Nógrád. 1975. október (31. évfolyam. 230-256. szám)
1975-10-26 / 252. szám
A Pravda szombati számában ..szemleíró” aláírással cikk jelent inog ,.A közel-keleti béke és haladás érdekében'’ címmel az SZKP központi lapja többek. között ezeket írja: — Az egyiptomi sajtó hasábjain az utóbbi időben egyre gyakrabban jelennek meg olyan kijelentések, amelyek árnyékot akarnak vetni a Szovjetunióra, közel-keleti, és főként Egyiptommal kapcsolatos politikájára. Egyesek egész addig mennek, hogy szinte a Szovjetuniót vádolják. amiért az egyiptomi vezetés más arab államoktól bírálatokat kap a nemrég megkötött külön egyiptomi— izaraeli megállapodás miatt Alaptalan fellépések — Az ilyen teljesen alaptalan fellépéseket sajnálatos módon nem utasítják vissza Egyiptomban azok sem, akik az ország politikáját irányítják, és akik a dolgok valódi állásának ismeretében kötelesek lennének ezt megtenni. — Ezért kell' emlékeztetni néhány alapvető, a szovjet— egyiptomi kapcsolatokat és a Szovjetunió egész közel-keleti politikáját érintő tényre. Mint a cikkíró leszögezi, a Szovjetunió Egyiptomhoz fűződő kapcsolatait mindig külpolitikájának elvi alapjaiból kiin ul\ a érintette. Ezeknek az alapoknak szerves része az imperializmussal és gyarmatosítással szembeni Kibékíthetetlen elvi álláspont, továbbá a nemzeti felszabadító mozgalmak következetes támogatása. Rendkívül világos utalásokat találhatunk erre vonatkozólag a hivatalos dokumentumokban és a szovjet vezetők beszédeiben is. Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a XXIV. pártkongresszuson tartott beszámolójában hangsúlyozta, hogy a szovjet külpolitika egyik alapvető célja „a nemzeti felszabadító mozgalom támogatása és sokoldalú kapcsolatok létesítése a fiatal fejlődő államokkal”. Az 1952. júliusában lezajlott egyiptomi forradalom óta a szovjetunió minden tőle telhetőt megtesz az arab országokhoz fűződő baráti kapcsolatok és s°koldalú együttműködés fejlesztése érdekében. A cikkíró a továbbiakban áttekinti a két ország politikai együttműködésének alakulását 1952-től napjainkig. Emlékeztet arra, hogy a két ország vezetői rendszeresen csúcsszintű találkozót tartottak. Az új Egyiptom vezetői számos alkalommal rámutattak. hogy aiz ország valóban független fejlődésének egyik elengedhetetlen feltétele a 6zovjet—egyiptomi Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének szovjet- unióbeli látogatása eredményes és sikeres volt, tovább erősítette a magyar és a szovjet nép hagyományos, testvéri barátságát. Lázár Györgyöt fogadta Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára is: baráti beszélgetésen tárgyaltak a két párt és a két ország együttműködésének továbbfejlesztéséről, a szovjet és a magyar nép baráti kapcsolatainak erősítéséről, tájékoztatták egymást arról, milyen eredményeket értek el országuk dolgozói a népgazdasági tervek teljesítésében. az SZKP. illetve az MSZMP legutóbbi kongresszusai határozatainak végrehajtásában. A mostani látogatás sikere, meghitt, baráti hangulata is kifejezi, hogy a Szovjetunióval kialakult kapcsolatunk tarlós, hosszú távú és megmásíthatatlan politika, amely nemzeti érdekeink számbavételén. szocialista céljainkon alapul: ezért'nincs és nem is lehet kivétel semm'féle konjunkturális ingadozásnak. Bebizonyosodott: immár lehetsé- *m vászon# wtt kis <*'99 fi PRHUDA SZEMLEVROJH: A közel-keleti béke és haladás azokra az erőfeszítésekre ísj amelyek a Palesztinái arab nép törvényes és elidegenít- hetetlen jogainak biztosítása' ra irányultak. érdekében” együttműködés. Gamal Nasz- szer elnök annak idején kijelentette: „teljes mértékben tudatában vagyunk, hogy a Szovjetunió támogatása nélkül Egyiptom egyetlen bonyolult feladatát sem lenne képes megoldani, sem gazdasági, sem politikai téren.” A Pravda cikke sorra veszi az egyiptomi történelem fontos eseményeit: az 1956-os izraeli agresszió, az 1967-es közel-keleti háború és az 1973- as háború napjait, amelyek ékes bizonyítékai hogy a két országnak a nemzetközi színtéren való együttműködése fontos tényezővé vált a Közel-Keleten a nemzetközi viszonyok alakulásában. Különös / feledékenység A kétoldalú politikai együttműködés nemetközi jogi alapjairól szólva a cikk szerzője • melékeztet ai'ra. hogy 1971. május 27‘én barátsági, együttműködési megállapodást írtak alá a két ország képviselői. „E megállapodásban világos kifejezést nyert az a szoros barátság feltétlen támogatás, és kölcsönös megértés, amely a Szovjetunió és a haladó . arab államok kapcsolatait jellemzi” — írja a Pravda. Napjainkban Egyiptomban — folytatódik a cikk — egyes politikai személyiségek úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha az 1971-es megállapodást a Szovjetunió mintegy rákényszerítette volna Egyiptomra. A különös fele- dékenységben szenvedőkön kívül azonban mindenki jól emlékszik arra, hogy melyik állam vetette fel a szerződés megkötésének gondolatát. Arra is emlékeznek, hogy mit mondott ebből az alkalomból Anvar Szadat elnök „Akartuk ezt a megállapodást — mondotta az egyiptomi nemzetgyűlés előtt tartott beszédében — és aláírták azt, újabb biztosítékokat szerezve harcunk sikeres befejezéséhez. Jövőnk és utódaink jövőjének nevében törekedtem a szerződés aláírására a Szovjetunióval.” Nem kevésbé bizonyító erejű, ahogyan a két ország gazdasági kapcsolatai fejlődtek. A Szovjetunió egyebek közt 148 ipari létesítmény építésében nyújtott és nyújt segítséget az arab országnak. Ezek közül mintegy 100 már felépült, sikeresen működik, és jelentős hasznot hajt az Egyiptomi Arab Köztársaság népgazdaságának. Ki lehet-e törölni az egyiptomi nép emlékezetéből az együttműködés történetének olyan dicső lapjait, mint az Asszuáni Vízierőmű, vagy a Heliáni Fémkohászati Mű közös, felépítése — kérdezi a cikkíró, majd emlékeztet arogy a volt gyarmatosító . ..nak annak idején egymás után tagadták meg a részvételt e két nagyszabású létesítmény építésében. Nem így a Szovjetunió, amely elvileg teljesen más álláspontot képviselt az egyiptomi nép számára létfontosságú beruházások ügyében. Az asszuáni létesítmény 1971. január 15‘i ünnepélyes megnyitása alkalmából aláírt közös szovjet—egyiptomi nyilatkozat egyebek közt rámutatott: „Asszuán az országok közti egészséges egyenrangú kapcsolatok valódi példáiévá lett, és egyértelműen igazolja, hogy a fiatal fejlődő országok nagy sikereket érhetnek el politikai és gazdasági függetlenségük megszilárdítása terén a szocializmus erőivel való együttműködés segítségével”. Mit szólnak mindehhez azok, akik egyes egyiptomi lapok hasábjain igyekeznek befeketíteni a szovjet nép által Egyiptom és népe számára végzett nagyszabású alkotó munkát? Hiszen cikkeiket o’van villanyáram fényénél írják, amelyet Asszuán aö Egyiptomnak, olyan kenyeret esznek, amely az asszuáni öntözőrendszer segítségével termelt gabonából készült. A cikk a továbbiakban kifejti: Forradalmi vívmányok... — A forradalomnak meg kell védenie vívmányait. Az egyiptomi vezetők számára ez a kérdés már a kezdet kezdetén rendkívül éles for máiban jelentkezett. Harcol" niok kellett az egykori gyarmatosítók imperialista törekvéseivel szemben, és ezt a harcot csak nehezítette az a rendkívüli bonyolult helyzet, amely a térségben levő országok viszonya nyomán kialakult- Az arab államoknak szembe kellett találniok magukat Israel expanzionista törekvéseivel, amelyek a nemzetközi imperializmus és cionizmus támogatását élveztek. Támaszkodhatott-e ebben a harcában Egyiptom azokra az erőkre, amelyeknek befolyása alól éppen hogy felszabadult? Különös dolog lett volna elvárni, hogy az imperialista államok gondoskodjanak Egyiptom katonai potenciáljának megszilárdításáról. — Ennek megfelelően Naszr szer elnök . 1955'ben államférfiúi bölcsességről téve tanúbizonyságot, történelmi döntést hozott és a Szovjetunióhoz fordult a fiatal köztársaság védelmi képességeinek megszilárdítása céljából. Természetes volt az is. hogy a Szovjetunió mély megértéssel fogadta a kérést, szakértőket küldött Egyiptomba az egyiptomi kormány kérésére. Ezek segítségével korszerű fegyverzetű, harcképes fegyveres erőket hoztak létre. Nagy segítséget nyújtottak az egyiptomi fegyveres erők személyi állományának felkészítésében is. — Az 1967-es izraeli agresszió után a Szovjetunió teljesen helyreállította Egyiptom katonai potenciálját- A szovjet fegyverzet elsőrangú volta egyértelműen bebizonyosodott 1973. októberének napjaiban. Ezeknek a fegyvereknek segítségével az egyiptomi hadsereg nemcsak sikeresen visszaverte az ag- resszor próbálkozásait, de érzékeny veszteséget is okozott az izraeli betolakodóknak. Az egész világ meggyőződött arról, hogy ezekben a napokban Egyiptomban és Szíriában — a tengeren és a levegőben is — zavartalanul működtek a szovjet fegyverek és harci eszközök. A teljes szégyentelenségig kell eljutni annak, aki—mint most Egyiptomban néhány an teszik — azt állítja, hogy Egyiptom akkoriban a Szovjetuniótól. „néhány bőröndnyi alkatrészt” kapott. — Az 1973 októberi háború után a Szovjetunió következetesen fejleszti együttműködését Egyiptommal katonai téren a meglevő megállapodások értelmében. Ez azonban, mint ismeretes, kétoldalú dolog, együttműködést nem lehet fejleszteni, ha a felek közül az egyik az együttműködés megbontásának politikáját folytatja. Átfogó rendezés■ segít A Pravda cikke ezt követően a közel-keleti rendezés módozataival foglalkozik. Mint hangsúlyozza, a Szovjetunió és a többi szocialista ország abból indult és indul ki, hogy az agresszió következményeit maradéktalanul fel kell számolni. Sikeres látogatás után szág — mint Magyarország — és egy óriási hatalom között, amelyre nem vet árnyékot a nagyságrendek különbözősége. Lehetséges ilyen viszony, ha ez a nagyhatalom a kommunizmust építő Szovjetunió. S a népek barátságát, az országok együttműködését elősegíti — mint a most befejeződött kormányfői látogatás, s az ott lezajlott magas szintű találkozók is tükrözték — az a felhőtlen, szoros kapcsolat, amely a két párt, a két Központi Bizottság közt kialakult. Pártjaink együttműködésének tartalmát így jellemezte Kádár János: „Pártunk megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a szovjet testvérpárthoz fűződő kapcsolatainak. A Szovjetunió Kommunista Pártja halmozta fel a legnagyobb tapasztalatokat a szocializmus építésében, az osztályellenség- gel vívott harcban, a legtöbbet teszi a ttemsetközi kommunista mozgalom fejlődéséért, forradalmi elméletünk lenini örökségének megvédéséért. Pártjaink kapcsolatai szilárdak. a marxizmus—leniniz- mus alapján fejlődnek, teljes közöttünk az egység és az egyetértés minden fontos elvi és politikai kérdésben”. A Minisztertanács elnöke olyan fontos időpontban járt a Szovjetunióban, amikor különös súllyal vetődik fel, hogy mind teljesebben állítsuk a szocialista közösség államai nemzeti és nemzetközi érdekeinek szolgálatába azokat a lehetőségeket, amelyeket a szoros, önkéntes kooperáció nyit meg. Szocialista építőmunkánk jelentős állomásához, a negyedik ötéves terv végéhez értünk, s befejeződik az ötödik ötéves terv előkészítése, nem felejtjük: a létező szocializmus épp a két rendszer történelmi versenyében elért eredményeivel, példájának erejével, fejlődési ütemével és országaink kapcsolatrendszerével hat a nemzetközi fejlődésre. A szocialista országok ösz- szefogása . már eddig is meghat vány ózta erőforrásaikat. Azoknak a tartalékoknak még teljesebb kihasználása, amelyek ebben — s kiváltképp a Szovjetunióval való együttműködésben — rejlenek, a kor parancsa, előrehaladásunk elengedhetetlen biztosítéka. A Minisztertanács elnökének sikeres útja is tükrözi: tovább gazdagodik érzelmileg és tartalmilag is a két nép. a két szocialista ország testvéri kapcsolata barátsága. Valamennyien mély megelégedéssel vehetjük tudomásul: helyzetértékelésünk, a fejlődés tendenciáinak megítélése és politikánk minden kérdésben azonos, összefogásunk is megalapozottá teszi optimizmusunkat: hatalmas erők munkálkodnak a béke, a biztonság, a társadalmi haladás, az igazság érdekében, és mi abba a szocialista közösségbe tartozunk, amely mindinkább meghatározó szerepet tölt be a világ- formálásában. — Ennek az igazságos, rendezésnek létezik megfelelő nemzetközi mechanizmusa: a Közel-Kelettel foglalkozó genfj bókeórtekezlet — állapítja meg az SZKP központi lapja. — A Szovjetunió nem veti el ilyen vagy olyan részleges, közbülső intézkedés megvalósításának lehetőségét sem. Ezeknek a részleges intézkedéseknek azonban szervesen bele kell illeszikedniök egy mindent átfogó rendezésbe. ezeket a genfi konferencia keretében kell kidolgozni és foganatosítani. A Szovjetunió ellenzi, hogy ezt a nemzetközi mechanizmust csak a konferencia megkerülésével tett lépések jóváhagyásának eszközeként használják fel. Ebben rejlik az elvi különbség a Szovjetunió és mindazok között, akik a „lépésről- lépésre” politikájának leple alatt a közel-keleti helyzet gyakorlati befagyasztására, az arab területek izraeli megszállásának állandósítására törekednek. — Az a tény, hogy a szovjet álláspont felel meg a legteljesebb mértékben az arab népek alapvető érdekeinek, újabb világos igazolást nyert abban, hogy más • arab országok bírálták a Sínai'fel- szigeten levő izraeli csapatok részleges kivonásáról nemrég megkötött egyiptomi' —izraeli megállapodást. Ezek az arab országok éppen azt bírálják, hogy a megállapodás feltételei szerint Egyiptom az agresszor kezéből területének elenyészően csekély részét kapta vissza, ugyanakkor a megállapodás elvette az élét annak a problémának, amelyet az izraeli megszállás alatt maradt területeknek — a Sínai-félsziget csaknem 90 százalékának és más arab országok izraeli megszállás alatt levő területeinek — felszabadítása ie*. lent. Ezzel csapást mért Veszélyes kövei kés meny ide — .Mi több, a megállapodás' azzal, hogy az egyiptomi—iz- raeli csapatok közötti zónában amerikai személyzetet telepít, új, rendkívül messze- ható. veszélyes következményekkel járó elemet hoz a közel’keleti helyzetibe. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokon belül, így az amerikai kongresszusban is, ez a lépés nagy nyugtalanságot váltott ki. — Egy ilyen megállapodás aláírása elkerülhetetlenül csapást jelentett az arab népek egységére. Ugyanakkor e^ya* sek éppen a Szovjetunióhoz intézik azokat a vádakat,' amelyek az arab egység „alá* aknázásáról” szólnak. Világosi hogy ezek a vádak rossz címre szólnak- A Szovjetunió mindent megtesz ennek aa egységnek elősegítéséért. A Pravda cikkírója végűi hangsúlyozza: Miközben az egyiptomi—'• szovjet baráti kapcsolatok ellenfelei szívósan igyekeznek gyengíteni és aláásni a kétoldalú együttműködést, országunk hű marad elvi külpolitikai irányvonalához. A Szovjetunió politikája nemcsak azt a jót akarja megőrizni.- amelyet országaink közti viszonyban mindeddig megteremtettünk, de ezeknek a kapcsolatoknak további elmélyítéséra és gazdagítására is törekszik! Abban az üdvözletben! amelyet Leonyid Brezsnyev; Nyikolaj Podgornij és Alek* szej Koszigin küldött Anvar Szadat elnöknek az egyiptomi forradalom 25. évfordulója alkalmából, kifejezést kapott a Szovjetuniónál: az a, készsége, hogy tovább erősítse „a Szovjetunió és az Egyiptomi Arab Köztársaság szoros, baráti viszonyát és sokoldalú gyümölcsöző egy út t- működósét az imperialista és agresszióé erők ellen a békéért, h népek függetlenségéért és társadalmi haladásért vívott harcban megnyilvánuló közös' érdekek alapján. (MTI) Fizetik a KST-t! Kfizeiedik a karácsony. Segítünk választani Október 27-től november 15-ig. lemezjátszókból, magnetofonokból, asztali rádiókból, mikrofonokból. Egyes típusok sokkal olcsóbbak a Nógrád megyei Iparcikkkiskereskedelmi Vállalat MŰSZAKI SZAKÜZLETEIBEN. Balassagyarmaton, Nagybátonyban, Kisterenyén és a salgótarjáni Lakberendezési Áruházban