Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-10 / 263. szám

Újítani kell Befejeződött a balassagyarmati színjátszőfesztivál Évek óta Balassagyarmat legjelentősebb kulturális eseményének számít a Ma­dách Imre irodalmi színpa­di napok programokban bő­velkedő eseménysorozata, amely az idén — mint ol­vasóinkat már tájékoztat­tuk — az Aurora ’75. orszá­gos vers mondó- és szín. ját­szóversenyhez kapcsolódva « szovjet népek klasszikus és mai irodalmának gazdag anyagából merítette témá­ját. Tizenhét együttes vett részt a versenyben, vetél­kedett a budapesti döntőbe jutásért. Ezúttal azoknak az együtteseknek produkciói­ról számolunk be, amelyek a négynapos fesztivál utolsó két napján léptek színpad­ra. A házigazdákról Érdeken egybevetés A zöld hátizsákos ember című A r vo Va 1 ton- n öve llát két együttes is feldolgozta, erdekes összevetésre adva ajkaimat a közönségnek, s szakembereknek. Az alap­helyzet rendkívül eredeti: egy városka vasútállomá­sának várótermében egy- szercsak — senki sem tudja honnan — megjelenik egy férfi, aki semmi mást nem csinál, mint felállva egy pádra könyvből olvas fel az embereknek. Ez a szokatlan és furcsa magatartás mozgósít­ja az állomásfőnököt és az egész vasúti személyzetet, majd bejelentésre a hatósá­gokat. a tudományok képvi­selőit. Egész tudóscsoporto­kat, különböző bizottságo­kat foglalkoztat az eset, míg a zöld hátizsákos em­ber olyan hirtelen el nem tűnik, mint amilyen hirte­len érkezett. A furcsa tör­ténet izgalmas, az egyén és közösség viszonyát érintő mondanivalója a gyöngyösi színjátszók előadásában szinte teljességgel elsikkadt. A budapesti Perem színpad előadása ennél sokkal át­gondoltabb. sikeresebb, de a -kelleténél mozgalmasabb, zsúfolt volt. A fesztivál első helyezett­je. a kaposvári Fonómunkás színpad valóban a verseny legszebb előadását mutatta be. A nemes irodalmi anya­got. Csingiz Ajtmatov Anya­föld című -kisregényét -kivá­ló érzékkel állította szín­padra a rendező Vértes Elemér. Az előadás megra­gadó természetességgel és egyszerűséggel szól az em­beri élet megpróbáltatásairól a háború könyörtelenségéről. A női főszerepeket nagyon tehetséges, szépen beszélő fiatalok alakították. Játékuk őszinte, mértéktartó. A KISZ Központi Mű­vészegyüttesének színpada I.eszkov A kisvárosi Lady Maobeth című novellájának színpadi adaptációjával sze­repelt a versenyen. Dévé­nyi Róbert kulturált elő­adásban vitte színre a véres történetet. Szakmailag ép­pen úgy csaknem hibátlan előadás. mint a szegedi Minerva színpad Juliánja, vagy a budapesti Körszin- pad Kortársun-k. Csehov cí­mű produkciója. de ez is — az említettekhez hasonlóan — különösebben nem hoz izgalomba bennünket, a megszokottnál nem ad töb­bet, újabbat. Kellemesebb, sikerültebb produkcióként említhetjük a kaposvári Táncsics Mi­hály Gimnázium diákszín* padának A csikó című elő­adását, a mosonmagyaróvá­riak Még nem vagyok, lenni kívánkozom című irodalmi összeállítását, a szombathe­lyi tanárképző főiskola Meg­szállottak című produkció­ját és a sárbogárdiak Toisztoj-szóvegek című mű­sorát: Érdekes volt a haj­dúböszörményiek Hi­pochondria című bemutató­ja is. A képzelt betegséget, pontosabban a képzelt bete- ■ geket nevetségessé tevő színpadi produkcióban a pantomim, a mimézis jut főszerephez. A telekgeren­dás! színjátszók Nyekraszov müveiből válogattak, a sze­gedi Tömörkény Gimnázi­um diákjai Roz&gyeszt- venszkij verseit szólaltat­ták meg. Nagy várakozás előzte meg a balassagyarmati há­zigazdák csoportjának. az Ex Libris irodalma szín­padnak a bemutatkozását. Csikasz István rendező Ma­jakovszkij Poloska című szatirikus játékát dolgozta fel a bohózat, a cirkuszi látványosság elemeinek fel- használásával. A közönség jól szórakozott az ötletek­ben bővelkedő előadáson. De a produkció legfőbb problémája éppen az, hogy a zuhatagként ránkzúdulö ötletek elterelik figyelmün­ket a darab gondolatiságá­ról, mondanivalójáról. S az ötletek nem egy esetben túlságosan nyersek, vulgári­sak. A tavalyi fesztivál- győzteseknek az idén jiem sikerült bizonyítaniuk. s nem jutottak be az Aurora ’75 versmondó- és színjátszó- verseny döntőjébe. Az összetett döntőre egyébként december 12—14. között kerül sor Budapes­ten, a Szovjet Kultúra es Tudomány Házában. A dön­tőben a balassagyarmati fesztivál első nyolc helye­zettje vetélkedik a győze­lemért. A résztvevő csopor­tok a zsűri értékelése alap­ján a következők: a kapos­vári Fonómunkás színpad, a KISZ Központi Művész- együttes színpada, a kecs­keméti piarista gimnázium irodalmi színpada, a tata­bányai Bányász színpad, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákszínpada, a sárbogárdi Petőfi Sándor irodalmi színpad, a buda­pesti Körszínpad és a szom­bathelyi tanárképző főisko­la Márkus Emilia irodalmi színpada. Amire figyelni kell A teljesítmények rövid értékelése és az eredmé­nyek ismertetése után néhány mondatban össze­geznünk kell az idei balas­sagyarmati színpadi napok rendezvényeinek tanulsá­gait. A látottak alapján egyre jobban megerősödik bennünk a felismerés, hogy az amatőr színjátszómpz- galom jelenleg nyugvópon­ton, állóvízben jár, a ren­dezők és együtteseik — per­sze némely esetben nem is akármilyen színvonalon — önmagukat ismételge­tik. Mintha hiányozna so­kakban az új kifejezési for­mákat kereső igyekezet. Ügy érezzük, nagy lehető­séget szalasztott el néhány csoport, s nem elég körülte­kintően, gonddal választotta ki műsorát, vagyis: egyál­talán nem biztos, hogy a régebbi és a kortársi szov­jet irodalom legpregnánsabb képviselőinek legizgalma­sabb, gondola,ttelibb müve­it választották bemutatá­sul. A csoportok ezúttal mintha lemondtak volna a súlyosabb, aktuális társa­dalompolitikai kérdéseket boncolgató mondanivaló színpadi megjelenítéséről. Ezért sokszor langyos, csak­nem érdektelen előadásokat láttunk. Pedig — azt hi­szem, nem kell bizonygatni — az amatőr színjátszó- mozgalomnak éppen a tár­sadalmi érdeklődése, elköte­lezettsége ad súlyt, jelentő­séget. Némelyik együttes megpróbálkozott ezzel is, de általában formai .játszado­zás, az öncélú mozgatás mellett elsikkadt az izgal­mas mondanivaló. Mindezek ellenére érde­mes volt figyelemmel kísér­nünk a négy nap eseménye­it, s remélhetőleg a részt vevő együttesek vezetői is megfelelően levonták, vagy levonják a tanulságokat, s izgalmasabb produkciókkal jelentkeznek a jövő évi ba­lassagyarmati színjátszó- fesztiválon. Sulyok László P. JV. B4RAMSYIKOV; NEVEK AZ EMLÉKMŰN (Dokumenlírás) Ezután következett édes- Apánk az eszményképünk, anyjának, Jevgenyija Mihaj- nekünk gyerekeknek. Meggyő­SS*Ä".S -**- —• *> •** megtalálni hozzátartozói cí- életét a munkának, az ügy- mét. nek szentelte. 5. A beszámoló napján Igor nagyon izgatott volt. Minden fontosabb tantárgyból jó és kitűnő jegye van, de hátha e beszámolón kap egy vastag „fát”. Napszemüveget vett fel. torkát jól körülcsavarta sállal, mint aki alaposan megfázott, idegen ruhába öl­tözött A „tűzoltó” nem is­mert rá. H. valami miatt ké­sett. Amikor belépett a te­rembe, a tanár a legnagyobb csodálkozására így szólt hoz­zá: „Á, itt a mi tréfacsiná- lónk! Nos, meglátjuk, ki ne­vet utoljára!” — „Nem értem önt” — felelte H. — „Mind­járt megérti!” A többi hallgató már rá­jött. miről van szó, majd ki­robbant belőlük a nevetés, főleg azért, mert külsőleg H. egyáltalán nem hasonlított Igorra. A hallgató jól tudta az anyagot és becsülettel áll­ta a „tűzoltó” dühödt táma­dásait. A tanár kénytelen volt jelest adni neki. Ezt a törté­netet Igor barátai számtalan­szor felidézték az én jelenlé­temben. Igor nagyon szeretett élni. szerette a környezetéhez tar­tozó embereket. Jó sportoló volt, úszott, futballozott, röp­labdázott, jégkoron gozott. Szeretett sakkozni és táncol­ni. Jóllehet, hangja nem volt iskolázott, az Akadémián ren­dezett estéken szólót énekelt, zenekari kísérettel. Ugyanak­kor szívósan, kitartóan, fá­radtságot nem kímélve dol­gozott, ha ezt a munka meg­követelte. Nagybátyám, Sz. I. Borcsevszkij, a matematika professzora nemegyszer el­ragadtatással beszélt nekem arról, hogy Igor milyen ra­gyogó matematikai tehetség... A felszabadulási emlék­művön aranybetűkkel olvas­ható: Prlhogyko I. V. száza­dos. A szovjet honvédelmi mi­nisztérium tiszti vesztesége­ket nyilvántartó osztályán egy kartonlapon a következő olvasható: „Prihogyko Igor Vjacseszla- vocsics százados, a 60. mű­szaki utászdandár törzsének 2. osztályparancsnoka, aki 1919- ben született, az SZKP tagja, 1941 óta teljesített katonai szo’gálatot. elesett az 1945. január 15-i ütközetben. El­temetve Budanesten, Rákos- szén tmihályon’’. NÖGRÁD - 1975. november 10., hétfő EGY VAKMERŐ EMBER. „Örömmel írok apámról, Va- szilij Jakovlevics Korjakin- ról. Persze, nem sok emlé­kem maradt róla. Amikor apámat ezerkiiencszáznegy- venegyben behívták katoná­nak, csak tizenhét éves vol­tam. De úgy látszik, minden­kinél több emlékem maradt róla, s bizonyára míg élek, mindig fogok tudni róla. be­szélni és írni. Apám Közép-Oroszország- ban született egy sokgyerme­kes családban. Gróf Bobrinsz- kijnél cselédeskedett. Elein­te a borjúkat legeltette, a nyári nagyobb dologidőben látástól-vakulásig görnyedt a földbirtokos földjén. Télen a gróf burgonyatárolójában dol­gozott. Bobrinszkijnak szesz­gyára és hatalmas burgonya­földje volt. Tizenkilencben a sokgyermekes Korjakin'-család felkerekedett szülőföldjéről és Szibériában telepedett le. Ijtt apám. a tizenhét éves komszomolista beszolgáltatási ellenőrként, majd a végrehaj­tó bizottság titkáraként dol­gozott. Huszonkettőben ön­ként beállt a Vörös Hadsereg­be. Katonai szolgálatot telje­sített. aztán a Távol-Keleten tanult, 1928-ban leszerelt és hazatért. Kezdetben a GPU munkatársaként dolgozott, részt' vett az erdőkben rej­tőzködő banditák likvidálásá­ban. Arra már nem emlék­szem. miféle banda volt az, de jól tudom, hoav aoám bennünket gyerekeket elvitt a nagymamához, mert csalá­dunkat, akárcsak a szovjetha- tálom aktív híveinek család­jait is ez a banda kiirtással ffenyegetett. Nevünk rajta sze­repelt a feketelistájukon. Harmincban a párt apámat a kobakovói kolhoz élére ál­lította. Nehéz, nagyon nehéz idők voltak azok. Se éle­lem, se vetőmag. Apánk he­gyeket mozgatott meg, min­den fejtén benyitott, s végül csak megszerezte a vetőmag­alapot meg a korpát (az ak­kori idők csemegéjét), az üze­mi étkezde számára. Vala­mennyi kolhozparaszt csak ..édesapánknak” nevezte. Amikor a szövetkezet meg­erősödött, a járási pártbizott­ság más posztra állította apánkat. A kolhozparasztok melegen búcsúztak el tőle, kitüntették oklevelekkel, pré­miumként egy tehenet adtak neki. Később sem feledkeztek meg róla. felkeresték a vá­rosban. megosztották vele az örömüket, és bánatukat, ki­kérték tanácsát. Kobakovo második otthonunk lett. Csa­ládunk ott vészelte át a há­ború két legnehezebb évét és ezért volt ez a cím apám holmijai között. Apa soha sem látszott kül­sőleg nagyon lelkesültnek vagy fordítva. komornak. Gyermekeivel mindig egyfor­ma tónusban beszélt, soha sem emelte fel a hangját. De amit akart, mindig el tudta érni. Például én egy nagyon szomorú. tragikus napon. 1924. január 21-én születtem. Ha fiú lettem volna a Vla­gyimir nevet kapom tőle. de mert lány lettem. Rosa Lu­xemburg tiszteletére a Róza nevet kap'am. Akkoriban em­lékeztek Rosa Luxembu'V meggyilkolásának ötödik év­fordulójáról. ' (Folytatjuk) A balassagyarmati Ex Libris irodalmi színpad Poloska mű előadásának egyik kacagtató jelenete A mosonmagyaróvári városi ifjúsági színpad Még nem vagyok, lenni kívánkozom címmel fiatal szovjet költők verseiből állította össze műsorát Figyelem a nézőtéren Jelenei a budapesti Perem színpad A zöld hátizsákos em­ber című pódiumjátékából Kulcsár József felvételei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom