Nógrád. 1975. október (31. évfolyam. 230-256. szám)
1975-10-19 / 246. szám
Kokas Ignác: Orfeusz. A művész salgótarjáni kiállításából. ÍZT 3RD MEG BEFORDUL A SARKON Z„ A sovány technikus, s örülve a szerencsémnek, aimak, hogy merev tartásáról már lötávolságról felismertem, sietve eliszkolok előle. Átmegyek az utca túloldalára. Engem ez az ember nem fog többé elcsípni, föltartani, fo- gadkozom ingerülten, bár ezen közben feldereng bennem: menekülés helyett talán jobb volna eléje állni és végérvényesen leszámolni vele. Tíz év óta nincs tőle nyugtom. Erről természetesen jócskán tehetek magam is, a legelején még én biztattam, mivel egy meg nem alkuvó, hibáink ellen bátran harcoló embernek néztem. Belátom és elismerem tévedtem. Tíz esztendő jócskán elegendő volt ahhoz, hogy Z.-t kiismerjem, megszállott hibakeresőnek tekintsem. Neki az égvilágon semmi nem jó, illetőleg mindenben következetesen azt keresi, amire rámondhatja: „felháborító” „abszurdum”, ..disznóság’ és „megáll az ember esze”. Nekem meg égnek áll tőle a hajam. Ezt írd meg, követeli, és ha ráhallgatok, aipró-csep- rő, nem jellemző, mondhatom pitiáner sérelmeket körmöl- hetek reggeltől estig, szert téve némi kétes hírnévre, de úgy. hogy közben lovat adnék alá ja és a hozzá hasonlók alá. Másfél tucat Z-t ismerek ugyanis a városban.) Nem teszem, inkább menekülök előle, sajnos, menekülök, ahelyett, hogy egyszer kerek perec megmondanám: Szórakozzék a nagynénikéjével! Ilyen közléstől azonban eleddig még eltekintettem. Bizonyos közéleti bátorságra lenne szükségem, ezzel valamilyen oknál fogva nem ren- l delkezem, s nyugodtan fogalmazhatok többes számban, mért úgy látom, ezzel a bizonyos közéleti bátorsággal nem rendelkezünk.. Gondolom kényelmesebb az örökké felháborodott Z.-t kikerülni. mint kioktatni, vagy éopen meggyőzni. Meggyőzni? Ez az ami vele kapcsolatban teljesen elképzelhetetlen. Mindég és mindenben a szándékos 'ágot látja, vélt sérelmei megtorlására egyedül üdvözítő megoldásának a leválást. a kirúgást, a lenva- k"/ást találja. Ijesztő alak. Ö maga tévedhet, de más ne tévedtem „Ezt írd meg”! — harsogta az utcán. dühtől tajtékozva, és elö-idta ebben és ebb«>n az üzletben a oénzt- tárosnő rosszul adott neki visza. ha nincs résen, hanem figyel ,.az aljas perszóna” húrom forinttal becsapja. „Ez a k«res'teóelem, kérlek. Így bánnak a vevővel kérlek!” MONDJA, MONDJA teli szájjal és elvárja, hogy vele háborogjak magam is. érez- zem át a helyzet tarthatatlanságát, rohanjuk a tanácshoz, a városhoz, ha ott nem intézkednek, a megyéhez. a miniszterhez, követelni, hogy az aljas perszónát felelősségre vonják, a boltvezetőt, de még a helyettesét is fegyelmi elé állítsák , tanulják meg, hogyan nem szabad a vevővel bánni. . / Figyel, lesi az arcomat. s mivel úgy látja, nem mutatok kellő érdeklődést, gúnyosan felkacag: „Szóval itt tartunk, szabad rablás, a kartársnő szent és sérthetetlen, én pedig mehetek a sóhivatalba”. Fél óra múlva csüggedten azt ajánlom neki: panaszát örökítse meg a bolt panaszköny- vében és vegye számításba, hogy tévedni emberi dolog. Panaszkönyv? Megtörtént, közli, s tekintetéből kiolvasom: egy világ omlott össze benne, s ne higgyem, hogy rólam nincs meg a véleménye. Rólam, meg az opportunistákról, a gyáva szájtátikról. azokról, akik saját kényelmüket nézve, s féltve a dolgozók érdekében lám, nem mernek kiállni. Ezt írd meg! S előadja, hogy miközben a postán reklamált, a kartársnő, örökké az orrát fújta, lenéző mosolyát a zsebkendővel eltakarta, a parkban két kölyök a pázsitot futballpályának használta, a borbély a kuncsaftok boszantására átment a női részlegbe kávézni, a pincér így, a benzinkutas úgv... Hig-rvék el így ment ez évekig. összetalálkoztunk és gvak r. n má’- ötven lépésről kitiltotta: Ezt írd meg! Valósággal lesben állt, s az Utcán minden rendű, rangúi tisztség- visolőt lesró’ftott. előadni az éppen soron lévő sérelmeit Mi.rdig kéznél volt /néhány. Észrevettem továbbá, hogy hozzám hasonlóan mások is riadtan menekülnek előle, ami egyáltalán nem csoda, hiszen amelle't. hogv panaszkodik. tol-ö/odd ]or.',-7V,ai atlen. pn-z se fordul a fejében, hogv a ki* leszólít, annak éppen esetleg sietnie krtl valahová, s nem biztos, tmcv a világon a legfontosabb Z. kartárs panasza. Egyébként Z. nem nevezhető a felismerések emberének minthogy tolakodó rá- száll’sait, s levakarhatatlan- ságát valami olyasmivel magyarázza, hogy némelyik elvtárs túlságosan fönnhordja az orrát, nem áll szóba az egyszerű dolgozóval. Valamit mégis neki köszönhetek. Hozzásegített ahhoz, hogy mindinkább megkülönböztessem a valóban szóra érdemes hibákat a nem jellemző, a nem általános, az óhatatlanul előforduló tévedésektől, a felháborítót, a véletlentől, a jelentéktelent a jelentőstől. ÖT. MAGÁT, RÉG szőrszálhasogatónak tartom, s vele szemben nincsenek illúzióim. Nem lángol, amit meglát. s amit szóvá tesz, észreveszem, annak igazából nincs semmi jelentősége. Annyi az egész, hogy megesik, előfordul. Ezt írd meg! Nem írom meg! Sőt, tovább megyek, panaszát végég sem hallgatom. Egymaga több munkát ad a kivizsgálásokkal foglalkozó intézményeknek, hivataloknak, mint tízezer normálisan gondolkodó állampolgár. Csupa keserűség az élete, de legyen is. megérdemli. Szekulity Péter EGY ELMARADT VITÄ HELYETT Az elrmilt hetekben kis kötet jelent meg Párizsban, az Editions Social'es-nak (a Francia Kommunista Párt kiadójának) egy sorozatában. A könyv ereueti c<mst ..ői uioeiul így lehetne magyarra fordítani: Szemtől szejn- ben egy magyar vezetővel:/Aczél György- gyel. Szerzője: Jacques De Bonis, a francia párt elméleti folyóiraténak. a France Nouvelle-nek a főszerkesztője. A könyv a Kossuth Könyvkiadó gondozásában — mint arról már hírt adtunk — az elmúlt napokban jelent meg magyarul „Egy elmaradt vita helyett” címmel. Mint a kötet bevezetőjében Jacques De Bonis megírja: 1972 egyik estéjén született annak az — elmaradt — beszélgetésnek a terve Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára Alain Peyrefitte-1, az UDR. a gaulle-'sta párt akkori főtitkárával ült szemben a televízió kamerái előtt. Mikor a vita közben Peyrefitte a szocialista Magyarországot rágalmazta Georgies Marchais váratlan- javaslatot tett: találkozzanak a tv nyilvánossága előtt Aczél György és Alain Peyrefitte, a téma a két ország lakosainak helyzete. A párbeszéd így folytatódott: Georges Marchais: Elfogadja ezt a javaslatot Peyrefitte úr? Alain Peyrefitte: Egyenes adás lenne? G. M.: Egyenes. A. P.: Szimultán, tolmácsolással? G. M.: Igen. A. P.: Függetlenül attól, hogy mit mond t a vitapartner? G. M.: Természetesen. A. P.: Mindent azoíinal tolmácsolnak? G. M.: Az önök dolga tisztázni a feltételeket. Elfogadja? A. P.: Elfogadom a kihívást. Azután a francia jobboldali politikus mégsem fogadta el a kihívást. Kétszeri halasztás után. 1973. áprilisában, végleg lemondta a vitát. Akkor a L’Humanité Peyrefitte úr megfutamodott címmel vonta le az eset tanulságait. Egy évvel később, újabb viták után, amelyekben ismét a szocialista országok jelenlegi helyzetét érintették, felmerült az elvetélt párbeszéd emléke, és a gondolat. hogy most. a világgazdasági válság tünetei még aktuálisabbá tehetnének egy beszélgetést. A francia kommunisták iava- solták Aczél Györgynek: „Járják körbe és forgassák meg a témát, az emberek és a társadalom Magyarországon”. Így került sor a húszórás magnetofonibe'/zélge’ésre 1975 februárjának végén, márciusának elején Budapesten, s így jelent meg a kis könyv Párizsban, és most idehaza. A kötet még friss a párizsi könyvpiacon. nyomtatásban még nem jelentek meg komolyabb reflexiók, de joggal tekinthetjük a francia közvélemény egyik legilletékesebb megfogalmazójának Roland Leroy-t. a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a L'Humanité főszerkesztőjét, aki a könyvhöz írt rövid előszavában a többi között ezt mondja: „Aczél György személyisége és kifejezésmódja, melyben olyan jellegzetesen, mondhatnám magyar módra vegyül a klasszikus és a népi kultúra, s a politikai valóságérzék, bizonyára nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az eszmecsere széles körű érdeklődést keltsen. Annak is köszönhető ez. hogy a köny a szocializmus mindennapjainak jól sikerült bemutatása és magyarázata... Jobban megérti majd (a francia olvasó), mit jelent az. amikor a kommunisták azt állítják, hogy a szocializmusnak vannak egyetemes törvényei és szokásai és emellett olyan sajátos formái, amelyek közül egyik sem tekinthető modellnek. Magyarország nem Franciaország. mégis azok a problémák, melyeket egy magyar kommunista felvet, jellegzetesen a mi korunk problémái.” X Nem kisebb érdeklődéssel veheti kézbe a most megjelent kötetet a magyar olvasó is. A számok, adatok, tények, a gyakran segítségül hívott példák természetesen ismerősek a politika dolgaiban tájékozottak számára. A kérdések megközelítési módja azonban szokatlan. Már csak azért is, mert Jacques De Bonis- nak — ahogy maga írja — egyszerre kellett vállalnia az ördög ügyvédje szerepét, -tehát úgy fogalmazni, mintha a szocializmus egy ellenfele lenne —. de fel kellett tennie a maga. a Franciaországban élő kommunista kérdéseit is, s lehetőséget kellett teremtenie, hogy beszélgetőpartnere vázolhassa fel a magyar szocialista társadalom gondjait, a fejlődésből és az ellentmondásokból kiindulva. Mint a könyv példája mutatja, e háromféle megközelítési módot sikerült ötvözni, s még az élőbeszéd személyes hangulatát is megőrizni. A a 11 a n kérdések, s a váratlan Mimdiiduközbeszólások jóvoltából a magyar olvasó abban a ritka helyzetben érezheti magát, amikor önmagunkat mintegy kívülről :s szemügyre vehetjük. Eredményeink. harminc évünk, mai gondjaink ebben a megközelítésben mintha objektíveb- bek, pontosabban mérhetők jobban összehasonlíthatók lennének. S a válaszokat várva, olvasva, szinte bennünk is fölébred az Izgalom feszültsége, hogy kerek és frappáns érvek igazolják a francia olvasó előtt nemzeti — és nemzetközi — erőfeszítéseink eredményeit, amelyek meggyőzőek mindenki számára, aki csak nem viseli a rosszindulatú elfogultság fekete szemüvegét. S mert Aczél György válaszai nemcsak adatokban és példákban gazdagok, hanem lefegyverzőek nyíltságukkal, megnyernek színes képzettársításaikkal, szellemesek a költői idézetekkel és árnyaltak filozófiai és politikai értelemben egyaránt, így minden választ nem csupán az ország, hanem szinte a magunk személyes sikerének érezhetjük. B ,L. Lehet-e reális mérleget vonni a tanácsok elmúlt huszonöt éves tevékenységéről, a teljesség igényével? A siker reményében ezzel megbirkózni szinte lehetetlen. De nem az, szólni mindarról, ami történt, huszonöt év, azaz 9125 nap alatt. A kezdeti nehézségekről, az első örömökről, a hétköznapok szócsatóiról, az aggódó emberekről, az önfeláldozó társadalmi munkásokról, a sok ezer jegyzőkönyvről és ügyiratról, amelyek csak puszta tényeket őriznek meg, alig látni mögöttük az embert. Az embert, aj<i minden esemény mozgatorúgója, a beton és tégla hordozója. A választópolgárt, aki bizalmat szavazott a Hazafias Népfront jelöltjeire, s aki kiöntötte szívét időnként körzete tanácstagjának, mindig elégedetlenül, mert törekvő, többre vágyó. Miért Karancsság község tanácsa került tollhegyre? Lehetett volna másik is. Nem a helység a lényeg. Hanem az. ami történt! Egv település a tipikus nógrádi aprófalvak közül. Nem nagy. s nem is a legkisebb, s mint általában a magyar falvak, rendkívül sokat kapott a fel- szabadulás óta. A leírtak többet jelentenek cgv falu. egv tanács életének lapjainál, hiszen a véletlen folytán. a történelem „játéka" kövef- keztében ez évben ünneo',l'k hazánk felszabadulásának 30. Mozaik eey tanács történetéből (15.) Ki-ki szájíze szerint évfordulóját, s tavasszal zajlott le a párt XI. kongresszusa. Csupa alkalom a számvetésre, akárcsak a tanácsok alakulásának 25. jubileuma. Bár a községben háromezer hektár körüli területen gazdálkodó termelőszövetkezet viszi a prímet. mégis munkástelepülés. Bányászok, kohászok, lakatosok, zománcozok, takarítónők, s természetesén tsz-tagok, alkalmazottak, tanárok és műszaki értalmiségiek élnek e vidéken. Tipikus magyar falu, az urbanizáció falura jellemző jelenségeivel. Lassan szaporodó lakossággal, a legfontosabb közintézményekkel, s közös községi tanáccsal. 22. / Miről lehetett volna nrig szó'ni? Rengeteg számról cs adatról. Olda'akat kitevő névsorokról, száz meg száz dátumról. A falut érő környezeti hatásokról. Szociális segélyekről és szabálysértésekről. .. A karancssági lakosok és a község vezetői mozgalmas két és fél évtizedet tudhatnak a hátuk mögött. Nagy fejlődést a maga nemében. Röpke nyugalmat, ami nem tartott sohasem tovább egy éjszakánál, mert reggel újra kezdődött minden elölről. Mert terv, elképzelés az mindig ' akad, legyen ez rövid középvagy hosszabb távú. Már az ötödik ötéves terv játssza a főszerepet, s persze még ami a jelenlegi ciklusból hátravan, hogy mind eredményé- sebb beszámoló készülhessen a számadó tanácsülésre. Nagy fórumok a tanácsülések! Három falu életének súlyos kérdéseiben dönteni o«wT«rű embereknek nagy felelősség, s ahogv felkészülnek rá: kérdeznek, utána o’vasnak, jogszabályokban böngésznek! Mennyi érdekfeszítő téma és mennyi unalmas jelentés. Ki-ki a maga szájíze szerint választ, hogy mit minek minősít. S amikor a kéz fellendül, már visszavonhatatlan igent jelent, egv újabb építkezés kezdetéről vagv községfejlesztési . hozzájárulás e’engedésérői. A karancssági közös tanács is huszonöt éves. Legszebb férfikor! Öe már nem az útkeresés időszaka. Hiszen véglegesen eldőlt, jó úton járunk, a szocialista demokrácia, a fejlett szocializmus útján, amelyen a tanácsok is haladnak. S mennyi eldöntetlen kérdés. amit huszonöt éves korban tudni illenék. Mikor folyik vezetékes víz a lakásokban ? Jut-e elég pénz a következő utak portalanítására, a járdára, a közvilágításra, a parkokra ? Falvainkban van egy épület, amit mindenütt csak úgy hívnak: tanácsháza. Találó kifejezés. Hiszen az emberek 1950-tól tanácsért, segítségért fordulnak a szobákban dolgozókhoz. Legtöbb esetben megkönnvebülten távoznak onnan. Kívülről ahány épület. annyiféle. De belül? Ugyanazok az ügvek. csak más nevekkel, ugyanazok a problémák, s hasonló, csak időben eltérő megoldások. Felnőttek a tanácsok. Az államhatalom helvi szervei. Önállóak, magabiztosak, a szocializmust építő magvar nép érdekeit szolgálják szerte e hazában. Eltelt huszonöt év, 9125 nap. Folyton újabb napok peregnek a homokórán. S minden huszonnégy óra után a következő... (Vége) Rozgonyi István— Szabó Gyula NÖGRAD - 1975. október 19., vasárnap /
