Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-27 / 278. szám

Dirk ózó verseny Sal»óíarjanban Szombaton és vasárnap nagyszerű birkózócsemege lesz Salgótarjánban. A me­gyeszékhelyen országos ser­dülő kötöttfogású tisztelet­díjas versenyt rendeznek. ' Az előzetes nevezésekből kitű­nik. hogy az FTC, a DVTK, a Jászberény és a Jóiszapátin kívül ott lesznek a Pásztó, az Eger, a Ganz-MÁVAG és a Bp Honvéd fiatal birkózói is. A rendezők mintegy 100 in­dulóra számítanak. Természetesen ezen az erő­próbán az SKSE reménységei is szőnyegre lépnek. Barna Péter edző fiai nagy becs­vággyal készülnek hete^ óta. Mi tagadás, csábítóak a t’sz- teletdíjak. Éppen ezért Tur- csányi László, Győri József, Galamb Gábor, Mosonyi Já­nos, Fodor István és a többi­ek sok borsot akarnak törni az ellenfelek orra alá, mond­ván: Ha elviszi valaki a tisz­teletdíjat, az férfiasán küzd­jön is meg érte. Ez a verseny nagy jelentő­ségű azért is, mert egy hét­tel megelőzi az 1975, évi ser­dülő magyar bajnokság küz­delmeit. Jó alkalmat nyújt a felkészülésre, az erő felmé­résére. Az érdeklődőknek pe­dig fogásdús találkozókat ígér különböző súlycsoportokban a kétnapos birkózóverseny. , zatot a Malinovszkij úti Al- ják le. Vasárnap délelőtt 10 A szombat délután 16 óra- talános Iskola tornaterme- órakor folytatódnak az ősz­kor kezdődő küzdelemsoro- ben két szőnyegen bonyolít- szecsapások. J|Í|| Négy szám — 260 pont mínusz Gondolatok Mexikó ürügyén Gólkirálynő és társai Ivislovász Gizella Befejeződött a megyei kézi­labda-bajnokság. A gólki- rátynői címet 110 góllal Kis- lovász Gizella (St. ZIM) sze­rezte meg, míg a másik két helyet Molnár Ilona (SBTC II.) és Szlávi^ Ida (St. Kötő Sp.) foglalta el. Az újdonsült gólkirálynőt munkahelyén kerestek meg. Volt edzője, Simon József, a megyei kézilabda-szövetség elnökségi tagja így jellemez­te: — Mivel edzője voltam, munkahelyünk is a ZIM, vád érhetne, _ha csupa jót monda­nék Giziről. Nem akarok dicshimnuszt zengeni, de ami igaz, az igaz! Jól lő, irányít, betör, kiszolgál. Keménység­ben még 6okat kell magára szednie, ha magasabb osztály­ban akar játszani. Kritika és elismerés! A já­tékos is tudja, — A keménység valóban nem erős oldalam. Van javí­tanivaló a gyorsaságomon is. Sőt gyakran ellövöldözöm a t labdát. Valakinek lőni is kell, és sok megy fölé vagy mellé — mondja a gólkirály­nő. Huszonkét éves. A „zsinór­ban’,’ elért második helyek után az első siker volt az idei bajnokság, és mellé a gólkirálynői cím. — Még ilyen előkelő he­lyen nem végeztem. Sokat számított az is, hogy én lőt­tem a heteseket — jegyzi meg, de tudjuk, góljainak többségét „betörésből” sze­rezte. Tavaly hívták a Stécéhez is, de nem ment. Molnár Ilona — Talán azért, mert nem érzek elég önbizalmat ma­gamban. Pillanatnyilag nincs intézője a ZIM-nek és ebben a minőségben is segédkezem — mondja búcsúzóul. Szlávik Ida A 98 gólos Molnár Ilona a Bolyai Gimnázium IV a osz­tályának tanulója. Pályázhat a Jó tanuló — Jó sportoló címre, hiszen jeles tanuló Kedvenc tantárgya a mate­matika, a fizika és a kémia. A jövőről így vall: — Szeretnék továbbtanulni, egyetemre készülök Vesz­prémbe. Természetesen a ké­zilabdával nem akarok sza­kítani. A dunántúli városban jó kézilabdaélet van, a végső cél a Bakony Vegyész. Titok­ban elképzelem magam a csapat mezében. Persze a matematika—fizika szakos diploma is fontos számom­ra. Három éve kézilabdázik, átlövő. Kár, hogy nem kezd­te előbb e sportágat, most. pótolni akarja a mulasztást. Elsősorban gyorsaságán kell javítania, mert tudja, hogy Veszprémig még hosszú az út,. Szlávik Ida 91 góllal szo­rult a harmadig helyre. — Reálisnak tartom a vég­ső sorrendet — mondta a karancslapujtői lány, aki az St. Kötő Spartacus játékosa. — Ötödik osztályos korom óta kézilabdázóm. Ez már családi hagyomány. Nővérem otthon játszott a csapatban, és ez meghatározta, hogy én mel.yik sportágat választom. A Kötőben góljai zömét át- lövésből szerzi. Három éve hívták az SBTC-hez, ott is alapozott. — Nem tudtam megszokni. Most már szinte biztos, hogy a Kötőben fejezem be a pá­lyafutásom — de ez még messze van. H. J, A varázs szertefoszlott, öt­tusa-válogatottunk ismét meg­szabadult egy. az évek során egyre nyomasztóbbá váló ér­zéstől. Öt év után ismét mi­énk az öttusa-vb csapatver­senyének aranyérme. újra tiszta lappal indulhatunk. Mondhatni úgy is« lélektani­lag egyenlő esélyekkel. . Ez az első, és alighanem a legfontosabb tapasztalat, ame­lyet levonhatunk a mexikói világbajnokság eredményei­nek ízlelgetésekor. Az öröm feltétlenül jogos. A kérdés mégis felmerül: mit ér tu­lajdonképpen az örök rivális, a Szovjetunió 404 ponttal tör­tént megelőzése? Az elemzéseket megelőző­en feltétlenül" le kell szögezni: győzelmünkkel és a szovjetek teljesen váratlan harmadik helyével együtt minden ma­radt a régiben. Továbbra is ők a legnagyobb riválisaink. Ezt a lovaglás utáni vert helyzetben is bebizonyítottak. Mi történt a következő ver­senynapokon? A szovjet öttu­sázók óriási lelkierejét dicséri, hogy mindkét technikai szá­mot megnyerték, miközben hátrányukat (néhány pont hí­ján) felére csökkentették. Úszásban azután végszóra fordult a kocka. Valószínűleg ebben a számban vált legkéz­zelfoghatóbbá az a plusz- amely a magyar legénység mellet talán a legkomolyabb ütőkártya lehet: a két csapat átlagéletkora közötti számot­tevő különbség! Elég csak egy-egy életkor bizonyságul: amíg Lednyev 34, addig Kan­csal csak 24 éves. Márpedig úszásban harminc körül már jóformán lehetetlen érdemi fejlődést produkálni. Futás­ban ez kevésbé van így — meg is látszott az eredménye­ken. Nézzünk szembe a rideg tényekkel. A lovaglás utáni négy számból háromban alul­maradtunk a Szovjetunióval szemben, ami 260 pontos ösz- szesített hátrányt jelent. Ví­vásban Kancsal jól, Maracskó erősen közepesen, Sasics vi­szont kimondottan gyengén szerepelt. Lövészetben for­dult a kocka a csapaton be­lül. A Maracskó által lőtt 195 körös egyéni csúcs mellett Sasics is várakozáson felül teljesített- Kancsal viszont a 190 körrel nem elégített ki. Úszásban m'nd a 1100 pontos átlag, mind pedig az egyéni teljesítmények aranyérmes szinten mozogtak. Ugyanez nem mondható el a futásról, ahol — magaslat ide, magas­lat oda — átlagosnál jobb képességű futóktól többet is elvárhattunk volna. A fizikai számok elemzése, megér néhány sort. Amíg pél­dául a Szovjetunióval szem­ben 64 ponttal pluszban ma­radtunk addig az Egyesült Államok versenyzői 239 pont­tal többet teljesítettek úszás­ban és futásban a mieinknél, Különösen az egyéni ver­seny tizedik helyezettjét az amerikai Burleyt kell kiemel­ni. aki az utolsó két napon 2267 pontot ért el, szemben a Kancsal, Maracskó és Sasics által teljesített 2013, 2058- il­letve 1926 ponttal. Nem vé­letlen, hogy dr. Nagy Imre szövetségi kapitány már a Mexikóba történt elutazás előtt az úszó- és futóteljesít­mények fokozását jelölte meg az olimpiai felkészülés leg* fontosabb tennivalójaként! Ha már szó esett róla, ma­radjunk Montreainál. Dr. Nagy Imrét sokan dicsérték még többen gáncsolták szub­jektív válogatási módszere miatt. Tulajdonképpen csak Maracskó csapattagsága ta­lált általános helyeslésre. Most viszont már aligha von­hatja kérdőre bárki is a kapi­tányt akár az összeállításért, akár a szintén még Mexikó előtt tett azon kijelentéséért, mely szerint az olimpián is a jelenlegi együttest óhajtja in­dítani. Ami azt jelenti, hogy ebbe az egységbe bekerülni csalc egészen kivételes teljesít­ménnyel, vagy netán beteg­ség, illetve sérülés okozta kényszerhelyzetben lehet. A viták- áskálódások a mexikói győzelem után is alig­hanem folytatódnak. A szél azonban, amelyet várhatóan kavar az ellentábor, sokkal kisebb ereiű lesz, mint volt Mexikó előtt. Dr. Nagv Imre pedig ismét összeállítja (a maga szubjektív normája alapján) a montreali különít­ményt. Megteheti! Jocha Károly Sportliivpsxet Országos viszonylatban is kie­melkedő lő vészered m én v e k szü­lettek az idei légfegyveres me­gyei bajnokságon. Sok kezdő és más lövész bizonyította. hogy Nógrádot jegyzik” a céllövész- s portban, sőt számon tartják őket az Európa-bajnoki válogatottak összeállításában is. Három ver­senyzőnk kapott meghívást a vá­logató versenyekre. Kalikó. Simkó lég pisztoly ban. Nagy Gyula iuni- orversenyző légpuska-verseny- szúmban. Eredmények: 1. Serdülő leány 40 lövés, légpuska: 1. Dormán Csilla 351 köre^vség. 2. Híves Ildi­kó 342 ke.. 3. Dudás Zsuzsa 318 ke., Serdülő fiú: 1. Tóth Zoltán 335 ke., Ifjúsági leány: 1. Sólyom Katalin 348 ke.. Ifjúsági fiú: 1. Krieger Sándor 359 ke.. 2. Mik­lós Nándor 345 ke., 3. Földi Ist­ván 343 ke.. Junior fiú: 1. Nagy Gyula 376 ke., 2. Krieger Sándor 363 ke.. 3. Miklós Nándor 347 ke., Junior leány: 1. Bakóczi Erzsébet 351 ke., 2. Lukinich Andrea 330 ke.. Férfiak: 1. Nagv Gyula 379 ke., 2. Kosár József 378 ke.. Nők: 1. Bálint Sándomé 344 ke. Serdülő fiú, 40 lövés, légpisz­toly: Tóth Zoltán 348 köregvség. Junior fiú: 1. Tőzséir Gyula 356 ke. (91), 2. Földi Sándor 356 ke. (881. 3. Tajti Béla 342 ke. Junior leány: 1. Dormán Éva 357 ke., Férfiak: 1. Katkó Pál 381 ke.. 2. Simkó Rezső 375 ke.. 3. Tőzsér Gyula 359 ke. Nők: 1. Földi Lász- lóné 342 ke.. 2. Dorrr.án Józseíné 341 ke-, 3. Dormán Éva 340 ke. K. J. iMbdurúgás A városi ki «pályás bajnokság végeredménye Befejeződött Salgótarján 1975, évi kispályás labdarúgó­bajnoksága. Három csoport­ban, a már kialakult erővi­szonyok szerint 28 csapat mérkőzött. A győzelmet az A csoportban, szoros küzdelem­ben az Építő Szövetkezet együttese vívta ki a SÜMSE előtt. A B csoportban a Számviteli Főiskola lett a bajnok az azonos pontszámot elért Öblösüveggyár! KISZ előtt — mindkét csapat „ma­gasabb osztályba” került. A C csoportban született a baj­nokság eddigi történetének legnagyobb rekordja. Az elő­ször nevezett SKÜ csapata ve­retlenül 126:22-es gólarány- nyal végzett az első helyen és lépett egy csoporttal előbb­re. Végeredmények: A csoport 1. Építő Szöv. 18 14 2 ? 76:24 31 2. SÜMSE 18 13 3 2 60:30 29 3. Megvei T. 18 11 3 4 25 4. Emlők 18 9 1 8 40:42 19 5. Szónbány. 3* 18 8 3 7 54:48 16 6. KGYV 18 7 2 9 41 :47 16 7. Síküv. ** 18 8 2 9 35:40 16 8. BRG 18 7 2 9 47:58 16 9. MSZMP—K.** 18 1 3 14 32:69 3 10. Tigáz 18 1 1 16 27:37 3 A góllövőlistán: 1. Toldi Miklós (Szénbányák) 20, 2. Simon Imre (SÜMSE) 18, 3. Szabó Zoltán (Ép. Szöv.) 17, 4—5. Fekete Gyula (Petőfi), Földi László (Ép. Szöv.) 15—- 15 góllal. B csoport Kosárlabda: felcsillant a remény OSC—SKSE 79:74 (42:42) Budapest, v.: Aranyosi, Szász. SKSE: Szert (15), ju­hász (19), Tóth (13), Paila (8), Svantner (9)’ cs. Petrucsik (2), Szabó (2), Lajgut (5), Osz- vald (1), Edző: Szarvas Jó­zsef. A végig szoros emoerfogás- sal játszó ellenfél taktikája nem ízlett a kohászoknak. Ez volt az oka, hogy váltóit ve­zetésnél előnyös neiyzetben egyszer sem tuaiaK legalább hát-nyolc ponttal elhúzni el­lenfelüktől. A nagy harcra és a Kemény összecsapásokra jel­lemző, hogy a büntetőket vé­ve figyelembe a 32:17-es arány a kohászok sportszerű­ségét igazolta. SKSE—HÓDMEZŐVÁ­SÁRHELY 79:74 (41:38) Hódmezővásárhely, v.: Há- vei, Virig. SKSE: Juhász (12), Svantner (4), Palla (13), Tóth (14), Oszvald (4), cs.: Petru­csik (18), Szabó (8). Edző: Szarvas József. , A már kiesett Hódmezővá­sárhely (sportszerűen) nem adta fel a küzdelmet. Ottho­nában a legjobb összeállítás­ban lépett pályára az NB II- től búcsúzó hazai együttes. A kohászok 9. győzelmükért harcoltak. Fej fej melletti küzdelemben mindvégig ve­zetve, győzelmüket annak kö­szönhetik, hogy az ellenfél három legjobb dobóiét sem­legesítették. A védekezésből Juhász, Szabó és Petrucsik vállalt döntő részt. Petrucsik ezúttal eredményességből is jól vizsgázott. Tóth Péter pontjai is aranyat értek. A győzelemmel a kohászok újabb léoést tettek a benn­maradás felé. Az utolsó nagy erőpróba szombaton este a Diósgyőr elleni találkozón lesz. A győztes bennmarad, a veszten kiesik. A találkozót .»agy érdeklődés előzi meg, a hazai közönség lelkes biztatá­sa sokat jelenthet a győze­lemben. SBTC—MÁV KÓRHÁZ 100:37 (43:11) Salgótarján, v.: Görgényi, Kállai. SBTC: Kővágó (9), Bablena (25), Kulhavi (8), Szarvasné (8), Anda (18), cs.: Válai (7), Tőzsér (13), Vancsik (17), Langár (—), Makiári (—). Edző: Pancsovai Nándor. A sereghajtó elleni találko­zón az edző, az ifjúsági csa­pat tagjai közül öt kislányt juttatott szóhoz. Az ellenfél a mérkőzés alatt kevés ellen­állást fejtett ki. Az SBTC fia­taljai a taktikai formációk gyakorlása helyett a bűvös 100-as határ elérésére töre­kedtek. Utóbbi sikerült (matyus) 1. Számviteli F. 16 12 1 3 59:17 2* 2. öblös KISZ 16 12 1 3 63:26 25 3. Mélyépítők 16 12 1 3 58:17 25 4. Földhivatal* 16 8 1 7 34 :44 16 5. Vegyénsz 3* 16 7 3 6 56:46 14 6. Városi T. 16 7­9 26:56 14 7. Lokomotív 4* 26 4 3 9 21:37 7 8. Irodagép 16 2 2 12 36:79 6 9. Nógrádterv 16 2 % 12 26:17 6 1«. FOKGÍEM visszalépett A géllövőlistán: 1. Tóth B. József (Mélyépítők) 17, 2. Horváth Ferenc (öblös KISZ) 15, 3. Bodor István (Öblös KISZ) 14, 4—5. Drevenka Im­re (Vegyépszer), Kiss Pál (Mélyépítők) 13—13 góllal. C csoport 2. St. Dózsa* 14 9­5 60:36 17 3. ZIM-KISZ 14 8 1 5 47656 17 4. Venvesipar 14 6 2 6 51:54 14 5. Kórház 14 6­8 28:56 12 6. AFIT 14 5 1 8 45 :45 11 7. UKKÜ 14 3 1 10 31:59 7 8. Agrober 14 2 1 11 29:78 5 A góllövőlistán: í Pálmai József (SKÜ) 23, 2. Vári Ist­ván (SKÜ) 13, 3. Szeberényi Tibor (SKÜ), Smelk'ó Sándor (SKÜ), Karóczkai Tibor (AFIT) 12—12 gólal. Az első vonal felettiek egy osztállyal feljebb kerültek, az alsó vonal alattiak A„kiestek”. * = büntetőpont levonva. NÖGRAD - 1975. november 27., csütörtök 7 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom