata- énítkezés 80 százaléka már vásárlók. A végrehajtó bizottság a további feladatokat is megha­tározta. A KTSZ megvei b;- zoftságámak fel-data: a to­vábbfejlesztéshez szükséges szeméivi feltételek biztosítása érdekében a bizottság kü’ön szervezzen a szafcrmrnkás- tanuló KlSZ-vezeíők szf.má- "a éves felkészítést! A iírá­si. városi végrehajtó bizott­ságok tervében szerenelien a -zaikmunkásképző intézetek KlSZ-mumká iának értékelé­se és a tovább-' feladatok megbatáiroizáisa. Az üzemi KTSZ-bizoittságok. üzemi KI SZ-sizerve.zetev felad a ta. áw erősítsék a sza.kmunká«- ‘■’oulok munlkásosztáívhoz va­ló tartozás érzését, munkás" (Folytatás a 2. oldalonI

Next

/
Oldalképek
Tartalom