Nógrád. 1975. november (31. évfolyam. 257-281. szám)

1975-11-20 / 272. szám

Ealarsagyarmalon jártunk Kc/i!al»flázóli Miskolcon — Nyílva 9 a csarnok kapuja — Mi újság a járásban ? Balassagyarmati sikerrel ért véget a fiú kézilabdások Országos Ifjúsági Kupájának megyei selejtezője. A három­fordulós küzdelemben a Ba­lassagyarmati SE bizonyult a legjobbnak. Megelőzve a töb­bi között az St. Építők és a Szőnyi SE csapatát. A BSE kézilabdásainak éle­tében ez volt az első alkalom, hogy túljutottak az első aka­dályokon, és bizonyítják, hogy az utánpótlás-nevelés­ben pótolják hosszú évek ki­hagyásait. Négy pontot veszt­ve végeztek az élen és ez mindenképp szép siker. Csü­törtöktől az újabb próbatétel következik Amikor híre jött a területi döntő csoportbeosz^ tásának, bizony nem lelken­deztek. — Nagyon nehéz csoportba jutottunk — mondta Gál Endre, a fiatalok edzője. Az FTC, a DVTK és az Eger társaságában játsszuk a területi döntőt Miskolcon, a városi sportcsarnokban. Nem kergetünk rózsaszínű álmo­kat, mivel a csoportból csu­pán az első helyezett jut az országos döntőbe. A második vagy harmadik helyet már sikernek könyvelnénk el. A csapat erősségei a Cseri test­vérek, akik közül Péter ifjú­sági válogatott kerettag és a kapus Szyetlik Lajos. A városi sporthivatalban Horváth Béla sportfelügyelő arról a lehetőségről beszélt, amit a sportcsarnok kínál a város lakóinak. Szombatonként kettőtől fél ötig mindenki előtt nyit­va ,áll a sportcsarnok kapu­ja! Korra és nemre való te­kintet nélkül várunk min­denkit, aki szeret mozogni és igényli a testedzést. Jöhetnek az utcák csapatai Í6 kézilab­dázni. röplabdázni, lábteni­szezni is lehet és tornaszere­ink is vannak, meg lehet moz­gatni a fáradt izmokat — új­ságolta a sportfelügyeló. Úgy gondoljuk, a kezde­ményezés nagyszerű és biz­tos, hogy élnek is vele a ba­lassagyarmatiak. Labdarúgó MNK Nógrádi Vörös Csilla? SE—Kazincbarcikai Vegyész l:l (1:1) Rétság: 400 néző. v.: Geiger. A mindvégig ió iramú mérkőzé­sen a hazaiak végig egymrangú ellenféltként küzdöttek, A játék képen nem látszódolt a két osz­tálynyi különbség. Szünet után a Ré^ság három, az ellenfél két ab­szolút gólhelyzetben hibázott.. A mérkőzésén a Rétság büntető rú­sikerek gásokkal jutott tovább. (A máso­dik sorozatiban 4:3-al). Góllövök: Dóra, illetve Kopa. Pásztói KSE—Egri Vasas 3:0 (1:0) Hasznos: '200 néző, v.: Hoffer. A mindkét félidőben többet tá-' niadó pás-ztói csapat helyzetei ala.pján nagyobb arányban is győzhetett volna. Góllövő: Tari S. 3. (l-et 1.1-esből.) Tíz megye term eszel járásáról A Kelet-magyarországi Ter­mészetbarát Szövetségek ve­zetőinek tanácskozását no­vember 22—23-án Szolnokon rendezik meg. A kétnapos ér­tekezlet első napján délelőtt, a megjelentek elsőben a fo­gadó megye sportjáról kap'riak részleges tájékoztatást, majd az Országjáró Diák Körök országos szervezéséről, illetve a Szolnok megyei Országjáró Diák Körök működéséről hangzanak el beszá­molók, amelyeket vita kö­vet. Ezután a Szolnok me­gyei Természetbarát Szövetség vezetősége ismerteti a me­gyei természetbarát mozgalom helyzetét. Délután az értekez­let tagjai együttesen megte­kintik az alapításának kilenc­századik évfordulóját ünnep­lő Szolnok város történelmi nevezetességeit és az új la­kónegyedeket. Utána a ta­nácskozás folytatja munká­ját: a megyei természetbarát szövetségek vezetősége ad számot területük ez évi ered­ményeiről, munkásságáról és ismertetik az 1976. évi fela­datokat. Másnap, november 23-án az értekezlet az 1975. évi Tisza-túra értékelésével kezdi meg tanácskozását. Ez­után kerül sor a természetba­rát mozgalom időszerű kérdé­seivel foglalkozó referátumra, amelynek vitája és a tanács­kozás értékelése után fejező­dik be a tíz Kelet-magyaror­szági Természetbarát Szövet­ség — köztük Nógrád megye — vezetőinek kétnapos érte­kezlete. Sjiorflianitcsícrck kérésiéinek Zenekar nincs karmester nél­kül... Ez az örökérvényű igazság a sportra, s elsősorban a csanat- sportokra is vonatkozik, hiszen dirigens vagy vezéregvéniség nél­kül általában nehezebb ered­ményt, sikert, győzelmet elérni. Karmester volt a magvar lab­darúgásban Puskás Ferenc vagy Albert Flórián, a kosár’abrlában Gremingcr János, a vízilabdában Markovits Kálmán; — ve érerrvé- niseg a női teniszben Körmöczi Zsuzsa, az asztaliteniszben Sidó Ferenc, vagy a kardvívásban Kárpáti Rudolf. Mostanában vi­szont gyakran hallani és olvasni arról, hogy „nem volt aki irá- nvítsa” X csapatot, vagv macá­val ragadja” Y egvüttest. hiá- nvoznak a régiekhez hasonló NAGYOK. Pedig láthatjuk, hogv mit jelent Kocsis Lajos karmes­teri szerepe a Bp. Honvéd labda­rúgócsapatában, Jónver István egyénisége az asztaliteniszsoort- ban, Gedó György olimpiai és Furóna-bajnok helve az ökölví­vó-válogatottban és még sorol­hatnánk egy-két példát. De — sajnos — nem sokat, mert mind kevesebb az olyan magyar spor­toló. aki az elődökhöz hasonló lehetne. Karmesterek és vezéregyénisé­gek — ezzel a témával kapcso­latban beszélgettünk Tóth Dezső­vel, a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet igazgatójával, aki a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke. — Valóban mindinkább ..fehér holló” a magvar sportban az nlvan versenyző vagv játékos, aki betöltheti a kimagasló egyéniség szerepét — mondta Tóth Dezső. ■í De ebben elsősorban nem a sportolók a ludasok, hanem a szakemberek, akiknek a tehetsé­gek közt meg kell találni azokat, akik majdan alkalmasak lehet­nek az említett „feladatkör” be­töltésére. Kik alkalmasak arra. hogv karmesterek, illetve vezéregyéni­ségek legyenek? — Sok feltétel, összetevő szük­séges ehhez. Nem elég a soort- bcli tehetség, adottság. tudás, megfelelő emberi vonások is kel­lenek. Erre szinte számolatlanul tudnék pozitív, illetve negatív pél­dákat felsorolni. Csak egy-cgv: a vízilabdázó Szívós István alkal­mas erre, az asztaliteniszező Klampár Tibor nem. Tovább bon­colgatva a témát: a csapatjáté­kokban például nemcsak az szük­séges, hogy magával ragadja tár­sait. hapern egyénisége megszab­hatja az együttes vagv a válo­gatott stílusát is. Az egvéni sportokban főleg az eredményei­nek jut nagv szerep, hiszen győ­zelmei, sikerei serkentő hatás­sal lehetnek az utána következő társának a szereplésében. Gon­dol iunk például egv Davis Kupa tenisztalálkozóra, vagy asztalite- nisz-mérközcsre. Kinek a feladata a karmesterek, a vezéregyéniségek személyének a kialakítása, illetve mit kell en­nek érdekében tenni? — Azt nem lehet várni, hogv ha egv sportoló valamely klub tagjaként többedmagával bekerii’ a válogatottba. ott véletlenül majd ..főszereplő” lesz. Ehhez az adottságot már klubjából magá­val kell hoznia. Ezen a téren minden az edzőkön, a klubveze­tőkön múlik. Nekik kell a fia­talok, a tehetséges sportolók kö­rében felfedezni azokat. akik majdan alkalmasak lehetnek a nagyobb feladatokra, példaképe' lesznek társaiknak, a fiataloknak. S hogv a szakembereknek helves iránvba kell vezetniük, befolyá­solniuk a kiszemelteket. ú*v azoknak hasonló hatással kel? lenniük versenyző- vagy játékos­társaikra. K. M. Huszár Istvánhoz is beug­rottunk egy pillanatra egyet­len kérdés erejéig: mi újság a balassagyarmati járásban? — Kezdjük Dej tárral. A községben asztalitenisz-szak­osztály alakult, s úgy terve­zik, hogy jövőre a megyei bajnokság küzdelmeiben in­dulnak. Itt a járási tanács épületében, ahol mi is széke­lünk a nagyteremben, a ta­nácsok megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére női és férfi sakkversenyt rende­zünk. A hét végén befeje­ződnek a megyei másodosztá­lyú labdarúgó-bajnokság nyu­gati csoportjában és a járási bajnokságban is a küzdelmek. A sorsolás szeszélye, hogv a II. osztályban élen álló Rétság vasárnap a Szendehely csapa­tát, a második helyezettet fo­gadja. A két együttes között egy pont a különbség, úgy­hogy nagy derbire van kilá­tás — mondta a sportfel­ügyelő. H. J. Röplabda A Kisíere^tyéneh majdnem sikerült A röplabdázók Országos If­júsági Kupájának területi döntőit hat városban bonyo­lították le. Itt már a lányok­nál és a fiúknál is az állva maradt 24—24 csapat négyes csoportokban vívott körmér­kőzést a veszprémi döntőbe jutásért. A tét nagy volt, hi­szen csak a csoportelsők men­tek tovább a december 28— 30 között sorra kerülő orszá­gos döntőbe. Nógrád színeit a lányoknál a Kisterenyei SE, a fiúknál a ZIM röplabdásaí képviselték. AÜélarcményscgciaik Neve: Kuris Nándor. Születési helye, ideje: Ba­lassagyarmat. 1959, április 18. Magassága: 183 cm. Súlya: 83 kg. Egyesülete: B .lassagyar­mati SE. Edzője: Poór Péter. Négy olimpiai pontot ho­zott egyesületének egy fiatal atléta Budapestről a Népsta­dionból az országos serdülő­bajnokságról. Kuris Nándor bronzérmes lett az A kategó­riások súlylökő számában, s kezéből az 5 kilogrammos go­lyó 14,68 méterre szállt, s mint később kiderült, ez elég volt a harmadik helyhez. Az eredmény egyben úi megyei serdülő csúcsot is jelentett! Halk szavú, szerény, ugyan­akkor céltudatos fiatalem­bert ismertünk meg Kuris Nándor személyében, aki Ba- lassista diák. és ö is régen el­jegyezte magát az atlétiká­val. Így vallott amikor kér­deztük : — Az általános iskolát itt a szomszédban a Bajcsy úton végeztem, ahol Kertész Gá­bor testnevelő tanár figyelt fel rám, szerettette meg velem ezt a sportágat. Itt a gimná­ziumban Rozimán Vilmos ta­nár úr segített sokat, most pedig egyesületemben Poór Péterrel dolgozom együtt. Az igazság az, hogy diszkoszve­tőként kezdtem, a diszkosz volt -a kedvencem. Később, miután a reményeim kicsit megcsappantak áttértem a súlyra. Ennek a harmadik helynek végtelenül örültem. A „dobogós dobás” harmadik­nak jött be, s megmondom őszintén nem számítottam er­re a helyezésre. Így aztán amikor felállhattam a dobo­góra és átvehettem az érmet, én voltam a legboldogabb. Azért is örültem, mert „nem hivatalos” úton jutottam a döntőbe. Az országos vidéki bajnokságon esélyesként in­dultam, és nagyon izgultam. Nem jó esélyesnek 1 lenni! Legalábbis nekem nem volt az, mert nem tudtam bizto­sítani a továbbjutást. Egye­sületem nevezett mint csúcs­tartót, és a szövetség elfogad­ta a nevezést. Ennyit a har­madik helyről, és még vala* mit: A szakosztály négy olim­piai pontot várt tőlem súly­ban ás disizkoszban. Ezt tel­jesítettem. Hetente öt alkalommal ed- zek és szabad időm jóformán alig van, mert a többi sport­ágat, így a tornát sem hanya­golhatom el, ugyanis szeret­nék a Testnevelési Főiskolá­ra jelentkezni. Hetenként vár a zeneiskola js, trombita szakra járok. Szeretném jö­vőre megvédeni helyezésemet és a diszkoszt is „felhozni” a súly mellé — mondta Kuris Nándor. Poór Péter edző véleménye: ,.C ak jót mondhatok Nándor­ról. Szorgalmas, pontos az edzéseken és a tervet a le­írtaknak megfelelően vég­rehajtja. Amiben javulnia kell az a versenyzés maga. Hihetetlen, hogy mennyire izgul és, hogv milyen lámpa­lázas egy-egy verseny előtt. E/. majdnem mindig gátolja az eredményességben. Ezen szeretnénk segíteni. Jövőre már az ifjúságiak között ver­senyez, és véleményem sze­rint reális, hogv újra dobo­gón legyen, hiszen a mezőny végeredményben ugyanaz”. (SZ) Atlétika Általános iskolások futóversenye A kisterenyei lányok Kecs­keméten küzdöttek és hajszál híján sikerült a döntőbe jutás. Azonos pontszámmal végez­tek, mint a győztes — itt három csapat azonos pontszá­mot ért el, mert körbevertél; egymást —, s végül a kiírás szerint a játékosok nagyobb testmagassága döntötte el a továbbjutást a helyi csapat javára. A végeredmény: 1. Kecskeméti Építők 5, 2. Kis­terenyei SE 5, 3. Számítás­technikai SJ 5. 4. Bonyhádi Spartacus 0 pont. A tarjáni fiúk Almásfüzi­tőn léptek pályára kevés si­kerrel, mindössze egy győzel­met arattak. A végeredmény: 1. TF SE 6. 2. Tatabányai Bá­nyász 5, 3. Győri Dózsa 4, 4. St. ZIM 3 pont. A városi atlétikai szövet­ség hideg, szeles időben Sal­gótarjánban az öblösüveggyá- ri pálya feletti dombon ren­dezte meg a város általános iskolásainak mezei futócsa­patversenyét. Dicséretes, hogy az egyéni verseny után a csapatbajnokságon is szép számmal indultak diákok, pontosan 390-en!’ Az egyes számokban végig nagy küz­delmet vívott a zagyvapálfal- vi és a Maiinovszkij úti is­kola, s a mérleg az előbbi ja­vára billent. A pontversenyt is a zagyvapálfalviak nyerték és az összesített pontverseny­ben is ők vezetnek. Eredmé­nyek. Leányok. V. osztály, győz­tes: Barna Katalin (Zagyva­pálfalva). Csapatban: 1. Zagyvapálfalva 28 helyezési szám (Barna, Barcza, Honti. Rácz, Artmann). VI. osztály, győztes: Tőzsér Mária (Maii­novszkij út). Csapatban: 1. Zagyvapálfalva 39 hsz. (Kis- benedek, Tóth, Szőllős, Nagy, Trajbiár, Szegedi). V77. osz­tály, győztes: Telek Márta (Mártírok út). Csapatban: 1. Zagyvapálfalva 37 hsz. (Futó, Lukács, Varga, Lányi, Szik- szai). VIII. osztály, győztes: Császár Bea (Mártírok út). Csapatban: 1. Maiinovszkij 37 hsz. (Szlivka, Harcsa, Jóner, Rigó, Horváth). Fiúk. V. osztály, győztes: Szendrődi András (Maii­novszkij út). Csapatban: 1. Zagyvapálfalva 43 hsz. (Orosz, Tóbi, Antal, Három, Garádi). VI. osztály, győztes: Cserényi Zsolt (Rákóczi út). Csapat­ban: 1. Zagyvapálfalva 35 hsz, (Bének, Benkócs, Tóth, Benke, Dajkó). VII. osztály, győztes: 1. Kadlót Zoltán (Maiinovszkij út). Csapatban: 1. Maiinovszkij út, 17 hsz. (Kadlóth, Bolla, Szojka, Han- gonyi, Ispán). Vili. osztály, győztes: Tóth Endre (Maii­novszkij út). Csapatban: 1. Zagyvapálfalva 41 hsz. (Meggyes, Varga, Földi, Hor. váth, Oravecz). A pontversenyben: 1. Zagy­vapálfalva 51, 2. Maiinovszkij út 40, 3. Rákóczi út 33, 4. Gagarin 23, 5. Bagiyasalja 8, 6. Mártírok út 7 ponttal. Az egyéni ás csapat mezei után az összesített pontver­seny állása: 1. Zagyvapálfal­va 114. 2. Maiinovszkij út 90, 3. Rákóczi út 49, 4. Gagarin 39, 5. Mártírok út 20, 6. Bagiyasalja 18 pont. Terepíulás előli Csapatban: 1. Musyarország 12006, 2. USA 11720, 3. NSZK 11696 pont. Egyéniben: Lednyev fszovjet) áll az élen Mexikóvárosban az öttusa­világbajnokság negyedik szá­mában, az úszásban is foly­tatták kitűnő szereplésüket a magyar versenyzők, akik kö­zül a legjobban Maracskó Tibor szerepelt, 1136 ponttal a 7. helyen végzett. Sasics Szvetiszlav és Kancsal Tamás is 1000 ponton felüli időt úszott, előbbi 11. lett 1088, míg Kancsal 15. helyen fe­jezte be a versenyt 1076 pont­tal. Csapatban a 3. helyen végzett a magyar trió. Négy szám után kitűnőek az esé­lyek, s így érthető, hogy nagy izgalom előzi meg a terepfu- tást. Csapatban a magyar együttes kerek 500 ponttá! előzi meg a nagy rivális szov­jet csapatot. Az összetett verseny állása négy szám után: Egyéni: 1 Lednyev (szovjet) 4104, 2. Kancsal Tamás 4083, 3. Fox (angol) 4082.... 5. Maracskó Tibor 4002... 7. Smeljov (szov­jet) 3940... 12. Sasics Szvetisz­lav 3836... 42. Ivanov (szov­jet) 3368. Csapatban: 1. Ma­gyarország 12 006. 2. USA 11 720, 3. NSZK 11 696, 4. Szov­jetunió 11 506, 5. Svédország 11430 pont. Sxiirkolvgyülc» «* SltTC-nél A hajrá előtt szurkológ3'ű- iést rendez az SBTC labda­rúgó-szakosztálya Salgótar­jánban, az egyesület Vörös­hadsereg úti klubhelyiségében. A pénteken 17 órakor kezdő­dő szurkológyűlésen Dávid Róbert vezető edző és a szak­osztály vezetői válaszolnak a szurkolók kérdéseire. A palánk alatt... » (Herbst Rudolf felvétele) r NÖGRAD - 1975. november 20., csütörtök 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom