Nógrád. 1975. szeptember (31. évfolyam. 205-229. szám)
1975-09-12 / 214. szám
„ASSZONYLESEN” EREDMÉNYEK -TÁBLÁZATOK Ismeretlen gyermekarcok Sorozás Salgótarjánban .Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD AZ MSZMP NÖGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXI. ÉVF. 214. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1975. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK Ülést tartott a Minisztertanács Jelentés a nagyberuházásokról, az őszi betakarításról A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta. ■nács csütörtökön ülést tartott. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese jelentést tett a magyar és a szovjet népgazdasági terv összehangolásával kapcsolatos, Moszkvában folytatott tárgyalásokról. A kormány a tervkoordinációs tárgyalások eredményes befejezéséről szóló beszámolót jóváhagyta, és utasította az érdekelt szerveket a szükséges intézkedések megtételére. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette az építésügyi és városfejlesztési miniszter jelentését azoknak a nagyberuházásoknak helyzetéről, amelyeket terv szerint ebben az évben kell befejezni. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és felhívta az érdekelt minisztereket, hogy a beruházások üzembe helyezésének tervszerű biztosításához még szükséges intézkedéseket tegyék meg. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentést tett az őszi mezőgazdasági munkákról és a terményfelvásárlás helyzetéről. A kedvezőtlen időjárás ellenére, a gondos felkészülés eredményeként. a gabona betakarítása augusztus közepéig sikeresen befejeződött. A gazdaságok felkészültek a kukorica, a rizs és más növények betakarítására és az őszi vetésre. A feldolgozó vállalatok nyersanyagellátása megfelelő. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és felhívta a figyelmet az őszi munkák sikeres elvégzéséhez szükséges nagyfokú szervezettségre. Az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke jelentést tett a tervszerűbb termékforgalmat segítő intézkedések hatásáról és a kontingensek első félévi teljesítéséről. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és felhívta az érdekelt szerveket, hogy a tervszerű termékgazdálkodás biztosítása érdekében tegyék meg a további szükséges intézkedéséket. A kormány megtárgyalta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének jelentését a vetőmagtermesztésről, -termeltetésről és -forgalmazásról. A jelentés megállapítja, hogy a még mindig jelentős import csökkentése érdekében szükséges a biztonságos hazai vetőmagtermesztés előfeltételeinek megteremtése. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Kádái* János fogadta Írország Kommunista Pártjának főtitkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Miunkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Michael O’Riordant, Írország Kommunista Pártjának főtitkárát, ■ aki az MSZMP vendégeként tartózkodik hazánkban. A teljes egyetértés szellemében lezajlott találkozó során eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. s kölcsönösen tájékoztatták egymást a két párt helyzetéről és tevékenységéről. A megbeszélésen részt vet t G ven es And rás, a Központi Bizottság titkára. Chilei szolidaritási nagygyűlés A Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Szolidaritási Bizottság és az Országos Béketanács csütörtök délután chilei szolidaritási nagygyűlést rendezett a Chinoin gyárban. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Földvári Aladár, a SZOT elnöke. Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Vass Istvánné, az Országos Béketanács alelmöke, továbbá Pedro Pablő Fernandez, a Mlagyarországon élő chileiek antifasiszta bizottságának elnöke, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. Budapesten a csehszlovák nemzetvédelmi miniszter Közel 260 ezer forint havi forgalmat bonyolít le Balassagyarmaton a helyi ÁFÉSZ könyvesboltja. Főleg az ifjúsági könyvek iránt nagy az érdeklődés, de keresettek a szakkönyvek is. — bábéi felv. — Fegyelmezettebb gazdálkodásra, takarékosságra Tanácskozott a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Annak megállapítására, hogy a tanácsi fejlesztési terv és fenntartási költségvetés kir adási előirányzatai mennyiben realizálódtak, a feladatok megvalósulását milyen főbb tényezők gátoiják, érvényesülnek-e a takarékos gazdálkodás fokozott követelményei a fejlesztési, fenntartási előirányzatoknál, a költségvetési pénzmaradványoknál — vizsgálatot kezdeményezett a Nógrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A vizsgálat eredményét a bizottság tegnapi ülésén, — amelyre meghívták a megyei tanács számvizsgáló bizottságát is —, vitatták meg. Az együttes ülésen a vizsgálat tapasztalatai és adatai alapján általános jellegű következtetésként megállapították, hogy a középtávú terv 1971—1975 első félévi időarányos teljesítése összességében jónak minősíthető. Megyei szinten az 1971—74. évek közötti időszak fejlesztési irányzatainak pénzügyi teljesítése 89, míg a fenntartási, kiadási előirányzatok teljesítése 88,3 százalék. Megállapították a vizsgálat során, hogy az átlagos megyei teljesítés mögött nagymértékű realizálások vannak. Viszont tanulságként az is levonható, hogy nagy eltérések tapasztalhatók a felhasználásnál, amelynek többségét az irreális tervezés okozta. Az átlagosnál kedvezőbb a fejlesztési előirány-* zatok teljesítése Salgótarján városban és a járásban, kedvezőtlenebb Balassagyarmaton és a balassagyarmati járás néhány községében és Rétság nagyközségben. A vizsgálat alapján megállapítható, hogy fegyelmezettebb gazdálkodásra és takarékosságra van szükség. Indokolja az is, hogy a' fenntartási feladatok időarányos teljesítése főleg az építési jellegű felújítási, karbantartási előirányzatoknál alacsony, -elsősorban a szociális, egészség-, ügyi és kulturális téren. A tanácsi gazdálkodás legfontosabb területein a szigorú takarékos gazdálkodás követelményeinek kialakítása a népi ellenőrök értékelése szerint még kezdeti stádiumban van. Vizsgálták a népi ellenőrök a középtávú tervek végrehajtását. Azt állapították meg, -hogy a jóváhagyott középtávú tervek, az igények és a várható lehetőségek mérlegelésével kerültek az éves operatív tervekbe. A fejlesztési előirányzatok teljesítésének értékelésekor legkedvezőbbnek a középtávú lakásépítési előirányzat megvalósítását találták. Megállapították, hogy (Folytatás a 2, oldalon) Czimege Bajos vezérezredes honvédelmi miniszter meghívására csütörtökön — katonai küldöttség élén — hivatalos, baráti látogatásra Budapestre érkezett Martin Dzur hadsieregtábornok. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Czine- ge Lajos, valamint a Honvédelmi Minisztérium katona- tanácsának és a magyar néphadsereg tábornoki karának több tagja. Ott volt dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Magyarországon akkreditált nagykövete, valamint a budapesti diplomáciai képviseletek számos katonai és légügyi attaséja. Czinege Lajos délelőtt hivatalában fogadta a Martin Dzur vezette csehszlovák katonai küldöttséget. A találkozó alkalmával baráti eszmecserét folytattak a két testvári hadsereget kölcsönösen érintő kiképzési, módszertani és együttműködési kérdésekről. Martin Dzur hadseregtábornok. a Csehszlovák Szocialis- ti Köztársaság nemzetvédelmi minisztere és kísérete délután — katonai tiszteletadás közepette — megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékművét a Hősök terén, s koszorút helyezett el a Gellért-hegyi Fel- szabadulási emlékmű talapzatán. (MTI) Folytatta tanácshozását a nemzetközi finnugor kongresszus Csütörtökön az Akadémia székhazában a vári kongresz- szusd termébten tovább folytatta munkáját a IV. nemzetközi finnugor kongresszus. A tanácskozás nyelvészeti szekciójában az észak-eurá- zsiai nyelvek rokonvonásairól és keveredéséről, valamint az ősmagyar nyelv kialakulásának kérdéseiről cserélik ki véleményüket a résztvevők. A néprajzi szekcióban a finnugor népköltészet és a finm uaor népek hagyományos művészete a központi téma. Az irodalmi szekció ülésén a finnugor irodalmak fejlődésének XX. századi sajátosságairól folyik a vita. a várbeli kongresszusi teremben ülésező régészek, történészek és antropológusok közös tanácskozásán pedig a finnugor népek fejlődésének történetét és jelenkori folyamatait beszélik meg’ a szakemberek. (MTI) XXXXXXXXXXXXXXXX'XXXXXXXX\XC\X.XXX\XXXXXX'^XXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXX\XX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XX\XXXX\XXXXX\XXXXXXX\\XXXXXXXXX\XXXXXXXXXX\XX\XXXXXXX\XXXXXX\Xllölunk a gondozfis módszer... Nógrádi orvos- és gyógy szer észnapok Salgótarjánban Az egészségügyi miniszter- helyettes, dr. Aczél György, dr. Boros Sándor, a megyei pártbizottság titkára és dr. Gordos János, a megyei tanács elnökhelyettese jelenlétében tegnap reggel Salgótarjánban dr. Harakály Mária megyei főorvos megnyitotta az V. nógrádi orvos- és gyógyszerésznapokat. A kétnapos tudományos ülés témaköre a gondozás és a rehabilitáció kérdéseivel foglalkozik. Az első napon — amelynek elnöke dr. Aczél György volt — hat referátum hangzottéi. Elsőnek dr. Fancsik János, a megyei kórház igazgatója a gondozás és a rehabilitáció általános kérdéseiről tartott előadást. Hivatkozott az egészségügyi törvényre, amely kimondja: „A gyógyító-megelőző ellátásban alkalmazni kell a gondozás módszerét, azt fokozatosan kiterjeszteni az arra rászoruló személyekre, illetve az egész lakosságra”. — Az egészségügyi törvény sem hagy kétséget: nálunk a gondozás módszer — mondotta. — Olyan, amely nélkül egészségpolitikai célkitűzéseink megvalósíthatatlanok. A továbbiakban arról szólt, hogy vitatható a különféle szakgondozók létjogosultsága, helyesebb lenne ezeket a kórházi rendelőintézetek ambulánsfeladataiként felfogni. Amíg azonban a körzetekben gondozás gyakorlata nem honosodott meg, nehéz érvelni megszüntetésük mellett, vagy helytelen fékezni kialakulását. Az viszont már ma is feladat — folytatta —, hogy a különböző módon végzett szakgondozások művelői kialakítsák kapcsolataikat az alapellátással, a beteg, a gondozott érdekében. Arra törekedjenek, hogy éppen az ő tevékenységük alapján váljék mind szélesebb körűvé a gondozás kívánatos rendszere. Előadását így zárta: A gondozás feladatához szükséges a progresszív ellátás minden szintjének egybehangolt tevékenysége, a szintek közötti helyes létszámarányok kialakítása, és minden szinten az elvárható felelősség vállalása. Mindehhez kedvező feltételeket teremt a rövidesen megjelenő miniszteri utasítás, amely a gyógyító-megelőző intézményrendszer szervezetének és működésének továbbfejlesztéséről intézkedik. A következő referátum előadója, dr. Szőke Szabolcs főorvos, a rehabilitáció aktuális kérdéseivel foglalkozott. Elmondta, hogy a rehabilitáció sokrétű tevékenységének összehangoltságától várható csak eredmény. Különösen felnőttkorban kell nagy területre kiterjeszteni a rehabilitációs tevékenységet. Bár a traumatológia területén a legkiépítettebb a rehabilitáció, ez sem elegendő. Világviszonylatban elképesztő adatok mutatják a balesetiek szaporodását. Hazánkban is (vidéken) mindössze 1600 szervezett baleseti ágyat számlálnak, és legalább duplájára volna szükség. f Szólt a traumatológia elmúlt harmincéves fejlődéséről. Létrejöttek a megyei, városi traumatológiai osztályok, ezek mellett ambuláns utókezelők létesültek, amelyeket mind minőségben, mind'-mennyiségben fejleszteni kell. A beszámoló kitért a rehabilitációra vonatkozó rendeletre, amelyet csak részben tartanak be a vállalatok. Felvetette egy központi rehabilitációs intézet felállításának gondolatát, ahol a testileg károsultak és lélektanilag is veszélyeztetett betegek olyan kezelésben részesülhetnének, amely után visszatalálnak a társadalomba. A következőkben dr. bribing István főorvos a cukorbetegek gyógyításában, gondozásában elért balassagyarmati kórházi tapasztalataikról számolt be. Elmondta, hogy 1957-től foglalkoznak a betegek gondozásával. Több nehézség, sikertelenség árán jutottak el a gondozás szükségességének felismeréséhez, ahhoz, hogy a gondozás haszna és létjogosultsága egyértelműen a betegellátás célravezető módszere és a cukorbetegeknél nélkülözhetetlen. Ezután dr. Muzsay József salgótarjáni városi főorvos tartott beszámolót a kardiológiai gondozás megyei eredményeiről. Dr. Lukács Ida főorvos a bőr- és nemibeteg-1 ségek gondozásáról, dr. Lengyel István főorvos a belgyógyászati gondozás problémíi- ról tartott előadást. A tudományos üléssorozat ma reggel folytatódik.