Nógrád. 1975. október (31. évfolyam. 230-256. szám)

1975-10-08 / 236. szám

Sítegy ei hajn okság Három vendégcsapul győzőit Húsz gól a hetedik fordulóban — Döntetlen Balassagyarmaton Először nyert idegenben a KSE és az St. Volán Szeles, őszies idővel kö- rémesével őrizték meg hálójú- utárl Mosó 18 méterről a bal szöntött a labdarúgókra a kát a szoros védekezést nyúj- sarokba lőtte a labdát. 0:1. megyei bajnokság hetedik tó vendégek. Érdekes módom Félidőig jobban játszottak a fordulója. Olykor alaposan a II. félidőben szél ellen ját- vendégeké Szünet után nyom- megtréfálta a játékosokat, szott üveggyáriak kombima- ban kiegyenlítettek a ha- szurkolókat. Miatta rúgtak tív játékukkal biztos győzel- zaiak: az elmélázó védők talán csak tíz-tíz gólt a pá- met harcoltak ki. GóEövo: mellett Zagyvái L. 20 méter- lyaválasztó, s a vendég- Kálnai (2) és Takács. Jó: ről a kapufát találta el, s a együttesek? Bőséggel adód- Bertáit, Simon J. Takács, visszapattanó labdát a felíu- tak meglepetések. Három Kálnai. ill.: Telek Gy.. Os- tó Szentgyörgyi a hálóiba találkozón ugyanis a vem- gyáni, Lipták H. vágta, 1:1. A 60. percben Ké­dégcsapatok szerezték meg ri és Szegedi kapus össaecsa­a bajnoki pontokat. A lista- st. Volán—Dejtár 4:1 (1:0). pott. s a kulcsjátékost váll­vezető kazáiri együttes So- és kézsérülése miatt le kel­mosikőújfalu ellen győzött ide- Dejtár, 300 néző. v.: Nagy lett cserélni. A következő gémben. Első idegenbeli győ- Imre. St. Volán: Horváth — peroben Kéri lőtt gólt, 2:1. A zelmét szerezte'meg Mátra- Szőcs. Sándor, Lovasi —Ivá- hajrában a vendégek veszé- novákon a Kisterenye. vala- nyi J., Péter — Makovszki. lyeztettók többször a kaput, mint Dejtáron az St. Volán, iványi G., Muzsik. Pusnik egy ízben Jeszenszki bravur- Vereségükkel a novákiak (Bodnár). Váradi (Demeter), ral hárította Molnár fejesét, három hellyel jutottak hát- Edző: Patkó József. Dejtár: Jó: Máté, Fejes. Szentgyör- rább a táblázatom. Előbbre- Gál — Tóth (Sinkó), Macz- gyi, Kéri. ill.: Pusztai. Mol- lépett viszont a hazai pá- kő. Sárosi —. Zsiga. Csókása nár. Feremcz, Mosó. lyán döntetlent játszott Bgy. — Szalai, Bacsa, Kovács F., Volán. A két salgótarjáni Kremnicsán G„ Sztankó. Fel- Palotás—Pásztó 1:0 (0:0). üveggyári csapat biztosan készítő: Csókási István. A 4. nyert a megyeszékhelyen. A percben az egyik hazai fede- Palotás. 300 néző, v.: Pün- Síküveggyár a jól védekező zet kézzel ütötte el, a labdát kösdi. Palotás: Pete — Zsiga, Szőnyi SE csapatát verte 2:0- a büntetőterületen, s a meg- Matiszlovics.. Tóth A. — Mól­ra. míg az öblösüveg,gyáriak ítélt 11-esböl Sándor megsze- már B.. Szabó F., Turcsányi— a hullámzó teljesítményt rezte a Volán vezető gólját, Illés. Balogh. Farkas. Molnár nyújtó . karamicslapujtőieket i:o. A 63. percben egy jobb- L. Felkészítő: Kovács József, késztették megadásra. Rom- oldali beadásból Sinkó fejel- Pásztó: Kodak — Sipos, Ba- hányban kemény küzdelem- te a rövid sarokba a labdát, zsó. Kelemen — Almási, Vass ben győzték le a hazaiak az a két 16-os között hűl- — Smolek [Székely), Szűcs St. Bányagép SK csapatát. A lámzott a játék. A 65. perc- (Tari). Sándor. Kovács, Győr. viszonylag sportszerű fordu- ben Bodnár elcsípte a haza- Edző: Ponyi László. A ke­lóban egy kiállítás, két sérü- adott labdát, s a hálóba vág- meny, de sportszerű ménkő- lés történt. pedig kétszer 30 perces mér- Lengyelország ellen: kőzés volt az MTK-VM má­sodik csapata ellen, Magyarország Keret — MTK-VM II. 6:0 (2:0). Vezette.: Kovács Ferenc. St Síküveggyár—Szőnyi 2:0 (1:0). Kazár—Somoskőújfalu 1:0 (0:0). Somoskőújfalu, 300 néző, v.: ta, 2:1. A 70. percben a bűn- zés II. félidejében a széllel tetőterület sarkáról Iványi hátban játszó palotásiak át- SE g. szabadrúgásból a feiső vették a játék irányítását, s sarokba helyezte a vendégek Illésnek a 70. percben szer- harmádik gólját, majd egy zett góljával megérdemelten Salgótarján, Sugár út. 400 Demeter—Makovszki tárna- nyertek. Matiszlovics térdsárü- néző, v.: Fodor. St. Síküveg- dás végén Demeter állította lést szenvedett a hajrában, gyár: Surányi I. — Feremcz, lyfe a végeredményt, 4:1. A 88. Jó: Matiszlovics, Tóth A., Mol­Verbovszki, Sándor (Surá- percben Szócsőt feleselésért nár B.. Illés. Turcsányi. ill.y nyi s.) —' Csőri (Nagy I.), kiállította a játékvezető. Jó: Kodak, Sípos, Sándor. Fehérvári — Ungvári, Dudás, Horváth, Sándor. Iványi G„ Ullmanm, Isdínszki, Godó. Ed- Péter. Muzsik. Makovszki, ill.: ző: Kollár Gyula. Szőnyi SE: Maczkó, Csókási. Kremni- Plessek — Pintér I., Kéri, csán G. Pintér T. — Bodor. Bangó — Vidéki, Gyetván. Sándor, St. ZIM—Bgy. Volán 1:1 (1:1). Dóra L. Kazár: Telegdi Gy. Csorba, Szeles. Felkészítő: . _ — Tőzsér G., Domonkos. Ko­Malik József. A védekezésre Balassagyarmat. 400 mező, vacs T. — Tóimat K.. Ko­berendezkedett vendégek az v-- Nagy János (Heves me- vacs B. — Gec&e, Kovács L., I. félidőben megkeserítették ri, I,. ademszs.1 — Rátóti, Geczi (Tolnai F.), Bo­a hazai támadók’ kedvét. A FQCsa (Gál), Varadi, Három (Szabó B.). Edző: Pál 24. percben baloldali tárna- Pi>czos, Bocsi — Óra- Somos: Béres — Ká­dasból eléje fejelt. .. Labdát v^ Pai bagjri Bandur Gy. pás j^ Gajger. Babjak — Dudás vágta a hálóba, 1:0. lŐie (Újházi). "Edző. Baridur Bányász. Kovács I. — K.ava- Szümet utám a szórványos Mihaiy. Bgy. ^ '(Hm: Nasz|_iy séber, Szabó O., Dankó vendégtámadásak okoztak ~ Hocao-zi, Mihály, dr. Ha- (Antal), Kovács II. Felkészí- bajt a síküveggyári védők- lasz , Loksa, r erencz. Gál 45. Ferenc. A mérkő­nek. A 68. percben Dudás ~ Hasiy&va(Eissen), rarkas, z/^s nagyobb részében a ha­lőtte a kapu elé a labdát, _ riTri ,,. (Hurtosih birtokolták többet a Fehérvári visszafejelte, s az Felkészítő: Pál Marton. A jó labdát, de csatáraik sorra a felfutó Ungvári lövése iramú mérkőzés 18. perce- hibázták a jobbnál jobb nyomán a hálótartó vasról bem Pa.1 vezette fel a labdát, helyzeteket, öt perccel a be­vágódott vissza. A hajrában s két csel után a kimozduló fejezés előtt Babjak 11-est fokozódták a hazad támadá- Naszály mellett juttatta a ha- r0ntott. Két perc múlva egy sok. s kétszer is a kapuvo- 4 .SY- 3 partjelzőt serte- szabadrúgásból Domonkos vi­nalról mem,tettek a Szőnyi SE Seto mezőt kellett elvezettet- szont húsz méterről gólt lőtt. védői Jó: Fehérvári, Dudás, nj a játékvezetőnek a pálya- jd; Domonkos. Kovács B„ Isdinszki, ill.: Plessek, Kéri, rol, a J*5-, Kovács L., ill.: Gajger, Ko­Bangó. St. Öblösüveggyár— K.-lapújtő 3:0 (0:0). ben az előretörő Farkast Pó- csa buktatta, s a 11-esből Csá­ki egyenlített. Szünet után a változatos játék legnagyobb helyzetét a hazaiak szalasz­_ , -p. ,-,f tották el. amikor Póczosmen­Salgotarjan. Schuj-erJ. ut, teU a kapuvanalróI Jó: ‘Pó. ezos. Pál. Nagy. Három .1.. Kadenszki. ill.: Hodászi, dr. Halász, Loksa, Horváth. vács II.. Béres. A bajnokság állása 200 néző, v.: Káposzta. St. Öblös.: Simon P. — Bertók, Simon J-. Pilinyi — Horvath Gy., Kakuk, Dollencz (Pün­kösdi) — Horváth F. (Antos), Gáspár. Kálnai, Takács. Ed­ző: Simon Imre. Karaneslap- njtő: Barta — Kovács. Te­lek S. (Laezkó G. [Telek N.j), Telek Gy. — Juhász L„ Os­Kisterenye—Mátranovák - 3:0 (0:0). Mátranovák. 400 néző. v. 1. Kazár 2. St. Síküveg. 3. Kls-tere-nye 4. St. öblösü. 5. St. Volán 6. M.-novak 7. Palotás 8. St. ZIM 9. Romhánv. 10. K.-lapuito 11. Bgy. Volán 12. St. Bányagép 13. Pásztó 14. Deitár 15. SíZŐnyi SE 7 6 1 -12-1 13 7 4 3 - 14- 5 11 7 5 - 2 11- 8 10 7 4 1 2 18- 6 9 Miskei. KSE: Koncsik —Sző- is! Somos. 7 2 5 -12-8 7322 12-10 7 3 2 2 9-9 7 2 3 2 13- 9 7313 12-11 73-4 11-18 7 2 1 4 11- 8 7 13 3 8-13 7124 4-12 7 1 2 4 8-20 7115 10-17 3 7 115 4 Zombori az újonc a lengyelek elleni magyar válogatottban A magyar labdarúgó vá- Baróti Lajos a ferencvárosi venném a válogatott-után* gatott a már teljesen beidegző- Magyart „átirányította” Haj- pótlást, ha nem a fiatalabb dött menetrend szerint foly- dúszöboszlóra, a 23 éven alu- válogatott csapatokból... tatta felkészülését a lengye" Rak válogatottjába. Eszerint a Lengyelország lek elleni szerdai, lodzi talál- Az edzőmérkőzést korábbra elleni mai csapat: Kovács L. k,azóra is. A szombat estétől tették, hogy a játékosok a — Nagy III., Bálint, Rab, Lu- együttlevő gárda hétfőn két- tv-n megnézhessék a Szuper kacs — Kovács J., Nyilasi, szer is kiiautóaott a Népstadi- Kupa visszavágót Zombori — Pusztai, Fazekas, ónba: dé’előtt 70 perces edzést A mérkőzés * után mint NaSy L. Tartalékok: Rother- vezetett Baróti Lajos szövet- ah t Baróti Lajos’ már mel, Megyesi, Mucha és Vá­ségi kapitány irányításával ei5re megmondotta, kihirdet- radi. Kovács^^erenc„„ed_^.eü*?11 te a válogatott összeállítását. . Mit vár a kapitány? — Mint minden szakvezető, —• Az összeállításnál első- természetesen én is győzelem- válogatott sorban az osztrákok ellen si- szeretném vinna a csapatot. kérésén szerepelt csapatot Nagyon nehez lesz a dolgunk, vettem számításba — mondot- hiszen a lengyelek az utóbbi ta a kapitány. — Kényszerű- bárom évben labdarúgósoort- Góllövő: Nyilasi (2) Kovács ségből kellett változtatnom ÍVlk hatalmas előrehaladósá- J.. Mucha, Bálint és Fazekas. Kocsis Lajos, Pintér és tettek bizonyságot. Egyen- A 60 perces mérkőzésen Rab Tóth András sérülése miatt. la ellenfelek szeretnénk len- krvételével mindenki szere- Ismét van újonc a csapatban, J1.1’ győzelmi reményeket pelt. A Ferencváros fiatal já- mégpedig Zombori, a Vasas ta.plalgatu.nk, a döntetlennel tékosa külön edzett, mert 24 éves labdarúgója. Azért ls. nagyon ele=edettek len­ni ég érezte sérülését és Báró- esett a választás rá. mert ki- henk. ti nem akart kockáztatni. A tűnőén megállta a helyét az A mrgyar labdarúgó-válo- lodzi mérkőzésre azonban már utánpótlás-válogatottban, a gatott kedden délelőtt, uta- rendben lesz. Nagy László, az piros-kék együttes bajnoki zott el Lengyelországba. Re- Újpesti Dózsa csatára beje- mérkőzésein is jó formát mu- pülőgáppel Varsóig, onnan lentette, hogy egészséges, vál- tatott, és ha következetes társassáokocsival a mérkőzés lalja a szerdai szereplést, így akarok maradni, honnan is színhelyére, Lodzba utazik. Röplabda A férfiak mentei lék meg a becsületet SÜMSE—KILIÁN SE 3:0 Kovács, Sárainé, Szabóné, mora, Kiss. Edző: Molnár (4, 9, 11.) Denk, Csik, Tari. cs.: Ipacsné, László. Radvánszki. Edző: Szatmáry Élvezetes, jó iramú, szín- Salgótarján, v.: Molnár. Szilárd. vonalas találkozón gyengébb SÜMSE: Féiegyházi, Szom- Idegenben a szokáshoz hí- támadójátéka miatt vesztett a szed, Takács, Sárai Z., Papp, ven ezúttal is mélyen tudása mezőnyben jó teljesítményt Fürjesig cs: Handó, Sárai B., ajatt szerepelt a tarjáni nyújtó kisterer.yei csapat. El- Somoskői. Edző: Félegyházi együttes, bátortalan játékkal sősorban Hanyiné, Ökrös és Pál. A két együttes között „súly­csoport”-különbség volt. A SÜMSE győzelme egy pillana­tig sem volt kétséges. szenvedett vereséget. BELOIANNISZ—ÖMTE (8, 12, 7) ZIM—GÖDÖLLŐ 3:2 (11, —12, 12. —12. 6) Szomora érdeme, hogy a baj­nokság második helyezettje 3:0 ellen saját pályáján kitűnően helytállt a kisterenyei csa. I pat. Rónatelep, v.: Molnár. ÖMTE: Miskovics, Csörgő, KECSKEMÉTI ÉPÍTŐK— Jóasa, Pappné, Somoskői, Hu- KISTERENYE 3:2 . litka I. cs.: Bagoly, Boda, Hu- (—11, 9, —7, 12, 6) SaZpotarjan, Banyai mka n Ka<ilót Felkészítő: ZíM: Liptai S., Bíró, Liptai Szedlák Kálmán. Kecskemét, v.: Balázs. Kis­I., Sank, Farkas, rajsnar, s. Az önbizalom nélkül ját- terenye: Kovács, Rása, ök- Koban. Edző: Farkas Robert ^ hazai együttes VSiesJége rö8, Bokor, Puska, ÍL .yiné. A kieses, rangadón ideges u arányban is reális. cs.: Szomora, Kiss. Edzo-.vlol­Iégkorben kitűnő jatekvezetes J J n^r László mellett a JelkeSebben játszó SZEGEDI KENDER—KISTE- A kiSés’ szempontjából fon­ZIM az utolso _ játszmabari RENTE 3:2 tos találkozón a jóval kisebb harcolta ki a győzelmet. ^ (4> 12, —9, —13, 11) képességű hazai együttes győ­zelmét elsősorban a hibát hi- Szeged, v.: Vígh. Kistere, bára halmozó vendégcsapat- nye: Kovács, Rása, Ökrös, Bo- nak köszönheti. MAGNEZIT—SBTC 3:0 ■ (9, 7, 6.) Budapest, v.: Székely. SBTC: kor, Puszta, Hanyiné. cs: Szo­Mátyus László Kézilabda Verejtékes győzelem kiiiléses vereség SBTC—KISKUNHALAS 10:8 (5:6) 1 Salgótarján, v.: Gulyás, Mé­száros. SBTC: Kiss (Koliárné) Józsáné' (2), Nagy (3), Ta­nyílt volt. A türelmesebben eredmény, játszó ellenfél 5:5-ig egyenlít- gólnélküli Innen 8 perces időszak ksvetke­gette a hazaiak egygólos ve- zett. Az újabb SBTC-roha- zetését. Az utolsó percben mókát szerencse kísérte. Két vezetést szerzett a vendég- góllal vezetést szereztek, , • • , , Tnirki 7vt V nióh csapat. Az akciómentes ta- ezt a mérkőzés végéig tar ... lálkozn <57íinpt.íi után a7 SRTP. tani tnrHák A találkozón a: . n, FphérvárinZ m • lálkozó szünete után az SBTC- tani tudíák. A találkozón az 5 Krvársnó t—1 " Rulvnk (—i tő1 h‘ggadtabb játékot és gó- SBTC fölényét ezúttal a gó­= Tarján Pptpr 4 ' lókat vártunk. Ezzel szem- lók helyett igen sok kapu­ben a küzdelem hevessége fa jellemezte. A ielkesedés­A találkozó az első percek- nőtt. A vendégek 7:5-re el- sei ezúttal sem volt hiba. gyáni L. — Lipták E„ Tóth ke. Mester, Csikós — Márton. S. Híves. Lavaj A.. Lipták Szabó Gy. — Kovács T.. Ba- R.' Edző: Lantos Ede. Az I. rany:1- , Tarlósi, _ Szeberényi, félidőben a szél segítségével Szomszéd. Edző: Szilágyi támadó hazaiak ellen* sze- GTu!a- M.-novák: Domonkos — Márkus, Gecse, Kilczin — Mészáros, Simon — Farkas (Veres), Lakatos, Tóth, Ko­vács. Csikós (Kotroczó). Edző;. Szomszéd Ádám. A meglel pően sok hibával játszó ha­zaiak ellen ezúttal úgyszól­ván minden sikerült a lendü­letesebben játszó vendégcsa­patnak. Góllövő: Baranyi, Tarlósi, Szeberényi. Jó: Kon- csik. Mester. Csikós, Márton, Kovács, ill.: Gecsc. ,-14 3 tői az útolsókig küzdelmes és húztak, majd 7:7 A Nógrád megyei Tűzol- lóparancsnokság felvételt hirdet salgótarjáni és ba­lassagyai-rnati parancsnok­ságaira katon.ai szolgálatot letöltöttek részére, egyén­im házott 2 cpkocsitesetői és tűzoltói­beosztások ellátására 1976. január 1-től 35 éves kor­határig. 24/48 órás szolgá­lati rendszerben. Jelentke­zés személyesen a parancs­nokság személyzeti szervei­nél. Salgótarján. Lovász József út 37. és Balassa- gyarmat. Baltik F. út 1. Romhány—St. Bányagép 2:1 (0:1). Romhány, 300 néző, v.: Ben,kő. Romhány: Jeszenszki — Zagyvái I.. Fejes. Máté — Szentgyörgyi, Pásztor — Koczka (Kéri), Ferencsik (Hegedűs). Zagyvái L., Zac- har, Varga. Felkészítő: Rot- tek. József. St. Bányagép: Sze­gedi (Pál) — Bozó, Bndrejter. Schwaircz — Molnár. Fs- reincz. Pusztai — Mosó, Rigó. Jenei, Szilágyi. Edző: Kriskó Lajos. A 18. percben két csel Kosárlabda Döntőit a kulcsemberek gyenge teljesítménye Teke lett az örvendetes a hetesek biztos értékesítése, Kiss pompás vé­dése és Józsáné lendületes já­téka. Vereség a fővárosban BP. CSŐSZERELŐ SKSG pat ellen a gyenge játékkal, meg- . ^ Ka agygölFOS 98:81 (40:27) illetődve kezdő Kohászok mind- tekecSapat-bajnokSdg Vll. végig nem tudtak játékba len- fordulójában az St. Öblös­Budapest, v.: Üjvári, Holócsi. dűlni. Az ellenfelet túlságosan ijvpüevár Rudanesfpn az Tka­SKSE: Juhász (30), Svantner (11), respektálták. Ehhez járult, hogy UVeg?,yar Budapesten az Hta Tóth (6). Najgut (9), Oszvald a nagy akarással küzdő. 30 Don- TUSnal vendegszerepe.t. A (6), cs.: Bállá (5), Szabó (8), Pét- tot szerző Juhászon kívül a kulcs- tarjániak több mint 400 fás rucsik (5), Balogh (—). emberek gyenge játéka a fiata- átla°2al sem tudtalr avőz­A bajnokságban vezető. Igen lókra is ráragadt. «auaggdi sem tuaiaic SJ °z ió formában játszó budapesti csa- M. L. ni* ^ hazaiaknai ugyanis volt egy-két kiemelkedő teljesít­mény. A másik NB Il-es csa­pat, az St. Síküveggyár itthon 5:3 arányú vereséget szenve­dett a DMTE-től. Vasas Ikarus—St. öblös­üveggyár 6:2 (2575—2510 fa), Ikarus: Maksai 425, Sudár 386, Márkus 436, Fogarasi 431, Buli 451, Bató 446. St. öb­lösüveggyár: Huram Gy. 431. Puszta 419, Huram T. 410. Győri 417, Kovács 425, Klau­ber 408. íz MNK-ban Ré(ság-§KSE, St. Bányagép. —Pásztói ÍÍSE találkozók A labdarúgó MNK megyei se- végződött, és 11-es rúgásokkal lejtezőjében eldőlt a legjobb négy “ ' ' ...................... k özé jutás sorsa. Az St. Bánya­gépgyár 2:0 (1:0) arányban nyert a km Egyetértés ellen, míg a PKSE 2:1 (1:0) arányban bizo 3:1 arányban a vendégek bizo­nyultak jobbnak. Október 15-én Rétság—SKSE és St. Bányag^pgyár—Pásztói KSE nyúlt jobbnak az St. Síküveggyár párosításban mérkőznek a csa- csanatánál. Nagy küzdelmet ví- patok. A 14 órakor kezdődő ta- vott Nógrádsápon a helyi eg.yüt- lálkozókon a győztesek képvisc- tes a rctságiakkal. A találkozó lik Nógrád színeit az MNK nagy- 2:2 (2:1) arányban döntetlenül döntőjében. III. KERÜLET—ST. ÉPÍTŐK 26:11 (14:3) Budapest, v.: Kovács, Ur- bán. St. Építők: Kiss (Ko­vács T.) — Kovács Z. (—), Nagy (2), Kovács I. (2), Szabó (—), Szlávik (7). Nágei (—), cs.: Drezenka. Edző: Czimmer János. A fűtetlen, hideg autóbusz- szal késve érkező Építőknek a bemelegítésre mindössze 10 perc jutott. Merev játékukat az ellenfél jól kihasználta. Percei< alatt 11 gólt dobtak. Az Építők csak 11:0 után kezdtek magukhoz térni. Ettől kezdve már felváltva estek a gólok. Szünet után tovább javuló játékkal már nyíltab­bá, színvonalasabbá tették a mérkőzést. Az első részben kapott 11 gól az ellenfélnek behozhatatlan előnyt biztosí­tott.- ... M. L. NÓGRÁD - 1975. október 8., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom